Mivel nem nyúlik vissza túl régre az ismertségetek, túlzás lenne azt mondani, hogy sosem kedvelt igazán, ám azt bizton állíthatja, hogy az elmúlt hónapok során nem sikerült magad belopnod a szívébe. Sejti persze, hogy ez kölcsönös. Valamiért minden alkalommal elcsúsztatok egymás mellett meg egymáson, és letudtátok néhány szúrós pillantással. Csakhogy míg a többiek jót szórakoztak a hóbortjaidon, addig Lennie sosem szekált ezzel, sőt mi több, egészen felkeltetted a figyelmét. Még úgy is, hogy egy része hülyét kap tőled – de ez az ő esetében elég sok mindenkiről elmondható, szóval irreleváns. Egyszerűbb lenne azt megszámolni, hogy kitől nem kap hülyét.
Szóval, végülis miért ne?
A karácsonyiszünetet megelőző napon ezzel a gondolattal huppan le veled szemben az asztalhoz, a már egészen kiürült nagyteremben. Megint az a tenyérbemászó kifejezés ül a pofátlanul kisimult vonásain, és láthatóan a legkevésbé sem zavarja, hogy te épp csendben szeretnéd elfogyasztani az uzsonnádat, vagy pöcs tudja, mi az a zöldes trutyi a fasírtkinézetű valamivel a tányérodon. - Figyu, van egy ötletem. – Ennél tovább nem jut, saját magát hallgattatja el, mielőtt te tehetnéd ezt meg. Alaposan megrágja a szavait, megint a tányérodra pillant, aztán vissza fel a barna szemeidbe, és kezdi elölről. De úgy sokkal előbbről, nem bele a közepébe a totális semmiből, tekintve, hogy az utóbbi három hét során úgy nagyjából négy szót váltottatok. – Mit eszel? – Csak sajnos olyannyira nem érdekli, hogy igazából mit eszel, hogy a válaszod sem várja meg, megint elkanyarodik. Ha nem ismerné jobban az ember – kac-kac – azt lehetne hinni, hogy valamit beszedett. De azért valljuk be, prefektus ide, meg tökéletesnek tűnő aranyifjú oda, nyílt titok, hogy Lennievel azért nagyon sok dolog nincs rendben. – Szerintem ideje lenne összebarátkoznunk, Noelle. - Magyarán valaki nagyon unatkozik.
Mulciber, csak hogy tudd: nincs veled bajom, nem több, mint úgy általában az emberekkel. Talán csak a borzalmasan tenyérbemászó kifejezés az arcon, az az, ami miatt mindig viszketni kezd az öklöm. Nem tartom magam egy agresszív valakinek, de ha meglátlak, kedvem támad megütni valakit. Leginkább téged, de azt nem tehetem persze, mégis hogy venné ki magát, ha csak úgy, minden ok nélkül képen törölném a házastársamat. Így, minő borzalom nincs más választásom, mint elviselni azon kevés alkalommal, amikor érintkezünk, mint amilyen a mostani is. Elképzelésem sincs arról, hogy miért vágod le magad elém, holott szerintem az, hogy egyedül eszem akkor, amikor már alig lézeng valaki errefelé egészen egyértelműen üzeni, hogy: “Hagyj békén!”. A helyzet már csak akkor lesz szürreálisabb, mikor közlöd velem, hogy támadt egy ötleted. Nem a tény lep meg, hogy vannak ötleteid - noha lássuk be, nem hibáztathatnál, ha ezen is fennakadnék -, hanem az, hogy ezeknek bármi köze is van hozzám. - A kéretlen jelenlétednek és az ebédemnek mi köze van egymáshoz? - vonom fel a szemöldököm, miközben leplezetlen gyanakvással pillantok végig rajtad. Nyílt titok, hogy nem vagy teljesen százas, de még csak ötvenes is alig és mindig úgy viselkedsz, mintha valami keményen élnél, de most még magadat is sikerült alul múlnod, mindezt két teljes mondattal. - De ha annyira érdekel, brokkolifasírt, avokádó mártással - avatlak be az étkezésem rejtelmeibe, noha még mindig nem vágom, hogy ennek mi köze lehet az agyad ki tudja melyik sötét bugyrából kipattant minden bizonnyal zseniális - remélem érzed az iróniát! - ötletedhez. Ha eddig azt hittem, hogy úgy viselkedsz, mint aki be van állva, akkor a következő kijelentésed után úgy nézek rád, mintha éppen azon tanakodnék, hogy hogyan rángassalak ki abból a nagyon kemény trippelésből, amiben éppen nagyon mélyen benne lehetsz. - Hogy mi van?! - szalad magasra a szemöldököm és csak azért nem repül egészen a Beauxbatonsig, mert az fizikai képtelenség. - Fél perc, pontosan ennyi időt kapsz, hogy meggyőzz miért kéne veled barátkoznom, különben itt hagylak és egy olyan helyen fejezem be az ebédem, ahol biztos nem találsz meg - ha kell, képes vagyok becuccolni Myrtle mosdójába is, ha ezt azt jelenti, hogy a brokkolimat és az avokadómat abban az éteri nyugalomban ehetem meg, ahogy eredetileg terveztem. Tik-tak, tik-tak, ketyeg az óra Mulciber.
Vendég
Hétf. Jan. 25, 2021 9:53 pm
Nem, igazából nem érdekelte, hogy mit eszel, azért is szaladt olyan gyorsan tovább a témáról. A válaszodért cserébe természetesen egy udvariasságból visszanyelni kívánt, mégis végtelenül undorodó szájrándítást kapsz. Mondjuk ehhez már nyilván hozzászoktál, mert a diákok nem arról híresek, hogy olyan nagyon elfogadók lennének a muglik életmódjából átvett nagyon modern dolgokra, mint például a veganizmus. Pedig akár hiszed, akár nem, az Edinburghi mulatozások során Lenniet kenyérre lehet kenni a vegán szemétkajával. A múltkor például ilyen csicseriborsóbundában sült zsírban tocsogó karfiol cuccot evett, mielőtt – vagy hát inkább miközben – úgy berúgott, mint a ló. Ő azért elég liberális srác, szóval leginkább megszokásból reagál úgy, ahogy.
Aztán meg kelletlenül sóhajt, elvégre nem megszokott a számára, hogy őt bárki így kezeli, ilyen… így, ahogy te. De kényesség ide vagy oda, kifejezetten tetszik neki a dolog. Csak részben irritálod, másrészt meg izgalmasnak találja a szituációt és téged. Márpedig ő épp erre vágyik. Egy kis izgalomra. Pedig ha valamit el lehet mondani Lennieről, akkor az az, hogy nem unalmas az élete. Az iskola falain belül legalábbis semmiképp, azon kívül viszont már más a helyzet. A szünetekben nem mindig tud mit kezdeni magával. Úgyhogy most jössz te – ami azt illeti, ő jött hozzád, de ez részletkérdés, ne emlegessük fel neki – és kicsit felpezsdítheted a civil életét.
Ahhoz képest, hogy fél percet adsz neki, olyan unott tekintettel dől kicsit hátra és pillant el a terem tetszőleges végébe, mintha legalább fél órát kapott volna arra, hogy három mondatot kibökjön. Teszi-veszi itt magát. Nem neked, hanem úgy általánosságban. Biztosan láttad már te is például a klubhelyiségben, hogy hogy viselkedik. Amikor úgy sétál be, mint egy hercegnő, aki a fél királyságnak kelleti magát. Most is hasonló árad belőle, de ez Lennietől egészen megszokott. Valahol a kapott idő harmadánál néz rád vissza, miközben kifejt a zsebéből egy egészen apróra összehajtogatott újságpapírt. A színe és minősége alapján már ránézésre is egy napilap kitépett oldala lesz. Üzleties tekintettel csúsztatja eléd. Van valami szemtelen – és ezt értsd jól, kivételesen – cinkosság a kékjeiben.
- Te ilyen nagy állatvédő vagy. Arra gondoltam, hogy holnap részt vehetnénk ezen az eseményen Londonban. – Kapóra jön, hogy holnaptól téliszünet. Egy napot tudsz csúsztatni, ugye? Ugye tudsz? A teljes képből már csak az hiányozna, hogy rád is kacsintson, de hálaajóistennek nem teszi. Ha pedig széthajtogatod a papírt, akkor már ránézésre is láthatod, hogy ez bizony egy mugli napilapból van, a cikk pedig tegnapi. Az legyen az ő titka, hogy honnan szerezte. Az írás mindenesetre arról számol be, hogy milyen nagy felháborodást váltott ki az egyik külvárosi szomszédságban, hogy bezárják a sok munkahelyet adó vágóhidat. Meg arról, hogy a hétvégén még megejtenek egy vágást, aminek az alanya az utolsó ott árválkodó bocika lesz.
Lakhely :
UK ♡ Rosier-Birtok
Elõtörténet :
DRAWING IS THE ARTIST'S MOST DIRECT AND SPONTANEOUS EXPRESSION. A SPECIES OF WRITING: IT REVEALS, BETTER THAN DOES PAINTING
Nyugodtan számolom magamban az általam nagylelkűen felkínált fél perc minden egyes másodpercét, miközben te pontosan úgy teszel, mintha fél napot kaptál volna. Attól, hogy úgy viselkedsz, helyezkedsz, beszélsz és tartod a fejed, mint a többi nagyképű, aranyvérű sznob, már megjegyzést sem teszek. Nem csak hangosan, de még magamban sem, nem éri meg. Arról nem beszélve, hogy megszoktam már, hiszen minden nap látok egy csomó ilyen alakot mint te. Gyakorlatilag Temzét lehetne rekeszteni veletek - összesen is, meg azzal a bagázzsal is, akit a süveg a Mardekárba sorolt -, mégis mind azt hiszitek, hogy ti vagytok a világ legkülönlegesebb hópelyhei. Te is. Hadd lombozzalak le: pontosan ugyanolyan átlagos seggfejek vagytok, mint bárki más. Ha nem ismerném a pletykákat, mi szerint szabadidőben az egyik Lestrange lányt húzogatod - franc se tudja amúgy melyiket, annyi gyerek van abban a családban is, mint a Weasleyben - még azt hinném, hogy valami béna, még az ősidőkből hátramaradt rituális párzási táncot próbálsz nekem előadni. Arra, bevallom nem számítok, hogy húsz másodperc körül elbűvészkedsz valami fecnit a zsebedből, majd elém tolod olyan felsőbbrendűen, mintha csak valami istentelenül fontos miniszter lennél, aki az évezred ajánlatát készül megtenni. Szomorúan közlöm, hogy a nagyvilágban sem fontos nem vagy, sem pedig miniszter, csak egy aranyvérű, akinek túl fényesre nyalták a seggét. Utálom elismerni, de felkelted az érdeklődésemet, még ha nem is tartalak többre, mint kiváló elrettentő példának arra, hogy miért baj az, amikor anyu meg apu is rokonok, maradhatsz, nem küldelek el a félperc végeztével. Helyette inkább lassú, kimért, szertartásos mozdulatokkal nyúlok a fecni után, eljátszva én is a kurva fontos ember szerepét. Csak, hogy megtisztelve érezd magad. A kivágott, meggyűrődött cikk érdekesen fest és jól gondoltad: valóban érdekel ez a hakni. Noha, ezt nem volt nagy tudomány kitalálni, mivel nyíltan vállalom az elveimet, és nem érdekel senkinek sem a véleménye ezzel kapcsolatban. Sem a tiéd, sem pedig a téged általában körülvevő maximum huszonöt százalékos agyi kapacitással rendelkező sleppedé. - Eddig nem úgy tűnt, mintha a szíveden viselnéd az ilyesmit. Tegnap is nyugodtan megettél egy széttrancsírozott tehenet. Szóval adja magát a kérdés, hogy téged miért is érdekel ez az esemény? - kérdezem végül nem firtatva, hogy honnan sikerült beszerezned egy mugli napilapot itt, a semmi közepén egy kastélyban, gyakorlatilag elvágva mindentől. Egyelőre nem mondok sem igent, sem pedig nemet. Úgy döntök, kipuhatolom, hogy mik is a szándékaid. Legyenek azok bármik is. Bármily meglepő - nem, amúgy nem az -, nem bízom benned. - A kis barátnődet - szívesen hívnám matricának, de nem vagyok benne biztos, hogy ki tapad kire abban a kapcsolatban. Abban sem vagyok biztos, hogy kapcsolat, csak azt tudom, hogy néha együtt mutatkoztok, talán smároltok is ennek köszönhetően már-már mitikus nagyságú pletyka tengereket építettek körétek. - nem zavarja, hogy nem őt viszed rá vagy úgy általánosságban nem vele töltöd a szünetet? Félre ne értsd, nem különösebben érdekel, hogy hányadán álltok egymással, egyszerűen csak nem akarom, hogy egy mérhetetlenül sablonos jelenet keretein belül akarjon megtépni, mire én is meg akarom tépni, hogy védekezzek, a többi pedig már csak történelem lenne - tárom szét a karjaim, tudtodra adva, hogy nem akarok ellenségeket és haragosokat, csak azért, mert neked támadt ez rettentően jó - most már csak félig szarkazmus, látod, tudsz te fejlődni, ha akarsz! - ötleted.
Vendég
Kedd Jan. 26, 2021 3:16 pm
Bárcsak mondhatnám, hogy szándékosan teszi, hogy addig akarja noszogatni azt a dobozkát, amíg ki nem húzza a gyufát, de Lennie az égvilágon semmi mást nem tesz azon kívül, hogy magát adja. Magadnak teszel szívességet azzal, hogy nem akadsz fenn rajta, mert jobb, ha hozzászoksz az ilyen pöcsökhöz, mint ő is. Még vagy másfél évig össze leszel velük zárva. Főleg most így, hogy őfelsége elhatározta, hogy legalább egy nap erejéig akár jóban is lehetnétek. Néha tényleg olyan, mintha a húgával nem is testvérek lennének. Hát de ne bántsuk már meg szegény fiú érzelmeit, mindenféle példák helyett mondjunk csak annyit, hogy Margo közkedvelt, ő pedig… közismert. Amúgy meg ne aggódj, lesz még ő istentelenül fontos miniszter is, ha Sephen múlik.
Látja az érdeklődés szikráját megjelenni az amúgy totál érdektelen szemeidben. A jóisten se tudná megmondani, hogy miért, de nagyon élvezi a helyzetet. Most épp kedvel téged is. Hát amúgy nem, nagyjából annyi véleménye sincs rólad, hogy hülye picsának gondoljon, de mindenesetre szórakoztatja a társaságod. Sőt, tudod mit? Kezdi magát kényelmesen érezni, mert rühelled. El sem hinnéd, hogy milyen nagy nyomást helyez rá, amikor egy csaj flörtölni kezd vele, neki meg jó képet kell hozzá vágnia. Igen, kell, elvégre kényszeresen igyekszik elnyomni azt, aki valójában lenne. Te meg nyilván előbb dugnál le egy vascsövet a torkodon, mint az ő farkát. Szóval win-win.
Egy másodpercre sem akad fenn azon, hogy tegnap mit evett, fantasztikus alkalmi süket. A következő kérdésedre viszont már elvigyorodik. Hát olyan szívesen rávágná, hogy azért, mert kurvára unatkozik a Roxforton kívül és ez jó buli lenne! Azonban máris igyekszik visszavenni abból a tenyeret viszkettető kifejezésből, hogy valami szolidabbal álljon elő, elvégre nem akarja elveszíteni a részvételed azelőtt, hogy egyáltalán megkapta volna. Végül mégis valamiféle igazság mellett marad. Mi a fasznak álltasson kamudumával, ugyebár. – Figyu, én unatkozom, te meg ilyen aktivista féle vagy, és mivel úgyis Londonban kell átszállnod akárhová is mész, gondoltam összeköthetnénk a kellemest a hasznossal. – Bár első hallomásra, egy félig lezárt vágóhídon éjszaka járkálni aztán kurvahasznos, meg kurvakellemes program, ő meg eleve Skóciában él, nem lenne muszáj elmennie Londonig, de érted te a lényeget. – Hazaviheted a tehenet a feneketlen táskádban, átadhatjuk állatvédőknek. – Pont helyett hallhatóan vessző van ott a mondat végén, de ’’vagy bánom is én’’ címzetű befejezés helyett inkább csak vállat von.
- Ki, Seph? – Kissé megdöbbenve szalad ki belőle a kérdés, olyan szórakozott félével. Nem az lepi meg, hogy felhoztad a kis barátjnőjét, hanem most így akaratlanul is elképzelte, ahogy a Lestrange lány tehenet ment a muglivilágban. – Nem vagyunk összenőve. – Szolidan ennyiben hagyja a választ. Pedig ha úgy általánosságban tényleg vonzódna a csajokhoz, akkor most igencsak felcsillannának a szemei a cicaharc gondolatára. Lehet, hogy nem csak a szemei. Meg hát Lennietől is azt lehetne várni, hogy erre benyög valami kamaszfiú értelmi szintű baromságot, de meglepően visszafogott a válasza és már ugorja is a témát. – Na, mit szólsz?
Lakhely :
UK ♡ Rosier-Birtok
Elõtörténet :
DRAWING IS THE ARTIST'S MOST DIRECT AND SPONTANEOUS EXPRESSION. A SPECIES OF WRITING: IT REVEALS, BETTER THAN DOES PAINTING
Sokszor adok hálát mostanában azért, hogy nem vagyok legilimentor és nem tudok olvasni az emberek gondolataiban, ez is egy ilyen pillanat. Ugyanis nem vagyok arra kíváncsi, hogy milyen gondolatok cikáznak végig az agyadon és milyen őrült ötletek keringenek még a fejedben a mögött a tenyérbemászó mosolyod mögött. Attól tartok, hogy az amúgy sem rózsás véleményem még rosszabb lenne rólad. Kellemes meglepetésként ér, amikor nem valami ordenáré hazugsággal próbálsz előrukkolni, amiért még megerőltetni sem éri meg magadat, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy oly messze áll az igazságtól, mint a dementorok a kedvességtől. - Nem aktivista féle vagyok - akadok azért fent egy apróbb részleten, ugyanis, ha nem csalnak az emlékeim, akkor ez alatt a rövid és bár érdekes, de még mindig rettenetesen kéretlen beszélgetés alatt már másodszor nevezel így. - Állatvédő vagyok, aki nem ért egyet azzal, hogy borzalmas körülmények között tartanak élőlényeket csak azért, hogy aztán megegyék őket, a kiscsibék élve ledarálásáról nem is beszélve - adok neked némi leckét abból, hogy kiféle, miféle is vagyok valójában. Persze, ne félj, egy ezred másodpercig sem ringatom magam abba az ostoba és kissé naiv hitbe, hogy ezzel a kijelentésemmel megváltoztatlak. Ne adj Merlin, felkeltem az érdeklődésedet, egy társadalmilag fontos témát illetően. Az nem te lennél, hanem a jó ikertestvéred, esetleg a húgod, akit bár nem ismerek, csak hallomásból, mégis tudom, hogy ezerszer jobb ember nálad. Legalábbis látszatra biztosan, bár hugrabugos, szóval akkora világi paraszt nem lehet, mint amilyen te vagy. - Majd keresek neki egy helyet, ahova befogadják, csak ki kell találnom, hogy mit mondok, honnan szereztük az állatot - direkt beszélek egyes számban. Nem csak azért, mert nyilvánvalóvá tetted, hogy téged pont nem érdekel, a tehén és annak a sorsra, amíg szórakozol, hanem azért is, mert nem tartalak eléggé józaneszűnek ahhoz, hogy átverj muglikat. Abban sem vagyok biztos, hogy a szegényes és meglehetősen felszínes tudást biztosító órán kívül valaha léptél e velük kapcsolatba. A sanda gyanúm az, hogy nem, mindösszesen csak a szád nagy, hogy folyton ócsárolod őket, no meg persze a sárvérűeket. Bár ahogy tudom, náluk néha tovább is mész az ócsárlás tekintetében. De ne félj, nem ítéllek el jobban ezért, mint ahogy eddig tettem. - Ki más? - vonom fel a szemöldököm, a hangomból csak úgy csöpög a szarkazmus, már-már kézzelfoghatóan leng közöttünk, miközben befejezem az ebédem és arrébb tolom a tányérom. - Vagy a többi Lestranget is meghúzod alkalomadtán? - incselkedem, de a hangomból tisztán érezheted, hogy valójában teszek arra, hogy megcsalod-e a nődet vagy sem. Pontosan annyira hoz lázba a téma, mint te magad, egy szóval: semennyire. Akkor sem keltenéd fel a figyelmemet, ha éppenséggel mi ketten lennénk az utolsó emberek a Földön. Ha így lenne - Merlin mentsen tőle egyébként, mert lehet akkor rövidesen inkább öngyilkos lennék, mint hogy elviseljelek hosszabb távon -, mosolyogva járulnék hozzá ahhoz, hogy kipusztuljon az emberiség, amúgy is csak tönkre tesszük ezt a bolygót, de azt mesteri és rettentően gyors módon. - De rendben, ennek örülök. Nincs szükségem felesleges drámára az életemben -így is akad belőle elég, teszem hozzá, noha még véletlenül sem hangosan. Nem vagyunk mi annyira jóban Mulciber, hogy ilyenekről beszéljünk, valójában egyáltalán nem vagyunk jóban, most éppen csak elviseljük egymást. Mert, egy a célunk, még ha a te indíttatásaid megkérdőjelezhetőek is számomra. - Csináljuk - dőlök végül hátra egy színpadias sóhaj kíséretében. Valójában ez csak formalitás, már ott sejtetted, hogy belemegyek, amikor félperc után nem küldtelek el melegebb éghajlatra a a barátkozási kísérleteddel együtt. Apropó barátkozás. - Ettől még nem leszünk barátok - teszem hozzá, csak hogy biztosan tisztán láss és ne hidd azt, hogy az új évben ezentúl együtt lógunk, puszipajtáskodunk és hasonló dolgok, amit a hozzád hasonló aranyvérű hejcegnők tesznek. - Szóval, hogy tervezed? Odamegyünk a lázadozó plebsel, elvegyülünk aztán majd bevarázsoljuk magunkat vagy saját utunkat járjuk?
Vendég
Csüt. Jan. 28, 2021 10:12 pm
Bár a hozzáállásod jelenleg abszolút jogos, azért csak várd ki a végét. Akármilyen meglepő is, Lennie képes kellemes csalódást okozni. Jó, ha eleve ilyen pocsék véleménnyel vagy róla, akkor ilyen tekintetben csak előnyből indulhat, mert csalódni aligha tudnál a magafajtákban. Amikor az állatvédő létedről beszélsz, igyekszik, tényleg nagyon igyekszik némi empátiát magára erőltetni. És lehetőleg úgy, hogy az ne tűnjön erőltetésnek. De amikor jössz a kiscsibék ledarálásával, láthatóan megrándul a kis pihepuha szája széle és igencsak vissza kell nyelnie valamiféle nevetést. Nehezére esik elhinni, hogy téged valóban az érdekel a legjobban, hogy az üzemekben kiscsibéket darálnak le, ’’hát bántja a faszom’’ alapon. A környezeti hatása már sokkal jobban zavarja, de a Mulciber fiú egy olyan korszakában van, ahol aligha érdekli bármi más a saját kis világának hóbortjain kívül.
Bezzeg amikor ilyen gendersemlegesen merészeled kibökni azt, hogy a többi Lestrange ifjút is húzogatja-e, valahogy lefagy az arcáról az eddigi nagylegény kifejezése. Kicsit olyan fejet vág, mint akit épp rajtakaptak. Csak épp nem azon kapod rajta, hogy más Lestrange lány is megvolt-e neki – valószínűleg egyébként sem érdekelne, most őszintén, kit érdekel, hogy ki kit hova húz, vagy nem húz fel – hogy erre a kérdésre előbb jut eszébe az összes Lestrange fiú, mint bármelyik Lestrange lány. Ámde! Csak sikerült találni valamit, ami közös bennetek. Meg is van a csodás barátság kezdete! Valóban kipusztulna a faj, ha ti lennétek az utolsó két ember a bolygón. És nem csak azért, mert két egyed nem elég a faj hosszútávú fenntartásához és ez nem a kibaszott biblia, hanem azért sem, mert hamarabb állna fel a farka egy pöcs alakú felhőre, mint rád.
- Rendben, partner. - Az idő közben megszigorodott vonásai olyannyira felengednek, hogy még rád is kacsint azzal a pökhendi, de most tök szolid mosolyával együtt. Látni rajta, hogy pontosan tudja, mit gondolhatsz róla meg ezekről a gesztusairól, meg hogy ilyen mézesen partnernek hív. Hát pont azért csinálja. Csak úgy a saját maga szórakoztatására. Ne aggódj, másodperceken belül megunja, és már normálisan folytatja. Hát, magához képest normálisan. - Varázslat nélkül kell megoldanunk. – Igen, ez most így az ő száját hagyta el, dehát kiskorúak, most mit csináljon. – Megnézném, hogy elcsábítod a biztiőrt, de valami egyszerűbbre gondoltam. – Lennie szereti minél kevésbé nyakatekerten megoldani a megoldandót. Minél kevesebb energiát kell belefektetnie, őhercegségének annál jobb. A közös óráitokon ezt talán már észrevehetted. Okos fiú, de baromi low-effort. Szóval ahelyett, hogy előállna valami atomfaszsággal, ami tényleg inkább csak az ő szórakoztatására szólna, ismételten a tárgyra tér, egyenesen, mint ahogy kibökte, hogy mit akar. – Ha a ’’plebs’’ estefelé is ott fog tolongani, - tudja, hogy tüntetési engedélyre volt szükségük, meglepődnél, hogy milyen sokat tud a muglivilágról – csak a hasznunkra lesznek. Mi be tudunk menni valamelyik oldalsó vagy hátsó bejáraton. Ha mechanikus a zár, ki tudom pöccinteni. – Itt megint olyan borzasztó furcsán mosolyodik el. Bizony tud ám tolvajkulcsot használni.
- Nem foglak szarban hagyni és te sem fogsz szarban hagyni engem. – A helyzet komikussága, hogy miközben halál komolyan közli veled a feltételt, ígéretet, vagy bármi is legyen ez, a jobb kezét az asztalra pakolja, a kisujját nyújtva feléd. KISUJJ ESKÜ! - Meg a tehened sem fogom.
