Daphne Greengrass

Határozott és céltudatos, világ életében az volt. Van, ami nem változik – tartja a mondás. Daphne esetében ez azonban csak részben igaz. Határozott jelleme továbbra is személyiségének alappillére, de ha bárki azt hiszi, hogy ugyanaz a nő lép be a szobába, aki hajdanán maga mögött hagyva a családját külföldre menekült, nagyon téved. Nem büszke rá, de nem is emészti magát miatta, nem szégyelli múltja ezen foltját, mert továbbra is ezt tartja a helyes döntésnek. Gyűlöli, ha összesúgnak a háta mögött, de sosem hívná fel az emberek figyelmét arra az apróságra, hogy ez mindig szemet szúr neki. Szereti megkönnyíteni a saját dolgát és persze az is mód felett kedvére van, ha olvashat az emberekben.
Olyan nő, aki sokakkal ellentétben szorult helyzetben is képes kritikusan szemlélni a környezetét (a legtöbb esetben önmagát is), és ha a helyzet megkívánja ezt könyörtelenül szavakba is foglalja. Általában könnyedén felméri az új szituációkat, és bár véleménye mindig van, ezt gyakran inkább megtartja magának. Talán ezért tűnik sokak szemében titokzatos, gőgös nőnek. Nem szeret magához közel tudni senkit, ezért gyakran érzi eluralkodni magán a magányt és a keserűséget. Mindezt persze a négy falnak tartogatja. Már évek óta nem törekszik a tökéletességre, mert tisztában van azzal, hogy lehetetlen vállalkozás.
Büszke rá, hogy mindig jól informált, ez teszi őt mindenekelőtt magabiztossá. Kiemelt figyelemmel kíséri a politikai híreket és a nemzetközi sajtóvisszhangot keltő közéleti eseményeket is.

Csendes. Minden csendes. Hallani az óra kattogását, az alatta lakó lábdobogását és a tulajdon szívverését is. Sokáig tartott megszoknia az éles gyermekhangok hiányát, sokszor kínozták a rémálmok, az utána síró gyermekei képeivel. Levin tehetetlen arcával. A szája szólásra nyílt, mintha újra össze akarna vitatkozni a férfival, de néma maradt. Nem volt már mit mondania. Továbbra is kérlelhetetlen volt. Túl sok vitán voltak már túl ők ketten ahhoz, hogy mindketten tudják és végre talán el is fogadják, hogy van amiért már nem érdemes küzdeniük. A nő azonban csalódott volt és bánatos. Csalódott a szerelemben, az ígéretekben és a férfiban is, aki addig soha korábban nem burkolózott akkora ellenállásba. Bánatos volt, mert eddig nem mert szólni. Bánatos volt, mert csak most mert szólni. Éjszakákon át nem aludt, menekült az alkoholba és a pirulákat is régi barátként köszöntötte. Antidepresszánsokon élni nem túl felemelő. Fél éven keresztül mégsem volt más társa a magányban.

Házassága tökéletlen volt ugyan, mégis boldog volt férje oldalán, első majd második gyermekükkel a karján. Akkor már érezte, hogy bár Levin ambiciózus, sokkal inkább a saját karrierjét építi, mint családi életüket tereli vissza a békés mederbe.
Caroline hamar érkezett, nem számítottak rá ilyen gyorsan, Daphne kénytelen volt felfüggeszteni iskolai tanulmányait az akadémia második évében. Ez viszont nem jelentette azt, hogy nyugodt perceiben nem szívta magába a tudást. Mindennél jobban szomjazta a könyveket, így nem okozott gondot neki az sem, hogy férjét segítse. Emellett persze az a nő akart lenni, akibe a férje nem csupán a szép vonásai miatt szerelmes. Tudását napról napra bővítette, és mindig büszke volt arra, hogy erre főállású édesanyaként is képes, de tudta jól, hogy második gyermekük érkezésével az akadémia befejezése egyre távolabb sodródik tőle. Elvárták tőle, hogy rendes feleséghez méltó körülmények között nevelje a gyerekeket, ebből még a férje sem engedett volna, így kérdezés helyett inkább évekre magába fojtotta vágyait. Akkor követte el az első hibát.

Az évek a tökéletesség álcája alatt kínzóan lassan teltek, s bár a gyerekek sikerei és a barátok is képesek voltak pillanatnyi örömet okozni a nőnek, szíve vágya, hogy kiszakadjon a háziasszony szerepből és végre a saját karrierjével foglalkozhasson legalább olyan odaadóan, mint ahogy férje a sajátját ápolta, nem teljesült. A mélyen elfojtott érzései lassanként kezdtél felőrölni, az otthonuk békés légkörét parázs viták tették kiszámíthatatlanná, mely sem nekik, sem Alexandernek nem tettek jót. Örült neki, hogy abban az évben Caroline-t legalább megkíméli a szomorú valóságtól, hiszen elsőéves hallgató volt már a Roxfortban.

Daphne-nak szándékában állt kitartani addig, míg kisebbik gyermekük is felvételt nyer a varázslóképzőbe, de egészségügyi- és leginkább idegállapota nem osztozott ebben az elhatározásban. Még anyja elvesztését sem dolgozta fel, mikor a Greengrass lányok édesapjuk temetésére készültek. Az otthoni veszekedések az életük mindennapos részévé váltak, nem voltak képesek tovább összetartani, nem tudott tovább örülni a kisebbik húga sikereinek, hisz az idősebbik miatt folyton aggódhatott. Nagy nyomás hárult rá azzal, hogy ő lett a legidősebb Greengrass, ez nem tudta tovább emelt fővel viselni. Nehéz szívvel, de végül meghozta a döntést, ami előbb kínokat okozott, végül megnyugvást hoztott, és ami miatt ma újra teljes értékű embernek, nőnek és boszorkánynak érezheti magát.

Habár a válás és a vagyonmegosztás után nagyobb összegre tett szert, az elmúlt években szerény körülmények között élt a francia fővárosban. Végre az a nő lehet, aki mindig is lenni akart, beteljesítette vágyait és befejezte tanulmányait. Előnyére vált, hogy sosem hagyta veszni a korábban megszerzett tudását, így könnyedén vette az akadémia utolsó éveinek kihívásait. A mai napig éppoly megnyerő magabiztossággal manőverezik a számmisztika tudományában, mintha soha nem is hagyta volna ott az iskolapadot. Hasznosnak és a társadalom megbecsült tagjának érzi magát, büszke magára és nagyon is jól tudja, hogy ez az elismerés már rég kijárt neki.

Csendes. Minden csendes. Újra hallja a vad szívverését a fülében dübörögni, ahogy megnyílik előtte az ajtó. A liftben várakozók azt várják, hogy kilépjen a márványborítású folyosóra és folytassa útját újdonsült főnöke irodája felé. A minisztérium dolgozói közül többen felismerik őt, hiszen exférje révén az ő neve is ismert. Szinte látja maga előtt, ahogy összesúgnak a háta mögött. Már most utálja őket ezért. A nő azon sem csodálkozna, ha Dolohov a szárnyra kapó pletykák nyomán hamarabb értesülne az érkezéséről, mint maga Briggs. Az a Maurice Briggs, aki nem örvend túl nagy népszerűségnek manapság. A Minisztériumot és a Minisztert ugyanis sorra kétes vádak érik, Daphne pedig épp azért érkezett Londonba a francia miniszter ajánlására, hogy tanulmányozza és - amennyiben ilyenre bukkan – felszámolja a korrupt (vagy Briggsnek nem tetsző) belső köröket. A válás utáni fél éves kilátástalan depressziójáról, a családjával megszakított kapcsolatról és a bűntudatáról azóta sem beszél. Ellenben igyekszik jól teljesíteni ebben a még számára is új helyzetben. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy senkinek nem lesz a kedvence.

Karcsú, magas testalkata és egyenes tartása finom eleganciát kölcsönöz neki. Igazi arisztokrata, mozdulatai mindenkor kecsesek. Haja hossza és színe is változó, újabban a szőke árnyalataiban tündököl. Bőre makulátlan, bár olykor kissé sápadt. Nem tartozik a kimondottan szép nők közé, inkább karakteresnek vallja magát. Vonásait ezer közül is megismerni. A mindennapokban is szeret csinosan öltözni. Tökéletesen el tud vegyülni a muglik között, általában ceruzaszoknyát és valamilyen blúzt visel magassarkúval. Megjelenése minden esetben kifogástalan, modora.. Nos, az esetek többségében az is.

Amortentia: vadmálna, kávé, selyem, nárcisz, rozmaring
Mumus: A börtön. Átvitt értelemben és szó szerint is.
Edevis tükre: A gyermekei körében látja magát, boldogan és sikeresen.
Hobbim: Újabban sokat jár színházba.
Elveim: Minden csak megfelelő motiváció kérdése.
Amit sosem tennék meg: Ilyen nincs.
Ami zavar: A fontoskodás.
Ami a legfontosabb az életemben: Rátalálni az élet apró örömeire.
Ami a legkevésbé fontos számomra: Az a nő, aki egykor volt.
Amire büszke vagyok: Arra, hogy újra vannak céljai.
Ha valamit megváltoztathatnék: Egyértelműen segítséget kérne a traumái feldolgozásához.
Így képzelem a jövömet: Talán egy nap újra szóba állnak vele a gyermekei és rátalál a boldogság is.