darling, it wouldn't be a party without you

Az Akadémián már kicsit máshogyan működnek a bulik, mint anno a Roxfortban. A legnagyobb különbség a kettő között, hogy míg régen titokban kellett ezeket elintéznünk, amiben a Szükség szobája nagy segítséget adott, addig itt már nem kell titkolóznunk. Sokkal nagyobb szabadságot kapunk, de ehhez valószínűleg az is közrejátszik, hogy már nem vagyunk kiskorúak. A Roxfortot elhagyva mindenkinek benő a feje lágya előbb-utóbb. Jobb esetben minél hamarabb és akkor már nem kell félteni senkit.
Általában péntekenként szoktunk valamiféle bulit tartani. Sosem maradhat ki, viszont ez elég változó annak függvényében, hogy hányan érünk rá. A mai egy szerencsés alkalom, hiszen szinte mindenki az Akadémián marad a hétvégére, így úgy határoztunk, hogy igazán megadjuk a módját. Szereztünk rengeteg vajsört és lángnyelv whiskyt meg a lányok még különböző löttyöket, amikhez nem vagyok hajlandó hozzányúlni. Van elég alkohol ahhoz, hogy egy fél hadsereg elintézze magát.
Azt szeretem még nagyon ezekben a partikban, hogy bárkit meg lehet hívni. Nem egyszer szóltam már Naominak, hogy jöjjön át és engedjük el magunkat. Végülis a mágiaügyi miniszter gyerekei is megérdemlik, hogy egy kicsit szórakozzanak. Ma viszont máshogy döntöttem. A húgomnak nem szóltam az estéről, pedig valószínűleg tud róla. Túl jóban van már az itteni barátaimmal, ami néha tetszik, néha nem. Igazából csak egy oka van, hogy nem hívtam most szórakozni és az nem más, mint Sapphire. Naominak nem szimpatikus a lány, nagyon húzza rá a száját, már az sem tetszik neki, hogy első alkalommal a muglik világába mentünk randizni. Szerintem van benne egy kis szálka a lánnyal kapcsolatban. Talán attól fél, hogy túl sok időt fogok Sapphival tölteni és akkor ő el lesz felejtve. Ez nem így működik, de nem ma fogom elmagyarázni neki ezt. Nincs szükségem most feszültségre, így leegyszerűsítettem a saját dolgomat.
A randi óta nagyon sokat gondoltam a lányra, így egy percig sem kellett azon gondolkoznom, hogy kit hívjak el. Nem mintha kötelező lenne külsőst hozni. Néhányan nem is szoktak egyáltalán. Én viszont ma egy kicsit dicsekedni szeretnék a többieknek azzal, hogy kivel jelenek meg az oldalamon. Sapphi elég ismert varázslókörökben és ezt nemcsak a szépségének köszönheti, hanem a tehetségének is. Az egyik legjobb kviddicsjátékos napjainkban a legjobb barátnőjével együtt. Nincs olyan ember, aki ne ismerné a nevüket.
Izgatottan dőlök neki az Akadémia falának, ahogy bámulom az ösvényt abban reménykedve, hogy Sapphi minél hamarabb feltűnik. Egész nap erre készültem. A ruháimat is alapos válogatás után választottam ki. Rosszabb voltam, mint egy lány. Annyi nyávogást és vacilálást letoltam ma, hogy a szobatársaim csak néztek rám. Fogadni mernék, hogy legszívesebben elmenekültek volna, ha hagyom.
Nem kell sokat várnom, amikor végre megpillantom Sapphire csinos alakját. Elrugaszkodok a faltól, a kezeimet kiveszem a zsebemből és egy nagy mosolyt varázsolok az arcomra, ahogy közeledik felém.
- Szia – köszöntöm. – Felkészültél? Végre itt vagy az Akadémián, körbenézhetsz és még bulizol is egy jót – egy puszit nyomok az arcára üdvözlésként. A múltkor ugyan már megtettem az első lépést, de nem akarok semmit elsietni. Nem is beszéltünk azóta róla. – Mesélj, milyen napod volt – a kezemet óvatosan a derekára csúsztatom, ahogy mutatom neki az utat be az épületbe.

Az eddig szépen csendben álló tavacskámat alaposan felforgatták az ismerőseim, akik egymás után jelentették be találkozási szándékukat velem. A lavina először Tylerrel kezdődött, ami után Ericcel való randim következett majd újból összekötöttük az elvágott köldökzsinórt Wylieval és végül következett Luise meg a kirándulásunk.
Szóval az elmúlt hetekben nem igazán volt alkalmam unatkozni, minden szabad percemet betábláztam valamilyen programmal, hol a barátaimmal, ismerőseimmel találkoztam, hol pedig a seprűmmel próbáltam megbarátkozni egy srác kedvéért. Mondjuk ez nem megfelelő szó rá, mert nem a kedvéért csináltam, hogy imponáljak neki, hanem azért, mert bizonyítani akartam; akartam, hogy lássa mire vagyok képes és, hogy a szavának van jelentősége, súlya. Hatott rám a randinkon Eric, mert minden percben azon törtem a fejem miként tudnék megbirkózni a félelmemmel.
Nem ment jól, félre ne értsen senki, mert borzasztó volt az első két nap, a harmadik már kezdett jobb lenni de a negyedik volt az első olyan amikor megmertem fogni anélkül, hogy eldobnám magamtól két perc után. Majd következett a nehezebbje, egyik kézből átadni a másikba pánikroham nélkül, amint ez megvolt jött a felé állás majd a ráülés, de nem ment. Nem tudtam elrugaszkodni a földtől pedig a lakásomat átváltoztattam egy matrac birodalommá, hogy ha esnék akkor puhára tegyem. Ennek ellenére sem sikerült, egyszerűen a belső gátlásaim nem engedték, hogy áttörjem és kezdett frusztrálni a dolog oly annyira, hogy kidobtam az ablakon az új Nimbuszomat.
A kitört ablakon figyeltem, ahogyan összetörten, áldozatként fekszik a járdán muglikkal körülvéve, akik csak pislogtak és értetlenkedtek irányomban. Elnézést kértem, majd lementem összeszedni a tetem részeit, majd kidobtam. Megkönnyebbülés járta át az egész testemet, és a jó kedvem csak fokozódott, amint felérve Füles csőrében újabb levelet találtam Erictől. Mosolyogva bontottam ki és az ajkaim bizseregni kezdtek a neve említésétől, majd átformálódott izgatottsággá az öröm, amint megláttam mire kér. Pontosabban mire invitál és nem tudtam nemet mondani.
Így esett, hogy ma, ezen a gyönyörű pénteki napon miután elértem a személyi sikerem egyikét, ismételten randevúra készülök Eric Briggsel. Kora délután elkezdtem a készülődést, mert a tegnapi sárfürdés nem tett jót a hajamnak, így ezzel rengeteg időt töltöttem el; kivételesen begöndörítettem, mert mégis csak bulizni megyek. Utána következett a nehezebbje, a ruhaválasztás, s ennek köszönhetően két órán keresztül cserélgettem a különböző ruhákat, más outfiteket raktam össze és legszívesebben felhívtam volna Harley barátnőmet valami segítségért, de nem tettem. Végül egy sima fekete enyhén testhezálló ruhára esett választásom, melynek hosszú hasítása volt az oldalán ezzel kiemelve hosszú combjaimat, spaghetti pántja és kellemes mélységű dekoltázsa. A hajamat a begöndörítés után végül elhúzom arcomból, pár tincset hagyok meg keretet adva tekintetemnek, de tanulva a régi hibákból, amit a Harleyval közös bulikon vétettem, már most elhúzom a hányás veszélyből.
Az órámra pillantva jövök rá, hogy nagyon késésben vagyok amint befejeztem a sminkemet, gyorsan elővettem a bőrdzsekimet, megsimogattam Fülest és Cédrust, majd elhopponáltam az Akadémia területéhez. Pontosan követtem Eric leírását arról miként tudok majd bejutni, és szerencsémre tényleg nem volt nehéz. Lassan szedtem lábaimat, szerettem volna minél jobban körülnézni az épület előtt mielőtt bemennék; amikor meglátom a sötétben várakozó Ericet, elmosolyodok.
-Szia! Ne haragudj, hogy késtem, nem tudtam mit vegyek fel. – amint közelebb érek hozzá elfog a gyermeki izgatottság, ami akkor volt utoljára mikor átléptem életemben először a Roxfort küszöbét. Felnézek a boltíves ajtóra mielőtt Eric odalépne és két puszit nyomna az arcomra. – Felkészülten születettem, bébi! Sok mindent nem tudsz rólam Briggs, köztük azt sem, hogy tequila lány volt a becenevem utolsó évben. – melegebbé válik az arcom a puszijától, ügyelek, hogy én is adjak neki majd a derekamra csúsztatott keze miatt mosolyodok el. – Csodálatos, egész nap készülődtem az estére és mégis képes voltam elkésni. Neked milyen volt? Sok órád van pénteken? – érdeklődöm egyre beljebb haladva az épületben.
Érdeklődve figyelem az épület stílusát, többször visszanézek a vállam fölött, hogy ami megtetszett beivódjon az elmémben.
-Lesznek ott olyanok, akiket ismerhetek? Hányan leszünk? – kérdezem, mert erről semmit nem írt a levelében és kissé szorongok is emiatt; mert nem tudom mire számítsak. Lehet, hogy találkozok a húgával, de lehet hogy nem és amúgy is… az ilyenre jó felkészülni lelkileg, nem? – Képzeld, vettem egy új seprűt. És… belegravíroztattam egy mini E betűt, a tiszteletedre. – megállok egy másodpercre, odafordulok hozzá és mosolyogva nézek a szemébe. Hálás vagyok amiért elhívott ide, meg az előző alkalmakon mondottakért. – Köszi, elindítottál bennem valamit. – nézek végig arcán, először szemein majd le az ajkához, ami előzőleg olyan félénken csókoltak.

Egy pimasz, féloldalas mosollyal mérem végig Sapphit. A fekete, hozzásimuló ruhája megmozgatja a fantáziámat, de végül nem mondok ki semmi olyat hangosan, amit megbánhatnék. Az öltözete pont annyit enged mutatni a testéből, ami még ízléses keretek között marad. Manapság néha úgy látni a lányokat, hogy én szégyellem el, s érzem kellemetlenül magam. Sapphire-nak sikerül mindig a határon belül maradnia. Legalábbis az emlékeim a roxforti éveimből ezt igazolják. Már akkor is nagyon megnéztem magamnak a lányt minden alkalommal, de azokban az időkben még fogadni mertem volna, hogy Wylie Willows egy napon el fogja őt venni. Mind a ketten sötétmúltú családból származnak és rendkívül hamar egymásra találtak. A sors szerencsére nekem kedvezett, habár ezt sosem hánytorgatnám fel senki előtt. Belevörösödnék férfi létemre és hablatyolni kezdenék olyan dolgokról, amelyek nem odaillőek.
Fel sem tűnik, hogy késett volna. Talán ennek az lehet az oka, hogy túlságosan elmélyültem a gondolataimban. Már vártam, hogy belibbenjen és elképzeljem, hogy milyen lesz az este, hogy ő is itt van. Valószínűleg több ideig ácsorogtam itt kint a hidegen, mint amennyit felfogtam az egészből.
- Nem késtél sokat – válaszolom egy apró mosoly kíséretében. Valójában nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyi az idő. – Tökéletes választás ez a ruha, de te még egy zsákot is magadra húzhatsz. Az is jól állna – bókolok neki. Naomi is mindig ezzel szórakozik a bulik előtt. Elég sokszor mentem már ki elé a Roxfortba és vártam, hogy elkészüljön. Annyi ruhát felpróbált, hogy csak a szememet forgattam a végére mindig. Ha egy lány szép és csinos, akkor onnantól fogva nem kell ezen aggódnia.
- A tequila lány? – kérdezem ledöbbenve. – Az nem Harley McKinnon volt? Elég durva dolgokat hallottam róla, hogy miket csinált az utolsó évében. Azt hiszem még a Bacchusban is táncolt pár hónapot, miután leballagott, de erre már nem vennék mérget – sok pletykát hallottam az évek alatt. Az alattam járó évfolyam életének az alakulását még végigkövettem. A húgom már akkor is tisztában volt minden pletykával, így szívesen közvetített mindent nekem. A legtöbb alkalommal kérdeznem sem kellett.
- Péntekenként nem járok be órára. Általában ilyenkor meglátogatom apámat a Minisztériumban, de ma nem mentem sehová – rántom meg a vállam. Nem azért nem tettem ki a lábamat az Akadémiáról, mert ne lett volna kedvem. Mindössze túlságosan izgultam az este miatt. Fel-alá járkáltam a folyosókon és azon gondolkoztam, hogy mivel kellene elütnöm az időt, hogy végre este lehessen. A tanulásra képtelen voltam rávenni magam. Az előadásokra sem mentem be, mert tuti nem tudtam volna figyelni. Az apámmal való találkozást is azért hagytam ki, mert úgy döntöttem, hogy nem akarom, hogy ennyire szétesve lásson. Akkor rákérdezett voltam és nem tudok neki hazudni. Sapphi miatt pedig teljesen kiakadt volna és ezt a bombát még nem most kellene kijátszanom nála.
- Wylie jön tutira, vele beszéltem is már ma. Chris Winters is, ő is évfolyamtársam volt. Mindig Naomival lógott meg velem, elég gyakran jött át hozzánk a nyári szünetekben – gondolkozom el azokon az embereken, akiket ismerhet. – Jade, aki ha jól emlékszem évfolyamtársad volt és Harley háztársa, valamint Amycus – fejezem be a felsorolást azzal a személlyel, akit a hátam közepére sem kívánok a listából. Sosem jöttem ki a sráccal túlzottan és sajnos nem szabadultam meg tőle, ahogy végeztünk a Roxfortban, pedig azt kívántam, hogy bárcsak eltűnne a föld színéről. – E, mint Eric? Miért tennél ilyet? – nézek rá értetlenül, amikor már beérünk a helyiségbe, ahol a buli lesz. Csak páran vannak itt. Zene nem szól még és többnyire beszédfoszlányokat lehet hallani. – Helló mindenki, ő itt Sapphire, ha nem emlékeznétek rá – mutatom be a lányt. Biztos vagyok benne, hogy azok, akik a Roxfortba jártak emlékeznek rá.

Utolsó roxfortos évemben nem mondtam nemet semmire sem, mert átakartam magam engedni a teljes élménynek, amit Harley barátnőm készült nyújtani számomra. És nem bántam meg, mert az összetört szívemnek, amit Wylie tört darabokra egy kalapács segítségével, arra volt szüksége, hogy különböző alkoholos italokat öntsek le a torkomon és reggel piszkosul másnapos legyek, fetrengjek az ágyamban és haldokoljak.
Minden perc ajándék volt számomra, amit az ottani csapattal tölthettem el és valahol sajnáltam azt, hogy nem kerültem be hamarabb hozzájuk, bár ha hallgatok Harleyra akkor már rég roptam volna velük a táncot. De most nem a múlton van a hangsúly, hanem a jelenen és a közeljövőn, amit Eric társaságában fogok köszönteni öreg jó barátként. Úgy érzem magam, mintha lassított felvételt készítenének és rá is rakok egy lapáttal, ahogyan a birtokot és a körülöttem lévő helyet tanulmányozva másként rakom egymás elé a lábaimat, sokkal lassabb tempót diktálva ezzel megadva a lehetőséget a szemek legeltetésére. Azt hallottam bejön a férfiaknak, ha sokáig nézhetnek egy hosszú lábú nőt és mivel én mindkettő vagyok, így muszáj volt kipróbálnom.
-Biztos? Mert ha nem az, akkor mondd csak meg. A táskámban van egy másik szerelés és képes vagyok felvenni. – adom a tudtára mosolyogva pedig én nem vagyok az a nőszemély, aki könnyen görbíti felfelé ajkait. Úgy érzem apró pír is kiül az arcomra a bókja hatására, s most rajtam a sor, hogy megnézzem miként öltözött fel a jeles alkalomra. – Te sem panaszkodhatsz, fessen nézel ki. Tetszik, nem túl sok de nem is kevés. Azt hiszem ezt hívják sikk eleganciának. – nézek végig a szemébe, mert úgy érzem mindenkit a lelke tükrén keresztül a legjobban megismerni s én nagyon is megszeretném ismerni az előttem álló fiút.
-Bezony. – hevesen bólogatok fejemmel, megerősítve a mondandómat. – Ő is, kettő tequila lány volt mindig is. Nem tudtad? Harley meg az egyik legjobb barátnőm még a mai napig is, óvatosan azokkal a vádaskodásokkal. Nem cáfolhatom meg, de elég sok pénzt tömtem a bugyijába amikor megnéztem az első műsorát. – mesélem el ezt a kedves anekdotát az életemnek, melyre különösebben nem vagyok büszke de nem is érzek szégyent. Mindenkinek vannak sötét múltjai, nem? Kik vagyunk mi, hogy kardot lebegtessünk a fejük fölé és ítéletet hozzunk?
-Volt annak valami különösebb oka, hogy nem mentél el az apádhoz? Nem mintha bármi közöm lenne hozzá, de ha te is annyira izgultál az este miatt, mint én akkor… - nem mondom tovább, mert nincs mit fokozni. Én baromira izgultam attól, hogy viszontlátjuk egymást és kicsit úgy éreztem magam, mint mikor az első randimra készültem, csak akkor Wylie várt a kapuban nem pedig a Mágiaügyi Miniszter fia. Hogy megváltozott a világ, nem?
Figyelmesen hallgatom felsorolását, minden nevet próbálok archoz társítani kisebb nagyobb szerencsével, bár az elsőt mindenkor feltudnám idézni lelki szemeimmel.
-Azt hiszem Wylie-ra emlékszem, akivel amúgy találkoztam múlthéten és kávéztunk egyet. Chris nincs meg, de majd lepacsizok vele, ha bemutatsz neki. Ha be szeretnél. – nem tudom mi a terve velem vagy azzal, hogy a múltkor megcsókolt most meg elhívott egy baráti buliba, de nem akartam ennyiben hagyni. – Amycus? – akadok meg az egyik néven, az utolsón pontosabban és egyből beugranak szép és még szebb emlékek arról a srácról, akivel először értettem meg milyen is egybeolvadni valakivel. – Ő az a srác, akivel sosem voltál jóban a suliban? Barátok letettek? – nagyot nyelek mert félek attól, hogy megtudhatott bármit is tőle, az extrás barátomtól de csak reménykedni tudunk ennek ellenkezőjében.
Engedem hadd vezessen tovább, közben mindent megnézek alaposan, mert nem biztos, hogy lesz még alkalmam eljönni ide.
-Igen, E, mint Eric. Baj? Ha szeretnéd akkor leszedetem… csak gondoltam jó meglepetés lenne, meg hálám jeléül is szánom, hogy segítettél akkor. És utána is. Elkezdtem újból megbarátkozni a repüléssel. – simogatom meg a karját mielőtt belépnénk a bulizni készülő emberek közé. Amikor bemutat akkor intek mindenkinek, majd oda jönnek, hogy ha akarnak tőlem valamit vagy én teszem meg a kezdő lépéseket.
-Annyira hihetetlen ez a hely! Szeretnél valamit inni? Hogy szokott kinézni egy átlagos bulis estétek? – lelkesedem, majd megérintem a vállát, hogy induljunk meg a pult irányába és szerezzünk valami varázsló italokat, ha már a muglik nem jöttek be nekik. Út közben körbe nézek és Wylie után kutatok, de tekintetem máséval kötődik össze, Amycus az. És mosolyog. És felém indul.

Nem nagyon terjesztettem a többiek között, hogy ma este Sapphire Rayne-Avery is tiszteletét teszi köreinkben. Valószínűleg látásból azok is ismerik a lányt, akik nem a Roxfortba jártak, mindössze kviddics rajongók. Ki ne ismerné a varázsvilágban az Appleby Arrowst és a csodálatos csapatukat? Emlékszem kicsiként én is, mint mindenki ábrándoztam arról, hogy egyszer híres játékos leszek. Sosem mondanám el senkinek, de napokig minden éjszaka sírtam az első repüléstan óránk után első osztályban. Annyira megalázva éreztem magam. A tériszony egy olyan dolog, amit nem igazán tudsz leküzdeni évek távlatából sem. Szeretném, ha csak csettintenék egyet és vége lenne. A legtöbb varázslógyereket már az apja megtanítja erre, de az enyém már akkor is túl elfoglalt volt ahhoz, hogy velünk foglalkozzon. Nekem nagy elképzelésem volt, hogy a saját porontyaimmal majd fogok játszani, de ez hamar szertefoszlott.
- Te most komolyan hoztál még egy szerelést? – megdörzsölöm az orrnyergemet és elnevetem magam. Ez annyira tipikusan lányos hozzáállás! Én is képes vagyok sokáig készülődni, ha egy olyan hölgyeménnyel találkozom, mint Sapphi, de azért vannak határok. Biztosan nem lennék hajlandó még egy szettet magammal cipelni. A buliban el is keveredhet a táskával együtt, mert a részeg emberek nem figyelnek oda semmire. – Ebbe a buliba nem muszáj kiöltözni. Úgy nézd ezt, mint egy házibulit, ahová a legközelebbi barátaid jönnek. Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan arcok, akik melegítőben fognak belibbenni a helyiségbe.
- Tudtam, hogy jóban voltatok Harleyval csak azt nem, hogy ennyire és még a mai napig – válaszolom egy kicsit csodálkozva. Nem néztem volna ki belőle, de lehet, hogy a másik lány is változott. – Megvan róla ettől függetlenül is a véleményem. Nem ő volt a legkedvesebb ember a világon. Nekem is elég sokszor beszólogatott. Kíváncsi lennék, hogy ezt megtenné-e a mai napig, hogy apám lett a Mágiaügyi miniszter. Egyébként ő még mindig ugyanolyan ember, mint volt vagy azért változott? – érdeklődöm. Könnyű bárkit elítélni elsőre. Hosszú évek teltek el, mióta utoljára beszéltem Harleyval. Visszaemlékezve az sem lehetett túl kellemes csevegés és ha emlékeim nem csalnak pár hónappal a ballagásunk előtt volt egy buliban.
- Az estére készültem, legyen elég ennyi – Sapphi-ra mosolygok. Nem akarom neki elmondani, hogy valóban nagyon izgultam, pedig örömmel tölt el, hogy ennyire kitárja magát előttem. Nem vagyok hozzászokva ehhez. Sosem volt komoly kapcsolatom. Mindig pár hónapig randizgattam lányokkal, majd otthagytam őket. Nem jutottunk el egyszer sem egy szeretlekig, így elég nehéz most. Nem mintha már azonnal erről lenne szó, mindössze jobb előre felkészülni. – Miért izgultál? – kérdezek rá direkt. Talán köcsögség tőlem egy kicsit, hogy nem mondok neki semmit, mégis kíváncsi vagyok az ő oldalára a sztoriból.
- Azt hiszem Wylie-ra emlékszem – ismétlem meg a szavait és elnevetem magam. Rá még az is emlékszik, aki nem volt a barátnője évekig, mert a srác a kisfiús kinézetével eléggé vonzotta a tekinteteket és a folytonos morgás csak hozzátett ehhez. – Milyen volt az újbóli találkozás? – Nem örülök neki, hogy összefutottak, de nem tudok mit tenni ellene. Nincs beleszólásom és ha a pletykák igazak, akkor a srác fejét hamarosan bekötik. Talán ezért rosszkedvűbb mostanában még a szokásosnál is.
- Nem lettünk barátok csak egy társaságba járunk – válaszolok röviden. Amycus valamiért mindig is bökte a csőröm. Ennek valószínűleg köze lehetett ahhoz, hogy folyamatosan fent hordta az orrát és mindenkinél okosabbnak képzelte magát. Miért is használok múlt időt, ha ez a mai napig része a srác lényének?
- Nem kell leszedetni csak meglep, hogy ezt tetted. Nem mondtam én semmi olyat, amitől így kellene érezned – rántom meg a vállam. Furcsa érzéssel tölt el, hogy így áll hozzám. – Hogy ment a repülés? – óvatosan a kezére pillantok, ahogy megsimogatja a karom. Melengető érzéssel tölt el.
A pult felé tartva rögtön megpillantom Amycust, aki a lány irányába mosolyog és elindul felénk. Egy ideges sóhajjal elhúzom Sapphi-t a másik irányba, hogy ne kelljen beszélgetni vele.
- Azt hiszem van még egy kis lángnyelv whisky a szobámban. Jó lenne, ha az elfogyna ma – ajánlom fel, habár nem terveztem meginni ma, de inkább beáldozom ezt az üveget, mint azzal a féreggel kezdjek el beszélgetni. – Egyébként semmi különös. Mindenki iszik, dübörög a zene, de azért próbálunk figyelni egymásra és mindenféle hülye játékot játszani és beszélgetni. Csak a szokásos – magyarázom. Attól, hogy az Akadémián vagyunk nem sok mindenben különböznek az itteni bulik a többitől.

Eric Briggs ott volt elsős koromban a beosztási ceremónián majd a Mardekár klubhelységében és az életem minden egyes pillanatát vele is megosztottam körülbelül. Ott volt az első repülés órámon, ahol rájöttem mennyire imádok a magasban lenni; az első büntetőmunkámat is neki köszönhetem mert rá öntöttem a béka nedvét, véletlenül, ő meg veszekedni kezdett. Mikor összejöttem Wylieval akkor szemem sarkából mindenhol láttam, feltűnt a kviddics meccsen, az utolsón és néha olyan érzés volt, mintha nekünk beszélnünk kéne egymással de sosem tettük. Ő figyelt, én hárítottam és ez így volt jó.
Talán mindig is volt benne valami ami vonzott hozzá de sosem vettem róla tudomást, amikor meg érdekelhetett volna akkor Wylie kapott el és hálózta be minden gondolatomat, majd az előbbi távozásával Ő is elment. Én meg egyedül maradtam, mint a kisujjam és rossz társaságba keveredtem. A kliséknek megfelelően.
-Persze, a csuklómra van erősítve egy összekötő bűbájjal tehát nem fogom elhagyni, ha meg bármire szükségem lenne akkor csak csettintek. Van bene csereruha, sportcipő és egy kevés lángnyelv whiskybe áztatott gumicukor. – nehéznek nem mondanám a „kis” csomagomat, de ezek mind szükségesek ahhoz, hogy jól érezzem magam ezen az összejövetelen. Még könyvet is hoztam, stílusosan a Kviddics évszázadait, mert ha unalmas lenne és Eric is lelépne valami ismerősével akkor eltudnám szórakoztatni magam. Remélem nem lesz rá szükség.
-Hm… legközelebb az elvárt öltözetet is közöld velem, mert lehet egy picit túl öltöztem. De nem tehetek róla, ha imponálni akarok akkor megadom a módját. És különben is… ha jól emlékszem ez a második randink, nem? Ilyenkor még illik adni a külsőre utána jöhet a kócos haj és férfi ing kombinációja. – nem mintha bármi ilyesmire is számítanék a közeljövőben, mert oké, megcsókolt meg beszélgettünk és most elhívott, de semmi komoly nincs közöttünk és szerintem nem is lesz az apja miatt. Belehalna a Briggs papa, ha a fülébe jutna és Ericet nem nézem olyannak, mint aki szembe szállna az apjával. Szóval, ezután én jobbra ő pedig balra és mindketten éljük a kis életünket, egymás nélkül.
-Nem szeretnélek félrevezetni Harleyval kapcsolatban, van aki bírja és van, aki nem. Őt így kell elfogadni, de tudnod kell rólam, hogy nem barátkozok akárkivel. Talán emiatt nincs sok barátom, mert a minőségre és nem a mennyiségre megyek rá. Voltak és lesznek is mellé lövései, magyarázkodni nem fogok helyette, mert nem vagyok az anyja, de… - megérintem a saját orromat, mert ez volt az egyik jel, amit kedvenc barátnőmmel használtunk arra, hogy közöljük a másikkal mennyire szeretjük. Nem jelent senkinek semmit, de nekem annál többet, mert volt olyan, hogy egy közös meccs alatt adtuk egymás tudtára. – A barátom, és szeretem. – zárom le a témát, nem vagyok hajlandó tovább beszélni a lányról vagy az apjáról, aki most a miniszterünk és olyan szépen elvágta rengeteg ex halálfaló gyermekének a jövőjét. Akinek nincs egy kis szerencséje konkrétan lehúzhatja a magát a lefolyón, de most nem politizálunk. Eric nem az apja és ez tetszik benne.
Apró csalódottságot érzek azzal kapcsolatban, hogy én adok neki valamit és ő megeszi a labdámat ahelyett, hogy visszadobná és így játszanánk egyre több dolgot megtudva egymásról.
-Szóra sem érdemes. – legyintek inkább a dologra, ha Ő így akar viselkedni akkor én sem leszek nyitottabb irányába. Wylie említésére megnyugszik a lelkem és ha rosszul menne ez az utolsó randi, akkor tuti megkérem, hogy mentsen ki. – Jó volt amúgy, sokat beszélgettünk meg meg is ölelt, ami fura volt de nagyon jól esett a lelkemnek. Szerintem végleg lezártam a vele kapcsolatos múltamat, jöhet az izgalmas jövő. – és ezt most értse, amire akarja. Értheti ránk, bár elvágta most magát és nem biztos, hogy valamikor is sikerül visszaszereznie a felhőtlen hozzáállásomat. De ez még csak a buli eleje, a vége messze van és én nem szeretném már most rosszul érezni magam. Ki szeretnék kapcsolódni.
-Értem. – inkább nem megyek bele a közte és Amycus közötti fura viszálykodásba, nem az én dolgom, és kan kutyák közé jobb nem beugrani békebírónak. Meg lehet nem is nagyon örülne annak, amit Amycus eltudna mondani rólam.
-A magad módján hatottál a tudatalattimra, aki nem hagyott nyugodni. De ha nem tetszik akkor levetetem. – nem fogom fent hagyni, mert olyan, mintha cikinek érezné a dolgot és erről beszélni sem szeretnék többet. – Még nem ültem rá, de barátkozunk. Eddig minden szuper, a lábam közé tudom venni és kapaszkodok, látnod kéne a lakásomat, tele van párnázva. – jobb kedvem lesz, amint belegondolok micsoda kupi van a szobámba. Majd hangulatom fokozódik, ahogyan beljebb érünk és meglátom az embereket, meghallom a zenét és érzem a pia illatát. Nem akarok Amycussal találkozni így jól jön, hogy kitérít az eredeti célunktól.
-Már most felakarsz vinni a szobádra? Benne vagyok, igyuk meg és addig remélem beindul rendesen a buli. – bólintok, majd ha elkezdi mutatni az utat akkor szépen lassan követem megjegyezve merre is megyünk, ha szükség lenne rá. – Alig várom, rég nem voltam bulizni és bevallom öregnek is érzem magam miatta. De… ma mindenre is igent fogok mondani.

Amycus és én már kicsi korunk óta nem jövünk ki jól egymással. Őszintén nem is emlékszem, hogy mi volt ennek a viszálynak a pontos kiváltó oka. Akkor kezdődhetett, amikor a Sapphiék évfolyama jött a Roxfortba. Háztársak lettünk és elég hamar megismertük egymást. Kezdetben sokat lógtunk együtt majd a barátság könnyedén átalakult valami olyanná, amire nem számítottam. Talán köze lehetett ehhez az egésznek ahhoz, hogy már akkoriban is szerettem megválogatni azt, hogy kikkel barátkozom. Nem voltam elutasító mindenkivel szemben, de azért megvolt a magam kis társasága, akikkel mindig lógtam. Amycusnak túl nagy szája volt. Elsős létére be mert szólni a felsőbbéveseknek. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek. Ez ekkor még senkinek sem tetszett, de az évek során elég népszerűvé nőtte ki magát, ami nekem nem volt a fogamra való.
- Ez valamiféle női trükk? Még sosem hallottam ilyenről – nézek rá nevetve. Azt hiszem férfi létemre nincs bennem annyi ész, hogy eszembe jusson valami hasonló bűbáj. Bármimet képes lennék elhagyni és sokszor úgy érzem, hogy úgy viselkedek, mint egy mugli, ami határozottan nem szeretnék lenni. Ahelyett, hogy varázsolni kezdenék a logika alapján próbálom megoldani a dolgokat. Ezt apmtól tanultam, hiszen nála is nagyban közrejátszott ez a képesség, amikor átvette a hatalmat. – Abból a gumicukorból majd kérek, ha szabad. Elég édesszájú vagyok – mosolygok rá és ebből kiindulva arra mernék következtetni, hogy ő is az.
- Én annak csak örülök, hogy kitűnsz a tömegből az oldalamon és igen, ez a második randink – kicsit közelebb húzom magamhoz a derekánál fogva. – Mikor lesz a kócos haj és férfi ing kombináció? – érdeklődöm egy pimasz vigyor kíséretében. Nem feltett szándékom már a mai napon ágyba vinni és összejönni vele. Nem akarom, hogy azt érezze siettetek valamit, amit talán nem is akar annyira. Mindent szépen a maga sorjában.
- Milyen gyakran találkoztok? Gondolom, ha már legjobb barátnők vagytok, akkor megy a pletyi folyamatosan vagy annyira nem? Úgy hallottam Skóciában él az egyik Traversszel – kicsi a varázslóvilág. Mindenki ismer mindenkit és mennek a hírek folyamatosan. Még arról is tudok, hogy mit csinál, akivel még sosem találkoztam személyesen, de névről tudom, hogy kicsoda. Ez még inkább így megy, ha apád Maurice Briggs. Az ő szemei és fülei elől nem lehet elbújni. – Az a lényeg – bólintok. Nem vagyunk ugyanolyanok, így nem is szerethetjük ugyanazokat az embereket. Attól, hogy Harley nekem nem szimpatikus még lehet olyan oldala, ami becsülendő. Végülis griffendéles volt. Ennek jelentenie kell valamit.
- Örülök, hogy sikerült végleg túllépni Wylie-n – válaszolok egy picit szomoraúan, mert én azt hittem ezen már régebben túlesett, de nem ítélkezem. Néhány dolog hosszabb ideig tart, mint gondolnánk. – Akkor valamit most már tényleg muszáj meginnunk a jövődre – ajánlom fel. Ez egy buli, azért jött ide, hogy jól érezze magát és ha úgy jön ki a lépés, akkor be is rúgjon elég rendesen. Én sem tervezek másképp cselekedni ma este.
- Nagyon is tetszik csak meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen módon képes vagyok rád hatni – rántom meg a vállam. Elgondolkoztató, hogy már egy találkozás és pár szép szó után ennyire megbecsüli azt, amit mondtam neki. Önző mód, de ezzel még inkább nő a szememben. – Az a párnázás a hétköznapokban is jól jöhet. Ki tudja mik történnek majd abban a lakásban – Utalás lenne? Vegye, aminek akarja. Nem kenyerem a célozgatás, szeretem kételyek között hagyni az embereket ilyen téren. Most is ez a helyzet. Remélem Sapphi nem akar majd egy nagy pofont ajándékozni nekem ezért a kijelentésemért.
- Legyen, de akkor azokból a gumicukrokból meg kell kínálnod – mutatok a táskájára. Vajon kicsinyítő bűbájt is használt, hogy minden elférjen a táskájában? – Mindenre is? Szerencsédre jó fiú vagyok és nem foglak olyanra kérni, amit nem szeretnél – bevezetem a szobámba, ami jelenleg üres. Van olyan szobatársam, aki hazament, de olyan is van, aki a buliban issza éppen le magát részegre.
Elengedem Sapphi derekát, hogy a szekrényemhez sétáljak és kivegyem belőle az üveg lángnyelv whiskyt. – Nincs behűtve, de egy gyors bűbájjal még azt is megtehetem – válaszolok és szavak nélkül pöccintek párat az üvegre, amitől pára rakódik le az oldalára, mintha most vettem volna ki a hűtőből.

Roxfortból kikerülve kissé elveszettnek éreztem magamat, mert nem volt pontos tervem a jövőre nézve csak sodródtam az árral, majd megkerestek az egyik kedvenc csapatomtól felajánlva egy edzés lehetőségét. Én meg hülye lettem volna nem elfogadni, úgy örültem neki, mint majom a farkának és egyből megszerettem volna írni a dolgot Wylienak meg Harleynak, hiszen ők ketten mindig is tisztában voltak az álmaimmal, de nem tettem.
Egészen addig nem beszéltem a dologról míg alá nem írtam a szerződésemet és az első meccsemen győzelmet nem arattam a cikesz szinte azonnali elkapásával. Ott, azon a meccsen megpillantottam a Mágiaügyi Miniszter fiát, az ex háztársamat s habár sosem voltunk nagyon közel egymáshoz örültem, hogy így is láthat. Nekem ez sikerélmény volt, most pedig láss csodát, itt állok előtte, a második randink szinhelyéül.
-Nem nevezném általánosan bevett szokásnak, de én előszeretettel használom ehhez hasonló alkalmakon. – emlékszem az első utazásom alkalmával véletlenül elhagytam az egyik táskámat, pedig mindent gondosan odaraktam a tűzhelyhez mielőtt hopp-porral jelentem volna meg a világ másik végén. Egy -két bőrönddel kevesebbel de az már részletkérdés, azóta mindent összekötök egy bűbájjal, ha pedig szórakozni megyek, ami ritkán van akkor általában a csuklómhoz erősítem. – Természetesen, én is imádom az édes dolgokat. Néha a cukrot is megcukrozom amikor nem érzem elég édesnek, gondolnád rólam? – természetesen minden bevitt kalóriát nyomon követek és ha úgy érzem túllőttem a célon akkor teszek ellene, mert nem szeretnék elhízni és eltörni a seprűmet. Bár édesanyám régi képeit elnézve ez a veszély nem fenyeget, jó génekkel áldottak meg a fentiek és ezért baromi hálás vagyok. Meg a reggeli edzés, a mindennapi futás és lépcsőzés sem engedi eltunyulni testemet és emésztésemet.
-Mhh… csak nehogy lecsapjon a kezedről valami melegítős hapsika. – kaján vigyorra húzódik szám amint megérzem kezét a derekamra simítani, automatikusan lépek közelebb ezzel kifejezve ragaszkodásomat irányába. – Rajtad múlik és azon miként érzem magam az este folyamán. Körülbelül egy év múlva. – nem vagyok egy könnyű nőcske, s bár mindenemet odaadtam Amycusnak többször is, nem kímélve a kastély néhány szegletét, nem feltétlenül szeretném ezt Ericcel is eljátszani. Ha komolyan gondolja, amit kétlek, akkor nem érdekelné, ha meg a testem miatt kezdett el érdeklődni irántam akkor nem is érdemelné meg.
-Manapság egyre ritkábban, leginkább közös meccseken, de folyamatosan levelezünk meg felhívjuk egymást. Néha képet küldünk a másiknak, de mindenkinek zajlik az élete… Igen, jól hallottad, elég jól megvannak és gyönyörű a házuk. – Harley ápolta a lelkemet mikor Wylie átgázolt rajta, majd megmutatta, hogy van élet a halál után is és ezért örökké hálás vagyok. Hiába volt meg a stílusa és tartotta meg mai napig is, hozzám mindig másként állt és ezért sosem értettem meg azokat, akik panaszkodtak rá. Nyilván meg is védem, mert a sajátom és Eric személye sem írja ezt felül.
-Én is, fura érzés elengedni egy dolgot, amihez sokáig ragaszkodtál de találkozva vele… meg amúgy is, más valaki keltette fel az érdeklődésemet. – oldalra fordítva fejemet nézek szemébe, összefonom tekintetünket és lágyan megsimítom a karját. Nem szeretnék semmit tőle, meg nem akarom beleélni magam a dolgokba de ha a csók átgondolt volt valamennyire is, akkor közeledhetek, nem? Ma este úgyis minden kiderül. – Mindenképp. Én se gondoltam volna, hogy tudsz hatni rám de kellemesen meglepett. – rátérünk arra a témára is, ami miatt most a második randinkon lehetünk. A szomorúságomat szépen lassan felszívja az izgatottságom, már nem zavar, hogy nem örült először a dolognak, meg mindig áttudom írni egy nagyon elcseszett nyolcasra, ha meggondolnám magam. – Mik történnek a lakásomban? Van valami ötleted? – ártatlan hangnemet ütök meg, elkerekedett szemekkel nézek az irányába majd pásztázom át a termet ismerősök után kutatva.
Hamar rájövünk, hogy még nem nekünk való a hely és egyből tovább is visz a szobája irányába én pedig megyek vele, mert miért ne?
-Simán. – bólintok, megrázom a kezemre erősített táskát. – Én meg olyan jól nevelt vagyok, hogy nem mondom el a házigazdának mit nem akarok. – vágok vissza majd mikor beérünk a szobájába egyből kikerülök kezének fogásából, megindulok szépen az ágyak között, mindent jobban szemügyre véve de ügyelve arra, hogy ne nyúljak semmihez. Mire megfordulok már a kezében van az üveg és éppen lehűteni próbálja.
-Mire nem jó a varázspálcánk. – jegyzem meg majd kinyitom a táskámat és szabad kezemmel csettintek egyet, lehunyt szemeim segítségével rákoncentrálok a gumicukrokra. – Voilá. – odalépek hozzá, és felbontom a tartóban lévő édességet és az asztalára teszem, ahol megpillantom az utolsó levelemet.
-Áh, azt hittem nem kaptad meg. Fülestől nem kaptam választ. – megérintem saját kezem írását, majd elfogadom a felém kínált poharat. – Egészség! – koccintom össze majd egybe leküldöm a dolgot, hogy megalapozzam a hangulatomat. Jólesően borzolja fel testemet, ki is ráz a hideg de nem zavar.

Sosem volt kérdés, hogy a Roxfort végeztével tovább fogok tanulni. Apám nem hagyta volna, hogy csak úgy csináljak valamit, amihez éppen akkor kedvem lett volna. Szerencsére mindig is elég felelősségteljes srác voltam, aki tudta, hogy mire van szüksége. Az pedig nem más, mint egy diploma. Pár hónap és végre a kezemben tarthatom. Sosem voltak ilyen nagy álmaim, minthogy híres kviddicsező legyek vagy éppen bejárjam a világot. Tökéletesen megelégszem Londonnal, a Minisztériummal és a megszokott kis életemmel. Nem vágyom semmi különlegesre, s olyan dolgokat szeretnék, amiket nem lehetetlen megszerezni. Mondhatni, hogy ezek miatt egy kicsit földhöz ragadott srác is vagyok. Szeretem az életemet úgy, ahogy most van. Már csak Sapphinak kell teljesen a részesévé válnia, hogy még boldogabb lehessek. Legalábbis ezt gondolom, hogy még rá van szükségem. Vajon ez valóban így van vagy koppanni fogok egy hatalmasat?
- Ezzel ötletet adtál nekem és ha esetleg valahová most már táskával mennék, akkor ezt ki fogom próbálni – mosolyodom el. Nem vagyok az a srác, aki általában sok cuccot hord magánál. Általában semmit csak egy kis pénzt a zsebeimben. Nem járnának velem jól azok az emberek, akik ki akarnak rabolni. Az imént említett tárgyból is csak minimális összeget viszek bárhová, mert nem szeretem, ha sok van nálam. Félek, hogy elhagyom és akkor pórul járok. – Most tuti viccelsz – nézek rá kikerekedett szemekkel. Nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszél-e. Elég édesszájú vagyok, de ha valaki arról beszél, hogy meg akarja cukrozni a cukrot, akkor egy kicsit összerándul a gyomrom és rögtön vizet kívánok. – Nem, eszembe sem jutna, hogy ennyi édest vagy képes bevinni a szervezetedbe – válaszolok őszintén. Sapphi nagyon vékony lány. Alapból azt hinném, hogy mindenre nagyon durván figyel, de ezek szerint ez nem igaz.
- Nem félek attól, hogy lecsapnak a kezemről – pedig kellene, de ezt már nem rakom hozzá hangosan. Szeretném, ha magabiztosnak látna, hiszen nem akarok még most az elején lentebb adni az imidzsemből. Elég ha később ismeri meg azt az oldalam, ami nem a legerősebb. Az ember azt gondolná, hogy egy Briggs minden területen a toppon van. – Egy év? Relatíve nem hosszú idő, de azért ebből a szempontból most eléggé annak tartom – nevetek fel. Kár lenne bármit is tagadni, hiszen én is férfiból vagyok. Vannak igényeim és ahogy idősebb leszek egyre inkább úgy gondolom, hogy szükségem lenne egy nőre magam mellé. Nem akarok már holnap megállapodni, de pár éven belül készen állok majd rá. Huszonöt éves koromra házas szeretnék lenni. Aztán lassan majd jöhet a kicsi Briggs is.
- Milyen érzés a legjobb barátnőd ellen játszani? – érdeklődöm. Ha nekem Chris ellen kellene, akkor biztosan túltengene bennem a versenyszellem. Őt jobban le akarnám győzni, mint bárki mást. Félek, hogy rámenne a barátságunk, de mindenki teljesen más. – Már várom, hogy az életem azon szakaszában járjak, hogy már nem kell koliszobákban lakni. Ha itt végzek nyáron, akkor valószínűleg keresni fogok egy kisebb lakást Londonban, ahol élhetek – vázolom fel a tervemet. Apám kezdetekben még biztosan támogatni fog pénzügyileg, mert nem lesz vagyonom csettintésre. Bárcsak ez így működne!
- Ki az a más valaki? – nézek rá pimasz mosollyal, s a kezét követem szemeimmel, ahogy végigsimít a karomon. Nem túl szép dolog tőlem, így rákérdezni, hiszen tisztában vagyok a válasszal, de hallani akarom a szájából. Végülis azt mondta, hogy ma semmire sem mond nemet. Ez is valahol ebben a kategóriában helyezkedik el, nem? – Ha én ezt tudom, akkor kiderítem az összes rossz szokásod és démonod, aztán megpróbálok segíteni őket elengedni – kicsit habozva, de egy puszit nyomok a lány arcára. Így legalább látják a többiek, hogy nem díszből fogom a derekát, mivel tudna járni magától is. – Vad bulik? – kérdezem nevetve. Nem nézem ki Sapphire-ból, hogy ő az a lány, aki magához csődítené az embereket, hogy jól kirúgjanak a hámból, de az emberek tudnak meglepetéseket okozni.
- Mit nem akarsz? Egyszerűbb tiszta lapokkal játszani, nem gondolod? – Áldom az eget azért, hogy rendet raktam a szobában. Legalábbis az én részemen. Van olyan ágy is a szobában, ami nincs bevetve és koszos ruhák púposodnak rajta.
- Nem is értem hogyan lehet varázserő nélkül létezni – húzom fel a szemöldökeimet, s még a karomat is széttárom. Ez egy olyan dolog, ami nekünk tök természetes. Valami eltört, akkor a pálcánk segítségével visszacsináljuk, de erre a muglik nem képesek, pedig ez csak egy egyszerű trükk a részünkről. Minden annyival másabb. Hatalmas szakadék tátong a két világ között.
- Azért nem írtam még vissza, mert tudtam, hogy jössz ma. Feleslegesnek tartottam. Majd holnap este válaszolok, amikor nem leszel már itt – a gondolat egy kis szomorúsággal színezi meg a hangom. – Egészség! – koccintom én is oda a poharam az övének, s mélyen a szemeibe nézve belekortyolok az italba, majd leülök az ágyam szélére és megpaskolom azt magam mellett. – Csatlakozol?

Sosem volt konkrét tervem arra vonatkozóan, hogy mit szeretnék az életemmel kezdeni. Engedtem a saját kis medrében folyni, egészen addig míg égből villámcsapásként nem ért a megvilágosodás, hogy én bizony a kviddicsezéssel szeretnék foglalkozni egész életemben.
És most az álmomat élem vagy az életem az álmom, bárhogy is legyen egyetlen cél lobog ismételten a szemem előtt, mégpedig az, hogy újból felszálljak a seprűmre és elkapjam a cikeszt minden lehetséges meccsen; ezzel előrébb és előrébb lendítve a ranglistás helyezésünket a csapattal.  Mégis úgy érzem a nem régiben történtek megpecsételték a jövendőmet és ha nem lett volna Eric akkor mélyebb nyomott hagyott volna bennem. De segített és ezért örökké hálás leszek neki.
-Örülök, hogy hasznosítani tudod majd az ötletemet. Nekem rengetegszer megmentette már az életemet, főleg miután sokszor elhagytam a bőröndjeimet egy-egy utazás során. – mesélem el ezt az apró sztorit az életemből bár a részletekbe nem szeretnék belemenni mert elég gáznak tartom. De annak igazán örülök, hogy szeretné használni ezt az apró trükköt a további életében. Ha mással nem tudok hozzájárulni az életéhez akkor ezzel tegyem könnyebbé hiszen, ha elválnak egymástól útjaink akkor emlékezni fog rám ezáltal. – Nem viccelek. – kuncogva nézek végig a meglepettségtől elkerekedett szemein, majd le nem törölve ábrázatomról a mosolyomat folytatom a cukor iránti elkötelezettségem megosztását. – Rengeteget, két pofára tudom falni, ha olyanom van és mindig tartok a lakásomban valamiféle édességet, mert mindig jól jön. A kedvencem a mágikus habcsók, ami színváltós… biztos ismered.
Ha valamivel le lehet venni a lábamról, akkor az az említett édességgel megoldható, mert az édesanyám is mindig ezt vette nekem, ha szomorú vagyok vagy büszke rám. Azóta akárhányszor padlón vagyok és mostanában rengetegszer volt, mindig ezzel próbáltam megnyugtatni magamat.
-Nem-e? – kérdőn felszalad a szemöldököm és bár szeretem, ha magabiztos férfiak vannak körülöttem van olyan pillanat amikor jobb az ember sebezhető oldalát is meglátni. Attól sokkal inkább tűnik megközelíthetőnek, érző lénynek mintsem olyannak, aki a Mágiaügyi Miniszter fiaként éli az életét és fent hordja az orrát. – Miért, mire számítottál Eric? Hogy most rögtön szétteszem a lábaimat és indulhat a buli? – zavarhatna az amiért ezt feltételezi, de mégis csak be kell látnom, hogy Eric is pasiból van ráadásul a jóképű fajtából, aki bárkit megkaphat bármikor és ezért nem szabad azt feltételeznem, hogy miattam bármivel is várna. Mert nem kell neki. Bárkire lecserélhet egyetlen csettintés alatt és én nem mondhatnék semmit, mert nem ígértünk szerelmet a másiknak.
-Érdekes, amúgy. Sosem gondoltam azt, hogy nekünk egymás ellen kell majd harcolnunk, de megpróbáljuk kulturáltan kezelni a dolgot a pályán. Megtartjuk a professzionális távolságot és felesleges harcokba nem keveredünk, ettől függetlenül viszont nagy a versenyszellem közöttünk, de ez nem baj. Kihozza belőlünk a legjobbat. Amikor meg civilben találkozunk akkor nem foglalkozunk a munkával. – szeretem azt, hogy Harleyval képesek voltunk megtartani a barátságunkat még úgy is, hogy jelenleg két különböző csapatban versenyzünk és próbáljuk a legjobb újonc címet megszerezni. Egyszer fent vagyok egyszer pedig ő van, s bár tényleg nem szoktunk a másik alá tenni észrevehető az erőnk fitogtatása alkalmanként.
-Pontosan tudod már, hogy merre szeretnél költözni? Ahol az én lakásom van az egy jó környék, Princess Parknak hívják és nagyon kellemes ott élni. A szomszédok is jók, bár gondolom te varázslók között éreznéd jobban magad. Nálunk csak a fél épület tartozik ebbe a kategóriába. – nem azt mondom, hogy örülnék a közelségének de nem esne nehezemre, ha kilépve és alig öt percet sétálva átcsengethetnék hozzá, hogy ha esetleg komolyabbra fordulna közöttünk a kapcsolat.
-Hm… nem ismered, meg úgy igazából én sem de ígéretesnek tűnik. Ha nem jönne össze mindenképp értesíteni foglak. – nem adom meg neki az örömet, hogy hallja a nevét ajkaimat elhagyni. Szeretek valamennyire titokzatos maradni és mégis, ahogyan végig simítok karján bevallom mennyire kedvelem. Egyszerre tartom meg a távolságot és szeretnék a nyakába ugrani. Szeretném válaszra nyitni a számat és elhessegetni a démonjaim megismerése köré szőtt gondolatait de nincs rá alkalmam, mert megpuszilja az arcomat. Igaz bátortalan, mégis annyira megdobogtatja szívemet, mint még senki ősidők óta, ebből fel buzdulva pedig én is előrébb hajolok viszonozva kedvességét, szája sarkában hagyva lágy nyomot magam után.
-Vad bulik vannak és voltak is, főként az utolsó roxfortos évem alatt. Talán jobb is, hogy akkor már nem láthattál, mert most nem lennénk itt. – apró pír jelenik meg arcomon, mert valamennyire szégyellem az akkori viselkedésemet de semmiért nem változtatnám meg, mert annak is szerepe volt a mostani énem megformálásban.
Amint beérünk a koli szobájába elkezdem felfedezni a terepét, a saját kis birodalmát, mert eme módon is meg lehet valakit ismerni vagy hozzátesz az eddig alkotott képéhez. Elgondolkodok kérdésén arról, hogy mi az amit nem akarok és csak utána, összeszedett gondolatokkal válaszolok.
-Egyszerűbb tiszta lapokkal játszani, de néha, és főleg egy kapcsolat elején még nem árt a titokzatosság. Viszont megnyugtatlak, mert ha bármi olyanra kényszerítenél, ami nem tetszene nekem vagy átlép bármilyen határt egyből leállítanálak. – elhalkulva mondom ezeket neki és biztosítom szavaim őszinteségéről, mert ha bármiféle olyanba akarna belehúzni hamarabb raknék rá rontást, mintsem igent mondjak olyanra, amit nem akarok. – Nehezen, nem lehetetlen de nem is egyszerű. Néha meglepődök azon mivel tudnak kompenzálni a muglik és mindig rájövök mennyire szerencsés vagyok. – az asztalától visszalépek hozzá, hogy elfogadjam a felém nyújtott poharat és megkérdezzem a levelének státuszáról. Válasza megmosolyogtat és el is szomorít egyszerre, mert ha rossz vége lenne a mai estének akkor soha többé nem írna nekem, meg én sem neki és ezért bizony kár lenne. Az összekoccintás után egyből leöblítem torkomat a poharam tartalmával és rácsodálkozok nevének helyességén, mindenem ég, arcomra pír ül ki miközben leülök mellé az ágyra.
Lábaimat összefonom és egyik karomat hátrébb helyezve dőlök meg, elkezdem tüzetesebben áttanulmányozni a randi partneremet.
-Mit szeretnél tőlem, Eric?

A szobába beérve már teljesen más hangulat uralkodik kettőnk között. Mintha Sapphi felvett volna egy kis álcát, hogy távolságtartóbb legyen. Valószínűnek tartom, hogy egy kicsit tart attól, hogy mit is szeretnék most tőle. Sajnos nem lát bele a fejembe, hogy kihalássza magának, hogy semmi olyat, amivel megbántanám vagy megaláznám őt. Én pedig nem vagyok annyira nyitott személyiség, hogy már most kiteregessem a lapjaimat. Egyedül Naominak tudok teljesen megnyílni még az életem ezen szakaszában, de ő nincs itt. A húgom talán képes lenne belőlem kihúzni, hogy mit is szeretnék pontosan. Előtte nem tudok titkolózni soha, mert úgy ismer, mint a rossz pénzt.
- Te a bőröndöt is magadhoz varázsolod? – kérdezem újfent csodálkozva. – Hogy lehet elhagyni egy bőröndöt? – nagyon megnyomom az utolsó szót, hiszen ez nem olyan mindennapos dolog, amit mond. Kedvem támadna felnevetni, de nem teszem. Nem akarom, hogy azt gondolja mulatságosnak tartom őt. Míg nem ismerjük meg egymást teljesen addig jobbnak tartom, ha óvatos vagyok. Aztán egy idő után már lehet majd jobban poénkodni vagy élesebb szóváltásokat tolni. – Ebben az esetben egyszer mindenképp el kellene mennünk a Mézesfalásba legközelebb. Emlékszem a roxforti éveimben ott ettem mindig a legjobbakat. Mostanában is visszajárok néha Naomi miatt. Elég gyakran találkozunk Roxmortsban – magyarázom mosolyogva. Sokkal egyszerűbb nekem elmenni oda, mint neki az Akadémiára. Főleg ez a tavalyi évig bezárólag volt jelentőségteljesebb, hiszen akkor még nem volt nagykorú és nem hoppanálhatott.
- Ne így fogd fel – akaratlanul is megforgatom a szemeimet. – Nem azért hívtalak ide, hogy széttedd nekem a lábaidat, de ha ezt kinézed belőlem, akkor nem tudom, hogy miért beszélgetünk – kicsit megsértődve válaszolok. Nem értem, hogy miért nem látja reálisan a helyzetet. Miért is szaladgálnék egy olyan lány után, aki profi kviddicsező és még lelkileg sérült is? Ha annyira csak a szexre mennék, azt találnék helyben is.
- Gondolom azért volt már olyan, hogy összevesztetek meccs miatt vagy valami – rántom meg a vállam. Túl tökéletes képet fest le a barátságukról. Ennek ellenére lehet, hogy csak én vagyok negatív és a másik lány megítélése miatt gondolom így. – Igazából, ha tényleg így van az nagyon jó dolog. Én nem lennék képes professzionális keretek között kezelni a kapcsolatot egy idő után – szólalok meg őszintén. Jól ismerem magam és ha versenyről van szó, akkor simán képes vagyok a másik torkának ugrani. Nem azért, mert az a legjobb módja a dühkezelésnek csak szimplán néha nem gondolkozik az ember, mielőtt cselekedne.
- Jól hangzik a Princess Park, de nem igazán szerepel a lehetséges helyek listáján, ahová költözni szeretnék. Mindenképp varázslók lakta negyedbe szeretnék menni, ami közel van a Minisztériumhoz és nem kell hoppanálni. Jól esne reggelenként egy kis séta, míg megérkezem a munkába plusz nem árt, ha nyugodt vagyok, mikor odaérek, hiszen sosem a legjobb kombináció, ha apád a főnököd – nevetek fel egy kicsit kínosan. Várom is már azt, hogy mit hoz a jövő a munkával kapcsolatban, de félelem is van bennem. Érdekes lesz apámmal együtt dolgozni.
- Rendben, majd szólj azért időben, mert ha lekopott akkor kijátszanám az esélyeimet – vigyorgok rá szélesen és egy apró kuncogás hagyja el ajkaimat, amikor lágyan megpuszilja a szám sarkát. – Édes vagy, hogy finomkodni próbálsz – kisimítok egy tincset az arcából és lágyan megcsókolom. Ugyan eddig én is próbáltam egy kicsit tartani a távolságot, de rá kell lassan jönnöm arra, ha akarok valami komolyabbat tőle, akkor nem szabad várnom túl sokáig. Még a végén elveszítem. Ahogyan fejest sem ugorhatok a pöcegödörbe már most.
- Azért szívesen megnéztem volna azt a Sapphire-t is – Én ugyan sosem züllöttem rendesen, de nekem is voltak életem során vadabb éjszakáim. Néha az alkohol olyat tesz a gondolkodásunkkal és a cselekedeteinkkel, amire senki sem számítana. – Mostanában milyenek a nagy bulik nálad? Egyre majd meghívhatsz, legalább megismerném a barátaidat – ajánlom fel a lány helyett. Nem bánnám, ha egyszer sort kerítenénk egy ilyenre is, hiszen én is most mutatom neki, hogy hogyan is partiznak az emberek az Akadémián. Vagyis ez volt az eredeti terv, de még kijuthatunk a többiek közé, habár ilyen Amycus félékhez nincsen semmi kedvem.
- Egy kapcsolat elején? Jól hallottam? – a szememben felcsillan a fény a lány szavaira. Elsőre mintha fel sem fognám a többi mondandóját csak erre az apró részre tudnék koncentrálni, amit utólag mondott. – Nem fogok semmilyen határt átlépni. Nem vagyok én rossz srác – rántom meg a vállam, mielőtt egy újabb korty whiskyt küldenék le az előző után. – Mire gondolsz? Mivel kompenzálják a varázstalanságot? – Annyiban könnyű nekik, hogy a legtöbb nem tud a varázserő létezéséről, így nem nehéz egy olyan dolog nélkül élni, ami szerintük csak a mesékben van.
- A múltkor is mondtam, hogy nem kedvelem az ilyen direkt kérdéseket. Ha úgy érzem, hogy beszélni akarok erről, akkor megteszem. Ne kényszeríts olyan válaszadásra, ahol kellemetlenül érezném magam – úgy ülök az ágyon, hogy ezúttal nem érek hozzá, viszont elég közel vagyok és egyenesen az ő gyönyörű arcát tanulmnyozom. Sajnálom egy kicsit, hogy nem tudok rendesen válaszolni a kérdésére, mivel én már azt a nőt keresem az életemben, aki mellett le tudnék telepedni, de ezt korai lenne így kimondani neki és félek elmenekülne. Aztán ott van azaz apró tény, hogy nem ismerjük egymást annyira még, hogy egy ilyet akár magam előtt ki merjek jelenteni.

Az édesanyám egész élete alatt arra próbált nevelni engem és valamilyen szinten apámat is, hogy ne rejtsük el érzéseinket, mert az nagyobb sebet ejt a lelken és sokkal nehezebb lesz majd megjavítani az elromlott dolgot, mint akkor megosztani a legféltettebb érzéseinket. Eleinte nem is igazán ment a dolog, szerettem mindent magamban bent tartani és csak alapos noszogatás után voltam hajlandó bármit is kimondani, abból sem a teljes egészet; de mióta megismertem Eric Briggset, pontosabban, mióta elkezdtünk levelezni és beszélgetni egymással úgy érzem vele lehetek őszinte. Nem kell attól félnem, hogy bármi is kikerül rólunk a sajtóba, mert az ő hírneve fontosabb lenne az enyémnél és nem akarná elrontani, főleg nem egy halálfaló családból származó lánnyal, így nem érzek lelki gátat amikor vele beszélek.
-Ez egy nagyon érdekes sztori… az egész úgy kezdődött, hogy késésben voltam és az egyiket elfelejtettem a többihez tolni és otthon maradt, hopponálás közben pedig elkalandoztam és itt-ott elhagytam egyet a bőröndjeimből. Az egyik Skóciában kötött ki. – ez az ár annak, hogy ha sokáig utazik az ember és néha éhesen is mellé, olyankor pedig a skót tojás jut eszébe és mindenféle finomság aminek következtében lyukak jelennek meg az útvonalon és eltűntetnek egy-egy gondosan bepakolt bőröndöt. Elmosolyodom, sőt, nevetést is kiadok magamból, hogy érezze Eric mennyire nem ciki ezen nevetnem és ő is csatlakozzon hozzám, hiszen ez tényleg nevetséges. Elhiszem, hogy nem szeretné megbántani az érzéseimet de ez bénaságra utal és megérdemlem a kinevetést.
-Úh, ne is mondd. Olyan rég jártam már a Mézesfalásba, hogy ha újból odakeverednénk tuti mindent felkóstolnék. Régen, amikor hétvégente kijárhattunk oda feltankoltam egész hétre és gyakran többet is hoztam magammal, de minden elfogyott. Egytől egyig. Rendszeresen találkozol a húgoddal? – néha azért rosszul esik, hogy nekem nem adatot meg ez a lehetőség és nincs testvérem, akivel bármiféle kapcsolatot ápolhatnék; mert most esik le úgy igazán mennyi mindenbe lehetne részem, ha osztozkodnék még valakivel a véremen. Bár apámnál született egy gyerkőc, de túl soknak érzem a közöttünk lévő korkülönbséget, hogy valaha is igazi kötelék alakuljon ki közöttünk. Ráadásul ahhoz még a kapcsolatunkat is fel kéne melegítenünk apámmal, ezt pedig nem szeretném.
-Nem akartalak megbántani Eric, csak szeretném, ha tisztában lennénk a dolgokkal. Nem csak a te érdekedben, hanem az enyémben is… - lesütöm tekintetemet és kissé elszégyellem magam amiért ilyet feltételeztem róla, pedig soha semmiféle célzást nem tett a dologra. Megfogom a csuklóját és óvatosan simítok rajta végig hüvelykemmel. – Nem nézek ki ilyeneket belőled, oké? Csak… szeretek óvatos lenni. – ami igaz is, mert Wylie után nehezen álltam lábra s bár Amycus segített levetkőzni néhány gátlásomat még mindig nem érzem magamat százszázalékosnak és ha valaha komolyabbra fordulna a dolog közöttünk tisztában kell lennie az érzéseimmel.
-Persze, nálunk sem mindig minden habostorta és szoktunk vitázni egy-egy meccs után vagy taktika miatt, de mindig felülemelkedik rajtunk az, hogy mi már előtte is barátok voltunk. – nem tökéletes a barátságunk és nem is szeretném ezt az illúziót kelteni, mert ez nem lenne emberi, de Harleyval vagyunk olyan intelligencia szinten, hogy elfogadjuk a nyerést vagy vereséget és tudjunk örülni a másiknak. Még akkor is ha néha vérzik bele a szívünk.
-Megértem, nekem nyugira volt szükségem és arra, hogy ne ismerjenek fel ha kilépek a lakásomból futni. De teljesen érthető te miért akarsz közel lenni a varázslókhoz, és a minisztériumhoz. Nem izgulsz amiatt, hogy az apáddal fogsz dolgozni? Tudom, hogy semmi közöm nincs hozzá… de ha szeretnél beszélhetsz velem is ezekről a dolgokról, hallgatni tudok, ha tanácsot nem is adhatok. – nem kedvelem az apját és a sajátomat sem, de Eric nem az apja és ezt számtalanszor bizonyította már. Én pedig elfogadom ezt a tényt mert nem szeretném, ha emiatt nem bimbódzna tovább a kapcsolatunk, mert túl jónak tűnik a kémiánk ennek elrontásához.
-Mindenképp. Amint kikerült a képből jöhetsz te. – mosolyodok el és megkockáztatom a puszit, közel az ajkához de mégis kellően távol, hogy ne lehessen csóknak nevezni. A szívem hevesebben dobban és piruetteket tesz amint elhúzódok tőle és szemébe nézek, majd érintésére kiráz a hideg és ahogyan ajkaimra tapad… Lágyan csókol így én sem követelőzök, óvatosan csókolok vissza és most tovább húzom, nem engedem elhúzódni pár másodperc után, mint az első randink alkalmával tette.
-Azért ebben nem lennék biztos, nem a legjobb társaságba keveredtem. – ha látta Amycust és azt, hogy miként mért végig nem is olyan régen akkor leeshet neki a tantusz, de lehet sokkal jobb addig ameddig nem tud róla semmit, mert még a végén megváltozna a véleménye rólam. Azt pedig nem szeretném, mert túlságosan jól érzem magam társaságában. – Majd, ha jó fiú leszel akkor meghívlak egyre. Főként a kviddicses barátaimmal szoktunk bulizni, olyankor minden törékenyt el kell tűntetnem, mert részegen képesek vagyunk elkezdeni játszani. – meg józanon is, de akkor sokkal jobban megy és nem törünk össze minden második ajándékba kapott kristálypoharat. Így is szépen megritkítottam a hozományomként tartott készletet, de remélem, ha egyszer házasságra adom a fejem akkor nem lesz rá szükségem.
Aprót bólintok kérdésére, szavakkal nem adom tudtára, hogy most mi egy kapcsolat elején állunk igazából, mert még jobban elbízná magát. De ez az igazság, bár nem tudom merre tartunk és, hogy lesz-e ebből egyáltalán valami, úgy érzem ez már nevezhető kapcsolat-szerűnek.
-Tudom, hogy nem vagy rossz srác Eric. Ezért félek. – mert ha tudnám mire számíthatok tőle akkor nem érdekelne, belemennék, lenne valami jó vagy kevésbé rossz és ennyi. De nála másként is alakulhatnak a dolgok ettől pedig elönt a pánik. – A technológiájukkal, nagyon ügyesek és olyan dolgokat találnak ki, hogy csak pillázok. Nem rég feltaláltak egy ember kinézetű valamit, ami mégsem ember, mert nem képes komplex gondolatokra, ráadásul fémből van. – nem jut eszembe a nevük, valami robit lehet, de nagyon érdekes és szoktam nézni a muglik csodadobozát.
-Ne haragudj, nem akarlak semmire sem kényszeríteni csak nem szeretek tudatlanságban lenni. – megérintem az ágyon hozzám közelebb lévő kezét, majd a poharamat töltetem újra és lehúzom minél hamarabb a tartalmát, mert ma szeretnék ellazulni. – Vissza akarsz menni a többiekhez, vagy játszunk valamit?

Nehezen szoktam meg az eleén, hogy jobban oda kell figyelnem néhány dologra, mint más varázsló gyerekeknek. Az én apám már kisebb koromban is a Minisztériumban dolgozott elég jó pozícióban. 2003-ban megalakult a pártja és onnantól fogva ekörül forgott az életünk. Tizennégy év múlva, pedig megválasztották mágiaügyi miniszternek. A legtöbben nem örülnek ennek a döntésnek, hiszen úgy érzik diszkrimináció lépett fel a világunkban, amiben igazat tudok nekik adni. Ennek ellenére inkább befogom a számat, ha rákérdeznek, hogy mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Nem akarom kimondani hangosan, hogy nem értek egyet apám ezen döntésével, hiszen úgy érezném, hogy szembemegyek vele. Inkább csendben maradok és így mindenki azt gondol, amit csak akar. Legalább hűségesnek gondolom magam.
- Meglettek végül a bőröndök valami erősebb begyűjtő bűbáj segítségével? – érdeklődöm, s a mosoly még mindig ott díszeleg ajkaim szélén. – Én még sosem hagytam el semmi fontosabbat, ami emlékezetesebb lenne – rántom meg a vállam. Én vagyok az a srác, aki mindig nagyon durván odafigyel a cuccaira. Félek, ha leveszem a szemem valami olyanról, ami fontos nekem, akkor elveszítem. Talán ez valami hülye metafora lehet a körülöttem lévő emberekre is, hiszen Naomival is szeretek akár heti több alkalommal is összefutni, ha úgy hozza ki a lépés.
- Én is beültem oda azért mindig valamire, amikor kimentünk a szabad hétvégéinken. Mindig jól esett valami édesség avajsör előtt, ami egyébként szintén édes – kuncogok fel halkan. Akkor mindig csodálkoztam, hogy nem kapok valami rohamot a sok egészségtelen cucctól, amit megettem, de a mai napig nem figyelek annyira oda az ilyenekre. Rengeteget edzek, de az ételt nem vagyok hajlandó megvonni magamtól. – Heti egyszer minimum találkozunk. Nincs megszabva, hogy pontosan mely napokon. Ahogy kijön a lépés és mind a ketten ráérünk. Általában én megyek a Roxforthoz, de az is megtörtént már párszor, hogy ő jött ide – magyarázom. Nem feltétlen szeretem, ha Naomi itt van a haverjaim között, mert bekapcsol a túlféltés nálam. A srácok hajlamosak úgy tekinteni rá, mintha már nem az a tizenegy éves kislány lenne, akit megismertek. Az a baj, hogy ez valóban így van, de nekem nehezemre esik elfogadni.
- Rendben. Vegyük úgy, hogy nem is mondtál semmi – bólintok kicsit távolságtartóan. Sokan nem tudják rólam, de elég hamar megsértődök dolgokon. Ezt egyre inkább próbálom leküzdeni a hétköznapokban, de nem feltétlen szokott összejönni. – Megértem, hogy miért akarsz óvatos lenni, de tényleg nem pont tőlem kellene félned – sóhajtok fel. Sosem voltam az a srác, aki játszadozott a lányokkal. Ezt annak köszönhetem, hogy két nő mellett nőttem fel. Apa mindig keveset volt otthon, így már egészen kicsiként néha úgy érezhettem, hogy én vagyok az úr a háznál.
- Sajnos egyáltalán nem értek a kviddicshez. Én csak a csendes megfigyelő kategóriába vagyok sorolandó – húzom el a számat. Miután rájöttem, hogy félek a repüléstől már nem úgy érdeklődtem a sport után, mint előtte. A „Kviddics évszazada” című könyv is azóta ott porosdoik a polcomon és ki sem nyitottam. Azt hiszem nálam ez a hajó már elment.
- Miért baj ha felismernek? Az emberek szeretnek, nem látom, hogy miért lenne ebből hátrányod – nézek rá kémlelően. Nekem egy kicsit más tészta ez az egész, hiszen rólam is tudják, hogy ki vagyok, s sokszor oda nem illő megjegyzésekkel illetnek az emberek az utcán. – Izgulni izgulok, de nem tudok ellene mit tenni. Maximum néha összekapunk majd, mert én biztosan vissza merek szólni neki, ha olyan témáról van szó. Szerencsére nem együtt fogunk lakni, hogy otthon is egyms vérét szívjuk majd – rántom meg a vállam. Szerintem könnyedén hozzászokok ahhoz, hogy apám lesz a főnököm. Ez nem egy olyan dolog, ami annyira kiemelkedő lenne vagy rossz hatású.
- Várom – közelebb húzom magamhoz, hogy szorosabban megöleljem. Mindössze néhány másodpercre, de a melegség kellemes érzése járja át a testem.
- Milyen társaságba keveredtél? Azt vágom, hogy Harley, de a többiek? – kérdezem, habár úgy gondolom, hogy már a másik szőkeség is elég lerántó erő tud lenni. Bele sem merek gondolni, hogy kivel lógtak még az utolsó évükben. Az én évfolyamom eléggé nagyszájú volt és míg ott voltunk, végig a középpontban tengettük a mindennapokat. El sem tudom képzelni, hogy utánunk is volt és van is élet a Roxfortban. – Milyen gyakran tartasz ilyen partikat? Tényleg szívesen benéznék egyre – talán egy nap tényleg azon kapom majd magam, hogy Sapphi londoni lakásában szórakozok teljesen részegen pár híres kviddicsezővel. Tök ciki lesz bevallani nekik, hogy félek ráülni a seprűre. Sajnos a letagadás nem az erősségem.
Legszívesebben elterülnék az ágyon és Sapphit magammal rántanám, de ehelyett csak gyorsan lehúzom a whiskyt és egy egyszerű varázslat segítségével újratöltöm a poharam, mivel lusta vagyok felállni innen.
- Ettől miért félsz? – Számomra ez az egész annyira felfoghatatlan. Megérteném, hogy tart tőlem, ha adtam volna rá okot, de így csak kész agyrém az egész. – Ez nagyon fura. Remélem nem azokkal a találmányaikkal akarnak majd felénk kerekedni, mert nem fog menni nekik – mosolyodom el. Erősen kétlem, hogy a muglik hatalomátvételre törekednének, de sosem árt vigyázni.
- Én nem gondolnám azt, hogy tudatlanságban lennél. Ha nem akarnálak rendesen megismerni, akkor nem ülnél most az ágyamon – pimaszul rámosolygok. – Mielőtt félreértenéd, nem azért mondtam – teszem hozzá gyorsan, mert félő, hogy túlkombinálja a dolgokat, mint ahogyan azt a nők szokták.
- Milyen játékra gondoltál? – őszintén nem sok kedvem van a sok barom között lenni, míg a lány is itt van. Máskor jól érzem magam velük, de most inkább tartanám a távolságot.

-Természetesen, amint elfoglaltam a szállásomat megkerestem őket csak vicces volt ezzel szembesülni. Azóta óvatosabb vagyok és minden értékes dolgot magamhoz láncolok. – nem volt nehéz megtalálni csak vissza kellett pörgetnem gondolataimat idővonalát, hogy megkeressem a bőröndjeimet majd rákoncentrálva gyűjtöttem be őket. Mindig odafigyelek a dolgaimra, de az elmúlt időben annyira szétszórt voltam, hogy muszáj volt bevezetnem ezt az óvintézkedést. Jobb félni, mint megijedni, nem? -Szerencsés vagy, egyszer a seprűmet is elhagytam pedig nem vagyok alapjáraton szétszórt, de ha valami eltér a terveimtől akkor betud kavarni a rendszerbe és felborulok. Tényleg semmi olyat nem hagytál még el? – a hangsúly inkább van a még szón, mert lehet most úgy érzi mindent a kezében tart, de előjöhet egy olyan időszaka a közeljövőben amikor azt sem fogja tudni merre áll a feje. Akkor majd ott leszek csípőre tett kézzel és ingatom a fejemet, természetesen mosolyogva.
-Mondhatnánk azt is, hogy te is cukrot eszel cukorral. De abszolút nem látszik meg egyikünkön sem, szóval valamit jól csinálunk. Én úgy vagyok vele, hogy ha az edzéssel karban tudom tartani a testemet akkor az ételt nem fogom tőle megvonni. – az már másik kérdés, hogy mit csinálnék akkor, ha hirtelen elkezdenék hízni és a sportolás sem segítene a dolgon; valószínűleg első dolgom lenne megvizsgáltatni magam majd jobban megnézni mit is fogyasztok el egy nap alatt. Mert ha több ezer kalóriát és amiatt kezdtek lerakódni rám a zsírpárnák, akkor nagyon morcos lennék. Ha baba lenne a dologban az már nem zavarna, de ez a lehetőség nem fenyeget a közeljövőben. – Nagyon jó lehet, hogy ilyen a kapcsolatotok. Mindent megtudtok egymással beszélni? – érdeklődöm tovább, mert nekem sosem volt ilyenben részem, nem tudom milyen valakinek a testvére lenni és ezzel a legfőbb bizalmasa is. Legalábbis én így tudom elképzelni a testvéri kapcsolatot, hogy összetartanak s bár rengetegszer szívják egymás vérét mégis csak egymásban bíznak meg és beavatják a másikat a legmélyebb titkaikba. Én is szeretnék egy ilyen bizalmast.
-Ez nem rád irányul Eric. Ha Chris vagy Louis állna előttem akkor is ugyanennyire lennék bizalmatlan velük szemben is. Wylie más tészta, őt évek óta ismerem, de ha most találkoznék vele először akkor vele is megtartanám azt a bizonyos távolságot. – halványan elmosolyodom és küldök egy bocsánat kérő pillantást irányába, mert nem szeretnék haragot előidézni benne, de mindig óvatosan álltam hozzá az ilyen jellegű összejövetelekhez. Mi most randin vagyunk és ha bármi olyan történne, akkor mindketten sérülhetnénk lelkileg, ami rosszabb, mint a testi véleményem szerint, és a következő partnerünknek nehezebb lenne megszelídíteni minket.
-Ha szeretnéd majd beszélhetünk a kviddicsezésről és akkor képbe kerülsz, természetesen csak akkor, ha szeretnéd. – semmi sem erőszak, ha szeretne időt tölteni velem akkor jó, ha nem azt is elfogadom és tovább lépek az életemmel. Mert ezt megtanultam, ha valami nem működik és nem is lehet megjavítani akkor ki kell dobni.
-Nem azt mondom, hogy baj ha felismernek. Sosem féltem a közönségtől és szeretem, amikor leszólítanak, aláírást kérnek tőlem és beszélünk pár szót a kviddicsről. Eddig a családom közvetlen közelében éltem, a rehabilitációm miatt költöztem Londonba és akkor jó ötletnek tűnt mugli övezetbe költözni. – és ezt továbbra is komolyan gondolom, mert nem szeretnék onnan elköltözni. Túlságosan jól érzem magam Margaret barátnőm társaságában és az idős pár a szomszédomban is nagyon aranyos, mindig kapok tőlük banánkenyeret. – Biztos jó lesz, remélem élvezni fogod a munkát és kellő kihívással lát majd el. Nem gondolnám azt, hogy nem jönnétek ki az apáddal a súrlódások meg alapjáraton szükségesek egy jól működő kapcsolatban. – legyen szó bármiről, a feszültség kell ahhoz, hogy elmélyüljön a kapcsolat és még jobban megismerjék egymást a résztvevők. Én sajnálom, hogy édesanyám hamar eltávozott és nem élhettük át együtt a tinivé válásom minden pillanatát. Nem voltam nagyon lázadó így sem, de lehet másként történtek volna dolgok, ha akkor egy női kéz is irányít nem csak apa méhecskés sztorija ad alapot.
Jól esik hozzá bújni, imádom, hogyan húz magához és nem enged egészen addig míg nem érzi kellemetlennek a dolgot. Még nincs helye a mélységes ölelkezéseknek, mert akkor többet éreznénk már egymás iránt és én nem tudom miként gondolkodok arról a tényről, hogy esetleg létezhet a jövőben olyan, hogy mi.
-Főként Harley, hozzátok hasonlóan mi is folytattuk az illegális bulik szervezését és hatalmasokat buliztunk. Egyszer még Mrs. Norrist is elkábítottuk és ő volt a fénylő macskánk, egész éjjel a plafonon lebegett és körbe-körbe pördült miközben a szivárvány összes színében pompázott. – szándékosan nem mondom több nevet, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, hogy Amycussal mi nagyon jóban voltunk és más dolgok is történtek ott. Mégis kicsit bűntudatom van, hogy nem osztom meg ezt az apró tényt rólam de nem köteleződtünk el egymás irányába, nem kell mindent megosztanom vele, nem? – A sérülésem óta még nem tartottam, de az első adandó alkalommal meghívlak egyre, oké? Sportos öltözékben gyere majd. – mosolygok rá és komolyan gondolom, hogy meginvitálom magamhoz egy ilyen alkalommal.
Áldom a varázsvilágot amiért egy pálcasuhintással rengeteg dolgot el tudunk intézni, így még a poharam újra töltéséhez sem kell felállnom, hanem továbbra is Eric ágyán ülve élvezhetem a lángnyelv whisky maró hatását és a srác csodálatos társaságát.
-Mert a rossz fiútól az ember nem vár el sok mindent, nem fűz hozzá reményeket, viszont egy… jó srác mély nyomot tud hagyni a másikban… negatívat is. – és az sokkal de sokkal jobban fáj, mintha egy vadmotoros gázolna át a szívemen. Wylieval való szakításunk is ezért viselt meg s talán ennek köszönhetően kerültem Amycus karjaiba. – Biztos nem, a létezésünkről sem tudnak és szerintem ez nem is fog változni. Ami nem baj, mert rossz vége is lehetne a dolognak. – nem akarok ilyenekre gondolni, ezért belekortyolok az italomba és elkezdem törni a fejemet azon miként tudnánk szórakoztatni magunkat idebent.
-Nem értem félre. – őszinte mosoly kúszik arcomra és a fejemben szépen elkezd dolgozni az alkohol, már kezd beütni az első lehúzás meg a második is fejti a hatását, a kérdésére csak felemelem a táskámat és kivarázsolom a gumicukrot. – Játszunk két igazság egy hazugságot. És ha nem találod ki melyik a hazugság, akkor beveszel egy gumicukrot és iszol rá még whiskyt, ha eltalálod akkor én veszek be kettőt és kortyolok rá az italomból. – mutatom be eme játékot, mint lehetőséget; majd ha beleegyezik akkor átveszem a kezdést. Elgondolkodok azon, hogy mi is az, amit megoszthatnék magamról majd úgy döntök eleinte könnyűt adok neki.
-1: Fogó vagyok egy híres kviddics csapatban. 2. Jelenleg egyedül élek egy londoni lakásban a kiskutyámmal meg az őrült baglyommal. 3. Nem vagyok allergiás az ananászra.

Sapphi nem olyan lány, mint amilyennek elképzeltem. A külsejéből kifolyólag úgy lebegett a szemem előtt, mint a tökéletes díva. Ezen azaz apró tény sem segített, hogy Wylie Willosszal alkotott egy párt. A sráccal, aki még a legjobb dolgokon is húzza a száját. Tényleg azt hittem, hogy egy olyan csajról van szó, aki kicsit többet képzel magáról a kelletténél, de kellemeset csalódtam. Az már csak plusz pont, hogy nem tökéletes. Ugyanolyan feledékeny és szétszórt tud lenni az elmondásai alapján, mint mások, még ha ő nem feltétlen gondolja is így. Ezzel azt éri el, hogy még közelebb érezzem magamhoz. Mindenkit a hibái tesznek teljes egésszé. Unalmas az élet, ha minden klappol, nem igaz?
- Jól teszed. Jobb elkerülni az ilyen szituációkat – mosolygok rá. Édesnek tartom, hogy elhagyta a bőröndjeit. Azt hiszem ez egy olyan dolog, amit nem sokan csinálnak utána. – Én azért nem vennék mérget rá, hogy nem vagy szétszórt, de ez nem rossz tulajdonság szerintem. Ha minden a tervek alapján menne, akkor unalmas lenne az élet – picit oldalra döntöm a fejem és úgy kezdem el a lány arcát pásztázni. Nem is lenne szüksége egyáltalán vakolat, hiszen ő úgyis gyönyörű lenne, ám a nők valamiért a sminktől várják a megerősítést. – Nem, semmi olyat. Nem is emlékszem, hogy valaha bármit elhagytam volna – pedig tényleg nagyon töröm a fejem. Talán egyszer egy bontatlan csokibékát. Nagyon mérges voltam, mert így sosem sikerült megtudnom, hogy kinek a képét rejtette a doboz.
- Nem mondanám, hogy cukrot eszek cukorral, de nem tagadom, hogy nem vetem meg az édeset. Igazából bármilyen kaját megeszek. A Roxfortban is mindig nagyon jókat falatoztam. Nem is voltam ám én végig ilyen formában, mint most. Nem tudom, hogy emlékszel-e, de valahol negyedik és ötödik környékén elég sok plusz kiló felszaladt rám, amit a tanévet követő nyáron sikerült leadnom – hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem figyelek oda az étkezésemre. Mindent megeszek valóban, de a mértéket még képes vagyok tartani. Tisztában vagyok vele, hogy miből mennyit ehetek meg. – Mindent megbeszélünk. Másoknak már betegesnek is tűnhet. Nincs olyan része az életemnek, amiről Naomi ne tudna és ez fordítva is így van – A húgom a legtöbb kortársa szerint egy tökéletes lány, aki mindent jól csinál. Ez közel sincs így, hiszen túlságosan rá tud pörögni olyan dolgokra, mint az alakja. A bulimia sem áll messze tőle. Próbálok rajta segíteni, de ez nem mindig lehetséges.
- Meg tudom érteni az álláspontodat, de neked is meg kell értened az enyémet – viszonzom a mosolyát és egy tincset kifésülök az arcából, mielőtt elvenném a kezem tőle és a poharat markolnám meg, hogy a benne lévő ital felét eltüntethessem. Nagyon szívesen reflektálnék Wylie-ra is, de ismerem magam és nem lenne szép vége. Nem örülök, hogy folyamatosan felhozódik a srác. Nem azért, mert ne bírnám, hanem mert szimplán az exe és a volt pasik, csajok mindig tabutémák.
- Igen, szóval kviddicsezés. Hányszor láttál már engem repülni? – érdeklődöm őszintén. Nem feltett célom titkolni előtte, hogy mennyire nem megy az a sport, ami neki az élete. A Roxfortban általában azok tartoznak a menő gyerekek közé, akik játszottak. Nekem ez sosem jött össze, de ennek ellenére elég népszerű voltam. Ezt inkább a személyiségemnek és nevemnek köszönhetem.
- Hogy képzeled a jövődet? Maradnál a muglik között élni? – teszem fel a kérdést, ami talán a legjobban érdekel, s közben belül azért imádkozom, hogy nemleges választ adjon. Félő, ha ott akar lenni, akkor nem sok közös jövőnk van, hiszen én nem vagyok hajlandó odaköltözni még akkor sem, ha a Princess Park a legmenőbb hely a világon. – Nem lesz gond. Nincsen rossz kapcsolatom apámmal. Nem félek – jelentem ki magabiztosan, talán már túlságosan is. Vannak dolgok az életben, amiket érez az ember, s nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de száz százalékig biztos benne. Nálam ez egy ilyen dolog.
Jobb kezem hamar visszatalál a lányhoz és óvatosan simogatni kezdem ujaimmal az arcát. Lágyan, gyengéden, amennyire csak tőlem telik.
- Az illegális bulik még most is nagyon mennek a Roxfortban. Naomi szokott róluk mesélni. Most azt hiszem az egyik Leeland meg Weasley lány szervezi őket főként, de nem vagyok benne teljesen biztos – próbálok visszagondolni arra, amit a húgom mesélt ezekről. Túl sok pletykát oszt meg velem a társairól és mivel a felét sem ismerem ezeknek az embereknek elég nehéz beazonosítani és megjegyezni őket. – Hogy mit csináltatok szegény macskával? – kérdezem ledöbbenve, s néhány másodpercre a kezem is leáll a mozgással.
- Miért a sportos öltözék nekem is, ha nem kviddicsezek? – nézek rá értetlenül. Nem én leszek az a srác, aki részegen majd seprűre pattan és versenyzik a profikkal. Sokkal inkább kívülálló néző leszek, aki attól fél majd, hogy valaki ráesik.
- Megpróbálok pozitív nyomot hagyni benned, viszont többet egyelőre még nem tudok ígérni – az ígéret olyan dolog, amivel jobb nem dobálózni. Még azok az emberek is tévedhetnek, akiket alapvetően jó szándék vezérel és képesek letérni a helyes ösvényről. Még én is lehetek egy közülük. – Vannak, akik tudnak rólunk, de elég kevés ezeknek a száma. Nem tartok tőlük, de jobb elővigyázatosnak lenni – húzom el a számat. Nem én vagyok az egyetlen és első varázsló a történelemben, aki bizalmatlan a muglikkal szemben.
- Huh rendben, legyen! – adom be a derekam, mintha annyit győzködött volna a lány. Kicsit elrugaszkodom az ágytól és felülök, majd legurítom a poharamban lévő maradék whiskyt és újabb adagot töltök. Magamnak és Sapphinak is hiába van még a poharában. Jobb előre gondolkozni. – Még az ivós játékba is beleviszed az édességet. Ejnye! – szidom le játékosan.
- Ez nagyon nehéz – játszom el, mintha annyira gondolkoznék. – A harmadik nem igaz, hiszen allergiás vagy az ananászra! – tárom szét a karomat egy vigyor kíséretében. Nem tudtam róla ezt a tényt, de a másik kettőt igen. – Hogy hívják a kutyád? – A bagoly kilétével tisztában vagyok. Volt is már hozzá szerencsém és valóban nem tiszta fialás.
Ha rábólint arra, hogy helyesen kitaláltam, akkor felemelem a dobozt a gumicukrokkal és a lány elé tartom, hogy ideje vennie belőle két szemet.
- 1. Apám a mágiaügyi miniszter. 2. Kedvenc édességem a tökös derelye. 3. Nem ápolok jó kapcsolatot édesanyámmal – ha ő is könnyűvel kezdett, akkor én is. Túl egyértelmű még ez első körben.

Amikor Eric Briggs elkezdett nekem leveleket írni akkor meg sem fordult a fejemben, hogy ennyire jól kifogunk jönni egymással. Nem akartam semmit belelátni az irományába, mert már régóta nem vagyok az álmodozó fajta, akit egyből ellehet repíteni a rózsaszín felhők közé és unikornis fogásra adja a derekát; kissé beborultam, nem az árokba, hanem lelkileg és gondolkodásmódilag ezért is féltem a találkozástól nagyon sokáig. De Merlin lássa lelkemet és kövezzen meg, ha nem tiszták a gondolataim azzal a kapcsolatosan, hogy mennyire felforgatta az életemet.
Megmentett vagy jobban mondva segített a sérülésem alkalmával, utána nem engedett besüppedni az önpusztításba a leveleivel, mert bármennyire is nehezemre esett válaszolni mindegyik örömmel töltött el, majd az első randink, ahol bár nem repültek a szikrák mégis több lett a dologból s most itt vagyunk. Izgulok.
-Jó-jó, elfogadom, szétszórt vagyok de próbálok ez ellen tenni. Ilyen a csuklómra erősített táska is. Ezt már rég megtanultam, ezért mindent úgy fogadok el, ahogy jön. Nem ragaszkodok semmihez görcsösen. – eleinte nehezemre esett ezt feldolgozni, hogy az élet kereke nem olyan irányba gurul, mint ahogyan azt mi szeretnénk; néha megakad egy kőben és kitörik pár küllője, amit vissza kell varázsolni neki, de a lényeg ugyanaz. Az élet egy hullámvasút, egyszer lent s máskor fent a lényeg abban áll, hogy mi tudunk-e alkalmazkodni vagy eltörünk. – Érdekes. – nem tudok többet hozzáfűzni, mert velem ellentétben Eric egyáltalán nem tűnik és sosem tűnt szétszórtnak, a szavai pedig megerősítik eme gondolatomat így lapozhatunk tovább a beszélgetésünkben.
-Húh, el sem tudlak képzelni pár kiló plusszal, egyáltalán nincs meg a lelki szemeim előtt az akkori Eric. Mondjuk az is igaz, hogy sosem voltunk olyan hű, de jóban. – főként Wylie jelenlétének volt ez köszönhető, mert én minden szabad percemet vele töltöttem vagy a kviddics csapat tagjaival, hogy jobban megismerkedjünk egymással és összeszokjon a csapat. Néha egy-egy emlékképemben feltűnik Ercig de inkább a mostani arcával mintsem az akkorival. Különös dolog ez az emlékezet, képes a rosszat megszépíteni, a jelentéktelent kitörölni. – Jaj, de jó lehet, mit meg nem adnék egy ilyen testévéri kapcsolatért. Gondolom erről a kis összejövetelről is tud, meg… talán rólam is? – nem akarok kíváncsiskodni vagy olyat kérdezni, ami nem tartozik rám, de jogomban áll tudni arról, hogy ha a húga tud rólunk. No, nem minthogyha lenne olyan, hogy mi, de akkor is. Jó tudni hányadán áll az ember a partner családjával.
Bólintással biztosítom arról, hogy megértem az Ő álláspontját is de tovább nincs miért firtatnunk ezt a témát. Bármennyire is szeretném nem fogom egyből levetkőzni a bizalmatlanságomat senkivel szemben sem, még akkor sem, ha Eric jó társaságnak és kellemes partnernek mutatkozik. Jól érzem magam a közelében, boldognak és felszabadultnak, amit már jó régóta nem volt jelen az életemben. Apró pír ül ki arcomra mikor kisimít egy hajtincset, amint visszanézek azokba a gyönyörű kék szemekbe olyan érzés fog el, mintha másképpen kezdenék el rá nézni.
-Tisztában vagyok azzal, hogy nem repülsz Eric. Viszont a szabályokat jó tudni, nem? Sosem kényszerítenélek arra, hogy felülj egy seprűre a kedvemért. A nem az nem. – megérintem a hozzám közelebb lévő kezének fejét, hüvelykemmel simítok rajta végig és ezzel biztosítom, hogy sosem fogok olyat kérni tőle, ami kellemetlen lenne számára. Természetesen, ha lesz ennek a dolognak folytatása kettőnk között, mert még minden olyan gyerekcipőben jár.
-Nem, semmiképp nem szeretnék a muglik között maradni. Jelenleg jól érzem magam a Princess Parkban, de amint találok magamnak párt és elkezdünk családot alapítani, szeretnék elköltözni onnan. Egy szép házba, valami varázsló lakta övezetben, ahol hozzájuk hasonló gyerkőcökkel lehetnének. Könnyebb lenne, de most kell nekem ez az élmény. – nagyon sokáig voltam védve minden negatív és pozitív hatástól, sokáig nem voltam önálló sem, mert mindent a fenekem alá nyomtak, lesték minden kívánságomat és ha nem mondtam semmit akkor is csináltak valamit. Most jól esik a magam urának lenni, azt csinálni, amit csak szeretnék, és ha az egy hatalmas buli tartása akkor gond nélkül megoldjam.
Bár személy szerint nem kedvelem az öreg Briggs miniszter urat elfogadom, hogy Eric számára fontos, hiszen az apja és örülök nekik meg a közöttük lévő kapcsolatuknak, én nem jövök ki jól az apámmal és gyakorlatilag minden kötelet elvágtam, ami összeköthetne minket. De nem bánom, jobb ez így.
-Olyan jó lehet, biztos izgalmas ezekre mindig készülni és kiadni a fáradt gőzt. Én utolsó évben nagyon éltem az illegális bulikat, mindegyiken ott voltam és képeim is vannak. Talán, ha eljössz egyszer hozzám akkor megmutatom őket. – természetesen az összes olyan képet eltűntetem, amin Amycus oldalán vagyok látható, mert nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni Ericet. Addig jó ameddig semmit nem tud az Amycussal való kapcsolatomról. – Jól hallottad, nagyon vicces volt de utána nem sikerült teljesen kitörölni az emlékezetét és bűntetőmunkát kaptunk egy hónapig. Megérte, hatalmas volt. – lelki szemeim előtt még mindig élesen él a kép, ahogyan a jó öreg Mrs. Norris úgy pörög, mint egy labda a plafon tetején. Halk kuncogás hagyja el ajkaimat a macska képének felidézésére, és próbálok minden más gondolatot kiszűrni. Ennek most nincs itt helye.
-Sokkal kényelmesebb, nem csak kviddicsezni szoktunk, hanem különböző kihívásokat is teljesítünk. Én is melegítőben vagyok. – fura lenne, ha farmerben és pólóban jönne el egy ilyen buliba, teljesen kinéznék a többiek és kényelmetlenül érezni magát egész este, feszengene, de azért a biztonság kedvéért be fogok neki készíteni csereruhát.
-Ez bőven elég Eric. – nem kell nekem hatalmas ígéreteket tennie, mert ez nem az a hely vagy kapcsolat, ő Eric én pedig Sapphire, és mi még csak most ismerkedünk a másikkal. Nem várhat el tőlem semmit, ahogyan én sem tőle azon kivűl, hogy amennyire csak tudunk legyünk őszinték a másikkal. Engedem lekopni rólunk a muglis témát, valahogy mindig szóba jön pedig nem akarok róluk diskurálni; csak jobban megszeretném ismerni Ericet.
Ezért is ajánlom fel a játék ötletét, szerencsémre elfogadja s ameddig újra tölti a poharainkat kigondolom az első három dolgot, amivel kezdeni szeretném a játékunkat. Hatalmas vigyor ül ki arcomra amikor partner benne és eljátssza mennyire nehéz majd kitalálja, összeérintem mutató és hüvelykujjamat tapsként majd elfogadom a felém kínált gumicukrot és kettőt a számba veszek belőle, rá két korty whiskyt.
-Mojsinak hívják a kutyámat, menhelyes és nagyon aranyos. – vele szoktam aludni, egymáshoz bújva egész éjjel, de ezt nem osztom meg vele, helyette az ő mondatait figyelem és próbálom kitalálni melyik lehet igaz.
-Hm…. ez eddig nagyon könnyű, a harmadik nem igaz rólad. Édesanyáddal is nagyon jó kapcsolatot ápolsz. Az egész családod tökéletesnek tűnik. – az egyik kezemmel felé tolom a doboz édességet, közben iszok egy kortyot és szabad kezemmel végig simítok a karján. Szeretem a testi kontaktust. – Hm… 1. Még szűz vagyok. 2. Egy csúnya sérülésből lábadozok. 3. Az első seprűm egy Nimbusz 2056-os volt.

Mikor meghívtam Sapphit a ma esti buliba nem feltétlen gondoltam, hogy el is fog jönni. Kellemes csalódással és megannyi izgalommal töltött el, ahogy olvastam a levelébe, hogy elfogadja a meghívásom. Belül jártam is egy örömtáncot, de szigorúan csak fejben, mert éppen a többiek is a szobában voltak és nem akartam, hogy teljesen hülyének nézzenek. Ettől függetlenül megosztottam velük a nagy hírt vigyorogva, ami két napos szívatásra adott nekik okot. Meg is fogadtam, hogy legközelebb inkább alapállásba rakom a számat, de nem tudom mennyire fog összejönni. Nem vagyok pletykás alkat, viszont szeretem ha az emberek tudják, hogy mi folyik körülöttem. Ezt apám tanította nekem és a húgomnak. Természetesen csak a jó dolgokkal kell másoknak tisztában lenniük.
- Tegyük fel, hogy van egy tárgy. Mindennél többet jelent neked, ahhoz sem ragaszkodsz görcsösen? – kérdezem elgondolkozva. Azért gondolom van olyan, amit ha elveszítene, akkor teljesen kiborulna. Lehet szó itt bármiről. Akár egy ékszer, egy kupa, amit nyert vagy néhai édesanyja cuccai közül valami.
- Azért nagyjából egy társasággal lógtunk, amikor éppen nem vonultatok el, de valóban nem beszéltünk sokat. Nem is figyeltünk annyira a másikra – ez természetesen csak félig igaz. Én már akkor is szemmel követtem Sapphit. Mindig tudni akartam tudatalatt, hogy éppen hogy érzi magát vagy mit csinál. Emiatt félve, de pár alkalommal rákérdeztem Wylienál a lányra. A legtöbb alkalommal készségesen válaszolt és mit sem sejtett arról, hogy tetszik nekem a barátnője. Ez mára már egyértelmű lehet neki, ha észreveszi a jeleket, de az is lehet, hogy neki már annyira nem számít ez az egész, hogy nem is foglalkozik vele.
- Mint ahogy említettem, Naomival mindent megbeszélünk egymással – mosolyogva nézek a lányra. Azt hiszem ezzel teljesen megválaszolom a kérdését, de egyelőre nem szeretnék ebbe jobban belemenni. A húgom nem túlzottan örül a kapcsolatunk bontakozásának, ahogyan annak sem, hogy pont róla van szó. Szerintem van benne egy kis féltékenység, hogy most már kevesebb időm lesz rá, ami egyébként igaz is, de más nagyobb okot nem tudok találni. Majd idővel minden megoldódik. Talán ha a kapcsolatunk Sapphival komolyabbra fordul egy idő után még jó barátnőként is tudnak egymásra tekinteni Naomival. Csak három év van köztük, ami nem túl nagy akadály.
- A kviddics szabályokról akarsz beszélgetni? Mikor elengedtem a repülést, azt is elengedtem. Nem vagyok tisztában a játék menetével, de nézni néha szeretem – rántom meg a vállam. A Roxfortban sokkal nagyobb kultusza volt ennek az egésznek. Az Akadémián már inkább a tanulmányainkra és a bulikra koncentrálunk. Nem nagyon vannak tanórán kívüli tevékenységek. Egyedül az Appleby Arrows meccseire járok el elég nyilvánvaló okokból kifolyólag.
- Mi van, ha mugli párt találsz magadnak? Ilyen környezetben, mint amilyenben te is élsz semmi sincs kizárva. Talán egy nap úgy gondolod majd, hogy eleged van a varázslókból, a sok diszkriminációból és végleg váltanál – mélyen a szemeibe nézek. Ezt semmiképp sem szeretném, hogy megtörténjen vele, de benne van a pakliban. Már most eléggé elszokott szerintem a mi világunktól és ezt részben apámnak is köszönhetem.
Kicsit elgondolkozom rajta, hogy milyen lenne, ha Sapphire is eljött volna az Akadémiára. Vajon visszatalált volna Wylie-hoz egy idő után vagy az a hajó végleg elment még a Roxfortban? Abban sem vagyok biztos, hogy mi valaha is közeli kapcsolatba kerültünk volna.
- Na milyen képek? Vad bulizósak? Teljesen szétcsapottak? – nevetek fel halkan. Kíváncsi vagyok ezekre, hiszen ez is a lány egyik oldala, amit nem látni minden nap. Én is néha túlzásba viszem a bulikat, de nem vagyok az a típus, aki bármiről is fényképet készítene. – Nekem ez kicsit morbidnak tűnik, hogy mit tettetek szegény Mrs Norrisszal, aki egyébként jobban belegondolva nem is szegény és néha legszívesebben felrúgtam volna – húzom el a számat. Nem hiszem, hogy én is benne lettem volna ebben a játékban. Kívülről mindig viccesebbek az ilyen sztorik, hiszen sokszor helyben csak tiltakozik az ember, hogy már pedig ő ilyet nem csinál.
- Milyen kihívásokat teljesítetek? – érdeklődöm. Már egy kicsit jobban is vonz az egész buli, ami nála lesz. Eleinte egy kis félelem volt bennem, ahogy beszéltünk róla, mert a sok profi kviddicsező közül nagyon kilógnék.
Nem reagálok szavakkal már csak egy aprót bólintok és egy puszit nyomok a lány ajkaira. A whiskynek hála egyre több bátorság kezd ébredezni a testemben, ami határozottan jól jön ma este. Nem vagyok én túl félős srác, de túl magabiztos sem. Valahol pont az aranyközépúton helyezkedem el, de azért ott van bennem azaz apró tény, hogy mégiscsak Sapphire Rayne-Averyről van szó, aki az egyik leggyönyörűbb lány volt mindig minden közegben.
- Remélem, ha megismerkedek Mojsival kedvelni fog és nem akar majd egyből megharapni – mosolyodom el. Valamiért az állatok nem túlságosan kedvelnek engem. Néha megszaglásznak, majd már vicsorítani is kezdenek. Nem tudom mit vétettem ellenük, hogy ennyire nem vagyok szimpatikus.
- Nem tökéletes a családom, de jól kijövünk egymással – bólintok, hiszen a jó választ adta meg, így kiveszek két gumicukrot, amit be is veszek a számba, majd iszok rá egy korty whiskyt. – Biztos nem vagy szűz – pimaszul rámutatok és jó hangosan felnevetek. Nem azért teszem ezt, mert úgy gondolnám, hogy túl sok sráccal volt már együtt, hanem azért volt egy aránylag hosszú kapcsolata. Nem hiszem, hogy szex nélkül végighúzta az egészet.
- 1. Sosem voltam még az Egyesült Királyságon kívül. 2. A múltkor beszöktem Naomihoz az egyik illegális buliba. 3. Kicsiként szerettem volna egy időben profi kviddicsező lenni.

Elhamarkodott döntésnek éreztem a meghívás elfogadását és a hét második felében eszembe jutott a lemondás lehetősége is, de az egyik felem, akinek nagyobb hatással van a döntéseimre, megakadályozta eme tettet így most itt vagyok, az Akadémián és bulizni készülök. Örülök annak, hogy Eric elhívott erre az összejövetelre és már alig várom, hogy viszont lássam a legtöbb évfolyam vagy háztársamat, mert bármennyire is ellenkezek a gondolattal bizony hiányoztak nekem. Régen volt már az, hogy láttam őket és jó lesz újból felvenni a fonalat az egymás életében történt dolgokról.
- Az teljesen más szituáció szerintem. Vannak tárgyak, amik közelebb állnak az ember szívéhez és azért bármit megtennék, ugyanúgy, ahogyan a fontos személyekért. Nem mindegy ebben az esetben a mérték, mert nem szabad megfullasztani a másikat. Tudok ragaszkodni személyekhez vagy tárgyakhoz görcsösen, de azoknak jelentőségük van. – csak úgy nem kezdenék ragaszkodni egy banántartóért, mert az tökéletesen megvédi a banánt minden hatástól. Nem halnék bele, hogy ha elhagynék valamilyen tárgyat, nem akadnék ki, hanem alaposan kinevetném magam majd megpróbálnám megkeresni. Ha valami pótolhatatlant hagynék el, esetleg olyan tárgyat, amit édesanyámtól örököltem még meg akkor pipább lennék, de minden erőmmel azon lennék, hogy felkutassam.
- Más idők jártak még akkor, azóta nagyon sok minden változott. Talán ezeknek a változásoknak köszönhető az, hogy most itt vagyok, veled. – emelem ki, hogy bizony nem csak úgy eljöttem, mert valaki hívott, hanem azért vagyok itt, mert Eric maga szerette volna a jelenlétemet ezen a bulin. Hálát adok azért, hogy régebben nem volt dolgunk egymással, mert akkor most nem élvezhetnénk a másik társaságát s bármennyire is irritált az első tíz levelével a srác, mára már hiányzik, ha nem kapok napokig választ tőle.
Nem szeretnék jobban belemenni abba, hogy Eric mindent megbeszél a húgával és ez fordítva is így van; inkább szeretnék tudatlan maradni azzal kapcsolatban mennyi mindent mondott el rólunk neki. Sőt, ha azt nézzük akkor nincs is olyan, hogy mi mert még csak most találkozunk másodjára, nem tettünk egymásnak életünk végéig tartó ígéretet arról, hogy szeretni fogjuk a másikat. Mert nincsenek is semmiféle érzelmek ebben a kapcsolatban. Legalábbis nagyon remélem, mert nem akarok újból sérülni és megbántani sem akarok senkit.
- Akár, kérdezhetsz tőlem bármit, ami nem tiszta kviddicsel kapcsolatban én meg megpróbálok átadni a tudásomat valamilyen szinten. Természetesen megértem, hogy ha nem szeretnél a lehetőséggel élni. – el kell fogadnom, hogy nem mindenkinek teszi ki az életét ez a sport. Az teljesen más dolog, hogy én élek halok ezért a tevékenységért és még álmomban is seprűn vagyok, cikeszt vadászva. De nekem ez az életem, ha nem repülhetek olyan, mintha nem ihatnék soha többé és elég rosszul viselem, főleg az utóbbi időben azt, hogy lesérültem és félek visszaülni a seprűmre. Rajta vagyok az ügyön, teljes mellszélességgel.
- Nem hiszem, hogy erre sor kerülne. Tudom, hogy közöttük élek de nem szeretném bajba sodorni őket az meg kellemetlen lenne, ha be kéne avatnom és nem lenne képes tartani a száját. Semmi jó nem származna a frigyből, én meg nem vagyok az a kockáztatós fajta. Meg amúgy is… a varázslók jobban bejönnek. – és van egy bizonyos varázsló, aki felkeltette az érdeklődésemet és ha nem fogja valamivel elrontani a mai estét akkor még jövőt is látok magunknak, nem hosszút, de legalább egy újabb fejezettel színesedne életünk könyve és már az is jó, nem?
- Bizony, van mindenféle, amit csak eltudsz képzelni. Majd ha szorosabb kötelék alakul ki közöttünk talán megmutatom. – megígértem a képeken szereplőknek, hogy csak úgy nem fogom mutogatni őket, sok mindent elárulnak azok a képek mindenkiről és még rólam is, ezért szükségeltetik az, hogy Eric meg én mélyebb kapcsolatot kezdjünk el ápolni egymással, mielőtt megmutatnám neki a vaskos albumot. – Megérdemelte, az utolsó félévünkben pokollá tette az életünket és ez volt a bosszúnk. Természetesen nem lett semmi baja, azért erre figyeltünk, de jó buli volt. – nem mondom, hogy nem volt lelkiismeret furdalásom hetekig az eset után, de a barátaim hamar meggyőztek arról, hogy nem kell félnem, a macska ott fog visszanyalni, ahol nem szégyelli.
- Nem mondhatom el, el kell jönnöd ahhoz, hogy megtudd miként szoktak bulizni a kviddicsezők. – mosolygok rá biztatóan és csak reménykedni tudok abban, hogy igent mond majd a meghívásomra és eljön. Jobban belegondolva pedig, miért ne jönne el? Jó a társaság és ha nem akarna akkor kitudnám játszani az „én is elfogadtam a meghívásodat az Akadémiás bulira” kártyát, bár jobb lenne, ha nem lenne rá szükségem.
Még mindig olyan fura, amikor közelebb hajol hozzám és szájon puszil de van benne valami bizsergető érzés is, amit nem tudok hová tenni. Többre és többre van szükségem ahhoz, hogy eldöntsem élvezem-e ezt a fajta közeledését vagy inkább megijeszt vele. Mégis mosoly kúszik az arcomra és bele kortyolok az italomba miközben egyre inkább megismerjük a másikat a játékoknak köszönhetően.
-Majd kiderül. Mojsi szereti amúgy az embereket, imád lábnál elfeküdni és kérleli a simit ameddig neki jól esik. Van olyan, hogy reggelente felugrik az ágyra és az arcomhoz bújik vagy a mellkasomra. – sosem gondoltam volna, hogy lesz egy kutyám akit ennyire fogok szeretni, de úgy látszik tényleg változik az ember és az igényei is.
-Haha, talált süllyedt. – iszok két kortyot meg veszek ki magamnak a gumicukorból, eleinte csak forgatom a nyelvemmel a számban majd lenyelem és az erős alkohol hatására libabőrössé válok. – Azt mondanám, hogy az első nem igaz a többi közül. – várom a válaszát, bár kettő között vacilláltam és lehet nem a megfelelőt találtam el. Mindegy is, a pia kezd már beütni így lehúzom a saját italomat, majd rajtam a sor, hogy megtöltsem a poharainkat egyetlen pálcaintéssel. – Nem akarunk lassan visszamenni a többiekhez? Szívesen táncolnék.

Sokkal jobban érzem magam a szobám csendjében, mint a hallban a többi velünk egyidős sráccal, akik javarészt már csak az arcukon pörögnek és próbálnak mindenkit felszedni, aki él és mozog különböző minősíthetetlen csajozós dumákkal vagy éppen pasizósokkal. Nem ítélkezem. Őszintén szólva kint kicsit megijedtem, hogy valaki – mindenki tudja, hogy kit értek a valaki alatt – megpróbál Sapphi közelébe férkőzni. Annyira jól pedig még nem ismerem a lányt, hogy tudjam mik a tervei akár velem, akár másokkal. Néhány embert pedig nem állít az meg, hogy a mágiaügyi miniszter fiával van itt a leányzó. A legtöbb esetben ennek örülök, hiszen akkor velem sem kivételeznek, de most szeretnék belőle előnyt kovácsolni.
- Neked van ilyen tárgyad? – érdeklődöm. Érdekes, hogy pont én kezdtem el jobban feszegetni ezt a témát, amikor nem tudok konkrét példát felhozni magammal kapcsolatban. Jó lenne ebben a szituációban mondani, hogy nekem igenis van egy karkötőm vagy egy gyűrűm, ami mindig velem tart bárhová menjek is, mert rendkívül sokat jelent és úgy érzem erőt ad nekem, de nincs ilyen. Sőt egyenesen értelmetlennek tartom, ám mégis kíváncsivá tett a lány véleménye. Minden meglátás új világítást ad a dolgoknak.
- A régi bandából kivel tartod még a kapcsolatot? – kérdezem, ám mielőtt válaszolhatna beszélni kezdek. – Én Wylie-val napi szinten dumálok, aztán nem tudom, hogy emlékszel-e a Goldstein ikrekre, Leo és Fabian. Velük szoktam pár hetente levelezni, ők a Roxfort után kiköltöztek az Államokba vissza a szüleikhez. Eredetileg az Ilvermornyba jártak csak harmadikban átjöttek a Roxiba kicsit világot látni. Jól itt ragadtak négy évre – mosolyodom el. – A csajokkal már egyáltalán nem beszélek. Lenát szoktam néha látni itt, azt hiszem most is lent volt a buliban, de vele is hasonló volt a kapcsolatom, mint veled – fejtem ki. Néha elgondolkozom azon, hogy újra össze kellene hívni a társaságot egy estére iszogatni és beszélgetni, de aztán mindig meggondolom magam. Attól félek, hogy már nem lenne közös téma és néhányan csak fent hordanák az orrukat. Lehet jobb az emlékekből táplálkozni és nem elrontani azokat.
- Tudod mi ezzel a probléma? Annyit tudok a kviddicsről, hogy néhány ember felpattan egy-egy seprűre és össze-vissza repülnek, van néhány labda, az egyik az olyan, hogy menekülni akarsz tőle, mert bánt meg te kapod el a cikeszt, ami pici és gyors. Itt nem pár kérédsre van szükség, hanem az egész játékot elmagyarázni. Felmentésem volt repüléstanon negyedéves koromtól annyira féltem a levegőben – vallom be. Az évfolyamtársaim sosem tudták, hogy mi a bajom. Meg volt beszélve a professzorral, hogy titkosan kezelje és senkinek sem mondhatja el, hogy miért nem veszek részt az órákon. Ez volt az egyetlen alkalom életemben, amikor kihasználtam apám nevét. Otthon persze megígértem, hogy a kimaradt alkalmakon majd tanulok előre, de mindig csak a hálókörzetben fetrengtem.
- Akkor tenni kell azért, hogy minél hamarabb szorosabb kötelék alakuljon ki köztünk. Tudod, csak a képek miatt – féloldalas mosoly kúszik fel az arcomra, majd óvatosan odahajolok Sapphihoz és egy rövid, de annál lágyabb csókot nyomok az ajkaira. – Kíváncsi lennék, hogy mit műveltetek le, miután mi elballagtunk, de tudtam, hogy balhétól nem lesztek mentesek – nevetek fel jóízűen. Sapphi akkoriban maximum csak kinézetre tűnt ártatlannak, de mindig is éreztem, hogy van egy olyan oldala, ami nem fél felkavarni az állóvizet.
- Mikor lesz olyan buli, ahol ez elém tárulhat? – érdeklődöm kedvesen. Őszintén kicsit félek a sok kviddicsező közé menni, mert sok alkohol után biztosan kinyögném, hogy mennyire nem nekem való ez a sport, amit ők űznek. Aztán meg az este hátralévő részében azon aggódnék, hogy mennyire nyomorultnak tartanak. Szóval ilyen szerencsétlen lenne ez az Eric Briggs...
Kezembe fogom a félig üres poharamat és lehúzom a maradék whiskyt, majd felállok Sapphi mellől, hogy egy újabb adagot töltsek magamnak. Felé mutatom az üveget ezzel némán feltéve a kérdést, hogy kér-e még.
- Az egy tény, hogy Mojsi szereti az embereket, de vajon engem is kedvelni fog? – nem jövök ki túl jól az állatokkal. Talán az lehet az oka, hogy nekem sosem volt kicsiként és az unokatestvéreimével sem szívesen játszottam. Egy baglyom lett, amikor a Roxfortba jöttem, s ő a mai napig hűséges társam, de ő vele másabb a viszonyom. Az esetek nagy részében nem is látom, mivel levelet kézbesít.
- Milyen jól eltaláltad! – a számhoz emelem a poharat, s újabb két kortyot iszok. – Viszont ezen minél hamarabb szeretnék változtatni. Nem olyan izgalmas mindig csak az Egyesült Királyságban tevékenykedni. Már minden pontját bejártam. Lassan jöhetne egy másik ország – mosolyodom el.
- Biztosan vissza akarsz menni? – kérdezek vissza túl gyorsan. – Persze, mehetünk – javítom ki magam, habár legszívesebben egész este itt lennék Sapphival és reménykedem, hogy a szobatársam kiüti magát valahol a teremben, ahol a buli is megy és nem jön vissza ide aludni vagy becsajozik. Bánom is én csak tartsa távol magá a szobánktól.

Az édesanyám elvesztése egy olyan fájó pont az életemben, amit mai napig nem voltam képes feldolgozni és elfogadni, minden percben, amit otthon töltök, a régi házunkban, azt várom mikor érkezik meg, mikor ragyogja be személyiségével az egész helységet. De nem jön. Soha többé és erre a mosolygós képe emlékeztet állandóan, amit a lakásomban tartok. A szívem szakad meg újra meg újra, de nem vagyok hajlandó elengedni ezt az érzést, mert ha megtenném akkor nem élnék.
- Hogy ne lenne? – kapom fel a tekintetemet az arcára, gyönyörű szemébe nézek miközben ajkaimat szóra nyitom. – Most nincs nálam, mert nem mertem elhozni, de van egy régi családi medálom, ami még az édesanyámé volt. Semmi extra, egy nagyon letisztult darab, olyan mágiával megbűvölve, aminek hatására az ő illatát párologtatja. – avatom be az egyik legkedvesebb ékszerem történetébe, és talán neki ez hülyeségnek tűnhet, badarságnak, de nekem a világot tudja jelenteni egy-egy borúsabb napon. Főleg mostanában, nagyon azt érzem, hogy magányossá váltam.
Gondolkodom a kérdésén és rá kell jönnöm mennyire eltávolodtam mindenkitől, akik valaha, a Roxfortos éveim alatt, a baráti társaságomat tették ki. A gyomrom kínosan szorul össze, mintha gyomorszájon ütött volna egy gurkó, holott ez nem valószínű s talán az általa kapott ütés nem lenne ekkora hatással rám. A lelki fájdalom sokkal rosszabb. Figyelem a szavait, hogy ő hány emberrel tartja a kapcsolatot és kikkel szokott találkozni akár többször is, és szeretném picit összébb húzni magam, eltűnni a szeme elől mert hozzá képest csak egy öreg macskákkal foglalkozó néni vagyok.
- Ennyi emberrel nem, mint te. Régóta nem tartom a kapcsolatot nagyon sok mindenkivel, részben amiatt, mert a kviddics az életem és nem tanultam tovább, ahogy ti tettétek. Tylerrel találkoztam a jó múltkorában a Három Seprűben, mert megszereztem neki az aláírásokat. Harley szokott néha felugrani vagy egy semlegesebb helyen összefutunk, de… jó, a múltkor találkoztam végre Wylie-val. Elmentünk kávézni, de nem történt semmi. – szeretném, ha tudná, hogy túl léptem már azon, ami közöttünk volt az egykori és egyetlen szerelmemmel. Azóta, meg hogy nem voltam senkivel az már csakis rám tartozik meg az elengedni képtelen lelkemre, egészen mostanáig. Szeretném, ha lehetne közöttünk valami. De ez lehetséges?
- Azért a lényegét így is sikerült felszedned az évek alatt. A szabályok ismerete amúgy sem tartozik a nézőre, azt bőven elég nekünk tudni míg ti élvezitek a meccset. Tényleg? Mindig érdekelt, hogy miért nem vagy ott, de valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy utána is járjak. Azt hittem túl menő vagy ahhoz, hogy a hajadat szétszedje a szél. – mosolyodok el rajta. Annyira aranyos ez a fóbiája, nem is értem miért nem villogott ezzel a többi lány előtt. Biztos babusgattuk volna, de ha én nem is, akkor mások biztosan. – Még mindig félsz a levegőben? – érintem meg a kezét, ujjaim az övéi után kutatnak, hogy megfoghassam. Az egész olyan… mesébe illő, ahogy itt ismerkedünk az Akadémián úgy, hogy amúgy mindig is tisztában voltunk a másik létezéséről csak eddig nem érdekelt. Vajon mi változott? Ez olyan lehet, mint a nyelvünk ízlelőbimbóinak változása? Vannak bizonyos ízek, jelen esetben emberek, amikhez meg kell érni? Fel kell nőni? S mi egyáltalán elértük már ezt a kort?
- Csak a képek miatt… - suttogom izgatottan az ajkai közé mikor odahajol és lágy csókot nyom rájuk. A pillangók egyből szárnycsapkodással jelzik tetszésüket. Nem értem mikor fordult át ez bennem, mikor kezdtem el Ericre másként tekinteni, de így, hogy a szobájában vagyunk, kettesben, gátlások nélkül az alkoholnak köszönhetően minden sokkal jobb. Még a magányom is magánytalanabb. – Nem voltunk, mégis úgy érzem jobb, ha nem tudod mit csináltunk. Vagy kivel barátkoztam, igen… a kivel rész egyáltalán nem tetszene. – sütöm le a tekintetemet, mert ha arra emlékszek vissza miként húzott el a folyósón mikor meglátta Amycus közeledését, akkor biztosra vehetem a nem tetszését. Tudtam, hogy nem kedvelik egymást és az egyik után most a másikkal vagyok. Bár a vagyok az túlzás jelenleg… csak ismerkedünk.
- Meglátom, hogy viselkedsz a mai randin és az alapján fogok dönteni a buliról. – nem, egyáltalán nem féltem a kviddicsező társaimtól inkább magamat szeretném mindenféle szívfájdalomtól megóvni. Ha túl hamar engedem közel magamhoz és megégetem az ujjamat, akkor nem fogok soha többé nyitni a társaim irányába márpedig egyedül nem halhatok meg. Nem lehetek szingli, kutyákkal meg baglyokkal és ne adj isten egy Mrs. Norrishoz hasonló macskával. No-no. Nem opció.
- Ha én kedvellek, akkor… - nem fejezem be a mondatot, direkt szeretném egy kicsit feljebb csigázni a pulzusát azzal kapcsolatosan, hogy én kedvelem-e avagy sem. Bár remélem tudja, hogy ha nem tetszene egy hangyányit sem akkor nem lennék itt, jófejségből nem randizok olyan srácokkal, akiknek az apja szinte hadat üzent a halálfalók, illetve gyermekeik ellen. Nem mintha én annak tartanám magam, sosem jutna eszembe, de… mindegy? Nem a mágiaügyi miniszter most a lényeg. Átnyújtom a poharamat, hogy töltse meg újból a nedűvel ami fellazítja a közöttünk lévő gátakat és áttörhetünk végre rajtuk.
- Hová szeretnél elutazni? A kviddics miatt voltam jó pár helyen, de még messze a lista vége, ha esetleg… úgy alakulna akkor én szívesen lennék az útitársad. – mosolyodok el halványan és ha visszakaptam a poharamat, akkor hatalmas kortyokkal pusztítok belőle. Nagyon kilépek ma a komfortzónámból.
-A bulira hívtál el, emlékszel? – nézek rá kérdőn, majd a poharamat az asztalára teszem és közelebb húzódok hozzá. Egyik kezemmel vállára simítok rá, végig a kulcscsontjáig majd mutatóujjammal megtámasztom az álla alatt és felém fordítom. Lágyan érintem ajkaimat övéihez, lassan ismerkedek vele mielőtt megszakítanám és elmosolyodnék. – Keress meg a tánctéren. – nyalom meg az alsó ajkamat mielőtt felpattannék és a kezembe véve a kitöltött piámat megindulnék az említett helyszínre. Vajon utánam jön?