Leültem egyenes háttal, hogy ne legyek idő előtt púpos, meg ferde, támlának volt döntve a derekam, mindenem, hunyorogtam a lapokra magam előtt. A jegyzetelés fura dolog, főleg mágiatörin, ami még mindig a világ legunalmasabb dolga. A sok szám, név, valamikor régen és lehet meg sem történt, csak legenda, de nekem tudnom kell. Nagyon nem akarok történész lenni, nagyon nem tudom megjegyezni az évszámokat, nevekhez kötve. Ha azt nézzük, gyerek vagyok, tini, azoknak a fejében meg mindig sok a gondolat és furák, nem trollok, koboldok és eszement feltalálók. Ez is csak azért van kitalálva tuti, hogy ne szálljunk el mi diákok azzal, hogy csak varázsolni kell és minden, majd jön a fekete leves és megfulladhatsz a sok infóban. Túl nyugalmas, nem zökkent ki nagyon semmi és száraz. Szóval, tökre megértem, hogy unja még a pók is a falon, mi is, és még kérik is tőlünk, de... nem lehetne mégse? Mindegy. Ezeket is azért gondolom össze-vissza, mert meg kellene tanulnom az ötödik sortól lefelé, mert az elejét nagyjából már megjegyeztem. Ilyenkor kívánom mégis azt, hogy valami történjen, leboruljon valami polc, de ez a tanulószoba, itt sosem történik semmi, csend van és nyugalom meg minden. Vagyis nem, mert ugyanúgy beszélnek a lányok tőlem jobbra, hogy a következő hétvégén a faluban merre fognak kezdeni, milyen szép és rózsaszín pennát akar venni az egyik, én pedig bámulom a mondatot és rájövök, egy szót sem haladtam. Egyenes hátam a múlté, előre görnyedve vagyok púpos, homlokom a pergamenre támasztom. Azon gondolkodom, hogy nekiállok kocogni, a múltkor, amikor megtettem, mert késésben voltam, egész jól esett, lefárasztott, de nem tudom, mennyire kéne még ennél is jobban sportembernek lennem. Nem akarok itt elaludni, fejem megemelve támasztom államat a tenyerembe és lapozok, mert a lázadásos fejezet egy fokkal kellemesebb. De most látom, hogy vagy kapkodtam, vagy valaki meglökött, de sok helyen elfojt a tinta és alig kivehető, hogy mit firkáltam én oda. - Ó, de komolyan már... - morgok, ahogy szétpakolok, sorban átnézem a lapokat és két oldalt találok, ami ennek áldozata. Lehet a tinta alja volt, vagy sem, de prüszkölök egy sort. Tuti ez lesz a vizsgán, a nyakamat teszem rá, meg még két galleont. Akkor próbálom menteni a menthetőt. Egyelőre nem pálcával, csak egy tiszta oldallal kezdem, ahogy másolni kezdem a sorokat, amik érthetők. Talán az a pár szó, ami végleg elveszett, majd pótolható lesz a szövegkörnyezet adta improvizálásból. Ha nem, majd jót mulat rajta egyszer aki olvassa. Az meg más, hogy igazából most tényleg arra várok, hogy valaki jöjjön és legyen mire fognom, hogy nem akarok ezzel foglalkozni.
