A feather and a flake in the field

Végre itthon és végre csinálhatom azt, amit nagyon szeretek! A semmit! Na jó, azért a csínytevéseknek mindig adok helyet, és a kóborlásoknak, mert végre félre tehetem a könyveket és a tanulást. Nincs túlzottan bajom velük, varázsolni és mozogni, aktívnak lenni annál inkább nekem való!
Jelen esetben az aktívkodás ténye az, hogy Dominique és én végre kettesben elmenjünk valahová. A másik nővérem sem fog menekülni, csak legyen rá alkalom és lehetőség. Mindkét nővéremért rajongásig vagyok, még akkor is, ha néha úgy érzem sok vagyok, vagy éppen fiú. Vannak csajos dolgaik, azokból bölcsen kimaradok, azok rájuk tartoznak. S olyankor azért egyedül érzem magam, hiszen nagyon jól érzem magam velük.
Amiért most nagyon izgatott vagyok még, az a hoppanálás. Nekem nagyon bejön, élvezem és ezerszer egyszerűbb, mint utazgatni, meg seprűn feltörni a hátsóm. S itt aztán lehet akármilyen az idő, ahová megyünk, ott most éppen nagyon jó idő van, még csak arra sem kell majd figyelni, hogy behúzódjunk valahová.

Viszont az ébresztőt sem akarom csak olyan  megszokottra. A testvéreim szobáját tiszteletben tartom és nem szokásom bejárkálni, így csak reménykedni tudok, hogy nem tett fel semmilyen Louis-űző vagy riasztót az ajtajára, szobájára, mikor reggel besettenkedek hozzá, egy tollal a kezemben. Hogy még csak véletlenül se csapjak zajt, arról gondoskodtam, s szinte lábujjhegyen állva az ágya mellett, elkezdem nagyon finoman csikizni a homlokát. Majd ki idő múlva a fülét, és végül az orrát. Éppen annyira, hogy finoman ébredjen, de kellőképpen bosszantsa a tény.
Ha felébred, a vigyorgó arcomat láthatja meg legelsőnek.
- Jó reggeeeellt! Lent vár a reggeli! - vigyorgok és inkább kiszaladok, még mielőtt rám dob valamit.
Reggelire tetemes mennyiséget képes vagyok befalni, kell is, mert a hátizsákot magamra vállaltam, ne tesónak kelljen cipelnie, noha bűbáj lesz azon is és én is egészen biztos le fogom dobni magamról, hogy nyargalásszak majd a réten.
-Majd jövünk! - S mielőtt még anya a cuppanós puszi előtt arra figyelmeztetne, hogyan viselkedjünk. - Rosszak leszünk. Sziasztok!
Már nagyon be vagyok sózva.
Nem tudom, nővéreimnek mennyire hiányzom, de ha itthon vagyunk, akkor vagyok a legboldogabb. Vic és Dom neszezése, anyu finom illata, apu jelenléte adja meg nekem azt az örömöt és biztonságot, amit nem tud megadni semmilyen vastag falú iskola.

- Hol jó? - Ez még nekem új, annyira nagyon járatos  nem vagyok mindebben, hogy miként is kell hoppanálni, így a nővéremre hagyatkozom.