Épp csak kiléptem a Helios főbejáratán, már gyújtottam is meg a számból kilógó cigarettát. Szokás szerint Carol Dolohovtól kunyeráltam, pusztán azért, mert ő fancy cigit szívott, nem azt az olcsó szart, amit magamnak vettem. Eddie Harvey bájital üzlete felé vettem az irányt. Három nap volt hátra teliholdig, mi pedig újabb módosított farkasölőfű-főzetet készültünk tesztelni. Az elmúlt hetekben sikerült összeállítanunk egy nagyon ütős fájdalomcsillapítót, abban nem kételkedtünk, hogy ez képes lesz nagyban enyhíteni az átváltozással járó fájdalmat. A nagy kérdés az volt, hogy mennyire lesz kompatibilis a bájital többi összetevőjével. Az eddigi próbálkozásaink után nehéz volt optimistának lenni. Legtöbbször teljesen megszüntette a bájital eredeti hatását és nekem mindenki elhiheti, hogy még akkor sem buli teliholdkor együtt lógni egy megvadult vérfarkassal, ha az ember történetesen animágus - ezt bizonyította a legutóbbi telihold alatt szerzett összes sérülésem is, még mindig csúnya véraláfutás virított a bordáim körül ott, ahol Eddie igazán jámboran nekicsapkodott egy fának, miután próbáltam a birtokon belül tartani. De volt már arra is példa, hogy tulajdonképpen megmérgeztük Eddie-t és majdnem a Szent Mungóban kötött ki a sok hányás, reszketés és szédülés után. Egyszóval egyikünk sem élvezte igazán a kísérletezést, de nem adtuk fel. Tudtuk, hogy képesek vagyunk megalkotni a tökéletes farkasölőfű-főzetet, csak tovább kell próbálkoznunk. Akkor is, ha valamelyikünk maradandó sérülést szenved. Harvey üzlete elé érve döbbenten tapasztaltam, hogy zárva volt - noha sosem baszott át, ha találkozót beszéltünk meg, mindig pontosan érkezett -, a kirakatra pedig valaki vörös festékkel pingálta fel, hogy "takarodj az erdőbe, vérfarkas". Mi a faszom? Az ajtón megmozdult a kellemesen hűvös nyári szellőtől a "zárva" felirat, bár valószínűleg rajtam kívül senki sem akart volna belépni a boltba, az emberek sietősre fogták a lépteiket, mikor meglátták a vörös betűkkel írt vérfarkas szót. Eddie bizonyára elment feljelentést tenni az üzlete megrongálásáért, bár kurva feleslegesen. Az égvilágon senkit nem érdekeltek egy vérfarkas jogai. Régen sem volt jó a helyzet, de mostanság végképp nem. Dühösen kifújtam a cigarettafüstöt és hátat fordítottam a boltnak. Ekkor pillantottam meg egy ismerős arcot az Abszol úti forgatagban. A kis Salome, bár már nem is volt annyira kicsi, ha nem csaltak az emlékeim, a Roxfortot is befejezte már. Habár tököm tudja, ezer éve nem találkoztam vele és a családjával, akkor sem igazán szóltunk egymáshoz többet egy elmormogott "boldogkarácsonyt"-nál. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy egyszerűen levegőnek nézem és eltakarodok innen, a fő a békesség elv alapján, elvégre nem szívesen látták a képemet a rokonok azóta a bizonyos eset óta. De végül be kellett látnom, hogy ez még tőlem is szánalmasan gyáva húzás lenne és akár az is lehetséges, hogy a lány nem tudott semmiről. - Hello - intettem oda végül félszegen, és közben csak reménykedni mertem benne, hogy nincs több rokon a közelben.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Csüt. Jún. 25, 2020 1:08 pm
Salome & Bertie
A
tanév vége mindig felfrissülés a legtöbb diák számára, és ez alól én sem vagyok kivétel. Főleg így a R.A.V.A.SZ. vizsgák után. Még mindig táncolhatnékom támad, ha csak arra gondolok, hogy végre végeztem, és felvételt nyertem az akadémiára. Bár nem lenne túl tanácsos pont itt az Abszol út közepén táncra perdülni. Helyette inkább halkan dudorászok, és néha akarva-akaratlun, de egy elégedett vigyor kúszik az arcomra, amit éppen csak sikerül levakarnom onnét, mielőtt még teljesen őrültnek néznének. Ugyanis ma meglepően sokan voltak, számomra érthetetlen volt ez a forgalom, de talán azért, mert normál esetben nem ilyenkor jönnék el nagypapa boltjából, hanem sokkal később, akkora pedig már eléggé ki tudnak ürülni az utcák. Viszont minél több mindent szeretnék elsajátítani még az akadémia előtt, mert tudom jól, hogy nem lesz egyszerű egyszerre csinálni a két szakot, arról nem is beszélve, hogy mennyire elfoglalt leszek a két órarend miatt. A tanév megkezdtével már nem is lesz időm minden nap beugrani a boltba, és ott gyakorolni, esetleg csak hétvégente, ha lesz rá elég energiám. Bár cserébe ott lesz az akadémia műhelye, még ha az teljesen más is. Szomorú leszek, mert mindig is szerettem volna elsajátítani a családi fortélyokat, de az akadémián sokkal inkább leszek magamra utalva. Előbb fog kialakulni a saját stílusom, a saját technikáim, ami talán jobb. Még nem sikerült eldöntenem, mennyire is kéne bánnom, hogy nem egyenest a családtól tanulok el mindent, ahogy Garrick papa is tette még a maga generációjában. - Ó, hello - félbeszakítom a dudorászást, és tekintetemet egy régen látott arca emelem. Mostanában nem láttam, anyáék nem voltak hajlandóak beszélni róla, ahogy Garrick papa is csak hatalmasakat sóhajtott, akármikor is emlegettem fel a család másik ágát. Mindössze annyit tudtam, hogy Gerald bácsi kitette a szűrét. Pontosabban fogalmazva, nem engedte vissza. Mégis mekkora esély volt rá, hogy én pont belébotlok mégis? Bertie, akit Pippa nénivel ellentétben, képtelen vagyok lemagázni, mert egyszerűen túlságosan is lazának tűnt, minden más felnőtthöz képest, aki mindig kilógott az amúgy is különleges felhozatalú családi vacsorákon. - Mi járatban, Bertie... bácsi? - Őszintén szólva, nem tudok visszaemlékezni rá, hogy valaha is mi beszélgettünk volna. Egyszerre tűnik kényelmetlennek és idegennek, a hangom is éppen csak nem fordul kérdőbe a 'bácsi' résznél. Nem igazán akarnék illetlennek tűnni, de valahogy nagyon nem kenyerem a felesleges cicomázás. Viszont ahhoz túl kíváncsi vagyok, hogy pontosan mi történhetett, mintsem, hogy mindössze visszaköszönjek és egy egyértelműen összeeszkábált indokkal távozzak is a színről.
Idegesen jártattam körbe a tekintetem az utcán, de nem találtam másik ismerős arcot a járókelők között. Összeszorult a mellkasom még a gondolattól is, hogy egyszer csak megjelenik Salome mellett valamelyik unokatestvérem, a nagyapám vagy még rosszabb, valami megmagyarázhatatlan, nevetséges módon éppen a nővérem vagy apámék. Tudtam, hogy utóbbira semmi esély sem volt, hiszen Pip ilyenkor még biztosan javában dolgozott és ugyan miért is kísérgette volna Salome-t bárhova is, amikor a nővérem annyira kibaszott elfoglalt és fontos ember. Apámék meg ki sem tették a lábukat arról a nyomorult farmról, mintha minimum az apokalipszis érkezett volna el már pusztán attól, hogy pár órát civilizált környezetben töltöttek az Abszol úton, gyerekkoromban a tanév előtti nagy bevásárlásokra is pofákat vágva jöttek el. Aztán egy idő után nem is kísértek el, csak kelletlenül a kezembe nyomták a pénzt, hogy oldjam meg egyedül, én pedig mindvégig azt éreztem, hogy sajnálják a galleonokat a taníttatásomra. Valószínűleg így is volt. Talán tényleg kár is volt költeni rá, nem vittem semmire, az égvilágon kibaszottul semmire, ahogy azt apa annyiszor megjósolta már húsz évvel ezelőtt is. Egyszóval megrémített a gondolat, hogy velük találkozzak, nem bírtam volna ki még egyszer a tekintetükből áradó szégyent, csalódottságot és a szeretet teljes hiányát. De Salome egyedül volt és rajta mást nem láttam, csak feszengést, ami teljesen érthető volt. Én is feszengtem, szabadulni akartam a szituációból, de nem szerettem volna megbántani sem és szó nélkül faképnél hagyni, mintha zavarna. Itt nem vele volt probléma. A bácsi szó hallatán valami elégedetlen horkantás és nevetés közötti hang szakadt ki belőlem, ennyi év után is képtelen voltam megszokni. Pip gyerekei is így hívtak, mindig túl komolynak és testidegennek éreztem. Beértem volna egy Bertie-vel is, de sosem szóltam érte. - Csak egy barátomhoz jöttem üzleti ügyben, de úgy tűnik, nem a legjobb időpontban - mutattam a hátam mögötti kirakatra. - Van, ami sosem változik, úgy néz ki. Az ember azt hinné, hogy eltűnik Tudodki és utána megváltozik az emberek mentalitása, de a nagy thesztrálfaszt, maradt minden a régi. Néhány másodpercig elidőzött a tekintetem a gusztustalan feliraton. Tudtam, hogy hazaérve első dolgom lesz baglyot küldeni Harvey-nak, tudnom kellett mi történt. - Te Garrick papánál voltál, gondolom - böktem a kezemben tartott cigarettával abba az irányba, amerre el lehetett jutni a nagyapám híres pálcaboltjába. - Most végeztél a Roxfortban, ugye? Viszed tovább a családi bizniszt? Könnyedén jöttek a lazának álcázott mondatok, ebben mindig jó voltam, az idők végezetéig tudtam pofázni a nagy semmiről is. Közben mégis idegesen szívtam a cigarettát és fújtam ki a füstöt, a szabad kezemet a zsebembe süllyesztve, mintegy kényszercselekvésként.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Pént. Júl. 10, 2020 5:59 pm
Salome & Bertie
E
gyértelműen ideges, kutató tekintettel méri fel az utcát, amit nehezen teszek bárhova is. Pontosabban, tudom, hova kéne tennem, csak éppen azt nem, hogy miért. Ugyanis az igencsak kellemes hangulatú ünnepi ebédekkor feltűnt már, hogy a család túlfele nem éppen olyan baráti hangulatú, mint az én szüleim és testvéreik. A csatatér kifejezés talán kevés lenne arra, ami ott folyik, és talán találóbb is lenne hidegháborút övezetnek nevezni. Pedig esküszöm egyenként mindenki jó fej... Legalább is még Bertie is leszólított az utcán, holott erősen érződik, hogy nagyon kellemetlen neki a szituáció. Legalább próbálkozik. Ezért nem is értem, hogy mégis miért nem látni már többé, mire fel a kínos mosolyok és végtelen hümmögések sora. - Hááát, lehetséges… - billentem oldalra a fejemet, kissé értetlenkedve a feliraton, ami az üzlet ajtaján éktelenkedik. Én is tartok tőlük, mármint az átváltozott alakjuktól. Emberként általában nagyon jó fejek tudnak lenni, ezért is soha nem vetemednék ilyesmire, még ha a frász ki is törne rajtam, ha egy átalakult vérfarkas sétálna velem szembe, elsőre mindenképpen ijesztő, még ha Farkasölőfű-főzetet is ivott, akkor is. Viszont nekik is megvannak a jogaik, ahogy minden más élőlénynek is. Csak sajnos pont ugyanolyan bonyolult a helyzetük, ha nem bonyolultabb, mint a bestiáké. - Amíg ugyanazok az emberek rendelkeznek hatalommal, mint Tudjukki idején, addig nem is fog változni... - Ugyan mindig is tartózkodtam a politikától, és az arról szóló bájcsevelyektől is, Bertie szemléletmódja, hát még a kifejezésmódja határozottan a tetszésemre volt. Éppen csak nem nevettem fel a "thesztrálfasz" kifejezésen, de hát az igen csak illetlen lett volna, akármennyire adom is a vulgár poénokat. Ahogy anyám mondta, itt az ideje megkomolyodni, akármennyire is nincs ínyemre a dolog... - Maradhat a Bertie? Nekem is kényelmesebb lenne, kicsit létidegen a bácsizás... - forgatom meg a szemeimet, miközben egy félmosoly játszott az ajkaimon. Elég egyértelműen reagált az előbb, szóval miért ne? - Amúgy igen, Garrick és Gerbold papánál voltam, meg apa is bent volt. Még mielőtt elkezdeném az akadémiát, szerettem volna elsajátítani pár trükköt - rántom meg hetykén a vállaimat. Nem tudom, ő mennyire tartja klisésnek, mindössze Gregory bátyám és pár évfolyamtársam szokták mondogatni, hogy igazán lehettem volna kreatívabb a jövőmet illetőleg... Mégis leszoktam róla, hogy feltétlenül ezzel dicsekedjek. A család és Bertie kapcsolatát elnézve pedig lehet, hogy nem is ő a legalkalmasabb ember, akivel erről cseverészhetek. - Azt még nem tudom, hogy a családi biznisz kinek a kezében landol, de én még kissé bizonytalan vagyok. Nem lenne rossz a boltban dolgozni, de nagyon szívesen válnék függetlenné is, mert a pálcák elkészítésén belül még jobban izgatnak a magok. Egyszerűen nem hagy nyugodni, hogy csak hárommal dolgozunk. Annyi lehetőség van! Szeretnék mindent kirpóbálni, amit csak lehet, ehhez meg ha ki kell válnom a családi vállalkozásból, hát Merlinre mondom, senki nem állhat az utamba. - Ahogy belekezdek, egyszerűen nem bírom befogni. A családban senki sem hallgatja szívesen a regéimet arról, hogy miként és miket lehetne még kihozni ebből. Apa és a bátyám ugyan nyitottabbak, de még mindig inkább követik Garrick papa tanításait, mintsem a saját elképzeléseiket. Ez pedig idegesít. Én újat akarok alkotni. A nagy lendületemhez pedig erős gesztikuláció kapcsolódik. Hirtelen el is feledkezem róla, hogy az előbb még azt gondoltam, hogy nem pont Bertie előtt kéne erről kifakadnom.
Nem állt kifejezetten közel hozzám a politika. Apámék arra neveltek, hogy húzzam meg magam, ne hangoztassam a véleményem kínos kérdésekről és különben is, a magunkfajtákat nem igazán érinti, ami a Mágiaügyi Minisztériumban zajlik. Többek között ebben is kudarcot vallott a nevelésük. Tizenévesen szinte habozás nélkül írtam fel magam Dumbledore Seregének taglistájára és később sem tudtam befogni a pofámat, nem csoda, hogy a Carrow testvérpár kedvenc gyakorlóbábui közé kerültem. A politikát valóban tőlem függetlennek éreztem, valami olyan dolognak, ami felettem áll, talán nem is érint igazán, mert a törvényekkel nem foglalkoztam soha és a társadalom szemében úgyis csak egy út szélén ragadt kutyaszar voltam, függetlenül attól, ki ült a mágiaügyi miniszteri székben. Nem az érdekelt, hogy ki került hatalomra. Az igazságtalanságot nem szerettem. Azért kaptam meg az első Cruciatusomat tizenöt évesen egy halálfalótól és azért töltött el haraggal, hogy kitaszította a társadalom magából a barátomat, csak mert vérfarkas volt. - Igen, ez így van - bólintottam. Sok mindent hozzá tudtam volna még fűzni a témához, de végül nem tettem. Hiába voltunk rokonok, alig ismertem őt és enélkül is éppen elég kínosnak éreztem ezt a helyzetet. - Még szép. Elhiheted, nekem a legkényelmetlenebb, hogy bácsiztok. Öregnek érzem tőle magamat - fintorogtam. Tényleg zavart, még csak nem is azért, mert különösebben aggódtam az életkorom miatt. Mármint gyakran eszembe jutott, hogy közeledett a negyvenedik születésnapom és mindösszesen annyit sikerült elérnem, hogy egy színházban takarítottam, azt is csak Frida Scamander közbenjárásának köszönhetően, kicseszettül magányos voltam és három napot sem bírtam ki anélkül, hogy ne lőjem magam. De egy optimistább szemüvegen keresztül akár úgy is szemlélhettem a dolgot, hogy hurrá, eddig húztam, pedig azt hittem, a huszonötöt sem érem meg. De nem emiatt zavart a bácsizás, egyszerűen csak úgy éreztem, nem illik hozzám és felesleges formaság, amikor sosem voltam igazán senkinek sem a bácsikája vagy tököm tudja milyen rokona, hiszen sosem engedték, hogy az legyek. Pip valahogy mindig megtalálta a módját, hogy még az ebédlőasztalnál is külön ültesse tőlem a gyerekeit, ha esetleg mellém keveredtek. Habár a találkozás kínos volt, mégis szívesen hallgattam a beszámolóját. Néztem, ahogy hevesen gesztikulált és a tekintetéből sütött a lelkesedés, és ez melegséggel töltött el. Őszinte mosoly ült ki az arcomra, ahogy hallgattam. Milyen eltökélt, mennyire lázba hozzák a tervei... - Ja, ez tényleg izgalmasan hangzik. Garrick papa nagyon ért a dolgához, de nem nyitott semmi újra. Ne hagyd, hogy ő vagy valaki más letörje a lelkesedésed. Én például nagyon adnék egy pálcát valamilyen holdborjútól szerzett maggal. Azok olyan édesek. - Nem tudtam, hogy lehet-e holdborjútól pálcamagot szerezni, de tetszett volna. Szerettem a saját somfa pálcámat, amit a nagyapám készített, semmi pénzért nem cseréltem volna le, de a holdborjak tényleg túl édesek voltak. - Tényleg ne foglalkozz vele, ha valamire azt mondják, hogy lehetetlen vagy hülyeség. Semmi jogom nem volt életvezetési tanácsokat adni neki. Ugyan milyen alapon, amikor annyira elkúrtam a saját életemet, amennyire csak lehetett? De mégsem tudtam magamban tartani. Talán ha valaki nekem is néha azt mondta volna, hogy nem vagyok hülye és egyszer-kétszer vállon veregetett volna, akkor előző este nem teljesen kiütve bámultam volna a plafont egy újabb tűnyommal a karomon. Nem mintha Salome-nak ilyen jövőt jósoltam volna, nyilván nem. Okos lány volt, ambiciózus, tele tervekkel, egy támogató családdal a háta mögött. Sokra fogja vinni és ez így is van rendjén, megérdemelte. Idegesen toporogtam, már a cigarettából is alig maradt valami. El akartam köszönni, de nem voltam rá képes, ott volt egy kérdés a nyelvem hegyén, nem tudtam eldobni ezt a hirtelen jött, remek alkalmat... A húgomat nem kérdeztem a családi dolgokról, mert tudtam, hogy hazudna nekem, csak hogy megkíméljen. De talán Salome, igen, talán ő őszinte lesz, már ha egyáltalán szolgálhat hasznos információval... - Figyelj, amúgy... szóval találkoztál mostanában anyámékkal vagy a nővéremmel? Nekem nem volt időm meglátogatni őket és legutóbb nem túl jó hangulatban váltunk el... De jó lenne tudni, hogy mi van velük, érted. Meg hogy haragszanak-e még vagy nem is tudom... - A széttaposott tornacipőm orrát bámultam. Tényleg hallani akartam a választ? Egyáltalán számított valamit? Úgysem kerestem volna meg őket.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Hétf. Aug. 10, 2020 2:12 pm
Salome & Bertie
V
alahol megnyugtat, hogy gyorsan letudjuk a politizálást. Nem kenyerem, vagy éppen asztalom. Függetlennek érzem magamat a politikusoktól, még azt is nehéz néha megjegyeznem, hogy éppen ki csücsül a miniszteri székben, nem, hogy akkor még mit csinál, és mit vall éppen, meg hát ki ellen, mert mint tudjuk, az sem mindegy. Lehet, hogy nem látszik, de erősen rendszeren kívülinek tartottam magamat, és talán jobb is így. Kéretlen megnyilvánulásaimra senki sem lenne kíváncsi, ahogy az elviselhetetlen természetem se tenné szebbé semmivel a helyzetet. Elvagyok a magam kis világában, és szíves örömest rúgom bokán azt, akinek valami nem tetszik, és ez még a jobbik eset. Vannak páran, akikkel hánytattam már csigát. Nem jó érzés, ezt tudom, mert vissza is kaptam… Szóval na, apró bólintással tudom le a kijelentését és térek vissza a politikai semlegességemhez. Bertie-vel meglepően könnyű a kommunikáció, még ha kissé furcsa is. - Király, akkor csak simán Bertie - elvigyorodom. Részben Bertie fintorán, részben meg elégedettségből. Most, hogy így beszélgetek vele, és nem csak az asztal túlfelén látom némán ücsörögni, sokkal emberibb. Eddig valamennyire talán el is hittem, amikor óvva intettek, hogy ne menjek a közelébe, vagy csak egyszerűen némán követtem a szüleimet, amikor távoztak minden köszönés nélkül. Most viszont már sokkal nehezebb lenne csendben maradni. Látom, hogy ő is ugyanolyan, mint mi, talán annyi, hogy kicsit jobban kilóg közülünk. Viszont, ahogy hallgatom a szavait, egyszerűen nem tudom elítélni őt. - Ez nagyon rendes tőled… Köszönöm! - Motiváló, sőt. Talán az első ember a családban, aki nem néz furcsán rám az ötleteim hallatán, szóval mondhatjuk, hogy bíztatóbbak a szavai, mint amiket eddig kaptam otthonról. Persze, szerettek a szüleim, mindössze kicsit földhöz ragadtak. Lehet, hogy ezért nem szerették őt a többiek, mert reformer volt ő is. Bár tény, hogy kicsit elhamarkodott dolog lenne tőlem ezt most kijelenteni, hiszen éppen csak sikerült egy épeszű beszélgetést kezdeményeznünk egymással. - Ha jól tudom, akkor a franciáknál elég népszerű a holdborjúnak a szőréből készült mag. Sőt, már olyan angollal is találkoztam, akinek ilyen pálcája volt, szóval az ötlet semmiképpen sem rossz. Lehet, hogy megpróbálkozom majd az akadémián egy holdborjú szőr maggal készült pálcával, kipróbálnád majd? - Felvillanyozódva folytatom, a lelkesedésemnek köszönhetően megint csak elfelejtem, hogy esetleg tapintatos legyek Bertie-vel szemben, és ne a családi bizniszről, meg a saját álmaimról magyarázzak, amikor neki, khm. Elég kényelmetlen a kapcsolata velük. Talán jobb is lenne, ha befognám szépen a pofácskámat, és nem akarnám rávenni, hogy még a későbbiekben is egy kényelmetlen beszélgetésre legyen kényszerítve velem, de… Nos, nem az a típus vagyok, aki először gondolkodik, és csak utána beszél. Általában, meg hát most is, utólag bánom csak meg, amit kimondtam. Természetesen nem vonom vissza a szavamat, hiszen, ha élni szeretne vele, hát Merlin szakállára, elkészítem azt a pálcát! Viszont megharagudni sem fogok, ha visszautasítja, hiszen az én hibám volt, én és a nagy szám. - Személy szerint nem láttam őket, valahogy nem is vagyok velük olyan kapcsolatban, hogy keressenek engem, vagy akár a szüleimet, ahogy családi összejövetelen sem beszélgettem velük az elmúlt időszakban… Mindössze Effie-vel, azaz Opheliával szoktunk levelet váltani, meg hát a Roxfortban sokszor találkoztunk. Közvetlenül csak Garrick és Gerbold papával beszéltem, ők viszont… - felsóhajtok, próbálom nem túl feltűnően forgatni a szemeimet. Nem szívesen mondom ezt, de… Muszáj, ha már egyszer megkérdezte. Nekem meg nem kenyerem a hazudozás. - Ők, mármint a papáék nincsenek túl jó véleménnyel rólad. Megkockáztatom, hogy apádtól hallhattak valamit, de nekem személy szerint senki nem árult el semmit - rántom meg a vállamat, a szememben egyértelműen ott ég a kíváncsiság, de most az egyszer tényleg befogom a számat. Még én is értem és érzem, hogy ez nem egészen olyan téma, amiről bárkinek is beszélni kéne vagy lehetne csak úgy. - Annyit fel tudok ajánlani, hogy rákérdezek Opheliánál, hogy mi a helyzet, de fogalmam sincs, mit válaszolna, hogy ő éppenséggel mennyit tud. - Meg hát neki megvannak a maga problémái. Nem furakodtam be a magánéletébe, nem kenyerem, de amennyit volt szerencsém látni belőle, meg hát Pippa nénikémet ismervén… Nos, hagyjuk. Nem irigylem.
Valahol siralmas volt, hogy a szinte már felnőtt nővé cseperedő rokonommal most kellett lefutnunk a "hogyan szólítsuk egymást" kezdetű kört. Lett volna tizenhét évünk tisztázni, csak alkalom nem nyílt rá, hiába töltöttünk órákat egy helyiségbe zárva, egy hosszú ebédlőasztal két végén ülve. Nem az ő hibája volt, természetesen, és kivételesen azt is magabiztosan állíthattam, hogy nem is az enyém. Sosem értettem, hogy a nővérem vagy az unokatestvéreim miért érezték szükségesnek, hogy úgy tartsák távol tőlem a gyerekeiket, mintha leprás lettem volna. Mégis mit hittek, hogy a vasárnapi húsleves felett majd sejtelmesen odacsúsztatok a kölyköknek egy-két LSD bélyeget vagy pár gramm tiszta heroint? Miafasz?, de most tényleg? És nekem aztán elhihették, hogy a függőség nem volt fertőző, én pedig nem terveztem őrjöngve lemészárolni a fél családomat, csak mert a családi buli előtt kicsit túltoltam a cuccot... Soha, senkit nem bántottam még az önvédelemtől eltekintve, sem józanon, sem beállva. De nekik aztán bizonygathattam volna, sosem akartak meghallgatni, nem akartak vegyülni velem... Nem tudtam hova tenni az arcáról sütő őszinte hálát. Pontosabban nagyon is értettem a mögötte rejlő okokat, csak megérteni nem tudtam. Akkora hatalmas bűn lett volna, hogy valami mást akart és máshogy, mint Garrick papa? Többet értek volna a családi tradíciók egy fiatal lány ambíciójánál? Számomra értéktelenek voltak a hagyományok, többre tartottam az újító gondolatokat, de erről kevesen vélekedtek így a családban. - Persze, miért ne? - vontam meg a vállam, mintha valóban annyira lazán kezeltem volna az ajánlatát, pedig valójában nagyon megdöbbentett, hogy éppen velem akarta volna kipróbáltatni a találmányát. - De nem ígérem, hogy nem lesz robbantás a vége, azért könnyen találnál nálam tehetségesebb tesztalanyt. Csak egy holdborjú szőrös pálcát nehéz visszautasítani... Nem ért meglepetésként, amiről beszámolt. Garrick papa és Gerbold nagybátyám ismét kikiáltottak a család fekete bárányának, valami rejtegetnivaló szégyenfoltnak. Nincs új a nap alatt... Mintha Pip nagy biliborítása előtt nem lett volna kibaszottul nyilvánvaló, hogy mi volt a helyzet velem. Mintha valaha is támogatott volna ez a kurva család abban, hogy máshol kössek ki... De nyilván máshogy láttuk ezt a problémát. - Ja, hát ez nem újdonság, eddig sem voltak jó véleménnyel rólam. - Nem tudtam olyan gyerekkori emléket felidézni, mikor nem éreztem magam egy értéktelen kis szarnak a rokonság körében. - Nem hiszem, hogy Ophelia bármiről is többet tudna nálad, a nővérem biztos tett róla. Határozott meggyőződése, hogy ha túl sokat emlegetnek, akkor a gyerekeiből narkós prostik lesznek a Zsebpiszok közben vagy fasz tudja mit hisz. Valami ilyesmit, gondolom. Úgyhogy vigyázz, nem ám a sarkon kötsz ki pár gramm hernyóval, mert két mondatnál többet beszéltél velem... Szerettem volna utálni Pippát, mindenért, de képtelen voltam rá. Bármit tett és mondott, attól még a nővérem maradt. Kár, hogy ő nem így érzett velem kapcsolatban. - Azért köszönöm. Azt hiszem, jobb lesz, ha továbbra is inkább kerülöm őket. Majd megoldódik... egyszer. - Ebben nem tudtam már hinni, a múltkori eset után biztosan nem. - Jobb, ha most megyek, a szüleid nem örülnének, hogy velem beszélgetsz. Biztos sok dolgod van még. Nem akartam megbántani, de ez tűnt a legkorrektebbnek, amit most tehettem.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Csüt. Okt. 08, 2020 3:24 pm
Salome & Bertie
L
evetkőzve a kezdeti kényelmetlenségeket, sokkal egyszerűbb vele beszélgetni, mint azt valaha is gondoltam volna. Arról nem is beszélve, hogy sokkal nyitottabb személyiség, mint a családunk többi tagja. Bár nem mondanám őket se túlságosan szigorúaknak, de egyértelmű elképzeléseik vannak a családi bizniszről, ami nem is baj. Legyen csak. Majd tovább viszi az, aki akarja. Én személy szerint biztosan nem venném át a jelenlegi formájában, sokkal esélyesebb, hogy saját vállalkozást indítsak, mintsem, hogy a régi begyöpösödött szokásoknak éljek. Azzal nem kéne, hogy baj legyen, ha valami újat próbálunk ki... - Nagyszerű! - csapom össze a tenyereimet egy széles vigyorral az arcomon. A nagyapáéknak hiába könyörögnék, hogy próbálják ki, majdnem biztos vagyok, hogy kidobatnák velem, miután lenyomták a torkomon a szokásos maszlangot, miszerint egy stabil pálcát csakis ebből a háromféle magból tudunk csinálni... - Ugyan! Majd nyílt terepen fogjuk kipróbálni, esetleg magadra vonsz pár védőbűbájt... Nem lesz itt gond! - Nem hinném, hogy nagyon másik tesztalany felé akarnék nézni, elvégre, ki akarna egy pálcát valakitől, aki még csak most kezdte el az akadémián a pálcakészítő szakot...? Most részletkérdés, hogy Ollivander vagyok, és belenevelkedtem a pálcakészítésbe. Ezt ők se feltétlenül tudják. Mármint azt, hogy belenevelkedtem, a nevemet általában igen, lévén szó, hogy az egyik leghangosabb diák vagyok, aki előszeretettel esik neki a professzoroknak azzal a minimum öt kérdéssel, ami megfogalmazódott bennem a mondandójuk kapcsán. Nem is értem, miért szoktak olyan hülyén nézni rám, hát nem azért vagyunk itt, hogy tanuljunk? Na jó, elismerem, nem mindenki szereti a hangos embereket. Nem is értem, miért lepődök meg néha. Legalább annyit megszoktam már, hogy nem kell fennakadni minden apróságon. Most például Bertie ügye, fogalmam sincs, pontosan mi történhetett, megkockáztatom, még meg sem születtem, amikor itt már balhék voltak, viszont biztos meg lehetett volna oldani a dolgot... Vagy csak én vagyok ilyen rohadt pozitív ember, hogy azt hiszem, mindent meg lehet oldani, csak néha tenni is kéne érte valamit? Legyen szó itt akármelyik félről is. - Most mondanám, hogy ne vedd túlságosan magadra... De nem is tudom igazából, hogy mit lehetne ezzel kezdeni. Ha most nem futok beléd, eszembe se jutott volna megkeresni téged, hogy mi a helyzet veled, mert így visszagondolva, ez volt az alapvető. Nem beszéltünk róla, és ez rohadt gáz. Őszintén szólva szégyellem is... - Mert van is mit, hiszen ugyanúgy viselkedtem, mint a szüleim is. Levegőnek néztem, mert a többiek is ezt csinálták. Kissé fájt, ahogy most arcul csapott a valóság, eddig azt hittem nem az a típus vagyok, aki vakul követ másokat, de ez most nagyon rámutatott, hogy márpedig eléggé birkaüzemmódban voltam eddig. - Sajnálom, hogy nem beszéltünk előbb. - Mindig nehéz bocsánatot kérni, én pedig sosem szerettem, de azt hiszem Bertie megérdemli. A családunkból talán más sosem fogja megtenni... - Ugyan! Ne rohanj már, nincs semmi dolgom. A boltban végeztem, az akadémia meg még nem kezdődött el. Figyu, ha mással nem is, velem tudsz beszélgetni! Pippa néni egy balfa..., akarom mondani megrökönyödött szabálybuzi. - Fogalmam sincs, mivel tudtam volna szóval tartani. Láttam rajta, hogy kellemetlen a dolog, ahogy sejtem is, hogy fájhat neki ezekről beszélni, így lehet nem kéne erőltetnem... De hát basszus, csak most jöttem rá, hogy milyen jó fej. Még abba is beleegyezett, hogy kipróbálja a pálcát, amit majd készítek! Merlinre, ne már, hogy visszatérjünk ugyanoda, ahol eddig is voltunk. - Vagy, ha nagyon menni akarsz, legalább a címedet add meg, hogy tudjak üzenni, ha elkészült a pálca, vagy ha beszélni akarnék veled... - Hogy miről, azt én se tudom, de miért ne? Rokonok vagyunk, vagy mifene. Hadd ne kelljen már külön indokokat keresnem azért, hogy a családomat láthassam, és egy kis időt tölthessek velük.
Nem akartam kedvét szegni, így inkább nem mondtam ki, hogy talán még így sem én voltam a legjobb tesztalany. Különben sem arról voltam híres, hogy olyan megfontolt, biztonságos döntéseket hoztam volna, csináltam már nagyobb hülyeséget egy tizennyolc éves kislány kisegítésénél is - például a farkasölőfű-főzettel kísérletezni határozottan nem egy életbiztosítás, Frida majdnem elájult, mikor a legutóbbi telihold után meglátta, milyen szép hegek maradtak rajtam Eddie Harvey-nak köszönhetően. Salome legalább nem akart kitenni néhány gigantikus agyarnak és óriási farkaskarmoknak, csak... egy teljesen megbízhatatlan varázspálcának. Jó, talán mégsem volt olyan jó ötlet rábólintani, de hát faszomat bele, már nem táncolhattam vissza és ha őt ez boldoggá tette... Mit meg nem tesz az ember a családja szeretetéért, ugye? - Persze, sima ügy - legyintettem. - Ha meg felrobbantom magam, majd kitalálok valami jó csajozós sztorit, hogy miért hiányoznak a végtagjaim, a harci sérülésekre buknak a nők. Nem akartam, hogy még ő érezze kellemetlenül magát. Nem tehetett semmiről, az, hogy az utcán leállt velem beszélgetni, már több volt annál, mint amit bármelyik rokonunk megtett volna. Neki nem volt oka bűntudatra és bocsánatkérésre, csak aszerint viselkedett, ahogy nevelték, egy gyerektől nem várható el, hogy megkérdőjelezze a szülei ítéletét. Márpedig ő csak egy gyerek volt, még ha nem is feltétlenül érezte magát annak. Egy évfolyammal járt Alina felett a Roxfortban, bárhogy is néztem, az még gyerek volt a szememben. - Ugyan - ráztam meg a fejem. - Te nem tehetsz semmiről, nincs miért bocsánatot kérned. Igazából nem is tudod, miért kérsz bocsánatot, szóval... tényleg nincs rá szükség. Bár nem mondtam ki, de nagyon jól estek a szavai. Tudtam, hogy nagy következményei nem lesznek, ettől még nem leszek kívánatosabb szereplője a családunk életének, de azért mégis megmelengette a szívem, hogy legalább ő nem tartott annyira rossz arcnak. - Hát igen, a Szabálybuzi a második keresztneve, csak nem reklámozza. Néha felmerül bennem, hogy elcserélték a Mungóban vagy valami, annyira nem hasonlít Bonnie-ra és rám - mosolyodtam el ezúttal teljesen őszintén. - A címemet inkább nem adnám meg, nem túl jó környék, nem örülnék, ha egyedül járkálnál arra. Jelentőségteljesen a Zsebpiszok köz felé mutattam a cigaretta égő végével, hogy értse, nem a távolságtartás motivált, csupán tényleg nem akartam megkockáztatni, hogy egyedül bemerészkedjen a varázsvilág kevésbé szép utcáira. - De most a Heliosban dolgozom, ott megtalálsz, ha elkészültél azzal a pálcával. Vagy ha kell valami segítség... Van néhány haverom, akik bármilyen alapanyagot be tudnak szerezni, ami esetleg Garrick papánál nincs kéznél. Ezen ne múljon a kísérleteid sikere. - Hogy mennyire volt legális ezeknek a bizonyos haveroknak az üzleti tevékenysége, abba inkább nem akartam belemenni. De neki nem is kellett volna találkoznia velük, akkor hol itt a probléma? - Persze nem kényszer, csak egy ajánlat.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
