- Eszednél vagy Madden? – förmed rám az a barom, most már ki tudja hányadik alkalommal. Én pedig újra oda sem nézve törölgetem le a vérfoltokat a kezemről, mert ha igazából meglátnám, valószínű hogy elájulnék, vagy pedig lehánynám. Azt pedig nem akarom, így is összevéreztem a kezem, meg az ő arcát is. Bár utóbbiért nem aggódom, de egy zsebkendővel gyorsan megszabadítom magam a fölösleges, nem tőlem származó vértől. Mielőtt tényleg idehánynék. - Na idehallgass McGready. – hajolok hozzá közel, hogy rám figyeljen. Bár nem az arcát nézem, valahol mellette a falat, amin egyáltalán nem látszik a vér nyoma. Gyűlölöm. - Szóval kapsz egy percet, hogy elhordd magad innen, mielőtt megint el találna járni a kezem, vagy rosszabb történne veled és mondjuk… – húzom össze szemeimet, aztán pedig gonosz vigyorra kúszik ajkam. - …mondjuk át talállak változtatni egy kibaszott vibrátorrá. Bár meg is köszönhetnéd nekem, mert talán életedben először tényleg közel lennél egy puncihoz és nem ijednél meg tőle. – lépek el tőle, hogy a megfelelő irányba fordítsam és lökjek egyet rajta hogy végre meg is lóduljon arra, amerre én akarom hogy menjen. Megnyugodva dőlök hátra, mint aki jól végezte dolgát, azonban nem tudhatom hogy ez a szerencsétlen betalálta az egyetlen embert, akivel nem akartam, hogy találkozzon. Az öcsémet. Mert az biztos, hogy ha neki a fülébe jut a dolog és biztos hogy oda jut, csak azzal nem számoltam, hogy ennyire gyorsan, akkor nem teszem zsebre azt, amit kapok. Hát legalább ez a barom sem tette, akinek az előbb bevertem. Én megmondtam neki, hogy ne kérdezzen többet, én megmondtam hogy hanyagolja magát, erre mit csinál ez a nyomorult? Hát persze, hogy kérdez. Ellököm magam a faltól és tűzök ajkaim közé egy cigarettát, hogy arra véljek indulni, ahol az előbb meghallottam megint McGreadynek a hangját, ahogy az öcsémet szólítja a nevén. Nem sok embert hívnak Jesusnak ebben a kurva kastélyban. - Hé McGready, nem megmondtam hogy hordd el magad innen kurva gyorsan? – fordulok ki a sarkon, amikor szembe találom magam az öcsém és az újságíró kettősével, akik… majdnem le is játsszák ugyanazt a jelenetet, mint amit én csináltam meg az előbb a csávóval, de Merlinre mondom, nem gondoltam volna hogy Jesus is az idegbaj határán van. A következő dolog amit egyértelműen nem gondoltam volna, az pedig az, hogy ezúttal én lépek közelebb és lágyan, már-már barátságosan kérem meg az újságíró kölyköt, hogy inkább menjen innen. Az öcsém veszélyesebb idegesen, mint én. Legalábbis én csak hirtelen haraggal rendelkezem, aztán lenyugszom, ő pedig… nos ő a nyugodtabb ember, akit ha felhúznak, már cseppet sem lesz nyugodt. - Hé haver, tényleg… tényleg húzz innen, mindkettőnk érdekében jobban teszed. – gúnyos mosolyom nem maradhat el, azonban a következő mozdulatom már az öcsémnek szól, akit se szó, se beszéd odébb húzok onnan. - Hagyd már a gyökeret, hallod, tőlem kapott már. Na, Jes, gyere. – gyújtok rá egy újabb cigire és ha eljött velem, akkor nyújtok egyet felé is. - Bassza meg a kis köcsög. – horkantok fel aztán pedig egy nagyot slukkolok a cigarettámból. - Felbaszott a faszságával. – túrok bele hosszabb tincseimbe, hátamat a falnak vetem és a táskámból előhalászok egy üveg narancslevet. Mit tehetnék, imádom a narancsot, tényleg.
Nem igazán tudom, hogy mi történt azelőtt, hogy a tagbaszakadt McGready idióta feje megjelent a látóteremben és csak ontja magából a faszságokat. Először még jófej akartam lenni, és javasolni neki, hogy húzzon a kibaszott gyengélkedőre, hát nem látja, hogy vérzik a szája, meg a homloka? És undorodva nézek rá, hogy hogy lehet valaki ekkora igénytelen fasz, de aztán csak nem akar elhúzni, és mindegyre Judast emlegeti, aztán valami olyasmit karattyol, hogy most rögtön elmegy a házvezető tanárához és kibasszák innen a bátyámat. Ez volt az a pont, ahol igazán elvesztettem. Éppe elég szarral kell most Judasnak megküzdenie. És ahogy mindegyre csak pofázik, majdhogynem összefüggéstelenül és nem elég, hogy ki kell hámoznom az egész katyvaszból, hogy mit is akar pontosan csinálni a bátyámmal és miért, még az átkozott undorító szájszagát is el kell viselnem, mert a csávó olyan nemes egyszerűséggel hatolja át a személyes teremet, hogy képtelen vagyok hátrálni, elhajolni előle, és ráadásul még csapadékosan is beszél, amikor ilyeneket szajkóz mindegyre, hogy „kicsinálom azt a szarfejet”, „most majd megtanulja”. A szívem egyre gyorsabban pumpálja a vért az ereimben, de ebből a sima kívülállónak legfeljebb csak annyi tűnik fel, hogy a kézfejem ökölbe szorul, egyébként az ér a nyakamon, az arcizmaim is mind nyugodtságot tükröznek, és ha valaki nem ismer, mint McGready, fogalma sincs arról, hogy ez a vihar előtti csend.
- A fasz kivan, McGready, ha valami bajod van vele, miért nem tudod férfi módjára elintézni, mi a fasznak kell árulkodni? – alig hallhatóan sziszegem a fogaim között, miközben fölé magasodok, egy alattomos félmosoly kíséretében, aztán már lendül is az öklöm, de akkor már érzem a hirtelen rántás a derekamnál fogva. Először is, fogalmam sincs, hogy Judas hogy került ide, mert habár nagyon úgyfest, hogy itt álldogáll közöttünk egy ideje, az én agyamat annyira elöntötte a vörös köd, hogy észre sem vettem. Másodszor meg, mi a faszt csinál itt, amikor ez a hülyegyerek képes és tényleg ráhív valami tanárt? – Menj inkább te a faszba, Judas – ezt már hangosabban mondom, mert tudom, hogy Judasnak hallásproblémái vannak, ha éppen a józan észre kell hallgatnia, aki általában én vagyok. – Ez a kis gyökér képes... és rádküldi az... egész... tanári bizottságot – ekkor már akadozva beszélek, mert közben folyamatosan rángat, én meg méltóságmon alulinak tartom, hogy kapálózzak, mint egy idióta, szóval csak engedek a vonszolásnak, de közben teljes súlyommal próbálom megvetni magam a padlón, hogy legalább ne legyen olyan könnyű dolga. És abban a percben McGredy tényleg eltűnik, legalább olyan hirtelen, mint ahogy felbukkant, talán a kibaszott kis köcsög még hopponálni is tud a kastélyban? Csak akkor nyugodok meg kicsit, amikor már pár sarokkal arrébb járunk, pedig talán az lenne a legjobb, ha átmennénk egy másik kibaszott szárnyba, mert mivan, ha tényleg elment árulkodni? Kifújok egy kósza tincset a szememből, miközben elveszem Judastól a cigit. Elvégre jön nekem ennyivel. Aztán szinte felháborodva nézek végig rajta, ahogy hatalmas lelki nyugalommal dől neki annak a kikúrt falnak és kortyolgatja a narancslevét. - Te most komolyan itt akarsz dekkolni? És mi van, ha a az a fasszopó tényleg szól egy tanárnak? Mégis mi volt ez az egész? – tekintetemmel majdhogynem felnyársalom, miközben rágyújtok a cigire. Aztán még mindig csak tüntetően bámulom. Próbálom kifűrkészni a tekintetét. – Kurvára máshol kéne most lennünk, gyere már – és ezúttal én próbálom tovább lökdösni. - A tett helyszínén maradni kurva szar ötlet. Egyébként meg véres a kezed, ha nem vetted volna észre – hangom még mindig ugyanolyan nyugodt, pedig már kibaszottul türelmetlen vagyok. Kikapom a kezéből a narancslevet és elindulok újra a folyosón. – És most áruld már el, mivel húzott fel a csúnya gonosz McGready – hátra fordítom a fejem, de közben még mindig lépkedek előre, hogy a full ironikus megjegyzésem még célba találjon. Ezek után azért elég fasza lenne, ha eltaknyolnék a saját lábamban, de ez valahogy nem történik meg.
Vendég
Csüt. Jún. 18, 2020 12:26 am
the shock of the lightning
az élet tulajdonképpen jól kibaszott velünk. és nem csak azért, mert a bibliából neveztek el minket, hanem azért is mert tinédzserkorunkra nem túl jó természettel áldott meg minket a sors. bár sem engem, sem jesust nem érdekelte igazán, ezzel pedig nagyon jól megvoltunk így. normál esetben nem engedném el jesus megjegyzését a fülem mellett és viszonoznám – szigorúan egy hasonló stílusú faszsággal, verekedni nem szoktunk, az nem a mi műfajunk – de most eltekintek ettől az alkalomtól, főleg hogy ez a gyökér újságíró még mindig itt baszakodik. - jólvan jesus, ígérem egyszer elmegyek. – már-már szórakozottan, szinte röhögve mondom, de hangom komoly tónusa azért érzékelteti, hogy most azzal az emberrel beszélek, akinek a szavára adok, akinek a véleményére hallgatok és aki el tudja nálam érni, hogy komolyan is cselekedjek és féken tudjam tartani saját magamat. az ilyen embereket pedig meg kell becsülni, főleg ha az ember egyetlen testvéréről van szó. - dehogy fog felnyomni, ez ahhoz túl nyomorult. különben is, honnan tudná a tanári kar, hogy én vertem pofán? nincs a homlokomra írva, hogy minden egyes balhéban én kell legyek a fekete bárány. vagy igen? – megizzadok a vonszolásban, de amikor végre megállunk és hátamat újra a falnak vetem, hogy még egy kortyot igyak a narancsléből, gúnyos mosolyra kúszik ajkam. nem neked szól jesus, inkább csak a helyzetnek. hogy megint itt vagyunk, megint miattam és megint törnünk kell a fejünket, hogyan másszunk ki a szarból, amibe belekevertem magunkat. mármint hogy… saját magamat, igazából. - egyelőre nincs jobb ötletem, hova is mehetnék. – vonom meg a vállam, miután egy jókorát szívok a cigimből. elment volna az eszem? kötve hiszem, hiszen meg sem jött, sőt! sőt, igazából nem is érdekelt sosem mcgready, meg a faszságai. azt kapta, amit megérdemelt. korábban kellett volna megtennem. - már miért szólna neki? ne röhögtess, ki fogja neki elhinni azt, hogy judas madden bevert egyet neki? ugyan már jesus, neked agyadra ment a paranoia, basszameg. mi lett volna? megmondtam neki, hogy hagyja a kurva kérdéseit a faszba, mert megütöm. nem hagyta abba, megütöttem. azt mondta, hogy tíz perc lesz az egész, ehelyett egy kibaszott órája szövegelt nekem szülőkről, felelősségről, mindenről. hát ki a fasznak képzeli magát, de komolyan? – a mondandóm végét már félig lihegve mondom el, ahogyan követem az öcsémet a kitudjamerre. vagyis inkább hagyom magam, hogy lökdössön, aztán utána pedig már csak követnem kell, jó taktika, nem? szerintem is. - észrevettem, de nem akartam végig okádni a folyosót, úgyhogy inkább próbáltam nem tudomást venni róla. vagy ilyesmi, de azt hiszem, hogy ez meg fogja oldani. – bökök a pálcámmal kezemre, hogy egy suvickusszal lepucoljam magamról a vért. megnézem a kezem, vérnek hűlt helye, de az odaképzelt látványtól a gyomrom fordul egyet és a víz is lever a gondolatra. imádom, hogy ennyire undorodok a vértől, imádom. - már hetekkel ezelőtt koslatott utánam a folyosón, a klubhelyiségben, a nagyteremben és basztatott, hogy adjak a kurva iskolaújságnak egy interjút. először és másodszor is elhajtottam a faszba, de nem volt képes felfogni, hogy mi van. – gyújtok egy újabb cigire. - végül belementem, de az egész interjú alatt faszságokat kérdezgetett. a családról, rólad, arról, hogy mik ezek a bulik, amiről hallott, hogy mennyire igaz az, hogy mi árulunk dolgokat. én pedig elpofáztam neki, hogy ez mind szarság és neki amúgy sincs semmi köze a mi dolgainkhoz. magunkat védtem basszameg, ha valahogy megtudja hogy mik történnek és világgá kürtöli, akkor nekünk öreg meszeltek. – talán most először van ijedtség a hangomban, hiszen abba nem gondoltam bele mi történne akkor, ha kibasznának amiatt, amiket csinálunk. nem nagyon kéne lebukni emiatt. végül a huszadik folyosó után megtorpanok, és köhintek egyet. - bocs, hogy állandóan vásárra viszem a bőrünket. meg azért is, hogy állandóan takarítani kell utánam. – hangom őszinte, pillantásom ugyanarról árulkodik – hogy tényleg sajnálom. néha nem könnyű a testvéremnek lenni, de mindkettőnk számláján tetemes dolgok vannak, azt hiszem.
