Mackenzie Yates-Newman

Minden áldott napot azzal indít, hogy csontjait kiropogtatja és hangosan ásít - egyesek szerint bőg, mint egy szamár-. Ragaszkodik a reggeli rutinhoz, melybe beletartozik a kávé, fürdés és tökéletes ruha választás. Mindezt tíz - tizenöt percen belül kivitelezi, mert általában nem a pontosságáról híres. Ha a hármas kombináció bármely tagja kimarad, akkor egész nap nyűgös és hisztis, mint egy kisgyerek, aki nem érte el, amit akart.
Alapvetően kedves, de gyakorta ítélkezik hallomás és kinézet alapján, ami nem a legjobb tulajdonságai közé sorolható.
Nem igazán keresi a társaságát másoknak, inkább a véletlennek köszönhetően fut bele ismerősökbe, illetve megvárja, míg ők keresik. Ettől tűnhet felszínes alaknak, de az igazság az, hogy inkább lusta.
Nehezen tudja magában tartani a véleményét, legyen az pozitív avagy negatív. Ha véletlenül mégis magában tartja, arcáról könnyedén le lehet olvasni az igazságot, mert szemei, s mimikája sosem hazudik.
Kevés barátja van, ám ők biztosak lehetnek abban, hogy értük mindent megtenne, hiszen nehezen nyílik meg, de akinek egyszer végre sikerül közelebb kerülni hozzá, azt egy életre választotta maga mellé.

– Apuuu, Kenzie meghúzta a copfomat – fut ki a konyhába a kis vakarcs, hogy beárulja a lányt, aki eközben már slisszol is el, a lépcső alatt található, ajtóval elzárt kis gardróbszerűségbe, melyet önként kinevezett a bunkerének. Ide biza’ csak az teheti be a lábát, akinek van mersze szembenézni a hét éves hurrikánnal, aki kézzel, lábbal, na meg annál nagyobb hanggal védi magát. Halkan bújik, kezében a kedvenc plüss állata, amit minden egyes nesznél felemel, hogy hősiesen feláldozza azt, ha kell, avagy a nyíló ajtó felé vágja, elterelés végett. De nem jön senki. Nem akar bejutni hozzá senki sem, melytől arcára elégedett vigyor kerül, egészen addig, míg a kis sufnin nem csattan a lakat, s Kenzienek le nem esik, hogy bizony ide most őt úgy bezárták, mint a huzat.
– APAAAAA, MAVIS MEGINT BEZÁRT!! –ordít, ahogy csak kifér belőle, s neki áll dörömbölni az ajtó, mely mögül csak cinkos nevetés hallatszik válaszképpen. Nem Mavis tette, legalábbis nem egyedül. Összefogtak ellene, megint, ő pedig duzzogva csúszik le az ajtó előtt, míg pár perc múlva apjuk ki nem engedi.
– Mikor tanulod már meg? –néz rá csillogó tekintettel az öreg, miközben átölei a középső gyermekét. – SOOHAAA! – mászik ki a védő ölelésből és már rohan is tova, hogy megtalálja a testvéreit és folytassa tovább a harcot.

– Én ezt nem hiszem el, hát mindent aszerint csináltam, ahogy ide van írva –csapja földhöz a könyvet. Szeret improvizálni, nem követni a szabályokat, ám már megtanulta azt, hogyha bájitalokról van szó, akkor kénytelen görcsösen ragaszkodni a leírtakhoz. De Mackenzi Yates-Newman olyan boszorkány, aki a szerencse sorba nemhogy kétszer, de talán még egyszer sem állt be, mikor a Földre készült. Üstjében egy sötétkék, bugyogó trugyi növekedik, ahelyett, hogy a szerelmi bájital édes mámora burjánzana. A mellette álló háztársa csak nevet az egészen, mert már megszokta, hogy a lánynak gyakorlatilag akkor sikerülne bármi is, hogyha fejen állva, csukott szemmel, leborotvált hajjal próbálná meg. Nos erre az esély nulla, így inkább csak odébb tolja Kenziet, aki duzzogva veszi tudomásul, hogy megint nem ő lesz a legjobb ebben az egészben, s ismét más segítségére szorul.

– Csak játszd el, hogy fülig szerelmes vagy belém, aztán nap végén rendezzük a többit! – félig parancs, félig kérés, mi elhagyja a száját, miközben a vele szemben álló nyakkendőjét megigazítja. Egyikük szemében sem csillog igazán a szerelem apró reménysugara sem, míg kettecskén vannak. Sőt, bátran ki lehet jelenteni, hogy kifejezetten utálják egymást, ezért is olyan szép ez a szövetség. Kenzienek nem volt más választása, maximum az igazság, de az pedig egy újabb vereséget jelentene testvéreivel szemben, mely most már zsinórban a harmadik lenne. Nem engedheti meg magának. Így az egyik családi vacsorán kénytelen volt az hazudni, hogy igenis van már barátja, méghozzá legalább fél éve, csak még nem érezte idejét ezt elmondani. Nyilván ezzel sikerült egy olyan lavinát elindítania, melyből nehezen tudott volna hazugságainak köszönhetően kimászni. Ezért állnak most it, ezért áll mellette a másik egy bárgyú vigyorral az arcán, melyet egy öklössel törölne le róla, szíve szerint. Ám mielőtt megtehetné, nyílik az ajtó, anyja csillogó tekintetével találják szembe magukat, s indulhat a show, melyben előadják, hogy mennyire, ó de még mennyire szeretik és ismerik egymást.

Hosszú, göndör, barna fürtök keretezik a gyakran morcos arcát. Szemei a rájuk eső fény függvényében a világos barnától egészen a sötét, már-már feketéig pompáznak. Sminkelésben nem igazán jártas, ezért maximum szempillaspirált szokott csak felkenni magára.
Szereti a lazább, sportos holmikat. Kedvenc farmernadrágján már megannyi foltozás és varrás nyom fellelhető, pedig jó pár éves darab. Ritkán látni szoknyában, akkor is csak azért bújik bele, mert úgy érzi ez amolyan elvárás egy-egy eseményen. Ilyenkor egész lényéről lerí, hogy mennyire tiltakozik, mennyire rosszul érzi magát.