Zachariah Mallory

Vas. Aug. 30, 2020 12:12 pm

Zachariah Mallory

Zach, Zaki

"Félelembôl nem szabad kihagyni semmit."

Nem: Férfi

Kor: 29 év

Vér: félvér

Születési hely: Londonderry, Észak-írország, Egyesült Királyság

Iskola/ház: Roxfort, Griffendél ház

Munka: Auror

Családi állapot: Egyedülálló

Patrónus: Üregi nyúl

Pálca: Nyárfa, véla-hajszál mag, 12 hüvelyk

Amit szeretnek bennem

Azok, akik közel vannak hozzám, általában becsületes, karizmatikus embernek tartanak, körülbelül olyasminek, amit egy aurortól el szoktak várni. Bár nem vagyok ebből a szempontból egy mintapéldány, szeretem megadni másoknak a kellő tiszteletet, és ha mások is ugyanezt teszik nem csak velem, hanem akárkivel. Emellett sokan mondják, hogy megbízható, céltudatos ember vagyok, aki, ha kitűz maga elé valamilyen célt vagy ambíciót, azt gyakran el is éri. Emellett azonban sokan ismernek (jogosan) olyasvalakiként, aki nem riad vissza a különböző spontán őrültségektől, amiken később én, meg akik részt vesznek bennük, később csak nevetünk egy jót. Roxfortos koromban is az osztály bohócaként voltam a leginkább ismeretes, és ez azután sem sokat változott, hogy munkába adtam a derekam. A különbség persze az, hogy a Minisztériumban inkább néznek emiatt komolytalannak, de a közelebbi munkatársaim tudják a különbséget.

Ami zavar bennem másokat

Bevallom, hogy a külsőm miatt az első benyomás gyakran az, hogy egy tipikus "menő gyerek" vagyok (értsd: a tuskó nőcsábász középsulis sztereotípiája, aki lenyúlja a zsebpénzed, ha neki nincs – és általában nincs), holott erről szerintem szó sincs. Nos, legalábbis remélem. Felmerült már fentebb egy pár szóban, de sokan tartanak komolytalannak a humoroskodásaim miatt. Főleg az idősebbek, akikkel általában nehezebben találom meg az összhangot, de akadnak más korosztályból is ilyenek. Van, akinek az nem tetszik, hogy beleütöm az orrom olyan dolgokba is, amikhez látszólag nem lenne semmi közöm. Ez olyankor szokott rendszerint előfordulni, amikor valakit piszkálnak, vagy kötözködnek vele. Gyakran tűnök emiatt úgy, hogy afféle "főszereplő-szindrómám" van és mindig én akarok lenni a központban.
Tehát röviden hősködő, komolytalan mitugrásznak tűnök sokaknak, és talán... van is benne valami.

Életem története

Már későre járt, mire el tudtam szabadulni. Ma a szokásosnál több papírmunka akadt az irodában, javarészt Potter úr jóvoltából. Alapjáraton nincs vele probléma, mert jó fönök, és szereti, amit csinál, de a papírmunka az papírmunka, és ugyanúgy lefáraszt, bárkinek is a jóvoltából kerül az asztalodra. Most a folyosón álldogáltam, egy csukott duplaajtó külső oldalán.

– Na itt vagyok, sok volt kicsit a papír. – hallatszott a hang, amire vártam már egy pár perce. Joyce sietve csukta be maga mögött az ajtót. Szokásos, laza és humoros jelleme helyett most inkább a kimerültség és kissé a stressz látszott rajta.

– Ismerős. Kicsit én is el voltam havazva. – mutattam ki szolidaritásomat – Nem semmi, hogy egyik napról a másikra mennyi dolog össze tud gyűlni. – A mai is nyugodtan lehetett volna olyan lezser nap, mint ami tegnap jutott. De nem. Mintha az élet tudná, hogy mikor lenne valami egyéb terve is az embernek.

– Na mi van, csak nem panaszkodni hallom a hős urat? – ez már inkább hasonlított arra a kishúgra, akit ismerek. A haján is látszott, hogy kicsit visszatért belé az életkedv. Valószínűleg az én hatásom, de nem akarom elszólni magam.

– Talán... már megszokhattam volna, hogy Murphy így működik. – vontam meg a vállam. Egyrészt ez tényleg így volt, másrészt tudtam, hogyha leállok ellenkezni, ugyanúgy végzem, mint amikor Artie teszi ugyanezt, barátság ide vagy oda.

– Na mindegy. Mehetünk, nem? – kérdeztem. A túlóra miatt késésben voltunk egy kicsit, és habár tudtuk erről informálni a megfelelő embereket, azért nem szerettem volna visszaélni a jóindulatukkal, és szerintem Joyce sem.

– Ja. Már várnak, szóval ne húzzuk az időt. – válaszolt kurtán, és már indult is hoppanálni.

~●~

Már lement a nap, amire megérkeztünk. Az enyhe esőben egy kicsit kísértetiesnek tűnt a külvárosban elhelyezkedő, emeletes családi ház. Azonban bármiféle kísértetiességet jelentősen ellensúlyozott a ház ablakain kiszűrődő, barátságos lámpafény és a belülről épp csak hallható beszélgetés.

Mivel nem tudtunk a közelbe hoppanálni, már megáztunk egy kicsit (főleg én, aki még az ernyőjét is otthonhagyta, Joyce meg már csak szívatásból sem osztozkodott). Amire viszont szerencsére nem került esővíz, az a kis csomag volt, amit magammal hordoztam egész nap. Jó is, mert ha az megázik, annak komoly következményei lettek volna.

Ahogy felléptünk a ház feljárójára, kezdett úgy tűnni, hogy a beszélgetés kissé alábbhagyott. Minden bizonnyal észrevették, hogy megérkezett a két ázott figura.

– Aztán csak óvatosan a csomaggal. Tudod, hogy te viszed el a balhét, ha baja esik. – Joyce eddig már visszatért szokásos, pimasz közérzetéhez. Ki hitte volna, hogy egy pár perces séta az esőben elég ahhoz, hogy feloldódjon egy kicsit?

– Ugyan már, ha eddig nem ázott el, az biztos nem most fog- – mielőtt befejezhettem volna, hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó, és egyből letámadott minket a két, tizenhárom éves, szőke kislány, akik nyilván nagyon izgatottan várták már a nagybácsit és a nagynénit.

– Na végre, itt vagytok! – szólalt meg Camilla.

– Ugye hoztátok, amit kértünk? – kérdezte Clementine, minél diszkrétebben, hogy csak azok hallják, akiknek hallaniuk kell.

– Hűha, ti aztán jól megnőttetek, amióta utoljára jártam itt! És nyugi, itt van mind. – nyújtottam oda az általam biztonságban tartott csomagot. – Eredeti belga, ahogy kértétek. – nyugtattam meg a két klienst, akik nagyon szigorúak a termék minőségét illetően.

– Mikor voltál te Belgiumban, ha szabad kérdeznem? – tett próbára Joyce. Nem ez volna az első alkalom, hogy poénból alattam vágja a fát.

– Múlt héten, ha szabad válaszolnom. Nem fogsz olyan könnyen csorbát ejteni a jónevemen, Merlin. – mosolyodtam el. Főleg nem ilyen fontos kliensek előtt. Amúgy is, mintha nem tudná, ő is ott volt...

– Zac! Joyce! Hát itt vagytok! – hallatszott egy újabb ismerős hang az ajtóból.

– Bocsi a késésért, Artie. Jöttünk ahogy tudtunk... Bár ahogy látom, ugyanolyan szíves a fogadtatás. – köszöntem neki vissza. Kezet is ráztam volna talán, de még ott tolongtak előttem a lányai, úgyhogy csak integettem.

– Nincs semmi baj. Pat csak most végzett a vacsorával, szóval nem maradtatok le semmi fontosról. – nyugtatott meg. Azután a lányok által csomagva tekintve felvonta a szemöldökét. – Az az, amit gonolok?

– Ne rám nézz, ők kérték! – vágtam kétségbeesett arcot, amire Artie elmosolyodott.

– Még ne ma este egyétek meg, jó? – kérte a lehetetlent lányaitól. Aztán felénk fordult. – Ne csak álldogáljatok az esőben. Gyertek be!

Ha tükörbe nézek

Milyennek látnak mások?
Kb. 190 centi magas, középhosszú, gesztenyebarna haj, barna szemek, és a legjobban definiált állkapocs Európa innenső oldalán.
Oké, talán nem mind így van... utoljára csak 188 centi voltam.
Hogy másképpen írjam le magam, valahogy úgy nézek ki sokak számára, mint a mugli tindrámákból (ne kérdezd, honnan tudom) a sportos, népszerű csapatkapitány, akiről kábé minden lány ömleng a középiskolában. Persze az, hogy ez a valóságban nem pont így van, az más kérdés, bár ez az egyik oka, hogy ilyeneket mondok magamról és nem tűnök túl beképzeltnek (magamnak). Tehát annak, aki nem tudja, hogy ez mit jelent: izmos testalkat, általában ápolt külső, nagyon kevés (ha tehetem, semennyi) arcszőrzet és a fentebb említett pár sor jól összefoglalja. Ezenkívül nincsen semmi különleges, ami maradandóan ott lenne: persze, a munkám miatt vannak ilyen-olyan sebhelyeim, de ezek általában nem olyasmik, amiket egy gyors látogatás a Szent Mungóba ne oldana meg.
Mi szokott rajtam lenni?
Bár általában szeretek adni a külsőmre, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy 24/7 le sem veszem az öltönyt, kivéve, ha épp le akarom cserélni azt egy másik öltönyre. Leggyakrabban pólót vagy inget viselek felül, alul meg farmernadrág, vagy valami hasonlóan előkelő ruházat szokott díszíteni. Lábbeliből általában megmaradok a sportcipőnél, vagy melegebb időben szandálnál. Ha valamiért mégis kicsípném magam, akkor kerül elő az ing (néha a nyakkendő, ha nagyon extrémnek érzem magam), a szövetnadrág és a félcipő.

Családom

Édesapám

Daniel Mallory - Annak ellenére (vagy talán épp azért), hogy a munka miatt nem találkozunk túl gyakran, általában jól kijövök vele. Fiatalabb korunkban úgy tűnt, hogy mindig szánt ránk időt, még akkor is, ha éppen kimerült volt a munka miatt. Sok mindent tanultam tőle, és sokáig az első számú példaképem volt.

Édesanyám

Beatrice Mallory (née Fawcett) - Szerintem olyan, mint amilyen egy anya-fiú kapcsolat általában lenni szokott. Mindig gondoskodott rólunk kiskorunkban, vigyázott ránk, amíg apám nem volt otthon. Állandóan kedveskedett, és tanított minket az élet dolgairól, habár emiatt néha kissé engedékenynek tűnt, amit szerencsére apám jól tudott ellensúlyozni.

Testvéreim

Jeremiah Mallory - A legidősebb testvérem, bár egyesek szerint szinte az apám is lehetne a korkülönbség miatt. Kiskorunkban ő volt az, akit megbíztak az őrzésünkkel, amikor még éppen Anya sem ért rá. Megbízható, egyenes figura, aki segít, hogyha kell. Ezt a részét a személyiségemnek valószínűleg tőle örököltem, és apám mellett ő is az egyik példaképemmé nőtte ki magát. A túlzott komorságát ugyanakkor szerencsére sikerült elkerülnöm...

Arthur Mallory - Jeremy mellett ő az, aki mindig igyekszik kiállni mellettem. Ugyanakkor, a hasonló korunk miatt, Artie gyakran szórakoztatóbb társaságnak bizonyul, mint Apa, Anya és Jeremy együttvéve, lévén hogy van emberi mércére vehető humorérzéke és ugyanakkor nagyon jól társaság nekem és a húgomnak is (bár az utóbbit csak nagyon ritkán ismerné el). Gyerekkorunkban sülve-főve együtt voltunk és még manapság is sokszor menti meg az irhámat.

Joyce Rose Mallory - Á igen, Merlin, a pimasz kis szikra a gyerekkorunkban. Joyce, aki előbb említett nevét főként Artie-nak köszönheti, gyakran volt a gyerekkori kalandokban az, aki miatt bajba keveredtünk (amikor nem én voltam épp a tettes). Ez mostanság is igaz, bár inkább szakmai körümények között. Olykor azt tudnám mondani rá, hogy maga a megtestesült ördög, és semmi egyébre nem cserélném el. Különben is, túl sokat ér Artie és Joyce konstans civakodását hallgatni, mintsem hogy én enélkül élni tudjak.

Unokahúgok

Camilla Blanche és Clementina Bianca Mallory - Ez a két kis ördögfióka Artie (és tulajdonképpen az egész család) szeme fénye. Kinézetre ember kell legyen a talpán, aki meg tudja mondani köztük a különbséget, és ennek Cam és Clem teljes tudatában vannak. Szinte nem telik el nap, hogy ne mesterkedjenek valami csínyen, aminek általában minél több édesség mókus módjára történő felhalmozása a végcélja. Ezért is jó döntés, ha látogatáskor hozok magammal csokit, mert másképp nagyon pórul járok.

Apróságok

Amortentia

Frissen vágott fű, utcai kaja, citrom

Mumus

Elveszíteni azokat, akik számomra a legfontosabbak.

Edevis tükre

Olyasvalakivé válni, akire számítani lehet. Valaki példaképének lenni.

Hobbim

Új dolgok kipróbálása, minél érdekesebb történek kialakítása érdekében.

Elveim

Nem születnek érdekes történetek úgy, hogy nem csinálsz semmi veszélyeset.

Amit sosem tennék meg

Tétlenkedés, főleg ha valakinek segítség kell.

Ami zavar

Piszkálódás, betokosultság

Ami a legfontosabb az életemben

A családom és az elveim.

Ami a legkevésbé fontos számomra

Komfortzónában maradni, hétköznapi dolgok.

Amire büszke vagyok

Sikeresen auror lettem.

Ha valamit megváltoztathatnék

Korábban rájönni, hogy a félelmeid csak visszatartanak.

Így képzelem a jövõmet

Minél több történet összegyűjtése, amit majd a gyerekeknek mesélhetek.

Jacob Elordi

Hétf. Szept. 28, 2020 2:30 am

Kedves Zach!

Elgondolkoztál már azon, hogy esetleg saját porontyaid legyenek? Mert valami elképesztő módon csavarod a két kislányt az ujjaid köré és bánsz velük a legnagyobb figyelmességgel - mintha csak ők maguk is miniatűr felnőttek lennének. Emellett pedig kvázi a család egyik elöl menetelő reménysége vagy, aki remek példát mutat a pimasz húgának, de még a többi testvérének is. A család lassan teljessé válik általad és ne hidd, hogy nélküled is tökéletesen tudna működni. Hát ki lenne a két lábbal a földön álló, kellemes humorú fiatalember helyett az, aki megnevetteti a családtagokat, ázik a húga helyett és leveszi a bátyja válláról a gyereknevelés terhét olykor? Vagy épp cinkostárssá válsz - és egyben áldozatává - a két ördögfiókának. Egy szó, mint száz, én megnézném, hogy aurorként miképp teljesítesz és mennyire teszed magasra a mércét, hogy esetleg a jövőben is erre indulsz el, esetleg hagyod, hogy egy szép napon bekössék a fejed? Mert szívesen olvasok még tőled sok mindent családról, összetartásról és szeretetről.
Engem is nyugodtan lekenyerezhetsz olyan belga csokival...
Szóval nyomás foglalózni és jó csokipusztítást a továbbiakban. Zachariah Mallory 1709043634

Foglalók ❈ Játékostárs keresô