Miért van az, hogy mindig én kapom meg a piszkosmunkát? Longbottom valahogy sosem ér rá olyankor, mikor mondjuk beszélgetni kell a cserediákokkal meg körbe vezetni őket így ez mindig az én nyakamon marad. Vagy lehet csak én érzem így mert a kelleténél több emberrel kell kapcsolatot létesítenem. Belepillantok a papírjaimba. Minden megbeszélésen elhangoznak információk azokról, akiket pátyolgatnunk kell és én szeretem mindezeket meg is jegyezni így minden alkalommal szorgosan jegyzetelek. Mai áldozatom Karin Rei Tanaka, tizenhat éves, hatodéves, eredetileg a Mahoutokoro diákja. Apja japán, anyja angol. Kiváló, remélem ez azt jelenti, hogy könnyedén felismerem, mert hordoz magában valamit abból a jellegzetes japán külsőből. Ha én nem is ismerném meg őt akkor neki biztosan könnyeb lesz, hiszen taláromon ott virít az eltéveszthetetlen jelvényem, valamint a hajam elég feltűnővé tesz. Korábban érkezem, hogy véletlenül se kelljen rám várni, az elég gáz lenne. Jegyzeteimet a pulcsim kenguruzsebébe csúsztattam pálcám mellé. Azt hiszem, most egyikre sem lesz szükségem, csak a legkedvesebb mosolyomra és az illemtudásomra. Remélem azért beszél angolul a lány, vagy beszerzett valami fordító mütyürt, mert bajban leszünk, ha már ott meg akad a dolog, hogy nem értünk szót egymással. Kínos lenne, nem mondom. Mindig ez a legnagyobb félelmem, hogy hiába beszélek három nyelven valahogy nem fogjuk megérteni egymást. Most szeretnék megtanulni spanyolul a francia és a német mellé, de elég nehéz időt szakítanom rá. Rengeteget tanulok, hiszen év végén RBF vizsgákat kell tennem és szeretném, ha jól sikerülnének. A nagyi ösztönzött a nyelvtanulásra, mondván egy igazi hölgy elég művelt ahhoz, hogy több különböző nyelven tudjon társalogni és úgy tűnt, van érzékem is hozzá így miért ne vágtam volna bele.
Vendég
Kedd Ápr. 28, 2020 3:28 pm
Helena & Karin Rei
N
emrég érkeztem Angliába, a Roxfortba cserediákként. Még csak most próbálom megismerni az iskolát és a diákokat. Bevallom nagyon furcsa itt lenni. Semmi sem úgy működik mint nálunk. Szinte teljesen más az Európai varázsló társadalom, valamint az itteni emberek felfogása. Mintha két teljesen különböző világ lennénk, de azért mégsem. Néha nem tudom hová tegyek bizonyos dolgokat. Mint például azt, hogy mikor a fő elememről beszélek, fogalmuk sincs a diákoknak, hogy az micsoda. Vagy az is érdekes számomra, hogy vonattal érkeznek a Roxfortba a diákok és egy bizonyos kalap ossza e őket, valami teszlek süveg vagy mi. Mikor idejöttem részem volt ebben és láthattam hogyan működik. Érdekes.
Még a suli sem ismerem rendesen sajnos. Éppen ezért történhetett meg velem az, hogy eltévedtem. Fogalmam sincs merre lehetek vagy hogyan jutok el a találkára. Mert nekem most egy találkára kell mennem, egy diáktársammal, aki befogja nekem mutatni az iskolát. Ez most rám is fog férni, hisz ahogy látszik most is eltévedtem. Na de ahhoz előbb el kell jutnom hozzá, ha jól sejtem Helena Fawleynak hívják. Remélem jól ejtem majd ki a nevét. Szerencsére tanultam némi angolt magán úton, szóval elméletileg nem kéne baj legyen. Legalább is remélem. Ahh Azt hiszem ezt a helyet már ismerem. Megvan. Tudom hol vagyok és merre kell mennem. Merlinre végre! Gyorsan elindulok arra felé amerre a lány is kéne legyen. Olyan boldog vagyok, hogy megtaláltam a helyet, hogy azt el sem tudom mondani. Lépteimet egyre gyorsabbra veszem és szinte pár perc alatt a megbeszélt helyen vagyok, ahol megpillantok egy erősen vörös hajú lányt. Azt hiszem ő az - Szia. - köszönök rá kedvesen. - Te vagy Helena? - remélem jól ejtettem ki a nevét.
Vendég
Szer. Május 06, 2020 12:44 pm
Karin & Helena
valami új, valami más
Késik. Minden bizonyára eltévedt, ezért nem hibáztathatom, hogy három perccel a megbeszélt időpont után érkezik meg. három perc amúgy sem a világ vége, bárkivel megeshet, sőt, illik is néhány percet késni. Engem azonban mindig is nagyon bosszantott ez a furcsa szokás, én a pontosság híve vagyok. Mindenhova időben érkezem és ezt másoktól is elvárom velem szemben. Kedves mosolyt erőltetek arcomra, hogy ne riasszam el az első percben. Süt róla az eltévedt emberek halvány kétségbeesése és olyan céltudatosan közelít meg engem, hogyha nem tudnám, hogy őt keresem is egyből kiderülne. Gondolom neki is elmondták, hogy egy lángoló hajú prefektust kell keresnie, ilyenből pedig én vagyok az egyetlen, aki az előcsarnokban várakozik türelmesen. - Szia. Igen, Helena Fawley – nyújtok kezet illedelmesen, mintha nem tudnám ki ő és ő sem ismerne engem. – Szólíts nyugodtan Lenanak – teszem hozzá, hátha így kiprovokálom belőle, hogy ő melyik nevét használja a kettőből. Anyámon kívül azt hiszem, senki nem tud a középső nevemről. Carolyna. Senki nem hív így, hiszen ha bemutatkozásra kerül a sor mindig csak Helenaként mutatkozom be. Nem hiányzik, hogy állandó kérdések kereszttüzében éljek, hogy most akkor melyik nevet is használom és miért, meg melyik nevemet ki után kaptam. A Helena szép név, szerintem illik hozzám, tökéletesen boldog vagyok egy másik, zavaró tényező nélkül. Bár azért kíváncsi lennék, hogy mi, vagy inkább ki alapján nevetek el a szüleim, bár szerintem erre az igen egyszerű a magyarázat. Egyszerűen csak tetszett nekik mind a két név és nem tudtak dönteni, ezért úgy gondolták, jó ötlet, ha mindkettőt használják. - Indulhatunk? – érdeklődöm meg szűkszavúan. Az idő pénz, mint tudjuk és szeretnék hamar túllenni ezen az egészen, van más dolgom is mára.
