Zora Elise Eastwood

Maga az ellentmondás. Maga a paradoxon.
Erős, mégis gyenge. Rendkívül intelligens, mégis oly csekély a tudása, mint csepp a végtelen tengerben. Szelíd, - élni, és élni hagyni elvet vallja- mégis hamarabb támad, minthogy őt támadják. Ravasz, mégis elég bölcs, hogy belássa, becsület, tartás és alázat nélkül semmit sem ér.
Vakmerő, mégis óvatos. Végtelenül bátor , ha kell, de fél, s elmorzsol olykor pár könnycseppet , ha nem látja senki sem. Szíve mélyén hisz, s remél, de esze után megy.
Rendkívül bonyolult jellem. Sokszor saját magát sem érti. Nem tudja, mit mért tesz, csak hogy így helyes.
Indulatos, makacs. Nem alakít ki szoros kapcsolatokat. Fél az elkötelezettségtől, de vágyik is rá, hogy tartozzon valakihez vagy valakikhez.
Ha baj van ő az első, aki közbelép, segíteni akar, mert nem bírja, és nem tűri az igazságtalanságot. Ha szorul a húrok végül, mindig a jó oldalra áll, pedig hangoztatja, hogy semleges, és nem érdekli. Ez persze átlátszó hazugság. A szíve úgysem engedné, hogy ne lépjen közbe ott, ahol szükségesnek érzi.

A hű társ.
Megbabonázva áll a sárga kisbusz előtt, melyről lerí, hogy bizony élt már meg jobb napokat is. Szinte biztos benne, hogy erre szokták azt mondani, szerelem első látásra. A többi ócskaság között sétálva, nem érezte a szabadságot, a lelkesedést az új iránt, ám ez most megtörni látszik.
– Ő lesz az – bök fejével a kissé rozsdás járgány felé. Az eladó pedig elhűlve tekint rá, hiszen már évek óta ott porosodik a tragacs, nem is tudja miért tartották meg.
– Biztos benne? Már régen a bontóba kellett volna vinni, csak mindig halogattuk, mert még annyit se ér – Zora csak felemeli a kezét, ezzel hallgattatva el a másikat. Teljesen biztos a döntésében, s erről nem fogja senki és semmi lebeszélni. Neki a sárga kisbusz kell, mert már látja maga előtt, hogy miképpen szeli át vele a dombokat, ha egyszer sikerül kipofoznia.
A kis busz öt éve került hozzá. Azóta sok kalandban volt már részük. Úgy alakította át, hogy lehessen benne aludni és ha kell főzni is, így ha kedve szottyan egy kirándulásra, akkor csak bepattan, s elindul a nagyvilágba.

A szerelem.
– Au, ez nagyon fáj - szisszen fel a nő, kinek karját éppen próbálja kidíszíteni.
– Mondtam már, hogy maradj nyugton – förmed rá vagy huszadik alkalommal, miközben húzza a vonalakat. - Nem egy mugli tetoválás, mondtam előre, hogy kicsit jobban fog fájni – mártja bele a tintába a tűhegyet, hogy az utolsó simításokat is elvégezze a sárkányon, mely jelenleg még békésen pihen a tulajdonosa alkarján. – Tovább tart egy kicsit a gyógyulási folyamat – kezd bele, amint leteszi a munkaeszközét. Csodálja a művet. Zora annyira szereti ezt csinálni, hogy az összes munkájának a végére érve újra és újra szerelembe esik. Nem, nem egy férfival, nem egy nővel, hanem a munkáinak látványával. Mikor kiskorában neki állt festeni, soha nem gondolta volna, hogy évekkel később tetoválásokat is készíteni fog, de mikor senki nem volt képes elkészíteni azt, amit magának elképzelt, addig kísérletezgetett, míg végül sikerült saját magának elkészíteni. Azóta három év telt el, s környezetében egyre többen keresik fel, hogy ne csak vászonra, hanem testükre is kérjenek egy eredeti Zora Eastwoodot. Hiszen mindenki jól tudja, hogy munkájára igényes, nem elégszik meg valami silány munkával. A tinták melyeket használ, meg vannak bűvölve, különböző tulajdonságokkal ruházzák fel az elkészült műveket.
Imádja ezt csinálni. Számára ez és a festés a szerelem.

Arca szinte mindig egészséges fényben ragyog, sminket is csak ritkán használ, szemeit húzza ki, hogy hangsúlyosabb pillantása legyen, és ajkain van mindig valami gyümölcsös szájfény.
Ruhái megfelelnek az adott divatnak, tele van a szekrénye, ő mégis leginkább a lehető legkényelmesebb szereléseket preferálja a legjobban. Amolyan fő a természetesség felkiáltással. Ha olyan alkalom van, akkor szívesen öltözik ki, olyankor magas sarkút is nagyobb örömmel vesz fel. A hétköznapokon az alacsony sarkú, pár centis topánokat, a kényelmes edzőcipőket és hosszú szárú csizmákat lapos talppal szereti a legjobban.
Haja általában kibontva keretezi arcát, ha nem figyel oda, gyakran tekergeti koncentrálás  közben a tincseket.
Még, ha nem is hallatja a hangját, hamar rájönni, hogy a helyiségben tartózkodik, mert mindig finom jázmin illat lengi körül őt, melyet úgy kevertet ki magának, a család egy régi barátjával.