Ziggy & Atanas - what is bullying?

A z alagsori folyosón támaszkodtam a falnak, miután sikeresen elcsórtam a szertárból a kvaffot és az egyik gurkóütőt. A kvaff a takarásomban volt a fal mellett, azonban az ütőt a kezemben tartottam. Nem csináltam semmi különösebbet, csak lógtam a Hugrabugosok klubhelyisége előtt, de ez épp elég volt egy-kettőnek ahhoz, hogy beszarjon tőlem.
Pedig még nem kötöttem bele egyikbe se. Ott lebzseltem, várakozóan hol jobbra, hol balra pillantva. Elhaladt előttem egy-két diák, akik a kedvenceim közé tartoztak, de túl kicsik voltak ahhoz, hogy szívassam őket, ráadásul, amire készültem… Az biztosan a gyengélkedőre küldte volna őket.
Ó, nem. És sokkal nagyobb vadra vártam, nem holmi pisis elsőévesre. Hamarosan fel is bukkant a folyosón, így az ütőt is eldugtam a hátam mögött, mielőtt elhaladt volna előttem. Nem szóltam hozzá, rá se néztem. Aztán amint eltávolodott tőlem, lehajoltam a kvaffért, a magasba dobtam, jól meglengettem az ütőmet, és becéloztam vele Ziggy fejét.
− Hé, Ziggy-Ziggs! – kiáltottam felé, miközben a kvaff a kis búbánatos képe felé közelített. A srác a hugrások terelője volt, szóval ha a figyelmeztetésem ellenére sem vette észre a labdát, akkor kurvára kiröhögtem. Ha pedig sikeresen kitért előle, akkor az ütőt a hónom alá csapva gúnyos tapsviharban törtem ki.
− Már jó ideje nem láttalak öregem, mi újság? – vigyorodtam el gonoszan, miközben meglengettem az ütőt a levegőben.
− Tudod, olyan kis finoman játszotok… Semmi erőt nem visztek bele egy-egy ütésbe, nincs semmi izgalom abban, ahogy ti űzitek ezt a sportot… − sóhajtottam fel drámaian, hiszen a közeg, amiben felnőttem híres volt a vérre menő kviddicsmeccsekről, és bizony ott tanultam meg, hogy igazán jó terelő akkor lesz az emberből, ha képes lerepíteni az ellenfelét a seprűről.
− Szóval, Ziggs, merre is jártál pontosan? Már kezdtem unatkozni – lépdeltem közelebb, miközben előhúztam a pálcámat, és egy Invitoval visszahívtam magamhoz a kvaffot. – Arra gondoltam, hogy adhatnék neked magánórákat – csapkodtam meg finoman az ütővel a labdát. Eszem ágában nem volt őt trükkökre tanítani, annál inkább szerettem volna őt szétbombázni a kvaffal.

visit russia before russia visits you

mély, teátrális sóhaj szakad fel belőlem, ahogy kilépek a hugrabug klubhelyiségéből vállamon a sporttáskámmal. kedvelem a magánedzéseket – igen, azokat amelyeket én szoktam elkövetni egyedül. seprű nincs nálam, ilyenkor csak futni indulok el, meg erősíteni. mert a tavaszi szünetről, a nyár közeledtével egy új Ziggy Yanovich tért vissza. Szőke haj, sokkal szélesebb hát és váll, jobb izomzat. esküszöm még a borosta is kinőtt az arcomon, bár nem olyan egybeszakáll, vagy ilyesmi, de azért látszik már, hogy pelyhesedem. hát hiába, a serdülőkor ugye. a hormonok is tombolnak, a legyek pedig a szobánkat csak elvétve találják be, mert tudják hogy röptében is meg… na mindenki érti azt hiszem, hogy mivel jár, ha össze van zárva négy kamaszodó fiatal, akik amúgy nem is beszélnek más dolgokról, csak a… csak a nőkről, ja. ajkaim közé egy szál cigarettát tűzök, ahogy kifordulok a sarkon és valaki olyannal találom szembe magam, akivel igazán nem akartam volna. szóra sem méltattam. az új Yanovich nem törődik azokkal, akik bullyingolni akarják, hanem egyszerűen csak beveri a képüket, ha éppen valami nem tetszik neki. hát most viszont okosabb voltam és csak elmentem mellette. a nevem hallatára visszafordultam és ugyan meglepődtem, hogy felém tart a kvaff, de nem gondoltam volna hogy képes lesz felém ütni. elhajoltam előle, sporttáskám a földön csattant, ahogy az ütőmet kihalásztam belőle.
- Briliáns Lazarov! – csapom össze kezeimet, majd ütőmet megpörgetem a kezemben. rossz napot választottál a baszakodásra öregem, de láthatod rajtam, hogy más vagyok mint a tanév elején, vagy a szünet előtt. sóhajtok egy halkat és elindulok felé. miért kellett ez már megint neked Lazarov? - Ugyan, miért érdekel az téged? – szalad magasba a szemöldököm. nem gondoltam volna, talán még magam sem, hogy ezek a szavak tényleg kicsúsznak a számon Atanas Lazarov előtt. pláne oroszul, hiszen eddig nem voltam hajlandó használni az anyanyelvem, még azok előtt sem, akik ezt értik. azonban most vitathatatlanul oroszul csengenek mondataim. hangom mélysége árulkodik arról, hogy a mutálás is hasznos nyomot hagyott, ha küllememen nem is, mindenképpen magabiztosabb lettem attól, hogy mélyebb tónusom most már nem ugrál feljebb, ha esetleg beszélnék.
- Lehet, hogy egyesek háttal ülnek a seprűn meccs közben Lazarov, de a legutóbb is felmostuk veletek a pályát, ha jól emlékszem. és ez… – pörgetem meg itt látványosan az ütőmet - elég sok pontot hozott nekünk. ha jól emlékszem, még te is kaptál egyet tőlem és MacNamarától. – kúszik gúnyos mosolyra ajkam, ahogy még egy lépést közelebb teszek hozzá. játszani akarsz? ám legyen, ezegyszer belemegyek a játékodba de tudd, hogy mi ketten most – majdnem – egyenrangú felekként állunk egymással szemben. és hogy miért csak majdnem? jelenleg nem mondhatom el, hogy túl sok verbális, vagy éppen nem verbális összecsapásunkat nyertem volna meg, azonban mindent el kell kezdeni. én most kezdtem el és Atanas Lazarov, ember legyél a talpadon, ha ebben most meg tudsz ebben dönteni!
- Semmi közöd hozzá, hogy merre jártam. – horkantok fel. - Egyúttal tartsd meg azoknak a magánóráidat, akik vevők rá Lazarov, mert nem én vagyok a te embered. – tárom szét a karjaimat. nem fordítok neki hátat, nem adom meg azt az örömöt, hogy sunyi módon letámadjon, viszont nem is megyek sehova. megemelem az ütőmet és a vállamra teszem. - Vagy közelebb is jöhetsz, és kaphatsz megint egyet Jerusalemtől. – igen, így neveztem el az ütőmet. van valami baj vele? szerintem sincsen, szóval ne röhögjél rajta. pillantásomból kivehető, hogy ma nem vagyok éppen a zaklatását eltűrő kedvemben. ja nem, semmi új ha kérdeznéd, csak elegem lett abból, hogy a célpontod vagyok.
- De azt javaslom neked, hogy fordulj meg és hordd el magad oda, ahonnan jöttél, ha nem akarod, hogy a klubhelyiségig verjelek végig az ütővel. – szűkülnek össze a szemeim. bizony-bizony, a hetekig, hónapokig tartó vegzálás miatt most csöppent le az utolsó csepp a pohárban.

Valami más. Valami szokatlan Ziggsszel kapcsolatban, ezt még én is észreveszem, bár nem hat meg különösebben. Ha alaposabban megnézem magamnak, ahogy elhalad előttem, akkor kiszúrom, hogy mintha gyúrt volna, sőt mintha az álla is pelyhedzene. Emiatt valóban azt gondolja magáról, hogy új ember lesz? Nem, Ziggy-Ziggs, ezt a játékot nem így játsszuk. Ha egyszer lekerültél a hierarchia aljára, akkor ne gondold azt, hogy kipattintod magad, és megnövekszik a népszerűséged. Ez kurvára nem így van.
Kegyetlenül elmosolyodok, hiszen épphogy elrántja a fejét a kvaff felől. Azt hiszem, sikerült felbasznom, hiszen úgy ejti le a sporttáskáját, mintha nekem akarna esni ezért.
− Köszönöm-köszönöm – hajolok meg teátrálisan, amikor összecsapja a kezeit. Vigyázz, Ziggs! Legközelebb nem figyelmeztetlek, egyszerűen csak fejbe baszlak. Nem rémiszt meg, ahogy meglóbálja az ütőjét, hiszen az én kezemben is van egy, ha szeretné, hogy elpáholjam, csak tessék.
− Ugyan, Ziggs! Hát nem érdeklődhet egy öreg cimborád a hogyléted felől? – pereg a nyelvem immár oroszra váltva. Ne hidd el, hogy nem értem, hiszen majdnem szomszédok vagyunk öregem. Persze, magam se gondolom azt, hogy világi haverok lennénk, de élvezettel basztatom őt. Nem tud semmivel rám ijeszteni.
− Nos, haver, azt elfelejted, hogy a mi csk-nkat kicsinálta valaki, így a csapatnak idén nem volt egyszerű dolga. Egyébként nem is tudom ki a fasz repült bele homlokegyenest a lelátóba – vakarom meg az ütőmmel az államat. Egy percig se gondolja azt, hogy a szánalmas bagázsával azért tudtak nyerni, mert mi szarok lennénk. Sőt, még őket se nevezhetném jókat, hiszen csak azért tudtak leverni minket, mert Kyle kinyúvadt.
Finoman a tenyeremhez ütögetem a saját ütőmet. Még mindig nem fogok beszarni tőled, kishaver.
− Ugyan, Ziggs, nem kell keménykedned… De szeretnélek emlékeztetni arra, hogy eredetileg én terelő lennék. Biztos akarod, hogy elpicsázzalak? – kérdem, s mikor közelebb lép, meglendítem az ütőmet, és izomból leverem az egyik falon lógó festményt. Átlépek a földön lévő vászondarabokon.
− Ahogy elnézem, elég sokat képzelsz magadról, mióta kipattintottad magad. De mondd csak, miből gondolod azt, hogy ettől más ember leszel? Mert ugyanaz a szánalmas, basztatnivaló kis szerencsétlen hülye vagy, aki eddig is voltál – billentem oldalra a fejemet elgondolkozva, az ütőmet még mindig készenlétben tartja, hogy elverjem őt, ha kell.
− Igazán sajnálhatod, mert kivételesen jószívűségből ajánlottam fel a segítségemet – sóhajtok fel drámaian, bár korántsem érdekel, hogy visszautasította ezt az ajánlatott. Kurva sokat képzel hirtelen magáról, ez az egy dolog, ami nem nyeri el a tetszésemet, és amire arra késztet, emlékeztessem a kölyköt arra, hogy kicsoda is ő valójában.
− Attól tartok, Ziggs, hogy csak a pofád nagy, de ha tettekről lenne szó, akkor nem csinálnál semmit. De gyere csak bátran, hadd dugjam fel a híres Jerusalemedet a seggedbe! – Pedig haver, én megadtam az esélyt, hogy elcsevegjünk, innentől kezdve nem az én lelkemen szárad, hogy fasz vagy, és kiprovokálod a verést.
− Azt szeretném látni kölyök! Mutasd meg a csodálatos képességeidet. – Védekező állást veszek fel, hogy ha esetleg tényleg ütni akarna, akkor hárítani tudjak, majd ellentámadást intézve megüthessem. Legalább is, én erre készülök, de van egy olyan sejtésem, hogy Ziggy csak keménynek akar tűnni, de kurvára nem az.