Törött szárnyú madarak

Nem hiszem el… még mindig nem tudtam kikerülni a gyengélkedőről, pedig már nagyon mehetnékem van. Mert rendben, még nekem is jól esik néha szünetet tartani, és nem törődni a gondokkal és a rengeteg tanulással, De ami sok az sok. És már határozottan kezd nagyon sok lenni a nyálkás látogatók állandó jelenléte. Ráadásul a csigák miatt muszáj vagyok nyugton maradni és kivárni, amíg fogják magukat, és eltűnnek… de ez egyúttal azt is jelenti, hogy sajnos, vagy nem sajnos, de gondolkozom. Méghozzá sokat. Mert nem, az agyamat nem tudom kikapcsolni.
De legalább a többiek rájöttek, hogy hé, én is itt vagyok ám, és lassanként átszállingóznak meglátogatni. Persze, tudom, nem várhatom el tőlük… nem is akarom, mert most miért is erőltessem rájuk, hogy de, márpedig egy csapat vagyunk, tessék szépen meglátogatni a szenvedő barátotokat, de tény, hogy jól esik a látogatásuk. Mondjuk Tanya látogatását kissé furcsálltam, a lökött bátyám, Clyde felbukkanását méginkább,főleg mert úgy próbált meg békülni, ahogy… de az, hogy most az életunt unokaöcsénk, Armin is meglátogat, azt valahogy egyáltalán nem tudom hová tenni. Nem nézném ki belőle… már nem azért, de eléggé magábaforduló ahhoz, hogy tényleg nem igazán gondolná az ember, hogy bárkivel is törődne. Mármint magán kívül persze. Remélem, azért egyszer végre változik, legalább egy kicsit, hogy ne kelljen mindig a fancsali arckifejezését figyelni a próbákon… meg nekünk Clydedal a próbákon kívül is. Micsoda öröm! Na nem baj… azért én még igyekszem nem mutatni, hogy nem igazán tudom, mit kezdjek a hirtelen jött látogatásával. Szerencsére még van egy kis időm az érkezéséig,legalábbis az ő következetességét ismerve szinte biztos. Viszont ha pont most próbál meg óraműpontossággal érkezni, akkor… akkor megszívtam, mert észreveheti a kissé értetlen arckifejezésemet. Mindegy, majd kimagyarázom magam. Mert az egyszer biztos, hogy nem mondom el neki, hogy furcsállom a látogatását. Szerencsére elég jó képzelőerővel vagyok megáldva, úgyhogy valahogy megoldom a helyzetet.