Hipp-hopp, jön VUK (Varázsolok, utamból kotródj. Én szóltam)

feltétel nélküli szeretet: szeretni a legjobb dolog a világon! Számomra az az alapja mindennek, hiszen a szeretet nem kér viszont semmit. Az csak van és ennél jobban erőltetni nem is jó ám. Ez az alapja minden jónak, vidámságnak, mókának és kacagásnak. Még ha a világ nem is abból áll... most képzeld el, hogy mindenki szafaládé arcú vagy savanyított uborkafej képet vágna. Na ugye, máris jobb inkább ez!
feltétel nélkül elfogadó: felőlem lehetsz akárki, akármi, olyan vagy, amilyen. Ezt általában szeretik, hiszen nem kell megjátszani magukat, olyannak lenniük, amilyenek amúgy nem szokásuk lenni. Hogy ebbe az is beletartozik, az sem zavar, ha éppen nem a legjobb jellemmel bírsz, szerinted, vagy mások szerint? Hát naná! Ezzel még ugyan nem biztos, hogy kebelbarátok leszünk, de, hogy te sem maradsz ki a csínyeim célpontjából, ha éppen neked valót találok, abban biztos lehetsz!
pozitív szemléletű: mindennek lehet jó vége, hiszen az is benne van, nem? (jó, hát azért mondjuk összedönteni a játékházikót és letörni faágakat – csak, hogy a könnyebbeket említsem, az úgy... nem biztos, hogy  jó -, de hát van ilyen)
kíváncsi: minden érdekel. Aprólékosan, tüzetesen, mert ezzel ismerem mindennek a mozgatórugóját, okát és értelmét (valójában csak megismerni szeretném és szeretem ha megismerek valamit, vagy valakit).
laza: ugyan minek rágódjak olyan dolgokon, amiken felesleges? És minek feszengjek olyan helyzetekben, amikor … már olyan mindegy? Add önmagad, légy önmagad és akkor nyugodt szívvel mondhatod: ez van, és legalább őszinte vagy.

feltétel nélküli szeretet: fejemhez vágták már, teljes dühükben, hogyan vagyok képes ennyire szeretni őket, mert olyan nincs. Ilyenkor értetlenül tárom szét a karom, mert én vagyok rá az élő ellenpélda...
Azt mondták, túl sok vagyok.
feltétel nélkül elfogadó: eeezt sem tudják hova tenni. Azt még nem fogták fel, hogy mindenkit elfogadok, azt már ők döntik el, kérnek-e belőle. Mert azt is elfogadom, ha nem kér belőle, s akkor jön a viszlát...
pozitív szemléletű: egy szóval tudnám kifejezni, amit megkaptam: naiv. Najó, megkaptam a bolondot is, de hát most erre mit mondjak? Az ő véleményüket tükrözi.
kíváncsi: olyanba is belemegyek, ami jóval veszélyesebb, mint hogy felkészült legyek rá. Deeee... ha nem vagy kíváncsi, akkor ugyan hogyan ismernéd meg a világot?
laza: ez dühíti őket, hiszen nagyjából úgy viselkedek egyesek számára, hogy dobálhat rám bármit, nem tud belevonni a kis játékaiba, lepereg rólam, mint záptojás az ablakról (igen, kipróbáltam. És?)

Szeretem az élet lényeges kérdéseit feszegetni. Azok általában a legalapvetőbbek. Például, most az, hogy az a felhő is elcsapta a gyomrát. Csak úgy látom, ahogy puffad és a fehérből lassan vált át szürkére. Szegény, nagyon rosszul lesz. Mint én a múlt héten, amikor kicsit több krémes sütit ettem. De ha egyszer nagyi sütije a legjobb a világon! És nem mondta azt, hogy nem ehetek többet. Így csak vettem és ettem és utána már se ülni, se feküdni, se állni nem ment, mert annyira tele volt a pocakom.
Nézem tovább a felhőt.
De mitől csaphatta el? Ó, nini, egy madár repült bele. Áhá! Már tudom! Ő is sokat evett akkor! Dee...dede, meg kéne simizni a pocakját, egyre nagyobb! Már tiszta kék!
Csendben hallgatom ám a nővéreimet, tudom, hogy nagyon nagyon fontos dolgokról beszélnek, amiből én aztán egy kukkot nem értek. Biztos nagyon rossz ott lenni, ha ennyire komolyan beszélgetnek róla.
De ez is nagyon komoly, segíteni kellene a felhőnek!
Ó, nem, nem is, sok vattacukor lett benne, azért lett ekkora! Vagy... nem?
Felmutatok az égre, elmondom, hogy vegyünk le róla vattacukrot, mert akkor nagyon sok vattacukor fog leesni hirtelen. És különben is, szeretem a vattacukrot, nagyon! De ők csak megrázzák a fejüket, mire megkordul a hasam. Inkább beszaladok anyához, mielőtt tovább csorog!

Azt hiszem, négy éves voltam, amikor ez a kérdés elhagyta a számat. Az óceánparton guggoltam az aranysárga homokban, kis szandállal és zoknival, mert nagyon sírtam, mikor belement a lábujjaim közé a homok, megijedtem tőle, így inkább visszavettem a szandált és a zoknit is. Úszni nagyon szerettem már akkor is, a víz a mindenem és a repülés, a mai napig (a csínytevések mellett).
Emlékszem a csendre, majd a kérdésre, hogy ugyan miért kérdezem ezt?
Teljesen ártatlanul feleltem, hogy hallottam beszélgetni a parton két embert, amikor felbukkant az a gyönyörű bálna. Fenséges, hófehér hasával, széles mosolyával és olyan jókedvével, hogy azonnal bele akartam szaladni a vízbe, hogy pancsoljunk egyet, amikor meghallottam a két embert, szerintem azok voltak, mikor az egyik megjegyezte, hogy milyen szép bálna, szép nagy. Már majdnem rikkantottam egyet, hogy ugye, szerintem is, mikor elérkezett hozzám a másiknak a válasza: Ja, pontosan olyan mint Berta nénéd, dagadt, mint egy tehén.
Így megkérdeztem azt is anyától, hogy a tehén tud-e úszni, s hogy a bálnák és a tehenek rokonok-e.

Ezt nem olyan régen szegeztem egyik legzordabb évfolyamtársamnak. Vagyis hát ő sokkal inkább hajaz egy száraz kóróra, jókedv terén mindenképpen. Hát persze, hogy azért mondtam neki, mert nem értette, ugyan miért lett célpontja csínyeimnek. Nem egynek, ugyan már! Ahhoz, hogy egyáltalán morcosan körbenézzen, ahhoz a harmadik csínynek kellett elérnie hozzá. Mivel máshogyan, mint varázslással? Egyszer a cipőfűzőit kötöttem össze, mert kibomlott és egészen biztosan voltam benne, hogy előbb fog lefelé érkezni a lépcsőn, mint felfelé. A tévedések vígjátéka abban rejlett, hogy rosszul ejtettem ki egy szót és így egymással is összefűzte magát a két cipőjének a fűzője. A lényeg végül is megvolt, csak más formában. A lépcsőn legurulás egészen biztosan. Összetörni már nem törte össze magát, mert elkaptam, ha már elbénáztam. De megjegyezte, összekötötte a kettőt. (Nem a cipőfűzőt. A varázslást és engem a zuhanásával).
A második emberektől ellesett csíny volt, pechére, éppen ő nyitotta ki elsőnek az ajtót, így az ő nyakába zúdult az összes víz.
A harmadiknál már következménye is lett csínyemnek, abból a szempontból, hogy apát, már elvesztettem a számolást, hanyadjára, értesítették, mit tettem. Fantáziádra bízom, ugyan mit is csinálhattam.
Ekkor kapta meg szárazkóró válaszul kérdésére ezt a választ. Hogy mire is vonatkozott a kérdés? Hát a jókedvre, természetesen.

Nyurga, tizenötéves srác vagyok, hangulatától és a nap mennyiségétől függően hol szalmaszőke, hol majdnem fehér szőke hajam van. Azúrkék vagy világos égkék szemek, attól függően éppen nullával egyenlő alvásmennyiséggel bírok, vagy teljesen energiával telt, valamint tejfehér bőr. Sokáig lapockáig érő üstökkel rohangáltam, nem olyan régen vettem rövidebbre, így viszont hol teljesen göndör, hol egyenes.
Ha nem a suliban vagyok, akkor tök egyszerű ruhák. Úgyis elnyűvöm, kiszakítom, eltépem, foltos lesz, lukas lesz. Nem mondom magam rendezetlennek és ócska ruhákban járónak, legyen praktikus!