Family problem... or something else?

Szeretem a munkámat. Tényleg. Szeretem tudni, hogy valami fontosat teszek, még akkor is, ha éppen nem úgy jön ki a lépés, ahogy elterveztem, és megszökik az aktuális célpontunk. Vagy éppen még mindig nem sikerül felgöngyölíteni egy elég régóta megoldatlan ügyet. Ez utóbbi mondjuk még engem is idegesít, pedig viszonylag nyugodtan kezelem az ügyeket, meg az ezekkel kapcsolatos problémákat - kivéve persze, ha a papírmunkáról van szó. Mert azt leginkább sehogy nem kezelem. Régi, bevált módszerem ez, amit Hermione fáradhatatlanul igyekszik felülírni, és kialakítani, illetve kialakíttatni egy új, szintén működőképes rendszert, amibe a papírmunka is belefér. Eddig még nem járt sikerrel, tartom magam az elveimhez, és nem adom meg magam, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő igen. Nem, ez szerintem állandó harcihelyzetet és feszültségforrást jelent köztünk.
Most viszont kétes érzések cikáznak bennem, miközben a Roxfort felé igyekszem. Örülök, mert a munkámat végezhetem, és talán Albusszal is találkozhatok. De pontosan ezért van bennem a kétes érzés, mert nem tudom, hogy fogadna. Nehéz, mert tudom, hogy nem vagyok elég jó apa, hogy rengeteget dolgozom... de szeretem őket. Vajon tudja ezt? Tisztában van vele? Tudnia kell, hogy a családja mellette van. Csakhogy megértem, mert kamaszként egyáltalán nem könnyű az élet, akkor meg főleg nem, ha az ember apja híres. És ezen az sem számít, hogy egyáltalán nem akartam, akarok híres lenni. Nem akarom zavarni Albust, mert biztos megvan a maga dolga és problémája, ráadásul nem feltétlenül az iskolában kellene megbeszélni a dolgainkat. Viszont tudok valakit, aki eligazítást tudna adni a helyzetről, és információval szolgálhat. Persze ha hajlandó rá. De remélhetőleg igen. Megfordul a fejemben, hogy esetleg a szobájában lehet, de őt ismerve szinte biztos vagyok benne, hogy az üvegházaknál fogom találni. Azt viszont nem tudom, mit csinálok, ha egyik helyen sem találom meg.
Lassú léptekkel sétálok az üvegházak felé, közben igyekszem kiüríteni a fejemben zsibongó rengeteg gondolatot. Remélem, hogy itt találok valakit - lehetőleg Nevillet. Az egyik üvegház ajtaját szerencsére nyitva találom, de úgy döntök, egyelőre nem megyek be, mert az is lehet, hogy csak nyitva felejtették, és nincs bent senki sem.
- Van bent valaki?
Na igen, ez az, amit ellenpéldaként lehetne felhozni, de talán nem lesz semmi baj belőle. Ha meg mégis, hát... majd megoldom.

music ᐧ szavak száma ᐧ Jelezz, ha valami nem tetszik ᐧ

Tanárnak lenni időtlen kötelesség. Volt idő, amikor azt hittem, hogy nincs nagyobb felelősség rosszfiúkat kergetni, nyomozni a kétes, alig használható nyomokkal, ügyelve arra, hogy majd akit elkapunk, az biztosan elkövető volt-e. De megvédeni nem csak a varázslótársadalmat, hanem a muglikat is, nemesinek gondoltam. Ugyan, ott álltam a háború után és azt sem tudtam, hogy mit kezdjek az életemmel. Igazságot akartam szolgáltatni az elmenekülő halálfalókkal és tenni azért, hogy ilyen soha többé ne következzen be. Hamar kiábrándultam a szakma részben tesze-tosza, részben korrupt, részben káosz szülte rendszeréből. Akkoriban mindenki mindenkinek a farkasa volt és le a kalappal, hogy Harryék nem adták fel, hanem azért is megteremtettek egy rendet és tartja magát azóta is.
Én közben rájöttem arra, hogy mennyire tévúton jártam. A rendfenntartásnál létezik nemesebb cél és nagyobb felelősség, hisz tanárnak lenni annyit tesz, hogy mi magunk teremtjük meg a jövő nemzedékét, akik majd tovább viszik a mi általunk megteremtett világot és formálják a saját képükre. Az ilyen gondolatok nyomán általában úgy érzem, mintha már én magam is egy őskövület lennék, de ha választanom kellene, hogy miként csinálnám újra az életben, akkor is ezt az utat választanám. Talán egy picit többet túráznék és látnék nagyvilágot, de semmi több. Egy pillanatra sem adnám fel a pályám és ugyanúgy lenne két gyerekem. Mert az életemet ők aranyozzák be, semmi más.
Ahogy gyógynövénytan tanárnak sem annyit jelent, hogy oktatom a diákokat, hisz egy önmagában száraz - csodás ugyan, de száraz - tananyagról van szó, ami csak akkor szaftos, ha mutatom is, amit tanítok. Számos növényt gyűjtöttem össze és büszkélkedek is velük a jó néhány hatalmas üvegházban és immár egy alkalommal túrázni is vittem a lurkókat, hogy lássák az anyatermészetet. Talán sikerült felkeltenem többek kíváncsiságát. Annyi biztos, az itt tartott növények nem fogják meglocsolni magukat, áttelepülni egy másik cserépbe és még sorolhatnám. Annyi teljesen biztos, hogy ha nappal van, ha éjszaka, kénytelen vagyok bármikor készen állni a gondozásukra. Azt hiszem Hannah ezt az elhivatottságot legalább annyira utálja bennem, mint a fiam. De Goldie megért és tudja is, miért szeretem ennyire. De igazuk van, mintha a harmadik gyerekeim lennének.
Most sem teszek másképp, amikor egy jókora zsák földet öntök bele egy hatalmas cserépbe, hogy aztán azt a jókora pálmára emlékeztető megnőtt növényt kevésbé szűkös lakóhelyére költöztessem át. Kis szerencsével meg se fogja érezni, én ellenben aztán tiszta föld leszek és a feltakarítás után alaposan könyékig vagyok kénytelen megmosakodni. Nem venném készpénznek, hogy a nadrágom nem lett olyan. De már nincs időm alaposan szemügyre venni, mert ismerős hang üti meg a fülem. Harry... Harry... Harry?
Törölközővel a kezemben pillantok el a hang irányába és amikor meglátom az ismerős üstököt, akkor lelkesen dobom le a törölközőt és köszöntöm is őt előbb szóban, majd egy kézfogással, miközben barátian megveregetem a karját.
- Jó itt látni téged. Mi járatban? - nem túl sűrűn jár erre, ez igaz. Így aztán kissé gondterhelten is pillantok körbe.
- Öhm... foglalj helyet, kérsz valamit esetleg? Segíthetek bármiben?

Amikor azt mondtam, hogy eljövök a Roxfortba kivizsgálni az ügyet, akkor egyáltalán nem gondoltam bele, hogy a régi ismerőseimmel, barátaimmal is összefuthatok közben. Márpedig pontosan ez történt, hiszen Nevillelel találkozom az üvegházaknál. Nem számítottam rá - bár talán inkább ő nem számított rám, elvégre ő van itt talán minden nap-, de nagyon örülök neki, hogy így alakult.
- Szia! Én is örülök, hogy látlak!
Viszonzom a kézfogást és az üdvözlést, majd beljebb megyek az üvegházba, bár jobban örülnék, ha kint beszélgetnénk. De nem akarom megbántani, szóval inkább én megyek az ő területére, az a biztosabb.
- Nem is tudom... talán tényleg segíthetsz. Még mindig folyik a nyomozás Kyle Briggs halálának ügyében. Sajnálatos módon még mindig nem értünk a végére, pedig rajta vagyunk az ügyön. Azért jöttem, hogy körbenézzek, kérdezzek, hogy tud-e bárki is bármi használható információt. Hivatalosan ez az ok, hogy itt vagyok. Viszont... ha már egyszer idekeveredtem, akkor úgy gondolom, beszélhetnénk úgy is, mint barátok. Na meg te vagy Albus keresztapja is, úgyhogy meg szeretném kérdezni... tudsz valami olyanról, amit nyugtalanítóan hathat vele kapcsolatban? Otthon nem tudok vele beszélni, itt pedig még nem sikerült elkapnom, és gondoltam, hogy talán te tudsz mondani valamit. Ne aggódj, nem mondok neki semmit, hogy tőled tudom!
Biztosítom a hallgatásomról, a továbbiakban pedig csak csendben figyelek, várom, hogy átgondolja a hallottakat. Remélem azért mond valamit, amiből ki tudok indulni Albusszal kapcsolatban, mert szeretném mihamarabb rendezni a kapcsolatunkat.

music ᐧ szavak száma ᐧBocsi a késésért ᐧ

Harryt látni mindig örömmel tölt el. Nem csak úgy, mint egy régi cimborát, bajtársat, volt kollégát, és még sorolhatnám, hanem mint azt a személyt, aki tényleg sokak példaképe és nem ok nélkül. Ilyenkor az iskolában is kicsit másképp viselkednek a diákok, amolyan izgatottság lesz rajtuk úrrá, kinek-kinek milyen formában. De akár összesúgnak mögötte, akár viszonozzák a mosolyát, esetleg lelkesen kukkolnak utána, valami más lesz. Talán csak a saját gyerekei gondolhatják ezt másképp, hisz az én fiam is hasonlóan viselkedik, ha a közelében vagyok. Mondhatni ebben a korban már mi szülők zavaró tényezőkké váltunk, ha velük mutatkozunk.
Mindazonáltal szívesen fogadom a látogatását és bármikor szívesen szánok rá pár percet néhány jó szóra. Vagy akár egy italra is, de ahogy megáll ott az üvegház ajtajában, arra gyanakszom, hogy nem tervez pár percnél tovább itt időzni. Mindegy is, hogy az eltöltött idő igazából mennyi, ha az a pár szó felér akár egy vallomással is.
Gondoltam, hogy a nyomozás miatt jött ide, de attól tartok, hogy ki kell ábrándítsam a bizakodását azzal, hogy nem lettünk mi magunk sem okosabbak.
- Hidd el, ha bármi új információra lelnénk, akkor téged értesítenénk először. A helyzet fontosságára és kényességére való tekintettel meg merem kockáztatni azt is, hogy az illető személyesen keresne meg. - én csak auror voltam, tudom, hogy ez a rendszer hogy működik és milyen visszásságai vannak, mekkora felelősséggel jár és mekkora súlya van a kimondott összegzésnek. Lehet, hogy én magam kerestem volna fel, ha bármi nyomra bukkanunk. Szeretném hinni, hogy a szülők enélkül is kellően biztonságosnak tartják a Roxfortot, de az megnyugtatóbb lenne, ha pontot tehetnénk az ügy végére.
Aztán ahogy a fia szóba kerül, elmosolyodok. Albus nagy kópé, aki elég gyakran keveredik slamasztikába. Vannak dolgai, amiket én magam is megőrzök, hisz nem kell minden csínyjáról pont a szüleinek beszámolnom. De a legutóbbi azért már egy kis aggodalomra ad okot.
- A fiad le sem tagahatná apád vérét. Vagy a tiédet. De nem kell miatta aggódnod, meg tudja védeni magát. - legyintek elsőre, ne gondolja azt, hogy valamitől irtóra kell tartania. Különben is akkor tanul a gyerek, ha tapasztal és nem féltik.
- De azért a múltkor jól helyben hagyták, a gyengélkedő helyett pedig hozzám jött. Bennem megbízik, szóval én sem szívesen mondanék el dolgokat, de úgy fest, hogy akik eddig céltáblát láttak benne, azok egyre gátlástalanabbak. Már elkezdtem felderíteni a terepet, hogy kiket érint és én magam fogok elbeszélgetni velük. - vázolom is a tervemet, mielőtt valamit csinálna a saját szakállára.
- De büszke lehetsz rá, mert megvédte velük szemben végül magát.

Vannak helyzetek, amikor egyáltalán nem vagyok biztos magamban, és nagyon nehéz megőriznem a hidegvéremet és a kifelé mutatott önbizalmat. Máskor viszont épp ellenkezőleg, nagyon is jól tudom, hogy mi a dolgom, mit kell, vagy épp mit nem kellene tennem. Mert a munkám során valahogy tényleg tudom, hogy mit is kell tennem az adott pillanatban. Férjként és apaként viszont... sajnos azt kell mondjam, hogy káosz az egész. Sőt, majdhogynem leszerepeltem, mert túlságosan sokat foglalkozom az aurori és minisztériumi dolgokkal. Egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy a gyerekeknek nem tetszik a helyzet. Annál is inkább, mert nekem sem a szívem csücske. De az aurori munka mellett sajnos nem marad időm a családomra. Bármennyire is szeretném. Vagy legalábbis nem annyit, amennyit szeretnék.
- Értem! Remélem, azért minél előbb találunk valamit.
Bólintok szomorúan tudomásul véve a helyzetet. Tudom, hogy nem könnyű, de mindent meg kell tennünk, hogy lezárjuk az ügyet, és végre helyrekerüljön a béke.
Ezek után a hírek után egyszerre jó is, hogy egy kicsit Albus felé terelődik a téma, meg nem is jó, hiszen Nev szavaiból úgy veszem ki, hogy bajok vannak vele. Meg körülötte. Jaj nekem!
- Volt egy ilyen megérzésem, hogy bajba keveredik, igen. Nem tehetek róla... illetve de, részben igen. Ha többet lennék vele, meg úgy egyáltalán többet lennék otthon, akkor talán nem lenne vele semmi probléma. Büszke vagyok rá, hogy meg tudja védeni magát, de akkor is... féltem. Nem tudsz neki tanítani valamit, hogy biztosabban megállja a helyét? Nem vagyok benne biztos, hogy tőlem bármiféle segítséget is elfogadna. Hátha neked azért jobban megnyílik. Nem próbálnád meg?

music ᐧ