A szokásosnál korábban érkezem a Szentélybe, még a nyitás előtti eligazítás előtt. Már lassan rutinná válik, hogy siessek, az eligazítás után előkészítsem az ital hozzávalóit, és a saját felszerelésemet a bárpult egyik eldugottabbik sarkába. Meglepetésre készülök, ritka alkalmak egyike, amikor valakinek én magam készítem el az italát, tőlem csak a receptek java része ered, de nem szoktam beállni a bárpultba, arra megvannak az embereim. A mi kis kalandunk viszont már éjszakák óta húzódik. Itt az ideje, hogy most már teljesen lenyűgözzem, ugyanis nem kenyerem az udvarlás, ahogy futni se szokásom senki után, mindössze egy kis macska-egér harc néha nem árt. Szeretem a változatosságot, már pedig a Szentélyben általában könnyű prédát találni, ahogy túl sok energiát sem vesz el a vadászat. Ő egyértelműen nem az a típus, aki ilyen helyekre járna, ez már az első éjszaka alatt lejött. Talán furcsa volt, de volt benne valami izgalmas. A fantáziámat pedig felcsigázta a felfedezetlen oldala. Én akartam lenni az, aki felfedezi, aki bevezeti az éjszaka világába, nem tűrtem meg senki mást. Az a gyenge ellenállás pedig, amit mutat, csak még inkább arra sarkall, hogy tovább ostromozzam. Nem kételkedem benne, hogy beadja majd a derekát, aki idejön, mindenki beadja végül. Csak az idő az, ami kérdéses. Azon pedig majd én fogok dolgozni. Azzal, hogy most már elfogadta az italokat, amiket küldtem, itt az ideje, hogy előlépjek a bárpult árnyékából. Az alkoholmennyiség, amit elfogyasztott, kellően ellazíthatta már, de nem szállhatott annyira a fejébe, hogy problémát okozzon. Azt akarom, hogy emlékezzen, hogy azokban a kék szemekben a vágy kristálytisztán csillanjon meg. - Szép estét... - Ajkaimra egy széles vigyor kúszik, szemeim ravaszul csillannak meg minden alkalommal, amikor a fények játéka épp nem borítja árnyékba arcomat. - Megengeded, hogy csatlakozzak hozzátok? - kinyújtom előre a kezemet, hogy egy szabadon lógó szőke tincset az ujjaim közé fogjak, mindössze csak egy pillanatig kiélvezve a simaságát, majd a füle mögé tűrjem. Már párszor találkozott a tekintetünk ezelőtt, mindig biztosra mentem, hogy tudja, pontosan ki is küldte az italát, ahogy azt is leszögeztem a pincéreknek, hogy nem fedhetik fel a kilétemet. Nem Bacchus-ként akartam bemutatkozni, ő nem annak a típusnak tűnik, aki egy név hallatán beadná a derekát, sőt. Úgy érzem, előnyt is jelenthet, ha nem a hírnevemmel állok elé, és próbálom levenni a lábáról.
Itt a vége, fuss el véle. Nem egyszerű ez számára, ahogy másoknak sem, akik ezt az utat választják. Egy együtt töltött gyerekkor, egy szoros barátság és szerelem most a múlté, és ki tudja, lehet-e még ebből bármi az emlékeken kívül. Immár hivatalosan is elváltak útjaik, Hannah a régóta nem használt vezetéknevét ismételgeti sorra, hogy nehogy véletlenül a volt férje nevén mutatkozzon be az új ismerőseinek. Hisz új életet kezd, tiszta lappal indít egy felfedezésre váró világban. Nincsenek céljai, sem pedig elvárásai, leginkább a barátnői győzködésére adta be a derekát és öltött első alkalommal koktélruhát tűsarkúval. Idejét sem tudja, mikor érezte magát ennyire nőnek, mint ebben az utóbbi két-három hétben, azóta, hogy ellátogatnak bárokba és közös reggeli kávézásokra. Mintha húsz évvel fiatalabb lenne, mintha az a két gyerek egy másik dimenzióban létezne csak, mintha az ujját nem simítaná többször végig a gyűrű hiányában. Ha pár hónappal korábban azt mondják neki, hogy itt, ezen a helyen fog kikötni és a Szentélyt élvezi mind közül a legjobban, valószínűleg vagy belepirul a bugyijába, vagy elhessegeti nem csak a gondolatot, de azt is, aki ezt az őrültséget kitalálja. Van itt azonban valami, talán a légkör, de inkább valaki, aki újra és újra visszahúzza ebbe a sötétségbe, ahol az alkohol és a felvillanó fények miniorgazmusokként hatnak szívére és lelkére. Nem tudatosan keresi a férfit, de tekintete eltéved és nem akar meglátni senkit rajta kívül. Úgy tesz, mintha nagyon szórakoztatná a barátnői csevegése, velük nevet és egész jól színészkedik, míg végül megtalálja a sejtelmes kék szempárt. Halvány félmosolyt küld felé, majd pár másodperc után visszafordul a lányokhoz. Fogalma sincs róla, hogy is kell flörtölni, vagy egyáltalán mit akarhat tőle ez az ember. Persze hajtja a kíváncsiság és visszafordul a pult felé, ahonnan nagy csalódottságára eltűnt a férfi. Elég viszont egy fokot fordítania a fejét és rá is jön, hová tűnt, hisz a távolság köztük szélsebesen csökkenni látszik. Elakad a szava, csak egy ó-t formál vörösre rúzsozott ajkaival. Zavarban van, lefagyott kissé, a köszönése sem tud reagálni. A szemei így közelről még szívdöglesztőbbek, de tényleg, és azok az ajkak! Olyan érzés keríti hatalmába, hogy meg kell ráznia a fejét, mielőtt még olyasmit tenne, amit nagyon hamar megbánhat. - Csak nyugodtan, szeretjük a társaságot - szedi össze minden bátorságát és még egy csábos mosolyt is megejt felé. Ő maga is végighúzza ujjait a tincsen, amit az imént oly szemtelenül tűrtek a füle mögé. - Hannah L... Hannah Abbott. Örülök, hogy végre személyesen is megköszönhetem az italokat - újabb bátorságlökettel hálája jeléül végigsimít az idegen kézfején, majd kezét nyújtja.
