Arrows ügyek

Csapatkapitánynak nem éppen olyan jó lenni, mint gondoltam. Persze menőnek érzi magát az ember és, hogy ő a király. Állj, állj. Én már ezelőtt is az voltam. Akkor khm, úgy érzi magát az ember, hogy ő az uralkodók uralkodója, a világközepe. Aztán szépen lassan rádobják a papírmunkákat, az új játékosokat, a megfigyelőket, a taktikai húzásokat és azok megtervezését, az edzésterveket. Ja és aztán persze legyél egy picit az asszonnyal és a gyerekkel meg hát szórakozz. Az életem fenekestül felfordult. Azt hittem, hogy minden happy lesz és két kanállal fogom falni az életet így, hogy apám visszaengedett Momohoz de hát nem. Persze mindig is ezt akartam, de most inkább csak visszatolnám ezt a feladatot. Most nem tudok erre koncentrálni. Túlontúl lefoglal az a tény, hogy előttem van életem egyik legnehezebb kilenc hónapja. Moira, terhes. Igen, megint. És olyankor labilis, idegbeteg, undok, hisztis, csakőlétezikezenakurvaföldön. Persze örülök neki sőt kirobbanok a boldogságtól, hogy jön a következő Burke de a velejáró egy kicsit fáj a szívemnek és a fülemnek. Ó, de annak mennyire fog. Ja és az idegrendszeremnek. Már néha azon gondolkozom, hogy az alkoholhoz nyúlok de aztán rájövök, hogy kettő-három feles után kidőlök oldalra mint egy fadarab és magam alá hányok. De ha megkérdezik, hogy mennyit bírok inni? Egy hordóval jöhet, nálam jobban senki nem bírja. Mindenben a legjobb kell, hogy legyek. A közmédia szerint.
- Burke! Burke! BURKE! Hirtelen az ordítás riaszt ki a gondolataim tengeréből és csak megrázom a fejem s pislogok párat. Miről is van szó? Gyorsan rakjuk össze. Megbeszélés van, és kurvára nem figyeltem oda. Remek.
- Miről is volt szó? Bocsánat, nem aludtam túl sokat. Sóhajtok egyet aztán a papíromra nézek, hogy hátha találok valami infómorzsát, de itt csak a lesérült és felépült játékosok vannak. Oké, de akkor mi köze hozzám? Valamiről nem tudok? Vagy elmondták csak hehe nem figyeltem?
- Tudomásunk szerint Sapphire már egy ideje felépült a sérüléséből, de valami ok folytán nem akar játszani és edzésekre járni. Tudd meg, hogy miért. Nekünk nem éppen válaszol. Adja ki az utasítást a vezetőség feje és erre csak sóhajtok egy nagyot aztán pedig bólintok és már állok is fel az asztaltól, hogy egyenesen az öltözőbe induljak és magamra öltsem a mezem. Csúnya egy baleset volt, az a seprű eléggé beleállt a vállába szegény leányzónak. Azt hinné az ember, hogy ilyen tehetséges játékos, mint ő a sérülés után egyből jönne vissza játszani. De nem. Miért nem? Írok egy levelet neki aztán pedig egy bagoly segítségével juttatom el hozzá azzal a tartalommal, hogy "Beszélnünk kell. Hozd a mezed és a seprűd. Most. Burke"
A levegőben körözök szép lassú köröket miközben az ajtót figyelem. Beszélgetni a levegőben a legjobb, nem igaz?    

Eddigi életem során nem volt szerencsém traumás eseteket átélni, nem kellett tizenévesen azzal a tudattal élnem, hogy minden idők egyik leggonoszabb varázslója megakar ölni és amúgy csak én tudom megállítani. Szerencsére még a barátja sem voltam ilyen személynek, így nem kellett kockáztatnom az életemet és ez így volt rendjén.
Mégis mikor megtörtént a balesetem lassan három hónapja teljesen felfordult az életem, azt hittem miután összefoltoznak és felnyalnak a padlóról utána perceken belül visszaülök a seprűmre és úgy suhanok rajta, mintha mi sem történt volna. De nem volt így, az első két hétben nem is mertem ránézni az új pajtásomra, amit az apám küldött miután hallott a balesetemről. Rengeteg ideig csak állt a csomagolásában és minden reggel mikor elmentem mellette azt kívántam bárcsak egy szék lenne ott.
A harmadik héten nagy küzdelmek árán csomagoltam ki, közelebbről megnéztem és többször is áttanulmányoztam milyen adottságai vannak, ami miatt jobb lehet, mint az előzőm. És ekkor éreztem először valami furát, valami oda nem illőt, mert amint a kezembe vettem és megpróbáltam ráülni levert a víz és egész testemen végig szaladt egy hideg szellő. Az elmém trükközött, már nem a konyhában álltam, hanem a meccs kellős közepén amint próbálom elkapni az előttem lévő cikeszt amikor is hallom a reccsenést.
Kiakadok.
Olyan igazán, könnyeim folynak lefelé az arcomon, levegővételem szaggatottá válik és a seprű már eltűnt a kezemből. Elérte a falat és ugyan nem tört össze a dobásom hatására, mégis esik rajta egy karcolás. És ez így ment sokáig, hetekig, majd egy idő után inkább nem is próbálkoztam vele mert túlságosan lefoglalt a mentális egészségem felépítése meg a heves levélváltások Eric Briggs úrral.
Jelenleg is éppen a pennámnak diktálva írom meg a válaszomat Eric levelére, azzal kapcsolatosan, hogy mikor találkozhatnánk újból és ha beadom a derekamat akkor milyen nem mugli tevékenységet szeretnék csinálni vele. Szeretnék nemet mondani neki, mert a múltkori is inkább volt kínos a maga módján hiába éreztem jól magam a végére, mintsem jó, de mégsem teszem. Adok a dolognak még egy esélyt és már éppen adnám Fülesnek a befejezett pergament, amikor megjelenik egy bagoly.
A percenkénti dobogási rátám megduplázódik, a szívem olyan gyorsan kalimpál üregében, hogy a kinti zajok mellett is hallom. Burke. Számítottam már arra, hogy számon leszek lassan kérve, de amint megpillantom a csapatkapitány baglyát elfog a félelem. Kinyitom az ablakot és elveszem az apró állat csőréből, remegő ujjakkal pedig ki is bontom és elolvasom.
Idegesen fújom ki a levegőt, és még százszor átfutok az alig tíz szavas levél tartalmán, hátha rosszul olvasom, de nem. Gyorsan felrohanok a szobámba és át öltözök, lesimítom a 11-es számot rajta majd utána a konyhában lévő seprűmhöz megyek és hopponálok. Amint megérkezek a szokásos pályára elönt a boldogság, minden porcikámban elkezd száguldozni az adrenalin és szememmel a csapat fejét keresem.
- Burke. Itt vagyok. – kiáltom bele a levegőbe a pálcám segítségével pedig hangosítok is rajta, hogy megtaláljuk egymást. Körbe fordulok tengelyem mentén és szememmel keresem a férfit, amikor megpillantom a levegőben akkor megfagy bennem a vér. Szorosabban fonódnak ujjaim a seprűm nyelére és eltolom magamtól, majd leejtem a földre. – Hívattál, fontosnak tűnik az amiről beszélni akarsz. Lejössz?