Az a bizonyos húsleves

Az egész akkor kezdődött, amikor megláttam a rajzát az egyik könyvben. Eleinte nem foglalkoztam vele, csak nagyon tehetségesnek gondoltam az, aki rajzolta. Két nap múlva muszáj voltam visszamenni a könyvtárba, hogy még egyszer megnézzem az a bizonyos rajzot. Nem szerepelt rajta sok minden, egy erdei tájat ábrázolt és egy magányosan szálló madarat. Napokig nem tudtam kiverni a fejemből azt a rajzot, egész estéket töltöttem  gondolkozással, hogy milyen szép és közben milyen szomorú az a rajz. Harmadjára is visszamentem a könyvtárba és addig keresgéltem, míg meg nem találtam a művész nevét: Tristan Weasley.
Ekkor döntöttem úgy, hogy írok neki egy levelet, amelyben megdicsértem, hogy mennyire csodásan rajzol és mennyire szép és arányos a rajz. Nem bíztam benne, hogy válaszol, de egy hét múlva megjött a válasz. Így kezdtünk el levelezni, először csak a művészetről beszélgettünk, aztán pedig a leveleink egyre barátságosabb hangvételt vettek, tegeződni keztünk. Pár hónap múlva már ott tartottunk, hogy megbeszéltünk egy közös találkozót Roxmortsban.
És ez a nap ma jött el. Kicsit ideges voltam, féltem attól, hogy milyen lesz vele személyesen beszélgetni, mert levélben teljesen más kommunikálni, mint élőben. Hamar felkeltem és melegen felöltöztem, végül a megbeszélt időpont előtt már fél órával ott voltam. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, amikor megérkezett, csak akkor vettem észre őt, amikor már ott állt teljesen előttem.
-Jajj, szia Tristan, ne haragudj, elbambultam. -nem tudtam, hogy illik-e már megölelnem, így csak rámosolyogtam.
-Hideg van, lenne kedved beülni a Három Seprűbe? Én nagyon fázok, jól esne valami meleg ital. Meg mondjuk egy asztal, ahol tudnánk beszélgetni. Mégiscsak kényelmesebb, mint ilyen vastag kabátban az utcán sétálgatni. Remélem neked is jó lesz.-összevissza csacsogtam, tényleg ideges voltam az első találkozásunk miatt.