B iztosan voltak családok, ahol az apuka nem fülig érő vigyorral ment haza, miután a Roxfort igazgató asszonya behívatta, mert a fia bemosott egy hatalmasat a mágiaügyi miniszter unokaöccsének. Meg merem kockáztatni, hogy a miénken kívül minden család ezt hatalmas szégyenként élte volna meg. Én viszont büszke voltam Chrispyre, nagyon büszke. Nyilván nem azért, mert megütött valakit, az erőszakot természetesen elítéltem, de azt nagyon sokra becsültem, hogy a fiam kiállt magáért és ezzel együtt mindenkiért, akiket a Kyle és Mason Briggs-félék előnyös helyzetük miatt terrorizálhattak. Ez az én fiam... Abban azonban teljesen biztos voltam, hogy Gen nem lesz ennyire boldog és ő sem azért, amiért más anyukák dühösek lennének egy ilyen helyzetben. Még haza sem kellett érnem ahhoz, hogy halljam és lássam magam előtt Gen reakcióját: "miért nem volt Chrispynek annyi esze, hogy szemtanúk nélkül verje meg Masont?" Nem, Gennek sem az lett volna a problémája, hogy a fiunk megvédte magát, sosem arra neveltük őt és a húgát, hogy csendben szegjék le a fejüket és söpörjenek szőnyeg alá mindent. De amíg én a nyílt konfrontáció híve voltam, addig Gen az óvatosabb és talán okosabb konfliktusrendezésé, ami jelen esetben annyit jelentett volna, hogy Christopher nem a fél iskola előtt zúzza be Mason képét. Épp csak a kertkapun léptem be, amikor már rám is rontott két fehér szőrgolyó, visító, kutyapusziosztó felhőként szinte ledöntöttek a lábamról. Az sem zavarta őket, hogy a zsebemben pihenő Gyilkoska megállás nélkül morgott - már volt idejük hozzászokni ezeknek a négylábú, élő riasztóknak. Ezek után Gen számára sem okozhatott meglepetést, hogy hazaértem, éppen csak azt nem tudta, hogy nem az akadémiáról jöttem, ahogy ilyenkor minden délután. Letettem a cipőmet az előszobában a többi közé, felakasztottam a dzsekimet, majd nyomomban a szamojédekkel átbicegtem a konyhába - két nap volt teliholdig, határozottan kezdtem érezni, mind a bal lábamban, mind a rajtam uralkodó kimerültségben. És még várt rám a mai bájital adagom, már előre kirázott a hideg attól a gusztustalan kotyvaléktól, ennyi év után is képtelen voltam hozzászokni az ízéhez... - Nem fogod elhinni, mit csinált Chrispy - szólaltam meg a kelleténél talán vidámabban, mielőtt odaléptem volna Genhez egy üdvözlő csókra. - Most jövök az öreg McGalagonytól. Leraktam Gyilkoskát a padlóra a többi kutya közé, zsörtölődve vette tudomásul, hogy már nem cipeltem tovább. - Chrispy bemosott egyet Masonnek. Igen, annak a Masonnek.
Jó néha otthon tölteni az egész napot. Soha nem volt piszkos nekem a munka, sőt, volt időszak az életemben, amikor nehezemre esett a karrieremet összehangolni a magánéletemmel, aminek persze a gyerekeim látták kárát. Most már biztosra mondhatom, hogy ügyesebben navigálok a kettő között, és néha még ilyen is előfordul, hogy itthon maradok. Na persze ez nem azt jelenti, hogy egész nap nem nyúlok hozzá a dolgozószobában heverő iratokhoz (már ami az én asztalomat illeti), de sokkal inkább foglalkozom a házzal és a kutyákkal. Meg állok neki jó későn a főzésnek. Ma is így jártam, nyilván. Annyira elfoglaltam magam a kert rendezésével és a takarítással, hogy már én is majdnem éhen haltam, mire a konyháig sikerült eljutnom. Márpedig ma fontos volt főznöm, mert mint mindig, ebben a hónapban is egy jó nagy kondér húslevest készítettem Henrynek. Nem tudtam volna megmondani, honnan indult ez a szokás, de mindig tartottam magam hozzá és hittem benne, hogy tényleg kicsit egyszerűbbé teszi neki ezeket a nehéz napokat. Már javában betöltötte a konyhát az illata, amikor meghallottam Henryt az előszobában. Ajtónyitásra nem figyelhettem fel, ugyanis tárva-nyitva volt - nagyon szép idő volt odakint, a kutyák pedig előszeretettel rohangáltak kint, főleg Rheia és Ceres. Jupe és Phem ellenben a konyhában voltak a lábam alatt és nagyon lelkesen ropogtatták a sárgarépákat, amik egészen véletlenül lepotyogtak a vágódeszkáról, amin mágikus úton dolgozott a kés a szeleteléssel. Nekem aztán semmi közöm nem volt hozzá. - Merlinre, akarom tudni? -csókoltam vissza, mielőtt otthagytam volna a levest a tűzhelyen, hogy csak a férjemre figyelhessek. Már az nagyon gyanús volt, hogy McGalagonynál járt, de csak arra tudtam gondolni, hogy egyrészt a fiunk griffendéles, kész csoda, hogy ez nem történt meg gyakrabban, másrészt pedig én sokkal rosszabb voltam ennyi idősen, amiről Holden biztosan tudna tanúskodni. A pálcámmal a teáskanna felé intettem, mire két csésze pillanatok alatt megtöltődött a forró itallal. Milyen jó, hogy legalább ezt nem felejtettem el főzés előtt megcsinálni. - Megütötte Masont? -kérdeztem vissza szinte már közömbösen, miközben az egyik csészét felé nyújtottam. -Hadd találjam ki. A probléma nem ez volt, hanem hogy ezt más is látta. Tipikus. Pedig hányszor mondtam neki, hogy ha el akar verni valakit, várja meg, amíg egyedül lesz. -Felsóhajtottam, mielőtt belekortyoltam volna a teába. -Nem véletlen, hogy nem a Mardekárba került. De mindegy is. Mi történt, de még inkább, miért történt? -Mondanám, hogy szakmai ártalom, de valószínűleg most akkor is ezt kérdeztem volna, ha közöm sincsen a joghoz. Chris eddig jóban volt Masonnel, különös lenne egy hirtelen pálfordulás tőle, minden ok nélkül.
Vendég
Kedd Jún. 08, 2021 3:28 pm
K evés olyan kedves illat volt számomra, mint a frissen főtt húslevesé. Nem pusztán az íze miatt - pedig Gen húslevese messze a legjobb volt a világon -, hanem azért is, mert összekapcsoltam a törődéssel és szeretettel, amit a feleségemtől kaptam. Sosem kellett kimondania, hogy ezeken a nehéz napokon is ott áll mellettem, ez a leves éppen eleget beszélt helyette. Mellesleg tényleg hatásos is volt, nem szüntette meg teljesen a telihold előtti kellemetlen tüneteket, de javított valamennyit a közérzetemen. - Még szép, hogy akarod tudni. És nehéz is lenne nem tudnod róla, mert valószínűleg itt nem zárult le a történet. - Mindketten ismertük Briggséket, ő nálam ezerszer jobban. Ha valami biztos volt velük kapcsolatban az az, hogy nem fogják ennyiben hagyni Chrispy kirohanását. Tudtam, hogy tartanom kéne Russel Briggstől, félteni Chrispyt, de nem tudtam komolyan venni az apukakolléga szánalmas fenyegetőzéseit. McGalagony nem egy gyámoltalan virágszál volt, aki meghajolt egy pattogó politikus akarata előtt, nem féltem attól, hogy a fiamat tényleg hátrányos megkülönböztetés fogja érni ezek után. Ami pedig minket illetett Gennel... sok sikert, Russel, ha kikezdesz két jogásszal. - Fogalmazzunk úgy, hogy a fél iskola látta - helyesbítettem. - Mindenki szeme láttára akkorát mosott be Masonnek, hogy egy ideig lila szemmel fog mászkálni. Chrispynek semmi baja, különben, Mason nem ütött vissza. Szerencséjére, nyilván Chrispy győzött volna. Erre persze nem volt semmi bizonyítékom, mivel a fiam ezelőtt sosem verekedett és nem is volt különösebben sportos vagy erőszakos alkat, valószínűleg ezelőtt fogalma sem volt róla, hogyan kéne megütni valakit. De fontos volt, hogy az én fiamnak kellett legalább hipotetikusan erősebbnek lennie. - Őszintén? Fogalmam sincs. Tudod milyen Chrispy, velem csak passzív-agresszív tőmondatokban kommunikál... - Elvettem a másik bögre teát és leültem vele a konyhaasztalhoz, Gennel szemben. Jól esett a sajgó lábamnak a pihentetés. - Mármint megemlítette, hogy a bátyja halála óta Mason teljesen kifordult önmagából. De ez nem friss dolog, nyilván volt valami, ami miatt Christopher felhúzta magát. Neked talán elmondja, nekem biztosan nem, azt is elfelejtette megemlíteni, hogy ezer éve szóba sem áll Masonnel... Semmit nem hajlandó közölni velem, azt is előbb mondaná el neked, ha barátnője lenne, pedig én vagyok az apja, velem is beszélnie kéne ezekről a dolgokról... És már megint itt tartottunk: Gennek keseregtem, amiért a fiunk ridegebbül kezelt, mint egy dementor. Vajon volt bármi esély rá, hogy ez megváltozzon, ha Christopher kicsit érettebb lesz? Vagy valamit végérvényesen elrontottam? - Russel Briggs persze összevissza fenyegetőzött. Biztos lesz még folytatása az ügynek.
Sosem jöttem rá, hogy valóban segít-e neki, vagy csupán placebo hatás volt a húsleves telihold előtt. Mindig úgy láttam, hogy jólesik neki, bár megeshet, hogy ő is csak beképzelte magának, hogy tényleg hasznos. Mindenesetre nem állt szándékomban abbahagyni ezt a szokásomat, szerettem, hogy hozott némi folytonosságot ezekbe a napokba, amikor Henry szenvedett, én pedig éberen, aggodalmaskodva bámultam a plafont az üres ágyban. - Gondolom, nem akarják abbahagyni a pattogást -forgattam a szemem. -Azon sem lennék meglepődve, ha azt mondanád, hogy négy ügyvéddel és két testőrrel érkezett meg az a félkegyelmű az igazgatóiba. -Az teljesen más kérdés, hogy gyakorlatilag a fiunknak is volt ügyvédje, kettő is, de az nem igazán választás kérdése volt, tekintve, hogy a szülei voltunk. Belekortyoltam a meleg teába, miközben leültem az asztalhoz, fél szemmel a levest figyelve. Nem akartam, hogy kárba vesszen, volt már eset, amikor megfeledkeztem róla és nem volt valami szórakoztató az eredményét feltakarítani. - Ez a legrosszabb, amit tehetett -ingattam a fejem. -Pláne a mágiaügyi miniszter unokaöccsével. Így tényleg nem fognak leszállni rólunk egyhamar. Őszintén szólva nincsen kedvem rendszeresen járni McGalagonyhoz, miután még jobban rászálltak Christopherre. -Pedig féltem, hogy ez lesz a sorsa, hiszen egy Briggsről van szó. Kedvelhetik a fiamat bármennyire az iskolatársai, a hatalom nagy úr, és nem akartam, hogy ő kerüljön célpontba. Habár az eddigiek alapján meg merem kockáztatni, hogy könnyen megvédené magát, ha arra kerül sor. Azért ezt nem mondtam ki hangosan, Henry így is éppen elég határozottan állította, hogy a fia kerülne ki győztesen minden konfliktusból. - Csak tinédzser, te is tudod, milyenek. Ebben nagyon hasonlít rád, éppen olyan, mint te voltál ennyi idősen. -Nyugodtan tudtam beszélni azokról az évekről, már nem élt bennem semmilyen ellenérzés, sőt, igazából valahol örültem is, hogy minden úgy történt, ahogy. Hiszen másképpen most nem lennénk itt és nem így. Márpedig kellően elégedett voltam az életemmel ahhoz, hogy semmit ne akarjak megváltoztatni. Henry felé nyúltam és megfogtam a kezét. -Tudom, hogy rosszul esik a viselkedése, de adj neki időt. Nem utál téged, erről szó sincsen, csak pont abban a korban van, amikor minden is zavarja. Ha pedig felhozza nekem az esetet, megbeszélem vele. Nem szeretném ráerőltetni a dolgot, ha el akarja mesélni, mi történt, akkor azt magától kell felhoznia. Biztos meg fogja tenni előbb-utóbb, gondolom még nagyon fortyog magában az események miatt. Adjunk neki egy kis időt, amíg lecsillapodik. Rossz volt látni, mennyire maga alatt van, amiért Chrispy ennyire elidegenedett tőle és hiába értettem meg a fiunkat is, mégis zavart, hogy ez a helyzet és én nem tudok vele semmit kezdeni. Henry teljesen valid érzéseit sem tudtam megváltoztatni, ahogy a fiamra sem parancsolhattam rá, hogy ne legyen már ennyire tini. Ezen tényleg nem segített semmi, csakis az idő, és Christophert ismerve az tényleg helyre fogja hozni a dolgokat. - Ebben nem kételkedtem. Ahogy abban sem, hogy nincsen mitől félnünk, kellően felkészültek vagyunk mindenre.
Vendég
Csüt. Júl. 01, 2021 10:15 am
G ennek anélkül sikerült megragadnia Russel Briggs viselkedését, hogy ott lett volna az igazgatói irodában összezárva vele. Persze Russel Briggs nem is volt egy bonyolult lélek, alapvetően, ha az ember minden helyzetben a leginkább nárcisztikus, legdrámaiabb viselkedést feltételezte róla, akkor nem állt távol a valóságtól. Nem irigyeltem a gyerekeit és a feleségét, valószínűleg a néhai Kyle és Mason sem véletlenül cseperedtek olyan majdnem-felnőttekké, amilyenek lettek végül. Nem mintha ez bármelyik Briggs gyereket felmentette volna bármi alól is... még akkor sem, ha történetesen most az én fiam volt volt az agresszor. - Nem, azokkal csak fenyegőtözött. Mármint az ügyvédekkel, és lenne is tippem, melyik négy kollégát rántaná elő szükség esetén. Testőre az tényleg volt, de csak egy. Mondjuk a vállamnál feljebb nem ért és ránézésre lehetett benne egy kis trollvér is, elég csökkent képességűnek tűnt. Mármint a testőr, Russel Briggs troll felmenők nélkül csökkent képességű. - Nehezemre esett moderálni magam és nem hozzáfűzni, hogy "akárcsak az öccse". De nem akartam még szóban sem megidézni ide magunk közé a feleségem irritáló gyerekkori barátját, akinek biztos lett volna most is néhány ostoba érve arra, miért nézhető el a családja botrányos viselkedése. - Pedig ez fog történni. Briggs nem örült neki, hogy Chrispy nem kapott elég nagy büntetést, meglepne, ha ennyiben hagyná. Attól viszont nem félek, hogy az iskolatársai esnek neki Christophernek. Egyrészt, egy ilyen jelenet után én biztosan nem mernék belekötni, másrészt pedig nem hiszem, hogy túl sokan kedvelik a Roxfortban a Briggs gyerekeket, ha tényleg így viselkednek. Lehet még szentté is avatják a fiunkat, amiért végre valaki kiállt a Briggs-terror ellen. Én nem éreztem úgy, hogy Chrispy viselkedése egyszerű tinis lázadás és "egyedül, sértetten a világ ellen" állapot lett volna. Hiszen mintha minden dühe ellenem irányult volna, mintha csak engem tüntetett volna ki ezzel a viselkedéssel. Gen mindig próbált szépíteni a helyzeten, de nem tudtam hinni neki. - De csak az zavarja, amit én teszek - ellenkeztem. - Veled sosem beszél úgy, mint velem. Szerintem szégyelli, hogy az apja az, ami, csak nem akarja kimondani, mert nem így neveltük és ő is érzi, hogy ezzel átlépne egy határt. De attól még így érez, nem vagyok vak, látom... És nem tudom, hogy mivel váltottam ezt ki. Senki nem tudott volna meggyőzni arról, hogy a fiam nem szégyellt legalább úgy, mintha egy halálfaló lett volna az apja. Minden gesztusából és megnyilvánulásából sütött, hogy kínosnak talált, de nem úgy, mint egy átlagos tini, aki cikinek érzi az apja béna próbálkozásait az aktuális szlenggel vagy aki szerint a szülei ruhatára felér egy halálos bűncselekménnyel. Nem, Christopher egyszerűen szégyellt engem. - Tudom, de örülnék, ha ez megmaradna az iskola hatáskörében. De Briggséknél sosem lehet tudni, mit terelnek át jogi útra, tudod milyenek. Már az sem lepne meg, ha ma este bevonulna az egész kommandó a Roxfortba bevinni a fiunkat súlyos testi sértésért. - Talán ezt még én sem hittem el. De azt igen, hogy Russel Briggs nem fog megelégedni néhány levont griffendéles házponttal.
Az egész Briggs család egy katasztrófa volt, és ezt a világ minden szeretetével is ugyanígy kijelentettem volna. Közelebbről ismertem őket mint sok más ember, persze elsősorban csak Holden miatt és a leginkább őt, de ez a tényeken nem változtatott. Ha a hátsó sorból is, de végignéztem, hogyan lesz Maurice Briggs egy egyszerű, de értelmes és érett fiatal srácból mágiaügyi miniszter, végignéztem ahogy Russel Briggs egyre rosszabb és rosszabb dolgok felé fordult, már az anyjuk halála után és még inkább akkor, amikor a bátyja hatalomra tett szert. Megvolt a véleményem róluk, akármennyire is szerettem a legkisebb testvért. - Valahogy nem lepődtem meg, hogy testőrt vitt magával, mintha annyira szüksége lenne rá egy iskolában… Persze, a drága fiát megölték, de azok alapján, amiket hallottam, emberesen rá is szolgált, ami elég nagy szó egy tizenhét évestől. Azért megnézném, Russel hogyan jutna erre a sorsra odabent, de mindegy is. Nem vártunk el tőle többet. -Sejtettem, hogy szívesen tett volna megjegyzést Holdenre is, hallottam a hanglejtésén, ahogy befejezte a mondatot. De nem tette, innentől kezdve pedig nem foglalkoztam a dologgal. Már régen letettem arról, hogy ők ketten valaha is megbékélnek egymással, addig pedig elég, ha tiszteletben tartják az én érzéseimet és véleményemet. - Azért annak nem örülnék -jegyeztem meg. -Christopher okos fiú, nem hiszem, hogy egy ilyennel ösztönöznék arra, hogy folytassa ezt a fajta viselkedést, de azért jobb nem kockáztatni. Ha szerencsénk van, akkor ez egy egyszeri alkalom volt és tényleg csak az indulatai miatt tette azt, amit. Kellemetlen lenne, ha rendszert csinálna belőle. -Ismertem annyira a fiamat, hogy ezt ne tartsam akkora problémának, de azért észben tartottam az eshetőséget. Szeretek felkészült lenni arra, ha valaki, aki fontos nekem, faszságot csinálna. Annyira rossz volt látni Henry bánatát, amiért a fiunk olyan volt vele, amilyen. Én mindent megtettem, hogy enyhítsek a helyzeten, többször beszéltem Chrispyvel, hogy ne legyen ellenséges ennyire az apjával, ahogy Henrynek is elmondtam, hogy inkább hagyja rá a dolgokat és ne erőltesse annyira mindezt. Nyilvánvalóan egyikük sem hallgatott rám, még ha akkor nagyban bólogattak is a szavaimra. De az én lehetőségeim is végesek voltak, márpedig nem akartam semmi olyat rájuk kényszeríteni, amit ők nem akartak. Csak rontottam volna a helyzeten, így maradt a reménykedés, hogy idővel majd minden helyreáll. - Biztos lehetsz benne, hogy semmi rosszat nem tettél. Mi is voltunk tinédzserek, pontosan tudjuk, milyenek, Christopher is most éli ezt az időszakot és nála egyszerűen így csapódik le. Ahogy én is rengeteget vitatkozom Katie-vel, rosszul esik, de tudom, hogy megvan az oka ennek. Nehéz lesz, de próbálj meg úgy gondolni rá, hogy egyszer ennek is vége lesz, mégpedig minél hamarabb. -Nem bírtam tovább, úgyhogy felálltam a székről és odaléptem Henry mellé, hogy magamhoz tudjam ölelni. Nem szerettem ilyen elkeseredettnek látni, olyan tehetetlennek éreztem magam így mellette. A kijelentésére halványan elmosolyodtam, miközben megtámasztottam az állam a fején. Merlinre, de nem tagadhatom le, hogy mardekáros vagyok… - Megpróbálhatják, de a kommandó járna a legrosszabbul, olyan pert vernék a nyakukba. Addigra még időm is lenne kitalálni, hogy pontosan miért, biztosan nem ismerik olyan jól a jogaikat és a hatáskörüket, mint azt gondolják. Csak próbáljanak meg keresztbe tenni a fiamnak, nem érdekel akkor Holden sem, úgy gázolok át a testvérein, hogy egy percre sem fogom megbánni.
