Azt hiszem, nem feltétlenül tudom még a helyén kezelni ezt az egészet. Mármint azt, hogy Scorp és én egy párt alkotunk. Persze, nem túl régóta, és valószínűleg még rengeteg akadály áll előttünk - kezdve a szüleinkkel-, de igen, határozottan az a helyzet, hogy mi ketten együtt vagyunk. Csak nem igazán tudom kezelni... vagy ha mégis, akkor az valószínűleg véletlenül sikerül. Na igen, ilyen az én formám. Most viszont egyáltalán nem akarok azon gondolkozni, hogy milyen nehézségek lehetnek még előttünk, mert tudom, hogy megoldjuk. Együtt biztosan. Most csak szeretném kiélvezni a helyzetet, és... csak boldog szeretnék lenni. Ezért is küldtem Scorpnak egy levelet, hogy jöjjön a mágiatörténet teremhez, aztán magamhoz vettem egy másik, előre megírt üzenetet, és én is elindultam a teremhez. Fogalmam sincs, eljön-e, vagy hogy van-e kedve egyáltalán találkozni velem, de próba szerencse. Elvégre sosem lehet tudni. Nagyon remélem, hogy eljön, mert tényleg ránkfér már egy kis kikapcsolódás. Ha viszont mégsem, azt is telhesen megértem, elég sok baja volt már miattam így is. Nem szeretném túlgondolni, túlaggódni a dolgot, de magamat ismerve ez nem biztos, hogy menni fog. Azért remélhetőleg eljön, és nem kell azon kattognom, hogy megint mit csináltam rosszul. Márpedig ha esetleg nem jön, akkor az lesz a vége. Francba is, hogy sosem tudom elengedni magam, és csak érzések alapján cselekedni. Ha valamit, ezt meg kell tanulnom. De azt hiszem, még lesz rá időm és lehetőségem bőven.
Az utóbbi pár napban minden rendben volt. Sőt, több mint rendben. Kikerültem a gyengélkedőről az incidens után és ugyan erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy ne nézzek a hátam mögé minden sarkon, de végül sikerült. Még mindig tart az elhatározottság és a lelki erőm és ebben természetesen Albus is megerősített az elmúlt éjjel. Remélem, őszintén, hogy ez így is fog majd maradni. Most szuper boldog vagyok, hiszen minden a helyén. Minden rendben. Több mint rendben. Az ágyamban feküdtem és épp a Reggeli Prófétát olvastam amikor a bagoly kopogtatott az ablakomon. Azonnal eldobtam az újságot és kinyitottam a reteszt, hogy beengedjem az ismerős madarat. A levélért cserébe egy kis csemegét adtam a csőrébe, aztán amikor megbizonyosodtam róla, hogy biztonságban kirepült, izgatottan tekertem szét a levelet. Rose kézírása láttán egyből felbuzdultam, és talán egy szerencsém, hogy senki más nem tartózkodott épp a hálóterembe, de kisgyermeki játékossággal pattantam fel majd kezdtem is el készülődni, hogy odaérjek a találkozóra. Amióta a lánnyal komolyabbra fordultak a dolgok, kicsit több időt szánok a külsőmre, a megjelenésemre, és mindig izgatottan igyekszem hozzá, hiszen sosem tudhatom, mire számítsak. Az elmúlt néhány találkozásunk sok meglepetést rejtett magában, mindkettőnk számára azt hiszem, de azt biztosan nem mondhatjuk, hogy nem izgalmas a kapcsolatunk, hiszen ebben az időszakban szerintem több minden történt velünk, mint egy átlagos párral öt év kapcsolatbanlét után. A mágiatörténet terem viszonylag távol van a mardekár klubhelyiségétől. Ahogy egyik folyosóról a másikra lépek a hűvös levegő jólesően csap arcomba. Ezekben a jobb időkben kellemes érzés a roxfort falai között tengetni az időt, persze azt sem bánom amúgy, ha a hófehér bőröm kicsit napot ér. Nem tudom, most a lány mit tervez, levele igen rejtélyesre sikeredett, de ezt sem bánom. Több dolog is megfordul a fejemben útközben, és persze ez miatt fogalmam sem volt, hogy mégis hogy öltözzek vagy mire számítsak... így végül egy egyszerű, hétköznapi ruhát öltöttem magamra. Remélem, nem bánom meg nagyon. Ahogy a folyosóra befordulok és meglátom a háttal álló vörös hajzuhatagot, nagyobbat dobban a szívem. Furcsa érzés még mindig, ez a szerelem dolog pedig szuperúj mindkettőnknek, de eddig nagyon tetszik, hogy ennyi időt tölthetek vele. Csendesen haladok felé, szinte macskaléptekkel, majd hátulról karolom át, magamhoz ölelve, kicsit fel is nevetve, hogy tudja: csak én vagyok az. - Igazán rejtélyes volt a levele, madame. - Fordítom kicsit magamhoz és egy apró puszit adok arcára. - Mit csinálunk ma? - Tekintek végig rajta óvatosan, nem tolakodón, inkább gyermeki rajongással most, amit megfűszerezek némi izgatottsággal.
Vendég
Szomb. Aug. 08, 2020 7:10 pm
Rose & Scorpius
Még mindig nem tanultam meg, hogy ne agyaljam túl a dolgokat. Pedig az eszemmel tudom, hogy nem szabad, mégis mindig ez lesz a vége. A francba is! Szerencsére nem kell csalódnom, és nem sokkal utánam Scorp is megérkezik. Mondjuk egy kisebb szívbajt is magával hoz, de mindegy. Nem is mi lennénk, ha nem hoznánk a másikra a frászt. Akár csak egy kicsit is, de mégiscsak. -Merlin kacskaringós szakállára! Ne ijesztgess, basszus... tudod, hogy nem szeretem. Elég gondunk van anélkül is, hogy halálra ijesztjük egymást. Nem igaz? De egyébként meg nagyon örülök neked! Tényleg! Gyorsan megfordulok, hogy egymással szemben legyünk, és egy féloldalas mosolyt eresztek meg felé. Tudom, hogy nem akart megijeszteni, de most mégis sikerült neki. Oké, nem hibáztatom, valószínűleg én is ezt csináltam volna fordított esetben. - Rejtélyes? Igazán köszönöm, uram! Bár nem állt szándékomban a rejtélyesség, de azért jól esik, hogy így gondolod. Nem igazán tudom, sejti-e, mi lesz ebből az egészből. Valószínűleg nem, és erről a következő szavai is árulkodnak. Ha tudná, akkor nem kérdezne rá, hogy mit is csinálunk ma. - Nem igazán tudom. De talán együtt kideríthetjük. Ezt az üzenetet kaptam nem olyan rég. Szerinted mit jelenthet? Halászom elő a zsebemből a pergament, melyre a következők vannak írva: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! A tudás fontos... de valóban az a legfontosabb? Talán az ódon benső mást is takar. Valami értékeset. De mi lehet az? - Szerinted mi lehet ez? Pislogok rá kíváncsian. Nem tudom, hová fogunk kilyukadni, de azt igen, vagy legalábbis érzem, hogy nem fogunk unatkozni. Mondjuk mi olyat nem szoktunk, úgyhogy ezzel nem mondtam semmi újat... de kíváncsi vagyok a mellettem álló fiú is ugyanúgy áll-e a helyzethez, mint én. Valószínűleg igen, különben nem lenne itt.
Csak nevetni tudok azon, hogy Rose mindig hogy megijed, amikor váratlanul megérkezem. Mondjuk, ha őszintén bele akarunk gondolni, akkor ez most mégsem volt annyira váratlan... Viszont, így is igen jót derülök az arckifejezésén. Annak viszont nagyon örülök, hogy nem kaptam egy pofont vagy bármi hasonlót. Az biztosan fájt volna. - Nem állt szándékomban halálra ijeszteni, ne haragudj. - Játékosan kiskutya szemekkel pillantok rá és lebiggyesztem egy fél pillanatig az ajkaimat is. Ma igen jó kedvemben vagyok így azt hiszem, ha akarnám se tudnám most sokáig tartani ezt az arckifejezést. Szerintem egyértelművé tettem minden pillantásommal, hogy én is örülök annak, hogy találkoztunk ma. Kíváncsi vagyok, milyen tervei lesznek vagy hogy hová megyünk esetleg, miről fogunk beszélgetni... jól fog esni végre egy kis kikapcsolódás és felhőtlen nevetés, mert az utóbbi néhány alkalommal sikerült mindig olyan nyomasztó helyzetekbe vernünk magunkat, amikre amúgy szerintem egyikünk sem vágyott... sem számított. - Nem baj, így izgatottabban jöttem idáig. Mondjuk, amikor veled találkozom, mindig izgatott vagyok. - Vetem be kicsit a bókolási technikámat. Azt hiszem kicsit berozsdásodtam, de itt az ideje, hogy felfrissítsem az emlékeimet és visszatérjen némileg a romantikus Scorpius is hozzánk. Régen, amikor egy szerelmes regény került a kezeim közé, mindig elterveztem, hogy ha majd egyszer barátnőm lesz, miket fogok neki mondani, hogyan állok elé... persze ez mind kiderült, a való életben igen másként alakul és nem igazán van lehetőség az előre tervezésre, de azért nem mondom, hogy nem vettem hasznát ezeknek a regényeknek. - Oh, egy üzenet? - Hajolok közelebb, kicsit gyanakodva, de ahogy elkezdem olvasni a szöveget, akaratlanul is mosolyra görbül ajkam. - Az eleje az Dante idézet. Mondjuk elég sok helyen használják. Nem tudom, mire gondolhatott a költő. Szerinted? - Emelem fel tekintetem. - Ez valami kincses térkép akarna lenni? Mármint ilyen rejtvényes? - Kicsit izgatott leszek. Nem tudom, honnan kaphatta ezt Rose vagy épp mi lehet, de izgalmas lenne megfejteni és megtalálni azt az elrejtett kincset, akármi is legyen az. Már ha létezik. Mindenesetre egy próbát megér. Ha mi ketten összedugjuk a buksinkat akkor abból semmi rossz nem sülhet ki.
Vendég
Szomb. Aug. 08, 2020 9:43 pm
Rose & Scorpius
Játékosan ugyan, de kissé csúnya, szúrós tekintetet vetek rá. Nem értem, mi olyan vicces azon, hogy megijedek, ha váratlanul a hátam mögé lopakodik valaki. - Ha-ha! Nagyon vicces, tényleg... tudom, hogy nem akartál megijeszteni, de attól még sikerül. Nem nagyon, de sikerült. Remélem, örülsz. Forgatom a szemem, mint akit tényleg zavar a dolog, de igazából egyáltalán nem. És ezt szerintem Scorp is nagyon jól tudja. Vagy legalábbis sejti. Nem tudom, hogy tisztában van - e vele, de a kiskutyaszemekkel jobb, ha vigyáz... nem szeretném, ha bevetné ellenem. Nagyon nem. Márpedig ha rájön, hogy hatásosnak bizonyulhat, akkor még képes rá. Az "amikor veled találkozom mindig izgatott vagyok" kijelentésre megintcsak hozom a tőlem megszokott reakciót, és az arcom felveszi a hajam paradicsomszínét. Nagyon szuper. Mikor tanulom már meg kezelni az ilyesmiket? Fogalmam sincs... de azt hiszem, ideje lenne. Egyelőre viszont meg sem próbálkozom ilyesmivel, valószínűleg úgysem sikerülne. Viszont szerencsére mindkettőnk figyelme az üzenetre terelődik, így nem kell magyarázkodnom. Helyette én is az írásra fókuszálok, hátha együtt ki tudunk belőle hámozni valami értelmeset. - Nem is tudom. Az igaz, hogy a Dante-idézetet elég sok helyen használhatják, és szokták is, de... biztos, hogy most Dantéra kell gondolnunk? Vagy... ha igen, akkor miért pont ő? Na meg... azt is mondja, hogy a tudás fontos. Nem biztos, hogy kifejezetten Dantéra kell gondolnunk. Mi van akkor, ha... ez egy hely, ahol esetleg ez a mű is megtalálható? Szóval... mi van, ha a könyvtárra próbálnak utalni? Akkor viszont miért pont a könyvtár? Nem tudom... van ennek bármi értelme? Pislogok összehúzott szemöldökkel Scorpra. Nem tudom, mit tudunk ebből kiszedni, de talán nem túlságosan nagy összevisszaság az egész.
Figyelem őt. Szemeit kémlelem. Tudom, hogy nem komoly ez a szúrós tekintet, ez is az egyik oka, amiért kicsit szeretem őt cukkolni. Persze nem úgy, mint régen. Régebben komolyabban vettük ezeket a helyzeteket, de mára minden megváltozott. Olyan könnyen jönnek a játékos pillantások, a szavak pedig még egyszerűbbek. Már nem kell kétszer meggondolnom, hogyan szólok hozzá, nem kell óvatosnak lennem, mert ő is jobban kiismert. - Örülök, mert itt vagyunk. - Mosolyodom el még egy picit pimaszul. Jó érzés zavarba hoznom, jó érzés azt látni, hogy sikerül. Egyébként is ezek a szavak mindig csak jöttek és jöttek belőlem, szerencsére megnyugodtam némileg, hogy még mindig nincsen másként. Persze igyekszem nem túlzásba vinni, mert nem tudom, hogy utálna e érte, vagy csak simán klisésnek tartaná ezt az egészet, így most is kicsit abbahagyom. Gyermeki tekintettel figyelem, ahogy előveszi a levelet, ahogy belekezdünk ebbe az egész új kalandba. Nem számítottam rá, hogy ilyen izgalmas talány lesz a mai feladatunk és ha még kicsit kételkedem is ennek a valósságában, végül elhatározom magamban, hogy egy próbát azért csak megér. Egy kicsit megmozgatjuk az agyunkat és meglátjuk, mire vagyunk így együtt képesek. Nem mozdulok el mellőle, újra és újra elolvasom az üzenetet, miközben igyekszem mindent memorizálni abból, amit ő mondd. Bólogatok. Végül csak megragadom a kezét és elindulok, sietősen, izgatottan, tettre készen. - Menjünk, nézzük meg a könyvtárat. Hátha a könyvben van egy újabb üzenet! Ha nincs, akkor meg gondolkodunk tovább. - Ha benne van ő is, hogy most ne gondolkodjunk itt ezen tovább, mert nincs értelme, akkor a könyvtárba igyekszünk. Szerencsére nem kell túl messzire menni, és mivel már forgattam a kezemben ezt a könyvet anno, így tudom is, hová kell mennünk pontosan. Csendesen, hogy ne zavarjunk meg senkit, a polcok közé igyekszem, de Rose kezét sem engedem el. - Itt kell lennie valahol... Dante. - Mondom ki halkan, mire az egyik polc legmagasabb szintjéről kibújik a keresett könyv és lassan Rose felé kezd el repülni. - Ez elég izgalmas... szerinted mit találhatunk majd a végén? - Szinte teljesen elfeledkeztem a kétségeimről és átadtam magam a kaland szellemének. Ha Rose megfogta a könyvet, akkor kíváncsian fordulok oda felé, hogy talál e vajon benne következő nyomot, vagy gondolkodnunk kell még a megfejtésen, mert ez nem talált... Ez nagyon izgalmas!
Vendég
Vas. Aug. 09, 2020 10:56 am
Rose & Scorpius
Az utóbbi időben elég sok minden történt. Sokminden olyan, amire még véletlenül sem gondoltam volna akár még egy - két hónappal korábban sem, nemhogy évekkel ezelőtt. Mert... ki gondolta volna, hogy pont Scorpius Malfoyjal kerülök össze? Mármint én nagyon boldog vagyok miatta, tényleg. De az is biztos, hogy ha anyáék megtudják, mi a helyzet, akkor ebből bajok lesznek. Főleg apa részéről. Még gondolni sem merek arra, hogy egy ejnyebejnyével megúszom. Vagy megússzuk, mert már nem egyedül vagyok a helyzetben. Nem, ez most nem olyan súlyú probléma, mint elfelejtettem megírni a leckémet, vagy kések az óráról, mert épp repkedhetnékem támadt előtte. Igen, ilyesmi is előfordult. Meglehetősen gyakran. De pont emiatt, szerintem lassan már fel sem veszik az ilyesmit. Azt viszont, hogy az egyszem lányuk "összeszűri a levet" az ősellenségük fiával... na nem, kizárt, hogy apa könnyen lenyelné a békát, és békejobbot ajánlana. Hjaj! Viszont most nem azért vagyunk ott, ahol, hogy azon agyaljak, mi minden történt, úgyhogy igyekszem visszatérni a témához, vagyis az üzenethez. Ő is a könyvtárra gondol, így azt hiszem, mégsem akkora hülyeség az elgondolásom, mint amennyire hirtelen tűnt számomra. Nem, akár még működhet is, mert hát mégiscsak egy könyvről van szó. És hol máshol lehetne, ha nem a társai között, a könyvtár egyik polcán csücsülve? Mondjuk ha nem úgy van, ahogy gondoljuk, akkor bajban leszünk... nem hiszem, hogy örülnének neki, ha csak úgy, találomra rákérdeznénk mindenkinél, hogy nála van-e a szóban forgó könyv. - Rendben, menjünk! Valószínűleg ott lesz, amit keresünk, csak... még nem tudom, hogy mi az, és miért is van rá szükségünk. Bólintok rá a felvetésre, hogy folytassuk a keresést a könyvtárban, ezzel együtt pedig el is indulunk. Szerencsére nem sokat kell sétálni, közel van a mágiatörténet teremhez. Hirtelen felötlik bennem az a közös beadandó a koboldlázadásokról. Hihetetlen, mennyi minden változott azóta... pedig olyan, mintha csak tegnap lett volna. Két hónap azért nem olyan hosszú idő, nem igaz? Csendben, izgatottan, kíváncsian figyelem Scorp ügyködését. Úgy tűnik, tudja, mit csinál. Na igen... nem véletlenül ő az egyik legjobb az évfolyamon. Azt hiszem, ismét megmutathatjuk, milyen jó párost is alkotunk mi ketten. Ahogy Scorp halkan kimondja Dante nevét a keresett könyv felém veszi az irányt, én pedig igyekszem elkapni, bár egy kézzel kissé nehézkes a dolog. A lelkesedésén halkan elnevetem magam. Ilyenkor érződik még, hogy mégiscsak gyerekek vagyunk még, hiába próbálunk komolyan állni az élet dolgaihoz. Van, amikor egyszerűen nem megy, nem lehet. Ez is egy ilyen helyzet. - Fogalmam sincs... minket, és a szerencsénket ismerve bármit találhatunk. Ha Dantéval és a Pokol kapujával nyitnak, akkor mi lesz még itt később? Ez tényleg izgalmas. Tényleg nem tudom, mi lesz még itt később, de unatkozni biztosan nem fogunk. Nem szokásunk. Közben elkezdem lapozgatni a könyvet. Óvatosan, mert egy igen régi példányt sikerült találni, aminek talán már nem is itt lenne a helye, hanem valahol levéltárban, vagy nem is tudom. Még megérinteni is félek, nehogy elszakadjanak a már amúgyis szakadozottnak tűnő lapjai, hát még lapozni. Nem, azt hiszem, nem venném a szívemre, ha miattam történne valami baja a könyvnek. Át is adom Scorpnak, hátha neki szerencséje lesz, és találunk valamit. Vagy bátrabb, és be meri vállalni a könyvtáros letolását az esetleges károkozás miatt. Sosem lehet tudni.
Ez az egész helyzet igen új nekem. Ugyan anno Albusszal is követtünk bizonyos nyomokat, de nem konkrét üzenetek által és nem is találtunk a legvégén semmit sem. Mondjuk, itt a Roxfortban bármi megtörténhet, ezt már megtanulhattuk az elmúlt éveink során. Nem is habozom túl sokáig, miután mindketten egyetértettünk a dolgokkal, a könyvtár felé vesszük az irányt sietős léptekkel. Kevesen vannak idebent, a csend viszont mindig átható. Imádom a régi könyvek illatát és ugyan amikor ide bejövök, mindig kísértést érzek arra, hogy bejussak a zárolt részlegre is. Sajnos még eddig sosem sikerült, pedig szerintem minden hozzám hasonló álma az, ahogy onnan a kezébe vehessen egy titkokkal teli könyvet. Hiszen mikor máskor szeretnénk több tudást szerezni, ha nem most? - Hát, majd kiderül a végén... - Jegyzem meg még a mondandójára, amikor odaérünk a könyvespolchoz, ahol Dante művei lapulnak meg. Ezek sem könnyű olvasmányok, ezt be kell vallanom, volt amit hetekig is tanulmányoztam, de nem is volt kérdés, hogy amikor megtanultam olvasni, utána milyen irányba fogok elindulni. Ezek közöttük voltak és talán ezért is vagyok kissé koravén - még ha sokszor nem is látszik -. Most pedig ahhoz képest, hogy az elején mennyi kétséggel indultam el ezen a kincskeresésen, annyira lelkesedem, hogy ettől valamilyen szinten be is pörgök. Amikor a könyv megérkezik és Rose óvatosan kezdi el lapozgatni, nem látok semmi különöset. - Igazad van. Mondjuk, remélem nem kell valami háromfejű kutyával vagy sárkányokkal megküzdeni... - Igaza van. Magunkat ismerve bármibe is belekeveredhetünk. Átveszem tőle a könyvet amikor felém nyújtja, majd az ablaknál lévő asztalhoz lépek. Leülök a székre, hogy egyensúlyban legyek és óvatosan, de kicsit gyorsabban, a pálcámmal lapozom a könyvet. - Mi lenne, ha megkeresnénk azt a részt, ahol ez az idézet van. Hátha ott... - Kár, hogy ezt a könyvet nem merjük olyan egyszerűen megrázni, mert akkor biztosan kiesne belőle az üzenet egyből és nem kellene itt időzni, fokozva a hangulatot. Persze ez nyilván direkt lett így kitalálva, már ha egyáltalán valóban itt van az üzenet. Vagy ha lesz még... - Nézd, van itt valami! - Óvatosan lapozok még egyet, ahol egy hasonló lapocska van besüllyesztve a könyvbe, mint ami az imént tartalmazta az induló üzenetünket. Vajon mit rejthet? Egy újabb nyom?
Vendég
Vas. Aug. 09, 2020 5:24 pm
Rose & Scorpius
Nem tudtam, jó ötlet lesz - e elkezdeni ezt az egész nyomkövetősdit. De jobban átgondolva miért ne... semmit nem veszíthetünk vele, ráadásul újabb élményekkel és emlékekkel gazdagodhatunk miatta. Az pedig sosem rossz ötlet. Na meg az sem utolsó szempont, hogy... engem sem kell sem noszogatni, sem a szomszédba küldeni, ha egy kis szórakozásról, hülyéskedésről van szó. Úgyhogy nem is kellett sokáig gondolkozni rajta, valahogy egyértelmű volt, hogy megpróbálkozunk vele, aztán lesz, ami lesz. A könyvtárba érve egy pillanatra elbizonytalanodok. Mi van, ha mégsem itt lesz amit keresünk, és teljesen rossz nyomon járunk? Sosem lehet tudni. Kissé bizonytalanul figyelem, ahogy Scorp begyűjti a könyvet, aztán viszont már azon ügyködünk, hogy megleljünk benne egy papírlapot. Már ha benne van egyáltalán. - Háromfejű kutyák és sárkányok? Scorp... szerintem néha túl sokat olvasol. Na meg... nem a szüleit idejét éljük már. Bolyhoska már nincs, a sárkányok meg... remélhetőleg azok sincsenek, mert én sem igazán szeretnék megküzdeni velük. Vigyorgok kissé pimaszul a fiúra, miközben azt figyelem, hogy mit ügyeskedik össze a könyvvel. Hiába, tényleg jó döntésnek tűnik, hogy átadtam neki. Ő sokkal ügyesebben bánik a lapokkal... nem értem, hogy nem fél tőle, hogy esetleg elszakadhatnak a lapok. Értetlenkedve pislogok rá, mikor megemlíti, hogy esetleg keressük ki a rejtvényben olvasható részletet. Hát... ez bajos lesz. - Nem rossz ötlet, de elég hosszú könyv ahhoz, hogy csak úgy újraolvassuk... Nem emlékszel csak úgy nagyjából, hogy hol is lehet? Nem gond, ha újra kell olvasni a könyvet, de tényleg elég hosszú, meg nehéz olvasmány ahhoz, hogy támpont nélkül, vakon nekiálljunk. Már épp nekiállnék a lapozásnak, mikor Scorp jelez, hogy talált valamit, így aztán fel is hagyok a még el sem kezdett mozdulattal, és inkább a papírra, és a fiúra figyelek. Amin egy újabb rejtvény olvasható. Nem tudom, ki találta ezt ki, de biztos nagyon okosnak gondolja magát. Csak aztán nehogy megjárjuk a végén, mert akkor megkeresem, és ő is megjárja. - Azt írja: "Gyönge fuvallat a tóba zilál, fények gyöngysora lebben. Sóhajom, árva madár - pihe, száll s elpihen édes öledben."
- Madár? Tó? Várj... lehet, hogy a tónál van a következő nyom? De lehet, ez azért túl egyértelmű.... nem tudom. Te mit gondolsz? Fordulok kíváncsian Scorp felé, hátha neki lesz valami jó ötlete. Ha mégsem, akkor legfeljebb elkezdünk keresni a tónál, aztán majd kiderül.
Gyanús pillantással tekintek felé, amolyan most ezt komolyan mondod nézéssel is egyaránt. Igazából ezt nem rossz indulatból szántam, csak csupán a saját szerencsénkre gondolva, bármi IS megtörténhet és nem lehet kizárni ilyen durva eshetőségeket sem. Azért amikor kicsit belemerül a mesébe, és a Bolyhoska nevű háromfejű kutyára céloz, meghökkenek. - Miért, komolyan volt itt egy három fejű kutya? És Bolyhoska volt a neve? - Erről nem tudtam. Persze az én szüleim kevesebb dolgot meséltek nekem, mint talán Rose-nak az övéi, hiszen... apám nem arról volt híres, hogy ilyen kalandokba belekeveredett. Na meg amúgy is, biztos vagyok benne, hogy azért sem avattak be, hogy én semmiképp sem kezdjek el kutatni ilyen dolgok iránt. - Amúgy, biztosan vannak még sárkányok, csak gondolom nem a környéken. Hacsak nem keveredik ide egy valahogyan. Persze erre kicsi az esély, úgyhogy azt hiszem nem kell aggódnunk. Talán... - Sejtelmesen tekintek ismét rá, de végül elmosolyodom és tovább ügyeskedem a könyvvel. Óvatosan lendítem a kezem egyik oldal után a másik felé. - Hát, nagyjából csak. - Van egy varázslat, amivel előre lehet lapozni oda, amire épp az ember gondol, de most hiába agyalok rajta, egy istenért sem jut eszembe. Pedig milyen jó lett volna! Nem kellene itt fél óráig lapozgatni. Persze ez sem olyan rossz ám, mert közben beszélgetünk és egyre csak fokozódnak az izgalmak. Végül csak kifizetődik az okoskodásunk és a munkám a lapozgatással - már a csuklóm épp kezdett elzsibbadni -, és megtaláljuk a következő üzenetet. Ahogy Rose azonnal elveszi és elkezdi olvasni, én annyira koncentrálok, talán még soha. Figyelmesen összpontosítok minden egyes szóra, és keresem benne a kulcsot, ami a következő helyszínre vezethet bennünket. - Madár és tó... igen, a tópart, ez nem kétséges. De ez most még inkább tű lesz a szénakazalban. - Fintorodom el kicsit, aztán felállok és odalépek Rose mellé, hogy újra elolvassam az üzenetet. - A tóba nem lehet belemenni, úgyhogy azt talán kizárhatjuk, hogy ott lenne a következő nyom... esetleg valami madárfészek vagy madáretető van odakinn? Nem emlékszem... - Hirtelen elveszítettem a fonalat, de próba szerencse, hátha látunk valamit, ami esélyt adna a következő utasítás feltárására.
Vendég
Vas. Aug. 09, 2020 10:04 pm
Rose & Scorpius
"- Igen, ezt most naagyon komolyan mondom. És mégsem. Nyugi már, csak viccelek!" Üzenem tekintetemmel az ő furcsálló pillantására válaszul. Fura, de mégis jó érzés, hogy már egész jól tudok olvasni az arckifejezéseiből és a tekintetéből. Minden nappal egyre jobban ismerjük egymást, és ez jó. Ugyanakkor bennem van egy olyan megnevezhetetlen érzés vagy gondolat, hogy mi van, ha egyszer túl sok leszek neki? Vagy elege lesz belőlem, rámun és egyedül maradok? Igyekszem nem gondolni rá, de néha még mindig befurakszik a gondolataim közé. Azt hiszem, szerencsém van, hogy Scorp nem legilimentor, különben lenne mit megmagyaráznom. Na nem mintha most nem lenne elég. - Hát... aha, volt. Legalábbis anyáék ezt mesélték, még régebben. Azt mondjuk nem tudom, hogy tényleg volt - e, vagy csak kitalálták, hogy legyen mit mesélniük Hugonak és nekem. Néha eszembejut, hogy meg kéne kérdezni őket, aztán végül mindig elvetem az ötletet. Vonom meg a vállam a magyarázatom végén. Mondjuk valószínűleg kicsiként nagyon élveztem ezeket a meséket, de azért lehet, nem ártana biztosítani a kicsiket, hogy nem, nem volt ilyen állat, csak kitalálták. Legalábbis remélem. Na, mindegy. A sárkányok említésére viszont csak elmosolyodok és megrázom a fejem. Javíthatatlan... - Nem tudhatjuk biztosra, hogy nincsenek a környéken sárkányok. A valahogyan idekeveredésről meg csak annyit, hogy... hahó! Weasley vagyok, a családunkban pedig akadt, és akad még mindig pár sárkányimádó, úgyhogy... elég, ha szólunk Dominak, és szerintem ezer örömmel, készségesen segít keresni egyet, ha erre lenne szükségünk. De nyugi, nem tervezek semmiféle sárkánykeresést vagy vadászatot. Igyekszem megnyugtatni, hogy tényleg nem tervezek semmi ilyesmit. Mármint... nálunk sosem lehet tudni, de ennyire még én sem vagyok öngyilkos hajlamú, úgyhogy efelől nyugodt lehet szegény. A feltételezéssel, miszerint valószínűleg a tópart lesz a következő helyszínünk, de gyakorlatilag nem mondtak semmit, és olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban sajnos egyet kell értenem. Tényleg nem könnyítik meg a dolgunkat, de annyi baj legyen, majd valahogy megoldjuk. - Madárfészek vagy madáretető... nem rémlik. A bagolyház van, ami madarakkal kapcsolatos, de az meg nem ott van. Na meg... miért dugna el bárki bármit is a bagolyházban? Főleg ha azt akarja, hogy meg is találják az elrejtett dolgot. Márpedig valószínűleg azt akarja az illető. Szóval... nem tudom. De az udvaron, valamelyik fán mintha láttam volna valami etetőfélét. Bár nem tó, de a madár rész stimmel... Talán csak üres okoskodás, de mivel nincs nyomunk, így minden fűszálba igyekszem belekapaszkodni, amiben csak tudok. Aztán ki tudja? Lehet, az egyik még meg is tart. Sosem lehet tudni.
Pimasz mosollyal pillantok a hasonló arckifejezésére. Már egészen jól belelátunk a másikba, ugyan még nem olyan rég kezdtünk bele ebbe a kapcsolatba, de szerintem ez is a sors egyik tökéletes terve lehetett. Nincsenek ilyen nagy véletlenek, ezt a mai napig esküszöm. Amikor először megláttam őt a vonaton, nyomban beleszerettem. Aztán most, négy évvel később végre történt is valami, és ő is belátta, ennek így kell lennie. Néha örülnék annak, ha belelátnék a fejébe ugyan, de abban semmi izgalmas nem lenne. Semmi kihívás. Pedig ő aztán maga a kihívás. - Hú, ez menő. Megnéztem volna. Biztosan félelmetes lehetett, de azért megnéztem volna... jó messziről. - Magamat ismerve nem tudnék hirtelen mit lépni egy ilyen lény ellen, de ki tudja, stresszhelyzetben lehet magam is meglepődnék. - Egyszer amúgy megnéznék egy igazi sárkányt. De azt is csak jó messziről. - Teszem még hozzá kicsit lehajtott fejjel. Nem vagyok egy túl bátor egyéniség, sokszor inkább nevezném magam meggondolatlannak, de hát valakinek ilyennek is kell lennie, nem? Ezt sosem titkoltam. Persze vannak pillanatok, amikor érzem magamban azt az erőt, azt a bátorságot amit talán egy igazi Griffendéles is érezhet... aztán elmúlik és átveszi valami más a helyét. - Csodálom azokat az embereket, akik ilyen bátran odaállnak egy sárkány elé, például. - Sokat olvastam kiskoromban toronyba bezárt hercegnőkről akiket sárkányok őriztek és mindig megpróbáltam magam beleképzelni a szőke herceg szerepébe, a páncélos lovagéba aki megmenti őket... Hát nálunk tutibiztos ez fordítva lenne. Szerencsére elterelődik a figyelmem erről a témáról és visszatérünk az elmélkedéshez valamint az elemzéshez. Végighallgatom Rose diskurálását is és valahogy megihlet az, amit mond. Csak egy pillanatnyi gondolat, egy pillanatnyi fellángolás, ami nem biztos, hogy értelmes is. Ki tudja? - És mi van akkor ha igazad van? Mármint a bagolyházzal kapcsolatban? Az egy torony, onnan szuper kilátás van a tóra és hát... miért ne? - Mindig ügyesen kerestem a logikát ezekben a versekben, most pedig ez egy próbatétel, hogy a mi életünkhöz állítsuk be a nézőpontokat. - Szerinted ez nagy badarság? Mit gondolsz? Elmehetnénk mindkét helyre, igazából az időnk kiadja, aztán majd lesz ami lesz. Ettől pontosabban úgysem tudjuk meghatározni a helyszínt... - Felcsillan a szemem ahogy indulásra készen elteszem a pálcám és a Dante könyvet is visszaengedem a saját polcára.
Vendég
Hétf. Aug. 10, 2020 10:58 am
Rose & Scorpius
Engem sem kell félteni, ha valami csínytevésről, szórakozásról van szó... szinte biztos, hogy én is benne vagyok. Ha nem is feltétlenül ötletgazdaként, de résztvevőként biztos. De Weasleyként ebben semmi furcsát nem látok. És úgy látom, mostanra azért Scorp is megszokta, hogy velem majdhogynem együttjár a galiba is. Vagy legalábbis a galiba lehetősége. Volt rá ideje bőven, négy év mégiscsak négy év. Ezalatt rengeteg minden történt... van, amiket mi idéztünk elő, mások akaratunktól függetlenül alakultak úgy, ahogy. De ez így van jól. Azért nem tagadom, párszor én is szerettem volna csak távolról szemlélni az eseményeket... mint ahogy Scorp a háromfejű kutyát. Hát... nem hibáztatom érte, az biztos. - Azt elhiszem! Messziről én is megnéztem volna... de azt hiszem, azért annyira mégsem vágyom a bajokra, mint anyáék annak idején. Mondjuk nekünk is megvannak a magunk kalandjai, nem igaz? Mosolygok rá vidáman. Nem, mi sem panaszkodhatunk, hogy unalmas lenne az életünk. Mindig történik valami, és mi sem tagadhatjuk meg magunkat és a családunkat, valahogy mindig belekeveredünk a dolgokba. A sárkányos megjegyzésre elnevetem magam és megölelem a fiút. Ugyan még mindig új ez az egész, és nem tudom, mikor fogom egyáltalán megszokni, hogy bármikor képes zavarba hozni - és még csak azt sem tudom megmondani, hogy direkt csinálja - e, vagy csak spontán dobálja a bókokat -, de tudom, hogy igazi romantikus alkat, és bármit megtenne, ha arról van szó, hogy meg kell védenie engem. Erről pár nappal ezelőtt is bizonyságot tett. Csak nem értem, miért nem tudja megérteni, hogy nem kell megvédenie, és főleg nem akkor, ha ez azt jelenti, hogy összetöreti magát. Azt hiszem, ezzel kapcsolatban sosem fogunk tudni zöld ágra vergődni. - Micsodaaa?? Te? Jó messziről megnézni a sárkányt? Pedig én azt hittem, értem simán megküzdenél vele! Vagy mégsem vagyok olyan fontos? Ejnye... szörnyűség! Pislogok fel rá értetlenkedve és kissé sértődött arckifejezéssel, de aztán nevetve temetem arcomat a mellkasába, úgyhogy ő is érezheti, hogy csak húzom az agyát, egyáltalán nem gondolom komolyan. Ezért is terelem el gyorsan a témát a nyomkövetés felé. - Végülis igen, ez jogos. Megpróbálhatjuk a bagolyházat is... az magas, magasról messzebbre ellátunk, hátha találunk valamit. Sose lehet tudni. Aztán megnézzük a tó környékét, biztos ami biztos... lehet, hogy csak elkerülte valami a figyelmünket, annyira a madarakra koncentrálunk. Szóval... akkor irány a bagolyház! Mondom ki végül a döntést, majd ha a Dante kötet visszaereszkedik a helyére, akkor akár indulhatunk is. Már engem is kezd magával ragadni a helyzet rejtelmessége. Kíváncsi vagyok, mit is találunk majd az út végén.... meg persze arra is, hogy egyáltalán hol is van a vége tulajdonképpen.
Mosolyogva hallgatom végig Rose mondandóját a háromfejű kutyáról és a családjáról. Persze ezek a dolgok nagyon érdekesek és hősként tekintünk ilyenkor az emberekre, akik ezeket a dolgokat átélték és véghezvitték, de egészen más szemszögből nézve, például beleképzelve magunkat a helyükbe, már mindjárt nem tűnik annyira jó bulinak. - Hát, nem mondhatjuk, hogy unalmas az életünk, az tuti! - Nevetem el magam kicsit. Annyi mindent történt velünk és hát minket is mindig megtalál a baj tényleg... nem nagyon kell keresnünk a galibát és ez az utóbbi három évemre is igaz, amikor is Albusszal annyi mindenbe belekeveredtünk, hogy azt megjegyezni sem lehetett minden esetben. Voltak olyan alkalmak amiket megismételnék szívesen, de akad pár olyan is, amire inkább rettegéssel gondolok vissza. Jól esik az ölelése és ha tehetem, kicsit magam mellett is tartom őt, kezemet a derekán megpihentetve. Még bizonytalan vagyok ezekben a kapcsolati dolgokban, és ahogy tudom ő is, de erről-arról azért már van fogalmam és szívesen kísérletezem is, persze bizonyos határokon belül. Még kevés ideje vagyunk együtt ahhoz, hogy be merjek vállalni erősebb dolgokat és előtte Rose-t is szeretném jobban kiismerni, mert nem akarok olyan lépést tenni, semmilyen dologban, ami aztán a kapcsolatunk esetleges végét jelentené. - Héé, még szép, hogy érted megpróbálnék vele megküzdeni! - Forgatom meg a szemeimet miközben kicsit magam felé fordítom és amikor a feje a mellkasomba fúródik, kezemmel megsimítom a haját. - De az lehet, előfordulhat... hogy a végén neked is bele kellene avatkoznod a helyzetbe. - Köszörülöm meg kicsit a torkomat, kínos arckifejezéssel pillogok rá, majd végül elnevetem magam. Valóban nem vagyok egy nagy mágus, talán még van esélyem, de hamarabb győzök az elmével, mint sem erővel és pálcával. Persze rajta vagyok az ügyön, mint azt a múltkor is megbeszéltük a gyengélkedőn Rose-val és mindent meg is fogok tenni azért, hogy majd erősebb legyek és fejlődjek, de ehhez is idő kell... Remélem, a nagynéném is segít majd benne ahogy ígérte. Végül csak visszatérünk az izgatottság és a logika irányába, én pedig totál felpörgök ennek a rejtvénynek az értelmezésére, ami amúgy tök meglepő, mert még néhány perccel ezelőtt, amikor belekezdtünk ebbe a kutatásba, elég sok kételyem volt a dologgal kapcsolatban. Most, hogy megtaláltuk a második nyomot, kezd kicsit izgalmasabbá válni a helyzet és végül is mit veszíthetünk? Maximum kalandozunk egy jót kettesben, ami amúgy meg ránk fér... és reméljük, hogy ez a dolog nem fog balul elsülni most az egyszer. - Szuper, akkor menjünk. Kíváncsi vagyok, hol találjuk meg a következőt. Vagy a kincset. Vagy akármit is. - Kézen fogom és a bagolyház felé veszem az irányt. Egy kicsit több séta vár most ránk, de nem bánom, mert legalább addig is tudunk diskurálni. - A bagolyház talán leszűkíthetőbb, a tópart nagyon tágas lenne egy ilyen rejtvényhez. Hacsak nem valami fára kifüggesztett üzenetet kell keresnünk vagy ilyesmi. Nem? Ilyenkor tök rossz, hogy nem tudunk belelátni az alkotó fejébe. - Természetesen ha tehetném, egyből a könnyű utat választanám, de most nem lehet. Aztán meg még a végén kiderül, hogy tök jók vagyunk így együtt az ilyen helyzetekben is és mindent elsőre felfedezünk. Meglátjuk, mit hoz a következő helyszín számunkra!
Vendég
Csüt. Aug. 20, 2020 12:09 pm
Rose & Scorpius
Vigyorogva csóválom a fejem Scorp szavai hallatán. Nem, egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy hú, de rengeteget unatkoznánk. De azt hiszem, ez pontosan így van jól. A magam részéről annyit mondhatok, hogy bár igyekszem jó kislány lenni, és betartani a szabályokat, azért Weasleyként sem hazudtolom meg magam és a családunk nevét. Azt hiszem, nem is én lennék, ha nem keverednék folyton valami galibába... még ha néha akaratlanul is teszem azt. Egy ideig némán simulok az ölelésébe, és hallgatom a méltatlankodását, magyarázkodását, hogy hát persze, hogy értem megpróbálna szembeszállni a sárkánnyal... csak aztán lehet, hogy a végén nekem is bele kell avatkoznom a dologba. - Na szép! Milyen szőke herceg vagy te? Nem, még mindig nem tudom, hol van a határ... pedig ideje lenne megtanulni végre, még mielőtt akkor is járatnám a számat, mikor egyébként komoly dolgokról lenne szó. Szerencsére ha tényleg komoly a dolog, akkor tudom, mit kell tennem, és nem beszélek összevissza mindenfélét. Legalábbis legtöbbször. Most viszont igyekszem inkább a rejtvényre koncentrálni, mert látom, Scorp is belelkesedett tőle. Én pedig nem szeretnék lemaradni tőle, ha már egyszer négy éve folyamatosan fej fej mellett végzünk év végén. Ezen nem most tervezek változtatni. - A tópart tényleg elég nagy terület ahhoz, hogy ilyesmiket el lehetne rejteni. Vagyis el lehet, csak aztán fene se tudja, meddig kereshetjük, mire megtaláljuk. Már ha megtaláljuk egyáltalán. Szóval igen, valószínűleg jó nyomon jársz, és tényleg a bagolyházban kell keresnünk. Vagy a bagolyház környékén... de valahol ott. De ott nem tudom, mit találhatnánk... baglyokon és bagolyürüléken kívül. Nem hinném, hogy azt akarják összeszedetni velünk. Magyarázom gondolatmenetemet már a bagolyház felé menet. Nem tudom, mit is kellene keresnünk. Lehet, félreértelmeztük a feladványt.... pedig elég egyértelműnek tűnt, azokat meg nem igazán lehet félreérteni. Hát, majd meglátjuk, mire jutunk.
Fiatalság bolondság. Talán így lehetne minket sokszor a legegyszerűbben jellemezni. Mindenre kíváncsiak vagyunk, minden érdekes és mindent fel akarunk fedezni. Ez szerintem teljesen jó így. Hiszen még most vagyunk apróságok, most vagyunk életünk legizgalmasabb időszakában, ezt pedig annyira ki kell használnunk amennyire csak esélyünk van rá. A Roxfort számos olyan dologra megtanít bennünket, amit egyébként talán máshol nem kaphatnánk meg én pedig őszintén hálás lehetek az életnek, hogy ilyen családba születtem. Még ha ez a família valójában nem is a legtökéletesebb. Nem veszem rossz néven egyáltalán amit mond, sőt, inkább még nevetek is kicsit ezen a szőke herceges, sárkányos dolgon. Tökéletesen tisztában vagyok a képességeimmel és ezt sosem tagadtam senki előtt. - Hát, a te szőke herceged ilyen. - Tudja ő is, hogy a jövőben igyekszem majd képezni magam, hogy jobb és jobb lehessek, de ez mind idő kérdése. Persze tudom, hogy ha nem lennék ennyire gyáva néha, akkor többre is képes lennék, de erre még valahol legbelül kell rájönnöm és Rose valamint a nagynéném is nagy segítség lesz ebben a kérdésben a későbbiekben. Még nem beszéltem neki Meissáról, sem a terveinkről, egyelőre megvárom, hogy mi fog ebből az egészből kisülni és majd utána beszámolok Rose-nak mindenről. Még kicsit nekem is új ez az egész helyzet. Úgy a család és az edzések is. Minden. A bagolyház felé igyekezve még erősen diskurálunk a nálunk lévő üzenet jelentésén. Nem tudom biztosra, hogy jó nyomon járunk e, de idő kérdése és ki fogjuk deríteni. Hosszú még ez a nap és biztos vagyok abban, hogyha itt megragadunk, akkor sem fogunk csüggedni. Egyébként meg egyikünket sem arról ismerik, hogy feladnánk. Úgyhogy ez miatt nem aggódom. - Hát, nem tudom. Szoktak ott lenni dobozok is amibe a bagolynasikat tárolják, de majd meglátjuk, hogy mi lesz. - Mondom neki lelkesen, miközben már a lépcsőket rójuk felfelé. Nem lassulok, még mindig izgatottan állok neki ennek az egésznek és minél előbb oda akarok érni, hogy megnézzük, mi vár ránk. Ahogy az ajtóba érünk, udvariasan előre engedem Rose-t, majd körülnézek a baglyok labirintusában. A madarak szaga sosem volt a kedvencem, mindig igyekeztem elkerülni ezt a helyet, ha lehetett, így most is egy fintorral kezdem az egész nyomozós ügyet. - Az biztos, hogy nem lett jobb illat idebent. - Tekintek szemem sarkából Rose-ra. - Hol kezdjük? Szerinted ha megpróbálkoznánk egy invito-val, nem kerülne elő a papír? - Próbálok valami egyszerű és gyors megoldást találni a problémára. Kíváncsi vagyok Rose mit gondol erről, így nem kezdek nagyon bele semmibe a nézelődésen kívül, megvárom, még válaszol.
Vendég
Vas. Aug. 23, 2020 5:48 pm
Rose & Scorpius
Nem tudom, miért, de mostanában még a megszokottnál is több hülyeségbe és kalamajkába kerülök bele, mint eddig bármikor. Hogy ennek bármi köze is lenne a Scorppal való kapcsolatnak? Áááá, ki van zárva, mert nem tudom. Na jó... komolyra fordítva a szót valószínűleg igen. Mostanában valahogy minden szál hozzá vezet. Be kell vallanom, az elején kicsit zavaró volt ez az egész, mert nem tudtam hová tenni magamban a helyzetet, de... egyszer fiatal az ember. Ráadásul ismerem magunkat annyira, hogy nemcsak a tanulásnál tesszük oda magunkat, hanem minden más kérdésnél is. Akkor pedig nem lesz semmi gond. Azt hiszem. Csendben hallgatom Scorpot, bár a szőke herceges megjegyzést inkább elengedem a fülem mellett, még mielőtt újra mondanék valami olyat, amit esetleg bántásnak értelmezhet. Mondjuk remélhetőleg tudja, hogy nem bántanám, szándékosan biztosan nem. Ismerjük már egymást annyira, hogy tudja, csak ugratom. Persze, tudom, hogy az a terve, hogy megerősödik, és igyekszik nem állandóan rám támaszkodni, ha gondja akad... bár én mindig mondom neki, hogy itt vagyok, rám számíthat. Mindig. A bagolyház felé igyekszünk megbeszélni a rejtvény megoldását, én pedig egyre inkább elbizonytalanodom az ötletemet illetően. Mi van, ha Scorpnak igaza van, és nem is ott keressük a megoldást, ahol kellene? Nem tudom. Lehet, hogy tényleg túl egyszerű az egész, és csak mi bonyolítjuk túl, mert mindenre gondolunk, csak a legkézenfekvőbb lehetőségre nem. Nevezetesen arra, hogy a bagolycsemegés dobozkákba rejthették a rejtély megoldásához vezető következő nyomot. Vagy épp valamelyik szárnyasra erősítették, mint ahogy a leveleket szokták. - Lehet, hogy igazad van, és a csemegés dobozokban, vagy körülöttük kell folytatnunk a keresést. De... talán elmentünk valami mellett. Mi az, amit egészen biztosan találunk a bagolyházban? Naná, hogy a szárnyasok! Szóval: mi van akkor, ha nem is lent kell keresgélnünk? Mi van, ha az egyik szárnyason van a következő üzenet, benne a további teendőkkel? Adom elő az elméletemet, de rögtön utána megint befogom a számat, és engedem Scorpot is szóhoz jutni, mégiscsak közös kaland ez, vagy mi a szösz. Az invitos ötlete pedig még használhat is... egy próbát legalábbis biztosan megér a dolog. - Invito! Veszem elő zsebemből a pálcámat, hogy aztán egy halk varázsigével remélhetőleg magunkhoz hívjam a keresett pergamendarabot. Ha a varázslat sikeres, akkor a papír hamarosan a kezünkben landol, ha viszont mégsem jön össze, akkor kénytelenek vagyunk a hagyományos, de hosszabb úton próbálkozni.
The member 'Rose Granger - Weasley' has done the following action : Dobókocka
'Kocka' :
Vendég
Kedd Aug. 25, 2020 5:54 pm
Scorpius & Rose
Sok ötletet felvetünk, és én csak reménykedhetem abban, hogy mire odaérünk a célunkhoz, az elejét nem fogjuk elfelejteni annak, amikről beszéltünk. Belőlem már kitört ez a bizonytalanság és átváltott egy izgatottságba és némi izgalomba, ami tökéletesen tükrözi a jelenlegi hangulatomat is. Örülök neki mindenképp, bármi is fog történni, hogy ketten együtt töltjük a napot és gondolkodunk, meg azt tesszük, amihez amúgy épp a legjobban értünk. Ez menő. Ebből is látszik, hogy olyan jól összeillünk, persze ezt nem mondom konkrétan ki. - Hát, simán. Bármi elképzelhető. Mert azért ez mindenképp egy nehéz rész. De talán ezek után már csak könnyebb jön. Vagy egy könnyű, egy nehéz... egyszer csak vége lesz. - Mosolygok rá biztatóan. A hangomon is hallatszik, hogy ezt most nem azért mondom, mert minél előbb abba akarom hagyni a keresést, hanem mert izgat, mit fogunk majd találni. Igazából most már egyre inkább. Aztán ki tudja, lehet, csak valami különleges Csokibéka kártya lesz vagy valami édesség vagy nem is tudom... Ahogy beérünk és körülnézek, mindenhol csak madarakat, ürüléket, tollakat, szalmát és ilyen dolgokat látok. Semmi mást. Persze egy-egy madár jól eltakarja a lábára erősített üzenetet vagy épp a csőrében lévővel a fal felé fordul, de mindenképp meg kell próbálnunk, hogy valahogy könnyíthetünk e a helyzetünkön. Rose a kezébe is veszi az irányítást, éééés... - A fenébe! Ez nem jött össze. Akkor, szerintem induljunk el felfelé, hátha látunk valamit ami nekünk van címezve. Mit szólsz, ha az egyik oldalt te nézed, a másikat pedig én? Az úgy gyorsabb. Szerinted keressünk valami konkrétumot? Mármint oké, hogy hasonló a pergamen amire írták, de valami egyedit...? Hogy is volt a szöveg? - Lehet, hogy csak az olyan ablakoknál lévő baglyokat kell néznünk, ami a tóra néz. Vagy valami hasonló. Ha ezt megbeszéltük és dűlőre jutottunk, akkor azért lassan nekiállok, hogy minél előbb szabaduljunk ebből a szagból.
Vendég
Kedd Aug. 25, 2020 7:44 pm
Rose & Scorpius
- Persze, értem én! Ez elég hullámvasutas helyzet, ami azt illeti. De eddig is voltak olyan helyzetek, amikkel nehéz dolgunk volt, és megoldottuk. Ezt is meg fogjuk oldani. Legfeljebb több időbe telik majd. Nem tudom, mit találunk majd a keresés végén, de annyi biztos, hogy nem is feltétlenül a végeredmény számít... maga az út a lényeg. Na meg persze az, hogy közben is együtt lehetünk. Fogalmam sincs, hogy én nem koncentráltam eléggé, vagy valami más lehetett a probléma, mindenesetre a varázslat sajnálatos módon nem sikerült, így kénytelenek leszünk a hagyományos módon megkörnyékezni a szárnyasokat. Na meg persze a leveleket, mert valószínűleg köztük lesz a keresett nyom is. Persze ha jól okoskodtunk, és nem megint totálisan másfelé kellett volna menni, mint ahogy tettük. Majd kiderül. Mert mi nem adjuk fel, annyi biztos... nem arról vagyunk híresek. Leginkább a nagy eszünkről meg a családunkról. Amit most valahogy nem igazán használunk... vagy épp nem arra, amire kéne. Mármint az eszünket, nem a családunkat. De annyi legalább mellettünk szól, hogy legalább gondolkozunk, és nem hűbelebalázs módjára fejjel megyünk a falnak. Oké, Scorp emlegette már ezt a megoldást is, de ha nem muszáj, akkor inkább nem próbálkoznék meg vele. Meg neki se hagynám. Akkor sem, ha utána valószínűleg tudnék rajta segíteni. De most miért csináljunk plusz munkát, ha egyszer ki lehet védeni a bajt? - Oké, ez jó ötlet! Ketten gyorsabban végzünk a terület átkutatásával, ráadásul nagyobb esélyünk lesz megtalálni a nyomot. Nem tudom, mit is keresünk, úgyhogy szerintem az lesz a legjobb, ha minden olyasmire odafigyelünk, ami csak egy kicsit is gyanús lehet. Már persze a papíron kívül. Abból viszont lehet itt pár... Adok igazat Scorpnak, és máris indulok jobbra, ő pedig akkor kizárásos alapon baloldalt kell kutakodjon. Hátha tényleg szerencsével járunk. Bár elég sok szárnyast végig kell nézzünk... na nem baj. Próba szerencse alapon odalépek az egyikhez, hátha hozzá van rögzítve a nyom, de se a lábán, sem pedig a csőrében nem találok semmit, így már lépek is tovább a következőhöz. Ennek a lábához van erősítve valami, úgyhogy óvatosan megkörnyékezem, nehogy megijesszem és elrepüljön, majd ha sikerült becserkészni, akkor leszedem a lábára erősített pergament, a madarat pedig útjára engedem. Amint kigöngyölítem a papírt rögtön látom, hogy ez bizony a talány egy következő állomása lesz. - Megvan! Itt az újabb rejtvény! Lóbálom izgatott mosollyal a fiú felé, hogy jöjjön ide hozzám. Ha ez megtörtént, akkor immár mindketten a papír felé hajolunk, úgy olvassuk, és próbáljuk megfejteni a rajta lévő szöveget. "Madárka sír, madárka örül, míg a piros gerendái közül néz a hatalmas -
Küldd néki töretlen álmodat, míg magad vagy a vadász, meg a vad, nem szűnhet kerge futásod. Győznöd se lehet, veszned se szabad: a hályogos sűrűség alatt vermed hasztalan ásod."
- Mégis mi lehet ez? Az a baj, hogy most még csak ötletem sincs... úgyhogy ezzel valószínűleg nem haladunk olyan gyorsan, mint az előzőekkel. Nézek bocsánatkérően a fiúra, de azért igyekszem kitalálni valami okosságot, hogy ne csak ő dolgozzon az előrejutásunkért. Az nem lenne igazságos.
Óriási mosollyal az arcomon értek egyet Rose mondandójával. Örülök neki, hogy ő is így gondolja és ugyan tudom, hogy mindkettőnket érdekel a cél, a vég, de számít jobban az, hogy együtt vágtunk neki ennek az útnak. Ez jó csapatépítés és nekünk pedig még azért, hogy kiismerjük egymást, igazán szükségünk lesz erre a dologra. Ezt nem is tagadom. A varázslata ugyan nem sikerül, de nem keseredem el, egyből a következő lehetőséget igyekszem feltárni előttünk. Rose is bele megy, végighallgatom a mondandóját, majd utána szinte egyből neki is vágunk a keresésnek. - Na lássuk akkor... - Nem igazán kedvelem az ismeretlen madarakat, de most nincs más választásom, óvatosan közeledve feléjük próbálom megtalálni a következő nyomot. Szépen belekukkantok minden fészekbe, minden ablakba, és amikor Rose felkiált, hogy megvan a nyom, akkor épp egy madár lábára erősített üzeneten lévő nevet igyekszem elolvasni, de miután a madár is rájön, hogy az nem az enyém, hamar az ujjamra koppint a csőrével, és sikerül is neki kicsit felsértenie azt. - Áucs. Buta madár. - Mérges tekintettel pillantok rá, majd inkább lemegyek a bagolyház aljába és közben egy zsepit túrok elő a zsebemből, amibe bebugyolálom a sérülésemet. Persze örülök neki, hogy megtalálta a következőt, és nem is titkolva a kíváncsiságomat, egyből odalépek hozzá, majd olvasni kezdem az üzenetet. - Húhm, hát, ez már kezd bonyolódni, tényleg. - Húzom el kicsit a számat miközben egyetértően tekintek a lány felé. Aztán vissza a szöveghez és vagy háromszor újra és újra elolvasom azt. - Próbáljunk meg kivenni belőle egy részt, amiből el tudunk indulni. - Igyekszem optimista maradni és törni a fejemet a rejtvényen. Olyan jó lenne, ha tudnánk ilyenkor, hogy a költő mire is gondolt! Mennyire nagy előny lenne... vagy legalább némi plusz infó. Persze, nem véletlen nyilván, hogy így találták ezt. - Hát gondolkodjunk. Mire gondolhat... vadász és a vad... győznöd se lehet, vesztened se szabad... - Hangosan elmélkedem most. - Mire tudnánk ezt itt ráhúzni? Valami versenyre gondol vagy ilyesmi? Vagy már túlgondoltam? - Hirtelen a kviddics jut eszembe, de lehet, hogy ez csak egy halovány gondolatfoszlány, fogalmam sincs, honnan...
Vendég
Hétf. Szept. 14, 2020 7:08 pm
Rose & Scorpius
Én magam sem igazán hiszem el, de végül csak sikerül megtalálni a következő nyomot. Pedig azt hittem, hogy majd biztosan jó sokáig kell majd próbálkoznunk. Mert hát miért is sikerülne elsőre? Végtére is egyre nehezebb és nehezebb feladványokat kapunk, természetes, hogy nem lesz könnyű. Most mégis egészen gyorsan megtaláltuk a nyomot. Csendben figyelem, ahogy Scorp igyekszik keresgélni a madarak körül, csak épp ez nem igazán tetszik a szárnyasoknak, és az egyik valószínűleg bele is kapott a fiú ujjába. Legalábbis a zsebkendő látványából erre tudok következtetni. -Azért nem kell ennyire sietni. Figyelj oda, mert amúgyis elég sokat sérülsz, nem szeretném, ha még többet sérülnél le miattam. Egy apró, halvány mosollyal ajkaimon figyelem, ahogy odasiet hozzám, mikor jelzek, megvan a következő nyom, és együtt megpróbálunk zöld ágra vergődni vele. -Megpróbálhatunk kivenni belőle egy részt, de ezek általában úgy vannak összerakva, hogy szinte biztos, hogy csak az egészet olvasva lesz értelmes. Viszont ez már most nem az, szóval... nem tudom, mit érünk el vele. Tényleg fogalmam sincs, mit tudunk kihozni ebből az egészből, mert már bonyolódik... viszont így is nézek egyet, mikor felveti a kviddicses ötletet. Végülis nem rossz ötlet, simán lehet arra gondolni... aztán persze kérdés, hogy találunk-e ott valamit. Bár... sosem lehet tudni. -Nem, nem hiszem, hogy túlgondoltad volna. Igazából tényleg asszociálhatunk a kviddicsre, meg a versenyre, és ki tudja? Lehet, hogy még jó nyomon is leszünk. Derül fel az arcom egy pillanatra, hogy aztán kíváncsi, érdeklődő tekintettel forduljak vissza Scorphoz, várva, hogy ő mit szól hozzá. Ha nincs több hozzáfűznivaló, akkor akár indulhatunk is tovább... nem biztos, hogy a baglyok annyira díjazzák az ittlétünket.
Örülök neki, hogy ilyen jó csapat vagyunk és szinte elsőre sikerül a következő nyomot is megtalálnunk. Érdekes, hogy milyen könnyen megy a közös munka, pedig régen mennyire ellene voltunk egymásnak és riválisként kezeltük a másikat... Persze tökre örülök neki, hogy ennek már vége és végre kamatoztatjuk a tudásunkat és nem rossz dolgokra használjuk. - Ez semmiség, nem kedvelnek a baglyok valamiért. - Húzom el a szám. Az évek alatt annyiszor megcsípett a saját baglyunk is, hogy azt meg nem tudom számolni. A zsepit még néhány percig szorongatom az ujjamon, de utána le is vehetem, mert már eláll a vérzés, a csípés helye pedig csak egy picike kis vágásnak tűnik, nem verem nagy dobra. Sokkal jobban érdekel az, hogy a következő nyom mit takar és már izgatottan indulnék tovább a következő keresésére. Ami jó lenne, ha már a kincs lenne, vagy amit a végén találunk, nem tudom. - Lehetséges. - Olvasom el újra és újra az idézetet, miközben a fogaskerekeim maximumon forognak az agyamban. Idő közben eszembe jut, hogy a táskámba tettem el egy kis csokis kekszet, így azt elő is szedem mert már jól esne valami kis muníció. Megkínálom vele Rose-t először, majd veszek belőle én is, és majszolni kezdem, miközben elmélkedünk a feladványon. Nekem eszembe jut valami, Rose pedig megerősíti, hogy nem gondoltam túl, így feldob ez az egész. - Szuper! Akkor szerintem induljunk is, ha nem találunk semmit, akkor maximum tovább agyalunk, mire lehet még gondolni ebből. Jól el fogunk fáradni a végére, ha még sok lesz, bejárjuk az egész Roxfortot! - Nevetek fel, de örülök ennek a napnak, mert az egészet Rose mellett tölthetem és még izgalmas is, legalább jobban megismerjük - kiismerjük egymást. Szabad kezemmel megfogom az övét és lassan vágok neki a következő ösvényünknek. A baglyok a keksz láttán úgyis támadópozícióba álltak, még időbe eljöttünk onnan...
Vendég
Kedd Szept. 29, 2020 7:00 pm
Rose & Scorpius
Furcsa, hogy akár percek alatt mennyit tudnak változni a dolgok és az emberek... és akkor arról inkább ne is beszéljünk, hogy évek alatt mennyi minden is változhat, mert a végén napestig sorolhatnánk. Lényeg az, hogy a Scorp és köztem lévő "nem beszélek veled"ből szép lassan először csak egy egészséges mértékű - na jó, lehet, hogy nem annyira egészséges mértékű, de a helyzet lényegét tekintve igazából ez teljesen irreleváns részletkérdés - rivalizálás lett, aztán pedig abból szerelem. Utóbbi azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, viharos gyorsasággal történt meg, és egyikünk sem számított rá. -Oké, de attól még figyelj... a baglyokra meg majd én figyelek, velem nincs bajuk. Legalábbis eddig nem volt. Pontosítok vigyorogva, mert hát a szárnyasoknál sosem lehet tudni, hogy éppen mikor jön rájuk a hoppáré, és kezdenek el csipkedni valakit. Akkor meg már inkább engem csipkedjenek, mint szegény Scorpot. Veszek a kekszből, és letörök egy kis darabot, hogy a madárnak adjam... azzal ellesz egy darabig, és addig se böki a csőrét, hogy mégis mit keresünk még mindig itt. Az enyémet viszont kezdi, úgyhogy egy gyors bólintással igazat is adok a fiúnak, és azzal a lendülettel már indulok is az ajtó, ezzel együtt pedig a friss levegő irányába. -Akkor irány a kviddicspálya, aztán majd meglátjuk, merre tovább. Ne aggódj, nem kell megint seprűre ülnöd... tudom, hogy a múltkor is elég rosszul sikerült a próbálkozás. Azt nem teszem hozzá, hogy legalábbis remélem, hogy nem kell seprűre ülnie... nem szeretnék még egy balesetet. Olyat biztosan nem, amiben én is benne vagyok. Aztán majd kiderül, mi lesz belőle...
Jól szórakozom és ez a legfontosabb azt hiszem. Mosolyt le sem tudom vakarni az arcomról, Rose pedig igazán jó társaság és az izgalom ami ezt az egész feladatot vezényli egyre jobban ott van bennünk. Már ha eddig eljutottunk, kíváncsi vagyok, hogy hova tovább és mi lesz a következő rejtvény. Vagy az is lehet, hogy ez már az utolsó lesz és találunk valami igazán csodás nyereményt. Bármi is történik, nekem igazából már az is megérte, hogy az egész napomat ezzel a csodás lánnyal tölthettem. - Hát reméljük. De ha repülni kell, hát akkor repülni kell, nincs mese. - Vonok vállat aprón. Mondjuk nem hiszem, hogy nagy manővereket kellene végrehajtanom már ha épp a kviddicspálya a nyerő hely, de nem bánom, ha a következő rejtvény miatt fel kell szállnom mondjuk az egyik karikához. Annyira még képes vagyok azt érzem, de egyébként meg ott van Rose is, ő sokkal gyorsabban megoldana egy ilyen szituációt. Beletelik egy kis időbe még odaérünk a pályára. Közben nem telik el úgy pillanat, hogy ne mesélnénk valamit a másiknak vagy ne beszélgetnénk jókat. Már nagyon várom, hogy ezt mind elújságoljam Albus barátomnak is. Biztosan jót fog nevetni azon, hogy még egy bagolyházban is tudok szerencsétlen lenni. Ahogy belépünk a pályára, azonnal fixírozni kezdem a környéket. Jó nagy terep és nem hagyhatjuk, hogy bármi elvonja a figyelmünket, hogy szem elől veszítsük a következő nyomot. Már ha jó helyen járunk, természetesen. - Mit szólnál hozzá, ha te felrepülnél és megnéznéd a felső részeket, a karikákat én pedig itt lent néznék körbe? Aztán ha semmit nem találunk, akkor mehetünk tovább, akárhová is. - Ez a rejtvény már sokkalta nehezebb volt mint az előzőek, viszont tudom, hogy képesek vagyunk rá, hogy összedugjuk a fejünket és együtt megoldjuk.
Az utóbbi pár napban minden rendben volt. Sőt, több mint rendben. Kikerültem a gyengélkedőről az incidens után és ugyan erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy ne nézzek a hátam mögé minden sarkon, de végül sikerült. Még mindig tart az elhatározottság és a lelki erőm és ebben természetesen Albus is megerősített az elmúlt éjjel. Remélem, őszintén, hogy ez így is fog majd maradni. Most szuper boldog vagyok, hiszen minden a helyén. Minden rendben. Több mint rendben. 
