Rheia Malfoy

Igen, ő egy Malfoy, akit a süveg nem a Mardekárba osztott, hanem a pirosak közé. Általában csak addig furcsállják ezt, míg meg nem ismerik, és rá nem jönnek, hogy tökéletes helye van a Griffendél házban. Rey ugyanis egy igazi tünemény, barátságos, kedves és előzékeny, jó napjain pillangót lehetne vele fogatni. Ellenben a rosszakon... Képes a másik torkának ugrani, és mindig, de mindig megmagyarázza a saját igazát. Szerencsére a jó napokból több van.
Lehetne azt mondani, hogy méhkirálynő, de ő ez ellen tiltakozna. Ő általában a társaság vezetője, az ötletelő és kivitelező. Lehetne vitatkozni, hogy ez a pozitív kisugárzása, vagy a nagy hangja miatt van-e így, ő csak legyintene rá, míg a nagy többség a kisugárzás mellett döntene. Igaz, főleg azért, mert a lány cukisága ellenére sokan még mindig félnek a Malfoy névtől.
Szereti az újdonságokat, a folyamatos pörgést. Igazi kamasz, aki imádja nézni a fiúkat
és flörtöl velük, de közben esténként az elérhetetlen zenészekről álmodozik, akik a poszterein szerepelnek. Fiatalkora ellenére a kedvenc szórakozása, ha koncertekre és bulikba járhat, mindegy hová, csak el a több fős szobából. A privát szférát ugyanis nagyon hiányolja.

Két évvel ezelőtt...

- Szia James! - mosolyogva köszönök oda a fiúnak, miközben futás közben integetek. - Később, délután? - még visszafordulok a folyosó közepéről, várva a bólintást és a választ. Többre nincs időm, azt hiszem Longbottom professzor már így is csúnyán fog rám nézni amiért kések a szakkörről, mint az utóbbi két alkalommal is.
Nem az én hibám, hogy Kieran mindig elrángat ebéd után magával a csónakházba, mert azt hiszi, soha többet nem látjuk egymást, ha elhagyja a Roxfortot. Bolond egy testvérem van, nem igaz? Szóval megint meg kellett hallgatnom a tippjeit és trükkjeit, elmesélte a napját, aztán kifaggatott az enyémről, egészen amíg fel nem ugrottam.
- Elnézést a késésért, Longbottom professzor, többször nem fordul elő - bocsánatkérőn pillantok a férfira és gyorsan a helyemre szaladok.
Leginkább azért veszek részt a gyógynövénytan szakkörön, mert a szüleimnek ez volt az elvárásuk. Engem jobban érdekelne a sötét varázslatok kivédése ültetés helyett, van azonban, amire nem lehet nemet mondani. Szerencsémre nem is megy rosszul, a figyelmemet is ritkábban tereli el James és a randink gondolata.
Az az egy óra csiga lassúsággal telik, végül én hagyom el utoljára az üvegházat, távozás előtt még a professzor asztalán hagyok egy csokibékát. Esküszöm, nem lefizetni akarom!
- Bocsánat még egyszer - azzal a vállamra kanyarítom a táskám, s visszaindulok a kastélyba.

Sötétedésig üldögélünk Jamesszel a csillagvizsgálóban és még talán tovább is. A közös tanulással töltött órák mellé beférkőzött valami más is, én pedig úgy érzem a szívem kiugrik a helyéről mindig, amikor csak rám néz.
- A szünetben az összes koncertre elmegyek, ahová csak lehet - mesélem lelkesen a nyári terveimet. - Jöhetnél te is, apa biztos megengedi, ha a tiéd is.
Számomra a rég történtek nem határozzák meg, hogy gondoljak a barátaimra, itt van rá a tökéletes példa. Az a szüleink dolga volt, nem kell, hogy a miénk legyen. Én legalábbis így fogom fel és minden alkalommal bízom apa támogatásában.
- Mennünk kellene. Nem kaphatok büntetőmunkát, múlt héten már kaptam egy rivallót... - sóhajtok fel, majd még közel hajolok indulás előtt Jameshez. Ez is egy jó kis este volt.

Ezen a nyáron minden álmom teljesült. Összesen tizennyolc koncerten jártunk Kierannal, két barátjával és Jamesszel közösen. Igaz, ő nem volt ott mindegyiken, mert kviddicsezni kezdett, és ez több idejét lefoglalta. Ennek ellenére ez volt életem legszebb nyara. Spanyolországban vakációztunk, kaptam egy macskát, akit Ringonak neveztem...mondjam még?

Másfél évvel ezelőtt...

Ritka pillanatok egyike, hogy az egész család együtt van itthon. Karácsonyi szünet. Egy dolgot kértem csupán, mégpedig a szüleimet és a bátyámat erre a pár napra nyugodtan megülni a fenekén az ünnepi asztalnál. Hát...mondjuk azt, hogy ez többé-kevésbé sikerült. Anya megoldotta, neki csak szilveszterre van programra, de apa, na ő minden második napot most is az ispotályban tölti. Azt mondja, el kell intéznie az ügyeket, szerintem viszont egészen más dolga van ilyenkor.
- Mikor megyünk a nagyapához? - kíváncsiskodom máris, ahogy apa leül mellénk a kanapéra.
- Holnap. Az egész család ott lesz. Ha lehet, ne dicsekedj vele, hogy egy Potter a barátod - apa szigorúan emeli rám a tekintetét, hogy abból értsem, nincs helye visszaszólásnak, hiába nyílik azonnal a szám.
Duzzogva zárom össze, és felpattanok. Dühösen hagyom őket magukra, és még az szobaajtót is jól bevágom magam mögött. Nem kell több nekem sem, a kezeslábast kötött ruhára cserélem, teszek egy hajpántot a hajamba, majd a kabátot és csizmát is magamra kapva a tetőt használom menekülő útvonalnak. Néhány métert kell csak tennem a szomszéd házig, ahol a világ legkedvesebb emberei fogadnak. Potterék. Még így karácsonykor is.

Tudjátok, hogy van ez. Nehéz elvonatkoztatni a múltbéli eseményektől és kapcsolatoktól, még ha mi nem is tehetünk róla. A Malfoy névvel nem egyszerű együtt élni, számomra már az is nagy lépés volt, hogy elsőben James szóba állt velem, aztán szereztem még néhány barátot.
Másnap persze hallgattam a kapcsolatunkról, hogy elkerüljük a veszekedést. Mondjuk az unokatestvérem is rátalált a Potter családra...

Egy éve, a tavalyi év végén...

Sokadik alkalommal van ez. Már egy órája várok Jamesre a klubhelyiségben, és ő sehol. Elhatároztam, hogy most, az utolsó napokban akarom őt utoljára ebben a formában elviselni, ezért malmozok, ide-oda ülök, és percenként nézek a bejáratra.
- Na végre - mormolom az orrom alatt érkezésekor. - Megint kviddicsezni voltál? - szegezem neki a kérdést, elhátrálva előle. - Elegem van ebből, James. Keress mást, aki vár rád órákat, mire méltóztatsz megjelenni, nekem van jobb dolgom is. Nem akarlak látni többet.
Választ sem várva szaladok fel a szobámba, ahol órákon keresztül a párnámba sírva Myron hangját hallgatva igyekszem túltenni magam életem első szakításán. Apának talán igaza volt, egy olyan fiút kell választanom, aki sokkal jobban illik hozzám. Nem mellesleg megbecsül...

Nem volt könnyű túltenni magam a dolgon, mert hát ilyen az első szerelem...de legalább rájöttem, mit is akarok igazán. Az pedig nem más, mint Myron Wagtail. Igen, ő. Vagy a basszusgitáros, ha Myron túl fiatalnak tartana.

Idén...

Szeretek elvonulni néha, és csak zongorázni órákig, míg be nem görcsölnek az ujjaim. Szeretem batikolni a fehér pólóimat, aztán bandás felvarrókkal díszíteni. Szeretem Kierant figyelni, és megjegyezni minden változást az arcán. Szeretek sétálgatni, az üvegházaknál olvasni, nagy beszélgetéseket tartani a barátnőimmel. Szeretek olyan hangosan zenét hallgatni, hogy anya is csatlakozzon a tánchoz. Szeretem az életet és mindent, ami ezzel jár. A fiúkat, a koncerteket, a zenét. A tanulást, és a gyógynövénytan szakkört. Igen, kitartóan járok rá, újabban el sem kések.
Néhány hete apa hosszú levelet írt a döntéséről.
Jövő nyárra megtalálja nekem az ideális férjjelöltet, ha én nem előzőm meg egy megfelelővel. Megfelelő alatt semmiképp sem mugliszültésűt, vagy félvért ért.
Köszi, apa a lehetőséget!

Messziről ki lehet szúrni szinte fehér hajával, ezt és a szürkéskék szemeit a Malfoy ágról örökölte. Lágy vonásait, pisze orrát és vastag ajkait viszont már az anyjától kapta, amire egyébként nagyon büszke. Azon lányok közé tartozik, akik elégedettek a külsejükkel, nem szeret a tükör előtt állni órákat azon filózva, milye lehetne nagyobb, és milye kisebb, hogy a lábai miért nem hosszabbak, és így tovább.
Ruhatára változatos, a nőiesebb darabok mellett rengeteg bandás, és feliratos pólója van, melyeket imád összekombinálni szakadt farmerral és tornacipővel. Kedv- és alkalomfüggő, éppen melyik stílusát veszi elő.
Mosolygós, kedves arcú lány egyébként, még növésben van, de egyelőre a tornasor közepe táján áll. Minimális sminket használ a mindennapokban, kiegészítőként gyakran tűz a talárjára The Weird Sisters kitűzőt. A nyakában egy hangjegy alakú medál lóg, melyet a tizedik születésnapján kapott a szüleitől, és azóta sem vette le.