Sadie Whitshorne

Vas. Márc. 28, 2021 8:04 pm

Sadie Whitshorne

"There is no sinner like a young saint."

Nem: nő

Kor: 19 év

Vér: kvibli

Születési hely: High Wycombe

Munka: (volt) egyetemista

Családi állapot: nincs

Amit szeretnek bennem

Talán azt, hogy fájón őszinte vagyok. Persze csak azok számára pozitív tulajdonság ez, akik tudják kezelni az igazságot. Vagy éppen engem és a szavaimat.

Ami zavar bennem másokat

Szintén az őszinteségem. Páran nem tudják feldolgozni, hogyha szembesülnek az igazsággal magukról. Én pedig, ha kérik, ha nem, általában megadom nekik azt.

Életem története

- Egyszerűen hihetetlen, ami az anyáddal történt...
- Miért lenne olyan hihetetlen? Az utóbbi években már csak vegetált, várható volt, hogy ez lesz a vége.
- De hát...
- Nincs ebben semmilyen megdöbbentő. Talán jobb is így neki.
- Ezt hogy érted? Hiszen alig múlt 45 éves. Előtte állt még a fél élete.
- Persze, mert a másik felét annyira kiélvezte... Te tudod a legjobban, hogy mióta az apám lelépett már nem az a nő volt, aki régen. Onnantól kezdve csak szenvedett: és szépen-lassan leépült. Mi jó volt ebben, amit tovább folytathatott volna?
- Hát... Talán te...
- Ugyan már! Mindketten tudjuk, hogy én sem számítottam sokat neki. Szült egy gyereket, akit a barátnői neveltek fel. Ezen nincs mit szépíteni, Rhonda.
- Sadie, ez nem...
- Talán az lesz a legjobb, ha most befejezzük ezt a beszélgetést. Ugyanis nem sok értelme van. És, ha most megbocsájtasz: el kell temetnem az anyámat.

A temetés sem volt olcsó mulatság, az örökségemet felélni viszont egész könnyen ment. Eltartottam magam, amennyire tudtam, de a pénz úgy tűnt el a bankszámlámról, mint az élet az anyámból: egyik pillanatról a másikra.
Hitelt vettem fel és jelzálog került a ~~házunkra~~ házamra, amit sehogy sem tudtam visszafizetni. Munkám nem volt, ahogy családom sem, akik segítettek volna nekem. Rajtam...
Végignéztem, ahogy szépen-lassan az összes érték eltűnik a szobákból, mégsem idegesítettem magam miatta. Valahogy úgy is lesz, mondtam minden egyes alkalommal magamnak, amikor a félelem kicsit is kezdett hatalmába keríteni. Aztán már csak én maradtam meg a teljesen kiürített épület.

- Sadie?
Hátranéztem, a tekintetem pedig egy sötét szempárral találkozott. Aprót bólintva jeleztem, hogy igen, én lennék az.
- Madsen vagyok, az apád testvére.
Ekkor már kezdett érdekelni a dolog: ki ez az ember, miért van itt és mit akarhat tőlem? Hiszen semmim sincs, ami fontos lehetne az apámnak. Se anyám, se... életem. Megfordulva az ablak párkányának dőltem, a karjaimat pedig összevontam a mellkasom előtt.
- Valószínűleg fogalmad sincs róla, de az apád pár hónapja egyszerűen csak... eltűnt.
- Valóban nem tudtam, de őszintén? Nem is érdekel. Az én életemnek soha sem volt a része. Ezt viszont te valószínűleg tudtad.
Összevont szemöldökkel megköszörülte a torkát. - Nos, igen. De mentségemre szóljon, én csak néhány hete tudtam meg, hogy van egy unokahúgom.
- És? Jöttél leellenőrizni, hogy szükségem van-e tőletek bármire is? Ne aggódj, nem szorulok rátok, sem pedig a pénzetekre. A családi kapcsolatokra meg pláne nem. Tökéletesen megvagyok én egyedül is, nem kell most hirtelen örökbefogadnod.
Valóban halványan elmosolyodott, vagy csak hallucináltam?
- Tiszta apád vagy. Mármint személyiségileg - javítja ki magát, mikor meglátja az arckifejezésem. - De térjünk vissza erre a kapcsolat dolgora. Szóval, nincs szükséged senkire és semmire, értem én. Ez esetben viszont mintha már kicsit késő lenne...
Gyanakvón lépek felé egyet. - Miért, ezt hogy érted?
- Kifizettem az adósságaidat.
- Hogy mit csináltál? - meg sem várva, hogy befejezze a mondatát, vágok közbe. Ismeretlenül is a legérzékenyebb pontomba sikerült belenyúlnia: a szabadságomba és az abból fakadó önérzetembe. - Ki a fene kérte ezt tőled? Merthogy én nem, az biztos.
- Nem is kellett volna kérned: a családtagjaimért mindent megteszek - fogja meg a karomat, mielőtt dühösen elvágtatnék mellette, hogy magára hagyjam az üres helyiségben. - Pedig értem aztán nem kell. Soha sem voltam a családod tagja és nem is leszek ezután sem.
- Ne legyél benne olyan biztos, kislány. Az, hogy kifizettem a pénzt, amivel a banknak tartozál, nem jelenti azt, hogy a házat sikerült megmentenem. És őszintén, látva a viselkedésed, kétlem, hogy alkalmas lennél az önálló életre. Nem, mintha lenne hova menned...
- Hogy te mekkora egy barom vagy!
Madsen karcosan felnevet, miközben a fejét csóválja. - Akkor szokj csak hozzá: mostantól ezzel a barommal kell majd együtt élned.

Igazából ellenkeztem, amíg tudtam, de sajnos nem volt választásom: ahogy mondta, senkim és semmim sem volt. Nem tudtam volna magammal mihez kezdeni. Végzettség nélkül munkát találni sem volt a legegyszerűbb dolog, az egyetemet viszont ott kellett hagynom, mert egyszerűen képtelen voltam a tandíjat fizetni. Anyám családjából is alig élt már valaki, aki tudott volna rajtam segíteni, de a távoli rokonok még a temetésére se jöttek el, nemhogy alamizsnát utaltak volna a számlámra. Az ismerősökre sem számíthattam, barátaim pedig nem igen voltak. Madsen maradt az egyetlen, akire számíthattam, pedig rá egyáltalán nem akartam. Valamiért úgy éreztem, mintha nem a nagybátyám lenne, hanem egy férfi, akihez, ha elfogadom a segítségét, kötődnem kell majd, mindenhogy. Az apám családját pedig alanyi jogon kívántam a pokolba.
Választásom viszont nem volt: Middlesbroughba költöztem, az egyetlen rokonomhoz, aki kicsit is törődött velem.

- Sadie?
- Te... mégis mit művelsz? Mi ez az egész?
Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, azt meg pláne nem, hogy kivel... Azt hittem, hogy ismerem már Madsent valamennyire, de a válasz, amit a kérdéseimre adott, alapjaiban rengette meg az eddigi világnézetemet. Soha sem hittem a gyerekmesékben: a boszorkányok és a varázslók számomra csupán felesleges hülyeségek voltak, amikről a szülők meséltek a gyerekeiknek elalvás előtt.
Látva viszont, hogy a nagybátyám valóban az, akinek mondja magát, egyszerűen... Hihetetlen. Vagy csak szimplán kezdek megőrülni: anyám sem volt teljesen tiszta elme, lehet, hogy örököltem tőle valami mást is a pénzen kívül, amit abszolút nem akartam.
Talán ez az oka annak is, hogy nem csupán családi törődésnek látom a halvány pillantásokat, amikkel Madsen néz rám, ahogyan az apró érintéseket sem: a bátorító szorításokat a vállaimon, a biztonságot nyújtó öleléseket, amikre pár napja még azt hittem, hogy egyáltalán nincs szükségem, holott mélyen legbelül mindig is erre vágytam...

Ha tükörbe nézek

Anyámra hasonlítok: az elmondása alapján az apámból szinte semmilyen külső vonás nincs bennem. Tipikus svéd lány vagyok: vékony alkat, fehér bőr, szőke haj és kék szemek.
A stílusom viszont már cseppet sem hasonlít az ő konzervatív mivoltjára. Hiába nem szeretem önmagam, azért tisztában vagyok vele, hogy egészen szép lány vagyok, azt pedig általában igyekszem meg is mutatni a külvilágnak. Elsősorban nőies, testhez álló és szűk ruhadarabokat hordok, minimális sminkkel.

Családom

Édesapám

Adolph Whitshorne

Nem ismertem. Soha sem láttam, még hallani sem nagyon hallottam róla: anyám szándékosan nem beszélt róla senkinek sem, pláne nem nekem. Ennek ellenére a családnevét azért mégis megkaptam...
Madsen azt mondta, hogy pár hónapja felszívódott és azóta nem hallott róla a család. Nem, mintha számítana: úgysem voltam rá soha sem kíváncsi.

Édesanyám

Valdis Nyquist

Az anyám volt. Mondhatnám, hogy felnevelt és apa nélkül is megadott nekem mindent, de nem így történt. Mindig is labilis volt idegileg, ahogy pedig apám szó nélkül elhagyta, mikor kiderült, hogy terhes, teljesen összeomlott lelkileg. Valószínűleg kicsit meg is őrült.
Utolsó éveiben már csak vegetált, úgyhogy talán nem is volt olyan nagy veszteség, amikor meghalt...

Nagybátyám

Madsen Whitshorne

Anyám halálta után egymagam nem tudtam fenntartani az addigi életemet. Feléltem az örökségemet és azon túl is költségekbe vertem magam: a házat és a benne lévő értékeket pedig elvitte a bank.
Senkire sem számíthattam, hiszen senkim sem maradt. Egyedül apám családja segíthetett ki a bajból és hiába nem akartam felvenni vele a kapcsolatot, mégis megtettem: csakhogy Madsen volt az, aki apám helyett az életem része lett, a nagybátyámból pedig az eltelt idő alatt egy egészen más személy vált...

Apróságok

Amortentia

Odáig vagyok a rózsákért: olyanok, akárcsak én. Egyszerre csábítóan szépek és ártalmasak. Az illatuk pedig könnyűszerrel ragadja meg az embert.

Mumus

Csak titkon, nagyon mélyen... Talán még én magam sem tudom igazán, hogy mit is érzek ezzel kapcsolatban, de egyszerűen rettegek attól, hogy megint magamra maradok. Amióta a nagybátyám az életem része lett, már nem akarok egyedül lenni. Más ember ugyan nem érdekel, de ő elképzelhetetlenül fontossá vált a számomra. Mintha nem is csak egy átlagos családtag lenne: ő egyben a soha sem látott apám, az anyám, aki elfelejtett felnevelni, a bátyám, aki meg sem született, a legjobb barátom, az első és az utolsó szerelmem. Minden és mindenki.

Edevis tükre

Átadni magam az érzéseimnek: elhagyni az engem körülvevő korlátot, átlépni a veszélyes határvonalat és szabadnak lenni, miközben Madsen áll mellettem, nem más.

Hobbim

Mindig is érdekelt a harcművészet, de soha sem volt rá anyám mellett felesleges energiám. Most viszont már van: igaz, csak önszántamból, saját magam szórakoztatására művelem, amatőr szinten, de úgy érzem, hogy jót tesz a lelkemnek és a testemnek egyaránt.

Elveim

Mindig az élj a mának elv szerint éltem az életem. Nem számított, hogy mit sodort elém a szél, megéltem, mert tudtam, hogy ez rendeltetett nekem. Hiszen minden elmúlik: a jó és a rossz pillanatok egyaránt.

Amit sosem tennék meg

Ilyen nincs. Ahogyan azt már korábban mondtam, én mindent megélek, amit a sors tartogat nekem. Éppen ezért nem hiszek az élet két részre szakításában. Jó vagy rossz, nekem nem számít. Mindkettőre egyaránt szüksége van az embernek, hogy önmaga lehessen.

Ami zavar

Az az apró, alig érzékelhető érzés a lelkemben és a testemben, ami akkor tölt el és veszi át az uralmat felettem, amikor Madsen mellettem va. De elég az is ahhoz, hogy megjelenjen, ha egyszerűen csak rá gondolok.
Soha sem éreztem még ilyet, ez az érzés valami új és teljesen más, mint amit az ember egy rokona iránt táplálhat. Egyszerre tölt el melegséggel és félelemmel...

Ami a legfontosabb az életemben

Hogy valóban életben maradjak. Tudom, hogy ez mennyire furcsán hangzik, de egyszerűen nem akarom úgy végezni, mint az anyám. Nem szeretném végigvegetálni az életemet, ahogyan azt sem, hogy hasonló életutat járjak be, mint amit ő. Olyan ember akarok lenni, aki megél mindent, amit a sors megad neki: a jót és a rosszat egyaránt.

Ami a legkevésbé fontos számomra

Az emberek véleménye rólam. Soha sem érdekelt, hogy mit gondolnak, mondanak, ellenben szerettem feszegetni a határt a szavaimmal és a viselkedésemmel.

Amire büszke vagyok

Valahol mélyen arra, hogy megküzdöttem saját magammal és nyertem, amikor vállaltam, hogy Madsennel menjek és vele éljek tovább. Addig mindig teret engedtem az egyéni szabadságra vágyó énemnek, aki gondtalan volt és legfőképp gondatlan. Egyszer az életben viszont sikerült azt néznem, hogy mi a jobb nekem: a nagybátyámmal való élet mindenképpen az volt.

Ha valamit megváltoztathatnék

Más családba születnék... Se az anyám, se az apám nem volt jó példa az életemben. Igazából egyiküket sem hiányolnám, ha választani lehetne és dönthetnék, hogy az életemben maradhatnának-e.
Egyedül Madsen az, akit más oldalról közelítenék meg. Őszintén örülnék neki, ha nem a nagybátyám lenne, hanem csak egy idegen, akit az utcán sétálva láttam volna meg...

Így képzelem a jövõmet

Nem szeretek előre tervezni. A spontaneitás volt világéletemben az elv, ami szerint éltem, ezen pedig nem szeretnék változtatni. Az már nem én lennék, aki aprólékosan megtervezné az életét: ezzel szemben igyekszem élvezni azt, amim jelenleg van.

Hanna Edwinson

Kedd Márc. 30, 2021 6:02 am

Kedves Sadie!

Érdekes karakterlappal érkeztél és esküszöm, hogy olyan érzésem volt olvasás közben, mintha csak egy Romana regény lapjairól lépett volna ki a főhősnő, aki csak küszködik egyedül a világban, akit magára hagytak, aki elvesztette mindenét és a végén már csak létezni próbált. A nagybátyád pedig hős férfiként az utolsó pillanatban lépett az életedbe. Elhiszem, hogy igazából sohasem volt az életedben rendszer és stabil személyek, akikre támaszkodni tudtál, aki valódi értékrendet adott volna neked, aki megnyugtat és aki hagyja, hogy jó darabig még gyerek maradj. A nagybátyád egy biztos pont és te sem vagy már gyerek. Valahol érthető, amit érzel és valahol emlékeztet az elfuserált eddigi életedre is. Egy biztos, most van egy kiindulópont és csak azzal kell foglalkoznod, hogy megvalósítsd az álmaidat.
Szaladj foglalózni, jó játékokat! Very Happy

Foglalók ❈ Játékostárs keresô