Szerintem teljesen fogyatékos vagyok. De tényleg. Először az a szaros szülinapi bál, most meg ez a hülyeség, amiről igazából fogalmam sincs, hogy igaz-e, vagy valami hatalmas kamu, amivel csak át akarnak baszni.
Az egész azzal kezdődött, hogy bementem ma az Akadémiára, és ez a két baromarcú segg - mintha akkora barátok lennénk - a kezembe nyomott egy cetlit, amin valami teljesen értelmetlen - legalábbis számomra - szöveg volt, mondván, hogy menjek el erre meg erre a címre, de el ne veszítsem a papírt, mert az a jelszó, és ezzel ők megelőlegezik nekem életem legjobb éjszakáját. Aha. Ők még nem tudják, hogy mekkora mellei voltak Annalise Dixonnak, és hogy milyen kurva jó éjszakám volt vele, és a kebleivel a folyóparton, úgy egy évvel ezelőtt.
Szóval itt állok, valami ismeretlen és sötét, meg legfőképpen koszos sikátorban, és azon gondolkodom, hogy elkezdjek-e beszélni az előttem tespedő falhoz - amivel talán kurvára le is égethetem magam - vagy csak egyszerűen küldjem bele az arcomba a gyilkos átkot. Csak állok, kavicsot rugdosok arrébb, aztán nagy levegőt veszek, és elmormolom amit a papírra írtak. Csodák csodája bazdmeg, hogy megjelenik egy ajtó. Egy vörös ajtó. Pár másodpercig csak elvarázsoltan bámulom, - hát mégis ki a tököm gondolta volna, hogy ez a két fasz még jószándékú is lehet?!
Benyitok, végigsétálok a folyosón, egyenesen bele egy durvának tűnő buli közepébe. Ráncolom a szemöldököm. Tényleg? Ezek tényleg azt gondolták, hogy majd egy bulikával levesznek a lábamról? DE TÉNYLEG BAZDMEG? Nézem a lányokat, ahogy elveszve a tömegben rázzák magukat a jöttmenteknek, és látom rajtuk, hogy egyik sem akar többet ettől az estétől, csak egy numerát, amit én könnyűszerrel megadhatnék nekik, de egyikhez sincs kedvem. Nincs bennük semmi különleges, csak húsok a vágóhídon - és ezt nem azért mondom mert ekkora fasz vagyok, hanem mert tényleg úgy viselkednek -, én pedig sosem megyek kisvadra.
Unottan fordítom el a fejem, valamiféle egérutat keresve, hogy mégse forduljak ki rögvest ebből a kuplerájból, és nézzek más utak felé, amikor megpillantom AZ AJTÓT, amit az tesz igazán “az ajtóvá”, hogy mindkét oldalára kapott egy-egy biztonsági őrt. Felszegem a fejem, oda lépdelek az urakhoz, és próbálom a legjobb formám mutatni. - Jó estét! - köszönök kellemesen. - Ki vagy, kölyök? - kérdez vissza az egyik morci bácsi. Hát itt tényleg nincs illedelem? - Travers vagyok - mondom tökre magabiztosan, bár azért kicsit félek, hogy kibasznak innen, mint macskát szarni, mert a nevem lófaszt sem ér, nem hogy beengedést, de a legnagyobb meglepetésemre csak összenéznek, és kinyitják előttem az ajtót. Köszönet képpen a morci bácsira biccentek és már “rohanok” is fel a lépcsőn, hogy megnézzem, mi vár engem az emeleten.
Odafent pedig kényelmesnek tűnő fotelek várnak, és rudak, meg nők, akik csak nekem akarnak táncolni, feltéve ha van rá pénzem, gondolom én. A zsebembe nyúlok, és kitapintom benne apám ehavi gyerektartását. Azért ez elég jó summa, amit nyilván nem itt kellene elbaszni, de a faszom bele, egyszer élünk. Leülök az egyik fotelbe, és várom, hogy a karma, vagy akármi megbökdösse a vállamat, hogy “gyerünk Tigris, eljött a te időd!”
Lágy mozdulatok, tökéletesen billenő csípő és a sziluettek érzéki játéka. Tudtátok, hogy mennyi minden múlik a fényeken? A megfelelő megvilágítás lehet a kulcsa egy-egy sikernek vagy kudarcnak. Így van ez majdnem minden este. És az, hogy itt minden este sikernek kell lenni, nem kérdés. Már pedig emiatt szól most is a cseszettül népszerű crazy in love, mert az ötven árnyalatos izé óta még a varázslók is elkapták a feelinget és kell nekik a vibe, meg a szexi zene… aztán ha a nép erre izgul, akkor Bacchus ezt adja nekik. Panem et circenses meg ilyenek. Azt azért szögezzük le, hogy nem én vagyok a legjobb táncos és valószínűleg nem is leszek. Hogy ez zavar? Nem. Kellene zavarnia? Határozottan nem. Élvezetből csinálom és abban a pillanatban ahogy betörne valami szaros féltékenység vagy versengési vágy elveszítené az egész az értelmét, a báját… azt, hogy csak a hatalmat akarom érezni, játszani a testekkel, a szívekkel… magammal. De itt most egy kicsivel több koncentrációra van szükségem a hármas műsorhoz. Nem én vagyok elől, de éppen eléggé szembeötlő a fekete áttetsző ruha és a kegyetlenül giccses magassarkú. De ha ez kell, akkor ez lesz! Ilyen egyszerű, és amúgy meg sokkal jobb ettől a cipőtől a seggem meg a lábam is. Szóval.. szívesen! Hárman táncolunk, de éppen elég nagy távolságra ahhoz, hogy egy kicsit egyedi is legyen, mégis tökéletes összhangban kivitelezzük. És basszameg, hát élvezem! Élvezem, ahogy a tekintetek rám szegeződnek, ahogy ereimben lüktet a vér, az éhes, mohó, vágytól csillogó szemeket, amik mindig többet akarnak. De mégis én döntök. És ti mind a kezemben vagytok… abba az illúzióba ringatjátok magatok, hogy itt ti fizettek egy szolgáltatásért miközben nem látjátok, hogy egytől egyig csapdába esve indultok arra, amerre mi vezetünk…
Amikor véget ér a zene lassan lépdelek le a színpadról. Egy kicsit lihegek, de vörösre színezett ajkaim félmosolyra húzódnak, ahogy végigpásztázok a tömegen. A helyünkre máris jönnek mások és újabb műsor kezdődik, de ez nem jelenti azt, hogy számunkra vége lenne a munkának, a java még csak most jön, ezt hívjuk csupán bemelegítésnek. Aztán észreveszlek. Egyedül ülsz és már szinte süt rólad az elhagyatottság. Van valami benned, ami megfog.. valami, amiért elindulok feléd, hogy aztán lassan simítsak végig a válladon. Éppen mindig úgy mozdulva, hogy tökéletesen beleilljen a zene ritmusába. Eléd lépek és neked háttal kezdem ringatni magam a dallamra, a vállam fölött épphogy csak hátrapillantva. Élvezed igaz? Érzem a rám szegeződő tekintetedet, és oh igen! pont azt akarom elkapni. Azt akarom, hogy csak rám figyelj, hogy engem láss és végre mélyen a… pénztárcádba nyúlhassak. Lábaimat két oldalon átvetve húzódom föléd, hogy ott folytassam azt, amihez az egyik legjobban értek. Aztán a füledhez hajolok, mélyen előre, hogy kimondott szavaim lehelete végigguruljon a nyakadon, be egészen a fölsőd alá… - Üdvözöllek a Bacchusban - teljesen mindegy, hogy mit mondok, a lényeg, hogy hogyan. Hiszen te is érzed, ebből lehet akár több is, ha úgy akarod. És én? Nekem az a célom, hogy akard, mindennél jobban vágyj rá(m). Mert ez a dolgom. És mert élvezem ezt tenni. Elhúzódom, hogy mosolyogva pillantsak a szemeidbe. Mélyen és sokatmondón. Körülöttünk pedig villognak a fények, szól a zene, belevegyülnek a kuncogások, a sóhajok és a levegőben kúszik a vágy.
Tudom nem gondoljátok rólam, de nem sűrűn járok olyan helyekre, ahol aranytálcán kínálják magukat a nők. Mármint nincs nekem ezzel semmi bajom, meg a szexmunka is munka, meg női egyenjogúság van, blabla, de én jobban szeretek vadászni a husira. Akkor valahogy sokkal jobban esik a szex is. Na, mindegy, vonom meg a vállamat, ha már itt vagyunk, akkor használjuk ki a helyzetet. Legalább ma este ne feküdjek le numerátlanul.
Az egyik fotelba süppesztem a seggemet, karjaimat a karfára teszem pihenni és figyelem a lányokat, a műsort. A fülembe bekúsznak a dallamok, amik a hangulat fokozására lennének hivatottak. Értem, hogy miért csinálják ezt, és talán az avatatlan kandúrokra nagy hatást is gyakorol, de én csak mosolygok magamban, miközben figyelem a táncosokat. Aztán megjelensz te. Fekete, áttetsző ruhád pont annyit mutat meg, ami felkelti az érdeklődésemet irántad. Előre hajolok, hogy a könyökömet megtámaszthassam a térdemen. A magassarkúd pont nem hoz lázba, inkább látnám a földön eldobva, a ruháddal együtt. A hajadat figyelem, ahogy meg-meglibben egy-egy mozdulat közben. Kecses vagy, és hajlékony, ami kimondottan tetszik.
Hallom, ahogy a zene elhalkul, majd megáll, te pedig lelépsz a színpadról teret adva a következő előadásnak. A lányok ismét semmilyenné válnak, a tekintetünk összeakad ami halvány mosolyt varázsol az arcomra. Azt hiszem én is érdekellek téged. Lassan lépdelsz felém, minden mozdulatod kincset ér, én pedig ismét hátra dőlök és várom, hogy mi fog történni. Hogy vajon most mit fogsz lépni. Egy kibaszott nagy játékos vagyok, ez a helyzet, és az, hogy te vagy a partnerem kimondottan lázba hoz. Ujjaid lassan simítanak végig a vállamon, amibe egy kissé beleborzongok. Utánad pillantok, miközben meg kerülsz, majd nézem csípőd lágy mozgását. Enyhén oldalra billentem a fejem. Ugyan, bébi, nem ezzel fogod rólam leimádkozni az alsót, és végképp nem ezzel fogsz pénzt kicsikarni belőlem. A tánc csak tánc, és én a lényegre akarok térni.
Utánad nyúlok, hosszú ujjaim a csuklódra fonódnak gyengéden, és óvatosan visszarántalak. Egyenesen az ölembe huppansz, valószínűleg érzed, hogy milyen forró a bőröm még farmeron keresztül is. - Hölgyem - kezdem a mondókámat halkan, szinte suttogva, úgy, hogy az összes szavam bele vesszen a zenébe - talán ideje lenne egy olyan helyre vonulni, ahol csak mi ketten vagyunk - egészen közel hajolok a füléhez, ajkaim súrolják a cimpáját, miközben ujjaim a derekára táncolnak. Azt akarom, hogy ő is élvezze. Hogy ne csak megjátssza, ahogy valószínűleg mindig teszi. Azt akarom, hogy élete legjobb éjszakáját adjam neki, hiszen ha jól belegondolok, ez a hobbim.
Talán sokan megkérdeznék miért csinálom. Miért a hely, miért a sokkülönféle férfi? És őszintén... nem biztos, hogy tudnék felelni. Igen, ott a pénz, ott a varázs, ott az élvezet és a játék. A hatalom. De mindezek mögött csak sodródom, és jó egy kicsit nem gondolkodni. Nem a miérteket, nem a fejemet használni. És mégis tudni, hogy ebben határozottan jó vagyok. A közös, színpadi tánc után mozdulnak a lábaim, kopogna a magassarkú is, ha nem nyomná el a zene. De most jön a lényeg, a magánszám és az, ahogy összeakadó tekintetünk mi mindent sejtet még az estére. Nem tagadhatod te sem, ahogy én sem, hogy a szemeinkkel már rég ruhátlanul állunk egymás előtt. Érzem, már tudom, hogy a mozdulataim jó irányba haladnak és oh, Merlinre, ha minden igaz, akkor ma igen jó estém lesz. Épp ahogy mozdulna a kezem és húzódna el, akkor kap a csuklóm után. Fél szemöldökömet meglepve húzom fel, majd már érzem is, ahogy megbillen alattam a szilárd talaj és egy rövid zuhanás után az öledben kötök ki. Mondataidra lassú mosoly kúszik az arcomra majd nyelvemmel végigszántok az ajkamon. Úgy teszek mint aki mérlegelné a lehetőségeit, tekintetem többször végigszánt az egész testeden, majd egy lassú bólintással nyugtázom a kérést. - Ha így akarod, akkor ma estére a tiéd vagyok - felelem hasonlóan halkan épphogy csak elsuttogva a szavakat, rekedtes hangom meg-megakadva járja végig a mondatot. Még mindig ki vagyok melegedve az előbbi tán hatásától, lágy lihegésem alatt megemelkedik a mellkasom, és érzem a derekamon játszó ujjakat. Kíváncsi vagyok rád... cseszettül kíváncsi. Mert fiatal vagy, mert éppoly akarás lakozik a szemedben, az a vágy, az a tűz, ami annyira hasonló az enyémhez. Már megígértem, hogy mehetünk, de még nem mozdulok, épp annyit táncolok csípőmmel az öledben, hogy egyre erősebben akarj, hogy érezzem a nadrágodon keresztül: tényleg akarsz. Pár perc után végül felállok, éppen mikor vált a zene, és a szemem sarkából látom, hogy újabbak érkeznek a színpadra. De ez minket már nem érdekel, nem igaz? Mert kezedet megragadva húzlak magam után. Lassan haladunk az emberek között. Hagyok neked időt arra, hogy még kiélvezd ezt a termet, hogy beszívd az esszenciáját, hogy még egy kicsit felcsigázzalak, hogy késleltessek. Mondd, te is szereted ezt a játékot, igaz? Ettől érzed, hogy élsz... Elérünk a lépcsőig. Hátranézek és belemélyedek a szemedbe, ahogy elindulok fel a fokokon. Felkacagok és visszafordulok. És tudod, most egy kicsit nem is érdekel annyira, hogy hány galleon csörög a zsebedben. Benyitva a szobába, elád tárul a látvány. Elengedem a kezed, ha hagyod és lassan hátrálok egyre beljebb, kezeimet széttárva, ezzel mutatva a kényelmes kis zugot.
