atanas x lynette - let's get over it

Idegesen kopogtatom az ujjaimat a vaskos bájitaltan könyvön és azon gondolkozom, hogy miért pont én. A hátam közepére sem kívánom, hogy megint Atanasszal töltsem az időmet, s van egy olyan érzésem, hogy ő is hasonlóképpen gondolkodik erről. Ezerszer jobb dolgom is lehetne. Főleg mostanában, hogy apa annyi időt tölt Roxfortban és a környékén Kyle Briggs halálának a nyomozásának az ügyében. Ha vele lennék jelenleg is, akkor legalább közelebb érezném magamat az otthonomhoz, a családomhoz, de egyszerűen nem lehet. Cserébe elcseszhetem az egész estémet arra, hogy egy olyan srácnak magyarázzak, aki igazság szerint szarik az egészbe. Mintha teljesen feleslegesen járatnám a számat. Emellett még azt sem tehetem meg, hogy valamelyik buliban kössek ki, mert nyilván akkor szintén nem segítenék neki. Fogadni mernék, hogy ő is szívesebben inná le magát a sárga földig, minthogy velem legyen, de ha ilyenekre folyamodnánk, akkor a professzor minden bizonnyal hétfőn leszedné a fejünket. Mind a kettőnkét, hiszen több bizalmat fektetett belénk, mint amennyit kellett volna.
Egy sóhajtás keretéében lépek be a könyvtárba és kezdem keresni a srácot. Már ígyis húsz percet késtem, mert egyszerűen alig bírtam rávenni magam arra, hogy elinduljak. Máskor mindig pontos és felelősségteljes vagyok, de Atanas esetében ez nem feltétlen szokott sikerülni. Néha úgy érzem, mintha teljesen ki lennék fordulva önmagamból csak azért, mert az utálat felülkerekedik a testemen. A megismerkedésünk elején még azt hittem, hogy simán át tudok majd lépni minden idegesítő személyiségjegyén, de a srác csak alkalomról alkalomra egyre inkább megbotránkoztat és azon imádkozom, hogy túlessünk a beszélgetéseinken. Ha minden jól megy, akkor már csak pár hónapig kell ezt folytatnom és összeszedi magát. Hagyhatnánk a másikat élni.
Kedvtelen arccal dobom le magam a sráccal szemben lévő székre. Fel sem nézek rá, hiszen a tenyérbemászó tekintete csak még jobban felnyomná bennem a pumpát.
- Szerintem kezdjük azzal, amit a héten vettünk az órákon, aztán ismételhetnénk egy kicsit – véletlenszerűen nyitom ki a könyvet és nem is figyelek arra, hogy melyik fejezetnél járok éppen. – Vagy akár el is mesélhetnéd, hogy milyen napod volt, de igazából rájöttem, hogy nem érdekel – nézek fel rá szánakozóan. Mégis miért kellett ezt mondanom?

Már fél órája itt baszom a rezet, és Weasley sehol. Gondolhattam volna, hogy cseszik jönni, pedig elhiheti, nekem is kurvára sok kedvem van a könyvtárban való dekkoláshoz. Sokkal jobb dolgom lenne, például a csajokat fűzögetni a mardekáros klubhelyiségben, vagy csak a drága szobatársaim agyát húzni mindenféle faszsággal. De hát az élet irtó fos dolog, főként akkor, ha Lynette Weasleyvel van megbeszélt „randim”. Nem is értem, miért cseszem el az időmet arra, hogy várjak rá, mintha annyira kibaszottul érdekelne a bájitaltan amúgy…
Fel is pakolom a lábaimat az asztalra, persze, ezt nem merném megtenni, ha a kibaszott könyvtáros a közelben lenne, de mivel harminc perce a színét se látom, és a kutyája sem liheg a közelben, ezért bátorkodom elterpeszkedni, ez pedig azzal jár, hogy a mocskos cipőm arra a felületre kerül, amire mások mágiatörténet magolása közben a nyálukat csorgatják álmukban.
Őméltósága végre berobog, és le is vágja magát a velem szemben lévő székre. Felvont szemöldökkel pillantok rá, miközben kicsit odébb mozdítsam a lábaimat, hogy lássam csodálatos kis undortól eltorzult fejét.
− Én is örülök, hogy látlak, Weasley – köszönök neki, mert vele ellentétben én csak félig vagyok tajparaszt. – A jó modorodat a griffendéles klubhelyiségben hagytad? – érdeklődök utalva arra, hogy egy „csát” minimum hozzám vághatott volna. Őszintén fingom sincs arról, hogy most éppen milyen kínja volt, de a fejét elnézve biztos menstruál, vagy valami hasonló.
− Szerintem meg kezdjük azzal, hogy szépen elmagyarázod nekem, hogy miért basztam el fél órát az életemből. Merre riszáltad a formás fenekedet, hogy csesztél jönni? – teszem le a lábaimat, és hajolok előre. Szerencséje, hogy köztünk van az asztal, különben most belemásznék az aurájába. Egyébként meg jogom van kérdőre vonni, mert ha én akár két percet is késnék, akkor egyből lekapna mind a tíz körmömről. Legalább is, én ezt nézem ki belőle.
Még arra sem veszem a fáradtságot, hogy lehajoljak az asztal lábánál lévő táskámhoz, és előrángassam a bájitaltan könyvemet. Majd akkor megmozdulok, ha Lynette felhagy a boss bitch stílussal.
− Nagyon szívesen elmesélném, hogy milyen remek randin vagyok túl, de attól tartok, hogy a kicsiny szívedben féltékenység ébredne – felelek egy gúnyos mosollyal a szánakozó pillantására. Igazából, nem is volt randim, csak megfűztem egy csajt, és kicsit együtt lógtunk, bár ha elég ügyes vagyok, akkor hamarosan ágyba viszem. Mármint, a csajt, nem Lynette-et. Bár… Ha nem lenne ennyire arrogáns picsa, akkor kíváncsi lennék rá, hogy ő miként teljesít a paplan alatt.
Végül drámai sóhajjal lenyúlok, előhalászom a tankönyvemet, majd azzal a lendülettel lebaszom az asztalra. Még az sem érdekel, hogy a közelben ülők szúrós tekintettel illetnek a zaj miatt. Szarok rájuk. Szarok mindenkire, legfőképpen pedig erre az egész kibaszott világra.