Merlin nô volt!

Joyce - Zac
Joy humora egyszer mocskos, egyszer morbid, egyszer szarkasztikus, máskor gyermeki, és fogalmam sincs hogy csinálja, de néha az összes egyszerre. Ő az a csaj, aki teljesen komoly arccal is képes a születésnapi tortád egészét, vagy csak egy darabját az arcodba nyomni, majd ezt követően elkezdeni nevetni, mert előtte még nem tudtad, hogy erre készült. Majd holnap kioktat a görög mitológiában hiányos ismereteidről, vagy a kákalagokról. Harmadnap pedig az öledbe dobja a hálózsákod, a sátrat eléd, hogy neki táborozni van kedve, és te vele mész. Negyednap fog csak feltámadni Jézus, mert ő azt mondja. Ezt követően olyan mugli művekről fog neked beszélni, amiket életedben nem hallottál, de azért is megfedd, te vagy az ostoba.

Rose - Jer
Rose egyszer pontról pontra tervez, máskor zavarbaejtően spontán. Eltökélt, aki viszont ritkábban tud laza is lenni - főleg az öcsém gyerekeivel, vagy előttem, vagy Zac előtt, olyanok előtt, akikkel biztonságban érzi magát. Mióta szakítottak Middletonnal a munkájába temetkezik. Előtte bár a modora nem volt sokkal kellemesebb, mégsem volt ennyire mogorva, vagy elutasító. Vannak emberek, akikre felszabadítóan hat az ilyesmi, a szingliség, ő valamiért bezárkózott tőle. És már nem pörög úgy, nem olyan szétszórt, összeszedte magát, ami jó, csak éppen elhagyta a régi cipőjét.

Merlin - Arthur
Merlint sosem fogom megérteni. Mert öntörvényűségében egy egészen másik világot húzott fel maga köré. Mert tinikorában féloldalt lenyírta a haját. Mert a lányaimnak és lányaimért szó szerint bármit megtenne. Mert amikor hallgatni kellene, akkor beszél, amikor beszélni, akkor hallgat. Mert lehetetlenségekben hitt és lehetetlenségeket gondolt. Dacolt velem, és ellent mondott, amikor csak tehette. Mert néha megjelenik, mint a szélvész, mint a jégcsap, mint a nyári kánikulában a fuvallat, mint az őszi pocsolya, és pont ugyanúgy el is tűnik. Mert a csínyei célpontja voltam. Mert rámlicitált...

Kis Barack - Apa
A lányunk életvidám volt, nagy csínytevő és nagy kacarászó, bújócskában pedig verhetetlen. Szerette, ha dobálom a magasban, ha repül. A falra grafitit rajzolt, néha szemmel jól látható, néha eldugott helyekre. Kíváncsi gyerek volt, sok mindenre rákérdezett, kivéve amikor nem figyelt oda, és fordítva vette fel a ruháit, ezt követően egész nap abban és úgy volt, csak a nyakánál húzogatta és morcoskodott, míg fel nem tűnt számára a miért, nem szerette, ha felhívták a figyelmét arra, ha elrontott valamit, vagy nincs igaza. Nagyjából hét éves lehetett, amikor közölte, hogy szeretne egy faházat. Zömében ketten építettük - néha azért beszálltak a fiaim is, azonban annak nem örült. A falfestékkel viszont a padlót kezdte el festeni... Nem szóltam neki, csak összeborzoltam a haját, akkor még hagyta.

Bogaram - Anya
Ma is előttem van a tizennégy éves lányom képe, amikor kijelentette, hogy ő márpedig az egyik unokahúgának biztosan a keresztanyja lesz, ha törik, ha szakad. Akaratos volt, állhatatos, megkérdőjelezhetetlen és kikezdhetetlen. És így is lett. Addig rágta a bátyja és a felesége fülét, amíg el nem érte, amit kitűzött magának. Mert a lányom makacs, ha valamit elhatároz, az úgy is lesz, az ellenérveket megcáfolja, vagy tudomást sem vesz róluk.

Mallory - Orpington
Mallory többnyire megbízható, amennyiben arról van szó, hogy el kell végezni egy munkát, fel kell göngyölíteni egy ügyet, és nem arról, hogy parancsot kövessen, amelynek szükségessége bebizonyíthatatlan, vagy üres "mert csak" áll mögötte, nem szereti a megválaszolatlan kérdéseket. Törtető és törekvő. Fegyelmezett, terepen ritkán ragadják el az érzelmei. Nem úgy, ha vitatkozni kell, vagy úgy érzi sértünk valamiféle határt.

A sógornőm túl sokat kombinál értelmetlen reményeket keltve. Robert megint késik. Robert igazából mindig késik. Amióta átszerződött, és a Wimbourne Wasps terelője lett, semmire nem ér rá, többek között rám sem. Tavaly a születésnapomat mondta le - szerintem el is felejtette -, vannak tehát kétségeim arról, hogy ma ideér-e egyáltalán. Amikor kiálltunk a Roxfortból még könnyű volt, de ma, amikor csapatkapitányságért hajt?
- Bocs, közbejött valami - még csak nem is köszön, nemhogy éreztetné, hogy vagyok valakije, akárkije, nem csupán egy üzleti vacsorája, leül velem szemben, és fél percig még a telefonját nyomkodja. A mugli születéséből adódóan szokott rá ilyesmikre, jelzem én is, hogy elérhessen - de ezt is egyre ritkábban használja, vagy csak a mi kapcsolattartásunkra, ahogyan a mellékelt ábra is szemlélteti. Küldhetett volna SMS-t, csupán halkan jegyzem meg, mert a gyomrom már kíméletlen korgással adta tudtomra nemtetszését.
Közben a pincér kihoz neki is egy étlapot.
- Te rendeltél már?
Megrázom a fejem. Csak elolvastam a kínálatot. Kétszer. Na jó, lehet, hogy háromszor. És fejben lefordítottam spanyolra meg franciára, úgy hogy egyiket sem beszélem perfect. Hazudtam, tegyük hozzá. Rendeltem egy salátát, mert az éhhalál szélén álltam.
Böngészi a lapot, viszont nem olvas, csak őrlődik valamin. Türelmes vagyok. Néha.
- Joyce... Nekünk... Ezt abba kéne hagynunk.
- Nekem jó itt, de mehetünk még máshová, ha nem tetszik a kínálat... - ajánlom fel. Minek mondta akkor, hogy ide jöjjünk? Komolyan.
- Nem.
Szünet.
- Minket. Ez nem működik, és én...
- Várj... várj... Te most...? - kezdek bele hitetlenkedve.
Sokatmondóan hallgat.
- Fizetnék - vágom le a szalvétát az asztalra. Legalább ne az évfordulónkon... És a kajámat még kifizethetted volna.
A puccos étteremből kilépve a cipőm sarkánál fogva húzom le azt az egyik, majd a másik lábamról, ha pedig nem támaszkodnék a szabad kezemmel az ajtófélfán, minden bizonnyal nyakamat törném. Van az a pont, amikor nincs kedved hoppanálni, csak az utakat róni, esetleg betérni valami kocsmába, ahol a jazz mellett felszabadultan táncolnak, vagy egy padon órákig üldögélni, vagy egy híd pillérjéről, vagy korlátjáról alábámulni és nézni a Temze fodrozódását... Nem, igazából nem vagyok ilyen romantikus lélek, ezt biztosan csak a bátyám csinálná, ismerve őt és a szentimentalizmusát. Én csak szeretném pofán vágni, vagy a cuccait kidobálni, esetleg több darabra törni az egyik féltve őrzött lemezét, vagy hülye serlegét, ó, és az ütője, azzal kezdeném. Viszont aurorként le kellene szoknom bármilyen őrjöngésről.
Valami egészen másra számítottam, ahelyett, hogy egyedül ballagok haza. A sógornőm egyébként jóslástant tanít, de ez ezúttal erősen mellément, ha volt is szó eljegyzési gyűrűről, Robert gyomrában rozsdásodjon, ha nemesfém, ha fűszál.
Egyszer az egyik idióta zigóta az irodában azt állította a leszbikusok úgy lesznek, hogy csalódnak a férfi nemben. Szerintem ez nettó f@szság. Akkor mindenki leszbikus lenne.


Robert tegnap elvitte az utolsó dobozait is. Egyszer az egyik sarokból figyeltem, ahogy pakol, unalmasan, mágia nélkül. Úgy tettem, mintha a tükröt pucolnám, nyilván mindketten tudtuk, hogy erről szó sincs, hiszen a pálcámat használtam volna. Nem szóltunk egymáshoz, csak amikor elment. Ennyi volt.
- Elkapták Fokvárosban, de kiváltották. Másnap megjelent a húga egy rakás pénzzel.
Csak bambulok magam elé, és a kávém kavargatom.
- Joyce, figyelsz rám?
- Aha. Mondjad tovább...
- Aludnod kellene - mér végig.
- Nem, jól vagyok - masszírozom az orrnyergemet, mert napok óta leginkább forgolódok csak. - Figyelek, mondd - veszem el a kezem az arcom elé, és igyekszem érdeklődő fejet vágni.
- A kialvatlan szemeid nem erről árulkodnak.
- Talán elmehetnél szemészhez - teszek rá egy kósza javaslatot, és a metamorf képességeim segítségével igyekszem orvosolni a nyilvánvalót. Mocsok sokat dolgoztam azon, hogy finom változtatásokat is képes legyek eszközölni, hiszen aurorként ezzel meglepően nagy előnyhöz tudsz jutni, ennél már csak akkor jártak volna jobban velem, ha színésznek állok. - Mit tudunk róla?
- Fokvárosban született. Mint mondtam van egy húga, Priscilla. Az apjuk néhány éve meghalt, az anyjuk még él.
- Amennyiben nem családfát akarunk rajzolni nekik, ez nem sokat segít. Bármi hasznos infó?
- Nem sok. Nincs bejelentkezve sehova, egyszerű kis boltnak tűnik limlomokkal.
- A kérdés csak az, honnan szerzi azokat a limlomokat és ki bízza meg.
- Pontosan.
- Bármilyen különleges képesség?
- Nem tudunk róla.
- Mióta figyelik?
- Egy éve.
- És eddig megúszta? Ügyes. Most nem fogja, erről kezeskedem.
- Joyce... Ez az ember veszélyes. Csak semmi magánakció.
- Ugyan már! Ez csak egy sarki kacatárus. - Orpington és a folytonos, alaptalan aggodalmai. Elég ebből!
Elkapja a karomat. A nyolcvanas években volt utoljára divat a testi fenyítés ezen formája a jobb háztartásokban is, meg a mugli rendőröknél, akik pont így rántják hátra a könyököd. Persze Abelnek csak azért sikerül így, mert éppen indultam volna, és ott kapott el.
- Kialvatlan vagy, csalódott, és nincs vesztenivalód. Egyrészt nem tudsz uralkodni magadon, másrészt jelenleg nem gondolkozol és ítélkezel reálisan, nem vagy elég körültekintő.
Elrántom a kezemet. Utálom, amikor mások olvasnak bennem. Alig várom, hogy egyszer én fenyíthessek, vagy csicskáztathassak valakit.

Arthur is tudta, Patricia is tudta, tudniuk kellett, hogy Orival el fogjuk rontani őket, amennyire csak módunkban áll, és tulajdonképpen ez az ő hibájuk, ezzel szívja anyám is a vérüket, és teljesen igaza van. A keresztszülők csak a mesékben intik rendre a csintalan gyerekeket. Természetesen csinos ruhát és üvegcipőt egy pálcaintéssel bármikor...
- Halihó! - köszönök be, jelezve jöttömet, mint renitens és dilettáns gyereknevelő és dadus, akit valami csoda folytán mégis szívesen látnak, pedig azt teszem, amit nem szabad: becsokizom a lányokat - addiktív egy drog ez -, hangosak vagyunk és veszélyesek, feldúljuk a házat. Ilyenkor azért mindenki áldja az eget, meg Merlint - engem -, hogy varázslók és boszorkányok vagyunk, különben az egész házuk egy feltakaríthatatlan, összehányt erőd lenne - ahol indiánost játszunk, zombitámadást...
- Joyce! - érkezik meg a sógornőm egyenesen a konyhából.
Sunyiban húzom elő a nagy tábla csokoládét, amikor megjelennek a lányok és ő hátat fordít egy pillanatra, de éppen csak, hogy könnyen visszarejthető legyen, és az anyjuk észre ne vegye, különben a fejemet veszi. A szám elé is rakom a mutatóujjamat, hogy erről egy szót se. Persze kuncogni kezdenek, az anyjuk rájuk is néz gyanakodva, erős számonkéréssel, majd rám, én pedig tanácstalanul rá, mintha semmiről nem tudnék. Az összeesküvésekben kivételes tehetségekre leltem a családban, akik mindig hajlanak a szabályszegésre. Többek közt ezért nem lettem tanár - és mert akkor naphosszat bámulhatnám a bátyámat.
- Mindegy. Nem akarom tudni - engedi el a témát. - Vacsora a sütőben. Reggelit vadásszatok a hűtőből. A maradék pedig jó lesz holnap ebédre, csak melegítsétek újra. Artie-val holnap este jövünk. Lefekvés legkésőbb tízkor, és mindenképpen mossanak fogat.
- De anyuuu! Én szoktam, Clem felejti mindig el.
- Nemissss! Anya, szólj rá!
- Hé-hé! Ne essetek egymásnak! Különben nem adom oda a meglepimet Afrikából.
- Afrikából?
- Mit hoztál? Mit hoztál?
- Hű... - Na így kell abbahagyatni a vitát.
- Mehetünk - jelenik meg Arthur.
- Örülök, hogy végre te is kitoltad a képed, ha már... Így örülsz te az egyetlen húgodnak? - ölelgetem meg őt, de csak, azért, hátha ezúttal sikerül összeroppantanom valamelyik csontját.
- Merlin... - int rendre.
- Jól van, jól van, csak szívom a véred. Jó mulatást!
- Mindent elraktál?
- Szerintem igen.
- Akkor... Jók legyetek! Ne tegyétek tönkre Joyce néni idegeit! - nyom puszit a fejükre. - És ha van valami, csak...
- De nem lesz...
- De ha mégis...
- Sziasztok! - jelzem még sürgetőbben, hogy talán ideje indulniuk.
- Indulhatunk?
- Igen.
És akkor nagyon nyálasan kézen fogják egymást, és elhoppanálnak. Még figyelem a hűlt helyüket, majd a keresztlányaim felé fordulok. Megköszörülöm a torkom, hogy nekikezdhessek a szerenádnak, és úgy adhassam oda nekik a kincseket, amiket Afrikában szereztem, amíg próbáltunk kideríteni valamit
- Oh My Darling Clementine... - neki a barna - Oh My Darling Sweet Camilla - neki a rózsaszín karkötőt húzom elő a táskámból egyenesen Fokvárosból.

Vállig érő vörös fürtök, pisze orr, szeplők, amiknek megtűrését vallom, pedig valójában szeretem őket. Semmi különösebb extra nincs rajtam, Nem nőttem túl nagyra, nem vagyok se túl vékony, se túl vastag, átlagos vagyok, viszont a tekintetem vesébe lát. A ruhatáram sincs tele extrém holmikkal, csupán buliból hordok feltűnőbb darabokat, vagy mert szeretem az élénk színű ruhákat.
És most felfedem, hogy hazudtam. Mert elmondhatom, leírhatom, hogy nézek ki, mik a természet eredeti elképzelései rólam, viszont könnyen lehet, hogy a következő percben már úgy tűnik átejtettelek a palánkon, mert ősz vagyok, görbe orral és szőrös füllel,  talán kreolbőrű, kisportolt testű, rövidhajú férfinek tűnök, elvégre emberi kaméleon vagyok, s élek ezen képességemmel.

Amortentia Fahéj, málna, eper, alma, rózsa, vattacukor

Mumus Megszégyenülés mások előtt.

Edevis tükre Siker és elismerés.

Hobbim Jóga, éneklés a zuhany alatt, netflix.

Elveim A siker érdekében bármit.

Amit sosem tennék meg Nem mentenék meg bűnözőt.

Ami zavar Ha alábecsülnek.

Ami a legfontosabb az életemben A szakmai karrierem.

Ami a legkevésbé fontos számomra A mélylélektanom

Amire büszke vagyok Hogy képes vagyok felállni.

Ha valamit megváltoztathatnék Nem reménykedem lehetetlen dolgokban.

Így képzelem a jövõmet Lesz csicskám

Egyéb Metamorfmágus