Kezdtem egyre jobban belerázódni a tanári életbe. Nem volt nekem való, ezt éreztem az első perctől fogva, de annyira nem is volt vészes. Legalább továbbra is foroghatott az életem a kviddics körül, ha már máshoz nem értettem. Tényleg esélytelen lett volna bármilyen más munkát találnom magamnak, mert valljuk be, hülye voltam mindenhez is, csak ehhez az egyhez értettem igazán és szerettem szenvedélyesen. Úgyhogy csak hálás voltam a sorsnak, amiért még mindig volt lehetőségem legalább ennyire ennek élnem. Persze mindent megtettem azért, hogy még ezt is tönkretegyem, sőt piszkosul közel álltam hozzá, hogy az egész tanári karrieremet néhány hónap után keresztbe törjem. Nem mintha itt terveztem volna maradni, hosszú távon egész biztosan nem, de legalább addig is illett volna megtartanom magamnak az állást, amíg nem találok valami mást edzőként, sportriporterként, bíróként, kommentátorként, játékvezetőként, csapatmenedzserként... igazából bármi megfelelt volna, ha kviddicsezhetek. De azért ez még el fog tartani egy darabig, előtte még rendbe kellett szednem magamat és belerázódnom a brit életbe. Addig pedig kénytelen voltam megtartani ezt a munkát, még akkor is, ha itt volt egy bizonyos Murphy MacNamara, akivel nagyon nem kellett volna olyan kapcsolatban élnem, amilyenben. Mindent kockára tettem vele, nem csak magamnak, de neki is, ami miatt egy utolsó rohadéknak éreztem magam, csakhogy bármennyire is tudtam, hogy nem lenne ezt szabad, mégis képtelen voltam elengedni. Mindezek mellett azonban mégsem ment olyan rosszul ez a tanítós dolog. Egészen élveztem a kviddicsedzéseket, felemelő érzés volt terelgetni és képezni az igazán ígéretes játékosokat. Több is akadt közöttük, akiknek nagy jövőt jósoltam, kitűnő sportkarrierrel, még azok közül is, akiket Kamensky tanította, nem én. Az elsősök pedig tűrhetetlenül aranyosak voltak, sosem gondoltam volna, hogy ennyire szórakoztató lesz sokszor rémült, de alkalmanként már most meglepően tehetségesnek induló gyerekeket tanítani repülni. A mai napon is egy különösen sokat küzdő kisfiúval voltam kint a kviddicspályán. Szegénynek nagyon nehezére esett a repülés, némileg az eséstől való félelem miatt, de nagyon tanulni akart és nagyon kitartó volt, úgyhogy felajánlottam neki, hogy órákon kívül is segítek neki. Lassan, de biztosan fejlődött és nagyon büszke voltam rá. Éppen elpakoltam a seprűtárolóba, amikor egy meglehetősen ismerős arc jelent meg a pálya bejáratánál, akinek egyébként nulla keresnivalója volt itt, de talán még annyi sem. Pár percig csak döbbenten pislogtam rá, mint egy idétlen gyerek, aztán bezártam a seprűtárolót és elindultam felé. - Hé, Macmillan! Jöttél fejvadászkodni? -intettem oda neki már messziről, hiszen milyen kínos lenne teljes némaságban sétálni a teljesen üres kviddicspályán. Amikor odaértem hozzá, a kezemet nyújtottam neki. - Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk legközelebb találkozni. Régen nem láttalak, mi van veled? -Nem neveztem volna magunkat nagy haveroknak, de teljesen baráti kapcsolatunk volt, többször játszottak egymás ellen a csapataink és ütlegeltük egymást rendesen, de ugye ami a pályán történik, az jobb, ha a pályán is marad. Amint leszálltunk a seprűről, már nem is volt lényeges, hogy leverjük egymást a seprűről.
when you truly love age doesn't matter
This is just a damn number
Vendég
Szomb. Aug. 22, 2020 4:48 pm
to old disabled pedophile
H
ogy mennyire gondolom végig a dolgokat, az a jelen szerződésemen is tökéletesen meglátszik. Amikor a sokadik visszautasítás és azon alkalmak után, amikor a bolondját akarták csak járatni velem úgy döntöttem, hogy nem fogok soha de soha a kviddics felé fordulni semmilyen formában, még nem ismertem Gwendolyn Goldsmith-t. Ha nincs az a nőszemély, akkor most nem mászkálnék a Roxfort gyepén attól tartva, hogy mikor találkozok vajon össze bárkivel is. Az igazgató ugyan engedélyezte a belépésemet és az ittlétemet, amennyiben nem gátolja sem a fiatalurat a tanulásban, sem a csapatok felkészülését a meccsekre. Én ugyan nem zavarok sok vizet, sőt már a hollóhát csapatának mutattam is néhány trükköt, amivel el tudják terelni a figyelmet az érkezésről, mi több, megmutattam, hogy kell néhány mozdulatot színlelni, hogy valami tk más legyen belőle. Akármennyire is a vénasszony szavai járnak a fejemben, szerintem tök hasznos vagyok a csapatnak is. És becsszó, egy korty piát nem ittam, sohasem iszok, ha jövök, mert attól tartok, McGali páros lábbal repítene el innen a Mount Everest csúcsára. De még onnét is megtapsolnám, hogy micsoda rögbijátékos lett vénségére. Az öregasszonyt nem szabad lebecsülni, ergó saját magamat igen. Márpedig ha az álcám csúfos kudarcot vall, akkor az azt jelenti, hogy nem vagyok elég csapzott, züllött, nincs piaszagom, Hagridéhoz hasonlatos szakállam, amiben embert is kereshetnének, vagy épp nem elég csimbókos a hajam. Lehet, hogy nem kéne ennyiszer hajat mosnom? He? Vigyázó tekintetem azért a hang irányába fordítom. És itt és most eljön a következő pillanata annak, hogy elgondolkodjak, hogy szublimáljak el innen. Nem vagyok olyan formában, mint akit mutogatni kellene volt ellenfeleknek, de még csak semmi olyat sem akarok, aminek bármi köze volna a kviddicshez. Help, nem bújhatnék mégis el én Hagrid szakállában? - Áh, helló! - hol van itt egy átkozott bármi, ami alá bebújhatnék? Majd inkább csak úgy teszek, mint aki teljesen hülye, hátha meggondolja magát ez a másik bolond. - Fejvadászkodni? Én? Nem épp, csak gondoltam kinézek ide, megvan-e még a Roxfort, tudod egy ilyen hely biztos hiányozna valakinek. - na ja, vagy valahogy úgy. Na és akkor mi van, ha ezt találtam ki? - Mert te amúgy fejvadászkodsz? Mi van, nem futja a kuzinoknak az új játékosokra? - nem támadó jellegű a hanghordozásom, inkább csak élcelődő és szórakozott. Miért is ne szórakozhatnék egy kicsit azon, hogy ilyen szarul mehet a soruk? Bár nem hinném, hogy így lenne. - Nem a kiscsoportos ligából kellene összerakni a csapatot, akkor nem lennétek szarban. Amúgy kösz, megvagyok. Mint mondtam, gondoltam megnézem áll-e még a Roxfort. - azzal én mennék is tovább, csak hát azzal nem tudok mit tenni, ha ide jöttem a szertárhoz. Most akkor tegyek úgy, mintha nem ide tartottam volna, hogy ránézzek a kölykök seprűire, mielőtt fellövik magukat a csillagos égbe. - Áh... vagyis gondoltam megnézem a seprűket, biztos jó darabok lapulnak itt.
Be kell vallanom, egyáltalán nem tűnt fel, hogy nem lát szívesen. Sosem feltételeztem ilyesmit más kviddicsjátékosokról, olyanokról biztosan nem, akikkel korábban jó kapcsolatot ápoltam. Akadtak közöttünk persze speciális esetek, akiket minden kedvességemet használatba véve sem tudnám szebb néven illetni, mint a seggarc. Tőlük nem is vártam el többet egy flegma fintornál vagy akár még annál is kevesebbnél, azonban akiket normálisnak ismertem meg, sosem feltételeznék hasonló viselkedést. Egy szó mint száz, nem vettem észre, hogy nagyon nem akar velem társalogni. - Hiányozna? Nem is tudom, valószínűleg nem döfném keresztül magam egy seprűnyéllel, ha máshol tengethetném a napjaimat -nevettem fel. Egészen szerettem tanítani, főleg a kicsiket. Aranyosak voltak, nagyrészt kedvesek, néhányukról az első alkalommal megmondtam, hogy soha nem fog megtanulni repülni, viszont olyan is akadt, akinek már most szép kviddicskarriert jósoltam. Egyszóval megvoltak a pozitívumai az itteni munkának, de nem tudtam elképzelni, hogy ezzel töltsem el minden hátralévő évemet a nyugdíjig. Nemrég megtudtam, hogy itt, Angliában van egy külön akadémia sportolóknak és őszintén elkezdtem gondolkodni rajta, hogy bedobom oda az önéletrajzomat. Azért Murphynek egyelőre nem szóltam róla semmit. - Szép is lenne, ha azt tenném, de nem, én sem azért vagyok itt. Ami azt illeti, jelenleg én vagyok a repüléstan tanár, de remélem, egy-két év múlva már nem így fogok bemutatkozni, amikor valaki megkérdezi, hogy mit dolgozom. Jófejek a kölykök, de nem nekem való ez. -Letámasztottam a fal mellé a saját seprűmet, amit vittem volna vissza magammal a szobámba, de az indulásomig nem akartam szorongatni. -Ha ezekből a gyerekekből raknám össze a Pintyeket, egész biztosan nem lenne belőle többet elit csapat, az biztos. Van egy-két jó képességű diák, például Macnamara a Hugrabugban, de mindegyiknek sokat kell még tanulnia és edzenie. A következő kijelentésére felvontam a szemöldököm. Hogy… a seprűket? Én biztosan nem fogom megállítani benne, nézegesse csak őket nyugodtan, ha ennyire akarja, de nem igazán tudtam hová tenni a dolgot. - Szeretnéd becserélni a versenyseprűdet egy ilyen minőségi darabra mint ez a Jólsep-R 7? Biztos vagyok benne, hogy még a cikeszt is leköröznéd velük. -És ekkor beugrott valami, aminek már régen le kellett volna esnie, amikor megláttam őt. -Tényleg, a legutolsó meccsemen a Falcons ellen nem is láttalak szerintem. Csapatot váltottál?
when you truly love age doesn't matter
This is just a damn number
Vendég
Hétf. Okt. 26, 2020 4:00 pm
to old disabled pedophile
H
elyzet van, ez már nem kétséges. Ha régi szakmabeli kollégákkal futok össze, akkor igen csak kicsi az esélye annak, hogy nem hallott a kikukázásomról, de minimum arról a botrányról, hogy a következő évre az utolsó pillanatban miért nem lettem a szűkös válogatottunk tagja. Jah, minden jó reménységű és tehetségű fiatal arról álmodik, hogy egyszer elérje tényleg a karrierje csúcsát és legalább minden harmadik ember, de ha mások nem, akkor a kölykök halljanak rólam és ismerjenek. Mert valamikor szerettem volna példát mutatni és azt nem ilyen úton terveztem kivitelezni. Persze mind a mai napig akadnak kölykök, akik megismernek, nők, akik elfordulnak tőlem vagy épp hagyják magukat, de érzem, hogy az én időm már lejárt és a Roxfort területén is igyekszem elkerülni a társaságot. Nem járnék jól, ha évekkel ezelőtti dolgokat hánytorgatnak fel, holott azóta a légynek sem ártottam, hacsak a borba fulladt muslica nem számít annak. Mert akkor szörnyen vétkes ember lehetek. Carneirus pedig egyrészt az az ember, akire még valamennyire én is emlékszem, hisz nem egyszer koccantunk szépeket - nem tudom, hogy azóta abbahagyta-e - vagy legalábbis otthon van mindenben, ami kviddics. Mindenesetre nem illik az iskolába, főleg nem tanári pozícióban. Pedig a szavaiból levéve most akkor ő valamiféle tanár, de legalább edzőszerűség akar lenni. Biztos bírják a kölykök, ha még mindig itt van az első napja után, de ki vagyok én, hogy firtassam, ki illik kölykök közé és ki nem? Én nem tudom, egy kölyök még belefér, több már kevésbé. Nyugalmazott napjaimra amúgy is borászkodni akartam, amit egy egészen egyedi megvalósításban igazából űzök is. - Vagy nem? Nem azért vagy itt? - huhh, mondtam volna inkább azt, hogy biztos jó fejvadász, akkor talán koccolhatnánk is a témát és beszélhetnénk a jó képességű diákokról, mint hogy tovább forszírozzuk a karrier témát. Ó, egek. - Egy-két év? Ember, én begolyóznék. Elég csak ránéznem a Pearce kölyökre. Griffendéles kispados a kölyök, kicsit hogy is mondjam, segítek neki gatyába rázódni. - és most hagyom, hogy elültesse magában a gondolatot, mekkora jó arc vagyok már, hogy önzetlenül segítek egy kölyöknek. Szépen lassan ki fogok innen hátrálni és nem lesz semmi gubanc. - Kemény egy csajt tudsz felmutatni? Most vagy mindenki tehetségtelen vagy elfogult tanár lettél. - ha szekírozásról van szó, akkor engem nem kell kérni rá, tálcán jön a lehetőség, én pedig úgy csapok le rá, mint sas a prédára. Jót is tesz a lelkemnek. Persze mindenkinek lehetnek kedvencei, ő is biztosan ilyen, nem hibáztatom érte. Nekem is biztos lenne. - Az is seprű, ha felturbózod kicsit, hálásan idomul hozzád. Az én seprűmet meg inkább hagyjuk. Megeszi az idő foga. - vagy inkább már nincs is, mert törlesztenem kellett valamiből a számlát. Azonban Carneirus nem olyan jellegű fickó, akit csak úgy le lehet rázni és erre elég hamar rájövök a kis beszélgetésünk alatt. Mintha tényleg megörült volna annak, hogy lát egy sorstársat. Valahol biztos azok vagyunk, de nem ebben a pillanatban. - Nos hát... mondjuk azt, hogy épp nem tudtam részt venni rajta. Neked komolyan feltűnt? - visszaszívom, visszaszívom. Ezt a kérdést fel se kellett volna tennem, én pedig erre istentelenül bepánikolok. - Mindegy is, biztos jó volt az a meccs, nyertetek, nem?
