Roland Greengrass

A világ legeslegjobb apája! Amikor megkértem, hogy vegyen nekem és Noah-nak pillecukrot és menjünk el sátorozni belement! Nehéz volt meggyőzni, ez így igaz. De a kedvemért belement és igyekezett olyan mosolyt csalni az arcunkra amikor ott a tábor tűzünk körül sütögettünk, hogy csak na! - M.
Igazából az egész nekem köszönhető, ha nem követem őt mindenhová a házban akkor Mason és én még mindig otthon gubbasztanánk és arra várnánk, hogy papi lépjen valamit. Különben mindketten szeretjük őt, ez így igaz és talán tényleg ő a világ legjobb apája! Törődik velünk, de Mason-nel többet. - N.
Nem, ez nem igaz! Például amikor Noah nagyon de nagyon kihúzta nála a gyufát nem az volt az első szava, hogy menj a szobádba és ne is lássalak többé, elég nyugodtan kezelte a helyzetet, nem szidódott le s, ez azért van, mert apának arany szíve van. Akármi is legyen az az arany, de biztos jó, már a csengése miatt is. - M.
Az a narancslé, amit a múltkor vásárolt, na az arany! Ha valami finomságot kell venni és okvetlen meg kell lepnie valamivel Mason-t és engem, akkor midig hoz valami édeset, amit mi szeretünk, nem pedig ő. Különben, egyszer már öntöttem csokis pudingot az ingére, teljesen véletlenül, nem bántott, csak elmondta, hogy legközelebb legyek óvatosabb. - N. – Mason és Noah, Roland fiai.

Alapjáraton mindig is forrófejű volt, de jól visszafogta magát, sosem volt az a pusztító típus. Tudta, hogy veszekedéssel semmit sem ér el. Az emberek amúgy sem szeretik ha valaki kiabál velük és nem a megszokott hangon beszél hozzájuk. Tehát akárhogy is nézzük, ő egy eléggé visszafogott, mégis tűzön-vízen át küzd az elveiért. Vagy legalábbis mostanában biztosan. Látni kellett volna régebben, meg se mondta volna róla az ember fia és lánya, hogy egyszer a saját lábára áll s, nem támaszkodik a szüleire. Jó beszélgetőpartner, egyaránt beszédes és hallgatag akkor ha kell. Ha valakinek, hát neki biztosan tudni kell arról az élet mennyire fordulatos, kiszámíthatatlan, ezért a szomorkodókat igyekszik megvigasztalni vagy legalább valamivel jobb kedvre deríteni őket. Természetesen a hibája neki is megvan, nem azt mondom, hogy nem. Mert a megjátszást és kihasználást kevésbé szívleli. Igyekszik ő sem játszani mások lelki világával, érzéseivel ezért elvárja, hogy mások se táncoljanak az idegein. Nyugodtnak lehet, hogy nyugodt, de azért nem tanácsos elkezdeni kideríteni meddig tart az ő látszólag végtelen nyugalma. Ha egyszer a beszólásod miatt kapsz tőle egy öklöst, ne mondd, hogy én nem szóltam előre! – David, Roland unokaöccse.

Görcsbe rándult gyomorral néztem mindkettejükre. Egy kicsit tartottam ettől az egésztől, de amíg nyugodtan játszanak egymással nem volt gondom. Vigyáztam rájuk és most is akárcsak mindig nagyon vártam, hogy Alva hazajöjjön. Ha itthon volt, mindig különös varázs lengte be a lakásunkat. A gyerekek vidáman könyörögtek neki azért, hogy a nyakába vegye őket és hozzá bújhassanak. Imádom a mosolyukat olyankor, annyira természetesek és életvidámak. Erre mindennap szükségünk van, hogy együtt nevessünk, hogy minden vicces legyen. Kíváncsian néztem rájuk, miután leültettem őket rajzolni, firkálni az asztalhoz. Nem mondtam meg nekik, hogy mit rajzoljanak. Éppen ezért érdekelt, hogy mit hoznak ki mindenből. Noah csak vonalakat és vastag színes pacákat rajzolt, egy háromévestől többre nem lehet számítani és olyan beleéléssel nyomta oda a ceruzát a papírhoz, ahogy csak a hozzá hasonlók tudják. Míg Mason megpróbált valami sokkal értelmesebbet, pálcikaembereket rajzolni. Gondolom a családunkat kezdte el lerajzolni, olyan koncentrálós nyelvkiöltős üzemmódban kapcsolt, hogy vicces volt nézni őket így együtt. Lekötöttem valamivel a figyelmüket, ebben a percben most ez volt a legfontosabb. Addig nyugodtan főzhettem magamnak egy kávét nekik meg kakaós kávét, mert tudtam, hogy mindketten szeretik és nem fogják megkívánni tőlem a koffein dús kávét. Így mondhatjuk azt, hogy mindhárman kávéztunk és nyugodtan vártuk azt, hogy Alva haza jöjjön.

Nem esett nehezemre huzamosabb ideig itthon maradni és ideiglenesen felhagyni a hivatásommal. Így is tudok másokat oktatni ha kell, vagy kiképezni ha arról van szó. Tehát nem bánom, hogy én maradtam itthon és nem az én munkám, a karrierem marad és Alva érvényesül. Látok benne fantáziát, éppen ezért támogatom őt, mert tudom, hogy ez az ő álma és ha valami mellett kiáll akkor én mellette leszek. Épp ezért most is mellette vagyok a gyerekeinkkel. Noah nagyon de nagyon nem bírta ki már nélküle, épp ezért kellett elhoznom őket, még akkor is ha tudom nem kéne ilyenkor „zaklatni” őt. De semmi baj. Biztosan örülni fog, hogy láthatja őket, mert közben úgyis megvan már nekünk a mi saját programunk a gyerekekkel csak… szeretik Alva-t is. Ezt nem lehet letagadni. Éppen csak benéztünk hozzá, a kicsik már rohantak is előre, nem számított, hogy éppen mellettem kellene maradniuk. Nem számít, kacarásztak, nevetgéltek együtt, boldogok voltak, de csak egy gyors csókváltás erejéig maradtunk, mert tényleg nem akartunk ám zavarni. Csak a gyerekeknek nem lehet megparancsolni, hogy viselkedjenek és ne hiányolják őt, mert ahogy felismerték a helyet be akartak jönni. Nem éreztem szükségesnek magyarázkodni előtte, hogy hová indultam el a gyerekekkel és miért néztem be hozzá. Nekem is hiányzott és csak fel akartam dobni a napját, ennyi az egész.

Éjszaka volt, a kicsik már békésen aludtak, de én még ébren voltam. Hiába feküdtem közben Alva mellett, valamiért nem jött álom a szememre. Elmondta, hogy állapotos. Én meg nem tudtam mit válaszoljak, annyira örült neki, olyan lelkes volt, nem mondhattam el neki, hogy mennyire aggódom, érte is. Ha valóban ezt szeretné, mármint persze én is ezt szeretném, csak ijesztő lesz három gyerekkel úgy, hogy a kisebbek még fel sem nőttek. Emiatt vannak egy kis aggályaim, de szerintem meg fogjuk tudni oldani ezt is, ahogyan eddig megoldottuk. Ennek ellenére mégis kimászom az ágyból, nem a mellékhelyiségre megyek és nem is éjszakai portyát tartok, mert megéheztem volna, csak friss levegőre van szükségem.
Mindig is nagy családot akartam, csak sosem mertem belegondolni abba, hogy ilyen hamar valóra válik az álmom. Végül is mikor kell valóra válnia, ha nem most nem igaz? Békésen kisétáltam a teraszra és leültem a hintaszékre, ahol nappal a gyerekeinknek olvasok fel egy-egy történetet vagy okosságot szundi idő előtt. Ők meg olyan kíváncsian tekintenek rám akkor, hogy úgy érzem magam, mintha ténylegesen a tanítójuk lennék. Az akire felnézhetnek és akire mindig is számíthatnak. Meg kell védenem őket. Ez a célom. Alva-t ugyanúgy. Ezt az egészet együtt kezdtük el, együtt is fogjuk végig csinálni. Csak egy kis friss levegő kell ahhoz, hogy kitisztuljanak a gondolataim, hogy ne pánikoljak, mert meg tudjuk csinálni. Együtt erősek vagyunk és csak ez számít.

Békésen öleltem őt a karjaimba. Ezzel is csak azt akarom mutatni neki, hogy minden rendben van. Olyan békésen pillant fel rám és beszél hozzám, újra vagy még mindig szerelmesnek érzem magam ettől. Talán balgaság az egész, de minden nappal egyre jobban szeretem őt és nem is tudnám mással elképzelni az életemet csak vele. Már megszoktam a rigójáit, ő is az enyémeket. Egymás szokásaival élünk együtt, elfogadjuk, hogy a másik ilyen és kész. Ennél többre, azt hiszem nem is nagyon vágyhatok. A maga módján jó anya és szerintem akármi is legyen a következő gyermekünk, én ugyanúgy fogom szeretni őt, ahogyan a többieket. Nem fogok kiválasztást tenni. Semmi értelme. Ezt megtanultam jól az élettől. Persze mindig lesz az ember életében egy kicsivel nagyobb kedvence, de nem fogom én ezt éreztetni egyikükkel sem.
Megsimogatom az arcát és a füle mögé tűrőm a hajtincsét. Ilyenkor mindig valami nagyon romantikusat akarok tenni vagy mondani neki, most viszont inkább nem is mondok semmit és nem is teszek semmi egyebet annál, hogy mindenféle előzmény nélkül csókolom meg az ajkait. Nyugalomban éreztem magam mellette, viszont néha…

Amióta gyerekes apa a stílusa teljesen megváltozott. Ismertem őt már azelőtt is, hogy kiszabadult volna a Roxfort-ból és az álmait tervezte. Az akkori retro stílusához képest most sokkal visszafogottabb, úgy értem benőtt a feje lágya és nem akar úgy kinézni, mint egy fenegyerek aki most jött a… Hát tudjátok. Az apaság jót tett neki, bár még mindig rémes időpazarlásba kezd, tudom, ott vagyok vele minden egyes ruhapróbán, mert tudja, hogyha én ott vagyok, akkor rossz választása nem lesz. Tehát amit mostanában szeret, azok az ingek. Legyen szó kockásról, csíkosról vagy szimpla színesről, fehérről, feketéről mind jól áll neki és nem meri ledobni magáról, néha még a hétköznapjaiban sem. De ha belefárad az ingek hordásába, akkor természetesen nem mond nemet az egyszerű pólóknak vagy kapucnis felsőnek sem. Tesz a kinézetéért, ami nem baj, mert ő hivatalos, ünnepi ruhában is éppen olyan jól néz ki, mintha valami sportosat vett volna fel. Szeret farmert hordani, főleg ha ezt még inggel is összekombinálhatja, de az összhang nem mindig jön össze neki. Ezért felhív engem és én jól lehordom őt amiért nem képes észre venni azt amit én: az ing, a farmerrel… nem mindig jó megoldást. Persze akadnak kivételes alkalmak! Függ a színtől, az anyagtól, meg attól aki hordja. – Sophia, Roland ruhatervező ismerőse, Alva barátnője.

Ismerem minden egyes mimikáját, már gyerekkora óta sokat vigyorgott, ebből látszott, hogy életrevaló és vidám lesz. Azonban ahogy nőtt úgy a mosolya is egyre csábítóbb és mindentudóbb lett. Ez a javára vált, mert mostanában még engem is képes megtéveszteni ha az érzései kimutatásáról van szó. Mondanám, hogy benne megvan az a bizonyos Póker Arc személyiség, de az arca mindig változatos. Van, hogy észre lehet venni rajta ha nagyon le van törve, búval bélelt, a fiai azonban egy szempillantás alatt képesek felvidítani őt. Szóval igazából csak akkor lehet leolvasni bármit is az arcáról ha ő az úgy akarja. Különben nagyon kiismerhetetlen, aki nem ismeri az arcberendezését, az könnyen azt híheti róla, hogy egy arrogáns személlyel áll szemben, aki nagyon kegyetlen. Különben láttam már a leglágyabb vonásait is, azonban lehet akkor volt benne egy kis alkohol, de legalább őszinte volt minden egyes arcrezzenése. Megfigyeltem már, hogyha felvonja a szemöldökét akkor bizony ott nagyon nagy baj van, mert kételkedni kezd. Ha a kételkedő arcát veszi elő, akkor jobb bevallani neki mindent még mielőtt szembe találnánk magunkat a mérges gyilkoló tekintetével. Ha a szemeivel, pontosabban a nézésével meg tudna fojtani valakit, akkor azt biztosan megtenné. De szerencsére ilyen veszély nem áll fenn. Különben sokféle arckifejezése van, csak úgy mint bárki másnak és ezt tetőzi a vörösesbarna haja meg az mennyire különleges zöldeskék szemei vannak. – David, Roland unokaöccse.