Könyvet a táskába!

Beszélnem kell vele. Az anyja akármennyire erősnek mutatja magát tudom, hogy kezd szépen lassan összehullani aztán én nem leszek elég erős ahhoz, hogy összeszedjem őt. Ez most nem szokványos professzor-diák beszélgetés lesz, hanem mint...mint apa-fia. De viszont nem mehetek úgy oda hozzá, hogy beszélni akarok vele családi ügyekről mert a válasz úgyis egy jó nagy nem lenne. Meg hát persze a hírnevem. Itt amúgy is a legszigorúbban bánok Devonnal éppen azért is, hogy nehogy az legyen, hogy kivételezek vele mert ő a fiam. Órákon is mindig próbálom megkeseríteni az életét kisebb-nagyobb sikerrel. Mondjuk az egy picit vicces volt, amikor egyedül kellett öt varázsló átka elől futkosnia. De akkor is muszáj voltam kiválót adni. Büszke is vagyok rá, meg persze nem is. Már csak azért sem adja meg nekem azt az örömöt, hogy rossz jegyet adjak. Mindig készül, mindig tudja a bűbájokat amiket kiadok. A dolgozatai a leghosszabbak és a legtartalmasabbak. Dühítő.
Így a briliáns elmémből ki is pattant az ötlet, hogyan is hívathatom úgy, hogy ne legyen feltűnő. Az elméleti oktatásban kiemelkedő, de a gyakorlatiba rá tudom fogni, hogy van még mit fejlődnie és magánórákat kell neki adnom.
A folyosón el is kapom az egyik akadémista grabancát és így megtudtam, hogy éppen egy másik előadáson van.
- Nem érdekel. Kopogjon szépen be és mondja meg a Professzornak, hogy el kell engednie, mert a magánórája most kezdődött. Adom ki az utasítást, a hangom ellentmondás nemtűrő. Aztán azzal a lendülettel is fordulok sarkon és indulok meg az SVK előadásterme felé, ahol tudomásom szerint nincsen most egyetlen egy óra sem. Beülök az egyik székbe, lábamat keresztbe rakom az ujjaim hegyével a térdemen kopogtatok és csak várok. Várok addig ameddig meg nem hallom az ajtó nyikorgását és a léptek hangját a padlón.
- Mr. Selwyn! Gondolom kíváncsi, hogy miért hívattam ide olyan sürgősen. Talán elfelejtette, hogy magánórákat kért tőlem, hogy gyakorolja a pálcahasználatot? Így, hogy megvárat, hogy szeretne jó osztályzatot?