kicsikacsa tánc

Életvidám. Igazi vidám, mosolygós lány, aki képes mindenki arcára mosolyt csalni. Vagy egy rossz faviccel, vagy a ragyogó mosolyával, vagy egy újabb kacsás történettel, képpel vagy mesével.
Szorgalmas. Nem szeret lustulni, boldog párkapcsolatban él a könyvtári könyvekkel. Hogy ezért olyan tökéletes-e a családi idill, vagy a családi idill fenntartása miatt vált ilyenné sosem fog kiderülni.
Pontos. Mindig mindenhol időben ott van, gyűlöl késni. Inkább korábban tizenöt perccel, mint később kettővel - ez az alapelve. Tiszteletlennek érzi magát, ha valakit megvárakoztat.
Illedelmes. Viselkedése kifogástalan, mindig köszön, előre enged másokat az ajtóban, mindig választékosan fogalmazza meg mondanivalóját. A megfelelő nevelés teszi, hogy mindig ilyen legyen.
Empatikus. Könnyen átérzi mások problémáit és érzéseit. Van benne valami természetes és magától értetődő hajlam a bajbajutottak segítése felé. Jó hallgatóság, megbízható, így bárki bármikor megkeresheti őt  akármilyen bajával.
Engedelmes. Minden létező szabályt betart, ha azt mondják így csinálja, akkor így csinálja, ha azt mondják úgy, akkor úgy. Eszébe sem jutna ellentmondani, ha valaki nála idősebb vagy magasabb pozíciójú ember megkéri valamire.
Figyelmes. Nem felejti el a szülinapokat és egyéb jeles dátumokat, észreveszi, hogyha valami apró változás történik egy-egy megszokott dologban. A legtöbb dolog nem kerüli el a figyelmét.
Őszinte. Képtelen hazudni, csak a legritkább esetekben fordul elő, hogy képes lebukás nélkül füllenteni valamiről. Nem is szeret, jobban kedveli az egyenes utat.  

Szorongó. Retteg attól, hogy valamit elront, rosszul csinál, vagy rossz jegyet szerez. Borzalmasan fél attól, hogy szégyent hoz a családjára és a szülei nem lesznek rá büszkék.
Szégyenlős. Nehezen vetkőzi le a gátlásait, mind testileg, mind lelkileg. Mindig legalább póló és nadrág van rajta, ha másokkal van egy helyen, nem szeret strandra járni.  Nehezen mutatja meg másoknak, hogy mi az, amiben jó, mi az, amiben igazán tehetséges.
Kétszínű. Képes úgy megjátszani magát, hogy szinte lehetetlen átlátni rajta. Elég, ha abból indulunk ki, hogy a külvilág számára csendes, rendes jó kislány, míg meg van az a rejtett oldala, amit igazán talán a barátai sem ismernek.
Magányos. Nehezen kezd el kötődni, hosszú idő kell, míg valakit teljesen a bizalmába fogad, így eléggé egyedül van. A hétköznapokban oda-oda csapódik egy-egy társasághoz, de inkább mint csendes megfigyelő, mintsem központi egyéniség. Keresi a helyét a világban, de nehezen találja.
Hezitáló. Nehezen hoz döntéseket, és sosem biztos abban, hogy jó döntést hozott. Ha választás elé kerül jobb szereti másra bízni, vagy húzni-halasztani a döntést.
Gyáva. Fél kiállni magáért, fél mások véleményétől, egyenesen retteg a fiúktól és az érzelmi kapcsolatoktól. Borzasztóan fél attól, hogy sérülne.
Elkényeztetett. Ezzel próbálták meg meghálálni, hogy ilyen engedelmes jó gyerek. Bármit megkaphat, amire csak eltátja a száját, ami régen rendszerint csúnya vitákat szült. Manapság már kevésbé akaratos, de néha előbukkan a hercegnő belőle.
Sértődős. Könnyen a szívére vesz bármit, ami egy kicsit is negatívabban hangzik, mint amit szeretne. Ilyenkor képes álomba sírni magát, mert nem szeret visszaszólni, vagy vitába kerülni egy-egy beszólás miatt. Inkább csendben hagyja, hogy belülről felemésszék a kegyetlen szavak.

Ott ülök öt évesen a padon, a kiskacsa odatotyog hozzám és elkapja a felé nyújtott kiflicsücsköt. Édes gyermeki hangon felkacagok, és könyörögve nézek anyára, hogy adjon még egy kis ételt, amivel a többi állatkát is megetethetem. Nem tud ellenállni a bambitekintetnek, az egész délutánunk azzal telik, hogy csendben ülve figyeljük és etetjük a madarakat.

Hét évesen fürdés közben jövök rá, hogy egész jól énekelek. Nem tudom, melyik dal volt, csak arra emlékszem, hogy mindenhol tiszta hab vagyok, a hajam a hátamra tapad, én meg ott ülök a lassan kihűlő vízben és halkan dudorászok, míg anya rám nem töri az ajtót, mert olyan sokáig vagyok bent, hogy azt hiszi, valami bajom lett. Végül is igen, menthetetlenül elkapott a zene-láz.

Kilenc éves lehetek, mikor lenyúlom Apollo egyik rajzos könyvét. Semmit nem értek belőle, ez a művészet nekem annyira furcsa, túl elvont. De mégis, úgy érzem, hogy nekem ezt el kell olvasnom - holott még nem is tudok folyékonyan olvasni - csak mert a bátyámé. Egy időben istenként tekintettem rá, imdott rajongással tekintettem rá. Egészen addig, míg apa tele nem beszélte a fejem. Mert Polly rossz. Buta. Szégyent hoz ránk. És egész sokáig elhittem, hogy ez így is van. Gyerek voltam. Csak egy befolyásolható gyerek.

Tizenegy évesen megérkezik a levelem. Anya és apa olyan büszkék rám, mintha most váltottam volna meg a világot. Kétszer. Természetesen nagyon örülök, hogy követhetem a testvéreimet az iskolába és nagyon izgatott vagyok, hogy melyik házba oszt a Süveg. Meglepődöm, mikor gondolkozás nélkül kimondja, hogy Hollóhát, valamiért nem számítottam rá, magamat sokkal inkább a Hugrabugba soroltam volna. Mégis büszke vigyorral sétálok oda az ünneplő kékek asztalához.

Tizenhárom vagyok és végtelenül csalódott. Nem több egyszerű gyerekszerelemnél, ma már tudom, hogy azok az érzések sosem voltak komolyak, de mégis - nagyon rosszul esik, hogy visszautasított. Hiszen kifogástalanul öltöztem fel, a modoromban sem lehetett találni semmiféle kivetnivalót, és mégis, azt mondja, hogy bocsi de nem. Ő az első és az utolsó fiú az életemben.  Csak az időmet fecsérelném.

És most itt állok tizenöt évesen. Nem szeretem magam. Nem szeretem a szüleim. Bizonytalan vagyok, magányos és kiábrándult. És erre jönnek azzal, hogy a családom, az anyukám, az apukám, a testvéreim... Senki sem az, akinek eddig hittem. Van egy nővérem, vagyis elvileg, gyakorlatilag csak egy idegen nő, aki mellett simán elmennék az utcán. Kellemes, ugye?

Ha rám nézel egy közepesen magas, átlagos lány láthatsz. Hosszú, étcsokoládé barna göndör hajam van és hasonló színű szemem. Dús ajkakkal áldott meg az ég, pici, formás fülekkel és átlagos orral.
Ha tükörbe nézek eszembe jut a narancsbőr a fenekemen, az a pici kis poci, ami nem akar eltűnni és a túl széles az orrom. Ezért inkább nem nézek tükörbe.
Ha rám nézel egy nagyon vidám, színesen, de visszafogottan öltözködő lányt látsz. Széles mosolyom talán a legszebb ékszerem, mégis szeretem a gyűrűket, fülbevalókat és nyakláncokat. Szeretem finom pasztell színűre festeni a körmeimet, és néhanapján egy halvány sminket is feltenni.
Ha tükörbe nézek eszembe jut, hogy anya engedélye nélkül nem vehetek meg egyetlen ruhát sem, hogy nem festhetem élénk színűre a körmeimet és hogy sosem lehet olyan sminkem, mint másoknak. Ezért inkább nem nézek tükörbe.