senki nincs megkoronázva

Tudom, hogy most mindenkit nagyon meg fogok lepni, de nekem sem megy ám minden. Ugye, milyen durva? pedig azt hinnéd, hogy én tökéletes vagyok, mégis ki kell, hogy ábrándítsalak. Szomorú, de ez van, nem megy olyan jól a gyógynövénytan, mint azt szeretném - meg mint azt Gwen is szeretné. De én tényleg igyekszem ám, amennyire lehet, figyelek órákon, csak hát nem megy a fejembe semmi. Ilyen ez, nem minden tanár tud úgy magyarázni, mint Morgan vagy Lestrange, de én emiatt nem neheztelek Longbottom professzorra. Ezt dobta a gép neki is, nem tehet ő arról, hogy nem megy neki minden diákkal, és én sem tehetek arról, hogy nem megy minden tantárggyal. Kár, hogy ezt a tanárok többsége nem így gondolja. Hjaj, nagy kár, bizony hatalmas ám!
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, és minden sikeres nőt eltakarja egy seggfej, ahogy tartja a mondás. Vagy valami ilyesmi, de nem is olyan lényeges. Csak az számít nekem, hogy a lányok általában jobbak gyógynövénytanból, mint én, szóval kell egy lányt találnom. Megkérhetném Ninát is, de kell egy kis változatosság, valamint nem szeretnék átszökni a klubhelyiségébe. Túl messze van, én meg nem szeretnék lépcsőzni, van elég edzésem.
maradok tehát a toronyban, és mivel van saját könyvtárunk, elkezdek a gyógynövényes polcokon keresgélni, hátha találok valamit a mezei kökörcsinről. Igen, tudom, hogy szánalmas még ezt sem tudni, de ilyen az élet és benne az emberek. Minden és mindenki ilyen elbaszottul szánalmas. Pont, mint én, pedig eddig tudom, hogy azt hitted, tökéletes és utánozhatatlan vagyok. Sajnálom, hogy össze kellett törnöm ezt a kiforrott képet rólam, hidd el, nekem is fáj, és nehezemre esik, de ez az igazság. Persze, ha nem vagy jó gyógynövénytanból, akkor valószínűleg mindez fel sem tűnik neked. Ellenben Harper Briggs jó lehet a mezei kökörcsinből. Vagy legalább könyvtárhasználatból, ha másban nem is tud majd segíteni, ezért szépen leülök vele szemben, és aranyos kiskutyaszemekkel nézek rá, hátha ezzel elnyerem a méltó jutalmamat: egy K osztályzatot a segítségével.
- Sziaaa - hosszan elnyújtom a köszönést, aztán zavartan, de határozottan és annál vonzóbban a hajamba túrok. - Tudnál egy kicsit segíteni? Valami hétköznapi gyógynövényekről szóló könyv kellene, de a polcok úgy döntöttek, hogy összeesküdnek ellenem, ezért nem találok semmi használhatót a dolgozatomhoz. - bízom a jóindulatodban, kedves Harpie. Vagy legalább a szánalmadban. Engem aztán nem zavar az se, ha szánalomból segítesz, csak legyen bármi hasznom abból, hogy leültem ide.

Az egyik kedvenc helysége az egész kastélyban a könyvtár. Na meg persze a Hollóhát saját könyvtára. Igaz, sokkal kisebb, mint a mindenki számára elérhető terem, de még itt is elég sok minden fellelhető, amire csak egy tudásra szomjazó kékség vágyik. Bár Harperrel volt már olyan, az elmúlt öt év alatt, hogy nem talált meg itt valamit, az esetek nagy részében mégsem kellett elhagynia a körletet, ha épp tanulni akart.
Ahogyan most sem. Az órái után rögtön bevetette magát a könyvtárba, és egy nagy halom vastagkötésű papírral felszerelkezve ül is le az egyik asztalhoz. Vannak itt még páran, de ő inkább az egyik félreeső asztalhoz pakol le, hogy senki ne zavarja. Szerencsére az itteniek legalább tudják az illemet, már ami a könyvtárakat illeti, és senki nem zavarja meg a csendet az idétlen vihorászással és pletykálással. Ezért is szeret itt lenni sokkal inkább, mint a másik könyvtárban. Mert sokkal nyugodtabb a hely.
Egészen addig, míg valaki meg nem környékezi. Épp nagy beleéléssel körmöli le minden tudását - a könyvek segítségével természetesen - a ritka és veszélyes legendás lényekről, mikor Cromwell leül elé. Először nem is foglalkozik vele,hisz úgy van vele, hogy ha máshol nem talált szabad helyet, akkor nyugodtan üljön csak le ide. Csupán csak akkor pillant fel rá a homlokát ráncolva, mikor meg is szólal.
- Öhm... Szia... - köszön ő is, mert hát az illem mégis csak ezt diktálja, de aztán csak a fejét megbillentve pislog rá, míg a háztársa el nem mondja, mit is szeretne. Meg utána még egy pár pillanatig, amíg eszébe nem jut, hogy épp van is nála egy gyógynövénytanos könyv. Bár nem biztos, hogy pont az, ami neki kell, de egy próbát megérhet. Csak épp az a könyv, ami neki kell, az a nagy kupac alján van, így amikor kihúzza azt alóla, a többi könyv úgy dől el, beterítve szinte az egész asztalt, mintha csak egy széllökés terítette volna szét a kártyavárat.
- Ez talán jó lesz... - nyújtja is át neki a könyvet, és már fordulna is vissza a jegyzeteihet, mikor eszébe jut még valami. - De egyébként van még egy jópár ilyen könyv ott, ahonnan ez is jött. Harmadik sor, bal kéz felől, és alulról a harmadik polc. Valahol középtájon... - még egy apró mosolyt is villant felé a végén. Az aranyos kiskutya szemei természetesen nem hatják meg. De ha kéri, akkor természetesen szívesen segít neki.

Szeretek én olvasni, meg nincs bajom a könyvekkel, de a könyvtár sosem volt a barátom. Olyan sok por és unalom kap benne helyet, hogy az valami elmondhatatlanul nagy bűn szerintem. Mármint, a francba is, minek ennyi érdektelen sztori? Legalább akkor kalandregényekkel vagy bármiféle IRODALOMMAL tömnék tele a polcokat, de neeeeeem. Ehelyett inkább béna tudástárak, enciklopédiák és állítólag hűdenagyonizgalmasnakképzelt folyóiratokat lehet csak megtalálni. Hát kapja be mindenki! Én P. Howardot és hasonlókat akarok olvasni. Bár vitathatatlan, hogy a házihoz ezek a lényegtelen dolgok néha tudnak segíteni. Feltéve, ha a porhalom alatt megtalálok bármit. Meg minek mindenből ennyi példány? Szerintem a húsz ugyanolyan könyvből csak hármat használnak rendszeresen a diákok, főleg itt a klubhelyiségben. Bár ki tudja, lehet valaki átnézi mind a húszat, hátha valamiben eltér. Na, az is hatalmas barom lehet, már meg ne haragudjon bárki is.
- Öhm... Szia... - na, királyság. Észrevett! Csoda ez egy ilyen lánytól. Biztosan egész nap a könyveit bújja, de igazából igaza van. Csupa baromság történik a világban, sokszor én se kívánom a hátam közepére se a legtöbbet. Mondjuk más kérdés, hogy miattam felborít egy komplett könyvhegyet a csaj, de meg tudom érteni, egy olyan emberért, mint amilyen én vagyok, bárki megtenné ezt nagyobb fennakadás nélkül. - Ez talán jó lesz... De egyébként van még egy jópár ilyen könyv ott, ahonnan ez is jött. Harmadik sor, bal kéz felől, és alulról a harmadik polc. Valahol középtájon... - átveszem a könyvet, és leteszem az asztalra, mert látszólag esze ágában sincs felszedni a többit. Na jól van hercegnő, akkor majd segítek én, ha ennyire kényes a műkörmöd. Szóval jah, gyorsan összekapom a kupacot, bár szerintem nem lett olyan jó, mint amilyen azelőtt volt. Ilyen ez, mindig az eredeti a legjobb, a többi már csak selejtes utánzat. Ilyenek általában az egy szülőtől született második és sokadik gyerekek is. Mindig az első az igazi. Ezért is örülök annyira, hogy Gwen meg én külön apától születtünk. Így mindketten tökéletesek lehetünk. Ez pedig baromi nagy mázli.
- Öhm, bocsi, de nem tudok latinul. Tudnál segíteni ezzel egy kicsit? - igencsak kitágulnak a pupilláim, amikor egy épkézláb tartalomjegyzéket sem találok ebben a redvás-ótvaros könyvben, mert miért lenne benne bármi is érthetően? - Látom én, hogy minden érthetően van benne, de a tartalomjegyzéken nem tudok kiigazodni, az egészet átlapozni meg nem nagyon szeretném. Te biztos okosabb vagy, mint én... A mezei kökörcsint keresem.

Harper Briggs még ha akarná se tudná letagadni, hogy Hollóhátas. Már csak azrt sem, mert a legtöbb esetben, mikor nincsenek órái, akkor csupán csak egy helyen található meg. Ez pedig nem más, mint a könyvtár. Vagy a nagyobb, minenki számára hozzáférhető helyen, vagy épp a kisebb, a kékek körletében található polcsorok között bóklászik, hátha a keze ügyébe akad egy olyan könyv, amit még nem olvasott. Igaz, ez utóbbi helyen sokkal kevesebb folyóirat, és könyv található, minta másikban, az esetek többségében még ez is elég ahhoz, hogy Harper nyugodtan, és sikeresen tudjon tanulni, vagy épp beadandókat gyártani. Ahogyan most is, egészen ddig, míg eme tevékenységében meg nem zavarják.
- Ha-hagyd csak... Ezek úgyis mennek vissza már szinte mind a helyükre... - kap is a másik keze után hirtelen, de az utolsó pillanatban vissza is húzza, nem érinti meg a kezét. Végül csak hagyja, hogy az a könyvkupac ismét egy nagy, bár nem túl egyenletes stócban álljon az asztalon. Így mondjuk talán egy kicsit könnyebb dolga lesz visszacipelni őket oda, ahova valók.
A könyvet pedig át is nyújtja neki, és már fordul is a saját jegyzeteihez. Mert ő segített neki, innentől kezdve pedig gondolja, hogy Cromwell már képes egyedül is boldogulni. Ahogyan az elvárható lenne egy Hollóhátastól. Vagy csupán csak Harpernek túlságosan nagyok az elvárásai a háztársaival szemben, és csupán csak ő olyan túlbuzgó, hogy ha elsőre nem taáll valamit a tartalomjegyzékben, akkor végignyálazza az egész könyvet, hátha ott van az adott információ, csak nagyon szépen elrejtve.
- Mezei kökörcsin...? Hmm... Pulsatilla pratensis... - kell neki egy kis idő, míg emlékei közül előbogarássza a keresett növény latin nevét. Aztán pedig csak kicsit előre hajol, a könyv fölé, hogy a haját a füle mögé simítva kukkantson bele a tartalomjegyzékbe. Még így, fejjel lefele is is simán el tudja olvasni a benne foglaltakat. - De ne így keresd, mert nem fogod megtalálni... a Boglárkaféléknél lesz, ami latinul... Ranunculaceae, szóóóóóval... Itt kell keresned... - bök is rá egy kis keresés után a keresett növényre, pontosabban annak csak a csládjára. De Harper egészen biztos, hogy abban a fejezetben meg fogja találni a növényt, amit keres. - Valami másban esetleg kell még a segítségem, vagy... - ... vagy most már hagysz végre tanulni..? Teszi hozzá még magában. De tlán nem is kell hangosan kimondania, Cromwell talán anélkül is megérti.

- Ha-hagyd csak... Ezek úgyis mennek vissza már szinte mind a helyükre... - hát persze, én is ezt mondanám. Még a szemeimet is majdnem megforgatom, de kizárólag csak majdnem, mert nem akarok én senkit csak úgy random megbántani itt. Jobban mondva Harpert nem akarom megbántani, elvégre más nincs is a klubhelyiség könyvtárában. Tök durva, hogy csak néhányan járnak ide, pedig amúgy biztosan jó kis gyűjtemény van a polcokon, csak hát... Na igen, nem én gyarapítom a könyvtárhasználati tudásom miatt a látogatottságot. Persze életmentő lehet a hely késői beadandóíráshoz, amikor csak úgy random felbukkan egy jó kis kötelezettsége az embernek, amit nem mellesleg még aznap le kellene adni - lévén, itt valószínűleg éjjeli, éjfél utáni tanulásról lehet csak szó -, és hát ilyenkor jön jól ez a kis sarkocska, vagy mi. Toronykönyvtár, bocsánat, hogy nem a pontos nevét használom.
- Akkor mad segítek őket visszavinni. Elég nehezek így együtt, mindig visszajárkálni meg időpazarlás. - vállat vonok, és egyre csak keresgélem magamnak azt a kur...iózum növényt, de miért is találnám meg? Elvégre egy tartalomjegyzéknek nem az a lényege, hogy bárki megtaláljon benne bármit, hanem az, hogy összezavarjon, félrevezessen, a pofádba vágja, hogy egy semmirekellő vagy és hasonlók. Miért is szolgálná ki a teremtőjét?
- Mezei kökörcsin...? Hmm... Pulsatilla pratensis... De ne így keresd, mert nem fogod megtalálni... a Boglárkaféléknél lesz, ami latinul... Ranunculaceae, szóóóóóval... Itt kell keresned... - csak pislogok, mert ez rohadtul ijesztő, bárki bármit is mondjon! Miért tudja ezt így valaki? Kicsit le is sokkolt ezzel az intenzív stréberséggel, de amúgy baromi fura, hogy nem bánom, mert legalább képes vagyok összekaparni ebből a kur...iózum könyvből néhány szájbaba...rikádozott infót a beadandómhoz. Legalábbis remélem.
- Ezek után simán megmutathatnám a felsőtestemet, és szerintem az sem lenne furcsább. - fejemet rázva, félig visszafojtott mosollyal nézek a lányra, aztán inkább a könyvre. Kezdem elfelejteni, hogy mi a francot is mondott, ezért gyorsan odalapozok, ahova mondta. És basszus, tényleg igaza van... Beszarok!
- Valami másban esetleg kell még a segítségem, vagy.. - jól van, oké! Békén hagyom, ha ennyire zavarok. Jah, nem! Bocsi, Briggs, de egyszerűen muszáj még beszólnom neked, annyira fura volt az iménti szituáció. Tényleg bocsánat - mondjuk nem kifejezetten sajnálom, de azért csak érezd, hogy szeretlek. Vagy micsoda...
- Esetleg megírnád helyettem? - vigyorgok, és rá is kacsintok. Csak ezt követően mélyedek bele a könyv adott fejezetének a tanulmányozásába.

- Kösz... - De egyedül is megoldom... Teszi még hozzá magában, hangosan csupán csak a köszönöm hagyja el a száját, egy apró mosollyal kísérve. Mert amúgy ennyi könyv egy embernek egyszerre tényleg kicsit sok lenne. Néha még ő sem bírja el az összeset, főleg mikor a nagy könyvtárból kell visszacipelnie a könyveket a jálókörletükbe. De erősebb ő, mint amilyennek látszik. Hiáb tűnik úgy, hogy szinte semmi izom nincs rajta, a látszat néha csal. A sok könyvcipelés egészen jól edzésben tartja. Na me, ha mégsem megy neki, akkor még mindig ott van a pálcája, egy kis varázslat, és máris ott repkednek mellette a kiolvasandó könyvek.
A keresett növényt egész hamar megtalálja. Harpert pedig méltán nevezhetnénk strébernek, hisz egész hamar az eszébe jutott a kökörcsin latin neve, családja, és hogy merre is találja a könyvben. Mert hát milyen normális gyerek tudj fejből egy random növénynek a latin nevét? Mert még ha Longbotton prof meg is említi az órán, nem valószínű, hogy bárki is lejegyezné, vagy épp meg is jegyezné. Na de Harper nem egészen tartozik a normáis diákok közé. Mert ő minden óráján a maximumra törekszik, és még a jegyzetei is olyanok, hogy azokat a tankönyvírók néha megirigyelhetnék. Nem is csoda hát, hogy ezek mellett minden tárgyából megvan a K minősítés. Nos... Majdnem mindenből...
- Azt inkább a barátnődnek tartogasd... A kockáid annyira nem érdekelnek... Hacsak nem csokiról van szó... - válaszolja is egy pár másodpercs szünet után, miközben csak felvont szemöldökkel pillant rá. Mert őt aztán nem igzán izgatja a srácok felsőteste, mutogassa csak nyugodtan. Ő egész biztos nem fog elalélni tőle. Hát igen, még mindig nem olyan, mint a legtöbb lány kortársa. Néha persze már kezdi ő is azt hinni, hogy vele van a baj, főleg mikor a szülei is már arról kérdezősködnek, hogy mikor mutatja be nekik a barátját.De végül mindig visszajut arra a megoldásra, hogy csupán csak még nem találta meg az igazit. És ha ez nem fog mostanában megtörténni, akkor ez van, talán neki mégsem való egy rends kapcsolat.
- Peeeeeeeeeeeeeeeeeeersze... Szerinted tollas a hátam? - kérdez is vissza azonnal, és még a hátára is bök, de azért egy halovány mosoly így is felkúszik az arcára. Még hogy megírni helyette a beadandót... Olyat még a legjobb barátjának, sőt még a testvérének sem tenné meg, nemhogy olyannak, akit igazából csak azért ismer, mert egy házba, és egy évfolyamra járnak. Persze segít neki, ahol csak tud, de ezt neki kell megírnia. - Szerintem annyit még te is meg tudsz csinálni, hogy kimásolod a könyvből a szöveget, nem...? De ha kell, keresek még könyvet, hogy azért ne legyen túl feltűnő, hogy az egészet egy helyről másoltad...
Tisztára, mint a mugli gyerekek a wikipédiáról. Csak itt nem elég néhány gombot megnyomni, annál kicsit több munkájába fog telni Cromwellnek.

Én néha komolyan nem vágom, hogy mire fel a nagy stréberkedés. Persze biztos van nem egy jó dolog, ami miatt megéri, de engem speciel nem lehetne rávenni arra, hogy ennél is jobban tanuljak, arra meg pláne nem, hogy bemagoljak komplett tankönyveket, és még azt is, ami egy tankönyvben sincs benne, csak úgy száll a széllel a tanárok szájából. Hát hova fajul ez a világ? Nem azért írták a könyveket, hogy megjegyezze őket az ember, hanem azért, hogy forgassák. Márpedig képzeletben ez elég szarul néz ki.
- Kösz... - éppen válaszolnék, de inkább meggondolom magam, és csak mosolygok nagy bőszen. Hát hogy is ne tudnám, hogy esze ágába nincs elfogadni a segítségemet! Elárulja az erőltetett mosolya. Bár nem kifejezetten értem, hogy miért jó így kéretni magát. Szerintem már rohadt sokan lekapták volna, ha ad egy-egy esélyt néhányaknak. Nekem nem jön be a túljátszott stréber szerep, de valakinek ez a zsánere, ismerek is olyat, ami azt illeti. Személyesen a nővérem az. Rend, tisztaság és strébermániás. Halálos kombó!
- Azt inkább a barátnődnek tartogasd... A kockáid annyira nem érdekelnek... Hacsak nem csokiról van szó... - na szép! Fogja be, nem akarom hallani annak az édes hülyeségnek a nevét. Nem, nem, nem, nem és nem! Nem szabad ennem heti pár kockánál több édességet. Alapból sem tesz jót, meg a diétámat is tönkrevágja teljesen. Sajnos a szót azonban nem tudom elkerülni...
- A csoki a gyengék kajája. Én almát szoktam enni, de azt is felkockázhatjuk, ha gondolod. - ugye mekkora lángész vagyok! És ez sokkal jobb, mint strébernek lenni. Erre akár a szavamat is adom - jah, hogy épp most adtam? Becsapódsz vazze, ez csak az elmém. Szóval takarodj innen kifele! Itt nem tartozik rád semmi.
- Peeeeeeeeeeeeeeeeeeersze... Szerinted tollas a hátam? - még röhögnék is, de nem megy. Nem vagyok rá képes, mert tudom, hogy egy csepp hunor nem szorult a csajba. Kár, amúgy biztos nagy kapás lenne nem csak az évfolyamon, de úgy az egész suliban. Mégiscsak Briggs a neve, meg nem is olyan ronda, hogy tönkretegye ezt a nevet. Arra vannak rokonai, akik lázadóbbak, mint ő. Bár sajna egyik se túl ronda ahhoz, hogy meghúzza magát. Az egyik legdögösebb mégis megteszi! Nincs igazság a földön, látjátok feleim szemetekkel? Véssétek ezt jól az eszetekben.
- Elég szomorú, hogy fel kell fejtenem neked a házunk nevét. Tudod, a holló tollas, és van háta. Igen, a holló háta is tollas, jól gondolod! - nekem bezzeg van humorom! És nem is akármilyen - hanem szar.
- Szerintem annyit még te is meg tudsz csinálni, hogy kimásolod a könyvből a szöveget, nem...? De ha kell, keresek még könyvet, hogy azért ne legyen túl feltűnő, hogy az egészet egy helyről másoltad... - látványosan, de nem túl erősen elkezdem verni a fejemet az asztalba. Ezt úgy háromszor vagy talán négyszer teszem meg, aztán felegyenesedek. Meghalok, hát kikészít ez a csaj! Miért van az, hogy minden nő megöl valahogy? Nina a sok isteni kajájával, mások meg a lekezeléssel. Bájos egy világ az enyém, úgy érzem.
- Bármily meglepő, nem terveztem kimásolni. Csak tudod létezik olyan, hogy vicc. De tudod mit, hagyjuk is. Majd visszahozom. - emelem fel a könyvet. Mostmár tudom, hogy hol keressem a nekem kellő rész - amit egyébként megtaláltam volna a sértegetése nélkül is, de neki ez feltétlen kellett. Biztos ezzel locsolgatja a lelkében nyugvó könyvkertecskéjét. Nem nagyon akarom tovább hallgatni, ezért inkább felállok, és mielőtt elindulnék, megállok mellette. - Legközelebb szólj, hogy ne mentselek ki reptanon a nehezebb feladatokból. Úgy tűnik, szereted szívatni magadat... - aztán hátat fordítok neki, és elindulok egy messzebb lévő asztalhoz, de nem olyan nagy ez a hely, szóval simánn láthatja, hova ülök le. Ha nagyon szeretne bocsánatot kérni, szeretettel várom, addig meg szigorúan csak a könyvet és a magam előtt fekvő pergament vagyok hajlandó bámulni. Meg vagyok sértve kéremszépen!