Szellemes találkozások - Anabelle & Sam

Csupán fél füllel hallgatja a mellette caplatók szavait, épp csak megjátszva, hogy még mindig érdekli a téma, vagy hogy egyáltalán van bármilyen fogalma arról, mi is az tulajdonképpen. Nem olyan rég még valami véláról ment a bájcsevej, de, a legutóbb elkapott megjegyzésből ítélve ezen már rég túlléptek. Még szerencse, hogy egy ideje már meg se próbál bekapcsolódni és, hogy társai épp eléggé el vannak foglalva ahhoz, hogy ez ne tűnjön fel nekik. Sokáig azonban nem úszhatja meg.
Pillantása segélykérőn siklik végig a folyosón, s szinte felkiált örömében, mikor a szeme elé villan a menekülőút. Félmosollyal arcán int szobatársainak búcsút, értetlenkedő tekintetük láttán, szabad kezével,  a vécéajtó felé legyintve. Minden kételyt elaltató, egyértelmű jelzése után végre további fennakadások nélkül folytathatja útját a mellékhelyiség felé, ahol mély levegőt véve dől a falnak, amint megbizonyosodott róla, itt végre egyedül van. Imádja a társaságot, a zsivajt, nincs ezzel baj, időnként azonban a bőre alatt viszkető, csillapíthatatlan késztetésként tör rá a vágy a magányra. Szeret ilyenkor elvonulni, megpihenni, szusszanni. Van, hogy elég néhány lopott másodperc, máskor azonban óráknak kell eltelnie, mire az utóbbi néhány hónapban létrehozott álarcát újra stabilan a helyére tudja tenni.
Most nincs ilyen nagy baj, csupán egy röpke pillanatnyi nyugodtságra érzett késztetést, épp annyira, amit két óra között el tudsz csípni, különösen akkor, ha sikerül egy teljesen üres mosdót találnod magadnak. Talán viccesnek tűnik, de mióta a Roxfort diákja, rá kellett jönnie, nincs ennél jobb hely elgondolkodni. Itt senki nem akar beszédbe elegyedni veled, senki nem tölt el több időt, mint szükséges, s ha mégis, akkor azt csendben teszi, mert a célja hasonló, mint neked. Itt nyugodtan elgondolkozhatsz az élet nagy dolgain, vagy az apróságain. Itt bátran üldögélhetsz a vécé lehajtott fedelén, míg úgy nem érzed, ismét van elég energiád ahhoz, hogy visszatérj az életbe.
A plafonon végigfutó repedéseket számolgatva igyekszik kiüríteni az elméjét, végiggondolni, milyen tennivalói akadnak még a mai nap folyamán, mielőtt egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében ellökné magát a faltól és ha már úgyis itt van, a legközelebbi fülke felé indulna. Orra alatt halkan egy számot dúdol, miről fogalma sincs, hol hallhatta, vagy miért pont a mostanit találta agya a tökéletes időpontnak ahhoz, hogy felelevenítse az ismeretlennek ható dallamot, de nem is fontos igazán.

- Hova szöksz kicsi béka? Gyere visszaaaaaa...!
Az a kicsi varangyos béka pedig csak úgy szökken szélsebesen, mintha csak egy szellemet látott volna. Bár Annie nem is biztos benne, hogy ez a kis lény észrevette őt. Anabelle viszont igen, és tudja, vagy legalábbis sejti, hogy ez a kis állatka nem csak úgy önszántából ugrándozik a kastély falain belül. Egész biztos benne, hogy ez valakinek a kiskedvence lehet, hisz hogyan máshogy kerlne ide, épp ide egy béka. És az a valaki biztos nagyon hiányolja őt, égen-földön keresi, és biztos szomorú lesz, ha nem találja meg. Annie pedig a fejébe vette, hogy segíteni fog ennek a kis pajtásnak visszakerülni a gazdájához. Igaz, nem tudja, hogy kié lehet, de biztos benne, hogy valaki éppen a kastély folyosóit járja, hogy rátaláljon a kis háziállatára. És milyen rossz szellem lenne, ha nem segítene neki megtalálni.
A gond csak az, hogy hiába akarja megfogni, ő mégis csak egy szellem, aki nem rendelkezik húsvér testtel, így kezei egész könnyedén siklanak át a kis varangyos testén, pont, ahogyan a falon is át szokott lebegni. A kis béka pedig csak szélsebesen ugrándozik, látszólag céltalanul. Kár, hogy ezeken a folyosókon épp nem tartózkodik senki, hisz akkor Belle könnyedén meg tudná kérni őket, hogy fogják már meg helyette azt a kis rosszcsontot. De így csak kitartóan követi, bármerre is menjen, hátha egyser csk visszakerül a gazdájához. Hisz lehet csak egy kis felfedező túrára indult ő is, hogy eg kicsit megismerkedjen a kastéllyal, de amint ezt megunja, vissza is meg a gazdájához. Addig is Annie követi szépen, bármerre is menjen.
Igen, még a mosdóba is, a fiúknak fenntartott mosdóba is, ami akkor, mikor ez a kis lény beugrál oda még teljesen üres. Nincs ott senki más, csak ez az öngyilkos hajlmokkal rendelkező állat, meg a szellem, aki semmit nem tud tenni annak az érdekében, hogy a kis varangyos ne ugorjon a vesztébe. De szó szerint. Mert tudjátok, a w ajtaja alatt van egy picike rés. Nem túl nagy, de arra épp elég, hogy ez a kis nyálkás lény átférjen az ajtó alatt. Onnan pedig már csak egy, vagy talán két ugrás kell, hogy a klotyóban landoljon. Annie pedig ez ellen nem tud semmit sem tenni. Egészen addig, míg meg nem hallja, hogy már nincsenek egyedül. Valaki, valamelyik diák használatba kívánja venni a mosdókat. És Annie nem is rest, elég hamar ki is ront onnan, és talán a nagy lendületben egész véletlenül még át is repül a Griffendéles srácon. Talán... Véletlenül. Egy biztos, a srác fogja érezni a jelenlétét, de mielőtt bármit is mondhatna, Annie egészen közel repül hozzá, és a WC-ajtó irányába mutogatva kezd is bele.
- Segíts... Meg akar halni... Ne hagyd hogy meghaljon...
A béka... Ezt természetesen nem teszi hozzá. Mert az nem jut az eszébe, hogy erről egészen más is az eszébe juthat Samuel-nek, mint egy béka, és talán egy kicsit nagyobb ijedtséget is fog vele okozni, mint kéne. Na meg, hogy a békák megélnek a víz alatt is, legalábbis ey bizonyos ideig, tehát nem is lenne mitől tartani.

Hatalmas hely a világ. Általában imád lavírozni benne, élni a tizenévesek túldramatizált életét, élvezni mások zaját és hozzátenni a sajátját, ma azonban ezeknek épp az ellenkezőjére vágyik. Csendre, nyugalomra, magányra, ezért is veszi útját az egyik mosdó felé.
Mélyen gondolataiba merülve indul elvégezni a dolgát, nem figyelve a környezetére egyáltalán. Miért is tenné, mikor meg van győződve róla, egyedül van, senki nem fog felbukkanni az orra előtt hirtelen? Arra pedig pláne nem számított, hogy imádott iskolájának egyik bentlakásos szellemme bukkan fel és suhan át rajta akadálytalanul.
Beleborzong a kontaktusba, egészen kirázza a hideg, a szőre feláll végtagjain, bőre pillanatok alatt libabőrössé válik. Feleszmélni sincs ideje ebből, máris szembe találja magát a szellemmel, s csupán pislogni tud, míg hallgatja, minek köszönheti a bánásmódot.
- Tessék? Merre? - egycsapásra elfelejti minden korábbi problémáját. Arcára dac és rémület érdekes keveréke ül, lábai pedig máris a mutatott irányba mozdulnak. A mostani az első eset, hogy valaki öngyilkos akar lenni a közelében, elképzelni se tudja, mit fog mondani neki, hogyan fogja megakadályozni abban, amit tenni készül, de ez most nem számít. A beszéddel nem volt problémája soha, minden bizonnyal most is gond nélkül ki fog találni valamit, amivel meggyőzheti, a legfontosabb, hogy időben odaérjen.
Szinte beveti magát a mutatott fülkébe, kis híján orra is esik nagy igyekezetében, épp az utolsó pillanatban sikerül megkapaszkodnia a falban, minek segítségével visszanyeri az egyensúlyát. Aztán csak mered maga elé, tanácstalanul.
- Nincs itt senki - értetlensége súlyos hullámokban árad le róla, s már fordulna a szellem felé, hogy kérdőre vonja, mikor meghallja a csobbanást és annak okozóját is kiszúrja.
- Ez egy béka - bök a vécé felé bizonytalanul, egészen arra számítva, kiderül, csupán rossz fülkébe érkezett, s nem egy kétéltű miatt rémisztették halálra. - Kétlem, hogy megfulladna - teszi hozzá még, csak mert Anne valóban ijedtnek tűnik, azt pedig mégse akarja hagyni, hogy feleslegesen pánikoljon. Közben óvatosan közelebb húzódik azért a pórul járt állathoz, megbizonyosodva róla valóban, nincsen halálos veszélyben.
- Ja, határozottan semmi baja - bólint is egy aprót, megerősítve megfigyelését. Még egy utolsó pillantást vet a béka felé, s teljesen meggyőződve arról, nincs gond vele és kijön majd onnan, ha akar, figyelmét a szellem felé fordítja.
- Megtennéd, hogy legközelebb nem hozod a frászt így rám? Azt hittem, valamelyik diák akarja megölni magát - a rémült hang, a rohanás, a sürgetés bőven elég volt ahhoz, hogy első gondolata az legyen, épp egy gyerek készül meghalni. Örül annak persze, nem így van, fogalma sincs, mit kezdett volna abban a helyzetben, de elégedettebb lenne, ha nem rémisztették volna így meg.