Matt Lachlan

Matt Lachlan? Hát ő a legnagyobb pöcs, akit ismerek - valószínűleg ezt hallanád rólam, ha megkérdeznél valakit páratlan személyiségem apró részleteiről. Ez tulajdonképpen igaz is, mármint részben. Lényegében egy kicsit mindenki az, már ha van benned minimális életösztön és az altruizmus nem önti el az agyadat, mint a tinifiúknak a tesztoszteron. A túlélés kulcsa ebben a szemét világban, hogy törődj magaddal. Szépíthetünk a dolgon és adhatunk egymásnak eltúlzott szülinapi ajándékokat meg könnyezhetünk nyálas idézeteken az önzetlen szeretetről, de valójában mindenki a saját érdekeit lesi. Vannak, akik felvállalják, vannak, akik jófejnek tettetik magukat. Én nem színlelek.
A jég hátán is megélek, és ezt teljesen komolyan mondom. Három teljes hetet töltöttem a Tundrán, hogy utána egy mindenféle átokkal és védővarázslattal ellátott jetibarlangból megszerezzek egy koboldok által kovácsolt sisakot. Fene se tudja, miért volt erre szüksége a Gringottsnak, de nem is kérdezősködtem. Sajnos ők igen, miután eladtam a barlangban talált egyéb holmikat és erről elfelejtettem említést tenni nekik. Ez egy izgalmas történet, ígérem, beavatlak majd a részletekbe.
Nem dicsérnek túl sokat, de azt mindenki elismeri, hogy vicces srác vagyok. Sokak szerint idétlen, de a két kifejezés annyira nem is különbözik egymástól, ha a megfelelő kontextusban nézzük. Nem veszem túl komolyan az életet, saját magamat sem. Felesleges bármit is túlbonyolítani, nevetni kell, amin lehet, amin meg nem, azt hagyni a francba.
A Teszlek Süveg sokáig tanakodott, hogy a Griffendélbe tegyen-e, azt mondta a fejemen ülve, hogy bátorságból nem szenvedek hiányt. Nem tévedett, valóban nem ismerem a gyávaság és a meghátrálás fogalmát. A Süveg végül azt mondta, az önérdekkeresés és az ambíció több bennem, akkor ezt nem értettem, tizenegy évesen az ambícióim kimerültek annyiban, hogy népszerű legyek és beválogassanak a kviddicscsapatba.
Amúgy jól tanultam. Nagyon jól. És ez rohadtul bosszantotta a tanárokat. Hiába ültem állandóan büntetőmunkán és hiába hajítottak ki majdnem, mikor rajtakaptak betépve az egyik üres teremben, zsebemben egy nagy adag színes kis tablettával, amit nyáron vettem a Zsebpiszok közben... akkor is jók voltak a jegyeim. Valószínűleg csak ezért nem tanácsoltak el.
A Gringottsban hamar egy átoktörő csapat élén találtam magam, két teljes évig. Jó vezető voltam és még jobb átoktörő, állítólag, eltekintve a zsebre rakott műkincsektől, amiket nem adtam oda a Gringotts kedves kis koboldjainak.
Ha úgy vesszük, kedvelhető személyiség vagyok. Csak ezt senki nem veszi észre.

Hogy te mekkora egy sunyi, szemét dög vagy, Lachlan - ezt olyan sokszor hallottam már, hogy egy idő után nem is számoltam. Vagyis az elején sem, mert rohadtul nem érdekelt. Az az igazság, hogy kevés dolog érdekel, ezt vehetjük amolyan rossz tulajdonságnak. Felőlem az ég is ránk szakadhat, én nem fogok rajta görcsölni, amíg egy üveg sörrel és egy spanglival nézhetem, ahogy elpusztul a világ. És nem, a nyomorod sem érdekel, meséld el másnak a párkapcsolati problémáidat és hogy mennyire elégedetlen vagy az életeddel. Nincs szükségem a negatív szarságaidra.
Sokan szeretnek mártírt játszani és mások érdekeit helyezni a sajátjaik elé, mert ettől valami morális felsőbbrendűséget éreznek vagy így kompenzálják a problémáikat. Hát én nem vagyok ilyen. Már nagyon korán megtanultam, hogy csak magamra számíthatok és jobb, ha minden energiámat a saját boldogulásomba ölöm. Nem érdekel, ha bajba kerülsz miattam. Oldd meg.
A kapcsolataim nem alakultak túl jól. A családomtól elhidegültem, a barátaim inkább csak ivócimborák és munkatársak, a nőkkel eddig sosem terveztem hosszútávra. Nem a szoknyavadászat izgat, egyszerűen csak nincs motivációm bármiféle munkát fektetni egy normális párkapcsolat felépítésébe, hogy aztán az egész darabjaira hulljon. Különben sem ülök eleget a seggemen ahhoz, hogy bárkivel komolyabb kapcsolatba kezdjek, szinte mindig úton vagyok és a munkám nem egy életbiztosítás.
De lehet a sikertelen magánéletemnek az is az oka, hogy ösztönösen megbántom az embereket. Ha nem egy meggondolatlan, de azért szándékos sértéssel, akkor egy rosszul időzített viccel. Szeretek másokat piszkálni, nem komolyan, de ők ezt nem értik. Már elég sokszor megvertek.
Talán mostanra már sejted, hogy jó érzékkel keveredek bajba. Ha nem éppen egy jeti akar felnégyelni és utána megvacsorázni belőlem, akkor korábbi megrendelők akarják a fejemet venni néhány lenyúlt holmiért. És néha sikerül elég rosszul megválasztanom, hogy kikkel húzok ujjat...

Hat éves vagyok és az utca közepén visítok anyámnak, hogy vegye meg nekem a játékbolt kirakatába kiállított világítós kerekű rollert. Próbál elrángatni, de képtelen rá, lecövekelek és kitartóan bömbölök, mindenki minket bámul. Anyám szitkozódik, erősen megszorítja a kezem, semmit nem ér el vele.
- Akarom, akarom, akarom - üvöltöm az arcába, szabad kezemmel a roller felé mutatva. - Én miért nem kapok soha semmit?
Anya arca vörösre vált, nem tudom, hogy a haragtól vagy a szégyentől.
- Nem is szeretsz engem - jelentem ki könnyáztatta arccal, még toppantok is egyet hozzá. - Ha szeretnél, akkor megvennéd nekem azt a rollert. Szívtelen vagy, apa ezért ment el.
Az arcomon csattan a tenyere. Megszeppenek, fél percre elhallgatok, anya rángatni kezd, hogy végre elmeneküljünk a játékbolt közeléből is. Felnézek rá, mérges vagyok, továbbra sem értem miért nem kaphatok meg soha semmit.
A kirakat üvege szilánkokra robban, a roller pedig önálló életre kelve kigurul az úttestre. Áthajt rajta egy busz.

Nyolc éves vagyok és azt játszom, hogy auror vagyok. Adának is megengedem, hogy csatlakozzon, ő alakítja a sötét varázslót, akit én, a hős aurorparancsnok hosszú párbajban térdre kényszerítek. A szobám romokban, plüssállatokat és párnákat dobáltunk egymás felé, miközben kitalált varázsigéket kiabáltunk - én néha trágár szavakat is, amivel végül felhagytam, mert Ada folyton megkérdezte a jelentésüket. Végigrohanunk a folyosón, a nappaliban egy-egy fotel mögé vetődünk és onnan dobáljuk egymásra a színes díszpárnákat, egy-egy evőpálcikával hadonászva, amiket apa hozott az étteremből, ahol dolgozik. Megunjuk a rejtőzködést, kiszaladunk a konyhába, megcsúszok a frissen felmosott kövön. Ösztönösen a pultba kapaszkodom, lesodorva az otthagyott, forró Bouillabaisse-t, a nagy része rajtam és Adán landol. Ő persze sír, én leblokkolok.
Apám és az új felesége jelennek meg a konyhában és ordítani kezdenek velem, hogy már megint mit csináltam, akár komolyan meg is sebesíthettem volna a kishúgomat.
Szobafogságot kapok. Este azt képzelem, hogy vérfarkasok rabolnak el és ők nevelnek fel. Ennél még velük is jobb lenne.

Tizenhárom éves vagyok és büntetőmunkát teljesítek a trófeateremben, az ezüstöt sikálom egy büdös bájitallal, hogy fényes legyen. Kviddicsedzésen kéne lennem, idén válogattak be a csapatba hajtóként, jól akarok játszani. Állítólag a kviddicsjátékosok a legnépszerűbbek és én közöttük is a legjobb akarok lenni. Fogadtunk egy barátommal, Logannel, hogy melyikünk szerzi meg először az első csókját, reménykedek benne, hogy a következő meccsünk után Bonnie Davies, a legnépszerűbb lány az évfolyamon beadja a derekát.
Jobban tettem volna, ha megmaradok a seggemen és nem lógok ki éjszaka a folyosóra. A titkos folyosók egyikét akartam felfedezni, azt beszélték, az egyiken keresztül egyenesen a Mézesfaláshoz lehet jutni. Majdnem sikerült, de Frics rajtakapott.
Otthonról rivallót küldtek, az érdekel a legkevésbé. Foglalkoznának inkább azzal, hogy Adának nincsenek barátai.

Tizenhat éves vagyok és kicseszett részeg. Forog velem a világ, valószínűleg nem a Lángnyelv miatt, hanem a kis tabletta miatt, amit Logannel egy órája nyeltünk le. Még csak azt sem tudom megmondani, hogy miért csináltam. Nem érdekelnek a következmények, nem az anyag miatt, előtte sem érdekelt. Valószínűleg csak arra gondoltam, hogy miért ne? És hát tényleg... miért is ne? Az első egy óra nagyon jó volt.
Hajnali egy óra lehet és dagad a mellem a büszkeségtől. Bonnie lefeküdt velem, a világ urának érzem magam. A folyosón trappolok, a konyhába igyekszem, rohadt éhes vagyok. Ekkor rohanok bele egy professzorba, dühösen bámul bele a ködös tekintetembe.
Másnap majdnem kirúgnak. Végül nem, McGalagony megengedi, hogy maradjak és befejezzem a tanulmányaimat. Eltiltanak a kviddicstől. Bonnie két hét múlva szakít velem, a szülei nem engedik, hogy hozzám hasonló pasija legyen. Gondolom, a hozzám hasonló valami nagyon rosszat jelent. Már megszoktam.

Húsz éves vagyok és a legjobb az évfolyamunkon, senki sem érti nálam jobban a rúnákat. Úgy érzem, én vagyok a legjobb és ebben a hitben senki nem tud megingatni. Nem járok haza, éppen ezért, nem akarom hallani apámék véleményét. Adával néha találkozom, nemrég derült ki, hogy nem vették fel az aurorképzőbe. Vigaszképpen ajándékot vittem neki, abból a pénzből vettem, amit fűárulással szereztem. Meglepődnél, milyen a kereslet rá az Akadémián, a profok sem vetik meg.
Most is Adával ülök egy cukrászdában, a macarone-ok minőségét kritizáljuk, néha ejtek pár szót a készülő szakdolgozatomról. Figyelmesen hallgat, kérdez, de magáról nem sokat mesél. Szomorú és magányos, még ha nem is mondja. Örülnöm kéne, hogy végül az én életem alakul ilyen jól és nem a tökéletesnek tartott féltestvéremé, de nem tudok kárörömöt érezni. Sajnálom őt.
A cukrászda után elmegyünk egy állatkereskedésbe madarakat nézegetni. Hazavisz kettőt, elkísérem, végig a nevükkel viccelődünk. Közlöm vele, hogy talán Rántottának és Csibefalatkának kéne elneveznie őket. Végül Bacon és Eggsy lesz a nevük.

Huszonöt éves vagyok és a saját átoktörő csapatomat vezetem a Gringottsban. A Tundrán dolgozunk, három hete elzárva a civilizált világtól. Átkutatjuk a fagyos tájat, a zord erdőket, mágia nyomait keressük még a hó alá temetve is. Végül rábukkanunk a jetibarlangra, ahol több száz éve elrejtettek egy hatalmas ládányi koboldmunkát. Eredetileg a sisakért küldtek minket, nem említették, hogy a jeti kiiktatása után több is vár majd ránk. A láda közelébe sem tudunk menni, amíg meg nem törjük az átkokat és védőbűbájokat, a csapatom egyik tagja rossz ellenátkot mormol, mire a barlang falának vágódik, a teste csupa seb, vért köhög. Ketten visszaviszik a táborba, hárman maradunk. Minden védelmet áttörünk, majd felnyitjuk az ősöreg ládát.
Alkudozunk, mint mindig, eddig sosem buktunk le. Enyém lesz egy aranyserleg és egy kis doboznyi ékszer, szinte már érzem a zsebemben a galleonokat, amiket ezért kapok majd a Zsebpiszok közben. Új házra gyűjtök, nagy kertet akarok, hegyre néző kilátással, saját házimanóval. Mint a fontos emberek. Számítani akarok valamit.
A serleget két nappal azután eladom, hogy hazaérünk Londonba. A harmadik nap kirúgnak, mert valaki beköp minket a bankigazgatónak. Apámnak és anyámnak csak egy levelet küldök, Adától személyesen elbúcsúzom. Azt hazudom neki, hogy a Gringotts külföldi munkára küld, valószínűleg hosszú időre. Arcon csókolom és megígérem neki, hogy majd küldök sok képeslapot.
Másnap felszállok egy hajóra, minden pénzemet és holmimat egy mágikusan felnagyított sporttáskába zsúfolva és Mexikóba utazom.

Huszonkilenc éves vagyok és nagy szarban vagyok. Négy év alatt sikeres magánvállalkozást építettem fel, híre ment, hogy nem éppen legális átoktörő munkákat is elvállalok. Így keveredtem Teotihuacan muglik számára láthatatlan és a mágusok számára határozottan lezárt piramisaiba. Még csak nem is volt nehéz megszerezni a piramis zugaiban elrejtett apró szobrokat, amiket a megrendelőim ki akartak csempészni az országból és jó áron eladni ki tudja merre. Éppen csak azt felejtették el megemlíteni, hogy az aprócska szobrok többet értek, mint amennyit ők fizettek érte. Négyet leszállítottam nekik, kettőről azt hazudtam, hogy eltűntek.
Ha nem derült volna ki, most ritka gazdag ember lennék, nem pedig egy vinnyogó idióta, akinek éppen eltöri a karját egy nagydarab mexikói. A pasas főnöke üvölt velem, hogy követeli a szobrokat, a fájdalomtól akadozó spanyollal bizonygatom neki, hogy már rég eladtam őket. Három Cruciatus után majdnem magam alá csinálok. Azt hiszem, hogy meg fognak ölni. Ezzel nem lőttem nagyon mellé, a társamat, Mexikó legjobb átoktörőjét egyszerűen kettévágják egy átokkal. Magzatpózban fekszem a földön és könyörgöm nekik, hogy ne bántsanak. Három hónapot kapok rá, hogy összeszedjem az összeg háromszorosát, amennyiért eladtam azokat a kurva szobrokat.
Még aznap éjszaka elindulok Londonba, újból egy táskába pakolva az életemet, kabátom zsebében egyetlen hű társammal, Bandittal, a furkásszal. Tudom, hogy magamtól nem leszek képes ennyi pénzt összeszedni. Viszont a húgom ismer valakit, aki ki tudná fizetni a tartozásomat.
Ne haragudj, Ada, de nem szándékozom meghalni.

Magas vagyok, szálkásan izmos és most utálni fogsz, de ehhez nem kell diétáznom. A hajam sötét, a szemeim barnák és általában nem borotválkozom, mert jól áll a borosta és különben is mindig megvágom a képem a borotvával. Szerintem nagyon fontos, hogy a hajam mindig jól álljon, arra érzékeny vagyok.
A hétköznapokban próbálok divatosan öltözködni, inkább muglimódra, nem a varázslótrendet követem. Ha dolgozom, akkor csak a praktikusság számít, hidd el, te sem szeretnél hegyet mászni tornacsukában és felhajtott szárú farmerben.
A bal karomon hosszú heg húzódik, egy mantikórtól szereztem még öt éve.