Alva Bergmark

Mindig vannak céljaim és nem csak hirtelen döntök úgy, hogy akarok valamit. Kitalálom, átgondolom és megvalósítom, a szüleim mindig hangoztatják, hogy mennyire büszkék rám emiatt. A munka és célok megvalósítása mellett nagyon fontos számomra a családom, értük tűzbe mennék.
Kreatívnak tartom magam, szerencsére ebből született meg a saját üzletem. Fogadok, hogy a te ruhatáradban is van pár darab a kollekcióimból. Ugye, hogy ez milyen jó?
Szeretem az állatokat, szívesen vigyázok a barátok kutya/macska/békájára amíg távol van egy ár napig. A gyerekeket kevésbé szeretem, ennek ellenére jó anyának tartanak. Tény, hogy a gyerekeim még a munka előtti pozíciót is elfoglalták.

Magasan hordom az orrom, a bókokat nem megköszönöm, hanem elvárom. Könnyen meg tudok sértődni akár egy dicséret elmulasztásán, akár bármi máson, ami nem úgy történik, ahogy azt várnám. Az öcsém tudna legtöbbet mesélni arról, milyen egy szemét hárpia tudok lenni. Imádom szívatni az embereket pusztán unalomból, ami általában nem is ellenük irányul.
Néha az alkalmazottjaimmal szemben is egy égetni való boszorkányként viselkedem.

Huszonhét évvel ezelőtt, a család elsőszülöttjeként sírtam fel Marseille-ben. Jobban mondva üvöltöttem, állítólag torkom szakadtából. Anya azt mondja, már akkor tudta, hogy velem nem lesz egyszerű, mert önfejű és akaratos leszek. Így lett.
Egy ideig egyeduralom alatt tartottam a szüleimet, aztán szépen sorban megérkeztek a nálam kisebbek, az úgynevezett testvéreim. Egyáltalán nem örültem ennek, hisz így a szüleink figyelme már többfelé összpontosult és nem csak rám.
Évek kellettek ahhoz, hogy elfogadjam, ez már nem fog megváltozni, de legalább apának titkon mindig én voltam a kicsi kincse. Tagadhatatlan volt az apa-lánya imádat köztünk és ez a mai napig fennáll.
Elmondhatom, hogy teljesen normális család voltunk, sok-sok veszekedéssel, ajtócsapkodással és egymás szívatásával. Illetve...az öcsénket szívattuk leginkább és ő hősiesen viseli a mai napig.

Számomra nem volt meglepő, hogy a szüleink elváltak, érezhető volt már évekkel előtte, hogy a kezdeti szerelem tüze már csak nem is pislákol köztük és ennél mindketten többet és jobbat érdemelnek. Én pont ekkortájt fejeztem be a Beauxbatons-beli tanulmányaimat. Az alapképzés után elvégeztem a művészeti mesterképzést és egyetemre indultam. Voltaképp kapóra jött az egész költözés, közelebb került a családom is, leszámítva apát. Szerencsére sem ő, sem én nem vagyunk a túl érzelgős fajták, így nem volt nehéz elszakadni, hisz tudtuk, hogy nem fog megszakadni a kapcsolat és amilyen sűrűn csak lehet, találkozni fogunk.

Míg én a tanulmányaimban vesztem el, anya az ismerkedésben és az új szerelemben. Tudod, van, amikor megismersz egy embert és azonnal érzed, hogy nem fogjátok kedvelni egymást. Felőlem aztán lehet bármilyen kedves és udvarias, ha csak meglátom anyám újdonsült férjét, a hideg futkos a hátamon.
Anya tudja. Ake tudja. Valójában az egész világ tudja, hogy viszonyulunk egymáshoz. Hiába próbál közeledni és megteremteni valami pótapa-lánya kapcsolatot, a falaimat nem tudja lerombolni.

Kiskoromtól fogva odáig vagyok a divatért. Szeretem a kifinomult, nőies stílust és elég korán rájöttem arra is, hogy van érzékem a tervezéshez. Az utam egyenes és sikeres volt, nagy mázlistának mondhatom magam. Pedig esküszöm, sosem ittam Felix Felicist...
A hibák és a bukások mind-mind segítettek abban, hogy fejlődjek és ott legyek, ahol most vagyok. Négy év alatt elvégeztem a divat- és textiltervezői szakot, amiből két éven keresztül Madam Malkinnál lehettem gyakornok. Ezt gondolom nem kell magyaráznom, mekkora megtiszteltetés és milyen nyomással jár... Viszont ennek és a rengeteg munkának köszönhetem, hogy a negyedik év végén megalapíthattam a saját cégem, az Alphát.
Mostanra már több mágusok lakta városban megtalálhatóak az üzleteink, de a székhelyünk az Abszol úton található. Általában én is itt tevékenykedem, az üzlet feletti irodában születnek az új kollekciók és a megvalósítás is itt történik.

Ami pedig a magánéletemet illeti... Anya vagyok. Egy olyan anya, aki nem maradt otthon a gyerekkel szülés után. Ezt az apjuk vállalta be. Ő ugyanis sokkal jobb szülő, mint én valaha is leszek. Igazából nem akartam gyereket, főleg nem huszonnégy évesen. Becsúszott, de eszünkbe sem jutott, hogy ne legyünk egy család. Théo és köztem megvolt az összhang, segített és támogatott a munkámban, hamar megismertem a kisfiát, Masont is. Hirtelen családdá váltunk, szerelmesek lettünk és a kezdeti pánik ellenére azt hiszem sikerült megalkotnunk valami különlegeset. Mire Noah megszületett, összeköltözünk és Mason az első együttöltött hónap után anyának kezdett szólítani.
Számomra nehéz volt az elfogadása annak, hogy munkamániás friss anyuka leszek, Théo viszont támogatott és azonnal kitalálta, hogy ő marad a kicsivel otthon, míg én végzem a munkám. Így lett a kedvesemből a világ legszuperebb apukája és egyébként mellette ő is dolgozik, visszavonult aurorként oktatja az utánpótlást.
Mason hét, Noah három éves és most várjuk a harmadik csöppséget, aki reményeim szerint segít visszaállítani a nőuralmat...

Gyönyörű, mint mindig. A saját magam által tervezett ruhákat hordom tíz éve. Levágattam a hajam amikor megszületett Noah. Apától örököltem a fekete, dús hajkoronát, de a barna szemeit is. Szeretem a cicás sminket és a vörös rúzst, a gondosan összeválogatott szettet, amivel kilépek az ajtón még akkor is, ha csak sétálni megyünk, vagy vásárolni.
Mindig a vékonyka lányok táborát erősítettem, de az önbizalmam ellensúlyozta a tényt, hogy a melleimet maximum darázscsípésnek lehetett nevezni. Most, így három évvel a fiam születése után már pár kilóval és pár centinyi formával több vagyok.