Finite Incantatem



 
Finite Incantatem
◇◈ We've all got both light and dark inside us ◈◇
Canon
és
keresett
karakterek

Wind of change

Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Kedd Ápr. 21, 2020 12:29 pm

Luise & Daisy

Nem értem, mi a gond velem. Szeretem a gyógynövénytant, szeretem a növényeket, tényleg. Sőt, Hugrabugosként alapjában véve gyakorlatilag a génjeimbe van kódolva, hogy mindenkit és mindent szeressek, vagy legalábbis a tőlem telhető legjobban elfogadjam. Úgyhogy egyszerűen fogalmam sincs, hogy mégis mi a fészkes törpetúrás probléma lehet velem, hogy még véletlenül sem sikerül normálisan elvégeznem a kiadott feladatot. Pedig az orchideafélék gondozása nem kellene, hogy ekkora fennakadást okozzon, hiszen elméletileg alap, tehát tudnom kéne, hogyan kell. Kellene... csak épp nem tudom.
De szerencsére tudok valakit, aki igen. Bár ötödéves vagyok, egyáltalán nem érzem szégyelnivalónak, hogy segítséget kell kérnem egy alsóbbévestől. Főleg nem akkor, ha az a valaki történetesen Daisy, a legjobb barátnőm. Persze, minnden bizonnyal nyugodt lelkiismerettel megkérhettem volna bárki mást is, de minek? Biztos voltam benne, hogy Dee segíteni fog megoldani a gondot, és még nem is problémázik miatta. Úgyhogy most itt állok az üvegházak bejárata előtt, amit találkozási pontként beszéltünk meg, és várom, hogy megérkezzen Daisy. Remélem, nem okozok neki nagy gondot, mert az semmiképpsem szerepelt a terveim között. Ellenben egész sok mást ki tudunk hozni a helyzetből, szerintem egyikünket sem kell félteni.
~ Megjegyzés: Bocsi a rövidségért :'D ~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Csüt. Ápr. 23, 2020 8:22 pm

Héloise & Daisy


H
a nem Louról lenne szó, akkor is segítenék, de így kirobbanó örömmel vágok neki az üvegházaknak. Szeretem a gyógynövénytant, mivel ahhoz, hogy életben tartsak néhány növényként nem kell mást tennem, csak megjegyeznem, mire van szükségük ahhoz, hogy életben maradjanak. Az orchideák pedig különös kedvenceim, szóval abszolút örülök, hogy barátnőm engem keresett fel. Otthonra is, az ablakpárkányomat elfoglalják a különbözőbbnél különböző, mágikus és nem mágikus növények. Természetesen mindegyik ártalmatlan, csak dísznövényként tartom őket, meg hogy némi felelősséget tanuljak. Feledékenységem miatt nem egy szeretett növénykémtől kellett végleg búcsút vettem, mert elfelejtettem megöntözni őket, vagy nagyobb cserépbe ültetni azt, amelyik kinőtte régi lakhelyét.
. Nem is emlékszem már, hogy mikor és hogy találtunk egymásra, olyan magától értetődő a barátságunk, mintha világéletünkben ismertük egymást. Pops után talán ő ismer és ért meg engem leginkább, annak ellenére, hogy van köztünk egy aprócska korkülönbség. Igazából olyan, mintha a másik nővérem lenne. A furcsaságunk összeköt minket.
A múlthetet megint a gyengélkedőn töltöttem, ágynak döntött a fulladás és nem tudtak helyre tenni hamarabb. így egy hétig maximum az ablakon át élvezhettem a ragyogó napsütést és nem mehettem le, így külön örülök a kinti programnak. Kényelmes ruhát húztam magamra, aminek nem baj, ha koszos lesz, mert a virágföld meg a sárkánytrágya kifejezetten szeretnek ráragadni a ruháimra és elég nehéz levakarni a megszáradás után maradt foltot.
Hátulról lopakodok barátnőm mögé, hogy utána lendületből ugorjak hátára. Nevetve adom tudtára, hogy csak én vagyok az, nem valami dementor. Remélem, meg tudja tartani mindkettőn súlyát - bár valljuk be, nem vagyok túl terhes társaság - de ha mégsem, akkor még mindig nevetve hemperedek le róla a fűbe.
- Hát szia. Remélem nem késtem, de fogalmam sincs hány óra van – vallom be az őszintét kuncogva. Úgy elmerültem a könyvemben, hogy totál elfelejtkeztem a mai kis találkozónkról, de azután sem kapkodtam, hogy végre észbekaptam.  



Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Hétf. Ápr. 27, 2020 2:54 pm

Luise & Daisy

Világéletemben természetközeli embernek tartottam magam, ez a hozzáállásom mára sem vesztett az érvényességéből. Szerettem Franciaországban a dombokon lustálkodni, vagy a folyóparton sétálgatva gondolkozni az élet apróbb-cseprőbb dolgairól. De ugyanúgy szeretek itthon leheveredni a kert füvébe, hogy csak nézzem az eget, és megpróbáljak belelátni valamit a bárányfelhőkbe. Néha ilyesmire is szüksége van az embernek… ha mindig csak tanulnánk, még a végén teljesen elvesztenénk az eszünket. Na, nem mintha egyik-másikunk nem tette volna meg már most is. És még tanulni a sem kellett hozzá. És bevallom, néha én is közel vagyok hozzá, hogy elegem legyen az egészből és hagyjam a fenébe. De nem tehetem meg, mert tudom, hogy azzal csalódást okoznék a szüleimnek. Apának már az sem tetszett, hogy ott kellett hagynunk Franciaországot, úgyhogy inkább el sem akarom képzelni, hogy mit szólna, ha kiderülne, hogy a drága kislánya bizony magasról és nagy ívben letojja a tanulmányait, és minden egyéb kötelezettségét, csak a szórakozásnak él. A szórakozásnak, meg a kviddicsnek. Ami az ő avatatlan mugliszemében egyenértékű a bohóckodással. Egy idő után már nem is számoltam tovább, hogy hányszor is próbáltam meg neki elmagyarázni az évek során a különböző labdákat, csapattagokat, szabályokat és manővereket. Nem tudom, de lényegtelen, elég annyi, hogy rengetegszer. Rengetegszer, hiábavalóan, mintha a falnak beszélnék. Hát, bizonyos értelemben tényleg a falnak beszéltem. Anya legalább ezt a részét érti a dolgoknak. Érti, és ugyanúgy nagy kviddicsrajongó, mint én. Azt hiszem, megvan, kitől örököltem.
Most azonban egyáltalán nem a seprűlovaglás a téma. Nem, Deet nem viszem kviddicsezni, mert tudom, hogy beteg, nem hiszem, hogy bírná. Mondjuk az is tény, hogy még sosem kérdeztem tőle, hogy ki szeretné – e próbálni. Természetesen csak szigorú felügyelettel, biztonságosan, és nagy valószínűséggel az én seprűmmel. Egyelőre biztosan nem engedném saját seprűre, mert ha megijed, vagy valami baja lenne közben, akkor esélyes, hogy gyorsan lent találná magát a pálya homokjában. De nem zárkózom el semmitől sem, ha esetleg repkedni támad kedve, akkor én szíves örömest állok elébe, megoldjuk. Most azonban megintcsak tanulás miatt találkzom a legjobb barátnőmmel. Nincs testvérem, vele mégis úgy érzem, mintha megtaláltam volna az elveszett, vagy soha nem is ismert húgomat. Aki épp most érkezik az üvegházakhoz. Tudom, hogy ő az, még akkor is, ha nem látom. Tudom, mert senki más nem olyan lökött, hogy a hátamra ugorva köszönjön nekem. Szerencse, hogy pehelysúlyú, szóval könnyen meg tudom tartani mindkettőnket.
- Szia! Ne aggódj, nem késtél olyan sokat. Sőt, szerintem egyáltalán nem késtél, én jöttem ide hamarabb… ki kellett szellőztetnem a fejem, meg gondolkodtam is. De lehet, hogy pont a gondolkozás miatt kellett kiszellőztetnem a fejem. Merlin tudja! Veled mi a helyzet? Mit olvastál ennyire?
Érdeklődök vigyorogva, miután jól megölelgettem barátnőmet. Nem véletlenül kérdeztem rá az olvasmányára, tudom, hogy ha ő nem tudja, hány óra van, akkor annak csakis egy oka lehet. Méghozzá az, hogy elolvasta az időt.
- Szóval, hol is kezdjük? Ne egyél meg, tudom, hogy alap tananyag, de valahogy tényleg mindig elbénázom szerencsétlen növényeket.
Teszem hozzá kicsit zavartan, de tudom, hogy nem haragszik rám. Nem haragszik, különben nem lenne itt, hogy segítsen.
~ Megjegyzés:~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Szer. Május 06, 2020 11:16 am

Héloise & Daisy


N
em vagyok különösebben meglepve, hogy elbír a hátán. Nem vagyok egy nehézsúlyú versenyző, Lou meg a kviddics miatt amúgy is elég jó kondiban van, szóval szinte biztos voltam benne, hogy nem kell porban fürdenem ma. Néhány másodperc után boldog vigyorral fejemen ugrok le barátnőm hátáról, hogy megölelgethessem. Viszonylag régen találkoztunk, meglátogatott ugyan a gyengélkedőn, de az egészen más, mint mikor napi kapcsolatban vagyunk.
- Az élet nagy dolgain elmélkedtél? Vagy valami más van a dologban? – Szemöldököm kíváncsian kúszik homlokom közepéig, ahogy végig mérem, hogy látok-e bármi feltűnő változást rajta. Nem, ugyanolyannak tűnik, mint eddig, de azt biztosra veszem, hogy van valami izgalmas mesélnivalója számomra. Lehet, hogy ő meg sem gondolná, hogy igazából számomra bármi érdekes lehet. Mivel nincs sok barátom s elég sok dologból kimaradtam már az folyamatos ágynak esések miatt, így a legapróbb események is felérnek egy kalandregénnyel számomra. A pletykákat nem szeretem, általában csak alaptalan feltételezések olyan személyekről, akiknek még a nevét sem hallottam az előtt. Sokkal inkább érdekelnek a személyes történetetek, emlékek és kalandok.
- Ó, egy nagyon izgalmas tanulmányt a sárkánykutatásról. – Azt hiszem, nem sokan vannak, akiket egy többszáz oldalas tanulmány lázba tudna hozni, de én éppenséggel ilyen vagyok. A sárkánykutatás az egyik kedvenc témám, lenyűgöznek ezek a nagy és erős lények. Személyesen még sosem találkoztam eggyel sem, de remélem, hogy lesz rá lehetőségem valamikor.
- Kezdetnek mondjuk menjünk be – válaszolom kuncogva és előhúzom farzsebembe gyűrt kesztyűimet. Remélem ő is elhozta magával a sajátját, bár valószínűnek tartom, hogy vészhelyzetekre odabent is találunk néhány párat. Tudom, hogy nem az erőssége a gyógynövénytan, mindenki másban jó és ez így van jól. Én például borzasztó vagyok sötét varázslatok kivédéséből és bűbájtanból a gyenge mágiám miatt. Hiába megy jól az elmélet, ha képtelen vagyok megvalósítani.
Elindulok az üvegház felé és udvariasan kinyitom az ajtót, hogy ő léphessen be előbb. Szeretem ezt a helyet, a különböző növények színes kavalkádja mindig lenyűgöz. Ha egy kis kikapcsolódásra vágyom mindig belógok ide és teszek-veszek egy kicsit, csak úgy észrevehetetlenül a saját lelki békém kedvéért. Longbottom prof azt hiszem nem tud ezekről a kis kalandjaimról, de még az is lehet, hogy észrevette már, hogy néha más helyen bukkannak fel azok a növények, amiket ő az üvegház egy teljesen más szegletében hagyott.



Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Hétf. Május 11, 2020 11:55 am

Luise & Daisy

- Hát... ha a múltat az élet nagy dolgai közé sorolod, akkor igen. Pontosan ez történt, az élet nagy dolgain elmélkedtem. Egyébként meg csak azon gondolkoztam, hogy hogyan is változott meg az életem, mióta Angliába költöztünk és elkezdtem az iskolát. Néha még hiányzik Franciaország és a régi otthonunk, de szó ami szó, egész jól megszoktuk az angliai légkört. Bár tény, hogy apa még mindig elég gyakran menne vissza, csak hát... egyedül azért mégsem nagyon akaródzik neki visszamenni. Amit értek is, meg nem is. Megértem, mert mégiscsak itt a családja, itt vagyunk neki mi anyával. Ugyanakkor nem is értem, mert tudom, milyen nehezen vette rá magát már arra is, hogy otthagyja Párizst és a munkáját, és utánunk jöjjön Londonba. Most meg visszamenne? Megáll az eszem… legyen szíves, és döntse már el végre, hogy mégis mi a frászt akar kezdeni magával.
Mesélem a nagy elmélkedésem tárgyát barátnőmnek. Valószínűleg úgy tűnhet, mintha én lennék az érettebb, apa pedig az elhagyatott gyerek… és ez valahogy így is van, pedig egyáltalán nem kellene. Még mindig igyekszem kirugdosni szerencsétlent a letargiájából, amit a költözés okozott neki. Ha ez nagyon maximum két éve történt volna, akkor még azt mondanám, hogy jó, idő kell neki. Na de ez már lassan 12 éve volt, Merlin szakállára is! A sárkányos tanulmány hallatán elnevetem magam… legalább ilyenkor veszélyesen él, hamár amúgy nem tud a sok betegeskedése miatt.
- Úgy látom, a Hugrabug tele van sárkányimádókkal. Nem tudom, ismered-e Dominique-t, de vele is jól megértenétek egymást, az egyszer biztos! Ő is nagy sárkánybolond. Nekem ugyan nincs repdeső tűzokádóm, de… repülni én is el tudlak vinni, ha egyszer arra támadna kedved!
Így igaz… sárkányom nincs, de repülni szeretek, és szívesen segítek másoknak is az ilyen jellegű problémáik megoldásában. Most viszont az én földhözragadt gondjaim megoldásán kell dolgoznunk, különben megnézhetem magam év végén. Minden másból viszonylag jól teljesítek, a gyógynövénytan viszont valamiért nem úgy működik nálam, ahogy kellene…. pedig mondom, szeretem a természetet, a növényeket. Na mindegy… Szó nélkül, csak egy halvány mosollyal és egy bólintással jelezve húzom fel a magammal hozott kesztyűmet, és indulok Daisy után az üvegházakhoz. Ennyit még én is tudok, hogy enélkül ne nagyon menjen az ember ilyen helyekre, mert elég nehéz lesz letisztogatni utána magát.
- Na és, hogy vagy? Mi a helyzet?
Tudom, hogy elég sokat betegeskedik szegény, és pár napja szintén a gyengélkedőn vendégeskedett, úgyhogy már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán beleegyezett, hogy segít. Nem akarom túlterhelni, igyekszem figyelni, hogy amint látom rajta, hogy kezd fáradni, rögtön leállunk, és hagyom pihenni. Elvégre nem sietünk sehová, legfeljebb tanulni. Az meg ráér.
~ Megjegyzés:~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Kedd Jún. 16, 2020 7:52 pm

Héloise & Daisy


F
igyelmesen hallgatom, ahogy mesél. Elképesztő, mennyit tud beszélni, imádom, hogy ilyen kis cserfes. Én sosem voltam ennyire beszédes, sokkal inkább jó hallgatóság vagyok. Nehezen nyílok meg, talán ezért olyan nehézkes, hogy ilyen sokat beszéljek. Olyankor egy kicsit úgy érzem, hogy túl sok mindent osztok meg magamról feleslegesen.
Meséjéből úgy tűnik, hogy nálunk az apukája megmaradt örök gyereknek, kettejük közül inkább Luise a felnőttebb. Még sosem találkoztam a szüleivel – anyáék ugyanis nem engedtek el tavaly nyáron egy hétvégére sem hozzájuk, amiért még mindig haragszom rájuk egy ici-picit, hogy őszinte legyek. Mégis mi bajom eshetett volna a barátnőmnél? Hát semmi, így van. De el sem tudom képzelni, hogy milyen ember lehet Mr. Brugiére, ha a lánya ennyire bolondosként is hat mellette.
- Tudod, a honvágy nem szűnik meg egyik napról a másikra. Lehet, hogy évekbe, vagy évtizedekbe telik, sőt, az is lehet, hogy soha nem fog eltűnni. – Hogy ezt most okoskodásnak vagy jó tanácsnak veszi, az már csak szőke barátnőmön múlik. De ez már csak ilyen, neki is meg kell értenie, hogy a szülőkkel bizony nem mindig egyszerű az élet.
- Hé, nem vagyok sárkányrajongó, csak érdekel minden, tudod jól. – Névről ismerős a lány, de sosem kerültünk komolyabb kapcsolatba, azt hiszem. Arra talán azért emlékezné, ha beszéltünk volna már valaha. - De egyszer elvihetsz repülni, ha úgy alakul. – Még sosem ültem seprűn. Tényleg, még soha. Fel voltam mentve repüléstanból, mert túl veszélyes volt rám nézve, így egyedül minden bizonyra képtelen lettem volna koordinálni egy ilyen szeszélyes eszközt. Más viszont még sosem ajánlotta fej, hogy elvinne egy körre, mert mindenki azt feltételezte, hogy azért nem repülök, mert nem akarok. Jó, nem mondom, hogy rendszert kell csinálni belőle, de egy alkalomtól nem eshet semmi bajom, ugye?
- Igazából nincs semmi érdekes, jól vagyok, köszönöm – biccentek halvány mosollyal. Nem tudok ennél érdekfeszítőbbet mondani, mert velem sosem történik semmi érdekes. Mondhatnánk úgy is, hogy az életem maga a merő unalom.



Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Szomb. Jún. 20, 2020 10:59 pm

Luise & Daisy

Néha nem tudom eldönteni, hogy melyikünk az érettebb. De tényleg. Elvileg nekem kellene érettebbnek lennem, felnőttesebben viselkedni, de... de most mit tehetek én arról, hogy apáék mellett minden vagyok, csak felnőtt nem? Pedig úgy látom, nekem kellene vállalni ezt a szerepet is, ha már egyszer ő elvan a saját maga kis világában, anya meg lassan szinte mindennel foglalkozik, csak azzal nem, hogy apa mivel foglalkozik. Szép kis család, mondhatom! És akkor ezek után még képesek egyesek, és megkérdezik, hogy: "Mondd csak, miért vagy te ilyen hülye?" . Persze, nem ezekkel a szavakkal - legalábbis a legtöbben nem -, mert hát vannak annyira udvariasak, hogy legalább fogalmazni megtanulnak, és nem akarnak kapásból belegázolni az ember lelkébe, de attól még igenis az a mondat lényege, hogy mi a frászért vagyok én ennyire.... ennyire "szőke". És nem, jelen esetben egyáltalán a hajszínemet dícsérik a jelzővel, ezzel még én is tisztában vagyok. A válasz pedig az, hogy: "nem tudom", és hogy "csak". Érjék be ennyivel. Ha meg nem tetszik, akkor varázspálca a fülükbe. Illetve nem, mert az fontos szerszám, nem pazarolható a hülye emberekre. Vagyis... izé... ha jobban belegondolok, akkor ha ez így lenne, akkor én sem kaphattam volna pálcát, tehát nem szabad leszólnom a hülyéket, de azért mégiscsak na... lényeg, hogy tetszen.
- Persze, hogy tudom! Nem is az a baj... az a baj, hogy néha úgy érzem, hogy akárhol vagyunk is, nem vagyunk otthon. Nem tudom, mennyi értelme van ennek az egésznek, de attól még ez van.
Vonom meg a vállam, remélve, hogy nem fog kérdezősködni. Vagy legalábbis nem túl sokat.
- Persze, hogy tudom! Nem is azért mondtam, egyszerűen csak... nem is tudom... csak ki akarlak zökkenteni a régi kerékvágásból. Tudom, hogy gyenge vagy, és nem csinálhatsz semmi veszélyes dolgot, de azért te is élhetsz. Úgyhogy persze, repkedhetünk majd, és megígérem, hogy vigyázok rád!
Biztosítom barátnőmet a segítségemről, az viszont egyáltalán nem kerüli el a figyelmemet, hogy Daisy ügyesen kikerüli a választ azzal, hogy nincs mit mondania. Vagy tényleg nem történt vele semmi, vagy csak nem akarja elmondani, amit meg aztán megintcsak nem értek.
- Naaa, ne csináld már! Most komolyan, nem igaz, hogy nem történt veled semmi! Szóval, ki vele, mi a helyzet?
Nem tudom, miért nem akarja elmondani, ha van valami, de nem tartozom a feladósok közé, amit úgy is tud... legalábbis tudnia kéne.
~ Megjegyzés:~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Kedd Jún. 23, 2020 12:52 pm

Héloise & Daisy


L
assan csóválom a fejem. Én mióta az eszemet tudom ugyanott lakom, ugyanazokkal az emberekkel. Bár lehet, hogy több időt töltöttem a különböző gyógyintézetekben, de azért az otthonom csak az otthonom maradt. Nincs tapasztalatom abban, hogy milyen egy ilyen költözés, de azért próbálom elképzelni és jó tanácsot adni.
- Figyelj, az otthon nem egy ház, vagy ország, a családod jelenti az otthont. Próbáljatok meg kicsit több időt szakítani egymásra, hátha jobb lesz. – Tudom, hogy az anyukája elég sokat dolgozik, így nincs annyi ideje a családra, mint az illő lenne szerintem, így talán ha megfogadja a tanácsom akkor változik a helyzet egy kicsit legalább, remélhetőleg a jó irányba.
- Persze, hogy tudom! – ismétlem meg barátnőm már kétszer elhangzott mondatát. Na  nem azért, mert gúnyolódni szeretnék vagy ilyesmi, szimplán passzol a helyzethez és így talán észreveszi, hogy öt perc lefogása alatt már másodjára hangzott le. Nincs ebben semmi meglepő vagy elítélni való, csak szerintem tök vicces, mikor az emberek akaratlanul megismétlik önmagukat. – Szeretem az életem régi kerékvágását. De lehet igazad van, hogy szükségem lenne némi izgalomra is. – Persze nem túl sokra, az túlzottan megterhelné a szívem, de egy kis repülés végülis nem árthat meg nekem. Loise tudom, hogy vigyázna rám, szóval rábólintok az ajánlatra, majd később megbeszéljük, hogy mikor és hogyan. Most nem ezért vagyunk itt, hanem hogy gatyába rázzam kicsit gyógynövénytanból.
- Figyelj, a legizgalmasabb ami történt hogy elhagytam néhány pennát a folyosón. Tudod, hogy nincsen se szerelmi se társaság életem igazán – válaszolok nevetve. Unalmas vagyok? Talán. Inkább csak szeretek biztonságosan élni. Nincs kiterjedt baráti köröm, mert kicsit nehézkes velem a kommunikáció, a pletykák messzire elkerülnek, a fiúk a magasabb és kevésbé csontsovány lányokra buknak én pedig a jó könyvekre. Nem akarom a legutóbbi olvasmányélményemmel fárasztani szőke barátnőmet, mert tudom, hogy nem egészen erre kíváncsi, de sajnos nem elégíthetem ki vágyait mert nincs mesélni valóm. Persze gondolom, hogy ez arra fogja ösztönözni, hogy bele vigyen valami totál őrültségbe, de lehet, hogy nem jól gondolom. Majd elválik.



Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Csüt. Jún. 25, 2020 6:53 pm

Luise & Daisy

Néha nem értem magam. Nem értem, hogy miért gondolkozom ennyit a múlton. Azon, hogy mi volt, és azon, hogy mi lett volna. Na meg azon, hogy mi lenne, ha... és a jövőn. Mindenen, csak a jelenen nem. Azon ugyanis nem gondolkozom, csak megélem. Miért, más nem így csinálja, vagy mi? Vagyis... nem, lehet, hogy más nem így csinálja. Egyrészt, mert valószínűleg más nem agyal ennyit a múlton, mikor a jövőre, de leginkább a jelenre kellene koncentrálnia. Márészt pedig azért, mert minden ember más. Ezért aztán minden ember máshogy reagál az egyes helyzetekben. De ettől még egyáltalán nem lehet azt mondani egyikre vagy másikra, hogy rossz lenne. Nem rossz, csak más. De a másság nem feltétlenül jelenti rögtön azt is, hogy rossz, esetleg félelmetes az illető. Anya szokta mondani, mikor nagy néha beszélgetős kedvében találom, hogy: "Ismerd meg és úgy dönts!". Na igen, anya és az ő mondásai. Remélem, a jelenleg nemlétező barátomat nem akarja majd ilyenekkel traktálni, mert nem tudom, mi lenne... valószínűleg fejvesztve szaladna ki a házból. Vaaagy annyira kedvelné anyut, meg a mondásait, hogy versenyeznének, ki tud nagyobb okosságot mondani. Nem is tudom, melyik a rosszabb lehetőség. De egyelőre valahogy nem is szeretnék belegondolni.
-Tudom! Persze, tudom, hogy nem egy ház vagy egy ország, hanem a család jelenti az otthont. De mit csináljak, ha egyszer nem érzem magam közel a családomhoz? Vagyis... pontosabban nem annyira, amennyire szerintem kellene. Nem tudom, hogy velem van-e a baj,vagy... nem, nem mondom, hogy velük, mert nem akarok semmi olyat mondani, ami esetleg hibás következtetéshez vezetne, de azért... azt azért még én is érzem, hogy ez így nagyon nem jó.
Magyarázom barátnőmnek a helyzetet. Az élet régi kerékvágására vonatkozó válaszát inkább szó nélkül hagyom, csak megértőn bólintok egyet. Tudom, hogy a gyenge szervezete miatt gyakorlatilag a legnagyobb izgalom, aminek részese lehet az egy jó könyv olvasása. Azt hiszem, ezen változtatnunk kellene, de most nem ennek van itt az ideje, hanem a növényeknek. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a növények jobban érdekelnének, mint az emberek problémái... sőt. Ha választani kell, akkor szinte biztos, hogy a problémamegoldást választanám.
- Persze... de ez nem jelenti azt, hogy nem változhat a helyzet! Most komolyan, Daisyyy! Nincs senki, aki tetszik?
Vigyorgok rá pimaszul, habár valószínűleg ezzel csak csökkentem az esélyeimet bármiféle válaszra, de semmi baj, nem vagyok az a feladós fajta.
~ Megjegyzés:~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Kedd Jún. 30, 2020 3:12 pm

Héloise & Daisy


N
em is tudom mit mondhatnék, így válasz helyett inkább csak sóhajtok egyet Nehéz helyzet ez, hogy akkor hogyan is kellene közel kerülni a családhoz. Mert bár anyuékkal nincs olyan szoros viszonyom, vagyis főleg apával, de Poppy például mindenkinél közelebb áll hozzám. El sem tudom képzelni, hogy milyen lenne, ha nem lenne testvérem és csak anyáékra számíthatnék. Nyilván úgy nehezebb lenne ez az egész, de akkor talán jobb tanácsokat tudnék adni. Így hogy nem látok bele igazán a helyzetébe, de azért igyekszem.
- Nem veled van a baj, ne aggódj. Azt hiszem, ez ebben a korban normális – Ó igen, ezzel a mondattal mindent el lehet intézni. De tényleg, ilyenkor a többségünk kiszámíthatatlan, szeszélyes, undok és úgy érzi, hogy a szülei totálisan kínosak. Most csak azzal tudnám hitegetni, hogy majd elmúlik, de nem akarom, hogy utána ne legyen igazam. Inkább megpróbálom elterelni a témát.
- Nincs. Egyáltalán. Senki. Se fiú, se lány. Már ha a regényszereplőket nem számoljuk – válaszolok vigyorogva. Néha kicsit irigykedve és sóvárogva bámulom azokat, akiknek összejött az élet és boldogok valakivel. Nekem viszont ez nem feltétlenül lenne jó döntés, mert bármikor úgy dönthet az immunrendszerem, hogy feladja a küzdelmet. Így is épp elég ember van, akit megrázna egy ilyen tragédia, nem kell, hogy még egy legyen. – Ellenben le merném fogadni, hogy neked van valaki. Vagy valaki akinek te teszel. – Loise csinos lány. Kedves, megértő, aranyos, kicsit bohókás és összességében tökéletesen megfelel azoknak az elvárásoknak, amiket a fiúk általában a lányok felé támasztanak. Ahhoz meg nem kell sok, hogy ő belezúgjon valakibe, azt hiszem csak belőlem hiányzik ez a hajlam, hogy minden második fiúnál úgy érezzem, most megtaláltam az igazit. Mármint elismerem ha valaki jól néz ki, okos, humoros meg minden, de eddig még egyszer sem éreztem úgy, hogy valami lángra lobbant volna bennem, vagy esetleg megjelentek volna a sokat emlegetett pillangók.



Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Kedd Júl. 14, 2020 9:52 am

Luise & Daisy

Hirtelen nem igazán tudok mit reagálni Daisy szavaira, de a "normális" kifejezésre felhúzom a szemöldököm és elnevetem magam. Nem, valahogy még mindig nem áll össze a kép... most vagy a barátnőm nem gondolta át, hogy kinek mit mond, vagy én értelmezem a dolgokat elég furán. Vagy a kettő együtt. Vagy... nem, nincs több vagy.
- Na, akkor szerintem ezt most gondold át még egyszer. Normális? Nálam? Szerintem azt a szót anyáék következetesen kihagyták a szótárból velem kapcsolatban. De értem, mit szeretnél ezzel mondani, tényleg. Tudom, hogy nem könnyű helyzet, csak tényleg nem lenne rossz, ha apa végre nem azzal foglalkozna, hogy nem Franciaországban vagyunk, hanem Angliában.
Vonom meg a vállam, mint akinek teljesen mindegy, hogy mit csinálnak a szülei. Az igazság azonban az, hogy egyáltalán nem mindegy. Apa még mindig a múltban, az emlékeiben él, és Franciaország után sóvárog. Anyának meg igazi macskatermészete van - nem hiába macska az animágusalakja. Csak akkor jó valami, amikor ő úgy gondolja. Fenébe az öntörvényűséggel és a macskákkal. Meg az öntörvényű macskákkal. Én is itt vagyok ám, hahó!
A regényszereplős utalásra csak még szélesebben vigyorgok, és megrázom a fejem. Hiába, van, ami sosem változik, Daisy pedig szívesen mindenfélét... a mindenfélébe pedig sajnos vagy nem sajnos, de a romantikus regények is beletartoznak. Lassan meg sem merem kérdezni az aktuális "szívszerelmét", mert van egy olyan érzésem, hogy már rég el vagyok maradva. Na sebaj. Viszont azt nem igazán értem, miből gondolja, hogy nekem van valakim - vagy valaki azt szeretné, hogy a valakim legyen.
- Ezt mégis miből gondolod? Nem, nincs senkim, és arról sem tudok, hogy bárkinek is tetszenék, szóval ezt most elnézted, drága barátném!
Tényleg fogalmam sincs, miből gondolja, hogy ez a helyzet. Illetve én se tudom, mi a helyzet, de ezt meg egyelőre nem mondom el neki... nem hiányzik, hogy szépen elküldjön a gyengélkedőre azzal, hogy baj van a fejemmel, vizsgáltassam meg szépen. Mármint.... anélkül is tudom, hogy baj van a buksimmal, nem kérek a vizsgálatból, köszönöm szépen. Azt, ameddig csak lehet távol szeretném tartani magamtól. Mondjuk, ha sok hülyeséget beszélek még össze, akkor valószínűleg hamarabb odakerülök, mint gondolnám, úgyhogy nem ártana takarékra tennem magam. Ezt én is tudom, de ha egyszer szájmenésben szenvedek, ráadásul szinte állandó jelleggel? Apai örökség.... nekem is pont a legfurább dolgaikat kellett örökölnöm a szüleimnek. Igazán nagyszerű.
~ Megjegyzés:~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Csüt. Júl. 16, 2020 3:58 pm

Héloise & Daisy


M
egrázom a fejem, ahogy kikéri magának, hogy a normális meg ő két külön fogalom. Jó, nem mondom hogy néha - vagyis igazság szerint inkább mindig - egy kicsit dilis, de azért messze áll a nemnormálistól állítson ő bármit is. Amíg nem klinikai eset, már pedig mint tudjuk nem az, addig nyugodtan mondhatja magára, hogy furcsán normális. Azzal meg még semmi baj nincsen.
- Remélem hogy hamarosan megoldódik minden - zárom le a témát egy kedves, biztató mosollyal. Ha már segíteni nem tudtam marad az, hogy a legjobbakat remélem nekik.
Látom, hogy nem akarja tudni, hogy most épp ki az aktuális szerelmem. Remélem nem gondolja, hogy Mr. Darcyt bárkivel képes lennék megcsalni, ő örök és utánozhatatlan szerelme a kis életemnek. Persze van néhány olyan feltörekvő ifjú tehetség, akikkel esetleg elmennék egy randira - ha léteznének. Ha minden jól megy még hosszú hosszú évek állnak előttem, amik során annyi pasit szedhetek össze, amennyit csak akarok. Már ha sikerül leküzdeni a feszengésem és szorongásom, ami az új emberekkel való ismerkedést övezi. Lehet nem ártana rátréningeznem, hogy mikor esetleg idősebb leszek és odajutok, hogy szükségem lenne az ilyesfajta tapasztalatra akkor ne legyek híján. Lehet Luise be tudna mutatni néhány aranyos lánynak, kezdjük kicsiben először a barátokkal. Rajta és Poppyn kívül eddig nem sok emberrel kerültem közeli kapcsolatba az iskolában, pedig lehet nem ártana néhány barátra szert tennem.
- Ne csinálj úgy, mintha nem lennél csodálatos! Még szép hogy biztos vagyok benne, hogy valaki epekedik utánad. - Még a szememet is megforgatom rám olyannyira nem jellemző módon, hogy érezze, mekkora butaságokat beszél. Feltűnő jelenség? Abszolút. Kicsit zizi? Még szép. De épp ez a legszerethetőbb benne, amit szerintem a potenciális udvarlók is igen értékelhetnek.
- Közben hozzáláthatnánk a virágok életben tartásához is - jegyzem meg csak úgy mellékesen. Persze nem biztos, hogy lesz kedve dolgozni is, de ha már levonszoltuk magunkat idáig, legalább az alapok elmagyarázást ejtsük meg.



Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Pént. Júl. 17, 2020 6:00 pm

Luise & Daisy

Egy fejrázásban a "most komolyan? ezt még te sem gondolhatod komolyan, akkora idiótaság"tól elkezdve a "de hülye vagy, el sem hiszem, hogy te vagy a barátnőm"ön keresztül a "kicsit zizi, de így szeretjük"ig gyakorlatilag bármi benne lehet. Meg ennek számtalan variációja is. De persze az is lehet, hogy Daisy a mostani fejrázásában csak a szeretetét szerette volna közvetíteni felém. Mert igen, én így is nagyon jól értem... de azon sem sértődnék meg, ha az előbbiek egyikét jelente a fejrázás.
- Én is nagyon remélem... nem ártana, mert különben én megyek világgá, és vissza se jövök. Aztán akkor megnézhetik magukat.
~Meg én is magam...~

Persze a mondat végét csak gondolatban teszem hozzá, nem akarok még több feszültséget kelteni, de ha egyszer nem igazán bírom, akkor nem tudok mit csinálni.
Néhány pillanatig csak csendben figyelek, próbálok nem túl nagy idiótaságot mondani, ami nálam elég nehéz művelet, de sose mondd, hogy sose. Viszont egy idő után már én sem tudok úgy tenni, mint aki nem hall és nem lát semmit sem... sajnos. Sokan jobban járnának, ha ez így működne.
- Hogy... hogy milyen vagyok? Biztos... akkor valami nagy baj van az illetőnek a szemével. Vagy az ízlésével. Vagy... mindkettővel egyszerre. Honnan tudjam? De tényleg... honnan tudjam? Fogalmam sincs róla, hogy bárkinek is tetszenék... ettől persze egyáltalán nincs kizárva, minden lehet. Mindenesetre egyelőre nem gondolkozok ilyeneken... még nem.
Magyarázok neki, csak azt nem tudom, hogy minek. Mindketten a saját álláspontunk mellett tettük le a voksunkat, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is nagyon akarunk elmozdulni onnan, úgyhogy épp időben hozta fel, hogy a növényeket is életben kellene tartanunk valahogy. Elvégre ezért is vagyunk itt.
- Nagyszerű ötlet! Szóval akkor... hogy is van ez? Taníts, mester!
Vetek rá egy hálás pillantást, amiért ilyen gyorsan elterelte a témát másfelé, így legalább nem kell nagyon magyarázkodnom. Ráadásul tényleg foglalkoznunk kell a virágokkal is. Szóval inkább csöndben hallgatom barátnőm magyarázatát, és megpróbálok mindent, vagy legalábbis a lehető legtöbb dolgot megtartani a fejemben.
~ Megjegyzés:~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Vas. Júl. 26, 2020 10:46 pm

Héloise & Daisy


S
zéles vigyor terül el pofimon, ahogy a világramenésről beszél. Szerintem ő tipikusan olyan, aki nem csak beszél róla, hanem ha oda kerül meg is teszi majd.
- Világgá menni menő dolog, nem? - Mármint lehet, csak szerintem ilyen kalandos és izgalmas dolog. De olyankor magadra vagy utalva, nem számíthatsz másra, csak maximum a barátaidra, ellenben lehet, hogy rengeteg sok élménnyel és élettapasztalattal gazdagodsz. Na nem mintha el mernék menni otthonról, kicsit félek a külvilágtól, de leginkább anyukám haragjától. Mert persze biztosan megtalálnának, és akkor nagyon kikapnék. Bár Wy tavaly megígérte, hogy idén nyáron elvisz magával, de szerintem csak azért mondta, hogy jobb kedvem legyen és már el is felejtette, hogy ilyeneket ígért. De én emlékszem, hát hogy a viharba ne emlékeznék. Sokáig ennek a gondolata motivált, hogy végre kiszabadulhatok majd egy kicsit. De hát azt sem tudom, mikor beszéltünk egymással utoljára, szóval szerintem tök jogosan gondolom, hogy teljesen elfelejtette.
Inkább csak lemondóan legyintek, nem hiszem, hogy tényleg megtudnám győzni az én igazamról. Pedig egyértelmű, hogy nekem van igazam, ugye? Csak a vak nem látja, hogy Loise egy igazi kincs, csak meg kell érte dolgozni. Szerintem szinte bármelyik fiú jól járhatna vele, de amíg ő így vélekedik magáról esélye sincs összeszedni senkit. Pedig úgy örülnék ha ő is örülne!
- Szóval akkor... - kezdek bele részletes magyarázatomba, majd nagyjából harminc percig megállás nélkül beszélek. Jellemző, egy évben egyszer mondok egyszerre ennyi mindent, akkor is a gyógynövénytant magyarázom. Általában nem szorulok rá, hogy feleslegesen jártassam a szám, szerencsére. - Így már érted? - támaszkodok neki az egyik állványnak, ami elég stabilnak tűnik ahhoz, hogy elbírjon. Kicsit elfáradtam, de nem vészes, csak most jobb, ha nem egyedül kell megállnom a lábamon. Remélem, nem kell még egyszer elmagyaráznom, bár szőke barátnőm nem hülye, hogy ne értse meg elsőre. Vagyis egyelőre így tudom, aztán meglátjuk, ez mennyire fog ki rajta majd. Bár amennyire közben láttam nagyjából már helyrekerült minden a témával kapcsolatban, de lehet, hogy maradtak még kérdései.



Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Hétf. Júl. 27, 2020 4:34 pm


Daisy & Luise

Valahogy mindig elfelejtem, hogy kinek mit és hogyan kellene mondani… aztán utána csodálkozom, hogy vicceskednek. Mint ahogy most is. Mondjuk…. én tényleg képes lennék világgá menni, úgyhogy tényleg szedjék össze magukat, még mielőtt megteszem. Daisy kérdésére viszont csak mosolyogva rázom a fejem. Tipikus Daisy… a barátnőm fejében a “világgá menés” valószínűleg összekapcsolódik a romantikával, meg a lányszöktetéssel. Azért remélem, hogy ez utóbbit nem szeretné saját bőrén is megtapasztalni… nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Én is szeretem a kalandokat, de azért mégiscsak… mindennek van egy bizonyos határa.
- Persze! Világgá menni biztosan nagyon menő dolog… bár még nem próbáltam. De tudod mit? Majd ha úgy döntök, megpróbálkozok a dologgal, akkor téged is magammal viszlek! Addig meg bepótolhatjuk, ami tavaly nyáron nem jött össze, és eljöhetsz hozzánk a nyáron! Persze csak ha van kedved hozzá, és elengednek. Na, mit szólsz?
Tudom, hogy valószínűleg nem lesz belőle semmi, mert megint nem engedik el a szülei... pedig tényleg figyelnénk rá. De próbálkozni attól még lehet, nem igaz? Na meg az sem utolsó szempont, hogy legalább éreztetem Daisyvel, hogy bizony bármi is történjen vele, én itt vagyok, és itt is leszek. Mert erre valók a barátok. Meg arra, hogy a másik hülye fejébe verjék nagy nehezen a tananyagot. Ha kell, akkor szó szerint is. Nálam szerencsére erre semmi szükség, mert nem vagyok ennyire agyament. Na meg Daisy is jól magyaráz, úgy pedig nem nehéz megérteni az anyagot. De azért még így is beletelt egy kis időbe... nem tudom, hogy azért-e, mert barátnőm bő lére eresztette a mondandóját, vagy nekem volt kissé nehéz megértenem a dolgokat, de igazából nem is számít. A lényeg, hogy a "küldetést" sikeresnek könyvelhetjük el.
- Igen, értem! Köszi, tényleg sokat segítettél!
Mosolygok rá hálásan, és csak ekkor veszem észre, hogy szegény megint elfáradt. Lehet, túl sok voltam neki egyszerre... fenébe is.
- Mi lenne, ha pihennénk kicsit, aztán pedig valami más témáról beszélnénk? Amúgy meg... bocsánatot kell kérnem tőled! Az előbb nem voltam teljesen őszinte, mikor a fiúkról beszéltünk... de nem akartam elvonni a figyelmedet az anyagról, dee ha gondolod, akkor most már, hogy ezzel végeztünk ilyenekről is beszélgethetünk.
Dobom fel a témát egy bocsánatkérő pillantás kíséretében. Tudom, nem lesz egyszerű helyzet, főleg mert még én magam sem tudom, hogy mi is van  tulajdonképpen. Annyit tudok, hogy van valami... de hogy ki, mióta, hol, hogyan, minek... méginkább: normális? Engem figyelni?, na, arról fogalmam sincs. Attól még ki lehet beszélni, hátha ketten többre jutunk.  

Vissza az elejére Go down
Anonymous



Wind of change Empty
Vendég
Hétf. Aug. 03, 2020 9:10 pm

Héloise & Daisy


V
igyorogva bólogatok, ahogy egyet ért velem. Valóban nagyon mókásnak hangzik és annyira jó, hogy azt ígéri, hogy elvisz engem is. Meg hogy idén is meghív magához, holott tavaly sem jött össze. Nem tudom, hogy anyáék idén elengednek-e, vagy mi lesz, hogy lesz, de azért mindenképp teszek majd egy próbát, mert nagyon nagyon, de tényleg nagyon jó lenne, ha ott tudnék aludni. Mert annyira jó lenne megismerni a szüleit is, meg átbeszélgetni az éjszakát és kirándulni és jajj annyi izgalmas dolgot csinálhatnánk! Persze ehhez az kell, hogy anyáék meggondolják magukat és elengedjenek. De hátha végre megenyhülnek.
- Szuper, akkor ennyi lett volna mára - mosolygok rá a tananyag lezárásaként. Kicsit fáradtra sikerül ugyan, de legalább őszinte. Tényleg örülök, hogy sikerült belevernem a fejébe a dolgokat, így elősegítve, hogy évvégén mondjuk jól teljesítsen a vizsgáin. Márpedig ha miattam nem bukik fel, akkor az tök szuper lesz nekem, hogy tudtam segíteni. Szeretek segíteni, főleg ha olyan emberről van szó, mint Luise, akit nagyon szeretek. Mármint tényleg nagyon szeretek.
- Tudtam - kuncogok fel. Tudtam, hogy hazudik a fiúkról, nem tud hazudni nekem, észreveszem és kész. - Menjünk be és folytassuk ott - vetem fel, mert jobban érezném magam, ha begubózhatnék egy kényelmes fotelba, vagy elterülhetnék egy kanapén. Rám férne egy kis pihenés, még nem vagyok elég acélos ahhoz, hogy sokáig ácsorogjak és beszéljek. Amennyiben elfogadja a javaslatomat bemegyünk és elfoglaljuk mondjuk az ágyamat, hogy ne sokan hallgathassák ki a beszélgetésünket. Gondolom a szobatársaim nem lesznek bent.
Még egyszer visszanézek az üvegházra, majd előre engedem Luiset, leellenőrzök mindent majd becsukom magam mögött az ajtót. Ideje, hogy átkattanjak legjobb barátnőbe korrepetitorból. Nagyon izgalmas, hogy mit fog mondani, hogy kivel hogy kavarodott össze. Remélem, valami helyes fiú aki megérdemli őt, mert ha nem, esküszöm, hogy nem állok jót magamért.



Vissza az elejére Go down



Wind of change Empty
Ajánlott tartalom
Vissza az elejére Go down
 Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:

Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: