Letha Armstrong-Shaw

✿ Gondoskodó - Legyen szó a családjáról, vagy egy árva kiscicáról, Letha célja az, hogy biztonságot adjon és mindent megtegyen a másik öröme érdekében. Ha kell, az éjszaka közepén fekszik be bármelyik gyereke mellé és simogatja álomba.
✿ Kitartó - Nem szokása feladni. Addig megy, amíg el nem éri célját.
✿ Meggyőző - Akaratát nem ráerőszakolja a másikra, megőrzi a kedvességet és észérvekkel támasztja alá igazát. Hisz abban, hogy a kommunikáción múlik minden.
✿ Engedékeny - Na nem abban, amihez ő maga ragaszkodik. Őt is ugyanúgy meg lehet győzni dolgokról, és ha számára kevésbé fontos az adott dolog, könnyen enged a másiknak.
✿ Magas elvárások - Habár engedi, hogy a gyerekei a saját útjukat járják, elvárja tőlük, hogy a tanulás mindig a legfontosabb legyen.
✿ Tervező - Vannak tervei a következő tíz évre, de a heti rendre is. Szereti, ha megvan mindennek a rendje, helye és ideje, így kevesebb stressz és több pihenés jut.
✿ Rendszerező - Vagy rendmániás? Könnyen elveszít dolgokat, ha azt nem a megszokott helyére teszi le.
✿ Bolondos - Szereti a viccelődést, az esti borozgatást a barátaival, szórakozni járni... Mindent, amit fiatalon szeretett volna megtenni. Lélekben még egészen fiatal.
✿ Csalódott - A szerelemben, a szüleiben, a világban. Egészen mást várt az élettől.
✿ Aktív - Sosem áll meg (négy gyerek mellett nem is lehet), de szereti, hogy a nap végére nem a semmittevéstől fárad el.
✿ Harcias és egyben békés - Anyatigris. Ne piszkáld az alvó oroszlánt, mert megtalál kóstolni.
✿ Független - Habár férjhez adták, sosem kellett neki egy mankó ahhoz, hogy megálljon a saját lábán. Jól érzi magát a bőrében szingli anyaként, és köszöni szépen, a MACUSA elég jól fizet.

Amikor az ember lánya olyan családba születik, ahol minden felmenője tisztavérű, és sikeres, elismert személy a varázslótársadalomban, meg kell felelnie olyan elvárásoknak, amelyek ellen egyszerűen nem tud mit tenni. Harmincöt évvel ezelőtt születtem, a családom első gyermekekén. Apám, Andrew Shaw hatodik generációs Wizengamot tag, anyám, Deborah a családjában a második. Őseink között iskolaigazgatók, vezetők és politikusok voltak.
Mióta az eszemet tudom, a legjobb taníttatásban részesítettek, táncolni, vívni és lovagolni jártam, nem emlékszem, hogy lett volna igazi gyerekkorom. Barátaim akadtak, de őket is a szüleim által ismertem csak meg, egészen addig, amíg felvettek az Ilvermornyba.
Tudod, ez volt életem legjobb időszaka. A családomra nem hozhattam szégyent, de lázadó voltam. Megalapítottam az iskola Együtt a nőkért egyesületét, prefektusként segítettem, hogy diáktársaim olyan helyekre bújhassanak takarodó után, ahol nem találnak rájuk. A szüleim elveivel szembe menve mugli születésű fiúba szerettem bele. Eleinte azt hittem, könnyű lesz majd beadagolni a szüleimnek a helyzetet. Persze máshogy alakult...
Bűbájtanból kiemelkedő voltam az évfolyamunkban, és tagja voltam a kviddics csapatnak. A sportban ki tudtam ereszteni a fáradt gőzt, amiből bizony volt bőven, hisz azért, hogy a szüleim elégedettek legyenek, rengeteg időt töltöttem a könyveimbe merülve, a vizsgákra megállás nélkül tanultam. Ennek egyébként meg is lett a gyümölcse.

7 hónappal ezelőtt

Karjaimban tartva az alvó gyermeket én magam is elszundítottam néhány percre a hintaszékben. Arra ébredek, hogy valaki gyengéden megrázza a vállam és halkan suttog. Ahogy magamhoz térek, meghallom a földszintről felszűrődő kacagást, és az órára pillantok.
- Mrs. Armstrong, úgy hiszem, el fog késni. Adja csak, visszaaltatom, ha felébredne.
A dadánk immár tizenhat éve van velünk, természetes volt számára, és számomra is, hogy amikor ott hagyjuk az Egyesült Államokat, velünk tart. Nélküle nem tudnám csinálni. Nem tudnék az anyjuk lenni, főleg ebben a helyzetben.
A férjem nyolc hónapja, a kisebbik lányunk születése előtt vesztette életét. Auror volt, méghozzá az egyik legjobb. Nem voltunk szerelmesek, elrendezett házasság volt rögtön azután, hogy végeztem az iskolával. Tizennyolc voltam, ő huszonnyolc, de idővel kialakult a kölcsönös tisztelet és szeretet köztünk. Nem volt könnyű feldolgozni, hogy elment és magamra hagyott, az élet viszont ment tovább. Két gyermek és egy pocaklakó mellett hogy is lehetett volna másként?
- Köszönöm, Danielle. Amint vége a tárgyalásnak, jövök.
- Dexter úrfi is hazatért a szünetre - kissé aggodalmaskodva pillant rám, miközben átveszi a kislányt.
- Ne aggódjon, hazaérek, mielőtt előbújna a szobájából.
Ha van valami, amit el lehet mondani az életemről, az az, hogy kiszámíthatatlan és teljes káosz vesz körül. Aurornak tanultam, majd tovább mentem a jogra. Élveztem a pörgést, ami az aurorsággal járt, amikor viszont megszületett a második gyerek, rájöttem, nem kockáztathatunk mindketten. A gyerekeknek szükségük van ránk, ezért visszavettem a tempóból és beültem az asztal mögé. Idővel egyre több ügyet kaptam. A munka és az anyaság között nem sikerült igazi összhangot teremtenem, amit főleg Nico érezhet. Húszévesen nem akartam anya lenni, tanulni és utazni akartam, a fiam főleg Danielle keze alatt cseperedett.
Az évek múlásával pedig átalakult a család, és a munkám is. Hogy miért gondolták a feletteseim, hogy én leszek a legjobb mentőöv egy obskurus gyermek számára, nem értem, mégis habozás nélkül bólintottam rá. Tudtam, hogy ez lesz a legjobb a gyerekek számára, és nekem is jól jönne a környezetváltozás. Így legalább végre elmenekülhettem a szüleim mellől.
Gyors készülődés után elegánsan, aktatáskával jelenek meg a konyhában, ahol Nico, Dexter és Mila egymás mellett ülve ebédelnek. Mila előszeretettel csipkelődik a bátyjával. Sorban mindegyiküknek nyomok egy csókot az arcára, a mostohafiamnak pedig végigsimítok a vállán.
- Jók legyetek, rendben? Úszhattok kint a medencében, de előtte szóljatok a dadusnak. Dex, az íróasztalodon hagytam egy könyvet, gondoltam tetszene - rákacsintok, aztán magamra kanyarítva a blézeremet intek nekik, majd elhoppanálok a minisztériumba, ahol már biztosan várnak.

Középmagas, igen csinos harmincas éveiben járó nő. Odafigyel a megjelenésére, mindig igyekszik a legjobb formáját nyújtani. Úgy érzi, nem engedheti meg magának, hogy a minisztériumban ne a tökéletes Lethát lássák. Ruhatárát szereti frissíteni, feldobni különböző kiegészítőkkel, a cipőkért pedig egyenesen él-hal.
Érzelmeit nehezen leplezi, ez talán olyasmi, amit különösen utál magában, egyébként pedig elfogadja magát olyannak, amilyen. A tükörben már nem az a húszéves néz vissza rá, aki lenni szeretne, de minden egyes ránc mögött egy történet bujkál, amelyet a gyerekeivel élt át.