"Mi a búbánatos mormotáért is kellett nekem ugyan hazajönnöm?"
Ugyan már pár napja hazatértem, még csak most vettem rá magamat, hogy bemenjek a Minisztérumba, hogy megkérdezzem: mégis mi a búbánatos mormotáért kellett nekem ugyan hazajönnöm. Gondoltam, stílusos leszek, és felvettem a legkonszolidáltabb öltözékemet, hisz mégiscsak ez lesz az első benyomás amit élőben keltek. Évek óta a Minisztériumnak dolgozom ugyan, de még sosem jártam az irodában, csak bőszen levelezgettem hazafelé. Mondjuk hogy őszinte legyek nem is igazán hiányzott az épület labirintusában való navigálás. Majdnem eltévedtem... Persze csak majdnem, de attól még tény, hogy a szabadban sokkal jobban tájékozódom, mint a zárt folyosók rengetegében. Már önmagában az épületbe való bejutás maga volt a rémálom. Mégis ki volt az a nagyelméjű, aki kitalálta, hogy annak, aki a brit varázslótársadalom legfontosabb helyszínére kénytelen látogatást tenni, le kell húznia magát egy budin? Mármint komolyan... Ennél undorítóbb dolgot még elképzelni is nehezen tudnék, pedig láttam már egyet, s mást odalenn a déli féltekén. A bejutást követően óráknak tűnő percekbe telt, mire megtaláltam, melyik emelet, melyik részébe is kell mennem, hogy a főnökömmel beszélni tudjak, és további kimerítően hosszú időbe, mire el is találtam oda, legalább három visszafordulással. Hivatalosan is eldöntöttem, hogy utálom a Minisztériumot. Nagy nehezen megtaláltam a Varázslény-felügyeleti Főosztályt, azon belül pedig a főosztályvezető irodáját. A. Lestrange - díszítette a felirat az ajtót, amin be is kopogtam, majd választ sem várva benyitottam. Minél hamarabb le akartam zavarni ezt a beszélgetést, hogy távozhassak a szabad levegőre, mert rühelltem ezt a bezártságot, ami idelent fojtogatott a föld alatt. Legnagyobb meglepetésemre a szobában egy hölgyet találtam, amint éppen valamiféle papírokat rendezgetett az íróasztalon, és megjelenéséből még csak véletlenül sem jutott volna eszembe arra következtetni, hogy ő lehet az a bizonyos A. Lestrange. Inkább tűnt titkárnőnek, mintsem főosztályvezetőnek, szóval megköszörültem a torkom, majd illedelmesen, a legártatlanabbnak tűnő vigyorommal a képemen megszólítottam. - Szép napot. Meg tudnád mondani, hol találom a főnököt? Volna vele némi elbeszélgetésre váró témám.
Ha arra kérnének, hogy nevezzek meg valamit, csak egyetlen egy dolgot, amit úgy igazán nem kedvelek a munkában, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy az a töménytelen mennyiségű papírmunka, amit a nyakamba zúdítanak napról napra, hónapról hónapra. Nem mintha illúzióim lettek volna, amikor évekkel ezelőtt elfogadtam, a kinevezést. Tudtam mit vállalok, valahol mégis demotiváló a legtöbb reggel szembesülni a sok papírral és a rám váró irodai feladatokkal. Egy részem, a tettre kész, kalandra vágyó részem, aki valóban állatokkal akar foglalkozni kicsit irigy Bennyre, hogy ő aktívan részt is vesz a kutatásokban, nem csak az asztal mellől figyeli őket. Bár… valójában maga a gondolat, hogy a férjemet teljes irodai munkára kötelezzék egyszerre volt komikus és elrettentő. Komikus, mert egészen biztosan nem bírná és elrettentő, mert nem akartam tudni, hogy mit tenne, ha ez mégis megtörténne. Egészen biztosan semmi jót, erre esküdni mertem volna. De hála Merlinnek, semmi ilyesmi nem fenyeget, legalábbis mi nem láttunk semmi ilyesmit előre jönni, csak úgy, mint azt a férfit sem, akinek a megjelenése magára vonja a tekintetem. - Jó napot - köszönök én is egy halovány, mégis szívélyes mosoly kíséretében, miközben a helyükre rakom a kezemben lévő engedélykérések kötegét. - A főosztály vezetőt? - kérdezem némileg meglepve, hiszen a főnök több mindent és mindenkit takarhat, ez egy relatív fogalom. Kereshet akár engem is, de keresheti az én főnökömet is, vagy valaki teljes mást egy teljesen másik részlegnél. Semmit sem zárhattam ki. - Esetleg meg tudná mondani, hogy milyen ügyben kíván beszélni vele? - próbálok egy kicsit több információhoz jutni, hátha akkor jobban értem, hogy pontosan kit és miért keres. Ahogy nézem a férfi és várom a válaszát, két dolog jutott azonnal az eszembe. Az egyik, hogy nem ismerem, még nem láttam korábban a minisztériumban, noha ez semmit sem jelent. Hiszen több százan dolgoznak ebben az épületben, talán az ezerhez is közelített, így talán az a helytállóbb kijelentés, hogy a részlegen még nem láttam korábban. Bár még ez sem volt teljesen kizáró tényező, már azzal kapcsolatban, hogy engem keresett-e vagy sem, hiszen voltak külsőseink is, akik terepen dolgoztak és csak levélben tartottuk a kapcsolatot és ott sem velem álltak közvetlen kapcsolatban, hanem egy harmadik, összekötő emberrel. A másik dolog, sokkal triviálisabb, ráeszméltem, hogy bunkó módon még mindig kint várakoztatom szegényt ahelyett, hogy behívnám és kicsit kellemesebb körülmények között beszélnénk meg a dolgokat. - De milyen figyelmetlen vagyok, fáradjon be, kérem, és foglaljon helyet, ahol kényelmesnek találja. Elnézést, hogy nem előbb invitáltam, ma kicsit szétszórt vagyok, mondjuk úgy: máshol járnak a gondolataim - vonom meg a vállam, hiszen ez emberi dolog, még a főnökkel is megeshet. - Kér esetleg kávét, teát vagy süteményt? - pillantok rá várva hogy él-e az ajánlattal vagy visszautasítja azt.
Vendég
Vas. Márc. 21, 2021 12:17 am
Amelie & Iason
"Mi a búbánatos mormotáért is kellett nekem ugyan hazajönnöm?"
Mikor beléptem A. Lestrange irodájának ajtaján mi sem természetesebb, azt feltételeztem, hogy egy marcona úriember fog az íróasztal mögött üldögélni, és nagyon fontosan, tekintélyt parancsolón fog kinézni. Így nyilván, mikor megláttam a papírokat rendezgető hölgyet szerintem teljes joggal feltételeztem, hogy ő a titkárnő, aki talán csak beszaladt a főnök irodájába leadni az iratokat. Bár arról fogalmam sem volt, tuljdonképpen mi is egy titkárnő dolga pontosan, de nem is nagyon érdekelt: az irodai munka gondolata önmagában kiborított. MEglepett kérdésére felvontam a szemöldökömet. - Ja. Lestrange-t... Legalábbis az ajtón az áll. - válaszoltam, és kicsit széttártam karjaimat. Mégis milyen más főnököt keresnék, ha nem azt, akinek az irodájába jöttem? Nem teljesen értettem a kérdést, hiszen ha a feltételezésem nem csal, az ő főnöke is, bár ki tudja, hisz még sosem láttam korábban. Sem őt, sem ezt a Lestrange figurát. Mármint nyilvánvalóan találkoztam már a Lestrange névvel, hisz a varázslók körében eléggé nagymúltú, aranyvérű család, de az A betű veszettül nem rémlett. Szerintem semmi köze nem volt mondjuk egy titkárnőnek a jövetelem céljához, de azért mintegy csevegve válaszoltam a kérdésére. Amúgy is jobb egy kellemes társaságban várakozni, mint néma csendben, nem? - Azt szeretném tőle megkérdezni, miért rendeltek haza Ausztráliából. Igazából egész kedves hölgyeménynek tűnt, bár az látszódott rajta, hogy kicsit elveszett a saját gondolataiban. Nem hibáztatom, ha be lennék ebbe a földalatti épületbe zárva, és naphosszat papírmunkát sóznának a nyakamba, én is inkább a gondolataimban léteznék tovább. Invitálására besétáltam az irodába, és leltem egy kényelmesnek tűnő fotelbe az íróasztahoz közel. Kedves felajánlására pedig megráztam a fejem. - Nagyon kedves, de nem kérek, köszönöm. - nehéz ez az udvariaskodás, nagyon elszoktam tőle. Hiába nevelték belém a brit eleganciát gyerekkoromban, a déli féltekén töltött idő már-már kiölte belőlem, így visszaszokni egy perc alatt... nos, nem egy könnyű feladat. Nem mondom, hogy oltári nagy tapló lettem az elmúlt évek során, na de mindent megköszönni, és szépen kérni, szerintem felesleges szócséplés.
