M. Jessica McKinnon

Céltudatosnak mondanám magam, hiszen mindig is tudtam, hogy mit akarok elérni az életben auror, esetleg átoktörő vagy ereklyevadász szerettem volna lenni. A szüleim aurorok, bár én az utóbbi időben egyre közlebb érzem magam az rúnák és a számmisztika világához. Talán lehet, hogy mégsem fogok a szüleim nyomdokaiba lépni?
Azt mondják, hogy aki céltudatos, az komoly is. A kettő tulajdonság szorosan összekapcsolódik. Azért nem kell azt képzelni, hogy begyöpösödött lennék, szimplán csak tudom, mikor követeli meg egy helyzet az átgondoltságot, nyugodtságot és higgadtságot.
Mindig elérem, amit akarok kerül amibe kerül. Nem vagyok hajlandó rosszabbat elfogadni annál, mint amire vágyok, ezért eléggé maximalistának és akaratosnak tartanak. Távol áll tőlem, hogy elfogadjam a vereséget, ha csak minimális szikrát is látok annak esélyére, hogy nyerhetek. Néha elfelejtem számba venni mások véleményét is, s olyankor képes vagyok csak a saját fejem után menni, pedig máskor tényleg átgondolom a többiek javaslatait, tleteit is és aszerint mérlegelek.
Okos vagyok, hiszen a tanulás számomra nem igazán jelent problémát. Szeretek minél többet tudni, és így a tudásomat gyarapítani, valamint fejleszteni, hiszen a tudás az egy olyan dolog, amit sohasem vehetnek el tőlem. Érdeklődő vagyok, számos tantárgy érdekel már a kezdetek óta és így tanulnom sem nehéz őket. Néha még előre is tanulok, ha annyira érdekes az anyag, illetve rendszeresen járok a könyvtárba utánaolvasni az ilyen témáknak.
A könyvtárban viszont nem csak a tananyaghoz kapcsolódó kötetek vonzanak, hanem a szépirodalom is. Rajongok például Shakespeare-ért, ha lenne egy időnyerőm, akkor biztosan arra használnám, hogy találkozzak vele élőben. Ha pedig már a művészeteknél tartunk, szívesen járok színházba és balettelőadásokra, de egy bulis fesztiválra sem mondanék nemet.
Biztatónak és motiválónak tartanak a legtöbben, de ezt talán a barátaim és a húgom tudják rólam a leginkább elmondani. Úgy gondolom, hogy ha már én ennyire biztos vagyok a jövőmben, akkor őket is motiválnom kell. Jó hallgató társaság is vagyok, ha valakinek egy kis lelkizésre lenne szüksége, és mindig megpróbálom, a lehető legjobb javaslatokat tenni, ha valami gond van a barátaim magánéletében.
Imádok utazni és imádom a veszélyes helyzeteket, a problémákat és az akadályokat. Ezért szeretnék auror/ereklyevadász/átoktörő lenni, mert ott ez a tulajdonság nagyon a hasznomra lehet. Csak jutnék már lassan döntésre, hogy mihez szeretnék kezdeni.
Egyesek szerint, aki komoly, az nem lehet vicces. Dehogynem! Én például imádok nevetni és amikor olyan hangulatom van, akkor még viccet is csinálok a dolgokból. Bár tény, néha olyan dlgokon is nevetek, amin mások nem, ez főleg Angliában fordul elő.
Sosem jelentett problémát a barátkozás akár az idősebbekkel, akár a fiatalabbakkal. Nagy érdeklődési körömnek köszönhetően a legtöbb emberrel hamar megtalálom a közös hangot.

- Most komolyan ilyent akarsz játszani? - kérdeztem értetlenkedve a húgomat, aki két évvel fiatalabb nálam és a szöges ellentétem. Szőke tincseivel, kék szemével olyan akár egy angyal, arcáról ártatlanság sugárzik minden egyes másodpercben, de ő mégsem tudja, hogy mit szeretne a jövőjétől. Igaz, ez egy tíz éves lánytól nem is várható még el.
- Igen Marie! Olyan rég játszottál velem, és egész évben az Ilvermornyban vagy. Alig látlak - mondja szemérmesen szemét lesütve. Ettől a mondattól pedig beadom a derekam, és belemegyek a fura kis játékába. Bólintásomra hatalmas mosollyal reagál, majd mintha nem tudnám, elmondja a játékszabályokat. - Innen indulsz, és mivel én a piros akarok lenni, te leszel a sárga...
- Én nem leszek sárga! Utálom a sárgát! Te leszel a sárga! - mondom hangomat felemelve, mire kitör egy kisebb veszekedés köztünk, hogy ki melyik bábuval legyen, mert nem lenne egyszerűbb egy varázslattal átszínezni... Nem, nálunk az ilyenekre sosincs megoldás, nálunk csak a veszekedés létezik ilyenkor.


Karácsonyi szünet. Jó érzés ilyenkor itthon lenni, egy kis szünet a suliból. A család együtt ünnepel, eljöttek a nagyszüleink is, és szóba került az iskola is. Mindenki értékeli, hogy a szüleim nyomdokaiba lépve, kitartok az aurori hivatás mellett már több éve, bár azt is megemlítették, hogy az átoktörős terv sincs ellenükre. A húgom azonban egyáltalán nem tudja, hogy merre tovább. A jegyei sem túl jók az iskolában, a szüleim inkább tűrhetőnek hívják őket. Egy-két tantárgy van csak, amiből remekel, így azokból kell kitalálnia, hogyan tovább. Ilyen hozzáállással nem is csodálom, hogy másik házba került, mint a bátyánk vagy én.
Azt várná az ember, hogy karácsonykor nem történhet semmi rossz. Ezt a klisét a mi családunk sikeresen megcáfolta. Apa most mondta el, hogy leukémiás, anya és a nagyiék már tudták, csak mi hárman nem. Azt mondta elkezdi a kemoterápiát meg a gyógykezeléseket, elvileg van pár lehetőség, ami néha sikeres.


Nem bírtam tovább, beszélnem kellett valakivel apa betegségéről és erre csak a legjobb barátnőm, Peggy volt alkalmas. Tudtam, hogy neki bármit elmondhatok, ezt mi sem támasztja jobban alá, hogy még egy házba is kerültünk. Már egész kis korunk óta barátok vagyunk, hiszen az ő nagymamája segített kimenekülni Angliából a nagypapiéknak. Szerintem ezért mindig is hálásak leszünk nekik, hiszen mindenki hallotta, hogy mi történt otthon. Traversék és Igor Karkarov hideg vérrel megölte a családunkat, nem tudunk más leszármazottról és talán Angliában ez az ág már feledésbe is merült.


Hihetetlen, hogy már itt tartunk. Jövőre leszünk végzősök és Peggy most nincs itt, hogy együt kezdjük a tanévet, hiszen belevágott a cserediák programba. Anglia, Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző. Kíváncsian várom majd a leveleit, sőt lehet, hogy következő félévben én is csatlakozok hozzá, hiszen nem árt minél több helyen tapasztalatot szerezni és egy kis éghajlatváltozás is biztos jót tenne. Csak azt nem tudom, mi lenne Abivel, ha elmegyek, ki vigyázna rá? Kinek a vállán sírhatná ki magát? Nővérként ez a kötelességeim közé tartozik, hiszen ő olyan törékeny. Mindegy is, ezt a szemesztert már biztos, hogy még itthon töltöm, talán most lesz egy kis előnyöm az Amerikai Bűbájos Tanulmányi Versenyen is így, hogy Peggy nincsen. Oké, tudom, ez kicsit gonoszan hangzott, hiszen ő a legjobb barátnőm, de nem egyszerű ám felvenni vele a versenyt és pont ezért is örülök a barátságunknak, hiszen motivál, hogy jobb és jobb akarjak lenni.


Egy új kaland kezdődik. Peggy olyan sok levelet küldött, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek és én is részese akartam lenni annak, ahogy felfedezi a származásának hiányzó darabkáit. Apától kértem tanácsot, hogy belevágjak-e az egészbe és a szavai azóta is a fülemben csengenek. "Ilyen lehetőség ritkán hullik az öledbe, használd ki." Ráadásul mondta, hogy megtudhatnék egy-két dolgot a családról, mert sajnos nem sokat tudunk a McKinnonokról és örülne, ha legalább azt megtudhatnánk, hogy miért pont őket mészároltatta le Voldemort, vagy esetleg van-e még rajtunk kívül fennmaradt ág.
Sikerült elnyernem egy ösztöndíjat a jó tanulmányi eredményeim miatt, így ezt a tanévet a Roxfortban fejezem be és azt mondták, ha úgy érzem, akkor maradhatok majd akár hetedikre is. Meglátjuk, előbb szeretnék túlesni a ház választási ceremónián. Mivel kereszt félévben jöttem, így most nincsenek gólyák, csak a cserediákok, akiket az úgy nevezett Teszlek Süveg oszt be a négy ház egyikébe. Kíváncsian várom, hogy hova kerülök, tök jó lenne Peggyvel egy házban maradni, annyira hiányzott a szobából is az előző félévben. Hallok egy kis mormolást, "Hollóhát vagy Griffendél?", aztán jó hangosan az előbbit mondja ki a mágikus fejfedő. Mosolyogva foglalok helyet legjobb barátnőm mellett, az igazi kaland még csak ezután kezdődik!



Még mindig rengeteg mesélni valóm van az itthoniaknak az elmúlt hónapokról és a családi izgalmakról. Elég nehezen ment a kutatás, de a végére csak kiderült, hogy van egy lány az iskolában, aki szintén McKinnon, illetve van egy nővére is. Sajnálatos módon Meadow pont cserediákként tanult egy másik varázslóiskolában, így pont elkerültük egymást. Mindenesetre én azért küldtem neki és a nővérének is egy-egy baglyot a hazaindulás előtt, de választ még nem kaptam, nagyon izgulok, hogy vajon milyen rokoni szál lehet közöttünk.
Apa mellett ücsörgök a kanapén, ahogy ő válogat a Netflix legújabb filmjai között. Sajnálom, hogy semmi elektronikai eszköz nem engedélyezett a Roxfortban, annyira megszoktam őket és furcsa is volt kicsit újra levelet írni és nem sms-t a szüleimnek. Szerencsére ők nem ragadtak le pár évtizeddel, ezért is jár apu kemoterápiára a magnixokhoz, mert az már olyan sok embernek segített, aki ugyanezzel a betegséggel küzdött. Végre kiválasztja a filmet, amikor megszólal a telefonja, a név láttán úgy érzem, hogy nem lesz rövid a beszélgetés. Az Ilvermorny igazgatója csak nem fogja valami semmiség miatt felhívni, igaz a családjaink mindig is jó viszonyt ápoltak, de talán Abivel lesz valami gond. Talán nincs meg valamelyik tárgya? Amíg telefonál addig főzök kávét, majd a két bögrével ülök vissza a kanapéra és nyújtom át neki a zöld színűt.
- Mit szólnál hozzá, ha az utolsó tanévedet is a Roxfortban tölthetnéd? Jól érezted magad Angliában, ugye? Talán lenne időd kicsit jobban megismerni a gyökereidet - néz rám nyugodtan, majd belekortyol a fekete kávéjába, miközben én köpni nyelni sem tudok.
- Apa, mire akarsz ezzel célozni? - bár nagyon is sejtem a választ, szeretném hallani, hogy ő mondja ki.
- Szerintem élned kellene a lehetőséggel. Tudom, hogy nem így tervezted, de a Roxfortban is van olyan jó képzés, mint az Ilvermornyban, talán még jobb is - mosolyodik el. - Peggy is megy. - teszi még hozzá, ezzel pedig nyilvánvalóvá válik számomra, hogy annyira nem is kérdés volt az előbbi. Most gondoljak a legrosszabbra? Mi van akkor, ha ő pont akkor hagy itt minket, amikor én nem leszek itt? Talán, amikor az lesz a végleges búcsú közöttünk, amikor Angliába indulok? Nem kellene ilyenekre gondolnom, ezért inkább közelebb húzódok hozzá a kanapén és elindítom a filmet. Szeretnék minél több időt vele lenni, amíg csak lehet.

A McKinnonok skótok és ez apa után rajtam látszik a legjobban. Azt várná az ember, hogy mindenki vörös legyen a családban, de a szőke haj is elég erős, hála a nagyinak. Ashley néni is szőke és a húgom is, de anya meg Shawn sötétbarna hajúak. Színes egy család lettünk az egyszer biztos. Amúgy egyáltalán nincs skót akcentusom, hiszen Amerikában nőttem fel.
Az egyszerű, kényelmes ruhadarabokat szeretem, van egy fekete bőrdzsekim, amit pedig imádok. Eléggé basic a stílusom, nem rajongok a feltűnő darabokért, sminkben is a barnásabb, naturális árnyalatokat részesítem előnyben, de néha feldobom az egyszerűséget egy erősebb, sötétebb rúzzsal.
Tudok magas sarkúban járni, de ha az alkalom nem kívánja meg, akkor inkább nem élek vele, ahogy a szoknyákat is meghagyom a jelesebb eseményeknek. Pontosan ezért nem sikerült annyira kibékülnöm a Roxfortos egyenruhával, hiszen a lányoknál az szoknyát jelent.