Első sütésre barátság

Minden szar. Szerintem anya sem gondolta át ezt az egészet, mikor a végrendeletét írta. Még szerencse, hogy nem kell suliidőben is River-nél laknom. Igen, képtelen vagyok az apámnak nevezni, mert... Mert sosem volt jelen az életemben, semmi közünk nem volt eddig egymáshoz és most... Most meg hozzá kell költöznöm, mert anya úgy döntött, hogy a lakást el kell adni a halála után. Pedig én mennyire szerettem a szobámat, minden fontos emlékem ahhoz kapcsolódik. Jó, legalább az emlékeim megvannak és tudom, hogy az egyetlen dolog a festésen kívül ami megnyugtat az a sütés. Az mai napig olyan, mint a gyerekkoromban, így nem is kérdés, hogy a ládámhoz lépek, kiveszem belőle a noteszem, amibe a recepteket írtam fel anyával, amiket sütöttünk, illetve felkapom a sütiformáim és egy szó nélkül lelépek. A szobatársaim úgyis tudják ebből már, hogy hova indulok és nincs kedvem most a szokásos "jaj majd kapok?" szöveghez, mert a válasz úgyis az, hogy persze.
A legnagyobb előnye a Hugrabugnak, hogy közel a konyha és talán pont ezért tudja nálunk mindenki kívülről, hogy hogyan lehet bejutni. A folyosón a festményhez közeledve meglátom Dianat az egyik cserediákot. Az első napján megkért engem a házvezetőnk, hogy kicsit vezessem körbe, mert úgyis eléggé hasonlít az órarendünk, de ennél többet nem volt még időm vele beszélni, mert ugyebár "szólított a kötelesség", pontosabban mondva az ügyvéd meg a végrendelet.
- Szia - köszönök mosolyogva. Azért bármennyire is szar most a helyzetem, nem nyomhatom rá a bélyegem másokra. Így is eleget kapom a szánó pillantásokat azért, mert meghalt az anyám, ha nem mintha érdekelne mit gondolnak mások, szóval hagyják légyszi, hogy a magam módján dolgozzam fel, oké? - Épp a konyhába megyek sütögetni - mintha nem lenne egyértelmű a kis formákból a zacsiban. - Esetleg valamit keresel? Hátha tudok segíteni - olyan elveszettnek meg tanácstalannak tűnt, mikor megláttam. Nem is csoda, én is folyton eltévedtem itt az elején.

A sütögetés az én mentsváram jelenleg. A receptek a noteszemben nem fognak változni, anya kézírása megmarad azokon, amiket még akkor írt bele, amikor én nem tudtam még írni, aztán jönnek a girbe-gurba-börbe kis betűim néhány receptnél. Jaj de büszke voltam rá, hogy azokat már bizony én írtam le! Nem mai darab ez a kis könyv, de még van hely benne bőven és azt reméltem, hogy majd anyával töltöm meg ahogy kipróbálunk együtt néhány újabb receptet. Sajnos nem. De mindegy, ma valami egyszerűt szeretnék sütni, olyant, amit mindig együtt csináltunk: citromos kekszet. Talán ebből bírom megenni a legtöbbet egyébként a kekszek közül. Szeretem ha van társaságom sütés közben, hiszen az együtt mindig jobb móka, de a szobatársaim inkább megenni szeretik a végeredményt ahogy kivettem.
- Nem csodálom, én mindig eltévedtem az első pár hétben és azt hiszem külön talán ki sem emelik, hogy hogyan lehet a konyhába bejutni. Ez amolyan szájról szájra terjedő dolog, a klubhelyiségben bárki megmondaná neked ha rákérdezel - mondom mosolyogva majd elindulok és intek a fejemmel, hogy kövessen. - Szóval amúgy elég trükkösen lehet bejutni, már közel voltál hozzá, de a bejárata pontosan itt van - állok meg Dianaval csupán pár lépésnyire a korábbi helyétől a megfelelő festmény előtt. Várok kicsit, hogy körülnézzen, láthatja, hogy rendes ajtó nincs itt. A festményhez lépek és megcsiklandozom rajta a körtét közben pedig az új háztársamnak magyarázom a varázslatos megoldást - Jegyezd meg jól ezt a festményt, csak meg kell csiklandozni rajta a körtét ééééés, dobpergés... Íme a bejárat, csak utánad - invitálom az egyik kedvenc helyemre, s ha bement én is vele tartok. Lepakolom a formáimat meg a noteszemet az asztalra. - Nem tudom mennyire vagy éhes, de én kekszet gondoltam sütni. Ha van kedved akkor segíthetsz benne, aztán ehetünk együtt a klubhelyiségben, teát is csinálhatnánk mellé - javaslom neki, hogy ha ráér meg van kedve, akkor én nem ódzkodom a közös sütögetéstől. Persze azt is nagyon jól tudom már, hogy a manók hol tartják a kész kajcsikat, szóval ha Diananak megkordulna a hasa rögtön útba tudnám igazítani, hogy hol találja meg azt, amit keres.

A konyha valamiért tudom, hogy tök sokszor kimarad az új diákok körbevezetésekor, bár nem igazán értem, hogy miért. Esetleg annyi megjegyzés van, hogy merre kell menni, de a bejutásról már nem mindig esik szó. Szívesen segítek az újaknak mindig, elég közvetlen vagyok meg azért sok helyet ismerek itt a sulin belül, mert imádtam felfedezni minden zugát.
- Ja ja, elég menő - mosolygok lelkesen Dianara, mikor meghallom a reagcióját a bejutásra. Hát igen, én is körülbelül így reagáltam anno, főleg mert én itt találkoztam ugye először a mágiával, úgy meg gondolom duplán olyan érdekes volt minden, mint amúgy lett volna. Nem gondoltam volna, hogy társaságom is lesz a mai gyors sütéshez, de egyáltalán nem bánom. Bírom a cserediákokat, tök más felfogásuk van, mint azoknak, akik mindig itt vannak, meg amúgy tökre irigylem őket, hogy élnek ezzel a lehetőséggel. Tudom, mondjuk a varázslóiskolák bentlakásosak szóval nem változik olyan sok minden, meg én magam is nagyon szeretek utazni, de nem tudom, hogy egy egész szemesztert bevállalnék-e máshol. A Roxfortot se volt könnyű megszoknom, meg úgy az egész varázsvilágot, mai napig vannak dolgok, amikre rácsodálkozok, ilyen például a metamorfmágia is. Sose gondoltam volna, hogy ilyen létezik, azt meg pláne nem, hogy én erre képes lennék...
A konyhába érve természetesen megkérdezem újdonsült barátnőmet - lehet már annak nevezni valakit ennyi idő után? Szimpatikus lány, úgy érzem, jól kijövünk majd mi ketten -, hogy van-e kedve csatlakozni hozzám egy kis konyhamókában. Lelkesen konstatálom válaszát és ezt a hajam színe is sikeresen elárulja mert az árnyalata elkezd narancsossá változni. Oh nice, ezt is csak úgy random csinálja néha... Kéne szereznem valakit, aki ért ehhez és segítene megérteni, hogy hogyan működik, jobb lenne azért, ha irányítani is tudnám.
- Oh az nem gond, citromos sütit terveztem sütni, aminek pofonegyszerű receptje van. Még nagyon kicsi voltam, amikor a mamámmal először sütöttük, gyorsan kész is van és nekem amúgy ez a kedvencem - árulom el, hogy mi is a haditerv. Ehhez aztán tényleg nem baj, ha valaki nem egy konyhatündér, hiszen gyorsan kész van a tészta és még pihentetni sem kell. A sütési idő is rövid szerencsére és amíg a második adag sülni szokott én már mindig rájárok az elsőre. I-MÁ-DOM!
Diana kérdésére egyből kinyitom a kis noteszem a citromos keksznél. - Na kell nekünk liszt, vaj, porcukor, sütőpor, só, tojás meg citrom. Először hozzunk ide mindent, nehogy kimaradjon valami. Mondjuk te keresd meg a vajat meg a tojást a hűtőben, én meg hozom a többit, jó? - a hűtő felé mutatok, hogy merre találja az említett dolgokat, ha jó lesz neki így, aztán én meg elindulok a száraz hozzávalókért. - Legutóbb nem nagyon volt időnk elbeszélgetni, megkérdezhetem, hogy miért pont a Roxfortba jöttél? - kíváncsiskodok és remélem nem vesz majd tolakodónak ettől. Meg is van, liszt, porcukor, só, sütőpor... Az asztalra pakolom őket és a gyümölcsöket keresem, azok a fránya manók, hogy folyton elpakolják őket!

Talán kicsit túl lelkes is leszek attól, hogy Diana igent mondott a közös sütögetésre, hiszen a hajam is narancssárga lesz, amit észre sem veszek addig amíg el nem indulok a hozzávalókért. Nagyot vigyorgok, ahogy meghallom háztársam szavait. Vissza kell fognom magam, hogy ne szólaljak meg, hogy "Hangosabban!", ahogy a kapitány teszi a Spongyabob főcímdalának az elején. Sosem tudom, hogy mi az, amit a varázslók is értenének a varázstalan világból, én tökre szerettem például ennek a bugyuta szivacsnak a meséit gyerekként, még most is megmosolyogtat ha megnézek egy-két részt belőle.
Amennyire mondhatni menekülni akartam a szobából, hogy belefeledkezzek a sütésbe, most annyira örülök neki, hogy nem leszek egyedül és ezt a lelkesedést a hajam előszeretettel osztja meg Dianaval. Nem is lenne szabad magamba roskadnom anya halála miatt, de egyszerűen vannak azok a boldog pillanatok, amikor jól érezném magam, amikor őszintén nevetnék, és valamiért mindig eszembe jut, hogy "héj, most neked gyászolni kéne Eadlyn, nem?", és ezért mindig szörnyű embernek érzem magam. Pedig tisztában vagyok vele, hogy anya nem akarná ezt nekem, hogy azt akarná, hogy boldog legyek, nevessek sokat meg hasonlók, de ez így nagyon nehéz.
Sosem tudhatjuk előre, hogy egy egyszerű kérdéssel mennyire áshatunk a felszín alá. Nekem nem ez volt a szándékom, csak érdekel, hogy miért pont Angliába jött, engem mondjuk ha választani kéne, akkor tökre érdekelne a dél amerikai varázslóiskola is vagy az afrikai, de lehet én vagyok túlságosan kalandvágyó e téren. Nem számítottam rá, hogy ennyire összetett és hosszadalmas választ kapok, de figyelek rendesen, hogy miről is van szó és meglep, hogy mennyi hasonlóságot fedezek fel kettőnk teljesen különböző életében.
- Meg tudlak érteni, én apa nélkül nőttem fel. Úgy másfél hónapja találkoztam vele először és még tök új az egész dolog, hogy ő egyáltalán van. Amúgy, komolyan ennyire úgymond "durva" szabályok vannak az aranyvérűeknél? Én ezt sosem tudtam megérteni, hogy miért jó ez, de biztos azért, mert én varázstalanok között nőttem fel - na igen, a mugli szó sose fog a számra állni hupsz. - Akkor tudtam meg, hogy varázsló vagyok, mikor megkaptam a roxforti levelet, teljesen felborult tőle az életem, de szerencsére jó értelemben - na igen, arról nem a mágia tehet, hogy anya meghalt, a rákra sehol sincs gyógymód még, ez egy ilyen szörnyű betegség, ami bármit csináltok el fogja venni tőled azt, akit szeretsz. - Néha még most is azt várom, hogy mikor ébredek fel, mert ez csak egy álom. Mondjuk álomnak elég hosszú lenne ennyi év, nem? - Körbenézek közben a konyhában, még mindig nincs citromunk és az a legfontosabb.
- Áhh, megvan - megyek is érte boldogan, visszafelé menet meg dobálgatom a levegőben a kis cukit. Már attól boldogabb vagyok, hogy tudom, mit fogunk sütni, előre érzem az illatát és az ízét és látom hozzá anya mosolyát, ahogy együtt nyomkodtuk a formákat. - Meg fogsz lepődni tényleg, hogy milyen egyszerű ez a keksz - magyarázom miközben előveszek egy tálat meg egy mérleget, aztán belemérem a száraz hozzávalókat és összekeverem, majd belekockázom a vajat szintén azután, hogy kimértem. Ezután elkezdem ezeket összedolgozni lehetőleg morzsás állagúra, közben meg Dianához kezdek el beszélni. - Te a kekszeket vagy a krémesebb sütiket szereted jobban? Van kedvenced? Amúgy én még nem láttam, hogy varázslóként hogyan megy ez az egész, gondolom nem koszoljátok össze a kezeteket, vagy öhm... Nem tudom, én gyerekként tökre élveztem, hogy ilyenkor nyugodtan koszos lehettem, meg olyan izgi, hogy mi lesz ezekből az egyszerű alapanyagokból. Egyébként szólj rám, ha túl sokat beszélek - megint túl sokat pofázok, vagy fecsegek... Locsogok? Anya annyi kifejezést képes volt használni arra, hogy belőlem csak úgy áradnak a szavak néha mindenféle ok nélkül. Egyszer elszólta magát, hogy apám is ilyen volt, de mostanra már legalább én is tapasztaltam, hogy ebben van valami, Rivernek néha tényleg olyan "szófosása" tud lenni, mint nekem.

- Oh ne, már megint? - kapok zavaromban először a hajamhoz majd az arcom elé teszem a tenyerem és jól próbálom magam elrejteni. - Ez a szar metamorfmágia... Nemrég jött elő és egyszerűen kezelhetetlen még annyira új az egész. Én... Sajnálom, izé... Nem tudom mikor mit miért csinál és ez tök fura - ennél őszintébben ki se mondhattam volna, hogy mi érzek, most ha Diana pszichológus lenne, tuti megdicsérne, hogy tökéletesen megválaszoltam a "mondd el mit érzel" című tipikus klisé kérdést.
Új ismeretség ide vagy oda, elég gyorsan megosztunk dolgokat egymással magunkról, ami nem feltétlenül gond. Nincs egy olyan igazi belevaló barátnőm, akivel kibeszélhetném a dolgokat itt a suliban, inkább csak a varázstalanok között vannak barátnőim még a Roxfort előttről, de velük mégsem beszélhetek mindenről.... Bonyolult dolgok ezek na!
- Elég furcsa még, kaptam pár nap eltávot a suliból, hogy át tudjak költözni hozzá, aztán mindketten eléggé zavarban vagyunk még egymás mellett, szóval érdekesen alakult. Új még neki is, hogy vagyok, meg nekem is, hogy ő létezik. Gondolom majd próbálkozik csiszolni a kettőnk helyzetén, én nem vagyok ellene a dolognak, de tudod azért az eléggé rányom egy bélyeget, hogy talán nem is találkoztunk volna, ha nem úgy hozza a szükség - azt inkább nem osztom meg, hogy River az alkoholhoz én meg a fűhöz nyúltam inkább a kellemetlen szituban, hogy jobban tudjuk kezelni azt, ami mindkettőnknek új. Sokan nem tudják, hogy anya ágán holland felmenőim vannak és a nagypapi annyira tökéletes példa volt a "füves holland" sztereotípiára, hogy engem is bevonzottak ezek a dolgok. Néhányan megvetik az efféle dolgokat, mások azért élnek velük, hogy menőnek érezzék magukat, engem meg szimplán csak megnyugtat ha ideges vagyok, ez talán rossz dolog lenne?
Hiába vagyok már öt éve részese a varázsvilágnak, még mindig vannak számomra furcsa és érthetetlen dolgok. Ilyen például egy csomó minden az aranyvérűekről. Miért érzik ők annyival felsőbbrendűnek magukat? Miért van oly sok szigorú szabályuk? Talán ha születésemtől fogva tudtam volna a varázserő létezéséről jobban érteném ezeket a dolgokat, de így ez nem igazán fekszik. Engem nem az érdekel itt, hogy ki honnan jött, mi a vezetékneve meg hasonlók, jó arc az illető vagy sem? Ezzel le is van zárva a téma nálam, mégis kíváncsian hallgatom Diana szavait.
- Húha, hát ez nem egyszerű. Én is tanultam minimálisan az etikettet anyukámtól. Ő rendezvényszervező volt és néha elmehettem vele egy-egy partyra, ott meg érthető mód tudnom kellett hogyan illik viselkedni, de ennyiben ki is merül nálam a dolog. Sosem ment ez nálunk vérre menően inkább csak azt mondogatta, hogy sosem tudhatom, mikor milyen tudásnak veszem majd hasznát a jövőben - halványan elmosolyodom ennek gondolatán. Anya sosem tanított hasztalan dolgokat, mindig tudta, hogy valaminek lesz haszna a későbbi életemben vagy sem. Egy kérdést még kíváncsian felteszek a témával kapcsolatosan. - Amúgy akkor most kicsit azért is jöttél cserediáknak, hogy szabadabb legyél, egy kicsit lázadhass meg hasonlók?
A hozzávalók gyorsan az asztalon teremnek én pedig elkezdem kimérni a száraz hozzávalókat meg a vajat, amit belekockázok és úgy kezdem szépen morzsás állagúra összedolgozni. Közben persze nem áll be a szám, olyan sokszor csináltam már ezt a kekszet, hogy simán megy ez beszéd közben is, nem is csoda, hogy megkérdezem, hogyan megy az ilyen a varázslóknál, meglepődök Diana szavain.
- Hogy mi? A kekszek meg a sütik a legjobb dolgok között vannak és csak akkor ártanak az alakodnak ha túlzásba esel vagy nem megfelelő hozzávalókat használsz. Mondjuk én igyekszem azért sportolni is, mert tényleg sokat járok le ide, megnyugtat a sütés, aztán szerencsére nem egyedül kell sosem megennem a végeredményt - arra természetesen mindig van jelentkező.Gondolkozok egy kicsit, hogyan is ötvözhetnénk a mágiát a hagyományos sütéssel, eddig eszembe sem jutott ilyen, túl maradi vagyok biztos e téren.
- Akkor próbálkozzunk a két verzió összesítésével, ja... Öhm... Akkor valahogy varázsold bele a tojást? - ezt most kérésnek szántam, de inkább hangozhatott kérdésnek, de sebaj, azért csak érthető, hogy mit is akarok, nem? - Aztán a citromhéjat kell belereszelni, van egy reszelő ott a sarokpolcon, azt mondjuk tényleg szerencsésebb varázsolni, mert én kb mindig megvágom magam a reszelővel, elég béna vagyok vele - vallom be kínos mosollyal és várom, hogy partnerem tegye a dolgát a tojással és a citrommal.

- Köszi, majd idővel biztos jobban megy, addig meg csak annyit kérek, ogy ha lehet, ne akadj ki miatta. Már így is páran rajtam röhögnek a Mardisok közül, mert még nem tudom kontrollálni - vallom be a legnagyobb problémámat a metamorfmágiával. Talán, ha nem cikiznének a bénázásom miatt vele, akkor talán nem lenne vele semmi bajom hiszen tudom, hogy ez mennyire menő egy dolog tud lenni. Ráadásul a mugli barátaim között többen festetik színesre a hajukat, mert ez most amúgy is egy új hóbort a korunkbelieknél és ezért nem értem, hogy miért kell valakinek beszólni azért, mert kék vagy lila lett a haja? Londonban nem bámulja meg az utcán senki az ilyen embereket, nem néznek ki senkit a stílusa miatt, legalábbis azokban a körökben nem, ahol én mozgok.
- Oh, nem is úgy értettem. De nem volt egyszerű úgy sétálgatni a folyosókon, hogy úgy éreztem mindenki tudja, hogy mi történt anyával. Azt hiszem érthető, hogy legszívesebben csak sírtam volna - egy pillanatra elcsuklik a hangom, ahogy ezt kimondom. Erről se nagyon beszéltem eddig. - A metamorfmágia meg... Az is pont akkor jött ki és nehéz volt egyszerre kezelni mindent, szóval kicsit jól esett, hogy hazaküldtek - azt már nem teszem hozzá, hogy az a pár nap sem volt olyan egyszerű, mint vártam. Anya dolgainak a bedobozolása nehezebb volt számomra, mint hittem és elköszönni a lakástól, ahol felnőttem. A legtöbben el sem tudják képzelni, hogy milyen érzés ez az egész, hogy mész egy új helyre, ahol még azelőtt nem jártál, egy olyan apához, akinek addig a létezéséről se tudtál.
- Az a jó, hogy még időben észrevetted te is. Milyen rossz lett volna évekkel később ezen rágódni, nem? - kacsintok Dianara, majd nekikezdünk itt létünk valódi okának, a sütögetésnek. Mivel a varázslat csak tizenegy éves koromban lett az életem része, így fogalmam sem volt eddig róla, hogyan kéne elképzelni egy varázslót sütés közben, így arra biztatom újdonsült - haha újdonSÜLT! - barátnőmet, hogy próbáljuk meg mixelni a kettőt. Baj csak nem lesz belőle, igaz? Csillogó szemekkel pislogok, hogy varázsolja bele a tojásokat, amik követik a pálcája vonalát, kettétörnek a levegőben, majd tartalmuk landol a tálban.
- Hát ez csúcs! Vajon a citromreszelést is megússzuk? - vigyorgok a lányra, és gyorsan elkapom a tojáshéjakat, nehogy véletlen a tálban landoljanak ha nem koncentrál. Kiveszek az egyik fiókból egy spatulát és a tálba rakom. Előveszem a pálcám és én is hasonlóval próbálkozok, mint az előbb ő a tojásokkal. Keverő mozdulatokat intek a levegőbe, a spatula pedig ezután teszi a dolgát és keverni kezdi az eddigi masszát több kevesebb sikerrel. - Hmmm... Azt hiszem kell neki az a citromlé, hogy könnyebben menjen neki. Én mondjuk a citromhéjat előtte bele szoktam reszelni, mert nekem úgy könnyebb megfogni.
Várom, hogy hogyan reagál Diana az egészre, egész jól haladunk a tésztával amúgy, mindjárt összeáll és akkor már szaggathatunk is. Előkapom a mobilomat, ami elég nehezen működik néha a Roxfortban, de az időzítőjével szerencsére nem volt még problémám, hogy ne működött volna. Arra pedig szükségünk lesz a sütésnél, mert a nagyi mindig azt hangoztatta, hogy ennek a keksznek a titka a szigorúan csak tíz perces sütés.