Septimus Warrington

Broderick Warrington ( 56 éves ). Az apám egy mérhetetlenül büszke és arrogáns ember. Vasmarokkal irányítja a vállalkozását és a családját is. A gyerekeit hasonló elvek mellett nevelte, mint ahogy a vállalkozását irányítja. Az emberi érzelmek kinyilvánításától undorodik, ahogyan a gyengeséget is megveti, mint alapvető emberi tulajdonságot. Nem véletlen tehát, hogy a Warrington fivérek közül egyik sem jeleskedik az érzelmi stabilitás fogalmával.  

Valerie Dolores Warrington ( 55 éves ). Az anyám még iskolás korában ismerte meg az apámat és egy előre elrendeltetett házasság során köttettet meg a frigy. Anyám az a tipikus zsák a foltját eset. Hidegvérű, szigorú és hűvös, igazi jégkirálynő, teljesen az apám női változata. Anyai gondoskodásában a fivéreimmel együtt soha nem volt részünk, a cselédek és az erre felvett dadák dolga volt a nevelésünk. Egyedül a kishúgom volt képes valamelyest lágyítani anyánk szívén, amiért én soha nem nehezteltem rá. Valerie nem dolgozik, mivel apám egy igen régivágású varázsló, még úgy tartja a nőnek más dolga sincsen, mint felügyelni a háztartást és gondoskodni a férjura minden kívánságáról.

Primus Warrington ( 35 éves ) Az ELSŐ fiúgyermek, így csupa nagybetűvel. A család büszkesége, az, aki majd világszerte ismerté teszi a Warrington nevet, blablabla… Unásig hallgattam már gyermekkoromban is apánk ömlengését Primusról, akit egyértelműen többre tartott nálam, és akihez hangoztatta is sokszor, soha nem érhetek fel. Jelenleg jegyességben áll egy másik aranyvérű család egyszem gyermekével és készül megpályázni a Mágiaügyi Minisztériumban a miniszteri hivatal  államtitkára pozíciót.  

Secundus és Tertius Warrington ( 34 évesek ) Szerintem említenem sem kell, hogy ikrek. Abból a borzalmas fajtából, amelyek befejezik egymás mondatát és minden ocsmányságot örömmel együtt dolgoznak ki és visznek véghez. Nem mondok hazugságot azzal, ha azt mondom, gyermekkorom megkeserítőit mutathatom be személyükben. Kár lenne őket külön említeni, ugyanis egy kutya mindkettő. Én voltam a személyes boxzsákjuk, a kicsi Septimus, akit bármikor lehetett kínozni. Szintén mindketten a Minisztériumban dolgoznak, a Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztályának félrevezetési ügyosztályán. Illik hozzájuk nem? Katasztrófák a katasztrófában.

Quartanus „Quart” Warrington ( 32 éves ) Primus mellett Quart volt a második olyan bátyám, akik még annyira sem méltattak soha, hogy levegőnek nézzenek. Míg Primust lefoglalta, hogy állandóan apánk után koslasson, addig Quart-ot lefoglalta a saját világa, amelyben semmi és senki nem volt eléggé érdekes, hogy figyelmet fordítson rá. Mindig is magának való természet volt, ebben igazán hasonlítunk, de talán ez az egyetlen, ami közös bennünk. Érdektelensége ellenére végül a Szent Mungóban kötött ki, ahol a varázstárgyak okozta balesetek kezelésének specialistája lett. A sors fintora.

Quintus „Quin” Warrington ( 31 éves ) A legsimulékonyabb seggnyaló, akit valaha hátán hordott a Föld. Ő az a tipikus ember, aki mindig megtalálja a megfelelő szót, hogy kedvezően kerüljön ki egy helyzetből. Mivel Primus politikai babérokra törekszik, Quin behízelegte magát apánkhoz, hogy az ő oldalán magas pozícióban dolgozhasson a családi vállalkozásban annak reményében, hogy amit csak vagyonná lehet tenni – apánk halála után – az ő zsebét tömje.

Sextus Warrington ( 30 éve ) A családunkban a kviddics, mint sport nagy becsben van tartva, így hát nem volt véletlen, hogy minden Warrington fiúnak másodéves korára kötelező volt bekerülni az iskola csapatába. Lévén, hogy tériszonyos vagyok, én voltam az egyetlen fiú, aki semmi említésreméltót nem ért el a sport terén, ám eme gyengeségem kiválóan titkoltam. Mindannyiunk közül Sextus volt az egyetlen, aki olyan kimagaslóan teljesített fogóként, hogy a roxforti tanulmányait befejezve az Akadémián is folytatta a sportot és mára már világhírű játékos. A képe rajta van az összes gyűjthető kártyán. Ha az apánk összejövetelt szervez, Sextus az a trófea, amit örömmel levesz a polcról és leporol, ha kedve támad dicsekedni az undorító aranyvérű társaság előtt.  

Raven Warrington ( 20 éves ) Az egyetlen Warrington a családunkban, akinek ez a név valóban átok. A kishúgunk nem volt tervezett gyermek – azt gyanítom már valószínűleg én sem voltam az. Anyánk terhessége alatt komplikációk léptek fel így Raven jóval hamarabb született meg, mint szabad lett volna. Ennek okán, vagy éppen ezzel együtt, végül lebénult deréktól lefelé és soha sem ízlelhette meg a járás képességét. Ennek ellenére Raven egy életvidám, kitartó ember, annyi kedveséggel és szertettel megáldva, amiből jut a világ összes arra nem érdemes emberének is, mint például nekem. Mindig a távolból igyekeztem egyengetni az útját, segíteni, amikor erre szüksége volt, ezt persze, mind a tudta nélkül tettem. Nekem köszönhetően hamarosan megkezdi gyakornoki munkáját a Reggeli prófétánál.

A reggeli harmat illata, amikor a nap sugarai még csak a látóhatár alját nyaldossák. Ez az illat nyugalmat kölcsönöz és mérhetetlen békét, talán épp ezért vagyok koránkelő. A cseresznye és a fahéj illat kombinációja, ami egy bizonyos lány hajának illatára emlékeztet.

Tériszonyom van, amit ezidáig, legjobb tudomásom szerint kiválóan képes voltam mindenki elől rejtve tudni. Leginkább akkor jön elő ez a félelme, ha egy seprűnyélen a magasban szállok, amikor a mélység és köztem csak egy kis fadarab az egyetlen zuhanásgátló.

Ha belenéznék Edevis tükrébe, Raven-t látnám, ahogy büszkén, egészségesen, ragyogó mosollyal áll, és engem néz, de úgy néz, ahogy senki más, bizonyosággal, hogy ismeri a rejtett valómat is.

Hetente legalább háromszor járok edzeni, ez a tevékenység remek elfoglaltság arra, hogy a felgyülemlett feszültséget legális körülmények között engedjem szabadjára. Illetve olykor, ha a gondolataim nem hagynak nyugodni, olvasni szoktam.

Egyszer hatalmas hibát követtem el, ami után megfogadtam, hogy soha többé nem gázolok át olyanokon, akik nem szolgáltak rá a haragomra, illetve talán ennek a tettemnek köszönhető az, hogy a hazugságok helyett az őszinteséget választottam.

Soha nem ölnék meg egy ártatlan, tiszta lelkű lényt sem, légyen az ember vagy mágikus lény.

Egyértelműen a női értetlenkedés. Ha közlöd az adott nővel, hogy csak meg akarod fektetni és semmi többen ne reménykedjen, bólogat egy jól idomított kutya módjára, hogy értett minden szót, aztán közben mégis úgy gondolja majd ő lesz az az egy, aki meg tud változtatni. Hát sajnálom, bogaram, ez nem fog összejönni.

A kishúgom, Raven. Ha neki szüksége van segítségre, mindent hátrahagyva rohanok, hogy mellette legyek, segítsek neki, még úgy is, hogy erről a gondoskodásról neki fogalma sincsen.

A húgomat leszámítva az egész családom, akik vér a véremből, akiket a születésemmel együtt varrtak a nyakamba. Olyanok, mint egy herpesz, ami a legkellemetlenebb helyen bújik meg és okoz kényelmetlen pillanatokat.

Megint csak a húgomat említeném. Büszke vagyok rá, amiért soha nem adja fel és mindig csak előre tekint, amiért még csak kicsit sem hasonlít rám.

Ha visszamehetnék az időben, semmiképpen sem gázolnék át egy lányon, aki nem érdemelte meg, hogy a Septimus Warrington nevezetű átok megbélyegezze.

Soha nem terveztem előre, minden napomat úgy élem meg, hogy akár az utolsó is lehet. Egy magamfajtának nem a nyugalmas, békés halál az osztályrésze, de ha nagyon muszáj, akkor úgy vélem, hogy még évtizedek múlva is a Roxfortban rontom majd a levegőt és annyi diákot buktatok meg a vizsgák alkalmával, ami még nem túl feltűnő.

Oh, említettem már, hogy párszaszájú vagyok, mint a jó öreg dédapám volt? Nem? Akkor majd most.