Casear Blackthorn

Hívták már őrültnek, elvetemültnek, megátalkodottnak. Ezek a boszorkányok és varázslók már nincsenek köztünk, és ennek oka van.
Casear világot álmodott, amiben a pusztítás épít, a kegyelmesség pedig ennek a koporsójába ütött szöget mindig is, ezért nem hisz abban, hogy másként kellene lennie. Amikor ezt megértette, látni vélte a valóságot, így már áhítattal és bizonyos fokú megszállottsággal tekint minderre, hagyva ennek az erőnek, hogy felül kerekedjen rajta, hiszen ez sokkal fontosabb és magasztosabb nála és a céljainál. Remek meggyőzőerővel bírt mindig, ezért másoknak is olyan hittel tudja előadni, hogy maximálisan elhiszik a szavait, mert látták őt pusztítani, aztán építeni ebből valami kényelmesebbet, valami jobbat, lélegzőbbet, élhetőbbet. Teszi ezt mindenkiért, de csak olyanokért, akik vele vannak, őt imádják, őt választják minden más felett. Ezeket a boszorkányokat és varázslókat már védi, a szárnyai alá veszi őket, és megosztja velük az eszmét, ami a könnyű, megszokott és unalmas a kukába kerül vérrel, könnyekkel és verejtékkel, hogy utána olyan világot éljenek végül, ahol végül is neki a legjobb.
Rendkívül intelligens azonban, így jól tudja, kik lesznek az ő emberei, a többieket pedig levegőnek sem nézni, és még ekkor jártak igazán jól. Mindenki mással nyájas, látszólag elnéző és befogadó, már-már túlontúl kedves, de ez csak egy szint a sok közül.
Először érdeklődő és éppen csak kedves, ott van benne a báj és vágyakozás a megtérítésre, de biztosan udvarias, hiszen annak nevelték. Aztán következik a tenyérbemászó odaadás és megértés, persze kedves, bárki ezt tette volna, persze kedves, ez volt a helyes döntés, persze kedves, a vérrel nincsen semmi baj.
Mikor már az övé valaki, ez teljesen másként néz ki; a hibáknak helye nincsen, az eszme követése csak lineáris lehet, és ahol bukkanók alakulnak, vagy valaki letér az útról, az az ő szemében az életről is le kell, hogy térjen.
Sokan szeretik, sokan imádják, vannak pedig, akik igyekeznek tartani tőle a távolságot, hiszen abból nem lehet baj. Vannak a szerencsések, akik csak az álcájával találkoznak a minisztériumban, a rendkívül illedelmes, néha talán kicsit karót nyelt és szigorú mágussal, és úgy gondolja, ezzel nincsen semmi baj.
Nem mindenki találkozhat azokkal a nagyságos tervekkel, amiket ő dédelget.

A kúria az éjszaka sötétségébe olvadva figyelte a kint dúló vihart úgy, ahogy maga Casear is tette. A bőrfotel könnyedén tartotta a testét, és nem is volt nehéz dolga, hiszen órák óta mozdulatlan maradt, csak a szeme rezzent néha a villámok átható erejétől. Akkor még csak egy lányra gondolt, és bár mindent és mindenkit képes volt kordában tartani, a gondolatai ilyen időben mindig megszaladtak, a világ átalakult, néha megszűnt létezni annak, aminek ismerte, és megszületett a jövőképe, amiként a rejtett vágyai olyan erővel törtek rá, hogy szinte testet öltöttek.
Minden alkalommal dühvel zárult ez a folyamat, és a végtelenül türelmes, könnyed egyszerűséggel tervező és végül kivitelező férfit a gondolatai mindig kigúnyolták. Még csak egy gyermek, te szörnyeteg, és meglehet, tévedsz vele kapcsolatban.
Az ablakhoz lépve a szemei jutottak eszébe a lánynak; olyanok voltak, mint ez a kint dühöngő, tomboló, megfékezhetetlen vihar, ami elől az egyszerűbbek most menekülnek, Casear viszont nem vágyott másra, mint éppen alatta állva a kegyeiért könyörögni, hogy hagyja meg az életét az utókornak. Elképzelte, hogy ha ilyen formán Iris-nek ítélkeznie kellene felette, akkor nem csak életben hagyná, de felnézne rá, ahogyan talán ő is teszi.
Csodálat, áhítat, elhivatottság, veszély. Ezek a szavak jutottak eszébe a lányról.
Másnap reggel, amikor a család már reggelizni tért, ő egyetlen perc alvás nélkül közölte a lányával, hogy illendő volna vendégségbe hívni a vihart, hátha elpusztítja mindannyiukat úgy, ahogy az a férfi fejében létezni volt képes.

Régi vágású figura, aki ad a megjelenésére, az ápoltságra, mintha mások véleménye fikarcnyit is számítana. Nem szokása elkényelmesedni otthon sem, ha teendői nem szólítják semerre sem, akkor is úgy öltözködik, mintha a legnagyobb ellensége akarna bekopogtatni az ajtaján. A gardróbja - szobája, a szerk. - megannyi öltönyt rejt magában, élére vasalt ingekkel, színek szerint sorba rendezve, tökéletes kompozícióban. A cipőgyűjteménye a fél helyiséget a magáénak tudja, mind ugyan olyan pozícióban, sorba rakva, és embereket tart arra, hogy a hangulatának, vagy az időjárásnak megfelelően válasszák ki az öltözékét.
Magassága tekintélyt parancsoló, sötét szemeivel mindig kivívja magának, amire éppen szüksége van. Védjegyévé vált mára talán két dolog; egy, ami jól látható, és egy, amit csak azon kevesek tudnak róla, akik hozzá tartoznak. Előbbi a pár aranykarika fülbevalója, utóbbi pedig a heg, ami a Nagyúr jegyéből megmaradt a bal alkarján.