Colson Gamby

Olyan mágus vagyok, akivel sohasem lehet unatkozni. Rettentően vakmerő, és kalandvágyó a természetem, így mindig meglepetést tudok okozni. Sokaknak tűnhet úgy, miszerint számomra nincs lehetetlen, és amit akarok azt el is érem, nos ez így is van. Az életem ott tart ahol azt akartam tudni, ezért nem is töprengek a múlton, olyan frázisokat puffogtatva, mint a ''mi lett volna ha'' vagy társai. Szeretem az életet élni, s eddig az élet is kegyes volt velem. Talán nem mondok már újat azzal, hogy én mindig is a mának élek, ezért nagy felhajtásokat csinálok, és bőkezű vagyok a hozzám közelálló személyekkel. Apám bizonyára nem szívleli, s inkább nevezné ezt pénzszórásnak, azonban az ő véleményére nem adok. Életvidámságom, néha ragályos, ezért a többiek se hagynak le egyetlen esküvői meghívóról, iskolai találkozóról, vagy egy laza ivászatról szóló levélről se.

Van olyan? Kizárt...bár apám elmondása szerint egy felfuvalkodott, nagyképű suhanc vagyok, kiből semmi sem lenne, ha nem a Gamby vagyon támogatásával jutottam volna, oda ahol most van. Én persze csak komolytalanul, egy nagy mosollyal az arcomon bólogatok, ha ilyen beszélgetésre kerül sor. Mindig is gyerekes voltam, amint a kötelességek kerültek szóba. Egyedül a kviddicset tudom komolyan venni, ahol már-már vérre mentem a győzelemért. A pályán villant meg a versengéssel kapcsolatos problémám, valamint a lobbanékony természetem. Csodálkozom is, hogy eddig egyetlen bíró sem zárt ki, de ezt többnyire a csapatomnak köszönhetem, ha ők akkor nem fognak le, akkor biztos egy nevenincs csapatban játszanék ma. Na meg ott van még az önzésem, lehet bőkezű vagyok, de egyben önző is. Szeretem magaménak tudni a sikereket, és a dicsőséget, olykor ódákat tudnék zengeni magamról, valamint a sikerbeni fontosságomról. Ilyen vagyok, ilyennek kell elfogadnotok.

A sötét salétromos kövekkel szegélyezett alagút végén álltam. Mély lélegzetet vettem, s próbáltam eldönteni hogyan tovább. Eddig csak filmeken láttam, hasonlóan hátborzongató helyzetet, ám most itt állok, s tovább kell mennem. A helyégben csak az én fáklya lobogott, így a messzibb részeket baljóslatú homály fedte. Ösztönösen a zsebemhez nyúltam, azonban rám tört annak az emléke, miszerint a pálcám szilánkokra tört. Csak a tömörebb markolata maradt, úgy ahogy egyben, de a többit, akár begyújtósnak is használhatnám. Szóval egyelőre, arra az egy fényforrásra támaszkodhattam, amit úgy szorítottam, mintha akármelyik pillanatban, kiugorhatna a markaim közül. Kétségbeesve, irányítottam hol ide, hol oda a lobogó lángokat, mikor egy masszív, rozsdás pántokkal megerősített ajtóra esett a tekintetem. Nehezen, s nyikorogva adta meg magát a zár, így valószínűen magamra vontam annak a böklencnek a figyelmét, amely már a kezdetektől fogva üldöz. Még soha sem tapasztaltam, hogy egy elhagyatott kúria házőrzőjének használnák ezt a legendás lényt, így nem csoda, hogy meglepett.
Magam mögött, szinte kapkodva zártam az ajtót, majd húztam rá a jókora tolózárat, amint bejutottam. A fenevad jól hallható volt, lábaival ide trappolt, majd kellemetlen csönd, azután mint váratlan menydörgés egy öklelés és még egy. A jószágot elzáró fatákolmány, mintha meghajlott volna, a zsanérok pedig eszeveszetten rázkódtak, az erőfeszítéseitől. Szinte fohászkodtam, hogy ne legyen újabb roham, de szerencsére nem történt ilyen, azonban nem is tágított az ajtó elől.
Elgyötörtnek éreztem magam. A sebemhez nyúlok, mit azonnal megbánok a felszabaduló fájdalom miatt. Tudtam, hogy hamarosan elönt az önsajnálat, azonban most nem volt senki, aki megszánt volna. Senki nem csodálkozott azon, mit kellett nekem idelent kiállnom. Szörnyen éreztem magam, egyszerre voltam bánatos, dühös, illetve magányos, de ez nem mehetett így tovább, mély lélegzetet vettem, majd erőfeszítést véve magamon körülnéztem, hová is csöppentem. A szoba zsúfolt, hideg, és mindemellett porosnak mondható, jó ideje senki nem járhatott itt. A falakat, szebb napokat látott tapéta díszítette, itt-ott fecni nagyságú darabok hiányoztak belőle. Megannyi festmény, valamint finom porcelán váza talált helyet itt, azonban nem ez volt a legkülönösebb. A klasszikus stílusban berendezett szobát preparált állatok, valamint kevesebb esetben legendás lények tetemei díszítették. A falakon levágott fejek sorakoztak, s élettelen madarak egyensúlyoztak fa talpazatra épített ágaikon. A legtöbbjük a szoba túlsó végében álló íróasztal vette körül. A masszív faasztalhoz mentem, hol egy megkezdett napló, várt tulajdonosára. Az emlékirat mellett gondosan kikészített toll, meg tinta helyezkedett el, és nem utolsósorban egy lámpás. A lámpást begyújtottam, a fáklyát pedig egy tartóba helyeztem. Megnézhettem volna mit vetett papírra az előttem lévő, habár most nem volt erre idő. Ha lesz időm…ha egyáltalán bármire lesz időm, legalább papírra vétem az utolsó mondataimat. A tinta a sárgás lapokhoz ért...

„Kedves barátaim, drága szerelmeim, és persze nem utolsó sorban hőn szeretett családom, valamint Myra. Már előre látom milyen paprikás lesz a képed fivérem, miszerint a menyasszonyodnak külön említem, de halottról jót vagy semmit, ahogy mondani illik...ha már itt tartok, akkor ezért is vetem papírra ezen szavakat. Valószínűleg meghalok. Persze ezért senkit nem hibáztathatok, maximum apánkat. Mindig is jobban szeretett téged, annyi szent, természetesen én se könnyítettem meg a dolgát. Galibák sorát okoztam, csakhogy kissé velem is foglalkozzon. Amikor felrobbantottam a padlást, na az lehetett a csúcspont, kaptam is miatta. Sokszor irigyeltem, ahogy veled bánt, és egyengette utadat. Az örökség miatt se neheztelnék, ha ugyanazon figyelmet megkaptuk volna a magasságos Anthony Gamby-től. Igaz te mindig anyánk szeretetéért sóvároghattál. A köztünk lévő kapocs eléggé mély volt, talán őt sajnálom a legjobban, hiszen a kisfia elvesztése igencsak megviseli. Heee...milyen idióta vagyok, a saját fiamnak is hiányozhatok.
Aiden Gamby, sajnos mostanság keveset találkoztunk, ezt köszönd anyádnak. Bánom, hogy nem látlak felcseperedni, biztos kiváló kviddicses válna belőled, mint apádból. A seprűmet is rád hagyományozom, valamint a többi ingóságom. Bizonyára nem most várhattad volna ezt a nagy ajándékot, értelemszerűen előtte én is szerettem volna megvénülni, illetve a fejedre nőni. Végezetül szeretnék hozzád is pár szót szólni Myra. Adrian most hunyd be a szemed! Hol is tartottam, ja igen...Myra, élveztem az együtt töltött időt. A köztünk lévő kapcsolat érzéki, valamint izgalmas volt, ahogy annak lennie kell. Kár, hogy nem előbb ismerkedtünk meg, és akkor talán az én feleségem lennél. Még most is bennem él Saint-Malo-ban töltött idő.
Többet nem tudok nektek írni, s nem is akarok, ha ezt valaki megtalálja jutassa el Bostonba a Gamby családnak.

Colson Gamby”

Talán a kíváncsiság, vagy az unalom hajtott, de visszalapoztam egy oldalt. Valami Edgar D. írta tele a könyvet, pontosabban az utolsó bejegyzése tizenhét éve várt arra, hogy valaki beleüsse a kíváncsi orrát. Semmi izgalmas nem volt benne, valami siránkozás egy nőért, illetve a napjának monoton részletezése. Az oldalak egymás után szöktek ki az ujjaim közül, és akkor valamit észrevettem, vagy úgy félúton. Ismerős volt az illusztráció, rá kellett döbbenjek, miszerint a szerző másik nagy szerelme, Lizán kívül a főzetek. Megannyi méreg, valamint gyógyászati szer részletezése bukkant fel egy-egy oldalon. A megdöbbenés annyira hirtelen ért, hogy fel is ugrottam a székből. A szerző gyakran említ egy polcot. Szétnézve csak egyetlen könyvespolcot láttam. Jobban szemügyre vettem a rajta lévő olvasmányokat, majd a „bájitaltan haladóknak” köteten akadt meg a szemem, amit ki is vettem a helyéről. Por szállt az égbe, s valami mechanikát hozhattam működésbe. A polc megmozdult, és kifordulva a helyéről egy gardrób nagyságú szobára nyílt, ahol különféle hozzávalók rejlettek. Némelyik üvegcsébe, kevesebb vagy több alkotóelem szerepelt ezeket köztudottan bájitalokhoz használták.
Gondolkoznom kellett, valamivel csapdába kellett ejtenem ezt a dögöt. Sok méreg neve, valamint tulajdonságai futottak át agytekervényeimen, azonban valamit az anyaghiány, valamit pedig a rám való veszély miatt vetettem el. A garatgombócgáz tűnt a legsikeresebb megoldásnak. Az üstöt kivettem a helyéből, majd a szoba kandallója felé akasztottam. A tüzet pálcám darabjaiból, valamint a jókora festmények kereteiből raktam.
Talán órák telhettek el, ám sikerült elkészítenem a veszélyes gázt, amelyet üvegcsébe zártam. Bátorságot gyűjtöttem, s hangtalanul elfordítottam a megviselt zárat. A csapda készen állt, amint eldobtam a nálam lévő gázzal teli üveget. Hangos kiabálásba törtem ki, és az hallhatóan felébresztettem a böklencet. Egy utolsó öklelés, és betört a szobába. A nagy roham a darabjaira tört üveg előtt lendületét vesztette. Valószínűleg meghökkent a legendáslény, ahogy a láthatatlan kezek a torkára fonódtak. Kihasználtam a lehetőséget, és úgy futottam, mint még soha életemben, egyenesen a szabadság irányába. Még a kilátásbanlévő kincseket is itt hagytam, amiért  jöttem, mert most a legértékesebb kincs, az életem.

Ahogyan testvérem, én is vékony alkattal rendelkezem, bár a magasságra való hajlamot, már nem örököltem, ezt a magam 175-ös mérete is bizonyítja ezt a tényt. Bár nem mintha hátrány lenne, hiszen a fogó posztra ez a testalkat pont ideális. Hiába a suliban sokat kergettek, egészen addig míg a vézna karokra nem növesztettem egy kis izmot az edzések során. Talán ennek is köszönhetőek a rajtam lévő testékszerek, melyekkel próbáltam kompenzálni a mások által hátránynak vélt külső tulajdonságokat. Pontosabban egy fülbevalóról, valamint egy orr piercingről beszélhetünk esetemben.
Hogyha az arcvonásaim érdekelnek, akkor azt kell hogy mondjam, meghazudtolom a korom. Sokan hisznek még diáknak, bár a varázsvilában az elbűvölő mosolyomat mindenki ismeri, amellyel magabiztosan lépek a pályára. Egyedül a fülem miatt szólhatnak meg a hölgyek, mikor rólam áradoznak, barátnőik társaságában. A kiugró állam inkább izgalmasabbá teszi külsőmet, és nem olyan hátrányos mint a nagy fülelm.
Öltözékem visszafogott eleganciát tükröz, általában ingeket hordok, farmernadrágokkal, igaz az áraik ezeknek a daraboknak nem túl visszafogodtak, hogy úgy mondjam.