Franklin Longbottom

Nem tartom magam egy buta embernek, mert szeretek tanulni és elsőre is megragad minden a fejemben, de néha nagyon butaságokat tudok mondani. Bár ezen legalább nevetnek a többiek. Szabadidőmben vicceket olvasok, ha valami kínos szituáció van, megpróbálom oldani a hangulatot egy viccel. Alapvetően mindenkivel kedves vagyok, hacsak az illető nem akaszt ki. A kviddicsnek és a kinézetemnek hála sok barátom van, akikkel eltölthetem az időmet. Mondhatjuk, hogy népszerű vagyok, de ezt nem én döntöm el.

Anya és apa válása óta nem találom önmagam. Néha egy pohárkával több alkohol csúszik le a torkomon, mint kéne. És mostanában egyre nagyobb a szám, túl sokat szólok be és emiatt igazán sokszor hallom azt a szót, hogy büntetőmunka. Meg talán apát zavarja az, hogy az olyanjól induló kapcsolatunk után most rettenetesen haragszom Willow-ra.

„Frankie Longbottom! Könyörgöm, ne kacsintgass már annyit! Hogy nem rándult még görcsbe a szemed?”-életem legtöbbször hallgatott mondatai.
Alapvetően boldog gyerekkorom volt, mindent megkaptam, amit akartam. Sosem szenvedtünk hiányt semmiben, de nem érzem azt, hogy el lettünk volna kényeztetve. A kishúgom szerintem a legeslegjobb ajándék, amit valaha a szüleimtől kaptam. Igaz, hogy csak kétéves voltam, amikor ő született. Amíg fel nem vettek a Roxfortba engem, addig mindig együtt voltunk, játszottam vele és megvédtem. Mindentől. A fújó szelet is előbb megszidtam, minthogy a húgomhoz érhetett volna. Aztán őt is felvették az iskolába. Nem kerültünk egy házba, amit kicsit sajnáltam, de ettől függetlenül a mai napig óvom őt, akkor is, ha nem tud róla.
Apával gyerekkoromban sokat kertészkedtünk, nem meglepő módon. Apa teljesen odavan a növényekért, az egész kertünk be van ültetve. A húgom imádta azt, hogy apa ültetget vele. Én is szerettem, de nem annyira, mint a kviddicset. Anya néha elcipelt meccsekre, ott szerettem meg ezt a sportot. Sokat hisztiztem, de végül 9 évesen megkaptam az első seprűmet. Kicsi volt, mégis egy hatalmas álmom vált vele valóra. Másodikos korom óta vagyok benne a kviddicscsapatban, eredetileg fogónak jelentkeztem, de mindenki egyet értett abban, hogy sokkal jobb vagyok terelőként. Így ezen a poszton maradtam és a sok edzésnek hála izmosnak mondhatom magam. Az idei év elején kineveztek csapatkapitány-helyettesnek.
Nem szeretem behatárolni, hogy ki a népszerű és ki nem. De úgy tűnik, terelőként én is az lettem. Sok lány van, aki emiatt velem akar lenni, de egyszerűen tavaly év vége óta nem tudok hinni a szerelemben. Akkor váltak el a szüleim. És belépett a képbe Willow. Tavaly jött az iskolába és rengeteg időt töltöttünk együtt. Körbe kellett vezetnem, tanárként kezelnem, de annyira csodás személynek tartottam, hogy baráti viszonyt alakítottunk ki. Tudtam hozzá menni bármikor, nevettünk, beszélgettünk… Viszont minden megváltozott, amikor apa elhívta őt randizni. Azóta nem beszélek vele, levegőnek nézem és már nem keresem a társaságát. Szerintem azért vagyok ennyire hisztis ezzel kapcsolatban, mert nem kérték ki a véleményem a dologról.

A magasságomról elég annyi, hogy van. Barna hajam van, ami sosem néz ki tökéletesen, ugyanis állandóan a hajamba túrok. Leginkább olyan szénakazalnak mondanám. Az arcom mihez is hasonlítsam? Tipikus Longbottom arcom van. Nem volt nehéz, apa is Longbottom. Ruhák terén a garbókat részesítem előnyben, kényelmesek és sosem fázok benne. A farmert kerülöm, nem szeretem a tapadós gatyákat. Totál kényelmetlen, én pedig nem szeretek szenvedni egy ruhában, azt az elvet vallom, hogyha már muszáj felvenni egy ruhát, legalább legyen kényelmes. Bár nem mondom, imádok félmeztelenül mászkálni.