leírás

Nézd, az ott a Foltozott Üst. Na, ne oda menj, hanem még haladj tovább négy utcával arra, igen, afelé a csúnya háromemeletes ház felé. Az ötödik utcába menj be, és balra nyílik egy zsákutca belőle. Kicsi, szűk, de viszonylag tiszta, nem szaglik a hajléktalanoktól és valószínűleg kevesebb kétes eredetű ragadós masszába lépsz, mint egy átlagos sikátorban. Megvan a névjegykártya? Jól vigyázz rá, mert időről-időre változik a jelszó, ami a belépéshez szükséges. Ne aggódj, a papír meg van bűvölve, így amint megváltoztatják átforrósodik és megjelennek rajta az új szavak.
Mondd ki hangosan a jelszót és máris megjelenik előtted a vörös ajtó.
Amint a kezed a kilincsre simítod, meglepve tapasztalod, hogy bizony nem hideg, hanem olyan meleg, mint egy ember bőre.
De ne is tétovázz sokáig, nyisd ki az ajtót, és lépj beljebb!
Bacchus már vár…

Belépve az ajtón egy tágas előszobában találod magad. Neon fények villódznak, hallod dübörögni a zenét és egyre nagyobb izgalom lesz úrrá rajtad. Balra látod a ruhatárat (mellette egy kisebb személyzeti ajtót), benne az unottan figyelő, mégis roppant dekoratív lánnyal. Azt te nem tudhatod, de tegnap még más ült itt. Gyakran cserélődnek. Ugyan a ruhatár használata nem kötelező, te mégis odalépsz, és leadod a kabátod. Biléta helyett azonban a bal csuklódon megjelenik egy szám. Ne aggódj, nem marad ott sokáig, csupán addig, amíg vissza nem jössz a kabátért. A lány felröhög meglepett arcodat látván, majd visszamerül az újságjába.
A jobb oldali ajtón belépve egy hosszú neonfényekkel megvilágított folyosóra érsz, ami bódító illatot áraszt magából. Édes, de mégis van benne egy cseppnyi pikánsság. Nem hosszú a folyosó, de végigmész rajta és ahogy egyre kitárul az első szint, meglátod a végtelenül nyitott, mágikusan megnagyobbított teret. Temérdek ember, nő, férfi, fiatal, idősebb… és mind iszogatnak, buliznak, a táncparkett tele, a fények világítanak és a felhőtlen kacajok, izgatott suttogások között alig tudod hova kapd a fejed. Azonban ha balra indulsz, két biztonsági őrrel találod szembe magad, akik hű cerberusként őrzik a második emeletre vezető lépcsőt.
Nagy szerencséd van, mert végigmérve téged, felengednek, te pedig méginkább izgatottan indulsz felfelé… mert érzed, lassan elérsz oda, ami Bacchus igazi lényege.

Az első emeleten sokkal nyugalmasabb légkört találsz és a neon mellett sokkal több a vörös szín. Az a vörös, amit egy nő ajkán a leginkább harapnál, az a vörös, ami megőrjít, ami kapaszkodva rajtad hagyja nyomát. A vágy vöröse.
Egyértelmű, hogy miért van itt egy nagyobb és több kisebb színpad. Ott a rúd is középen, a kényelmes bőrfotelekben nagyrészt idősebb, tehetős férfiak foglalnak helyet, kimeresztett szemekkel meredve a műsorra, a nők egyikére vagy arra aki épp az ölükben foglal helyet és buta vihogással rebegteti a pilláit. Veszel egy levegőt és mélyen beszívod azt az ösztönös, elemi bujaságot, ami elárasztja a teret.
Kevesebben vannak, mint lent, de éppen mögötted vezet fel egy teljesen átlagosnak tűnő fiatal lány egy férfit lentről, ó igen, okosan működik a dolog, lentről elkapkodják a csalik azokat, akik többre vágynak és mindezt meg is tudják fizetni.
És aztán meglátod a második lépcsőt is, ami még feljebb vezet, ki ebből a helységből is. Nem bírsz uralkodni a kíváncsiságodon, felmész…

A Bacchus legfelső emeletén már szinte senkit nem látsz. Ez csupán egymásba nyíló folyosók labirintusa, ahol egy-egy ajtó mögött pontosan olyan dolgok történnek, amik ajtók mögé valók. Jobb, ha ide nem nyitsz be felelőtlenül, lehet, hogy egy-egy magas rangú politikust, nagykövetet találsz a túloldalon, esetleg egy másik ismerőst? Vagy talán pont magát Bacchust a fényűző irodájában.
Ám most, hogy láttad az összes szintet, kedvedre választhatsz. Ami fontos, hogy gyere vissza!  Gyere amikor csak tudsz, élvezd az életet, a la dolce vitát, harapj belőle nagyot, és engedd, hogy a vörös köd elborítson.