Átlagos nap. Az átlagos nap alatt pedig igazából azt értem, hogy délután kettő van, szép tavaszi idő, csiripelnek kint a madarak. Az üzletben pedig éppen a Led Zeppelin első lemeze pörög a mugli lemezjátszón. Fütyörészve teszem le magam elé a hatalmas kocsányos tölgy egyik nagy ágát. Különböző vágóeszközöket veszek a kezembe, hogy fel tudjam darabolni a fát. Szeretek mugli módon pálcát készíteni. Valahogy annyira megnyugtató, ahogy a szerszámokkal bánik az ember. Egy kis gyalulás itt, egy kicsi faragás ott. Ezért adom annyira szívvel az összes termékemet. Azt mondták nekem korábban, hogy „a pálca választja a varázslót, Mr. Hill-Newman, és soha nem fordítva, ezt jól jegyezze meg.”. Szerintem Ollivander hazudott. Mert nem mindig a pálca választja a varázslót. Nem lehet mindig megfelelni egy pálcának teljes mértékben. Ez olyan, mintha szereznél magadnak egy nőt, aki azt mondja: „Drágám, én szeretlek de vannak ezek, és ezek a dolgaid… na látod erről kéne leszoknod.” Fel is horkantok, ahogyan eszembe jut ez a gondolat. Nem hinném, hogy minden esetben így van. A mostani pálcámat én készítettem. A lelkemet is beleraktam, minden egyes veríték, amivel készült, megbecsülést érdemel. Valószínűleg érzi ezt a pálca is. Ollivandernek igaza volt. Persze nem teljesen, hiszen az eszköz, amellyel varázslunk, befolyással van ránk is. Az életünkre, a jellemünkre, a cselekedeteinkre. Sosem teljesen a pálca választja a varázslót. Minden okkal történik, így többek között az is, hogy miért az a fadarab fog nekünk engedelmeskedni. Azért mert mi azt akarjuk, hogy az engedelmeskedjen nekünk. Nincs mindenre befolyásunk, félreértés ne essék. De arra bizony van, hogy mit akarunk egy pálcától. Az esetek többségében. - Drágám, ez magyal? – fordulok a hang irányába. Szánakozó pillantásom csak hirtelenjében vált látszat-boldoggá. Ahogy végigpillantok Layla átlátszó testén újra és újra az jut eszembe, hogy nem akarom, hogy itt legyen. Nem akarom, hogy még mindig boldogtalanságban legyen, azért amiért… amiért itt hagyott engem. Itt hagyta a családját. Sokszor fordult már meg a fejemben, hogy egyszerűen lelépek máshova. Mégsem tudtam megcsinálni. Merlin lássa lelkem, én nagyon akartam. Nagyon, de valahogy nem volt hozzá merszem. - Nem Kedvesem, ez kocsányos tölgy. – pillantok rá fel mosolyogva, ahogy a kisebb fadarabokkal a kezemben elindulok hátra a műhelybe, hogy lepakoljam őket. Itt is maradok egy darabig, ahogy egy készülő szilt veszek a kezembe. Forgatom, csodálom. Talán Page-nek neveztem el. Az egyik kedvenc énekesem után. Volt benne valami különleges, amikor teszteltem. Mindent zenedobozzá változtatott, talán ezért is lett ez a neve. És mindegyik zenedobozból Led Zeppelin szólt. Megcsörren a csengő, ami jelzi, hogy belépett valaki az üzletbe. Bizonyára szólongat és akár még egészen hülyének is nézhet, amiért legalább az ötödik szólításnál tart, engem pedig sehol nem talál. Helyette viszont a szellem ex-feleségemmel nézhet farkasszemet. - Nahát, üdvözlöm Mr. Selwyn! – csendül Layla hangja. Mosolygós, mint mindig. Mindenkire mosolygott, így az üzletbe belépő Theodore Selwynre is így pillant. - Várjon egy pillanatot kérem, azonnal szólok Skylernek. – ha Mr. Selwyn tett is fel bármi kérdést hollétem felől, az ex-feleségem csak azután hagyja el az üzlet részt, hogy rövid időn belül Theodore már az én arcommal találja szemben magát. Mosolygok. De félreértés ne essék, ez nem az őszinte mosoly. Ez a kényszeredett mosolyom, amivel a professzor minduntalan szemben találja magát. Belépek a pult mögé, kezemet megtámasztom rajta, úgy pillantok a velem szemben álló férfira. Most vajon miért jöhetett? A legutolsó pálca, amit nekik készítettem gondolom jól működik, hiszen annak is már vagy három éve, hogy utoljára meglátogatott. - Üdvözlöm Mr. Selwyn! – biccentek. Mosolyom érdeklődő félmosollyá alakul, ahogy szemeim megcsillannak az arcomra sütő napfényben. - Miben állhatok szolgálatára? – teszem fel az egyszerű kérdést. Egy söpréssel odébb pöccintek egy-két forgácsdarabot, és kényszeredetten rendezgetni kezdem a szerszámaimat a pulton, amíg várok Theodore válaszára.
zene
Vendég
Hétf. Ápr. 27, 2020 8:22 pm
Sky&Theo
Nem éppen barátságos az otthoni hangulat, csak úgy vágni lehet a feszültséget a levegőben. Komolyan mondom, láncfűrésszel. Persze miért is lenne az én hibám? Cecenek nem kellett volna az idegeimre menni és akkor nem sütöttem volna meg az ostoba manóját. Mert inkább az övé, mint az enyém. Azt hiszi nem tudok róla, hogy bánik vele. Emberien, jogokkal ruházza fel. Nem nyeri el a tetszésemet, de viszont nem is szólok érte. Tegye azt amit akar addig ameddig nem megy szemben az én akaratommal, a család akaratával. Lyukasóra, hál istennek. Nincsen egy idegesítő előadás sem. Így hát végezhetem a bokros teendőimet, és most a legfontosabbra fogok rátérni. Sikerült megszereznem egy tárgyat, egy olyan pálcát ami egykoron rengeteg észbontó és rendkívüli varázslatot vitt véghez, amit mára eltűntnek hittek. Pedig ez nincs így. Nálam van, birtoklom. Egyszer az akadémiára hozták el, de aztán egy váratlan baleset közben a birtoklója sajnos meghalt és a pálca pedig "eltűnt". Nem hagyhatom, hogy olyan kezekbe kerüljön akik nem tudnák értékelni. Nem mondom, hogy használnám. Annál jobban nem tudnám magamra vonni a figyelmet, viszont megőrizném. Olyan helyre raknám ahol tudom, hogy biztonságban van. A gyűjteményem gyémántja lenne. Igen, a Sötét Nagyúr eszközéről beszélek. Darabokban van, de viszont most megfogom csináltatni. Újra tündökölnie kell. Kihúzom az íróasztalom fiókját és kiveszem belőle a fekete dobozt, amin a Mardekár ház jelképe található, aranyszínnel. A zsebembe csúsztatom s aztán indulok meg az Abszol Útra, egy régi de nem annyira baráti ismerőshöz. Ő csinálta a gyermekeim pálcáját is és tudom, hogy nem annyira bolond, hogy ezt a hírt nagydobra verje. Vagy ha igen akkor követheti a feleségét a sírba. Végigpillantok az üzleten, még nem megyek be. Csak markolom a dobozt a zsebembe, igen nagy pillanat ez a számomra. Nem megy ez egyről a kettőre. Sóhajtok egyet aztán benyitok s belépek a boltba, követ is az érkezésemet jelző csengő hangja. -Mr.Grimwood! Ejtem ki a nevét hangosabban mivel a pult háta mögött nem nagyon látok senkit. Aztán újra és újra. Morgolódik halkan, de közben csak a berendezését figyelem. Kezeimet a hátamnál összekulcsolom és úgy sétálgatok fel és le miközben várakozok. Aztán egy női hangra leszek figyelmesen. - Mrs.Grimwood, mindig öröm a találkozás. Biccentek udvariasan és próbálok nem tudomást venni a szellemvalójáról. Ejj-ejj micsoda szomorú sors ez. Nem találja meg a békét és csak itt maradt Grimwood nyakán. Így sosem fog boldog életét élni, de ez már az ő baja igaz? -Áhh, az elveszett madárka. Hogy van, Mr.Grimwood? Egész jó színbe fest. Van munka dögivel? Direkt nem térek még a tárgyra, csak kedvesen mosolygok rá. Aztán egy kis idő elteltével fordulok csak az ablakok és az ajtó felé, hogy az ajtót lezárjam a pálcám segítségével és a redőnyt pedig lehúzzam. -Hoztam magának valamit. Amit diszkréten kellene kezelnünk. Ezt nem tudhatja meg senki se, hogy még létezik. Hogy előkerült. Nézek végig a szemébe és a hangom most már cseppet sem kedves inkább komoly. Szépen lassan előveszem a zsebemből a dobozkát és leteszem a pultjára és aztán hátrálok egy lépést és csak a tekintetét és a mozdulatait figyelem. Minden kis rezzenésére rá vagyok koncentrálva. - Tudja, hogy kié volt ez a pálca, Mr.Grimwood?
Nem vagyok egy olyan ember, aki bárkire is haragudna, vagy éppen visszás érzéseket táplálna iránta. Egy időben azzal is reklámoztam a saját boltomat, hogy ide bárki betérhet, mindenki segítő kezekre lel általam. És ezt a mai napig így is tartom, sőt. Eszerint is próbálok meg élni és a munkámat végezni. Mert tévedjen be ide bárki, biztos nem fogom elüldözni azzal, hogy ’bocsánat, az Ön pálcájára éppen nincsen időm.’ Nem, az valahogy nem én lennék. Így voltam a Selwynekkel is, mikor betértek hozzám egy pár éve, talán még az üzletem nyitásának idején. Megcsináltam a gyermekeiknek az új pálcát és bátran ajánlottam nekik, hogy akármi gond legyen vele, jöjjenek csak hozzám vissza nyugodtan. Nem tették, így azt véltem feltételezni, hogy elégedettek velem. Bár ugyan Mr. Selwyn szólongathat egy ideje én mégsem bukkanok elő és csak az ex-feleségemmel találja magát szemben. - Szintúgy Mr. Selwyn. Nagyon rég nem jártak itt Skylernél. Megfelelő a pálca, amelyeket a gyermekeinek készített? – kúszik barátságos mosolyra Layla ajka. Kedvelte a Selwyn családot. Ahogy kedvelt Ő mindenkit élete során. Theodore érezheti is a hangjából, hogy a viszontlátás öröme részéről őszinte. - Hogy van a kedves felesége? És Ön? Jól szolgál az egészségük? – majd ha Theodore válaszolt rá, akkor Layla – miután engem szólított – el is tűnik az üzlethelyiségből. Biztos azért, hogy ne zavarja a munkámat. Amíg élt is, ezt csinálta. Ha éppen nem tartózkodtam az üzletben, mindig ő szólt nekem. Frissítővel és süteménnyel kínálta a vásárlókat. Sokat köszönhettem neki is, mert többek között az ő ragyogása is kellett ahhoz, hogy az ügyfélköröm kialakuljon és a jó hírem terjedjen szájról szájra a varázslók és boszorkányok között. Ahogy kilépek, Theodore Selwynnel találom magam szemben. Udvarias kérdésére csak szélesebbre kúszik mosolyom, hogy aztán mikor hátat fordít és – az engedélyem ellenére ugyan – besötétít, elkomorodjak, de mire visszafordul újra mosolygó ábrázatommal találja magát szemben. - Köszönöm kérdését Mr. Selwyn, jobban nem is lehetnék. Tavaszodik, a fák virágoznak, lassan már érettek is lesznek arra, hogy újra magamhoz vegyek ágaikból. – váltok némivel csevegőbb hangnemre. - Munka mindig van. Mikor kevesebb, mikor több. Most éppen a kettő között valahol. És Ön… hogy van? Közeledik a vizsgaidőszak a diákoknak, gondolom önnek ilyenkor bokrosodnak teendői. – udvariasság. Azt nem lehet rólam elmondani, hogy ne lennék az. Persze az aranyvérű családokban a neveltetésnek köszönhetően mindig megvoltak ezek a kötelező körök, amiket lefutnak a boltban. Részemről viszont tényleg az őszinte érdeklődés sugárzik. Nem azért, mert vájkálni akarnék a családjának magánéletében, pusztán csak úgy neveltek, hogy ha már valaki a hogylétem felől kérdez, hát illendő visszakérdezni. Éppen ezért sosem a kötelező körök lefutásaként tekintettem a ’hogy van?’ kérdésemnél. Én tényleg szeretem tudni, hogyan szolgál az ügyfeleim érdeklődése. Apropó elsötétítés. Láttam már ilyet mugli filmekben és soha, de soha nem jelentett jót az, ha bement valaki egy boltba, majd besötétített. Ezek után lehet, hogy újra kell gondolnom a design-t, mert biztos, hogy mire Theodore legközelebb belép ide, azok a sötétítők nem lesznek ott az üvegen. Ó Skyler, te barom. Ahogy elkomolyodik hangja és tekintete, úgy az én arcomról is eltűnik a mosoly. Szemeimben ott ül az érdeklődő csillogás, ahogyan az övéibe pillantok. Bólintok egyet, mielőtt szólásra nyitnám ajkaimat. - Rendben Mr. Selwyn. Tudja, bár sem medimágus nem vagyok, sem jogász, az ügyfeleim kéréseit és igényeit mindig diszkréten kezelem. – arcomon, ha csak egy pillanatig is, megnyugtató mosoly fut át, majd tekintetem arra a dobozkára siklik. A Mardekár címernél még semmilyen gondolat nem fut át bennem, ahogy viszont kinyitom a kis dobozt, amiben a pálca van, egy pillanatra le is teszem az asztalra, hátrálok egy lépést. Kezem ösztönösen a farzsebemben lévő pálcához siklik és megmarkolom azt. Arcom mintha fehérebb lenne, de pillantásom elszánt, ahogy Theodore-ra vetem ismét. - Hogyan… hogy lehetséges ez? Theodore… Ezt a pálcát… – nyelek egyet. A hideg végigfut hátamon, ahogyan felismerem Voldemort Nagyúr egykori tiszafa pálcáját. Remegő kézzel emelem ki a darabjait, hogy megvizsgáljam. Saját pálcámat kihelyezem a pultra, a végén fény gyúl, ami alá odatartom a széttört tiszafa pálcát, amit még mindig csak a kis anyagon keresztül érintek meg. - …ezt a pálcát nem lehet megjavítani, Mr. Selwyn. – határozottan pillantok rá. Pedig a helyzet nem ez, már az első másodperctől kezdve tudtam, ahogy ránéztem. Azt ugyan lehagytam a mondandóm végéről, hogy ’és most pedig távozzon kérem, de a következő pillantásom a sötétítők felé irányítom, hogy egy hirtelen következtében újra fényben ússzon a bolt kirakata. - Sajnálom. – helyezem vissza a tiszafa pálca darabjait a dobozba, és csúsztatom el magamtól. Még pillantásommal is kerülöm ezt a borzalmat, amelynek gazdájától a hideg is ráz engem.
Vendég
Kedd Május 05, 2020 2:52 pm
Sky&Theo
Megszoktam már a rémült tekinteteket, a suttogást a hátam mögül. Már fel sem veszem. A családom sötét hírneve mindig is árnyékba borította a varázslóvilágot és én még ezekben a békeidőkben sem halasztom el, hogy tovább vigyem ezt a hagyományt. Mindent megszerzek amit csak akarok, amire csak kivetem a hálómat. Nem tágítok még akkor sem, ha a cél elérése érdekében erőszakot kell alkalmaznom. Ezek vagyunk mi Selwynék s mindig is ezek leszünk. Kár lenne tagadni a természetünket, hisz hosszú távon úgy se menne. Még sosem volt gond a gyermekeim pálcájával, tökéletesen végzik a dolgukat s azért választottam őt erre a feladatra. Meg persze Skyler az, akinek az eltüntetése nem kavarna olyan nagy port akkor, ha visszautasítaná az udvarias kérésemet. Utálom ha megvárakoztatnak, ingerült leszek tőle. De viszont most csak tökéletes pókerarccal várok aztán nagy mosollyal fogadom az ex-felesége jöttét és kérdéseit. - Köszönöm a kedves érdeklődését, hölgyem. A pálca várakozáson felüli, nagyon jó hasznát vesszük. A férje az egyik legjobb szakember akit ismerek. Barátságos hangon válaszolok neki, hisz miért is tegyek máshogyan? Mindig kedves volt hozzám és a családomhoz. Meg aztán a porban lévő személybe minek is rúgjak bele még egyet? Inkább szánom őt ezért a sorsért. - Megvagyunk, Mrs.Grimwood. Éljük a kis világunkat, köszönöm a kérdését. Érzem, hogy nem lenne helyénvaló a viszont kérdezés ezért inkább azt ki is hagyom a monológomból, aztán szerencsére már el is tűnik a szellem s koncentrálhatok arra akihez jöttem is igazából. Nem kértem ki az engedélyét a sötétítésre s ezt aláírom. De ilyen helyzetben nem is fogom. Hagy tudja a beszélgetésünk elejétől kezdve, hogy komoly témáról szeretnék beszélni amit nem akarom, hogy más meglásson vagy meghaljon. Már az üzlet elején azt akarom, hogy feszélyezve érezze magát, könnyebb hatni az elmére az ilyen állapotban próbáljuk azt összetörni. - Ó, akkor még több remek pálca fog kikerülni az Ön kezei közül, kedves uram. Továbbra is ugyanolyan kedves mosollyal udvariaskodom tovább. Így neveltek. Minden üzlet előtt először le kell futni ezeket a hivatalos köröket és csak aztán szabad rátérni a lényegre. Persze nem szokott érdekelni, hogy mégis kivel mi történik de muszáj megkérdezni. - Köszönöm kérdését, fáradtan de megvagyok. Hát igen, az akadémiai élet ilyenkor kegyetlen de máskor pedig csodálatos. De hát a diákokért mindent. Ki kell nevelni a varázslótársadalom következő generációját akikre büszke lehetünk, igaz? Igazából ha lehetne akkor eléggé megválogatnám, hogy kiket és hogyan vennénk fel a falaink közé. Fél igazság amit mondtam neki. Szeretem a munkám, de legszívesebben csak a tisztavérű mágusokkal és boszorkányokkal foglalkoznék s nem mással. De az élet kegyetlen, az idő majd mindent helyrehoz. Csak bólintok egyet arra a tényre, hogy nem medimágus avagy jogász de mindig diszkrét. Ohh, meglátjuk kedves barátom. Meglátjuk. Elé helyezem a dobozkát és csak figyelem ahogy kinyitja. Minden rezdülését, hiszen tudom, hogy nagy pillanat ez. A szemem már villan is a mozdulatra, amikor a pálcájához nyúl így én meg ami végig a kezemben volt egy picit feljebb emelem, hogy ha szükséges akkor használni tudjam. - Az nem érdekes, hogy lehetséges ez. Itt van, csak ez a lényeg. A hangom nem kedves, annak a rögös ellentéte. Komoly és parancsoló, a fegyveremet picit meg is szorítom és csak folyamatosan a szemébe nézek, le sem veszem róla tekintetemet. Még pislogni sem pislogok. - Ne próbáljon átverni, uram. Tudom, hogy meglehet javítani. Inkább itt csak az a kérdés, hogy hajlandó-e rá. És mindkettőnk érdekét szolgálná az, ha így lenne. Kezdek felé közelebb sétálni, cseppet sem törődök a sötétítők hangjával. A bolt továbbra is zárva van és le van hangtalanítva az érdeklődő fülektől. Így hát csak látnak minket, az meg nem érdekel. Néhány centire a pult mögött állok meg, de nem teszem rá a kezem, nem támaszkodok meg rajta. Csak teljesen egyenes testtartással figyelem a pálcakészítőt. - Tudja azt, Mr.Grimwood, hogy a családomnak van egy picit rossz hírneve. Azt mondják, hogy mi a természetüknél fogva gonoszak vagyunk. És képesek vagyunk bármit megtenni azért, hogy elérjük a célunkat. Hiszen az szentesíti az eszközt, ugyebár. Egy félmosoly varázsolódik az arcomra és mivel a testemmel takarásban vagyok így magam elé helyezem a pálcámat. Nem támadólag, csak elővigyázatosságból. - Sokkal többet kap ezért a munkáért, mint bármi másért. Az alapár hússzorosát fizetem és a diszkrécióért pedig az ötszörösét. Maga lehet a leggazdagabb pálca készítő. Ki tudná terjeszteni a vállalkozását, tehetős emberré tudom tenni. A szabad kezemből kiveszek egy erszényt benne tele galleonnal és egy lebegtető bűbájjal Skyler pultjára rakom. Én véletlenül sem nyúlok hozzá. Nem tudhatom, hogy milyen varázslatokkal szerelte fel. - Ez ugyebár a könnyebbik út. Ezen kívül még van két utunk. Egy nehezebb. Ami azt jelentené, hogy a befolyásom segítségével bezáratnám a boltját s elintézném, hogy ebben az országban többet ne tudjon ilyet nyitni. Aztán a következő út ecsetelésére kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy suttogni tudjak. Hogy elérjen hozzá az üzenet. - A még nehezebb pedig az, hogy a felesége után küldöm.
