Gabrielle Delacour

A nővérével ellentétben ő nem képes erősnek, és elérhetetlennek mutatkozni. Vele ellentétben ő nem örököltem azt az elsöprő magabiztosságot, amit az apjuk is mindig tanúsított. Ő szerény, szelíd, és békés. Még csak gőgösnek sem nevezheti magát, annak ellenére, hogy teljes mértékben tisztában van a bájainak erejével. Mindig is vegyes érzelmek kavarogtak benne ezzel kapcsolatban. Jó érzés volt számára szépnek lenni, különlegesnek, imádottnak, de pont az volt a baj, hogy sohasem lehetett egy egyszerű lány, barátnőkkel körbe véve. Talán a nővére nélkül töltött évek tették, hogy már képes kiállni magáért, felemelni a hangját, ha nem tetszik neki valami, még ha nem is olyan hangosan, mint a többiek. Már nem az a kislány, akit a nővérének kézen kellett fognia, hogy előrefelé haladhasson. Most már egyedül is megáll a lábán, és képes egyedül keresni a saját útját, elszenvedni a saját hibáit, azokért pedig felelősséget vállalni. Bár, a mai napig elválaszthatatlan Fleur-től, mindennél jobban szereti őt, örökké a példaképe fog maradni. Az az erős, de mégis gyengéd nő, aki megtalálta az élete értelmét. Egyszer ő is szeretne olyan lenni, és mindent meg is tesz ennek az érdekében. Még ha a mai napig követ el hibákat, és néha képtelen eligazodni a saját érzésein.

Mindig is olyan akart lenni, mint a nővére. Amikor ő megszületett, Fleur már 8 éves volt, és a Beauxbatons-ban tanult. Ahogy cseperedett, mindig elképesztőnek találta, ahogy a nővére már mind-mind olyan dolgokat tudott, amiktől ő még olyan messze volt. 4 évesen, amikor már határozottnak volt nevezhető a járása, és már csak néha-néha bicsaklott meg a nyelve, követte nővérét, és minduntalan próbálta utánozni kecses járását, és bár még csak enyhe orrhangon, de ismételni, amit tőle hallott. 8 évesen büszkén szorította meg Fleur kezét a tapsvihar alatt a Roxfortba érkezésükkor, és bár rettenetesen meg volt ijedve a Trimágus tusa 2. fordulóján, mégis büszke volt a nővérére, amiért ő lett kiválasztva. 12 évesen alig bírta törölgetni a könnyeit, ahogy megpillantotta nővérét az esküvőjén. Hiába volt mellette, amikor kiválasztották a ruhák, ez a pillanat igazán különös volt.

Az esküvőt követően már nem tudtak olyan gyakran találkozni, hiába töltötte már be a 16-ot is, a szülei semmiképpen nem akarták megengedni a számára, hogy nővére után menjen Angliába, és a tanulmányait a Roxfort falai között fejezze be. Hosszas levelet írt Fleur-nek arról, hogy milyen szívtelenek a szülei, amiért még mindig törékeny csecsemőként kezelik. Pedig órák hosszat gyakorolta az angolját minden nap, még akkor sem hagyott fel vele, amikor már édesanyja lebeszélte a menetelről, helyette pedig a Gabrie energiáit a festészetbe fordította. A Beauxbatons Mágusakadémia falai között ugyanis rengeteg lehetősége volt rá, hogy kiszélesítse érdeklődési köreit. Az akadémia rengeteg lehetőséget biztosított a fiatal boszorkányok hölggyé nevelésére, etikett órákat vehetett, kézműves kurzusokat szerveztek, tornász egyesületük rendkívüli, és festészeti szakköreik sem voltak elhanyagolhatóak.

18 évesen, elvégezve a Mágusakadémiát első dolga volt meglátogatni nővérét, és éppen csak 2-3 éves unokahúgát. Az itt töltött idő alatt ismerkedett meg egy Mr Pyrites nevezetű angliai alkimistával, aki rengeteg kísérletet folytatott a mágikus iparművészet terén. A szülei legnagyobb szomorúságára pár év erejéig mellé szegődött, mint tanonc, és mindössze 24 évesen tért haza, immárom egy határozott céllal a szemei előtt. Az egyedül töltött évek alatt úgy érezte végre megtalálta önmagát, a nőt, akivé mindig is szeretett volna válni. Sokkal magabiztosabbnak érezte magát, önállónak. A Beauxbatons Mágusakadémián kezdett el tanítani, és ismerkedett meg akkori kollégájával, Jean-Louis-szal. Akkoriban még nem is sejtette, hogy az aktakukac férfi 2 év múlva milyen hosszú ostromba is kezd ellene...

26 évesen először utasította vissza a férfi vallomását, arra hivatkozva, hogy még korainak találná, hogy elkötelezze magát. Ugyanis nem randira hívta, hanem egyenesen egy jeggyűrűvel állított elé. A lány teljesen meg volt ijedve, azt megszokta már, hogy akadtak udvarlói, de még soha senki nem kérte meg a kezét mindössze annyi interakció után, hogy reggelente köszöntötték egymást. Egy elképzelhetetlenül hosszú levelet írt akkor a nővérének, az ő tanácsát kikérve, miképpen is kezelhetné a helyzetet, mivel Jean-Louis nem tágított. Fleur tanácsát megfogadva még 16-szor utasította vissza a férfit, de minden egyes alkalommal egyre több bűntudattal. Valahol imponált neki, hogy ekkora érdeklődést mutatott iránta a másik fél, de érezte, hogy mindez csak véla-vérének volt köszönhető. Mégis, a 17. alkalommal végül beleegyezett, hogy ismerkedjenek meg egymással.

33. életévében végül felkerült az eljegyzési gyűrű az ujjára, valamint elfogadták a jelentkezését oktatónak a Docendo Discimus Mágusakadémiára, mint Mágikus festészet szaktanár. A tavalyi év során 2 nagy álma vált hát valóra. Arra nem is számított, hogy az ősz milyen változásokat is hoz majd az életében. Az új környezet, az új kollégák, az új diáksereg mind-mind különböző kihívások elé állították. Szinte már hálás volt érte, hogy elérkezett a tanév vége, és végre van ideje egy mély levegőt venni, és újragondolni eddigi életét, kapcsolatait. Jean-Louis egyre ritkább levelei, a fel-feltűnő rózsa szálak az asztalán, és az az elbűvőlő kék szempár... Olyan érzések járják át a szívét, amikről úgy gondolta, mindössze tinédzser korában voltak illendőek. Mostanra már le kellett volna nyugodnia, az esküvőjét terveznie, nem pedig szapora léptekkel menekülnie saját érzései elől. Rég volt már, hogy utoljára feltette magának ezt a kérdés, de vajon Fleur mit tenne a helyében?

A legtöbben a ’bájos’ vagy az ’elbűvölő’ kifejezést használják rá előszeretettel. Szereti is, elvégre, ki nem szereti, ha megdicsérik? Mégis, ebből akadtak már problémái. A véla felmenőkkel rendelkező embereknek valahol büntetés is a szépség, legalább is ő úgy véli. Sokan nem szeretik őt azért, mert hosszú, selymes, ezüstösen szőke haja úgy csillan meg a napfényben, mintha gyémántokkal lenne kirakva, vagy éppen mert a mosolya ragyogóbb, mint bárki másé a környezetében, esetleg azért, mert törékeny alkata minden férfi figyelmét képes magára vonni, minden hátsószándék nélkül. Sokan nem szeretik azért, amilyen ő, elvégre, nem olyan elérhetetlen szépség, mint a nővére volt, próbál normális lenni, közvetlen, ez pedig talán csak feltűnőbbé teszi őt. Gyakran harsan fel a nevetése, átszelve az akadémia folyosóit, vagy éppen a tanári néma csendjét. A mosolyát sem sajnálja senkitől, szeret mosolyogni, és szereti, ha visszamosolyognak rá, erről igazán nem tehet. Legalább az öltözködésével nem lehet semmi problémájuk. A szolidabb tervezésű ruhákat szereti, bár tény, hogy azokat élénk színekkel párosítva. Mégsem látni sokszor bennük, mivel a Bauxbatons Mágusakadémián a szigorú öltözködési szabályokat megszokva, most is javában követi az előírásokat, akármit is várnak el tőle. Mint oktató, igyekszik a viselkedésével, és a külsőjével is példát mutatni a diákoknak, ezért is láthatják sokszor ünnepi talárban az óráin, valamint az akadémia falain belül. Ha valaki hétköznapi ruhákban látná, az mindössze az akadémián kívül lehetséges.