Amy Henderson

Igazából egy életvidám, kedves, barátságos lány vagyok, aki szívesen ismerkedik, de sajnos nem találom még mindig a helyem a mágia világában. Kerülöm a konfliktusokat, inkább hagyom magam, sem mint visszaszóljak vagy esetleg visszatámadjak, ha valaki engem bánt, de ez lelkileg eléggé megvisel, mégis, akad azért pár barát, akikre számíthatok, akik nem ítélnek el azért, aki vagyok és elfogadnak. Egyébként megbízható személy vagyok, mások titkát soha se árulnám el, így aki a bizalmába fogad, az nem fog csalódni. Én is sokszor bizakodó vagyok, olyanoknak nyílok meg, akiknek nem kéne, így többször égetem meg magam, de talán egyszer én is felnövök és a sarkamra állok, akkor talán az életem is jobb lesz.

Általában félénk vagyok és visszahúzódó, nehezen bízom meg másokban, hiszen mindig csak bántottak sárvérűségem és gyengeségem miatt, így nem lett nagyobb az önbizalmam se. Inkább meghúzódom a háttérben, nem szeretek középpontba kerülni, de nekem jó ez így, addig jó, amíg véget nem érnek itteni éveim és végre ismét haza nem térhetek. Sajnos nem csak az a probléma, hogy nincs mágikus vér a családom többi tagjában, hanem az is, hogy rendkívül ügyetlen vagyok és hát ez… nos, sokszor igazán figyelemfelkeltő. Ha az ember rendszeresen nekimegy valaminek vagy leesik mondjuk a lépcsőn, esetleg olyannak ütközik, akinek nem kéne nos… előbb-utóbb sűrűn előveszik. Én tényleg igyekszem ezen változtatni, jobban odafigyelni, de nagyon nem megy, így ha valami rosszat csinálok, igyekszem olyan hamar rendbehozni a dolgot, amilyen hamar csak lehet.

Dunsterben születtem és egész életemben ott éltem, a családommal együtt, boldog környezetben. Mindig szegények voltunk, de volt mit ennünk és szerettük egymást, ez pedig szerintem mindennél fontosabb. A családunk összetartó, sokan ismernek minket a környéken és tudják, hogy jó emberek vagyunk, szívesen segítünk bárkinek, amiben csak tudunk. Van két bátyám, ők mindig vigyáztak rám, az egyetlen kishúgukra, egészen addig, amíg tehették. Nos, ezért se volt gond a mugli iskolákban az, hogy esetleg béna voltam, ők megvédtek és nem kekeckedtek velem - nem úgy, mint itt, a Roxfortban, itt teljesen egyedül vagyok.
A családom felmenői között egyébként egyetlen egy varázsló sincs - a tudtom szerint -, fogalmam sincs, hogy én miként lettem ilyen különleges, ahogy azt ők mondják. Amikor megérkezett a felvételi levelem nem akartunk hinni a tartalmának, mégis bizonyossá vált, hogy mindez nem hazugság, és attól a naptól kezdve változott meg az életem. Soha se volt sok pénzünk, hiszen egy farmon éltünk, így nehéz volt beszerezni számomra azokat a dolgokat, amik az iskolához kellettek… Elég, ha annyit mondok, hogy sok ruhám a bátyáimtól származik még mindig, bár hála a mágiának, így ötödik évre azért sikerül saját termékeket készítenem, némi átváltoztatástan és máris egy csinos, női darab lesz az agyonhasznált ruhából. Szóval nehezen indult ez az egész, használt dolgokat vettünk és így se tudtunk mindent beszerezni, ami rendesen megnehezítette az iskolakezdést a számomra, de aztán valahogy csak megálltam a helyem, legalább annyira, hogy meg ne bukjak és haza se küldjenek. Soha se voltam egy balhés lány, megpróbáltam meghúzódni a háttérben, de folyton betaláltak, bántottak, megaláztak, de ezt persze otthon soha se árultam el. Nem szerettem volna, ha a szüleim is elszomorodnak azon, amit át kell élnem az iskola falai között, így ők úgy tudják, hogy minden csodálatos, hogy remekül haladnak a tanulmányaim és engem is mindenki szeret, ahogy odahaza. Nem szeretek hazudni nekik, de így egyszerűbb…
Én… én tényleg nem tehetek róla, hogy ilyen ügyetlen vagyok, esküszöm, hogy nem direkt csinálnom. Nem élvezem, hogy folyton mindenki csak átnéz rajtam vagy rossz esetben belém rúg párat, azzal, hogy rosszabb már úgyse lehet. Most mit csináljak, ha mindig minden elém kerül, én pedig vagy átesek rajta vagy fellököm, legyen az egy tárgy vagy akár egy ember, így pedig nem kicsit teszem nevetségessé magam vagy bosszússá azt, akinek útjába kerülök. Ehhez pedig természetesen még hozzájárul sárvérűségem is, melyet jó páran imádnak felhozni a jelenlétemben, főleg a Mardekár ház tagjai. Ahogy teltek az évek a Roxfortban, ez nem lett jobb, ugyanúgy nehéz az életem itt, a varázslók között és sokszor nem érzem úgy, hogy ide való lennék. Akkor vagyok igazán boldog, amikor otthon lehetek, a normális emberek között, ahol nincs mágia és minden természetes. Az a világ való nekem, az az élet, mégis… a családom akarata fontos a számomra, ők pedig különlegesnek tartanak, és ezért vagyok még mindig itt. Azt akarták, hogy eljöjjek ide, hogy megismerjem a mágiát és tökéletesen elsajátítsam, hogy legyen belőlem valaki, ne kelljen egész életemben szegénységben élnem, de ők nem tudják, hogy milyen nehéz nekem.
Eleinte sokat sírtam, nehezen leltem barátokat, de szerencsére a legjobb házba kerültem, a Hugrabugba. Itt mindenki kedves és megértő, itt biztonságban lehetek, nem úgy, mint a tanórákon vagy a folyosókon. Persze egy ideig használt az, hogy nem mozdultam ki a klubhelyiségből és a szobámból, de ezen muszáj volt változtatnom és bár most már az ötödik évfolyamon tanulok, továbbra se érzem egyszerűnek az életemet. Már valamennyire meg tudom védeni magam, de ha lehet, akkor elkerülöm a konfliktusokat, inkább hagyom, hogy arrébb tegyenek és nem állok neki vitatkozni vagy ellenkezni, mégis mi értelme lenne? Még tovább piszkálnának, így pedig legalább hamar véget ér az egész. Azért vagyok tehát a Roxfortban, hogy tanuljak, de mindig arra vágyom, hogy mikor jön már el a szünet és mehetek haza a családomhoz. A családi vállalkozás egyébként továbbra se megy túl jól, én pedig hiába tanulok, nem tudok segíteni nekik, hiszen otthon nem használhatom az erőmet, még nem, de már csak idők kérdése és végre lesz haszna szenvedéseimnek, végre tényleg tudok majd segíteni nekik, hogy gyorsabban haladjon a munka és több bevétel érje a családot, hiszen a szüleim is már öregek és bár bátyáim sokat segítenek, a telek mégis óriási, konkurencia pedig mindig akad…

Nos, az az igazság, hogy igen csak kicsike vagyok a magam 160 cm-ével. Hajam hosszú és barna színű, szemeim pedig nagyok és kékek. Nem vagyok egyébként nagy darab se, testem vékony, de kellemesen nőies. Öltözködés tekintetében nem igazán válogathatok, hiszen nem vagyunk gazdagok és bár évekig bátyáim levetett holmijait hordtam, mostanra azért már vannak saját cuccaim is, bár többeket én magam alakítok át, nem véletlenül vagyok jó átváltoztatástanból. Ékszereket nem igazán viselek, nincs nekem ilyesmire pénzem, így a külsőm is nagyjából átlagosnak mondható. Szeretem a színes ruhákat, de soha se vennék fel túl kihívó holmit, egyébként se fordulnak meg utánam a fiúk, és nem is tudom, miként kezelném, ha ez hirtelen megváltozna.