Átlagosabb vagyok az átlagosabbnál, de ha ki akarnál szúrni a tömegben nem lenne nehéz dolgod. Nem vagyok túl magas, ha centiben szeretnénk kifejezni, maximum a százhetvenötöt verném alulról. Nem vagyok túl izmos, de a sok éves tánc mégis csak megtette a hatását. Átlagos sötétbarna tincseim és ugyanolyan színű szemem nem tesz különbbé a több millió embertől, akik szintén ilyen kombinációval rendelkeznek. Akkor mégis mi tesz különlegessé, mi vonzza a tekinteteket? Hétköznaponként, mikor nem egyenruhát viselek kedvelem a színes, feltűnő ruhadarabokat. Limezöld nadrág lazacrózsaszín pulcsival? Bármikor! Ingek, pólók, pulcsik, furcsa mintás nadrágok és a legbohókásabb cipők boldog tulajdonosa vagyok. Néhanapján ha úgy tartja kedvem színesre festem a körmeim is, csak hogy abszolút polgárpukkasztó legyek. Ezen felül mindkét fülem ki van lyukasztva, bár általában csak az egyikben hordok fülbevalót. A muglik között erre mondanák, hogy alter, meg hogy elvont művész fiú, tudom, mert megkaptam már néhányszor közöttük. Persze azért tudom, hol a határ és jeles alkalmakkor fülbevaló és körömfestés nélkül képes vagyok teljes öltönyszettben parádézni.
... és ilyen vagyok
Elég fura figura vagyok, ha fogalmazhatok így. Alapvetően kedves vagyok és gondoskodó, kicsit olyan, mintha azt igyekezném ellensúlyozni, hogy nekem sosem született testvéremre. Mindenkire jósággal tekintek, megpróbálok kihúzni mindenkit a csávából vagy megmenteni néhány rossz döntéstől. Általában bugyuta vigyor ül ajkaimon, láttatva, hogy jó kedvű, vidám természet vagyok. Szeretem a rendet és a csendet, zavarnak a hangos, hirtelen zajok. Jó hallgatóság vagyok, ugyanakkor beszélni is tudok, méghozzá nem is keveset, ha arra van szükség. Kitartó vagyok és türelmes, nehezen adom fel amire a szívügyemként tekintek. Ezzel szemben néha nagyon elvarázsolt vagyok, hajlamos vagyok percekig ülni és bambulni, ha eszembe jut egy dallam, vagy egy koreográfia részlete. Ilyenkor nem érdemes megzavarni, mert hamar megismerheted az ilyen alkalmakra tartogatott gyilkos nézésemmel. Mélyérzésű fiú vagyok, így amennyire vidám, olyannyira bánatos vagy haragos is tudok lenni, méghozzá hosszú napokig, vagy hetekig. A pontosság ősi ellenségem, egyszerűen képtelen vagyok bárhová odaérni időben. Túl könnyen kezdek el ragaszkodni más emberekhez, ami miatt gyakran csalódom. Ennek ellenére mindenkihez ugyanolyan naív kedvességgel közelítek. A tanulmányaimban nem vagyok túl sikeres, erős közepes vagyok szinte mindenből.
Eddig történt...
Befogott füllel ülök az ágyamon, anya óvó karjai ölelnek. Megpróbál csitítgatni, de mindhiába. A villámok csattanása olyan, mintha egy méterre tőlem hangzana. három éves lehetek, dínós kezeslábasom nyakrésze már átnedvesedett a szüntelenül folyó könnyeimtől. A macimat szorongatom, míg anyukám egy altató dalt énekel. Megpróbálom kizárni az égzengést és a az édesen csengő hangra koncentrálni. Lehunyom a szemem, a hangok különböző szimbólumokként táncolnak előttem. Az azonos hangok ugyanolyan képként jelennek meg, látom a dallamot. Lassan ezzel a képpel elszenderedek és mély álomba zuhanok édesanya karjai között.
Hat évesen ott ülök az első zongoraórámon. A tanár, hogy meghozza a kedvem játszik egy egyszerű dallamot, amit rövid gondolkodás után pontosan megismétlek. Miss Blackwall nem hiszi el, hogy ez megtörtént, mutat egy újat, amit ugyanolyan pontossággal megismétlek. Megkéri, hogy énekeljem el, tiszta gyermeki hangom visszhangzik a szoba csendjében, minden hang a helyén van. Anyáék ezután elvittek néhány orvoshoz, jobban képzett tanárokhoz és három hónapon belül megkaptuk a diagnózist. Kiderült, hogy tökéletes abszolút hallásom van, gyakorlatilag kisebb zenei zseniként bújtam ki kedves anyámból. Az, hogy referencia hang nélkül képes vagyok megállapítani, melyik hang csendül fel herzre pontosan jelentősen megkönnyítette a zenei tanulmányaimat.
Tizenegy évesen megkaptam a levelem. Tisztán emlékszem, ahogy épp egy dalszövegben merültem el, mikor a bagoly kopogott az ablakomon. Várható volt, hiszen a varázserőm évekkel korábban megmutatkozott. Nem izgatott fel különösen a hír, sztoikus nyugalommal vittem le apához, aki örömében felkapott és megpörgetett a levegőben. Kínos volt, úgy gondoltam ezt általában a kislányokkal csinálják az apukák, de hát tudvalevő, hogy a fater sosem volt normális. Anya azért jobban reagált, már akkor és ott tervezgetni kezdte, hogy pontosan miket kell majd beszerezni. Mindezt februárban. A szeptemberi iskolakezdésre. Igen, a szüleim jól passzolnak egymáshoz.
Tizenöt évesen ott álltam a folyosón és éreztem, hogy a szemembe könnyek szöknek. Hát ennyi volt, vége. Több mint egy évig együtt voltunk képes volt indok nélkül kidobni. Az egyetlen ami vigasztal, hogy az ő szemében is ugyanolyan fájdalmat láttam, mint amit én éreztem. Szívet tépő, mély fájdalmat. Ez több volt egyszerű gyerekszerelemnél. Komoly volt, az első perctől kezdve, hittem abban, hogy egy nap talán ő lesz a feleségem és együtt nevelhetünk legalább három gyereket. Megszelídített, sokkal kiegyensúlyozottabb voltam mellette. A hiánya hatalmas űr volt, közel három hétbe telt, mire összekapartam magam valamelyest. Abban az időszakban alig ettem, nem aludtam, fenyegetett a végleges kimerülés. A barátaim és a családom nagyon sokat segítettek, de végül is a zene volt az, ami igazán megmentett. A zene, mint mindig ott volt nekem ebben a nehéz időben is, és ahogy a fájdalmam dallamokban és rímekben kiürült belőlem úgy nyugodtam meg én is. Azóta nem hajkurászom a lányokat, ehelyett inkább időt fordítok a hobbijaimra.
... velük történt
Édesapám
Wallace Lester, 42, mugliszületésű. Bogaras, de szerethető figura. Nagy mugliimádó, több kütyünk van otthon, mint egy átlagos varázstalan háztartásnak. Jobban ismeri a kultúrájukat, mint a varázsvilágét, de így szeretjük, hogy ilyen elvarázsolt. Érdekes a kapcsolatunk, ha észreveszi, hogy otthon vagyunk akkor sokat mókázunk együtt, kíváncsi arra, mi történt velem az elmúlt időben és megpróbál segíteni a maga elvetemült ötleteivel ott, ahol tud. A legcsodásabb, amilyen szerelemmel anyára néz még mindig.
Édesanyám
Jamie Lester (née. Duncan), 40, aranyvérű. Anya nagyon szeretett volna még gyerekeket, de sajnos egy csúnya betegség szövődménye miatt nem lehettek testvéreim. Így minden szeretete rám irányul, hajlamos elkényeztetni, ha nem szólok. Abszolút támogat ahol csak tud, minden rigolyámat számon tartja és igyekszik meglepni néhány ehhez kapcsolódó aprósággal, mikor hazamegyek. Tudom, hogy néha éjszakánként sír, amiért én vagyok neki egyedül, ilyenkor igyekszem megmutatni neki, hogy nem olyan rossz az, hogy csak hárman vagyunk.
Egyéb rokonok
Hatalmas családunk van, meg sem tudom számolni, hány nagynénivel és nagybácsival. A legközelebbi kapcsolatom közülük Laurieval és a testvéreivel, az anyai ági unokatesóimmal van. Sokat lógunk együtt, a kis vöröst rendszerint én tartom ébren az órákon és emlékeztetem, hogy mi mindent kell még csinálnia.
Apróságok
Amortentia
Füst, hangszer illat, eper, táncterem padlója.
Mumus
Az, hogy elveszítem a hallásom.
Edevis tükre
Nem tudom, mire vágyom leginkább. Sikeres szeretnék lenni és boldog.
Hobbim
Rengeteg hobbim van, legfőbb, ami talán már túl is nőtt ezen az a zene számomra. Gitár, ukulele, zongora, ének valamint dalszerzés, mindegyik jöhet. Ezen felül szeretek táncolni, kicsi korom óta balettozok, amit bár a legtöbben nem tartanak kifejezetten férfiasnak, de én mégis büszke vagyok rá. Meg persze a néptánc, ami közel áll a szívemhez. Van még egy dolog, amit csak kevesen tudnak rólam, hogy szeretek mindenféle maketteket építeni. Híres épületektől a járművekig szinte bármi jöhet.
Elveim
Ha nem tetszik, ne nézz ide.
Amit sosem tennék meg
Sosem hagynám abba a zenét. Életem szerves része, belehalnék, ha nem tudnám folytatni.
Ami zavar
A hangos, kellemetlen zajok; azok, akik ok nélkül kritizálnak; a halak; a slampos nők.
Ami a legfontosabb az életemben
A családom és a szenvedélyeim.
Ami a legkevésbé fontos számomra
Mások véleménye.
Amire büszke vagyok
Büszke vagyok a tehetségemre, hogy anyáék büszkék rám, hogy boldog vagyok.
Ha valamit megváltoztathatnék
Nem változtathatnék meg semmit, az már nem én lennék.
Így képzelem a jövőmet
Zenészként? Vagy valami egészen másként? Sok gyereket szeretnék, meg hogy szeressem azt, amit végül hivatásomként választok.
A mai világban nem egyszerű különlegesnek lenni - talán soha nem is volt az -, az emberek nehezen tolerálják azt, ami vagy aki elüt a megszokottól. Pedig épp ez a gyönyörű a világban, hogy mindenki más, mindenki egy egyéniség, és ezt ünnepelnünk kéne, nem pedig elutasítani. Ha te színesre akarod festeni a körmeidet, akkor tedd meg, remélem mindig sikerül majd megőrizned a magabiztosságodat és sosem akarsz majd beállni a sorba. Szerencsére, a művészvilágban minden csodabogárnak jut hely, márpedig te kétségkívül született művész vagy. A te adottságod biztosan egy ajándék, de önmagában ettől még nem lennél igazi művész, a belefektetett munka, a személyiséged juttatnak majd előre idővel. És természetesen egy olyan támogató család áll mögötted, ami keveseknek adatik meg, becsüld meg őket nagyon. Biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva még hallani fogunk rólad, talán zenészként, talán másként, abban viszont nem kételkedem, hogy boldog ember leszel. Szerencsére addig is bőven lesz alkalmad kibontakozni, hiszen a Roxfortban számtalan szakkör és diákzenekar várja a lelkes tagokat. Szóval futás foglalózni és játszótársakat keresni !
!
