Decemberben az ember vagy megőrül vagy segítséget kér

Akárhogyan törtem a fejemet a kandalló előtt ülve, semmi sem jutott eszembe. Már a negyedik papírgalacsint gyűrtem össze és dobtam el magam mellé, oda sem figyelve. Túlságosan járt az agyam és mégsem eléggé. Sóhajtva nyújtottam ki a lábaim, igencsak elzsibbadtak a folyamatos töröküléstől. Nem tudom, mennyi ideje gubbasztottam a kandalló előtt, de a meleg tűz ellenére is elkezdtem fázni. Talán túl fáradt lettem a sok gondolkodástól. Átöleltem magam és dörzsölni kezdtem a karjaimat, hátha ez segít valamennyit.
Fene sem gondolta volna, hogy ilyen bonyolult a szerelem, sokáig csak abban reménykedtem, hogy összejövünk életem szerelmével és kész a happy end. Ehhez képest három napja megállás nélkül agyalok, hogy mit is adhatnék James-nek. James túl fontos és túl tökéletes és ezért muszáj volt megtalálnom a lehető legjobb ajándékot neki.
Most is ezen gondolkoztam, az ötleteimet írtam le egy pergamenre, de valahogy sehogy sem tetszettek. Vagy én vagyok túl válogatós vagy kezdek megkattanni. Mondjuk nem csodálkoznék azon sem, ha megkattannék, már így is sokan néznek rám furán, ez már nem osztana-szorozna. Újra magam elé húztam egy lapot és felírtam szép, cikornyás betűkkel: James ajiötlet. Körmöltem egy darabig, nem foglalkozva azzal, hogy az emberek ki-be járkálnak a klubhelységből, hogy egyre kevesebben ülnek és egyre többen mennek el az ágyuk fele. Nem számított, nem akartam lefeküdni úgy, hogy ma nem találom ki, mert tudtam, hogy úgyis egész éjjel csak forgolódtam volna.
Fáradtan dörzsöltem meg az öklömmel a szemem, elnyomtam egy ásítást és körbenéztem a helységben. Talán már csak hárman-négyen lézengtek, de ők is álmosnak tűntek. Visszanéztem a teleírt pergamenemre, elolvastam és halkan felhorkantottam. Ez az egész hülyeség volt, dühösen kaptam fel a földről és galacsinná gyűrtem a tenyeremben. Eldobtam és ezek után egy halk „jajj!” szócska ütötte meg a fülem. Félve néztem fel, hogy már megint mi történt, az én hibám volt-e. Továbbra is a földön ülve, az ujjaimat tördelve kerestem a szememmel, hogy honnan jöhetett a hang, amikor tudtommal már csak én voltam a klubhelységben.

Nehéz az élet, ha olyan családba születtél, akiknek megszámlálhatatlan rokona volt. De tényleg. Mindenkinek ki kellett találnom valamit, és minden évben. S akkor még csodálkoznak, ha begolyóztam a végére. Idén viszont elhatároztam, hogy nem veszek mindenkinek. Csúnya dolog volt, tudtam jól, de nah. Ha ezt így folytattam, még nem maradt volna zsebpénzem! Szóval szépen listát készítettem, hogy kiket fogok majd megajándékozni. James nevét természetesen nem írtam fel. Az ő ajándéka az lesz majd, hogy nem szólok be neki egy teljes percig. Tökre megéri, nem? Igazi testvéri szeretet. Aki ezt nem látta, annak nem volt tesója.
Ezen tudattal léptem be éppen a klubhelyiség ajtaján, amikor is egy galacsin talált fejen. Hangot is adtam neki, mert miféle orvtámadás volt ez kérem szépen? Az emberfia még be sem ér, máris tüzet nyitottak rá. Még védekezni sem volt lehetőségem! Lehajoltam a papírgalacsinért, és próbáltam minden ráncát kisimítani. Kíváncsi voltam, hogy rejtett-e valami titkot. S láss csodát: erre pont nem számítottam. Fel is pillantottam a papírlapból, és kerestem a gazdáját. Tekintve, hogy csak egy személy volt még bent rajtam kívül, nagyon másé nem lehetett a papír.
– Azt hiszem ezt „elejtetted”. –Próbáltam leplezni jókedvemet, de sajnos kibukott belőlem a röhögés, mikor visszaadtam Zefinek a lapot. Olyan abszurd ez a szituáció. Szegény az idejét pazarolja arra, hogy valamit vegyen az én tökkelütött bátyámnak. Sőt, ez azt jelentette, hogy pénzt is költene rá. Szerintem beteg, el kellene kísérnem a gyengélkedőre. – Minden oké? Nem vagy lázas, vagy valami? –Közben lehuppantam mellé a földre, és a kanapénak dőlve pillantottam rá. – Már mint, miért is szeretnél te ajándékot adni a bátyámnak? –Valószínű, hogy nem értette meg kérdésem okát. Ezért is tettem hozzá ezt a kis magyarázatot, amire őszintén kíváncsi voltam. Talán még nekem is ad pár ötletet, hogy mit ajándékozzak. Na persze, nem James-nek, hanem a többi rokonnak.


P.S.:Biztos az én tanácsom kell? xD Mood: Xmas time

Bűntudattal néztem, ahogy Albus belépett a klubhelységbe. Igazán nem akartam megdobálni őt, de ha már így sikerült, lehetséges, hogy ő segíteni tud nekem. Ha egy mesében lettünk volna, most tuti egy villanykörte gyúlt volna fel a fejem felett. Tényleg, mennyivel könnyebb lenne egy mesében élni, húsz perc alatt megoldódna minden gondom, kivéve a nagyon komolyak, ahhoz talán egy dupla rész kéne. Már csak egy rakat néző kell hozzá és kész a sikersorozat. Merlinre, pályát kéne váltanom ennyi drámázás mellett.
Figyeltem, ahogy felveszi a galacsinomat és hirtelen mérges lettem. Az oké, hogy véletlen megdobom őt, de nincs joga hozzá, hogy elolvassa! Mérgesen néztem rá és próbáltam nem kiakadni. Nem szabadott, megfogadtam, hogy kedves leszek mindenkivel a héten.
-Köszönöm szépen, egészséges vagyok és... -hiába voltam mérges, azért ez egy elég vicces szituáció volt és a mondat végét nem tudtam befejezni, mert nevetni kezdtem. Ilyen dolgok tényleg csak a mesékben léteznek, már csak az hiányzott volna, hogy a homlokomhoz érinti a kezét és elrántja, mintha égetne. És konzervnevetés, tádám!
-Mit miért? James életem szerelme, persze, hogy szeretnék ajándékot adni a kis drágának! James olyan tökéletes és magas és kedves és figyelmes... -talán nem kéne ennyit áradoznom róla, de basszus, néha nehéz visszafognom magam.
-Csak tudod, rohadt nehéz ajándékot venni. -nyafogtam, miközben elterültem a földön -Nagyon szeretném, ha tetszene neki. Miért ilyen nehéz az éééélet?
Nem tudom, mennyi lehetett érteni a mondandómból úgy, hogy a fejem konkrétan a szőnyegbe volt préselődve. Szerintem meg lehet érteni, ha nagyon próbálkozik az ember, ha még mindig egy mesében lennénk, azért a biztonság kedvéértmost lenne a képernyőn feliratozás is. Felpillantottam rá, mintha a megváltót láttam volna benne.
-Albus Perselus Potter! Segítened kell nekem! -hirtelen felültem, kicsit meg is szédültem és reménykedve néztem rá.
-Kééérleeek! -talán a bociszemek meghatják őt, nem tudtam, de egy próbát megért. Izgatottan pattogtam ülés közben és máris körvonalazódni kezdett bennem egy ötlet.

Egészséges? Hogy Zefi, aki ajándékot akar venni James-nek? Ezt valahogy nem akartam elhinni, de nem akartam vitatkozni sem vele erről. Bővel elég büntetés számára az, hogy a bátyámba van belezúgva, mint ahogyan azt elmondta. Furcsa fintor jelent is meg az arcomon a hallottak miatt. Számomra ez valahogy elképzelhetetlen helyzet volt. Még a hideg is kirázott, ahogyan leültem, de ráhagytam. Próbáltam komolyan hozzáállni a dolgokhoz és azt hiszem ez sikerült is. Úgy fél percig.
– S bolond, és bosszantó és akadékoskodó és szekáló. –Egy kis kiegészítés sosem ártott a felsoroláshoz, ha már James tulajdonságairól volt szó. Szerintem nem ugyanarról a Potter srácról beszéltünk, de kétség sem fért ahhoz, hogy mégis. Elvégre más nem viselte ezt a névkombinációt a Roxfort falai között, szóval drága bátyám, remélem most nagyon kerülget a csuklás. Zefi nagyon rózsaszín ködben volt… Megfordult a fejemben, hogy szerelmi bájitalt kapott, és egészen agy dózisban, ha ilyen marhaságok jártak a fejében. Hogy James, mint kis drága? Hát mindjárt hányok.
– Fizesd be egy agyműtétre. Uhhh nem! Vegyél neki egy seprűt, ami elrepíti a legmesszebb helyre innen, aztán visszajön James nélkül. –Mondjuk ezekkel a dolgokkal inkább nekem tenne jót, és most nem én voltam az a személy, akit meg akart ajándékozni. Hanem a drága bátyám, akinek őszintén szólva én se tudtam, hogy mit kéne venni. Természetesen tőlem nem fog semmit se kapni, de Zefi eléggé be van zsongva, hogy vegyen neki valamit. Tényleg ennyire oda van érte? Merlinre!
– Ijesztő, ha a teljes nevemen hívnak. –Mintha édesanyám szólított volna, de komolyan. Pedig most egész jó gyerek voltam, nem csináltam semmit sem, amivel kiérdemeltem volna azt, hogy teljes nevemen szólítsanak. Azonban nem volt mit tennem Zefi kérlelése ellen. Bosszúsan túrtam bele a hajamba és fújtam egyet. Ez nehezebb lesz, mint hittem. – Nekem mi hasznom származik abból, ha segítek neked, hmm? –Na igen, ezt meg kellett még kérdeznem, mielőtt teljes mértékben beadtam volna a derekam. Semmi nincs ingyen. Ha meg James-ről volt szó, akkor elég magas tarifában dolgoztam. Vagy valami ilyesmi.


P.S.:Biztos az én tanácsom kell? xD Mood: Xmas time

Ha még mindig egy mesében lettünk volna, akkor én lennék az, akinek a szemei helyett hatalmas szívecskék vannak és Albus az, aki egy fekete füstszerű felhőben van. Én a szerelmes, ő a mérges. Vagy csak utálta, hogy így beszélek James-ről. Csak legyintettem, hagytam, hogy mondja a magáét, csak azt nem értettem, hogyan mondhat ilyeneket James-ről. Lehet, hogy a testvéri (v)iszony teszi, amit azért nem tudhatok, mert sosem volt testvérem, lehet, hogy mi is gyilkoltuk volna egymást és hányást imitálva beszéltünk volna a másik párjáról.
-Az oké, hogy kapjon egy olyan seprűt, de ahhoz csóró vagyok és különben is, az inkább a te ajándékod lenne, mint az enyém. -nevettem fel hangosan. -Agyműtét nem kell neki, hacsak nem arról van szó, hogy tanuljon többet...
Nem állt szándékomban megijeszteni Albust, elijeszteni meg pláne nem akartam, mert akkor rághattam volna tovább egyedül a körmöm, miközben rosszabbnál rosszabb ötletek jutnak eszembe. Látszott rajta, hogy hamarosan megadja magát és kedves lesz velem. Mármint segít ajándékot választani és ez nem ártott. Meg talán még jobban meg tud nevettetni, ami egy ilyen undok, hideg estén jól jött volna. Ha a testem fázik, legalább a lelkem melegedjen fel.
-Neked az lesz a hasznod, hogy kialakíthatsz egy baromi jó viszont a leendő sógornőddel, -vigyorogtam -és talán James nem fog haragudni rád, ha nem beszélgetsz velem. Igaz is, mostanában csak veszekedni látlak titeket és egy kis családi program meghozná a kedveteket egy jó tesós viszonyhoz... Vagy esetleg egy nagy tréfa is jót tenne, James olyan édesen nevet -sóhajtottam fel szerelmesen. -Téged is jó lenne többször látni mosolyogni.
Most jön az aláfestett cuki hang a mesében és végefőcím, majd a felirat, miszerint folytatása következik.
Ehhez képest a valóságban ott ültünk egymás mellett és míg én boldogan mosolyogtam, Albus képzeletbeli fekete felhője egyre nagyobb lett. Máshonnan kéne megközelítenem a dolgot, nem a bátyján keresztül.
-Figyelj Albus, én tényleg csak egy jó ajándékot szeretnék és egy jó viszonyt közted és köztem. Hiszen egy életen át kell majd elviselned -kuncogtam. Tényleg nem bírtam visszafogni magam, ezért barátságosan összeborzoltam a haját és reménykedtem, hogy nem fog mondjuk egy csikizéssel visszatámadni.

– Ohh, ezen ne múljon. Nagyon szívesen adok vissza nem térintendő kölcsönt, hogy meg vedd. Vagy ezt adománynak hívják? Mindegy, csak szólj és adok. –De tényleg! Ha csak a galleonok hiánya akadályozza meg az ötletem megvételében, nagyon szívesen adtam. Ezt is egyfajta segítségnyújtásnak nevezhettük. – Szerintem azon a műtét se segítne. –fogalmam sem volt igazából, hogy James milyen jegyeket szerzett magának. Mikor erről volt szó bármelyik órán, inkább úgy csináltam, mintha nem is nekem beszéltek volna. Minden erőfeszítés nélkül engedtem el a fülem mellett a professzorok szent beszédjeit, mikor valamelyik felmenőm volt terítéken. Talán Keresztapa volt az egyetlen, akire picit figyeltem. Hogy miért? Az maradjon titok inkább.
– Az oké, de ki mondta neked, hogy szeretnék jó kapcsolatot ápolni bárkivel is? James meg én amúgy se kommunikálunk nagyon. Neki szerintem olyan mindegy lesz, hogy milyen a viszony közöttünk. –Kicsit el volt tévedve Zefi. Egy szóval nem mondtam azt, hogy jóban szeretnék lenni vele. Azért, mert a bátyámba volt belezúgva és ha össze is fognak jönni, nekem miért kellene jóban lennem vele? Ez egyfajta elvárás, vagy mi? Még a hideg is kirázott a gondolatától… Miért akarják mások rám erőltetni a dolgaikat? Jobb lett volna inkább mindenféle reakció nélkül tovább mennem és nem is foglalkozni Zefivel. Akkor nem kellett volna hallgatnom a Jamesről szóló nyálcsorgatását. Bár akkor nem tudtam volna jót röhögni, mint most is. Számomra vicces volt, ahogyan a bátyámról beszélt, és ezt nem is tagadtam. Sose fogom megérteni az észjárását a velem szemben ülő lánynak.
– Az igazság az, hogy a lehető legrosszabb személyt kérdeztél meg amúgy z ajándékkal kapcsolatban. Nem vagyunk túl ó tesók, szóval az ajándékaink inkább tréfák voltak egymásnak. A jó viszonyt meg… HÉÉÉÉÉ!!! –Csaptam rá a kezére mérgesen, persze gyengéden. Túl későn kapcsoltam, ezért tudta csak összeborzolni a hajamat. – A hajam tabu terület! –Próbáltam szépen visszaigazgatni a tincseimet úgy, ahogyan azok voltak. Nem tűröm senkinek sem, hogy bántsa a fürtjeimet… Tettéért büntetés járt. Elővettem a pálcámat és a közelben lévő párnákat egyenesen Zefinek irányítottam. Párnacsata… varázsló módra.


P.S.:Biztos az én tanácsom kell? xD Mood: Xmas time

Összeráncoltam a szemöldököm, nem tetszett az, amit Albus mondott. Egy kicsit felvágásnak tűn az, hogy pénzt adna nekem, de nem ez volt a legnagyobb gondom, hanem az, hogy ettől úgy tűnt, mintha…
-Én nem a pénze miatt akarok James-szel lenni. Engem nem a pénz érdekel, hanem a személyisége. -csúnyán néztem rá, fájt ez a feltételezés. Kit érdekel a pénz? Sokkal fontosabb dolgok is vannak a világon, például kapásból a szeretet fontosabb.
Az enyhe felháborodásomnak nem adtam hangot, csak azt vettem észre, hogy a szemembe lógó tincseim vörösek lettek. Hangulatingadozás, te csodás. Ha nem figyelek oda, akkor a hajam tükrözi a lelkemben dúló érzelmeimet és ha dühös voltam, mindig vörös lettem.
-Jó, akkor ne ápoljunk jó kapcsolatot, ha nem akarsz, nem erőltetem. Én csak örültem volna, hogyha nem utáljuk egymást! -igyekeztem nem kiabálni vele, de így is sokkal hangosabb voltam, mint indokolt lett volna. Nem akartam ezt, nem akartam elrontani azt az érdekes viszonyt, ami köztünk volt, de nem tudtam visszafogni magam. Bezzeg a mesebeli énem tudta volna, hogy mit mondjon, mert neki nem kellett gondolkodnia, neki csak a szájába adták a mondatokat.
-Sajnálom, nem tudom, hogy milyen az, ha az embernek testvére van. Nem adatott meg ennek az élménynek az öröme nekem.
A dühöm lecsillapodott, a hajszínem is visszaállt zöldre, ami eddig is volt. Mármint amilyen színt ma viseltem. Albusra vigyorogtam, amikor a hajához nyúltam, vicces látvány volt.
Ha a mesében lettem volna, akkor villámgyorsan el tudtam volna hajolni a közeledő  párnák elől, de így arcul csapott a felismerés, akarom mondani a párna.
-Oh, igen? -nevettem fel. -Ezt nem úszod meg Albus! -hangosan felnevettem és kézzel vágtam hozzá a párnát. Fogalmam sem volt, hogy hol van a pálcám, de nem számított. Kézzel is meg tudtam dobálni, el is futottam a klubhelység másik oldalába, ahol még több párna volt. Ha harc, hát legyen harc. Vidáman nevetgélve szedtem össze a párnáimat, amikor észrevettem, hogy konkrétan Albustól tíz centire van a pálcám. Fontolgattam, hogy tigrisbukfencben odavetem magam, de nem akartam kikötni a gyengélkedőn, amilyen szerencsétlen voltam. A pálcámra néztem, majd Albus szemébe és tudtam, hogy a csatát a puszta kezemmel kell majd megnyernem.

– Félreértesz… –ráztam meg a fejemet az eszement gondolatai miatt. – Azt akartam sugallani, hogyha egy vennél neki valamit, ne a pénz gátoljon most ebben. Ha kell, adok szívesen kölcsön, hogy a megfelelő ajándékot vehesd James számára. –Én és az áldott jó szívem. Nem értettem honnan szedte ezt a marhaságot. Egy percig sem feltételeztem, hogy a pénze miatt lenne vele. Már az első ömlengése alatt leesett, hogy tényleg bele van habarodva a bátyámba. Még belegondolni is eszméletlen furcsa és csodálom, hogy nem hánytam még el magam emiatt.
– A semlegesség se utálás –vontam meg aprón a vállamat. Sose értettem azt, hogy erről miért feledkeztek meg az emberek. Létezett a jó kapcsolat, meg a rossz kapcsolat számukra. Szerintem meg volt a semlegesség is. Túl sok minden kellett ahhoz, hogy valakivel normális viszonyt alakítson ki a varázsló fia. Azért, mert éppen valakit nem kedvelek, az nem jelentette azt, hogy jóban is voltam az illetővel. Ezért se értettem azt, hogy Zefi milyen indíttatásból emelte fel a hangját, de ráhagytam. Ha majd idegesít, legfeljebb kap egy némító átkot, aztán csókolom.
– Hidd el, hogy nem vesztettél vele semmit. –Szívesen átadtam volna neki Jamest, hogy legyen az ő bátyja, de ez a gondolat több sebből is vérzett. Egyrészt a velem szemben ülő lány teljesen bele volt zúgva a bátyámba. Másrészt pedig az ellenségeimnek se kívántam volna azt, hogy James a rokona legyen. Ennyire nem voltam szívtelen. Inkább elviseltem én az égből jövő csapásait a másiknak, mert én pont magasról tettem is rájuk. A hülye jósolgatós mindenit…
A párnacsata ötlete jónak bizonyult. Egyiket se tudta kivédeni, így vigyorogva igyekeztem a kanapé mögé, kivédve a támadását egy Protegoval. Pálcával sokkal könnyebb és izgalmasabb volt ez a csata, mint a puszta kezemmel harcolni. Zefinél azonban nem volt nála a sajátja, mert a tekintetét követve megláttam, hogy tőlem nem messze hevert a földön. A fairplay érdekében eldobtam a pálcámat úgy, hogy a másik is jól láthatta azt. Legyen akkor így a csata, ha már elhagyta a fegyverét. A hozzám vágott párnát, mely a pajzsbűbáj miatt a kanapén hevert, gyorsan felkaptam. Elszámoltam háromig, hogy fedezékemből kibújva megrohamozzam a másikat. Igyekeztem minden felém irányuló támadást elhárítani és egy szép támadással a másikat ártalmatlanítani, amint odaértem a közelébe.


P.S.:Biztos az én tanácsom kell? xD Mood: Xmas time

Oh, az más, máris szebbnek tűntek így a szavai. Talán nem kéne hirtelen felindulásból gondolkodás nélkül az emberek szavába vágnom, hogy aztán én jöjjek ki belőle rosszul.
-Akkor legyünk semlegesek. -én is megvontam a vállamat, mintha mindegy lenne a dolog, hogy milyen köztünk a viszony. Tényleg nem akartam azt, hogy ne jöjjünk ki jól, de teljesen megértettem az ő álláspontját is.
Öt perccel később már mit sem számítottak ezek a komoly gondolatok, hiszen éppen visítva nevettem azon, hogy egyetlen párnám sem találta el őt. Szép, lassú, megfontolt léptekkel igyekeztem a pálcám irányába, miközben rázkódtak a vállaim a nevetéstől. Már el is felejtettem, mennyire jó móka a párnacsata, hogyha az ember partnert talál hozzá. Merlinre, milyen rég nevettem ennyit! Visítozva próbáltam kivédeni az ütéseit, miközben még mindig a pálcám felé araszoltam. Kivételesen nem támadásra akartam használni, pedig megfordult a fejemben. Hiába, ilyenkor is előtör a Mardekáros énem.
-Várj, várj Albi, kéne… kéne egy disaudio. – el-elcsuklott a hangom a nevetéstől, nem sikerült egyszerre végig mondanom, amit szerettem volna. Hozzávágtam az utolsó megmaradt párnámat majd felkapva a pálcámat elhadartam egy disaudio-t, hogy legalább a visítozásomra mások ne keljenek fel.
-Remélem tudod, hogy ez rossz döntés volt, hogy hagytad. -kuncogtam és egy széles mozdulattal a párnák felét magam felé reptettem. -Most egyformán vannak a párnák és azt hiszem, most fogok elfutni.
Már kezdett fájni a hasam a sok nevetéstől, de az biztos volt, hogy ennél viccesebb dolog nem is történhetett volna velem ma este. Ismét eldobtam a pálcám és támadásba lendültem, megfogtam egy párnát és a fotel védelméből felé dobtam. A szabad kezemet a hasamra szorítva próbáltam minél halkabban közeledni felé, de elbotlottam, miközben a térdemnek esett egy párna, így végül csak elterültem a földön és ott röhögcséltem tovább magamban. Komplett idiótának tűnhettem a szemében, de nem tudtam mit tenni, valóban nagyon jól éreztem magam.
-Hát Albi, meg kell hagyni, te sokkal viccesebb vagy, mint kinéztem volna belőled. -sóhajtottam és megpróbáltam csillapítani magamon, hogy közelebb jöjjön és valóra válthassam a fejemben éppen megszülető tervet.

Azt hiszem, hogy a következő utam a gyengélkedőre fog vezetni. Na nem azért, mert volt valami sérülés rajtam, hanem mert Zefi visítozása tuti biztosan beszakította a dobhártyáimat. Értettem én, hogy jól érezte magát, mert mi tagadás: én is jól éreztem magam. De azt, hogy ilyen hangosan és megállás nélkül röhögött, azt nem tudtam hova tenni. Ráhagytam inkább, és arra koncentráltam, hogy a párnák segítségével legyőzzem őt. A bűbáj ötletét jó ötletnek találtam, és hagytam is neki, hogy felhúzza azt. Így talán a többiek hallása nem fog annyira károsodni. Habár abban nem voltam biztos, hogy Zefi hangja ennek ellenére nem fog kiszűrődni.
– Nincs olyan messze a pálcám, hogy ne érjem el, még te kivéded a párnát. –Tényleg nem volt az olyan messze. Nem voltam annyira hülye, hogy a legtávolabbi pontba hajítsam azt. A varázsló nem ér semmit a pálcája nélkül és én ezt nagyon is jól tudtam. Csak a tisztesség úgy diktálta, hogy nálam se legyen ebben a játékban, ha már a másik félnél sincs. Az áldott jó szívem visz majd egyszer a sírba.
A csata egyelő párnákkal folytatódott. Igyekeztem minden támadást elkerülni, de egy-két párna azért engem is eltalált. Ez csak azt jelentette, hogy fejlesztenem kell majd a reflexeimet, hogy minél gyorsabban ki tudjam kerülni a támadásokat. Egy párnával sikerült a földre küldeni Zefit, ami miatt vigyorogni kezdtem. Természetesen nem mentem hozzá közelebb, csak egy párnát dobtam szépen a fejére, mielőtt bókolni kezdett volna.
– Ohh ez igazán kedves tőled, de a bókokat hagyd meg a bátyámnak. –Melengette a szívemet kedves szavai, de azért tudja már hol a határ. Ha nincs a bűbáj, még a végén félreértenék az egészet és ráhúznák Zefire a Potter-gyűjtő jelző. – Ha meg már James szóba jött, kanyarodjunk vissza az eredeti témához. Szerintem vegyél neki valamit, ami a kviddiccsel kapcsolats. Azzal nem hiszem, hogy mellé lőné. Meg, ha ő is szeret téged, bármit adsz, úgy is örülni fog neki. –Ez már több, mint elég segítség volt a részemről, főleg azért, mert James volt a téma. S mint tudjuk, ez nem éppen volt a szívem csücske.


P.S.:Biztos az én tanácsom kell? xD Mood: Xmas time

Hihetetlenül régen nevettem annyit, mint most, valósággal izomláz lett a hasamban. Merlinre, mennyire fog ez nekem fájni holnap! De jól esett végre elengednem magam és nem foglalkozni semmivel sem azon kívül, hogy merre hajoljak a párnák elől.
-Nem is bóknak szántam. -nyújtottam ki rá a nyelvem, mint egy durcis ötéves. -És valóban, Jamie megérdemli a bókokat. Mert ő az életem értelme, de látom, eleged van belőle, szóval inkább nem is mondom tovább, úgyis… Szóval tudod, hogy szeretem őt. -a fejemre húztam a párnát, hogy ne lássa a zavaromat, amit a bátyja említése hozott ki belőlem. Vajon ez örökké így fog menni? Nagyon nem lesz az jó, ha állandóan elpirulok, amikor eszembe jut.
-Én őszinte leszek… hülye vagyok a kviddicshez, nem igazán érdekelt, úgyhogy azon kívül, hogy örülök neki, ha mi nyerünk, nem tudok többet hozzá tenni… Merlinre, még a seprűk neveit se tudom! -ez elkeserített, hogy egy cseppet sem tudok hozzászólni ahhoz, ami James-t annyira érdekli. Pedig igyekeztem, a múltkor a fél éjszakát a könyvtárból kivett kötetek tanulmányozásával töltöttem, de ezzel sem lettem előrébb.
-Ha rajtam múlik, tuti valami hülyeséget vennék neki, annál még az is jobb lenne, ha megtanulnék kötni és egy sálat adnék neki karácsonyra… Jéé, ez nem is annyira hülyeség! Vagy de? -nem tudom, mit szeretnek a fiúk, csak az jutott eszembe, hogy én mennyire örülnék egy nagy és meleg sálnak, amit a nyakam köré tekerhetnék. Jó, mondjuk mi másra lenne jó egy sál? Gratulálok Zefi, olyan okos tudsz néha lenni, hogy az már másoknak is fáj.
-Esetleg… -hirtelen nagyon zavarba jöttem, hiszen ötletem sem volt, mennyire terjed ki Albi semlegessége és segítőkészsége. -Lenne kedved velem jönni Roxmorts-ba és együtt venni neki valamit? Tényleg nem értek a kviddicshez és jól jönne a segítség. Kéééérlek Albi. -könyörgő pillantást vetettem rá, hátha megesik rajtam a szíve. Hatalmas kő esne le a szívemről, ha tudnám, hogy mit vegyek Jamie-nek, aminek tényleg örülne és számomra pénztárcabarát is lenne. Ha ez nem jön össze, még mindig ott lesz a sál kötésének az ötlete, csak nem lehet olyan nehéz megtanulni kötni…
Bár biztos léteznek ilyen seprűápoláshoz szükséges dolgok, ha a fejemre álltam volna, akkor sem értettem volna, hogy melyik mire jó. Talán Albus-nak több fogalma van erről. Az egyetlen, amiben biztos voltam, az az volt, hogy Jamie kap egy nagy adag csokis sütit, de hogy nézne az ki, ha csak azt kapna tőlem?
-Sokat jelentene, ha segítenél nekem Albi. -a hajamba túrtam és reménykedtem benne, hogy megesik rajtam a szíve, nem pedig elutasító lesz.

Jó, hogy nem bóknak szánta. Még a végén tényleg elhánytam volna magamat. Nem arról volt szó, hogy Zefi ne lenne jó csaj, csak azért tudjuk már hol a határ. Ha elfogadtam volna a szavait, tényleg rásüti a jelzőt. A bátyámmal meg aztán még inkább megromlott volna a kapcsolatom. Az meg a családi kajálásoknál elég feszültséggenerálást okozna.
– Ha hiszed, ha nem, ezt anélkül is megállapítottam volna, ha nem mondod el. –Vicces volt, ahogyan bevallotta az érzéseit. Csak tényleg, ahogyan beszélt a bátyámról, simán le lehetett vágni, hogy mi volt a helyzet és milyen érzelmeket táplált a iránta. A gond csak az volt, hogy a legrosszabb embert találta meg azzal, hogy meghallgassa a James áriát.
– Annyi bőven elég, hogy örülsz. –Volt, aki még ennyire se volt képes. Az minek is néz kviddicset? Sose értettem. – Csak most már arra kell figyelned, hogy egy Mardekár-Griffendél meccsen kinek örülsz. –Azok a meccsek mindig vérre mentek. Zefinek meg ezentúl figyelnie kell, hogy mikor mutatja ki az örömét, mert két tűz közé eshet. Ha a házának szurkol, a bátyám orrolhat meg rá; a bátyámnak, akkor már a ház olyan tagjai, akik harcolnak a Griffendélesek ellen. Ebben a csatában nem lennék most a lény helyében. Így is volt elég gondja azzal, hogy mit vegyen a bátyámnak ajándékba, én meg még tetéztem neki egy kicsit. Hupszi.
– Ne játssz öregasszonyost a sállal –sóhajtva ráztam meg a fejemet. Tényleg segítségre szorult, ha ez jutott az eszébe. Valahol még normális ajándék lenne, ha azt nézzük, de szerintem kreatívabb ötletekkel kellene előrukkolnia. A papírját elnézve… miért is csodálkoztam én a sálon…? Az mondjuk szívből jövő ajándék… nem, majd talán jövőre adjon neki. Úgy sem tudott kötni. Közben jött a következő könyörgés sorozata is. Most már tényleg bántam, hogy nem mentem fel a szobámba azonnal.
– Legyen, csak hagyd ezt a pillantást. Megyünk, megvesszük azt, ami kell és jövünk vissza. Semmi több. –Talán még én is veszek valamit a bátyámnak a boltban. Úgy sem szabadultam volna meg Zefi könyörgésétől, meg aztán én javasoltam neki a kviddicset, illendő is lenne segítene. Főleg, hogy egy analfabéta volt előttem a témában. – Ha nincs más, akkor megyek lefeküdni. Majd hétvégén találkozunk akkor, ha jó neked. –Összeszedtem a pálcámat is, és ha nem volt más, akkor egy köszönés után elindultam a szobámba, hogy végre lezárhassam ezt a napot is.


P.S.:Biztos az én tanácsom kell? xD Mood: Xmas time

-Édes Merlinre… -még bele sem gondoltam abba, hogy mit jelent az, hogy Jamie és én összejöttünk. Egy cseppet sem számított eddig, hogy más házakban vagyunk, nem volt olyan, amit ez befolyásolt volna. Talán csak azt, hogy melyikőnk ér hamarabb a nagyterem elé, hogy reggel köszönthessük egymást. Általában én nyertem, de mostanában szerintem Jamie öt perccel korábban kelt, hogy megelőzzön.
Erre itt van Albus és olyan kétségek közé von, hogy azt sem tudom, lehet-e ezek után normális a kapcsolatom a bátyjával. Persze, hogyan is ne lehetne, de hát akkor most megint itt lesz a jó öreg Griffendél-Mardekár ellentét? Pedig annyira reménykedtem, hogy ez nem lesz meg köztünk, hiszen nincs is miért orrolnia egymásra a két háznak. Hülye kialakult ideológiák és sztereotípiák.
-Mit vállaltam én? Te Albi, szerinted mennyire sértődne meg, ha inkább el sem mennék a meccsre? Persze szívesen megnézem Jamie-t, de ha ez ilyen stresszes lesz inkább befekszem az ágyamba és reménykedek, hogy nem haragszik meg rám senki… -a kezeimbe temettem a fejem, nem is akartam erre gondolni. Mintha a fogamat húzták volna ezzel a témával. Gyorsan válaszoltam is neki, addig se kellett lerágnom a körmeimet emiatt.
-Kötök egy Mardekáros sálat neki, hátha… Bár igazad van, lehet nem ez lenne a tökéletes ajándék az első karácsonyunkra… -pedig tényleg megfordult a fejemben, hogy egyik éjjel fent maradok és megtanulok kötni, hátha végre kikapcsolja az agyamat és nem fog ennyi hülyeség az eszembe jutni. De hát nem is lennék Zefi, ha nem járna állandóan valami a fejemben.
-Merlinre, nagyon köszönöm! -majdhogynem visítva ugrottam fel és egy szoros ölelésben részesítettem Albust. Igazán megérdemelte, azok után, hogy ilyen lazán kezelte a hangulatingadozásaimat. Ideges, vidám, ideges, nevetős, ideges, könyörgős, ideges, vidám. Azta, nem is gondoltam volna, hogy ennyi érzelem cikázott bennem mióta belépett az ajtón.
Csak vidáman bólogattam, amikor azt mondta, hogy hétvégén találkozunk. Ennél tökéletesebb időpont nem is lehetett volna, hiszen rögtön utána indultunk is haza. Majd megoldom bagolypostával vagy valami ilyesmi, hogy időben megkapja az ajándékát.
Feltett szándékom volt, hogy elalvás előtt még írok egy levelet apukámnak, így csak intettem egyet Albi-nak, hogy aludjon jól és már le is hasaltam a kandalló előtti szőnyegre. Lefekvés előtt még eszembe jutott az, hogy amiért Albi ilyen cuki volt velem, legalább veszek neki egy tábla csokit a Mézesfalásban. Vagy valami ilyesmi… elnyomtam egy nagy ásítást és bedőltem ruhástól az ágyamba.