Nem tudtam levenni róla a szemeimet, nem tartottam én attól, hogy újra megcsókol és nem tudjuk hová tenni az egészet, mert én nem tudom az biztos. Próbálom úgy felfogni az egészet, mintha csak… nem sajnos ez nem játék. Még ha olyan szeretni valóan édes is, az eszembe kell vésnem, hogy nincs semmi közöttünk. Na jó, mondjuk egy asztal, ha úgy vesszük és a kávés csészéink. Ilyenkor jut eszembe a jóslástantanárnő és az általa tanított lecke a kávéscsésze jóslással, mindig valami egyebet láttam a mellettem lévőében, nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok ennyire béna vagy ennyire változó az amit egy csésze mondhat. Na mindegy. – Igaz, ebben mondjuk van valami. – beleiszok a cherriccinoba, még van egy két korty benne és kész is. Ha ez megtörténik akkor tényleg elmehetünk a Mézesfalásba. De persze még nyugodt maradok. Próbálok témákat feldobni, amiről beszélhet és ami engem is érdekel. Mert ha nem kérdezek, akkor nem fogom őt megismerni és én… meg akarom ismerni őt. Ha már a Sorsnak vagy a bátyjának volt egy furcsa fintora arra, hogy összehozzon minket egy beszélgetés erejéig, akkor nem fogok kisgyerek módjára ellökni Bonifatius barátságát. Eddig még úgy sem volt nagyon lehetőségem arra, hogy megismerjem őt. – Ez érdekes. Látszik, hogy különböztök az unokatestvéredtől. – jegyzem meg csak úgy mellékesen, nem mintha ez eddig nem lett volna így de na, jó tudatni vele a dolgokat. Most nem megbántani akartam és nem is összehasonlítani őt Armin-nal, mert a kettő tényleg két külön fogalom az értelmezőszótárban. Megittam a maradék cherriccinomat és kíváncsian vártam, hogy most ő mit lép. Persze azt sem akartam, hogy kínosan üldögéljünk egymással szemben, ezért nyeltem egyet és újra rá pillantottam. – Én készen vagyok, ha gondolod fizethetünk és átmehetünk a Mézesfalásba is. – motyogom egy kicsit bizonytalanul, mert nem siettetni akarom őt, nem sürget az idő, csak… Normális, hogy több időt akarok vele tölteni? Amikor nem a gondjainkról beszélgetünk, hanem egymás szokásairól? Amivel egy kicsit tényleg jobban megismerhetjük a másikat. Persze lassítanom kellene, de ha stresszes vagyok nem megy. Ismerem sajnos annyira magam, hogy mindenen felpörögjek és ne tudjak megállni. Na mindegy.
Vendég
Hétf. Szept. 14, 2020 2:39 pm
(L)Bonnie & Melody
Azt hiszem, most nagyon, de tényleg nagyon oda kell figyelnem, hogy mégis mit is művelek tulajdonképpen. Erről nem volt szó. Ennyire azért még sosem hülyültem meg... tényleg fogalmam sincs, hogy mégis mi a Merlin szakálla történt velem. Mondanám, hogy megkérdezem Clydeot, dee nem biztos, hogy az egy működőképes ötlet lenne, úgyhogy inkább nem csinálok hülyét magamból. Mármint ennél is nagyobb hülyét, természetesen. Ráadásul az is belejátszik a dolgokba, hogy nem akarom kihallgatni a gondolatait... majd ha akarja, akkor elmondja magától, hogy mi jár a fejében, nem fogok hátulról támadni. A baj csak az, hogy az eddigi nyugodtságom kezd szépen lassan eltűnni. Pedig én tényleg igyekszem, hogy nyugodt maradjak, és ne mondjak, vagy tegyek semmi olyat, amit nem kellene. De úgy látszik, ez most valahogy nem akar működni. Na sebaj. Furcsa arckifejezéssel pislogok a kijelentésére, miszerint látszik, hogy különbözünk Arminnal egymástól. Hát, ezt nem nehéz észrevenni, már nem azért. -Azt hiszem, Armintól csak különbözni lehet... mármint nem tudom elképzelni, hogy valaki önszántából olyan akarna lenni, mint ő. Azzal már bajok vannak, méghozzá nem is kicsik. Nem tudom, hogy ő hogy gondolja, csak azt ttudom, hogy Arminnal valami tényleg nincs rendben, csak még nem látja. Azt sem tudom, hogy egyáltalán bármikor meg fogja - e látni, de mindegy is. Most egyáltalán nem a lökött unokatestvéremmel akartam törődni, viszont úgy tűnik, hogy mindenhol is ott van. Ott is, ahol nem kéne ott lennie. A Mézesfalásos javaslat említésére csak bólintok egyet, és megiszom a maradék kávémat, hogy aztán fizethessek és indulhassunk. Nem tudom, mit tartogat még a mai nap, de igazából nem is gondolkozom rajta. Az eddigieket se tudtam volna megmondani előre, szóval... felesleges. Ember tervez, Merlin végez. Ennyi. Nem igazán tudom, mit is lehetne még mondani. Mármint... olyan fura ez az egész, mégis valahogy... jól fura. Igen, tudom, semmi értelme, akkor meg miért mondok ilyesmit? Jó kérdés. Mert az emberek szoktak olyasmiket mondani, aminek semmi értelme... vagy nem? Akkor én eddig egy teljesen másik bolygón éltem. Érdekes. Viszont nem szeretném, hogy a Mézesfalásig vezető utat néma csendben tegyük meg, úgyhogy viszonylag gyorsan ki kéne találnom valamit. Vagy hagyjam, hogy ő találjon ki valamit? Elvégre eddig is ő kérdezgetett... szóval igen, még ez is lehetséges. Egyelőre viszont még nem mondok semmit, csak kifelé menet szintén félreállok az ajtónál, hogy előremehessen. -Na és, mit szeretnél venni a Mézesfalásban? Mármint azt tudom, hogy édességet, de azon belül mit? Pillantok rá kíváncsian. Oké, ez tényleg hihetetlenül béna volt, ezt még én is éreztem, szóval nagy csoda lesz, ha nem nevet ki. De azért azt már csak nem... remélem. Mindenesetre ennél jobb tényleg nem telt tőlem. Tőlem, aki egyébként bármikor máskor szájmenésben szenvedek, most meg alig tudok kinyögni egy egyszerű kérdést, és még az is bénának sikerül. Nem lesz ez így jó, nagyon nem.
Sok szeretettel :3
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 11:37 am
BonBon & Melody
Rendben nem akarok vitázni vele, hogy ezt hogyan értettem. Inkább ráhagyom, megisszuk a kávénk maradékát, kifizetjük és a Mézesfalásba készülünk. Tetszik, hogy udvariasan előre enged. Mondjuk nem meglepő ez egy fiútól, na mindegy. A lényeg, hogy előre megyek és megvárom őt, mert nem akarok nagyon bunkónak tűnni. Ezért igyekszem nagyon kedvesnek lenni vele, nem erőltetem én ezt a kedvességet vagy ilyesmi, mellette valamiért nagyon természetesnek tűnik minden. Lehet, hogy ez ijesztő egy kicsit, de megnyugszom mellette. Kivéve akkor amikor egymás határait feszegetjük, mert az nagyon ijesztő. Tudom, érzem. Valamilyen hihetetlen oknál fogva újra belekaroltam – no nem attól féltem, hogy újra elesik vagy ilyesmi – és úgy pillantottam fel rá. Válaszolni akartam a kérdésére, ami teljesen érthető, tekintve, hogy nagyon kíváncsiak vagyunk szerintem mindketten. Olyan békésnek tűnt, én meg határozottan elég lelkes voltam ahhoz, hogy elmondhassam neki mit szeretnék venni. – Bűvös bizserét, légybonbont, tüzes borsbogyót, csokibékát, varázspálca nyalókát, vérírű nyalókát és cukorpennát. De lehet, hogy valamit kihagyok vagy átgondolok, mert túl sok lesz egyszerre. – bár amilyen feldúlt voltam Bonnie tesójának az ötletétől lehet, hogy nem mondok le az édességről. Nem egyszerre enném meg úgy sem, csak… de, valószínűleg igen. – Te szeretnél venni onnan valamit vagy csak elkísérsz? – vonom fel kíváncsian a szemöldökömet. Természetesen azt is megértem, hogyha nem szeretne semmit sem venni. Sebaj! Majd lesz egy jó okom arra, hogy megkínáljam őt! – A testvérednek ajánlom a tüzes borsbogyót amúgy. Nyugodtan odaadhatod neki és megmondhatod, hogy én küldöm. – úgysem fogja tudni egyhamar megenni, szóval egy kicsit büszke leszek magamra, amiért túl járok Clyde eszén. Már ha sikerül. – Ne haragudj, csak nagyon zavar a levél amit kaptam. Nem vagyok én olyan bosszúálló típus csak… még mindig nem értem miért engem nézett ki magának. Nyugodtan piszkálhatott volna valaki mást is, nem pedig minket. – nem is értem, miért csinál ilyesmit, persze nem az én dolgom, de akkor is.
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 11:59 am
(L)Bonnie & Melody
Nem tudom, mi van velem... de határozottan nem ilyen szoktam lenni. Ezzel pedig saját magamat is sikerül meglepnem... de hogy ez jó dolog - e? Fogalmam sincs. Annyi biztos, hogy ez van, és kész. Egyelőre érjük be ennyivel, mert én sem tudom megmagyarázni... ha meg én sem tudom megmagyarázni, akkor nem akarom ráerőltetni senkire sem ezeket a dolgokat, mert... mert nem. Mert nincs semmi értelme, és kész. Oké, eddig se voltam valami meggondolatlan típus, de most határozottan figyelek, hogy nehogy valami olyasmit tegyek vagy mondjak, amit nem kellene. Melody még mindig nem tudja, hogy legilimentor vagyok - hacsak időközben rá nem jött, de arról meg tudnék, mert látnám a gondolataiban -, ezért aztán nem mondhatok semmi olyat, amivel elárulnám magam. Pedig néha tényleg elég nehéz visszafogni magam... de muszáj. Most viszont csak kissé értetlenkedve csóválom a fejem a gondolatai hallatán, és már a nyelvem hegyén van a válasz, amit... hát, sajnos nem tudom visszatartni, pedig tudom, hogy kellett volna. -Nem meglepő? Szerintem meg igenis az, főleg, ha azt nézzük, hogy Arminnal voltál. Pillantok rá érdeklődőn, de többet nem mondok, legfeljebb ha rákérdez, hogy most akkor mi is van. Persze tudom, hogy ez nem volt a leglovagiasabb megnyilvánulásom, de ki akar itt lovag lenni? Tény, hogy elég sok fura dolog történt velünk mostanában, de azért mégiscsak na.... Még mindig furcsálló arckifejezéssel hagyom neki, hogy belémkaroljon, és úgy menjünk tovább a Mézesfalás felé, közben pedig elmondja, hogy miket is akar venni. -Igen, szerintem is túl sok lesz egyszerre, úgyhogy valamit nem ártana lehagyni a listáról... nem gondolod? Én ugyan nem veszek semmit, de szívesen elkísérlek, úgyse nagyon van más dolgom. A borsbogyót meg mindenképp elviszem a bátyámnak, bár nem hiszem, hogy ilyesmit szeretne kapni... szerintem a csokibékát meg a karamellt jobban szereti. De semmi baj, azért megkapja. A következő szavaira már nem igazán tudok mit mondani, úgyhogy csak csendben, érdeklődve hallgatom. Én sem igazán értem, hogy mi baja Clydenak, hogy neki ebben mi a jó, de majd megkérdezem tőle. Hátha lesz olyan kedves, és elmondja, mi ütött belé. Rajtam kívül. Mert ha még egy ilyet csinál, akkor az lesz a következménye. -Fogalmam sincs, de igazából abban sem vagyok biztos, hogy ő volt. Csak egy tipp volt, de ha belegondolsz mások is lehettek vicces kedvükben. Bűnbakot pedig viszonylag könnyű keresni. De hé! Attól semmi nem lesz jobb, ha emiatt idegeskedsz... ugye tudod? Szóval nyugalom! Minden rendbe fog jönni!
Sok szeretettel :3
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 12:49 pm
BonBon & Melody
Kíváncsian felvonom a szemöldökömet, mert nem tudom hová tenni a kirohanását. Oké mester neked van igazad, nem kötegszem veled. De várjunk csak ezt ő honnan… Lelassítok és megállok, csak mert nem tudom hová tenni ezt az egészet. Vajon hangosan is kimondtam azokat a dolgokat amiket az imént gondoltam és nem vettem észre? Nem, az kizárt! Elengedem a karját, amit fogvatartottam úgymond eddig, helyette csak megfogom a kezét és végigmérem őt. Egy kicsit szúrós szemekkel néztem rá, mint aki tényleg azon van, hogy megfejtse a szavajárását vagy ezt az egészet ami körülötte történik. Farkasszemet néztem vele. Igyekeztem kitalálni, hogy mégis miért mond ilyeneket. Vajon ha elküldöm melegebb éghajlatra – persze nem komolyan – akkor azt is tudni fogja? Vajon megrebben a szempillája az idegességtől és lebukik ha éppen ki akar oktatni kedvében van? Fel csipeszkedtem hozzá és elengedem a kezét. Oké tudom, hogyha ijesztő és parancsoló akarok lenni akkor nem ezt kellene tennem, de ettől még nekem mókás. – Te most… belemásztál a fejembe Corner? – csípőre teszem a kezem, mintha nagyon meg lennék sértve, vagy kis mérges pulyka lennék most. Persze nem vagyok az. Természetesen nem gondolom komolyan ezt az egészet, nem tudok sokáig sértődött lenni. Azt hiszem rá meg főleg nem. Hiszen meghallgatott és itt volt amikor szükségem volt valakire. – Rendben, marad a cukorpenna, a csokibéka és a tüzes borsbogyó. Különben nem az a célom, hogy kedveskedjek a testvérednek! Az a jó, ha nem tudja megenni! – határozott voltam. Igazából megsértett, de talán lehettem volna hálás is. Ha ő nincs, valószínűleg nem beszélgethetnék most Bonnie-val sem. Szóval át kell gondolnom még ezt az egészet. Visszaereszkedem a talpamra. – Bármi lehetséges. Nem baj! Kiderítem kinek az írása. Visszakaphatom a levelet tőled? – kérdőn pillantok rá. Remélem azért nem dobta el, mert én nála hagytam. – Vagy… tudod mit. Nem fontos, hogy ki találta ki. Igazából örülök, hogy veled lehetek, az már teljesen mindegy, hogy egy buta levél miatt vagy sem. – megpróbáltam nyugodtabb lenni és úgy lereagálni a dolgot. Mert ha valami jó volt ebben az egészben, akkor az a vele való beszélgetés és… valami amiből még most sem tudok észhez térni úgy érzem.
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 2:33 pm
(L)Bonnie & Melody
Most nagyon, de tényleg nagyon nehéz nem elnevetnem magam... pedig igazán közel vagyok hozzá. Csak hát mégse akarok bunkó lenni, és egy lányt nem illik kinevetni, a jómodor pedig nagy úr, szóóval inkább mégse csinálok semmi ilyesmit. Akkor se, ha most tényleg nehéz megállni.Viszont azt hiszem, ő is rájött, hogy itt valami nincs teljesen rendben, mert elég hirtelen áll meg és fordul sarkon. Én meg nem igazán tudom hová tenni a helyzetet, de ezt igyekszem nem mutatni. Legfeljebb a tekintetemből tudja kiolvasni, ha nagyon figyel. Márpedig ő most nagyon figyel, úgyhogy esélyes, hogy sikerül neki. Na nem baj. Amikor pipiskedve és csípőre tett kézzel igyekszik szigorú arcot vágni, akkor már tényleg nem bírom tovább elfojtani a mosolyomat. Nem, én sem tudok túl sokáig komolykodni, mint látszik. -Igen, én most belemásztam a fejedbe, Fawcett! Miért, valami rosszat láthatok ott, vagy mifene? Ne aggódj, nem direkt csinálom, csak úgy. Ez van, ha legilimentor közelében vagy. Szokj hozzá, vagy szökj meg. Ennyi. Tárom szét a karjaimat immár vigyorogva. Nem tudom, valahogy megkönnyebbültem, hogy elmondtam neki, mi a helyzet, pedig nem akartam ilyesmit. Most minek idegeskedjen azon, hogy arra figyeljen, nehogy valami olyat gondoljon, amit nem kellene? Semmi értelme. De olyan vicces most, nem tudok nem nevetni rajta. Persze nem bántásból, eszemben sincs ilyesmi, és remélem, ezt ő is érzi. Egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajolok hozzá, és lehalkítom a hangomat, így biztos csak ő hallja. Akkor is, ha egyébként nem is mászkálnak olyan sokan a közelben. Na nem baj. -Amúgy meg... nemcsak a fejedbe másztam bele... hanem az életedbe is! Mindkettőt akaratomon kívül, de leginkább az utóbbit, úgyhogy köszönd meg szépen a nagyokos bátyámnak... vagy annak, aki a levelet írta. Egyébként még mindig fogalmam sincs, hogy ki is az, de igazából mindegy is. Egy pillanatig hezitálok, és kissé távolabb húzódok tőle. Az ember azt hinné, hogy kész, ennyi volt, elmondtam amit akartam, de... mégsem. Én magam sem értem, hogy hogyan, meg azt se, hogy miért, de... megint megtörtént, ami néhány perccel ezelőtt bent, a Három Seprűben: megint megcsókoltam Melodyt. Most komolyan, mi a fene történt velem? Elment a józan eszem, és elfelejtett visszajönni, vagy nem is tudom. Egyáltalán volt nekem olyanom valaha is? Nem vagyok biztos benne. Viszont bocsánatot kérni is elfelejtek, miután újfent elhúzódok tőle, csak csodálkozva pislogok, hogy most meg mi van. Igen, még én vagyok meglepődve, hát nagyszerű. Az "az a jó, ha nem tudja megenni" kijelentés hallatán megintcsak elnevetem magam, mert nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszél - e, vagy csak most van ennyire a begyében. A levél említésére csak kérdőn felvonom a szemöldökömet, de már szedem is elő a zsebemből a papírt. Fogalmam sincs, mit akar vele kezdeni, de úgy érzem, mindjárt kiderül. Már engem is érdekel, hogy mégis ki írhatta.
Sok szeretettel :3
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 4:44 pm
BonBon & Melody
Természetesen nem számítottam a kifakadására vagy arra, hogy komolyan gondolja a fenyegetőzésemet, a megnevelő viselkedésemet. Mert valljuk be, tényleg csak viccnek szántam ezt az egészet. Ő persze lehet, hogy nem értette vagy nem tudom. Lényeg, hogy mindazt amit mondtam nem rosszból mondtam, vagy olyasmi miatt amiért neki rosszul kellene éreznie magát. Nem tudtam eldönteni, hogy hogyan érezzem magam amiatt amit mondott. Lebiggyesztettem az ajkaimat. Újra védtelennek éreztem magam, de most vele szemben. Sajnos van aminek nem lehet parancsolni, ahogy a gondolatolvasásnak sem. Ezzel nem tudok vitatkozni. Nem is akarok. Nem látom az értelmét. – Hé! Sok olyan dolog van ott amiről neked nem kell tudnod! Szóval mássz szépen ki belőle! – nyelvet öltök és igyekszem előadni a megsértődött kislány látványát, de mint mondtam nem megy ez nekem. Azért sem, mert amikor közelebb jön hozzám és elkezd magyarázni mintha megállna bennem a lélegzet. Nem merek levegőt venni, az izgatottságtól, meg attól, hogy ő ilyen heves lett. Pedig semmit se tettem ellene. Na jó, talán egy kicsit én is hibás vagyok, amiért provokáltam őt. Ha nem tettem volna így bizonyára most nem mondott volna ilyesmit. Mély levegőt veszek és mielőtt kifújnám ő – gondolom valamilyen légből kapott sugallat miatt, ami ennyire felbátorította őt újra – megcsókol és én egyre zavarodottabb leszek. Elméletileg el is indul a jobb kezem fel az arcához egy pofon kíséretében – hogy mégis mit képzel már megint magáról meg ilyenek – de gyakorlatilag békésen érek az arcához és simítok végig rajta. Nem tudom, hogy mit érzek. De ha még egyszer megcsókol én esküszöm elsírom magam. Miért? Mert a dolgoknak valójában nem így kellene működnie, de látszólag mindketten magasról teszünk rá és bár benne vagyok a játékban, nem akarom megsérteni egyikünket sem. – Legközelebb csak akkor csókolj meg, hogyha érzel is valamit. Mármint… Kellemes volt érezni az ajkaid érintését… Nem azt mondom, hogy nem. – továbbra is csak simogatom az arcát és bámulom a szemeit, hátha sikerül kiolvasni valamilyen érzést onnan. Esetleg valami olyat, hogy csak viccelt és nem is gondolta komolyan. – Komolyan gondoltam amit mondtam. Ne nevess rajtam… – komolyan nézek rá, mert tényleg nem viccből akarom megleckéztetni azt aki esetleg átjárt az eszünkön. Elveszem ugyan tőle a levelet, de ahelyett, hogy zsebre vágnám vagy újra elkezdeném tanulmányozni, esetleg valamilyen nyomnak használnám, arra a hirtelen következtetésre jutok, hogy végül elégetem. – Incendio! – azzal a levél is meggyullad és volt nincs. – Ne haragudj, de ha ez a levél nincs, akkor te sem vagy. Azért meg nem olyan rossz beszélgetni veled és… na mindegy, ezt rá bízom a fantáziádra. – a végét kínomban elnevetem, mert nem tudom hogyan kellene elmondani neki. Persze egyszerűen, de szerintem magától is rájött, hogy a hirtelen jött cselekedeteire gondolok éppen. – Mindegy ne foglalkozzunk ezzel, lesz időnk megtárgyalni, várnak az édességek! – igen, direkt kerültem a témát, de az már más kérdés, hogy csak azért, mert egy kicsit szégyelltem magam és éreztem, hogy elvörösödik az arcom, ha erre az egészre gondolok.
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 5:35 pm
(L)Bonnie & Melody
Jelentem, én most... most vagy nagyon hülye vagyok, vagy nagyon hülye vagyok. Lehet választani. Igen, a semmi is választási lehetőség, akkor is, ha egyáltalán nem tűnik annak. Most komolyan, eszemben sem volt olyanokat csinálni, amilyeneket, erre mit csinálok? Azt, ami eszemben sem volt. Hát hol itt a logika, kérem szépen? Azt hiszem, kezdek átvedleni érzelemvezérelt hugrabugossá. Nem lesz ez így jó. -Értem. Ha sok dolog van ott, amiről nem kell tudnom, akkor tanuld meg elrejteni őket, mert nem tudok kimászni. Ha akarnék se tudnék, mert ez nem így működik. Van, és kész. Már mondtam, nem? Értetlenkedve, ugyanakkor kicsit dühösen fúrom tekintetem az övébe, hátha megérti, hogy mit is akarok elmondani neki. Ha viszont nem érti, hát.. akkor nem érti. Ez van. Viszont azért igyekszem visszavenni magamból, és nem megválaszolni a gondolatait, még mielőtt ismét kiakadna. Nem, az egyáltalán nem hiányzik. Ráadásul már így is úgy néz ki, hogy megsértődött, pedig nem is tettem semmit sem. Vagyis izé... ha azt vesszük, akkor mégis. Na nem baj. Az viszont őszintén meglep, hogy pofon helyett simogatásban végződik a mozdulata. Tényleg. Azt hittem, kapok egyet, és már fel is voltam készülve rá, mert azt hiszem jogos lett volna. Ehelyett megsimogat, mint valami gyereket. Hát... jó. A fene se tud kiigazodni rajta. Mondjuk rajtam se, de az már megint más kérdés. -Legközelebb csak akkor küldj jeleket, ha biztos vagy benne, és érzel is valamit. Vágok vissza neki rögtön, mert azért engem sem kell félteni. Mármint tényleg... tisztában vagyok vele, hogy nem kellene játszani a dühös, sértődött, értetlen kisfiút, de ha egyszer hülyeségeket beszél, akkor mégis mit csináljak? Nem tudom higgadtan lereagálni. Azt meg aztán végképp nem, hogy elégeti a visszakapott levelet. -Most meg mit csinálsz? Azt hittem, majd valami nyomkövető - bűbájjal megkeressük, hogy ki írta, vagy valami, de erre... erre nem számítottam. És mi az, hogy ha a levél nincs, akkor én sem vagyok?! Na ne izélj már! Mégis mi vagyok én, valami rivalló, vagy naplóbejegyzés, hogy ha eltűnteted a lapot, akkor megszűnök én is? Ne nevettess, Melody! Hát micsoda hülyeség már ez? Oké, nem így kellett volna reagálni, de már teljesen mindegy. Most már csak az a kérdés, hogy ezek után merre tovább. Mert nem hagyhatjuk csak így nyitva a kérdést... szerintem ezzel mindketten tisztában vagyunk. Azt viszont nem szeretném, ha kerülhetnénk a témát, mert a végén még annyira elkerüljük, hogy nem fogjuk megbeszélni. Abból pedig semmi jó nem sülne ki. -Igen, várnak az édességek. De tovább is várhatnak, mert örülnék, ha ezt most meg tudnánk beszélni. Tudom, hogy próbálod kerülni a kérdést, de jó lenne tudni, hogy mégis mi a fene folyik itt? Mi történik?
Sok szeretettel :3
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 7:13 pm
BonBon & Melody
Nem tudom én ezeket a fiúkat hová tenni, na mindegy. Nem áll szándékomban okoskodni és meggyőződni arról, hogy melyikünknek van vagy nincs igaza. Én belátom a hibáimat. Szerintem ő is belátja az övéit. Tehát nem tehetek mást, mint elfogadni, hogy ez van és kész. Elszökni meg nem akarok. Én félek tőle. – Oké, talán így könnyebb lesz a közel jövőben beszélni hozzád akkor ha nem tudok rád figyelni de egy helyiségben leszünk. Mit szólsz hozzá? – kíváncsiskodom, itt természetesen arra értettem, ha az egyik háztársunk valamiért megállít és beszélnem kell hozzá, viszont ne adj isten még Bonnie is a közelben van és mondanék neki valamit, de szóban nem lehetne. Arra nem számítottam, hogy visszavág, ezért el is pirulok egy kicsit szégyenemben vagy azért mert megint igaza van. – Jól van, elismerem, hogy az első kettőhöz közöm van. De a harmadikért nem csináltam semmit, azt te magadtól csináltad. – vagy legalábbis szerettem volna azt hinni, hogy magától csinálta. Jó persze bámultam én őt, csak… Na jó, lehet, hogy a harmadikért is én vagyok a hibás; de nem én kényszerítettem őt rá. Már biztos vagyok abban, hogy a pír az arcomról egyhamar nem fog eltűnni, mert érzem, hogy mennyire éget és ezen az sem változtat semmit, hogy félreért. – Ha nincs a levél akkor nem találkozom veled és én nem bántam meg, hogy találkoztam veled. Éppen ezért nem is érdekel már, hogy kire kell mérgesnek vagy kinek kell hálásnak lennem érte. De ha te megbántad, hogy találkoztál velem… – azzal a ténnyel meg nem tudok vitatkozni. Elismerem, hogy olyan vagyok néha, mint egy nagy gyerek, de ugyanakkor szorult belém komolyság is. Persze én elindulnék a Mézesfalásba, csakhogy ő nem engedi el olyan könnyedén ezt a témát. Alig lépek előre egyet újra szembe kell néznem vele. – Nem tudom mi történik. – valóban nem tudtam. – Talán túl sok dolgot magyarázok bele ebbe az egészbe. Ne haragudj. Nem tudok bánni a fiúkkal. Pláne azokkal akik a fejembe látnak. Kezdelek megkedvelni, oké? Ne akard elrontani. Utálnám ha utálnom kellene téged. – a végét persze elnevetem, nem vagyok bolond, csak túl zavaros az egész és én nem tudom ezt hová tenni. Még.
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 7:41 pm
(L)Bonnie & Melody
Paff. Elég sokféle reakcióra számítottam ezzel kapcsolatban, de erre éppen nem. És nem, direkt nem másztam bele a fejébe. Hát basszus, az előbb utasított rendre, hogy tessék szépen kimászni a fejéből, erre most menjek vissza? Hát hülye vagyok én? Mármint igen, elismerem, egy kicsit az vagyok, de azért annyira nem, hogy öngyilkosküldetéssel próbálkozzak. Épp ezért lepett meg az, hogy veszekedés és kiakadás helyett inkább azt mondja, hogy a legilimentorságomat arra is fel tudnánk használni, hogy üzenhessünk egymásnak, ha más is a közelben van, de nem akarjuk, hogy hallja. Ez mondjuk nem is olyan rossz ötlet. - Ez jó ötlet, viszont sajnos egyirányú utca. Úgy értem az rendben van, hogy te tudsz nekem üzenni a gondolataiddal, de én mit csináljak? Hacsak nem vagy te is legilimentor, akkor ez az én irányomba sajnos veszett ügy. Szóval ki kell találnunk valamit. Magyarázok nagy bőszen, és eszembe se jut, hogy amúgy miért is beszélek én tulajdonképpen jövő időben? Meg méginkább többesszámban? Mikor lett belőlünk mi? Na nem baj... ezt még meg fogjuk tárgyalni, az biztos. Nem most, de valamikor biztos. -Ott a pont, nyertél! A harmadikat magamtól csináltam.. legalábbis részben. Miért, talán baj? Kíváncsian fúrom bele tekintetemet az övébe, hátha ki tudok olvasni belőle valamit. Aztán megintcsak szóba kerül a levél, meg az elégetése, én meg megint csak értetlenkedve hallgatom. Meg még azután is értetlenkedek egy sort, miután elmondta, hogy is gondolta tulajdonképpen. De szerencsére ahhoz épp időben ocsúdok fel, hogy még megállíthassam, mielőtt bemenne a Mézesfalásba. - Értem én, tényleg. És nem, én sem bántam meg, hogy találkoztunk, de egyelőre minden eléggé fura... te nem gondolod? Mármint... oké, tényleg elég furán indultak a dolgok, ezt elismerem. Meg őszintén szólva még mindig elég fura, de... mégis ki akarja elrontani? Már bocs, de... eszednél vagy? Mondtam, a gondolatolvasást nem tudom kikapcsolni, pedig megtenném, ha lehetne... hidd el. Nem feltétlenül öröm és boldogság, ha az ember olvas a másik gondolatiban. De nem baj, ha nem tudsz bánni a fiúkkal. Nem vagyunk egyformák, nem kell, és nem is lehet mindenkivel egyformán bánni. Szóval... csak tedd, amit jónak gondolsz vagy érzel, én meg majd szólok, ha valami nem okés. Rendben van így? Nem tudom, ez az egész hová vezet, vagy mennyire lesz működőképes, de a lavina elindult, és nem látom, hogy bármi is meg tudná állítani. Hát, majd kiderül, mi lesz ebből.
Sok szeretettel :3
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 8:40 pm
BonBon & Melody
Kíváncsian pillantok rá. Elolvadok minden értelmes szavától és ez valamiért mosolyt csal az arcomra. – Majd köhintesz egyet, hogy menjek oda hozzád. Ha kettőt akkor nem alkalmas neked. Ilyen egyszerű. – vagy legalábbis most így elsőre annak tűnik. Elhúzom a számat, mert tudom mennyire válhat be ez az egész. De csak úgy tudhatjuk meg, ha kipróbáljuk valamikor, amikor ilyen helyzet lesz. Ha lesz ilyen helyzet. – Nem baj. Hirtelen jött, de nem baj. Csak nem tetszett, ahogy előtte kétszer megtörtént? – felvonom a szemöldököm. Igazából kíváncsi vagyok arra, hogy mit válaszol. Máskülönben nem tettem volna fel ilyen nyilvánvalóan a kérdésemet, ha meg nem mondom ki akkor úgyis rájön. Szóval mindegy. Épp be akarnék menni a Mézesfalásba, amikor megállít ebben. Végighallgatom őt. Hagyom, hogy elmondja mindazt amit szeretne. Most egy kicsit nagyon tehetetlennek érzem magam. De nem bánok semmit sem abból, hogy elégettem a levelet. – Te rendes és aranyos srác vagy Bonnie, ne változz meg soha sem, ha nem muszáj. – azzal megint hirtelen de átkaroltam őt. Lehet, hogy néha csak ölelésre van szüksége az embernek, vagy legalábbis nekem biztosan, hogy a dolgokat megértse vagy kifejezze az érzéseit. – Hadd ölelgesselek még egy kicsit, valószínűleg legközelebb nem lesz ennyi bátorságom hozzá. – le kellene nyugodnom valahogyan, nem olyan régen még lenyugtatott az, ha elrejtettem az arcomat a mellkasában és öleltem őt. Ebből már csak az ölelés maradt meg, mert nem akartam, nem is kellett elrejtenem az arcomat előle. – Jól van, azt teszem ami a szívemen ezután. De hallgatni fogok az eszemre is. Most, menjünk be. Vegyük meg amit szeretnék és utána, folytassuk ott ahol abba hagytuk. – azzal elengedem és elhúzódom tőle. Nem az ő hibája, hogy én ilyen ölelős vagyok és nem félek kimutatni. – Mindenről tudni akarok ami te vagy! – nem vicceltem azzal, hogy meg akarom őt ismerni, tényleg komolyan gondoltam. Így legalább talán megérthetem egy kicsit őt és esetleg közben ő is engem. Nem mintha eddig nem lennénk összhangban egymással, ami jól lehet tetszik egy kicsit és tudom, hogy ezt ő is észrevette. – Szóval ne kímélj, tényleg szeretnélek megismerni. Persze szép sorjában. Előtte az édesség! Téged is megkínállak, melyik a kedvenced a felsoroltak közül amit vennék? – oldalra billentem a fejem amíg a válaszára várok. Csak azután lépek be ha válaszolt vagy már úgy gondolja, hogy jobb lenne bemenni, nem pedig idekint ácsorogni.
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 10:46 pm
(L)Bonnie & Melody
-Na, ez elég jó megoldásnak tűnik. Mondjuk az lehet, hogy utána azt fogják hinni, hogy beteg vagyok, de semmi baj. Jó kifogás sose rossz, ugyebár. Vonom meg a vállam vigyorogva. Nem, az sem igazán számít, ha esetleg furán néznének rám, vagy nem is tudom. Azt viszont még mindig nem tudom hova tenni, hogy kerülgetjük a témát. Azt a témát, amit egyébként már nem is biztos, hogy kerülgetnünk kellene, mert... egészen egyszerűen azért, mert nincs értelme. Ja, hogy az eddigieknek se volt semmi értelme? Na mindegy, akkor így jártunk. Bár... nem is kell, hogy mindennek értelme legyen. Vagy elég, ha csak mi értjük, és kész. Meg van oldva. Vagy meg lesz oldva. Mert még nincs. De már megint túl sok agyamentséget gondolok össze, úgyhogy nem ártana végre visszakanyarodni a kérdéshez. Illetve... már abban sem vagyok igazán biztos, hogy van - e egyáltalán kérdés, és csak belezavarodok, úgyhogy azt hiszem, hagyni kéne az egészet. Csak az a baj, hogy én nem vagyok olyan, aki csak úgy hagyja az egészet a fenébe. -Kérdésre kérdéssel válaszolni? Hát milyen dolog ez? Egyébként meg egy szóval sem mondtam, hogy nem tetszett, csak... most komolyan, neked nem furcsa ez az egész? A levél, hogy mégse jött senki, illetve de, te jöttél, de érted... Igen, pontosan. Kérdésre kérdéssel válaszolva, de válasz az még véletlenül sincs. Legalábbis normális válasz nincs. Mert miért is lenne, ugyebár. Az nem is én lennék. -Szerintem senki nem változik meg, ha nem muszáj. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én így látom. Azt hiszem, nálunk a hirtelenség a működtető erő. Vagy nem is tudom, de tény, hogy eddig csupa hirtelen elkövetett dolog miatt jutottunk oda, ahol most vagyunk. Nem értem.... de az nem jelenti azt, hogy meg is akarom változtatni. Épp ellenkezőleg. Azt hiszem jól van így, ahogy most vagyunk. Mosolyogva tűröm hogy átöleljen, én pedig úgy döntök, hogy veszteni nem veszíthetek vele, és szintén átkarolom... legfeljebb majd furán néz rám. De annyi baj legyen, majd megbékül. Egy pillanatig nem szólok semmit sem, mert nem igazán tudom, mit is mondhatnék. Az édességvásárlás rendben van, hiszen azért is indultunk, de hogy mindent tudni akar, ami én vagyok... hát, azt hiszem, ez egy hosszú nap lesz. Meg hosszú mese. -Rendben, akkor menjünk! Igazából nem tudom, szóval nyugodtan válassz valamit, ami szerinted ízlene nekem. Rendben van így? Akkor menjünk! Indulok el az ajtó irányába, hogy kövessem befelé a lányt. Nincs bajom azzal sem, ha kint kellene megvárnom, de azt hiszem, most mégis inkább bemennék, hátha mégis találok valamit, amit vennék. Sose lehet tudni.
Sok szeretettel :3
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 11:39 pm
BonBon & Melody
Csak egyetértően bólogattam, végül is van abban valami amit mond. Lehet, hogy betegnek néznék azt meg nem akarom. Vagy legalábbis nem szeretném ha komolyabb baja lenne. Bár lehet akkor meglátogathatnám a gyengélkedőben, de addig jó amíg az ember nem kerül oda szerintem. Félek attól a helytől egy kicsit. – Ismerem az ötödikes Hollóhátas diákok kézírását, tuti biztos, hogy nem ők voltak. Amúgy is felismerem a kézírást ha ez a gond. Majdnem százszor elolvastam, mert nem tudtam hová tegyem az egészet. Furának fura, de hé te legilimentor vagy! Ki tudod deríteni ki mikor mond igazat ha felteszel egy kérdés vagy kihallgathatod a gondolataidat. Légy kreatív… – biztatóan próbáltam rá nézni. Végső soron nem kell elfelejtenie, hogy mire képes! Viszont én ebben sajnos nem tudok neki segíteni, mert nem értek ehhez, de ő igen. Szóval nincs más dolga, mint használnia a képességeit. – Igaz, aki szeret az a hibáinkkal együtt szeret minket. – egyezek bele végül, mert hát ez így van. Megölelem, persze meglep, hogy visszaölel, de ettől függetlenül jól esik és nem nagyon akarózik elengedni őt. Mégis megteszem. Mert biztos látnak minket és… akkor sem érdekel. Nem szégyellném ha vele látnának így. Mellesleg semmi rosszat nem csinálunk. – Rendben! – majd kiugrok a bőrömből, mint egy elszabadult kislány, de miután benyitok azon az ajtón lenyugszom. Szerencsére a sok édesség között nem vész el a figyelmem Bonnie-ról sem. Éppen arra próbálok rájönni, hogy mi az ami leginkább illene a selymeskés ajkaihoz. Elveszek egy bevásárlókosarat, nem fogom most telepakolni. A csokoládés részlegnél megkeresem a csokibékát és pakolok abból párat, majd három cukorpennát és egy csomag tüzes borsbogyót. Én tényleg komolyan gondoltam ezt, hogyha úgy tűnik a testvére a hibás, akkor adja nyugodt szívvel oda Clyde-nak. Ha mégsem ő volt, akkor kidobott pénz, majd kitaláljuk. – Oh azt nézd mentolos egér! – mentolos ízű habos-babos gumicukorka igazából, ami a második kedvencem a csokibéka után. – Mondd, hogy te is szereted a mentolos egeret! – mármint, csak ha tényleg így van, máskülönben nem kell. Bár szerintem ezt ő is tudja és megérti, hogy mitől vagyok ennyire bezsongva egy mentolos ízű cukorkáért.
Vendég
Szer. Szept. 16, 2020 12:59 am
(L)Bonnie & Melody
Nem akarom kihallgatni a gondolatait. Nem akarom, de mégis, akarva - akaratlanul is megteszem. Nem tudom irányítani sajnos, éd fogalmam sincs, hogy egyébként lehet -e ezt irányítani egyáltalán, vagy meg kell tanulni együtt élni vele, hogy mindenkinek is hallom a gondolatait. Nem, ez sajnos elég nagy káoszt tud eredményezni az ember fejében. Még nagyobbat, mint amilyen esetleg eredetileg lehetett odabent. Na mindegy. Viszonylag hamar a kézírásokra terelődik a szó, ezzel pedig visszakanyarodunk a levél témához, amire újfent összeráncolt homlokkal, felvont szemöldökkel és értetlenkedő tekintettel reagálok. -Oké, akkor... ki mondta, hogy ötödéves az illető? Meg úgy egyáltalán hollóhátas? Meg... mikor találtad ki ezt az egészet, hogy használjam nyomozásra a legilimentorságomat? Miről maradtam le? Nem is tudom, ki mond nagyobb általános igazságokat kettőnk közül. Igazából nem is számít... most puffogtathatjuk itt az okosságokat, teljesen mindegy, úgyis csak mi figyelünk... nem? Ha meg mégse, hát az se baj. - Igen, ez valahogy így van. Nem igazán tudom, mit is mondhatnék, mert megint ott tartunk, hogy melyikünk mond nagyobb közhelyet. Amivel nincs baj, csak... tudunk mi ennél jobbat is. Én legalábbis biztosan. Meg ahogy ismerem Melody is. Mikor végül útjára engedem és beszabadul a boltba nem vagyok biztos benne, hogy követnem kellene, de azért mégiscsak bemegyek, mert miért ne. Csendesen, kíváncsian figyelem, ahogy összeszed néhány csokibékát, majd sorra veszi a többi polcot is. Nem tudom, honnan tudja, hogy a csokibéka az egyik kdvencem. Igazából lényegtelen, az számít, hogy kapok békát. Megint. Azért még szerencse, hogy nem csigát akar velem etetni. Brr! Nem... abból nem kérek, köszönöm szépen. -Mentolos egér? Az pont jó lesz Clydenak, ha épp macskáskodhatnékja támad. Egyébként pedig igen, én is szeretem a mentolos egeret. Vigyorodok el a lelkesedésére. Tényleg olyan, mint egy kisgyerek, de nem bánom, ha így érzi jól magát, hát legyen. Senkinek nem árt vele. -Na, kinézelődted magad? Mehetünk? Indulok meg a kijárat felé, már persze ha nem találja ki, hogy mást is venne. Ha mégis, akkor természetesen megvárom, nem vagyok ám bunkó... csak néha. És azt sem mindenkivel.
Sok szeretettel :3
Vendég
Szer. Szept. 16, 2020 10:39 am
BonBon & Melody
Talán az volt a baj, hogy nem mondtam el neki, hol találtam a levelet. A hajamba túrtam, nem az idegességtől, hanem azért mert fel kellett vennem a magyarázós pozíciót. – Most az előbb. A könyvemet lent felejtettem a Hollóhátas klubhelyiségben. Ott volt az asztalon, mindenki láthatta. Előtte semmilyen egyéb ismeretlen lap nem volt a könyvemben, utána kerülhetett bele. Azért vagyok biztos abban, hogy nem ötödikes volt, mert ismerem őket, másrészt óránk volt. Bárki más lehet aki Hollóhátas. – nem tudom, hogy tud-e követni, de igyekszem nagyon világossá tenni előtte, mi lehet a helyzet. Vagy legalábbis az amit én észrevettem. De most nem akarok erről beszélni, ezért volt jó bemenni a Mézesfalásba és összegyűjteni mindazt amit szeretnék. Persze megláttam a mentolos egeret is és kénytelen voltam nem megállni előttük és felhívni erre Bonnie figyelmét is. Mert miért ne tettem volna? – Clyde-nak macskáskodhatnékja támad? Ööö biztos tudni akarom én, hogy miről van szó? – kíváncsian felvonom a szemöldökömet, mert erről tényleg nem akartam most azt hiszem hallani. Mert nem tudom, hogy ezt mennyire érti szimbolikusan vagy szó szerint. Mély levegőt veszek, elveszek pár mentolos egeret is és a kasszához megyek, megyünk vele. – Ezeket kifizetem és mehetünk is. – válaszolok neki mosolyogva. A pultra teszem a bevásárló kosaramat és kipakolom azokat a dolgokat amiket vásároltam. Kapok egy bevásárlószatyort is, ebbe beleteszem az édességeket, odaadom értük a pénzt, majd elindulok én is Bonnie felé. – Tessék, kapsz egy csokibékát. – azzal kihúzok egy dobozt a szatyorból és a kezébe nyomom, ha kitartsa a markát, ha nem, akkor megvárom amíg így tesz vagy el nem veszi tőlem. – Te olyannak tűnsz aki a csokibékákat szereti jobban, nem pedig a nyalókákat. Vagyis nem tudom elképzelni, hogy nyalókázol oké? – vagyis talán de, de az nagyon vicces látvány lehet, én azt meg most inkább elkerülném. Tuti biztos, hogy lesz elég alkalmam nyalókával látni őt, de előtte okvetlen szép emlékeket kell gyűjtenünk. – Menjünk vissza a Roxfortba, jó? – dobom fel a következő lehetőséget amit tehetnénk, mert én már végeztem Roxmortsban és nincs semmi dolgom itt már.
Vendég
Csüt. Szept. 17, 2020 6:46 am
(L)Bonnie & Melody
Nem akarok elhamarkodottan ítélni. Nem akarok elhamarkodott döntéseket, lépéseket hozni. Tudom, hogy abból semmi jó nem származna, sőt. Azt hiszem, az csak rontana az egyébként is bonyolultnak kinéző helyzeten. Azt pedig nem szeretem. De mégis ki szereti a bonyolultságot? Ja, megvan: Clyde! Szerintem neki az egész élete egy nagy rakás bonyolultság, amit nemhogy megoldana, még ő is hozzátesz egy - két hatalmas lapáttal. Mert nehogymár megmondja annak a szerencsétlen lánynak, hogy mégis mi a fene esett belé, hogy elvesztette az eszét, és szerelmes lett. Mármint a bátyám, nem Héloise. Felőle nem tudok nyilatkozni. Illetve ez így nem egészen pontos. Tudnék, mert tudnék - hahó, gondolatolvasás... ilyenkor tényleg egy átok -, csak nem akarok. Hadd küzdjön meg a bátyám az érzéseivel, meg Héloisezal. Megérdemli. Melody felé viszont egyelőre igyekszem semleges maradni. Vagyis.. azt hiszem, ezt már most elég szépen elcsesztem, mert nem hiszem, hogy azok után, amik történtek képes lennék semleges maradni, de próbálkozni azért még szabad. Abba még senki nem halt bele. Na jó, de... egészen biztosan van, illetőleg volt olyan, aki belehalt. Jó, nem mondtam semmit. Csak csendben, figyelmesen hallgatom a lány mondandóját, közben pedig igyekszem viszonylag értelmes fejet vágni. Remélhetőleg sikeresen. - Értem! Hm... ez mondjuk egész érthető magyarázatnak tűnik, de ebből még mindig nem következik egyértelműen az, hogy a bátyám írta volna, és tette volna bele a könyvedbe a levelet. Szóval oké, persze, gyanúsíthatjuk, mert miért ne. De egyelőre szerintem ne nagyon mondj neki ilyesmit, mert még neki áll majd feljebb... arról nem is beszélve, hogy képes, és használja a prefektusi hatalmát, aztán pápá, házpontok! Azt meg szerintem egyikünk sem szeretné. Csóválom meg a fejem nagy komolyan, éreztetve a kérdés súlyát, de azért a szemeimben igenis ott a vidámság, szóval a lány is láthatja, hogy nem gondolom ám komolyan. Csak egy részét. Azt viszont nagyon is. Az értetlenkedésére, kíváncsiskodására csak elnevetem magam, és legyintek egyet, amolyan "mindegy, majd megérted, vagy meglátod" stílusban. Nem biztos, ohgy most kellene elmondani neki, hogy ja, igen, amúgy a bátyám macska, én szarka vagyok, hogy el tudjam vinni a hülye bátyámat Héloise elől, hogy békénhagyja szerencsétlen lányt, de a bandánkban van egy koala és egy varangy is, úgyhogy sokkal találóbb lenne állatkertnek hívni minket, mint bandának. Nem, ez egyáltalán nem biztos, hogy most kellene. Kivéve persze, ha az a cél, hogy világgá fusson. Márpedig nekem most egyáltalán nem ez a célom. Vagy talán úgy néz ki? Csendben várakozom, amíg fizet, aztán kíváncsian felvonom a szemöldököm a csokibéka látványára. -Ezt most miért kapom? Ki akarsz fizetni? Már bocs, de nem kell. Vigyorodok el a feltételezésre. Tudom, hogy nem ezért kapom, hanem csak, de nem is én lennék, ha nem próbáltam volna meg elviccelni a kínos helyzeteket. De tényleg. Azért még elfogadom a csokibékát, mert miért is ne tenném. -Rendben, mehetünk! Biztos csak ennyit szerettél volna? Akkor mehetünk is. Valahogy nem akarok a levéllel foglalkozni, meg azzal, hogy ki írhatta. Mert igazából tényleg teljesen mindegy... nem igaz? Ha Clyde írta, hát Clyde írta, egészségére. Hülye vicc, de egészségére. Abban biztosak lehetünk, hogy nem Armin volt, mert Melody azt mondta, ismeri az ötödévesek írását, ráadásul Arminét én is ismerem, és tudom, hogy nem így ír. A többi igazából lényegtelen. Az számít, hogy mit ishozott magával a levél. Mondjuk még nem tudom pontosan, meg biztosan, hogy most akkor mi is van, de... majd kitaláljuk. Együtt biztos. Addig meg nem kell senkinek sem tudnia, amíg nem tisztáztuk. Utána már mindegy lesz, hogy ki tudja.
