Myra Yablokova

alázatos – kevés olyan dolog van, ami iránt ne viselnék alázattal. ilyenek például a könyvek, de ne gondolja azt senki, hogy nálam be lehet mocskolni őket. nem vagyok egy hárpia, félreértés ne essék, viszont szeretem ha a könyveket nem alázzák meg. bár otthon az asztalomat én is könyvekkel támasztottam alá.

vidám – azért a megjelenésemmel ellentétben nem vagyok mogorva személyiség, félreértés ne essék nagyon is értem és szeretem is a vicceket. amióta én vagyok a könyvtáros az iskolában, azóta díszeleg a „ki itt belépsz, hagyj fel minden erénnyel” felirat a könyvtár bejárata fölött és valakinek el kellett terjeszteni azt a pletykát is, hogy aki a zárolt részen belülre érkezik, azt egy kentaur várja álló hímtaggal, hogy magáévá tegye. de hé, senki nem mondta, hogy a vidámság az milyen lehet, ugye?

segítőkész – soha nem ettem meg egy diákot sem, aki odajött, hogy merre találja azt, meg azt a könyvet. sőt, bátran csevegek velük a könyvtában, akár hangosan is, mert egyébként lehet hogy csendben kéne lenni, de ugyan nem a 20. században élünk már, tele van minden mindenféle vacakkal és pont egy könyvtárban kéne csendben maradni? azt tartsák meg a muglik a hülye katolikus szeánszaikkal. egyébként is a Sátánban hiszek.

badass– ugyan, néztél már meg engem? látod, hogy nézek ki? na látod, ezért tisztelik a kölykök a könyvtárat. meg azért, mert ha éppen megpróbálna valami szentségtörést elkövetni, az biztos hogy elvarázsolnám valami pondróvá és egy üvegben tartanám legalább tizenkét óráig, hogy ne tegyen ilyet legközelebb. de azért nem teszem meg, mert rövid úton kint találnám magam. *angyali mosoly, majd egy mellette lévő befőttesüvegre mutat*

művelt – komolyan az vagyok, bár ritkábban csillogtatom meg a tudásomat, hiszen nekem nincs nagy szobám, én nem vagyok tanár – bár nem kétlem, hogy egy-két pancsernál azért sokkal többet tudnék a kölyköknek mutatni – és nem kapok több fizetést azért, de ha az öreg McGalagony megemelné a fizetésem, talán jobban is megmutatnám, hogy művelt vagyok. például meg tudom mondani egy idézetről, hogy Tolkien melyik oldalon írta azt le a Gyűrűk Urában

barátságos – talán túlontúl is, mert néha van hogy egy-egy diákkal – legyen lány, vagy fiú – túlzottan barátságos csevejt váltok. jó, az idősebbekre talán rá is nyomulok, de becsszó, hogy nem lépek át egy bizonyos határt. emellett pedig úgy érzem magam, mint egy önkéntes pszichomágus. komolyan basszus, el tudjátok képzelni hogy milyen szerelmi drámákat hallok a könyvtárban? némelyik jobb mint a Marichuy, vagy az Esmeralda. és szövevényesebb is. de emellett bárki elmondhatja nekem a bánatát és én megpróbálok a saját eszközeimmel segíteni rajta *kacsintás a hetedikes fiúkra, hátha kell nekik valamiben a segítség*.

túlságosan barátságos – lehet félreértelmezni, lehet máshogy gondolni, de tényleg barátságos vagyok. pedig sokan félnek tőlem és még mindig úgy tartják, hogy a könyvtár egy olyan hely, ahol félni kell. sokan félreértik a szándékaimat, de legyünk őszinték: adok nekik elég okot.

ribanc – kell ezt magyarázni?

méhkirálynő – ezt is kéne? a kettő összekapcsolódik.

szarkasztikus – talán túlságosan is, de hidd el, ha szar vagy valamiben megmondom, de úgy, hogy igazából azt hidd nekem az nagyon is tetszik

hülye nevetés – tudod, az amelyik röfög, amelyik fuldoklik, mint egy idióta fóka és a hetedikről is meghallod, főleg akkor ha én a könyvtárban vagyok

abszolút nem csendes – igen, igen bizony. utálom a csendet. gyűlölöm. a könyvtárban is beszélgessenek csak, nem érdekel.

csapongó – soha nem csinálok hosszú ideig semmit. a könyvárosélet előtt énekesnő voltam egy zenekarban. hirtelen váltottam, ki tudja, hogy mi leszek legközelebb? lehetnék pornófilmrendező is, nem?

Este tíz óra van és én halkan szipogva csukom be a Gyűrű Szövetségét Boromir halálánál. Nem tudom, miért visel meg ennyire ezredszerre is ennek a karakternek a halála, hiszen nem volt a legtisztább és legjobb lelkű gondori Középföldén. De valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy a fontos momentumoknál elhagyja egy-két könnycsepp a szemeimet. Pedig az ember fia azt gondolná, hogy aki a szovjet elitbe születik, az élete sem lehet annyira rossz. Egy szétbomló állam – pont mint a Gyűrű Szövetsége – nem éppen a legjobb vadászterület. Persze attól függ, hogyan nézzük. Az olyan orkoknak, mint az ukránok, vagy oroszok akik egymással marakodva próbálják eldönteni ki kapja a hatalom gyűrűjét hamar padlóra tudja vágni egy addig jól élő család teljes egészét. Éjszaka, mikor egyedül maradok a gondolataimmal, mindig eszembe jut a családom. Hogy vajon otthon még mindig a serfőzés-e a legfőbb mesterség és vajon tényleg úgy bánnak az idegenekkel, a Nagyokkal, mint három éve, mikor eljöttem onnan.
Remeg a kezemben a toll – mert milyen ócska dolog már pennával írni – egek, ti varázslók olyan maradiak vagytok, ahogy belegondolok az elmúlt három évbe. Úgy éreztem magam, mint Aragorn, mikor realizálta, hogy a Szövetség nincs többé. Mint mikor el kellett indulnia külön úton abból a közegből, amelybe oly rövid idő alatt nőtt bele teljesen. Nekem is el kellett indulnom, de nem azért mert megölték volna a védelmezőmet. Csak nem találtam a helyem a világban, de ezen nem tudok meglepődni. Pont olyan borzalmas és egyszerű minden, mint a Balrog támadásánál a Khazad-dum hídjánál. Csak állok szemben a saját démonommal, megpróbálom neki megmondani, hogy nem jöhet át és nem veszélyeztetheti a szeretteimet.
De tudjátok mi van a Gyűrű Szövetségében, nem? Gandalf végül a mélybe veti magát a Balroggal. Úgy érzem, mintha már tíz éve zuhannék és nem látom a szakadék mélyét. Halk sóhaj szakad ki belőlem, ahogy felkelek, hogy az utolsó diákokat is álomra tereljem.
- A kurva életbe! – van, amire az ember nem számít. – Faszom! – mint például arra, hogy a Tourette beüt, amikor elfelejted bevenni rá a bájitalt, amit a professzor főz neked. Ej, pedig egyébként jól néz ki ő is. Lennék Arwen, adnám az örök életet neki, ha le tudnám vele élni. Odalépek az egyik asztalhoz, ahol kettő srác beszélget. – Fiúk, záróra. – dőlök be előre, hogy legalább valamennyire tudjak hatni a személyes aurájukra. Látni akarom, ahogyan végigfut rajtam tekintetük, ahogyan elképzelik, hogy vajon milyen örömöket tudnék nekik szolgáltatni a könyvtár zárolt részlegében. Szeretnék egy kicsit Aragorn lenni, hogy ők legyenek az Éowyn-ek, akik csak úgy lesik minden szavam. Angyali mosolyom és csillogó szemeim, néha meg-meg rezdülő arcizmaim – melyek mögött káromkodások tömkelege feszül – egészen furcsa koktélt alkothatnak, de pár percnyi meggyőző beszéd után végre felkelnek. Én pedig visszaindulok a könyvtáros pulthoz, hónom alá nyalábolom Aragornt – ezúttal a valódit, a kutyusomat – és dudorászva két pálcaintés között becsukom magam mögött a könyvtár ajtaját, hogy egy jó hosszú sétát téve – természetesen a konyhát útba is ejtve, megfelelő kitérővel – visszatérjek, hogy nyugovóra tegyem magam. Gátat szabjak ömlő gondolataim tengerének, elrévedjek a szürkeségen, Valinoron.

Középföldén és Hobbitfalván, ahova talán már soha nem léphetek, hiszen mindent felégettem magam mögött, akár egy Gyűrűlidérc, akit folyton hajt a vágy, mégis menekül önmaga elől.

Az évek során számtalanszor változtattam a külsőmet. Nem vagyok éppen egy tanárnak való, vagy könyvtárosnak, de mindenki higgye el, hogy én így teljesen jól érzem magam. Fekete hajam van, ami hol hátközépig érő, hol vállig. Néha még raszta is. Nem riadok meg attól, hogy mutogassam a tetoválásaimat, van belőle bőven. Sokat szoktam futni, az alakomra sem lehet panasz, de jaj neked drágám, ha a folyosón megnézed a fenekemet. Nem, nincsen hátul szemem, de tudod hogy nem szabad, igaz? Na látod, én is tudom. Bár ha egy kósza kacsintást láttál tőlem, ezen sem kéne csodálkoznod, igaz?
Az öltözködésem egyébként változatos, hol többet mutat, hol kevesebbet. Mikor milyen kedvem van, de ne várj következetességet, azt magamtól sem kapom meg igazán. Ajkaim teltek, néha van benne piercing is, de az orromban inkább megtalálod. Meg a szám fölött is, tudom hogy nem tetszik de ne bámuld már annyira héló! Még a végén kiesik a szemed, bele a dekoltázsomba és onnan kell összeszednem. Egyikünk sem akarja, igaz?.